Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-08 / 105. szám

PEST MEGYEI mit mUTJtMM, ESVESÜLJETTt! SZENTENDREI KÉPESLAPOK AZ MSZMP PEST M ÉWE I BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA VII. ÉVFOLYAM, 105. SZÁM ÄRA 50 FILLÉR 1963. MÁJUS 8, SZERDA Kádár János részvéttávirata Ben Bellának Kádár János, a Miniszterta­nács elnöke Mohammed Khe- misti algériai külügyminiszter elhunyta alkalmából távirat­ban fejezte ki részvétét Ahmed Ben Bellának, az Al­gériai Demokratikus és Népi Köztársaság miniszterelnöké­nek. (MTI) Fellőtték a második Tel start A Reuter-iroda jelentése szerint az amerikai Cape Ca­naveral-! kísérleti telepen kedden egy Thor-Delta hordo­zórakéta segítségével föld kö­rüli pályára bocsátották a második Telstar hírközlő mű­holdat. A felbocsátás után húsz perccel az Országos Űr­hajózási Hivatal egyik tisztvi­selője bejelentette, hogy a műhold levált a rakétáról „s ££■*■*“ tavaszi munka Három telefoninterjú — három tsz-szel Tegnap délután telefonon felhívtunk néhány termelőszö­vetkezetet, hogy híirt adhas­sunk: hogyan birkóznak meg a nehézségekkel, hol tarta­nak az időszerű munkákkal a szövetkezeti gazdák. Kér­déseinkre igen vegyes vála­szokat kaptunk, ami azt bi­zonyítja, hogy bőven van még tennivaló ahhoz, hogy a kielégítő terméseredmények eléréséhez az első lépést — vagyis azt, hogy földibe ke­rüljön a mag — megtegyék. A „hagyományokhoz“ híven Dánszentmiklóson Kelemen Györggyel, az állami gazda­ság igazgatójával — aki egy­ben a termelőszövetkezet el- minden normálisan működik| nöke is — beszélgettünk a ta­Szép siker Maradéktalanul teljesítették a tavaszi gyümölcstelepítési programot Pest megye közös gazdaságai Pest megye közös gazdaságaiban a gyümölcstelepítőknek sikerült pótolniok a tavaszi késedelmet. Az öt évre szóló nagyarányú telepítési terv idei szakaszában eddig 2200 hold gyümölcsöst ültettek el, s ezzel maradéktalanul teljesítették a tavaszi programot. A munka szervezettségét, lendületét bizo­nyítja, hogy a nehéz feladatot nem egészen egy hónap alatt teljesítették, miközben az egyéb sürgető tavaszi teendőknek is eleget tettek. Az új telepítésekkel 70 termelőszövetkezet kezdte meg, illetve folytatta az összefüggő nagyüzemi gyü­mölcsösök kialakítását. A budai járásban és Cegléd környékén csupán őszibarack-csemetéből 10 300 darabot ültettek el. Al­mából, körtéből, kajszibarackból, szilvából ennek többszörösét. Az északi vidékeken csaknem 200 holdon ültettek diófákat, a szobi és váci járásban mintegy 300 holddal növelték a málna­ültetvények területét. A Dunakanyarban számos közös gazda­ság, illetve szakszövetkezet most kezdi meg nagyobb mérték­ben a földieper termesztését, új, Magyarországon még nem is­mert angol szamócafajtával. A Senga-Senga nevet viselő óriásbogyójú földieper a hazánkban ismert fajtáknál majd két­szer többet terem, emellett — keményebb húsa lévén — sok­kal könnyebben szállítható. Az új földiepret Tahitótfalu, Pócs- megyer, Szigetmonostor, Nagybörzsöny, Tésa közös gazdaságai, illetve szakszövetkezetei 80 holdon ültették el. (MTI) \i ójssfjirá hraaik világkonferenciája A Nemzetközi Újságíró Szervezet összehívta az új­ságírók III. világkonferen­ciáját, amelyet ez év szep­tember 20-tól október 30-ig tartanak meg a Lettonia ■nevű hajó fedélzetén. továb­bá Nápolyban, Algírban, Tu­niszban, Tripoliban, Alexand­riában és Beirutban, vagyis azokban a városokban, ame­lyeket földközi-tengeri útja során a Lettonia felkeres. A világkonferencia célja megerősíteni az újságírók kö­zötti kapcsolatokat, alkal­mat adni szakmai vitákra és baráti tapasztalatcserére. A konferencián mintegy 250 afrikai, amerikai, ázsiai, eu­rópai és óceániai újságíró vesz részt. Indokolatlan összevonás — Halló — jelentkezik Bíró Gábor ráckevei tudósítónk — hallották már a legújabb ese­ményt? — Valami szenzáció? — Nem éppen szenzáció, de szenzációsan kellemetlen. Ugyanis arról van szó, hogy a ráckevei járásban