Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-16 / 139. szám

6 1963. JÜ NI US 16. VASÁRNAP Hruscsov nyilatkozata Kennedy beszédéről Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök, a szombat reggeli Pravdában válaszol e Pravda és az Izvesztyija főszerkesztőjének kérdéseire és részletesen elemzi Ken­nedy elnöknek a washingtoni egyetemen hétfőn elmondott beszédét. A beszédet mind a Pravda, mind az Izvesztyija egy-két nappal ezelőtt teljes terjedelemben közölte. Hruscsov megállapítja, hogy Kennedy beszéde egészében véve pozitív benyomást kelt, majd hozzáfűzi, hogy az elnök ezzel a beszédével egy lépést tett előre a nem­zetközi helyzet realisz­tikus értékelése felé. Üdvözölte Kennedynek azt a kijelentését, hogy véget kell vetni a hidegháborúnak, de megjegyezte, hogy a helyes nyilatkozatokat és üdvös fel­hívásokat konkrét tettekkel kellene alátámasztani. Hrus­csov megemlékezett a Ken- nedy-beszéd több pozitív mozzanatáról, amelyek a való helyzet józan értékelését mu­tatják, ugyanakkor azonban rámutat, hogy a beszéd bi­zonyos disszonáns elemeket is tartalmaz, s nem vall olyan szándékra, hogy az elnök va­lóban törekednék a hideghá­ború forrásainak megszün­tetésére. Berlin legyen szabad varos az ENSZ égisze alatt A német békeszerződésről Szólva Hruscsov rámutat: olyan benyomás alakul ki, mintha az Egyesült Álla­mok kormánya nem igye­keznék utat keresni a né­met probléma kölcsönös megegyezésen alapuló meg­oldása felé, s ebben a kér­désben régi álláspontjához ragaszkodnék. A szovjet kormányfő em­lékeztetett a német kérdés­ben tett szovjet javaslatok­ra, amelyek szerint el kell ismerni a két szuverén német államot, s erre kell alapozni a németor­szági békés rendezést. Hruscsov ismét hangsúlyoz­ta, hogy a szovjet kormány Véleménye szerint Nyugat- Berlin szabad várost az ENSZ égisze alatt, a leg­szigorúbb nemzetközi garan­ciákkal kell ellátni. „Teljes határozottsággal alá kell húz­nunk, hogy a német békeszerződés megkötése elől nem le­het kitérni. Ezt a kérdést meg kell ol­dani, s a megoldás be fog következni. Mi azt szeret­nénk, ha a nyugati hatal­makkal egyetértésben oldhat­nánk meg.” Hruscsov megjegyezte, mennyire nem egyeztethe­tők össze Kennedynek a nemzetközi enyhülésről mon­dott szavai azzal a ténnyel, hogy idegen országok terü­letén amerikai katonai tá­maszpontok vannak, hogy az Egyesült Államok lábbal ti­porja más országok szuve­rén jogait, a legféktelenebb ameri­kai politikusok pedig minden teketória nélkül azt követelik, hogy nyíl­tan és fegyveresen avat­kozzanak be Kuba bel- ügyeibe”. Ha le akarjuk vonni a lo­gikus végkövetkeztetéseket Kennedy elnöknek a hideg­háború befejezéséről és a béke megszilárdításáról tett kijelentéseiből, akikor le kell mondani a más államok belügyeibe való beavatkozás­ról, tiszteletben kell tartani szuverenitásukat, a nemzet­közi jog szabályait, s nem­csak szavakban, hanem a va­lóságban is be kell tartani az ENSZ alapokmányát, fel kell számolni az ag­resszió ugródeszkáit: a katonai támaszpontokat.” Befejezésül hangoztatta: — Megelégedéssel fogadjuk azt a felhívást, hogy meg kell javítani az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsola­tait. Egyetértünk az elnök­nek azzal a kijelentésével, hogy országaink népeinek kölcsönös érdeke a béke megőrzése. Az idő fogja megmutat­ni, követni fogják-e eze­ket a kijelentéseket az amerikai kormány konk­rét tettei. Ezeket a konkrét tetteiket il­letően az amerikai kormány élvezni fogja a szovjet