Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-08 / 105. szám

rttrr MECVEI k'JCívlap 1963. MÁJUS 8, SZERDA A két vádlott elismeri bűnösségét Megkezdődött a Penykovszkij—Wynne-kémper Kedd reggel Moszkvában a Legfelsőbb Bíróság tár­gyalótermében megkezdődött Oleg Penykovszkij szovjet állampolgár, a tudományos kutatómunkák egybehangolá­sára alakult minisztertanácsi állami bizottság volt osz­tályvezető-helyettese és Gre- ville Maynard Wynne angol üzletember kémpere. A bíróság termében kö­rülbelül 200 főnyi hallgatóság gyűlt egybe. Ott vannak a világ­hírügynökségek, a leg­nagyobb lapok tudósítói, összesen körülbelül 69 új­ságíró. Ugyancsak a teremben foglal helyet Wynne felesége, Shei­la Wynne, továbbá a kísére­tében levő angol ügyvéd. Amint Wynne asszony el­mondotta, a szovjet igazság­ügyi szervektől ígéretet ka­pott, hogy férjével a tárgyalás után találkozhat. A tárgyalást Viktor Bori- szoglebszkij hadbíró altábor­nagy, a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának elnöke nyitotta meg. A vádat Gor- nij hadbíró altábornagy, ka­tonai főügyész képviseli. Penykovszkij védője Aprak- j szín, Wynne ügyvédje pe- i dig Borovik, mindketten is­mert moszkvai ügyvédek. Az elnöki asztal jobb ol­dalán igen sok tárgyi bi­zonyíték — fényképező­gép, filmszalag, rádióké­szülék, titkos íráshoz va­ló kellék, levél, feljegy­zés — látható. A tárgyaláson négy tanú van jelen, az ötödik tanú ugyanis betegsége miatt nem jelen­hetett meg. Wynne számára a tárgyalóterembe három tolmácsot hívtak meg, akik felváltva fordítják a tárgyalás menetét, illetve Wynne val­lomását angol és orosz nyelv­re. Miután BoriszoglebszJcij hadbíró altábornagy ismertet­te a tárgyalásra vonatkozó szovjet perjogi szabályokat, Afanaszjev őrnagy, a bíró­ság titkára felolvasta a vád­iratot. A vádirat felolvasása körülbelül egy órán át tartott. Ezután az elnök megkér­dezte a vádlottakat, megértet­ték-e a vádat, és bűnösnek érzik-e magúikat? Peny­kovszkij így válaszolt: „igen, teljesen bűnösnek érzem ma­gam”. Wynne kijelentette, hogy bűnösnek vallja ma­A békés megoldás útját keressük Tito és Kekkonen pohárköszöntői a belgrádi díszebéden Tito jugoszláv köztársasági I slnök és felesége hétfőn Béig- , rádban díszebédet adott Urho j Kekkonen finn köztársasági ■ elnök és felesége' tiszteletébe.") Az ebéden Tito és Kekkonen pohárköszöntőt mondott, Tito elnök beszédében mél­tatta a jugoszláv—finn kap­csolatok fejlődését, majd or­szágának külpolitikájáról be­szélt. „Jugoszláviát, mint szo­cialista országot, külpolitiká­jában az aktív és békés együttélés elvei vezérlik. Ar­ra törekszik, hogy más, el nem kötelezett és békeszerető erőkkel megtalálja a nemzet­közi problémák békés megol­dásának módját.” Kekkonen pohárköszöntőjé­ben elismerően emlékezett meg a Jugoszláviában tapasz­talt baráti fogadtatásról. A nemzetközi problémákról szólva hangsúlyozta: „A mai feltételek között a nemzetközi problémák békés módon történő megoldása és az államok közötti békés együttműködés fejlesztése — tekintet nélkül az állomok kö­zötti ideológiai különbségre — nemcsak lehetséges, hanem szükséges is, hogy megakadá­lyozzuk a nukleáris háborút.” ÖSSZEHÍVTAK A LAOSZI NEMZETGYŰLÉST Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök bejelentette, hogy május 11-én ülést tart a laoszi nemzetgyűlés. A nem­zetgyűlés összehívása előtt a minisztertanács fog értekezni. Vientiane-i megfigyelők igen nagy jelentőséget tulajdoníta­nak a laoszi nemzetgyűlés ösz- szehívásának. I ttídis&tthsvk Libériáiban Libéria lakossága kedden el­nököt. alelnököt és 39 kép­viselőt választott. Az elnöki tisztségre egyet­len személyt — Libéria jelen­legi elnökét W. Tubmant. az alelnöki tisztségre R. Tolber- tet jelölték. A libériái alkotmány ér­telmében választójoga van minden 21. életévét betöltött és ingatlannal rendelkező pol­gárnak. Legalább ezer dollár értékű ingatlannal kell ren­delkezni a képviselőjelöltek­nek. Az elnöki tisztségre ki­szemelt jelöltnek legalább 2500 dollár értékű ingatlan tu­lajdonosának kell lenni. Kubikosokat, férfi segédmunkásokat (vidékieket tanácsi igazolással) azonnali