összevonják a körzeti villanyszerelőket. Éppen most, amikor napról napra és óráról órára növek­szik az elektromos háztartási gépek, rádiók, televíziók szá­ma. De ez, úgy látszik, mellé­kes szempont, mert a járás déli részén levő szerelők mind Ráckevére kerülnek. — Szerelőtalálkozóra? — Nem éppen, hanem egy- egy központi munkát így, kö­zös erővel fognak elvégezni. Ez eddig rendben is van. De az már nem, hogy az egyes községekben nincs ügyelet, hogy egy-egy rövidzárlat mi­att Ráckevére kell telefonálni és onnan várni a segítséget. Ez az automatizálás korszaká­ban csak késlelteti az életet. A rossz nyelvek azt mondják, hogy a Ráckevén épült új vál­lalati épületet akarják így be­népesíteni — dehát a rossz nyelvekre nem kell hallgatni. Ellenben jó volna megtudni, mi indokolja ezt a nagyon is indokolatlan összevonást. vasai munkáik menetéről, örömmel újságolta: — A nehezén túlvagyunk. A múlt héten befejeztük a 250 hóid szőlő telepítését. Most a 20 hold szőlőiskola telepítésén fáradoznak a ta­gok. Tizenhárom holdat eb­ből is eltelepítettünk. Gyor­san haladunk ezzel a munká­val, mert munkaerőnk elegen­dő van. — A tsz-nek elég vagy ki­terjedésű szőlő- és gyümöl­csös területe ■van ... — A metszést tegnap este fejeztük be — mondja az igazgató-elnök. — Az almafá­kat négyszer permeteztük. — A termelőszövetkezet a kukorica termelésében is jó hírnevet szerzett az elmúlt években. Hol tartanak a vetés­sel? séget. Ezt meg is ígérik, nem teljesítik. — Mit tesznek az elmaradás ^ megszüntetése érdekében? — Legtöbbet a gépállomás | tehetne. Gépekre van szükség,^ de olyanokra, amelyek dől- í goznak is. Még legalább há-? rom traktor kellene ahhoz, 2 hogy napokon belül földbe kerüljön a kukorica-vetőmag. Mi csak annyit ígérhettünk Jemei elvtársnak: Reméljük, a') Kiskunbacházi Gépállomáson elolvassák ezt a rövid kis te- lefonbeszélgetést és most már. segítenek is. \ Kicsi a tsz, de szorgalmas a tagsága A budakalászi Szabadság Tsz mindössze negyvenhat ta­got számlál és ötszáz hold földje van. Lovas Sándor tsz­—1 _** 1__ 1_JL ___1 Jtn . ' _ A város egyik legrégibb utcája, a Görög utca — Az idén négyszáz holdor termelünk kukoricát. A „ha­gyományokhoz” híven nö­veltük a tőszámot, huszon- kétezer tövet hagyunk meg holdanként. — Milyen munkát végeznek most a termelőszövetkezeti tagok? — Amint említettem, a tele­pítésnél dolgoznak sokan. Ezekben a napokban a negy­ven hold hajtatásos burgo­nya öntözése ad még mun­kát. Az öntözéssel az idén próbálkozunk először, re­méljük, megéri a fáradságot. Rövidesen megkezdődik azon­ban a növényápolás, amelynél már minden tagunk teljes szorgalmára szükség lesz. Késlekedik a gépállomás elnök kérdéseinkre a követke­ző felvilágosítást adja: ; — Budakalászi területein-: ken minden tavaszi vetésű növény magját földbe tettük,' csupán Pilisszántón van még hátra 20 hold tavaszi árpa és mintegy hatvan hold kukorica vetése. Itt azonban a talaj is hidegebb, és más, rajtunk ki-! vül álló okok miatt nem fe-; jeztük be a kukoricavetést. ;i Az őszi árpánk ugyanis kifa-! gyott, s a járási tanács szak­emberei ma vizsgálják felül, és adják meg az engedélyt a kiszántásra. A kiszántott terű-' letekre kukoricát vetünk. — Mikorra fejeződik be a ; kukorica vetése? § — A traktorok már készen!.; . A halászteleki Szabad Má­jus Termelőszövetkezetben Jenei Károly, a tsz elnöke ve­szi fel a kagylót. — Nem sok jót tudok mon­dani — szabadkozik a gyors interjú ellen. — Milyen nehézségek van­nak a szövetkezetben? — Nagyon elmaradtunk a vetéssel. Most vetjük a tava­szi árpát. Százhatvan hold ku­koricából mindössze hetven holdat vetettünk el. Ha így haladunk, még május közepén is vetjük a kukoricát. — Miért e nagy elmaradás? — Mi azt terveztük, hogy a munkát saját gépeinkkel vé­gezzük. Két. traktort akartunk vásárolni, ezeket azonban nem kaptuk meg. Ekkor le­szerződtünk a gépállomással szántásra és vetésre. Most a legnagyobb bajban vagyunk a gépállomással. A mi