kor­mány megértését és támoga­tását A magunk részéről nem kíméljük erőfeszítéseinket, hogy megtaláljuk a rendezet­len problémák megoldását, jó kapcsolatokat teremtsünk a két nagyhatalom között.” A kurd csapatok szilárdan tartják állásaikat Az An Nida című libanoni lap jelenti: Irakból érkezett hírek szerint folytatódnak a hadműveletek az iraki Kur- disztánban. A kurd főparancs­nokságon közölték, hogy a kurd csapatok szilárdan tart­ják állásaikat és a kormány­csapatoknak súlyos vesztesé­geik vannak. Szovjetunió a traktorgyártásban az első' a világon Nyikolaj Sztrokin, a szov­jet mezőgazdasági gépgyár­tási állami bizottság elnöke a traktorkészítők harkovi ér­tekezletén a következőket kö­zölte: — A Szovjetunió az első helyre került a világon a traktorgyártásban. A hétéves terv négy esztendeje alatt több mint egymillió traktort állítottak elő, 103,5 százalék­ra teljesítve a terv előirány­zatait. Közönybe fulladt De Gaulle körútja De Gaulle vidéki körútja harmadik napján a Sevres megyei. Sí. Jean-d’ Angely­ban és Niort-ban első ízben beszélt a nemzetközi politikai kérdésekről. Elismerését fejez­te ki a parlament többségé­nek, hogy megszavazta a fran­cia—nyugatnémet együttmű­ködési egyezményt. Párizs és Bonn katonai együttműködé­sének magasztalásában annyi­ra ment, hogy kijelentette: ez az egyezmény „világforradal­mat jelent”. Azután megismé­telte szokásos támadásait a szo­cialista tábor ellen, majd hir­telen fordulattal arról beszélt, hogy a béke fenntartása Fran­ciaország „legfontosabb nem­zetközi feladata”. Kijelentette: Franciaország kész a „másik féllel” tárgya­lást kezdeni, ha erre „komoly alkalom kínálkozik”. Az ilyen tárgyalás — mondotta — eny­hítheti az emberek közötti fe­szültséget később pedig együttműködéshez vezethet. A francia köztársasági el­nök útjába eső városok és községek lakossága ezúttal lé­nyegesen kevesebb érdeklődést mutat De Gaulle iránt, mint legutóbbi kőrútján. Több vá­rosban csupán a helyi előkelő­ségek és az iskolás gyerekek gyűltek össze fogadására. Hi­vatalos körökben a rossz idő­járással magyarázzák a la­kosság tartózkodását. A polgármesterek és me­gyei tanácselnökök sok helyen panaszaikkal halmozták el a köztársasági elnököt, iskolá­kat, kórházakat követeltek. Kölcsönös érdek a kéke megőrzése mellett fog­A nukleáris kísérleti rob­bantások megszüntetéséről jú­liusban megkezdődő moszk­vai háromhatalmi tárgyalások lehetőségeit értékelve, meg­ismételte a Szovjetunió ál­láspontját: A szovjet kormány nem járni hozzá, hogy ha­zánk területét kémkedés célját szolgáló ellenőrzés­re használják fel. — Hajlandók vagyunk akár írta is egyezményt aláírni iaz összes nukleáris kísérletek megszüntetésére — mondotta Hruscsov. — A dolog most már a Nyugaton áll. Azért egyeztünk bele a moszkvai háromhatalmi találkozóba, hogy még egyszer megpróbáljunk megegyezést találni eb­ben a kérdésben. A találkozó sikere azonban attól függ majd, milyen poggyásszal érkeznek hazánk­ba az Egyesült Államok és Anglia képviselői. Hruscsov válaszolt Kenne­dynek azokra a kijelentésedre is amelyek szerint a kom­munisták rá akarják kény­szeríteni saját rendszerüket más országokra, s „ez a nem­zetközi feszültség legfőbb oka”. Erről a szovjet kor­mányfő a következőket mon­dotta: ,.Sajnos, az Egyesült Ál­lamok elnöke ebben az esetben Dulles szótárát használja, Dullesét, aki nem kevés szitkot szórt a kommunizmusra. A tőkés rendet a történelmi fejlődés objektív törvényei ássák alá, az élnek pedig azzal próbálja ezt magyaráz­ni, hogy a kommunisták más országokra akarják erőszakol­ni politikai és gazdasági rend­szerüket. — Amikor a különböző tár­sadalmi rendszerű országok békés együttélése lalumlk állást, nem javasolunk koegzisz- tenciát az ideológia terü­letén, de azt sem akarjuk, hogy az ideológiai vitá­kat háborúval döntsék el — mondotta Hruscsov. A Nagy Honvédő Háború története Moszkvában megjelent a Nagy Honvédő Háború törté­netének ötödik kötete, amely igen sok, eddig ismeretlen okmányt tartalmaz. A kötet az 1945-ös eseményeket tár­gyalja, a háború befejező sza­kaszán, amikor a szovjet csa­patok betetőzték a hitleri Né­metország szétzúzását, majd a Szovjetunió hadat üzent Ja­pánnak. A munka sok magyar vo­natkozása közül kiemelkedik a közép- és kelet-európai or­szágok belpolitikai helyzetét részletesen jellemző fejezet: Magyarország demokratikus politikai fejlődése; az újjá­építés első lépései; a szövet­séges ellenőrző bizottság meg­alakulásának és több más ese­ménynek leírása. Négerek tűnt ettek Washingtonban Washingtonban pénteken hatalmas tömeg gyűlt össze a Fehér Ház tőszomszédságában levő Lafayette parkban, hogy később tüntető menetté ala­kulva, az Egyesült Államok egész néger lakossága nevé­ben, felvonulásával figyel­meztessen, többé nem tűr ha­lasztást a négerek jogos kö­veteléseinek kielégítése. A mintegy ötezer főnyi tö­meg, soraiban a négerek­kel rokonszenvező sok fe­hérrel, fegyelmezetten vo­nult fel, egyenlőséget kö­vetelő feliratai alatt a vá­rosházához, majd az igaz­ságügyminisztériumhoz. Washington készültségben tar­tott rendőrségének a négerek méltóságteljes felvonulásával nem akadt dolga, de erélyesen kellett fellépnie az .amerikai fasiszták rendbontó kísérleté­vel szemben. Egy kisebb csoport ugyan­is horogkeresztes zászló alatt provokálni akarta a tüntetőket, a rendőrség azonban egy mel­lékutcába szorította őket. Az igazságügyminisztérium­nál Robert Kennedy igazság­ügyminiszter beszédet intézett a tömeghez. Felsorolta a Ken­nedy elnök hivatalbalépése óta tett kedvező intézkedése­ket a néger lakosság jogainak érvényesítése érdekében. Míg a washingtoni felvonu­lást a rendőrség beavatkozás nélkül hagyta lebonyolódni, az észak-karolinai Fayettevil- le-bert a négereket a rendőrség könnyeztető gázbombái fogadták, amikor a börtönnél tüntettek társaik szabadon bocsátásáért és a faji megkülönböztetés megszüntetéséért. Jelentések szerint, a rendőrség több mint kétszáz tüntetőt letartóztatott. Csőmbe Párizsba utazott Az AFP jelentése szerint Csőmbe, a kongói Katanga tartomány hírhedt vezetője, Kolveziből váratlanul Elisa- bethville-be érkezett, majd folytatta útját Kipusiba. Itt a repülőtéren fogadta a saj­tó képviselőit, akik előtt kijelentette: „bizonyos időre visszavonulok a politikai élet­től, hogy lecsillapodhassanak a kedélyek. De nem hagyom el helyemet és visszatérek”. Későbbi jelentés szerint, Csőmbe pénteken este meg­érkezett az észak-rhodesiai Salisburyba, ahol átszállt a Párizsba induló repülőgépre. Akaratlan beismerés Szívet szorító, megTázó hí­rek érkeznek nap mint nap az USA déli államaiból. Az emberi szellem diadalának, a technika és a tudomány sosem látott mérvű fejlődé­sének korszakában közép­kori elvakultságról, barbár kegyetlenségről tanúskodó hírek: dolgozó emberek, ta­nulni vágyó fiatalok, köz­életi személyiségek méltat­lan megalázásáról, bebörtön­zéséről, meggyilkolásáról. A bűnük csupán az, hogy bő­rük színe más, mint üldö­zőiké. A bűnük annji, hogy