Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-18 / 166. szám
Nagyszülők és unokák SPARTAKIÁD JEGYZETEK A kerékpárosoknál avattak először győztest Dunakeszin, a megyei spartakiáddöntőn. A férfiak rajtját nem kis izgalom előzte meg. Késett a da- basi járás gépkocsija, a különítmény nem érkezett meg időben, s így a tavalyi férfi győztes, Antal nem indulhatott. A ráckeveiek pedig arról panaszkodtak, hogy már pénteken feladták postán gépüket, de azt nem kapták meg. Így hármuk közül csak egyikük tudott elindulni — kölcsön- kerékpáron. Elkerülhették volna ezt a „hiányosságot”, ha a ' öbbiekhez hasonlóan ők is sze- mélypoggyászként viszik mainkkal sporteszközüket. Harmadszor — harmadik A kóltai Klók László nemcsak a községi, hanem a járási spartákiádot is megnyerte. Hvés közben jön meg az étvágy. A nagykátai járási bajnok a megyein is aranyérmet nkart szerezni. . Nem sikerült. Harmadszor csak harmadik lett. Igaz, csupán 5 másodperccel maradt le az elsőnek befutó szentendrei Reményi mögött, de helyezése mindenképp szép teljesítmény. Kiváncsi volt versenyzője szereplésére, intézője Méhész Sándor is, aki végig ott haladt robogóján a mezőny mögött. /.Versenyen kívüli" bemelegítés — Ott van — fedezte fel unokáját a súlydobók között Füleki Jánosné. A tápiógyör- gyei néni kettős programot bonyolított le. öccsének fia, Fejős Pál.szombaton este tartotta lakodalmát Dunakeszin. Természetesen arra is. nagyon kíváncsi volt, hogyan szerepel az unoka, Medgyes Mária. Czigány Brigittának nagypapája szurkolt a lelátóról és nem is hasztalan. A pátyi kislány a 100 métert és a távolugrást is megnyerte. — A budapesti Martos Flóra Gimnázium tanulója vagyok — mutatkozott be. — Örülök a kettős sikernek. A 400 méteres idő-előfutamban is elindultam, versenyen kívül. Úgy látszik, ez jó bemelegítés volt, mert rögtön ezután következett a távolugrás, s elsőre ug- -ottam a legnagyobbat, 485 '•entit. Öröm és bánat Az öröm mellett a bánat is kísértett. Pölhe Erzsébet atléta sírva borult Nádas Lajos gödöllői JTST-elnök nyakába, nert nem úgy ment a versenyzés. ahogy várta. Hát igen. Tavaly ő nyerte a .ávolugrást, most pedig még íelyezést sem ért el. De nem j volt az egyetlen az 1962. évi négyei spartakiád győztesei rözül. aki nem tudott ismétel- j ii. Nézzük csak az idei első- ! rét, zárójelben a tavalyi győz- ! ’sek. j Hatan ismételtek 100 m: Kiss Ferenc 11.4 j Gáspár 11.5), 400 m: Ébner 55.1 (Kasza 53.6), 1500 m: Ka- i marás 4:16 (Rumf 4:37.2), \ spartakiád váltó: gödöllői jams 3:39.4 (gödöllői járás 3:37.5). '■ Magas: Kiss Ferenc 175 (Magyar 165). Távol: Kundlya 685 'Madarász 625). Súly: Hang 12.18 (Hang 12.15). Gránáthají- ás: Csik 73.80 (Borszéki 73.64). Nők. 100 m: Czigány 14 mp 'Römer 13.9). 400 m: Ladányi 37 mp (Szabó 68.8). Spartakiád- í váltó: gödöllői járás 2:47.5 ■ gödöllői járás 2:41). Magas: j Horváth 148 (Tóth 135). Távol: Czigány 485 (Pölhe 451). Súly: Nagy Judit 11.94 (Gyurcsik 10.71). Gránáthajítás: Gyűrűsík 47.68 (Gyurcsik 50.35). Mint az eredmények mutatják, az atlétáknál csak j ííang György, valamint Gyurcsik Zsuzsa tudta megvédeni j tavalyi bajnokságát, s kívülük j ft gödöllői járás férfi- és női ] váltója. A számok azt is mu- ; tátják, általában az idén jobb 1 A járási győztesek részvételével három körzetben — Buda, Monor, Vác — bonyolították le a területi viadalt a megyei döntőbejutásért. Érdekesség, hogy a megyei döntőn három számban a budai körzet győztesei végeztek az élen, csupán női kézilabdában avattak Monorról jött elsőt, az abonyi együttest. Képünkön balról jobbra az abonyiak: Nagy Julianna kapus, Jagri Ilona, Szűcs Anna, Szabó Ist- yánné, Molnár Margit, Sándor Izabella, S. Tóth Margit, Maródi Mária, Szabó István intéző, Egedi Mária (R. L. felv.) eredménnyel nyertek a győztesek, mint tavaly. A férfiaknál csak 400 méteren, s a spartakiádváltóban, a nőknél pedig 100 méteren, gránáthajításban és váltóban nem szárnyalták túl a tavalyi eredményeket. Ha a másik négy sportágat is hozzávesszük, akkor kiderül, hogy összesen hat számban volt „ismétlés". Férfi kézilabdában a tavalyi első Túrát most Tököl váltotta fel, röplabdában a budai járásbeliek helyett most gödöllői férfi, illetve szigetújfalui női jobban, atléta fiuk is ott segédkezett. Büfé A büfében társadalmi aktívák dolgoztak, méghozzá úgy, hogy a bevételt is á Dunakeszi Vasutas két úttörő labdarúgó-csapatának üdültetésére fordítják. Mindkét együttes a Budapest- bajnokságban szerepelt. Egyik harmadik lett, a másik csak tavasszal kapcsolódott be a küzdelembe, s csak két vereséget szenvedett, az U. Az unoka, az unokatestvér és a nagymama. Balról jobbra: a tápiógyörgyei Medgyes Mária, Kiss Teréz és Füleki Jánosné (Koppány felv.) aranyérmeseket avattak. Tornában azért nem lehetett ismétlés, mert a tavalyi legjobbak most nem indultak, férfi kerékpárban pedig a dabasiak már fentebb ismertetett késésük miatt nem szánhattak nyeregbe. Női csapatban Aszód megelőzte Szentendrét. Csupán az abonyi női kézilabdacsapat, valamint női kerékpárban a szentendrei Schuck Irén lett most is első. Játékvezető a pályán Ebben nincs semmi különös. Érdekesség viszont az, hogy Huszák János, labdarúgó-játékvezető most atlétikai versenybíróként működött. Ez a sportág sem ismeretlen számára, hiszen 1942-ben, 20 éves korában pestvidéki magasugró bajnokságot nyert 175 centiméterrel. Később a labdarúgás mellett sem lett hűtlen az atlétikához. — 1946-ban labdarúgóként hagytam abba az aktív sportolást, azóta bíráskodom. 1951-ben lettem atlétikai versenybíró. Szeretem a focit, de el kell mondanom, szebb az atlétika, izgalmasabb. Huszák János felesége is ott mérte az időt a pályán S hogy sportcsalád a Huszák- família, mi sem bizonyítja Dózsától, valamint a bajnok Építőktől. Az egyesületnek 65 igazolt úttörőjátéfkosa van, három vezető foglalkozik velük: Medgyes Ferenc, Knáb Gábor, Pusztai Ede. ők is ott szorgoskodnak a büfében. Rendkívüli szabadság Az egyik sportvezető egy ! hét óta kórházban van ki- I vizsgáláson. Pont a legrosz- í szabbkor, a spartakiáddöntő idején. — Mit tegyek? — töpren- j gett. Az orvos azt mondta, J ő nem járul hozzá elmeneteléhez. — Nélkülem zajlik le a döntő! — Maga elé képzelte a versenyzőktől nyüzsgő pályát, s aztán döntött. Szombat este átmászott a kórház kerítésén, s másnap ott volt Dunakeszin. Hétfőn hajnalban tért vissza betegszobájába. Hogy észrevették-e „szökését”, nem tudjuk. Hogy a hétfői vizsgálat szaporább érverést, egyéb rendellenességet állapított meg? Lehet. Talán a vasárnapi verseny miatt. Viszont ha nem vesz magának rendkívüli szabadságot, a leletek esetleg még kedvezőtleneb- i bek. Azért, mert nem lehe tett ott a versenyen .. . Reitter László 1 Úszó CSB Vácoft 200 versenybíró A szombat-vasárnap sorra kerülő szovjet—amerikai atlétikai verseny iránt óriási az érdeklődés Moszkvában: eddi? ötvenezren felüli az eladott jegyek száma. A szovjet televízió mindkét versenynapról helyszíni közvetítést ad, amelyet több ország átvesz. Mindez