három gépünk éjjel-nappal megy, dolgoznak a traktorosok, ugyanakkor a gépállomás traktora — szám szerint há­rom — többet áU, mint dol­gozik. Naponta beszélünk a gépállomással, kérjük a segít­állnak, s nyomukban jár a ve-4 tőgép is — válaszolja a tsz- j 2 — m. s. — í 2 elnök. Kilátás a XRi. századból származó várhegyi templom tornyából (MTI Foto — Lajos György felv.) Május 8-án fejeződik be a tanítás a középiskolák negyedik osztályában Június 8-a az utolsó tanítási nap az iskolákban Az idén érettségizők részé­re május 8-án ér véget az oktatás. A gimnáziumokban — amint a Művelődésügyi Minisztériumban elmondot­ták — május 14-én kezdő­dik az írásbeli érettségi. Ezen a napon magyar irodalomból írják meg dolgozatukat a je­löltek, május 15-én mate­matikából, 16-án pedig orosz nyelvből. Egyéb idegen nyelv­ből legkésőbb május 18-ig kell megtartani az írásbeli érettségit. A szóbeli érettségi vizsgá­kat június 1 és 30 között bonyolítják le. A szakközépiskolák negye­dik osztályaiban ugyancsak Fidel Castro Volgográdban Volgográd lakosainak ez­rei megtöltötték tegnap a Fidel Castro szállásához kö­zel fekvő utcákat és tereket. A nyitott gépkocsi — amely­ben a kubai hős és utitár- sai haladtak — falként fel­sorakozó, lelkesen tapsoló és éljenző tömeg között ha­ladt el. A polgárháború és a második világháború harcai­ban elesett hősök emlékmű­vénél a kubai vendégek el­hagyták a gépkocsit, és a Hősök-fasorán keresztül ha­ladtak az örök tűz felé. A kubai miniszterelnök koszo­rút helyezett az emlékmű ta­lapzatához ezzel a felirattal: „a hős város hős védőinek, Fidel Castro”. Fidel Castro és utitársai ez­után megismerkedtek a vá­ros nevezetességeivel. Vol­gográd lakosai mindenütt lelkes fogadtatásban részesí­tették Fidel Castrót, tavaszi virágokat dobtak gépkocsija elé. május 8-a az utolsó taní­tási nap, május 9-től 22-ig a végzősök kéthetes tanév végi gyakorlaton vesznek részt, majd május 27-én kezdődik számukra az írásbeli. A szó­beli érettségit a szakközépis­kolákban is június 1 és 30 között tartják. Az első, má­sodik és harmadik évfolya­mokban június 15-én vég­ződik a tanítás, s ezt köve­tően négyhetes év végi gya­korlatra mennek a diákok. A különböző techniku­mokban az írásbeli és szóbeli képesítő vizsgák időpontja azonos a gim­náziumi érettségi vizs­gákéval. A dolgozók gimnáziumai­nak és közgazdasági tech­nikumainak esti és levele­ző tagozatain a következők szerint alakul a tanévzárás: a negyedik osztályokban az írásbeli osztályvizsgák má­jus 10—11 és 13-án, a szó­beliek május 20—25-ig lesz­nek. Az írásbeli érettségi, illetve képesítő vizsgákra a dolgozók gimnáziumaiban jú­nius 3—4—5-én. közgazda- sági technikumaiban június 3—4—5—6-án kerül sor. a szóbeli érettségit, illetőleg képesítőket — a gimnáziu­mokban és a közgazdasági technikumokban egyaránt — június 20 és július 13 között, tartják. Az első, második é£ harmadik évfolyamokba já­ró felnőttek írásbeli osztály­vizsgáját június 6-tól 11-ig, szóbeli osztályvizsgáját pe­dig június 17-től július 13- ig bonyolítják le. Június 8-án országszer­te véget ér a tanítás az általános iskolákban, va­lamint a gimnáziumok és a technikumok első, második és harmadik osztályaiban. Korábbi hivatalos rendelkezés értelmében azokban az ok­tatási intézményekben, ahol a rendkívüli téli szünet va­lamilyen helyi ok miatt to­vább tartott, vagy az árvíz következtében nem taníthat­tak, a tanévet maximum egy héttel (hat tanítási nappal) meg kell hosszabbítani. Az általános iskolákban jú­nius 15-én, a középiskolák­ban (az ipari technikumok kivételével, amelyekben 14- én lesz a tanévzáró ünnep­ség és a bizonyítványosztás) június 20-án rendezik a tanévzáró ünnepélyt és egy­idejűleg kiosztják a bizo­nyítványt. Beiratkozás a bi­zonyítványosztást követő két munkanapon. A dolgozók általános isko­láiban június 10 után kez­dődnek a vizsgák és azokat június végéig befejezik. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom