Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
1963. MÁJUS 1. SZERDA “"zKírltm 3 99* .. HADD PIHENJEN A MUNKA!“ ilyen béklyók kötötték gúzsba testét és lelkét szene a \/J világon, hogy ö, a modem polgári társadalom gigantikus alkotásainak megteremtője, csak az élet árnyékos oldalát ismerhette meg, s hogy nagyon rövid életének majd kétharmad részét kormos és levegőtlen tőkés-műhelyekben élte le? Mennyi kínt, megaláztatást szenvedett el a munkás, amíg megrabolt létének tudatára ébredt?.' Micsoda roppant erő szunnyadt több mint egy évszázadig az elkülönült munkáskolóniák zárt birodalmában s nem volt vezérlő gondolat, amely az összezárt öklöket egyetlen hatalmas pöröllyé egyesítse! S amikor megszületett is, csaknem fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy a proletariátus túllásson üzeme, városa, hazája szűk határain s megértse; sorsának jobbra fordulása csak a nemzetközi összefogástól remélhető. Ám eljött ez az idő. Hetvennégy évvel ezelőtt, 1889- ben a Nemzetközi Szocialista Munkáskongresszus, vagy más néven a II. Inter- nacionálé nagy jelentőségű határozatában kimondta, hogy 1890- től kezdve a munkásosztály az egész világon munkásünnepként üli meg május elsejét. Mi, késed utódok fényesen beigazoltalak látjuk a nagy szándék valóra váltását. Az első munkásünnep napjától háromnegyed évszázad választ el bennünket. Időben nagy történelmi korszak, harcban és dicsőségben minden előzőnél jelentősebb, gazdagabb. A világ proletariátusa győzelmet győzelemre halmozva s megannyi vért vesztve, az őt megillető rangra emelte a leghaladóbb társadalmi eszmét, a szocializmust, amely immár a történelem menetét megszabó világrendszerré vált Am vessünk pillantást a múltba, idézzük fel a kort, amelyben a nemzetközileg összefogott munkásosztály — köztük a magyar proletárság — első határozott lépését tette meg a magasba ívelő úton. Hívjuk segítségül a századvég sajtóját, amely híven vall a nagy napok nagy szándékairól. A magyar munkásoknak ebben az időben tulajdonképpen csak egyetlen hetilapja volt, a Népszava. A kapitalizmus las- súhb kifejlődése miatt a mi munkásmozgalmunk harcedzettségben és tapasztalatban elmaradt a Nyugatétól; mérsékeltebb, visszafogottabb követeléseket támasztott a tőkével szemben. A II. Interna- cionálé forradalmi programpontjai közül első helyen a munkaidő megrövidítésének igénye szerepelt. S habár a munkássajtó hétről hétre ismertette a párizsi kongresszus lefolyását, s határozatait, a lap homlokterébe az ismét említett kívánság került. 1890. január 12-től a lap valamenynyi számában ujjnyi széles szedéssel ez olvasható: MUNKÁSOK, ELVTÁRSAK! TARTSÁTOK FIGYELEMBE AZ 1890. ÉVI MÁJUS HÓ ELSEJÉT. GONDOLJATOK FOLYTON A NYOLCZ ÓRAI MUNKAIDŐ KIVÍVÁSÁRA. Néhány héttel később, április 27-én már a közelgő ünnepre figyelmeztetik az olvasókat Teljes oldalszélességben ez áll: „Munkások és munkásnők! Elvtársak és Elvtársnők! Még csak néhány nap választ el bennünket május 1-től. Működjetek közre, hogy az első munkásünnep nagyszerű legyen! Rendezzétek felvonulás- tokát úgy, hogy a munkások méltóságteljes, czélirányos és tiszteletet parancsoló fellépése követeléseinknek a kielégítését vonja maga után. Helyzetünk javításának első kelléke: a munkaidő megrövidítése. Jelszavunk: 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra alvás. Fel tehát! Szervezkedjetek a munkásünnepre! Május elsején hadd pihenjen a munka’! Persze nemcsak a munkás- osztály készült az első harci seregszemlére. Az óvatos polgári sajtó ha nem hitte, ha nem bízott is benne, cikkeivel már-már udvarolt a munkásoknak, kifejezvén, hogy „nem háborítják majd a közrendet és a köznyngalmat“, stb., stb. Ám ez sem volt általános. Nem egy olyan cikk látott napvilágot a május 1 előtti szorongással teli napokban, amelynek írói és sugallói nyíltan bevallották érzelmeiket. Főleg ez utóbbiakra utal a munkássajtó a sikeres demonstráció utáni első lapszámban. „Az egyesületek és testületek felvonulása bámulatos rendben és csendben folyt le. Délután 3 órakor az Arena előtti nagy rét teljesen el volt foglalva, de egyes testületek még akkor is jöttek, amikor a szónokok már megkezdték referátumukat. Ünnepélyes, elragadó látvány volt. fi. felvonuló testületek zászlókkal és feliratos táblákkal foglalták el helyeiket s részben zeneszóval sorakoztak a helyen. Nemsokára együtt volt a munkások tüntető sokasága. Mintegy 60 000-re tehető a részt vett munkások és munkásnők száma és minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy e napon alig volt Európa bármely városában annyi ember egy helyen, egy ponton, mint amennyi itt volt”. Az idézett cikk ezután részletesen ismerteti a szónokok beszédeit, amelyek egyike- másikát német nyelven is tolmácsolták. A munkásgyűlés egyhangú határozatban mondta ki a párizsi kongresszus j határozati pontjainak elfogadását s ezt a tüntető munkások zászlóik meghajtásával és kalaplengetéssel is kifejezték. Érdemes volna bővebben ismertetni a kitűnő és az uralkodó osztály államhatalmának keményen odamondogató beszédeket. Valamennyi erőt, méltóságot sugárzott. Helyhiány miatt csupán ízelítőül néhány részletet az első | szónok, dr. Csillag Zsigmondi ünnepi beszédéből: „Azt mondják, hogy új do- j log ez a munkástüntetés, azért \ félnek tőle. Megmondom a fé- ! lelem okát. Amikor Archime- j des egy-egy új dolgot feltalált, \ száz ökröt áldozott az istenek- \ nek. Azóta félnek az ökrök \ minden új dologtól.” Másutt: „A rendező bizottság, amint; önök tudják, egy nagy kör-j menettel akarta e népgy ülést megkezdeni! Zászlókkal, jel-! vényekkel és zenével akarta tüntetését kifejezni. Én nagyon jól tudom, hogy a főváros munkásai bármilyen tüntetés mellett is megmaradtak volna a törvény és tisztesség útján. De betiltották a körme- netünket és mi önökkel belenyugodtunk a felhozott indokokba. De engedjék meg, hogy ezen indokot kissé helyes világításba helyezzem, hogy jövőre irányelvül szolgáljon. A főváros főkapitánysága elismerte, hogy a főváros munkásai mindenkor higgadtan, férfiasán viselték magukat és a rend őreinek eddi- gelé nem adtak okot panaszra. De azzal indokolta tilalmát, hogy a munkások e felvonulását felhasználná a csőcselék arra, hogy a főváros közbiztonságát megzavarja. íme, a munkásság tud tüntetni körmenet nélkül is. Tüntet komoly magaviseletével, poli1962 tikai érettségével. De a polgári társadalom szégyelje magát, hogy százévi uralom után, midőn száz év óta van a politikai hatalmon, tudomány és vagyon birtokában, még mindig vannak olyan tagjai, akiknek vagy nincs munkájuk, vagy nem akarnak dolgozni. Ez a polgári társadalom szégyenfoltja. A csőcselék az ő szüleménye, az ő nevelt gyermeke. Átengedjük neki egyszer s mindenkorra s nem kérünk belőle részt.” Ennék, s az ezt követő harcos májusi tüntetéseknek is köszönhető, hogy három évtizeddel később már a hatalomra jutott munkásállam ülhette meg első szabad május 1 ünnepét. Ennek felidézésére is a korabeli sajtót hívjuk segítségül, elsősorban is a legkövetkezetesebben forradalmi lapot, a Vörös Újságot. Pedig akkor már a Tanácsköztársaság nyomasztóan vészterhes napokat élt át. Ifjú proletárhadserege északon és keleten elkeseredett harcokban állt az intervenció- sokkal, a belső reakció is szüntelen szervezte ellenforradalmi lázadását. És a fiatal proletárállam millió gondja ellenére is olyan káprázatos ünneppel demonstrált, amilyet az ország soha azelőtt nem élt át. A szóban forgó újság a díszbe öltözött fővárosról így ad számot: „Fokozatosan egészen vörösre változott az utcák képe, tegnap már több vörösre átfestett villamos is közlekedett ...” Budán a legdíszesebb a Vérmező volt, ahol Martinovics Ignác kivégzésének helyén hatalmas vörös szarkofágot állítottak föl...” „A Gel- lért-szobrot befedték s körülötte vörössel vonták be az ar- chitektoftikus háttérét/’ De nemcsak a tökéletes és gondos rendezés, valamint az ünnepi külső vallott a különleges napról. íróink, művészeink legjobbjai szívük egész melegével és tehetségükkel ott álltak a proletárok oldalán. Az előadóművészek hatszázezer ünneplő számára mondták el az alkalomhoz illő verseket, adtak elő jeleneteket, táncoltak, énekeltek, muzsikáltak. A lapok pedig szinte valamennyi irodalmi műfajt alkalmazva, tették felejthetetlenné a nagyszerű ünnepet. Az Érdekes Újság is egész terjedelmét ennek szentelte. Nehéz volna elbírálni, melyik írót és melyik írásművet illetné meg a pálma. Ám lehetetlen megrendülés nélkül olvasni Krúdy Gyula „Szegény gyerekek a Szigeten“ c. költői finomságú publicisztikáját: Krúdy a többi között ezeket írja: „A sziget közepén áll egy sárga, kopott varjúfészek, hideg és rozsdás udvarház, amelyet még manapság is kastélynak neveznek, mert egykor benne lakott egy öregember, mikor hercegek voltak Magyarországon .. „... Kastélyi nevét árván viseli az udvarház, mint koldus a medáliát, a herceg egykori termeiben korom lepi be a falakat, szél bujósdit játszik, az ablakok és ajtók rég elkívánkoztak ebből a világból, az udvart benövi a gaz, az erkélyt megette a rozsda, éjjelente senki sem hallgatja a fülemülét, amely tavaszonként az elhagyott rom körül építi fészkét...” ,,... Víg gyerekcsapat özön- lötte el az udvarház környékét. Mindennap vígabb, bátrabb, hangosabb gyermekek nőttek ki itt a fűből, a tavaszi eső nyomán, mint réteken a virágok, a fákon a csodálatos 1890 1919 * * 1957 gyöngédségű levelek, a lehelet üdeségű orgonák. Valamely varázslat történt itt; a meséskönyv megelevenedett: a kacsalábon forgó vár, amely a rege kék s zöld ködében állott a szegény gyermekek képzeletében, megállóit; a farkas- szakáUú hídőr, aki fegyverével a szigetet őrizte, végleg befordult örházikójába; a partokon és a messziségekből látott szoknyás nagy fák, fénylő kertek felett borongó vén házak, visszhangot, hajókürtöt, városi lármát gurgulázva elnyelő romok, a mesékbe kanyargó, árnyékos sétautak, a fehér lovacskás omnibuszok, hanyagul ásítozó pázsitok, fehér lócák és székek: megindultak ... szárnyaikat kiterjesztve repültek a vén fák, futott az unatkozó angolpari bakkecske módjára szökdí cseltek a padok, döcögve jöt tek a vén romok, gyík-gyoi san siklottak a gyalogutak pesti szegény gyermekek fel« A gyermek álmodott válamel kedveset éjszaka, amely utá kinyújtotta a kezét. A lelem az árva. a pincelakó szegén; az iskola porában elhervad külváros füstjében elsápac gyermek álmában tündérker, ben járt és reggelre megtold ta a kertet, nem osont az tov< mire felébredt.” S befejezésül: „Pajkos, rongyos kisfiúk eg délután méhkast hoztak ki kézikocsin az életunt szigetr és hangos hajrával felbontót fák a vidáman zümmög ikast.” nagyszerű május 1-ek sora negyedszázadnyi komor szünet, népünk szabadságának visszanyerése után ismét folytatódik. S egyre több az olyan ország, ahol a nagy munkásünnepet a mienkéhez hasonló szívvel, szabadon ülheti meg az az osztály, amely a történelem kerekének forgása irányában halad a teljes nemzetköziség győzelméhez vezető széles úton. A. E.