a közlés a sajtókonferencián hangzott el. több más érdekes nyilatkozattal együtt. Korobkov, a szoviet válogatott főedzője elmondta, hogv a hagyományossá váló szovjet—amerikai versenyeken a ió eredményeken kívül már eddig is sok barátság szövődött a két ország sportolói között. P. Jordan, az amerikaiak vezető-edzője szerint csapatukat korösszetételénél fogva a lendület és a temneramen- tum jellemzi. Nem tudja, lesz-e új világcsúcs, vagv sem — ők mindenesetre a győzelmet tartják fontosnak. Elismerőleg nyilatkozott ellátásukról és a verseny színhelyéről. Mihajlov, a verseny egyik főbírója. tájékoztatta a hallgatóságot a technikai lebonyolításról. A versenybírók száma, az amerikaiakat is beszámítva. 200 körül Vácott, a ceglédi, nagykőrösi, abonyi és váci úszók részvételével bonyolították le a Pest megyei úszó-csapatbainokság fordulóját. melyet a ceglédiek nyertek. Nők 33 1/3 m, gyermek hátúszás: 1. Dobozi (Nagykőrös) 30.2. 2. Reke- nei (Cegléd) 41.8. 3. Fehér (Nagykőrös) 42 mo. 66 2/3 m. újonc gyors: l. Kovács (Vác) 1:06. 2. Sági (Cegléd) 1:07. 3. Gönczöl (Abony) 1:12. 4x66 2/3 m újonc mell úszó váltó: 1. Vác 5:02.4. 2. Cegléd 5:11.8. 3. Nagykőrös 5:37. 200 m serdülő mellúszás: 1. Pólyák (Nagykőrös) 3:23. 2. Visnvi (Vác) 3:30. 3. Zsiros (Cegléd) 4:06. 100 m serdülő hátúszás: 1. Zsiros (Cegléd) 1:36. 2. Medevgs (Vác) 1:39. 3. Baralos (Cegléd) 1:52.2. 200 ra ifjúsági mellúszás: 1. Pesti (Nagykőrös) 3:47. 2. Apró (Nagykőrös) 3:50. 3. Kiskun (Cegléd) 3:51. 100 m felnőtt eyors: 1. Lukács (Vác) 1:26.2. Zsuffa (Cegléd) 1:51.6. Férfiak 33 1/3 m gyermek pillangóúszás: Kelemen (Cegléd) 36 mo. 2. Behányi (Cegléd) 40.9. 3. Fehér (Cegléd) 45.8. 100 m újonc hátúszás: 1. Török (Abony) 1:42.2. 2, Peske (Cegléd) 1:48. 3. Dénes (Nagykőrös) 1:53. 4x66 2/3 m serdülő evorsváitó: 1. Cegléd 3:30.4. 2. Abony 3:44.5. 3. Nagykőrös 4:05. 100 m ifjúsági hátúszás: i. Mois (Vác) 1:21.1, 2. Nemes (Vác) 1:24.5. 3. Wágner (Cegléd) 1:25.8. 400 m felnőtt gyors: 1. Krausz (Vác) 5:43.6. 2. Agócs (Vác) 5:52. 3. Várkonyi (Cegléd) 5:53. összesített pontversenyben: i. Ceglédi Vasutas 125. 2. Váci Spartacus 76. 3. Nagykőrösi Kinizsi 61. 4. Abonvi TSZ SK 31 ponttal. Pál János Caracasi labdarúgó-mérkőzésen egv szolgálaton kívüli rendőr nem volt elégedett a játékvezető ítéleteivel. Mivel csapata vesztésre állt, a lelátóról a játéktérre szaladt és pisztolyával agyonlőtte a mérkőzés bír áj át. A vizsgálat megállapította, hogy a rendőr részeg volt. A napokban állítják bíróság elé. lesz. Ribáry az EB-n Pest megyeiek Csepelen A Bp. Vörös Meteor és a VM Csemege által közösen rendezett háromnapos válogató evezősversenyen. amelynek küzdelmeiben az NDK női sportolói is vízre- szálltak, a Pest megyeiek ismét jól megállták helyüket. sorra kerülő újabb kétnapos evezősverseny. amelyet ezúttal az FTC rendez. A döntők az első napon 19 órakor, a másodikon pedig 18.50 órakor kezdődnek az I. osztályú számokban. A Milan mindenáron meg akarja szerezni a Botafogo válogatott balösszekötőiét. Amarildót. Olasz labdarúgó-szakkörök azonban úgy vélik, hogv a tárgyalások nem vezetnek eredményre, mivel a brazil egyesület háromszázezer dollárt kér válogatott csatáráért, és a Milan vezetői pedig gondolkodnak . .. A férfi I. osztályú egypárevezősben Ribáry (Váci Vasas) 7:24.4- gyel a második helyen végzett Zorkóczy mögött, akinek ideje 7:21 mo volt. Kétpárevezősben Ribáry Zoltán a bajai Csankóvai az oldalán 6:35.8-cal szintén második lett. Női négypárevezősben a magyar