belépéssel fel­veszünk budapesti munkára. Szállást, étkezést biztosí­tunk. Különélést fizetünk. Jelentkezés személyesen az É. M. 43. sz. All. építőipari vAllalatnal Budapest V., Kossuth Lajos tér 4. a bejárat mellett ] gát, de fenntartásokkal, ; amelyekre a tárgyalás során í még iki fog térni. A kémper tárgyalása több napig tart. U Thant a román tengerparton U Thant, az ENSZ főtit­kára, aki a román kormány meghívására a Román Nép- köztársaságban tartózkodik, kedden reggel a Fekete-ten­ger partjára utazott. A magasrangú vendéget útjá­ra elkísérte több hivatalos személyiség. Bonnban megerősítették, ' hogy az elmúlt hetekben újabb levélváltás zajlott le Adenauer kancellár és Ken­nedy elnök között, s Adenauer Kennedyhez intézett legutób­bi levelében közölte az ame­rikai elnökkel: a bonni kor­mány hajlandó elfogadni a tervezett többoldalú atomhad­erőnek Washington által java­Hosszű alkudozás után megegyezés a nyugat-németországi acélipari sztrájkban Mint a Reuter és az AP közli, kedden hajnalban meg­egyezés született a nyugat­németországi acélipari sztrájk­ban. Ludwig Erhard gazdaság­ügyi miniszter 12 órás megbe­szélést tartott a fémipari szak- szervezeti vezetőkkel és a munkáltatókkal. A hosszú al­kudozás hajnalban négy óra tájban ért véget. A munkálta­tók és a munkavállalók meg­egyezésének értelmében ápri­lis 1-ig visszamenő hatállyal 5 százalékkal növelik a fémipari dolgozók bérét. 1964. április 1-én további hat hónapra újabb kétszázalékos béreme­lést irányoztak elő. A megállapodást még jóvá kell hagyniok a Baden Würt­temberg-! helyi munkáltatók­nak. Ha ez megtörténik, befe­jeződik a csaknem félmillió ipari dolgozó tíz napja tartó sztrájkja. Miért töpreng Fanfani? ,\\\\\\VVK\\XVV^\\\\\\\V\V\\S^^ f MAI KOMMENTÁR j Adenauer hozzájárult - Washington megkönnyebbült sóit formáját, nevezetesen azt, hogy az atomrakétákat felszí­ni hajókon helyezzék el. Nyu­gatnémet lapok washingtoni jelentése szerint az amerikai fővárosban nagy megkönnyeb­büléssel fogadták Adenauer „felzárkózását” a washingtoni koncepció mellé, s a Fehér Házban úgy értékelik ezt a tényt, mint „nagy győzelmet De Gaulle-lal szemben”. 1945. május 8-a fordulópont az emberiség történeté­ben: a fasiszta Németország ekkor kapitulált. 1939-ben indult rohamra az alaposan felfegyverzett és meg­szervezett náci hadsereg Európa különféle országai ellen. Lerohanta Lengyelországot, majd megszállta Dániát, Norvégiát, Belgiumot, Hollandiát, Franciaorszá­got, Jugoszláviát, Albániát és Görögországot. A diadalit­tas Hitler 1941. június 22-én ofvtámadást intézett a Szov­jetunió ellen. Kezdetben szovjet földön is gyorsan nyo­mult előre, de azután az egyik csapás a másik után érte Hitler hadigépezetét. Moszkvánál, majd később a Volga mentén döntő vereséget szenvedett. Ez fordulópontot jelentett a második világháború tör­ténetében. Ezután a náci hadsereg állandóan csak hát­rált. A szovjet hadsereg fő részt vállalt a nácik megsem­misítéséből és az oderai csata után elfoglalta Berlint is, Hitler öngyilkos lett és utódja, Dönitz tengernagy 1945. május 8-án feltétel nélkül letette a fegyvert a szövetsége­sek előtt. A hartnadiik birodalom ezzel megbukott. Történelmi dátumra emlékezik a világ. Hitler kaland­ja a fegyverletétellel véget ért, szertefoszlott a nácik vér­gőzös álma, hogy egész Európát leigázzák, uralmuk alá hajtsák. A történelmi tanulságot azonban nem vonta le min denki. Az egykori harmadik birodalom keleti felében £ megkezdődött a demokratizálás és a békés építő munka, £ de az egykori birodalom nyugati felében a megszálló ka- £ pitalista nagyhatalmaik, elsősorban az Egyesült Államok £ segítségével helyreállították a monopoltőke és a nagybir- | tok uralmát és Adenauer a hidegháború bajnokának irá- | nyitásával újra szerepet kaptak az egykori nácik, Hitler ^ egykori tábornokai. £ A militaristák, a revansisták nem akarják levonni £ 1945. május 8-a tanulságait és újra fegyverkeznek, és visz- £ szavágásra készülnek. Elfeledkeznek azonban arról, hogy £ a szocialista országok, élükön a Szovjetunióval minden £ erővel és minden technikai adottsággal rendelkeznek ah- ^ hoz, hogy szétzúzzák a német militaristák számításait, $ megvédjék a szocialista országok szabadságát és Európa $ békéjét. $ <M. K.) |­Az Amerikai Államok Szervezetének felhívása Haitihoz és Dominikához Facio, az AÁSZ tanácsá­nak elnöke a tanács hétfő délutáni kétórás ülése után táviratban szólította fel Bosch dominikai és Duvalier haiti elnököt, hogy a köztársasá­gok közötti viszályban tar­tózkodjanak az erőszak alkal­mazásától s a vitás kérdéseket tárgyalásokkal rendezzék. Facio egyúttal közölte a Biztonsági Tanáccsal, hogy az AÁSZ mindent meg fog tenni a konfliktus elsimítá­sára. s így az ügy intézését az illetékes regionális szer­vezet végzi. Közös amerikai-angol kísérletsorozatot kezdenek a nevadai sivatagban Az Egyesült Államok atom- erő-bizottsága bejelentette, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britanhia keddtől kezd­ve kísérlétsorozatot kezdett a nevadai sivatagban azon ve­szélyek megvizsgálására, ame­lyekkel egy véletlenül bekö­vetkező nukleáris robbanás járhat. A kísérletek azonkívül annak megállapítására is szol­gálnak, milyen óvatossági rendszabályok szükségesek a piutonium-bombák szállítása­kor. A mostani kísérletsorozat folyamán — mint azt a közle­mény hangsúlyozza — nem kerül sor nukleáris robbantás­ra. Kutatómunka hetvenötfokos hidegben a Déli-sarkon Az Antarktisz hómezőin be- j köszöntőt a tél. Hetvenöt fo­kos hideget mértek a Vosztoícj szovjet megfigyelő állomáson, ahol a sarki éjszaka kemény 1 éghajlati viszonyai között j egyetlen napig sem szünetel a meteorológiai és geofizikai ] kutatómunka. Ez évben elő- , Amintore Fanfani az olasz Kereszténydemokrata Párt első embere, a jelenlegi miniszterelnök komoly gondokkal küzd ezekben a napokban. A választás ugyanis nem úgy sikerült, ahogy a kereszténydemokraták szerették volna. Fanfani pártja jelentős számú szavazatot és mandátumot vesztett, ezzel szemben viszont a kommunisták jelentősen elő­retörtek. Amintore Fanfani most kiutat keres nehéz helyzeté­ből. Több változat között ingadozik. Bizonyos elképzelések sze­rint a Kereszténydemokrata Párt kisebbségi kormányt alakí­tana és a kormányban minden bársonyszék Fanfani emberei­nek jutna. A másik megoldás szerint balközép kormány alakulna a Fanfanit a szocialisták és a szociáldemokraták tá­mogatnák. A párnázott ajtók mögött folyik az alkudozás, a keresz­ténydemokraták kiutat keresnek nehéz helyzetükből. Számítá­saikból azonban semmiképp sem hagyhatják ki azt a nyolc­millió olasz választót, akik a kommunista pártra adták szavazatukat. Fanfani most azon töpreng, hogyan őrizheti meg válasz­tási veresége ellenére is a miniszterelnöki széket. ‘ Felújított gördülőcsapágyak Gyártja: MAGLÓD! GÉPGYÁR ÉS ÖNTÖDE Maglód Rendelhető és vásárolható korlátlan mennyiségben BUDAPEST! CSAPÁGYÜZLETÜNKBEN V. Alkotmány u. 18. sí. alatt az DJ AR 50%-áért szőr dolgoznak télen is a Mo- logyozsnaja állomás kutatói, szám szerint nyolcán, akik a gyakori hóviharokban oszlo­pok között kifeszített kötelek segítségével közlekednek a házak és a műszeresbódék kö­zött. Lovastúrák A holland turisták számá­ra szervezett tavalyi lovas­túra nagy sikerére való te­kintettel az idén az IBUSZ már sorozatban rendezi meg az ilyen kirándulásokat. Az első lovastúrát, amely má­jus 12 és 19 között lesz a Bükk- ben, június vegéig ugyan­ezen a tájon követik a •:>b- biek. A két nyári hónap­ban Komáromból a Bakonyon keresztül a Balatonhoz, szep­temberben pedig ismét a Bükkben rendeznek lovastú­rát. Szeptemberben és ok­tóberben ezenkívül három olyan kirándulás is lesz, amelynek résztvevői Komá­romból Tatán, Baján és Pili­sen keresztül lovagolnak el Visegrádra. (MTI) Olimpiai tárgysorsjáték sorsjeggyel a szerencsés nyertesek megtekinthetik a tokiói nyári és az innsbrucki téli olimpiai játékokat! Számos utazáson kívül berendezett kétszobás öröklakást, 3 db személygépkocsit nyerhet, több ezer értékes nyere­ményhez juthat; Vegyen olimpiai tárgynyeremény sorsjegyet! Ára 4,— Ft. A sorsjegyek az újságárusoknál, a trafikokban, a Toto—Lottó kirendeltségeknél és a postahivatalokban kaphatók: •(

Next

/
Oldalképek
Tartalom