a „szabadság hazájában” emberhez méltóan akarnak élni. Ezért a meghurcolás, a gyűjtőtábor, a börtön; ezt a „bűnt” torolta meg a gá­lád merénylő orgyilkos go­lyója. A fajgyűlölet elva­kult keresztes vitézei, Ku Klux-KIan-hóhérok, szená­torok, kormányzók, rendőr- felügyelők és megfizetett bérenceik mintegy száz év­vel a rabszolgaság eltörlé­se után a modern rabszol­gaság embertelen, megalá­zó bilincseit rakják az ame­rikai állampolgárok egy ti­zedére. Fékeveszett gyűlö­letükben acsarkodva ellen­zik még azt a készülő, vérszegény törvényjavasla­tot is, amely csupán kis tö­redékét orvosolná a faji problémáknak. S teszik mindezt azzal az indokkal, hogy a Ken- nedy-kormánynak a pol­gári jogok védelméről ki­látásba helyezett törvényja­vaslatai „lépést jelentenek a szocializmus és a kommu­nizmus felé”! Mi eddig is tudtuk, hogy demokrácia, emberhez mél­tó élet valamennyi állam­polgár számára — csakis a szocializmusban létezik. Fajgyűlölő szenátorok szá­jából hallani azonban szo­katlan beismerés! Előadás a vezetés módszereiről A Pest megyei Tanács üléstermében tegnap délelőtt dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács tanácsszervek osztályá­nak vezetője nagysikerű előadást tartott A vezetés módszerei címmel. A megyei tanács vezetői, valamint a városi és járási tanácsok vb-vezetöin kívül részt vettek az előadáson a városi és a járási pártbizottságok titkárai, továbbá a megyei tanács irányítása alatt álló vállalatok vezetői. A nagy figyelemmel kí­sért előadáson megjelent Cservevíka Ferencné, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Varga Péter, a megyei tanács vb-elnöke, valamint dr. Dajka Balázs, dr. Lakatos Imre és Szabó Sándor vb-elnökhelyettes. mainap 1963. június 16, vasárnap, Jusztin napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.42 órakor. A hold kél: 0.55, nyugszik: 13.23 órakor. 1963. június 17, hétfő, Lau­ra napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.43 órakor. A hold kél: 1.21, nyugszik 14.40 órakor. Várható időjárás: Felhős, hűvös idő. Főként sokfelé eső, néhány helyen zivatar. Mérsékelt déli, a Dunántúlon északnyugatra forduló és élénkülő szél. A várható hő­mérséklet 19 fok körül. — Tanácstagi beszámolók és fogadóórák. Június 19-én 17 órakor Diósdon, a tanács­teremben Garai Gyuláné, 17 árakor Gödöllő-Szárító- pusztán Bemát Józsefné, Tá­borfalván a tanácsházán Kiss Tibomé, Kismaroson, a ta­nácsházán dr. Mátyás Boldi­zsár, Pócsmegyeren U. Bu­dai János tartanak tanácsta­gi beszámolót, ugyancsak 19- én 10—12-ig Diósdon a ta­nácsteremben Garai Gyuláné tart tanácstagi fogadóórát. — Érdekes képzőművészeti vándorkiállítás nyílt meg június 8-án a dabasi járási művelődési házban. A járás három képzőművészének, Garai Jenőnek, Kiss Ernő­nek és Ignácz Oszkárnak műveiből összeállított ki­állítást eddig több mint há­romszáz érdeklődő tekintette meg. — Társadalmi munkával járul hozzá a kistarcsai la­kosság a községi járdaépítés­hez. A falu dolgozói vállal­ták, hogy ingyen elvégzik a földmunkákat, s így az épí­tési költségeket jelentősen csökkentik. A megyei tanács 28 ezer forintos hozzájáru­lással segíti a kistarcsai jár­daépítési munkálatokat. — Harmincezer forintot oszt szét a megyei tanács a takarékbetét-gyűjtésben ki­magasló eredményeket el­ért falusi általános iskolák között. A megjutalmazott iskolák főként sportfelsze­relésekre, valamint rádió- és televíziókészülékek vásár­lására fordítják a pénzt. — Emlékkiállítást rendez a Mezőgazdasági Múzeum Pethe Ferenc születésének kétszázadik évfordulója al­kalmából. A polihisztor magyar mezőgazdasági szak­író, az agrotechnika fejlesz­tésének sokoldalú úttörője emlékére rendezett kiállí­tás 1963. június 19-én de. 11 órakor nyílik meg a Mezőgazdasági Múzeum épületében. — Négyszázezer forintot engedélyezett a Pénzügy­minisztérium a megyei köz­könyvtárak idei bővítésére. Ebből az összegből legtöb­bet a budai járás könyv­tárai (106 ezer forint) és a ráckevei járás könyvtárai (90 ezer farint) kapnak. A négyszázezer forintos össze­get részint új könyvek vá­sárlására, részint átszerve­zésre fordítják a megy« könyvtáraiban. — Közös értekezletet tar­tottak Nagymaroson a szo­bi járás déli körzetében levő községi tanácsok pénz­ügyi állandó bizottságának elnökei, valamint a járás pénzügyi állandó bizottság tagjai. Az értekezleten az adózásra és a költségvetés­re vonatkozó feladatok meg­oldásához kaptak hasznos tanácsokat és útmutatót az értekezlet részvevői. Ha­sonló jellegű értekezletre kerül sor július elején a járás Ipoly menti közsé­geiben működő pénzügyi állandó bizottsági elnökök részére is. — Erőteljes, üdezöld haj­tásokkal hívja fel magára a figyelmet a mogyoródi Arany János Termelőszövet­kezet fiatal szőlőtelepítvé- nye. A termelőszövetkezet teljesítette már az ötéves szőlőtelepítési tervét, mégpe­dig úgy, hogy az előirány­zott negyven hold helyett negyvenegy holdat telepítet­tek be szőlővel. — Meseoperát írt a Hó­fehérke és a hét törpe tör­ténetéből Szakáll László, a felsőgödi általános iskola énektanára. A meseopera nagysikerű bemutatójára Felsőgödön került sor, a helybeli általános iskola énekszakkörének tolmácso­lásában. — Antik pénzhamisítók nyomaira bukkantak az ar­cheológusok a saar-vidéki Dillingenben végzett ása­tások során. A föld alatti pénzhamisító műhelyben a szerszámok között agyagból készült öntőformákat, bronz­darabokat és hamis érméket leltek. A vizsgálatok kide­rítették, hogy a pénzhami­sítók az ókori Róma ide­jén, körülbelül 1900 évvel ezelőtt működtek. — Villanyhálózat-csere fo­lyik Örszentmiklóson, ahol a régi, elavult, kis kapaci­tású hálózat már nem fe­lel meg a mai igények­nek. A nagyszabású mun­ka költségeit főként a köz- ségfejiesztési alapból, vala­mint a megyei tanács ötven­ezer forintos hozzájárulásá­ból fedezik. Megnyflt Soús Sándor órásüzlete, Dalmadi Győző u. 1. szám alatt (Vasbolt mellett). Mindenfajta óra javítását vállalom. Spárgatermesztési tapasztalatcsere Kakucson — A megyei tanács mező­gazdasági osztályának kerté­szeti agronómusát, Szabó Gá­bort kérem. — Tessék! A kakucsi ta­pasztalatcsere iránt érdeklőd­nek? Június 20-án délelőtt tíz órai kezdettel tartjuk meg a megye termelőszövetkezetei­nek vezetői, illetve kertészeti brigádvezetői részére. Képvi­selteti magát az értekezleten a Földművelésügyi Miniszté­rium kertészeti főigazgatósá­ga, valamint az Ültetvény Terv Vállalat is. — Mi lesz a tapasztalatcse­re fő témája? — A spárgatermesztés go-. daságossága, a spárgatelepí­tés kedvezményei, valamint a telepítési és művelési munkák bérezési irányelvei címmel tartunk előadást a kakucsi Lenin Termelőszövetkezetben. Ezt követően spárgaszedási, osztályozási és trágyázási be­mutatót is tartunk a tsz-ben. — Hányán vesznek részt előreláthatóan a tapasztalat- cserével egybekötött értekez­leten? — A spárgatermesztés iránt megélénkülő érdeklődés jegyé­ben eddig mintegy nyolcvan érdeklődő jelezte részvételét. <n. i.) ny. é.

Next

/
Oldalképek
Tartalom