vegyescsapat tagja volt a váci Pál. s az NDK. valamint Vasasnégyes mögött a 3. helyen végeztek (3:28.4). A női felnőtt I. osztályú egypárevezősben pedig Pál (Váci Vasas) 4:08.9i-cel negyediknek futott be. három hajógyári hajó után. Az ifjúsági női kétpárevezős I. korcsoportjában a Pál, Zemann összeállítású váci együttes győzött (3:04.5). az ifjúsági kétpárevezős II. korcsoportjában pedig | a Váci Vasas haióia második lett (2:32.6). A férfi ifjúsági kor- | mányosnégyes második futamá- ! ban a Váci Vasas csapata 3:22.3 perccel ugyancsak másodikként evezett át a célon. Augusztus 15—18. között Koppenhága lesz a színhelye az 1963. évi férfi evezős Európa-bai- noks ágnak. A versenyeken ott lesznek a magyarok is. akik kormányos négyesben, kormányosnélküli négyesben és egypárevezősben állnak rajthoz. Csaknem biztosra vehető, hogv egyesben Ribáry Zoltán képviseli a magyar színeket, viszont a négyesek részére még egy válogatóra kerül Szegeden vasárnap rendezi meg a Szegedi Spartacus a már hagyományos nemzetközi maratoni futóversenyt. A sorrendben hetedik találkozó ezútaal öt országból szólít rajthoz hosszútávfutókat. Külföldről 14 versenyző szerepel. A jugoszláviai Budván kedden folytatódtak a főiskolai sakkcsapat olimpiai küzdelmei. Ezúttal az 5. fordulót játszották le és Magyarország csapata újabb vereséget szenvedett — most a hollandoktól. Az A csoportban Jugoszlávia áll az élen továbbra is — Csehszlovákia és Bulgária előtt. Magyarország jelenleg a 9. helyen van. Csütörtöki sportműsor SAKK. I. osztályra minősítő verseny (V.. Városház utca 7.. 17.30). VI. forduló. Párofeltágí Sziebig—Wetzel Gv.. Helméezv dr.—Selmeczi. Hámori—Schubert. Limák—Kun. László—Magvar. A csillagszerző versenyen elmaradt és függő játszmákat bonyolítanak le. Futball megvesztegetési üev kerül hamarosan az angol bíróság elé. Esmond Million, a Bristol Rovers kapusa ugyanis a The People című lapban feltárta, hogv bizonyos személyektől 300 fontot kapott azért, hogy csapata veszítsen el egy bajnoki mérkőzést. A vizsgálat során további 3 játékos került, még „gyanúba”. Érdeklődéssel várják, hogy a bíróság vajon a megvesztegetett játékosokat, vagy a megvesztegető személyeket ítéli el? Az FC St. Pauli az első nyugatnémet labdarúgóklub, amely néger játékost igazolt le. A 21 éves toeói Guv Akotapse írt alá szerződést a német együtteshez. Az 1964. évi ifjúsági vfvóvilág- bajnokság rendezését Rotterdam kérte. Az odaítélés jogáról a szövetség novemberi párizsi kongresszusán döntenek véglegesen. Az 1965. éti vívó VB-t valószínűleg Svájc bonyolítja le. Ebben a kérdésben is csak Párizsban születik döntés. Romániában a snagovi tavon a hét végén nemzetközi kajak-kenu versenyt bonyolítanak le szoviet. lengyel, magyar, bolgár, csehszlovák. jugoszláv és jaoán versenyzők részvételével. MEGKEZDŐDÖTT A VÍVÓ VB sor. Alkalom erre a csepeli Duna- ágban Pénteken és szombaton PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős, kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépírószoba (hívható 2j0 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport- rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda j Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj i hónapra 11 forint I Szerdán reggel Gdansk Oliwa elővárosában megkezdődött a 28. vívó-világbainokság. Az első versenyszámban, a férfi tőr egyéni viadalon, húsz ország 71 versenyzője lépett pástra. 12 csoportban. A magyar vívók eléggé 1ó sorsolást kaotaik. s érdekes, hogy már az első fordulóban is hevesek voltak az összecsapások. Szabó és Kamuti Jenő rajtolt a legjobban, ők kerültek legbiztosabban tovább az első fordulóból. De dicséretet érdemel a fiatal Gyarmati is. aki élete első világbajnokságán nem iiedt meg a nagy nevektől. Meglehetősen biztosan került tovább az első fordulóból Kamuti László és Pacsé- ri is. A második fordulóban Szabó csoportelsőként biztosította magának a továbbjutást. Pacséri harmadik helyezettként biztosította további szereplését. Végeredményben Kamuti Jenő. Kamuti László és Gyarmati is sikeresen vette az úiabb akadályt, így a magvarok rajtla iól sikeI i rült. mind az öten a legjobb 32 közt vannak, ahonnan már direkt kieséses rendszerben folyik tovább a versenyzés. A 32 közé jutott még öt lengyel. 4—4 szoviet, francia, nyugatnémet. 2—2 osztrák. olasz, angol és 1—1 román; japán és luxemburgi tőrőző. A? Egyesült Izzólámpa és Villamosság] Rt Gépgyára (Bp. IV., Szilágyi u. 26. sz.) FELVÉTELRE KERES elektroműszerész, marós, esztergályos, műszerész, Eladó ingatlanok a szentendrei kirendeltség területén: Szentistván-telep: t szoba, konyha, speiz, üvegezett csukott veranda, szuterén: 1 szoba, konyha. 300 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ára: 130 ezer forint. 3 szoba, konyha, pince, előszoba, 150 n-öl kert, villany van. Beköltözhető. Ára: 120 ezer forint. Pomáz: 2 szoba, konyha, veranda, 100 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ára: 50 ezer forint. Budakalász: 301 n-öl telken egy karosszéria víkend- ház. fiatal gyümölcsfák. Ára: 40 ezer forint. Szentendre: 1 szoba, konyha, speiz, zárt veranda. 940 n-öl gyümölcsössel. Beköltözhető. Ara: 80 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK rx.. Szentendre, Rákó- czj u 11, sz. Bontásból faanyag, szegedi cserép eladó. Nagykőrös. V., Tormás U. 14. Gépkocsihoz belsőkülső védőhuzatot hat napon belül készítünk, hozott és saját anyagból. Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat, Budapest, IX. Tompa u. 30. sz. (Páva u. sarok) Telefon: 138—805. Fürdőruháját csináltass« alakjára. fürdőruháját alakjára elkészíti a Ceglédi Ruhaipari Vállalat, Nagykőrös. Kossuth Lajos 9 utca 13. Dunakeszi Konzervgyár felvesz férfi és női segédmunkásokat, valamint lakatos szakmunkásokat. továbbá a nyári szünet időtartamára 16. életévet betöltött diákokat. Jelentkezés naponta 8—15 óra között a vállalat munkaügyi osztályán, Dunakeszi, Bem utca 4. , Ipari tanulót felvesz Kocsák Dezső asztalosmester. Nagykőrös, X. kér. Szolnoki utca 34. EM Szentendrei Ce- mentáruipari Vállalat azonnali felvételre keres férfi segédmunkásokat és szállítómunkásokat. Modern munkásszállás van. Szentendre. Dózsa György út 34. sz. Mechanikai Laboratórium felvételre keres Gorkij fasori telephelyére gyakorlattal rendelkező mechanikus, műszerész szakmunkásokat két műszakra. Jelentkezés: Bo.. Gorkij fasor 25—27. Személyzeti osztály Telefon: 229—238. Női fodrász elhelyezkedne lehetőleg Pest megyében ..Perfekt munkás5' jeligére a szarvasi Hirdetőbe. lakatos szakmunkásokat, valamint gyakorlattal rendelkezi gépszerkesztő és művelet tervezi mérnököket, technikusokat. A gépgyár megközelíthető a 12-es, 12/a villamossal. 43-as és C busszal. Felveszünk 18 éven felüli női és férfi dolgozókat, konzervipari szezonmunkára. Vidéki dolgozóknál tanácsi igazolás szükséges. Üzemi étkeztetést biztosítunk, munkásszállás nincs. Jelentkezés szerződés céljából : Duna Konzervgyár Bp. X.. Gém u. 4. Hétköznap 8—15 óráig, szombaton 12 óráig.