Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-01 / 100. szám

rear MEGYEI üMírlap 1963. MÁJUS í, SZERDA AZ ALKOTÓ MUNKA ÜNNEPE NAPIRENDEN (Folytatás az 1. oldalról) , zottság kongresszusi verseny- gászlaj&t is elnyerte. A vállalat kultúrtermében j rendezett ünnepség elnökségé- j ben foglalt helyet Bácskai ' László, a Pest megyei Hírlap főszerkesztője, a megyei párt- bizottság képviseletében. Hu­szár Jván, a KGM finomme­chanikai igazgatóságának megbízott főmérnöke, Sátor János a vállalat igazgatója. Hídvégi Zoltán párttitkár és más meghívott vendégek. Az ünnepséget Hídvégi Zol­tán nyitotta meg. majd Sátor János igazgató mondott ün­nepi beszédet. Bevezetőben méltatta május 1 jelentőségét. j'A vállalat munkájáról szólva I hangsúlyozta, hogy az élüzem J cím tizenharrnadszori elnye­rése önmagában arról tanús­kodik, hogy nem végeztek rossz munkát. Még többet mond. hogy 1957 óta folya­matosan hatodszor lett élüzem a Mechanikai Művek, sőt az 1960. évi eredmények alapján a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját is meg­kapta. Néhány jellemző számadat­tal érzékeltette Sátor János a legújabb élüzem címet és a megyei pártbizottság kong­resszusi zászlaját kiérdemlő ‘ eredményeket. Hangsúlyozta, hogy a jó eredményeket a termelés nagy­arányú mennyiségi növekedé­se közben érték el, és 1957 óta ki len cszeresé re nőtt. a tel­jes termelés a Mechanikai Művekben. Ugyanezen idő alatt a vállalati létszám csu­pán alig több miint másfélsze­resére növekedett. A mim ka verseny rőt szólva elmondta, hogy a vállalat dol­gozóinak többsége tavaly is és az idén úgyszintén réezt vett a munkaversenyben. Külön di­csérte a vállalat nődolgozóit, , akiknek több mint 68 százalé­ka versenyez. A vállalat fel­adatairól szólva hangsúlyozta, hogy a legfontosabb tenniva­lók a kapacitás teljes kihaszná­lása és a minőség további ja­vítása. Sátor János beszéde után Bácskai László a megyei párt- bizottság nevében üdvözölte a vállalat vezetőit és dolgozóit, j majd meleg szavak kíséreté­ben átadta a megyei pártbi­zottság kongresszusi verseny- zászlaját. Az ünnepség végén 130 ezer forint jutalmat osztottak ki- a legjobbak között. Több mint százan kaptak kiváló dolgozó oklevelet 2ő-en pedig jel­vényt. Számos brigád kapta meg a szocialista brigád cím különböző fokozatait. Az ün­nepség végén neves fővárosi művészek szórakoztatták a megjelenteket osztott ki a szocialista brigá- | dók, valamint a kiváló dolgo- '■ zók között Dicsérő oklevél a TÜIÉP-nek A belkereskedelmi minisz- j tér és a KPVDSZ központi ve- j zetősége a Budapest-környéki , TÜZÉP Vállalatot eredményes j munkájáért dicséretben része- i sítette. A dicsérő oklevelet j meghitt ünnepség keretében ; kedden délután adta át a vál­lalatnak József utcai központi j irodájában Somogyi Sándor, a Belkereskedelmi Minisztérium , TÜZÉP Főigazgatóságának ve- | zetője és Bodnár Miklós, a KPVDSZ megyei bizottságá­nak titkára. Ugyanez alkalom­mal adták át a vállalat egy dolgozójának a belkereskede- j lem kiváló dolgozója jelvényt, harmincötnek pedig a kiváló dolgozó oklevelet. Ipacs László, a Budapest- környéki TÜZÉP Vállalat - igazgatója kormánykitüntetést, a szocialista munkáért érdem- 1 érmet kapta. a helyi iparpolitikai terv, a költségvetés és a termelőszövetkezetek gazdálkodása Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A május elsejei ünnepre való tekintettel a szokásos szerda helyett tegnap tartotta : ülését — Varga Péter elnök vezetésével — a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Az ülés napirendjén több fontos kér- ] dés szerepelt. Elsőnek a helyi j iparpolitikai terv 1962, évi ■ teljesítésének értékeléséről és ' a tervben megszabott ez évi feladatokról szóló jelentés ke­rült megvitatásra. Mint is­meretes. a második ötéves terv időszakára megyei helyi' iparpolitikai terv készült, amely a lakosság javító-szol­gáltató szükségleteinek kielé­gítésével kapcsolatos teen­dőket összegezi. A végrehajtó bizottság az ötéves terv tava­lyi előirányzatának teljesíté­séről és az idei feladatokról Kettős ünnepség a Dióséi Csapágygyárban Tegnap délután kettős ün­nepségre került sor a Diósdi Csapágygyárban. A ■ munkás- osztály nemzetközi ütinepe mellett a megyei pártbizottság * kongresszusi versenyzászlójá­nak. s az élüzem cím elnye­rését is ekkor köszöntötték a vállalat dolgozói.' Az ünnepsé­gen részt veti Bódi László. a Kohó- és Gépipari Miniszté­rium képviselője. Galbicsek I Károly, a megyei pártbizott­ság ipari osztályának vezetője. ( Bori Rudolf, a Budai Járási i Pártbizottság titkára, a tarsa- ■ daléit a más képviselői. Gáti Ferenc igazgató beszé­dében részletesen ismertette a vállalat eredményeit. Elmon­dotta, hogy a gyár termékei kid- és belföldön egyaránt nagy népszerűségnek örvende­nek, s ebben tükröződik a gyár kollektívájának jó mun­kája. Gáti Ferenc beszéde ulán Galbicsek Károly áladta a megyei pártbizottság kong­resszusi zászlaját, majd a va­sasszakszervezet Pest megyei bizottsága nevében Vári Zol­. tán üdvözölte a vállalat dől 7 i át; < v a > «’ • - ' v i < : vá • v.a je v.uiu r . 1 ci , -V i f< szesunea ju»,----­A Pest megyei Tanács vég­rehajtó bizottsága az elmúlt évben pályázatot hirdetett a megyében élő képzőművé­szek számára. A képek be­küldésének határideje egybe­esett a IX. megyei képzőmű­vészeti kiállításra történő be­küldés határidejével. A kijelölt zsűri és a me­gyei tanács művelődésügyi osztálya közösen döntött a pályázatra beküldött képek felett. A beküldött képek kis száma, a témagazdagság hiánya, valamint a kivite­lezés nem eléggé kidolgozott volta következtében a zsűri és a művelődésügyi osztály egybehangzó vélemény alap­ján a hétezer forintos első díjat nem adta ki. Az öt­ezer forintos második díjat Pirk János (Szentendre) Ku- koricafosztás című művéért ítélték oda. A háromezer fo­rintos harmadik díjat Ko­csis László (Szigetszentmik- lós) Kovácsok című műve kapta. A képeik a ma délután négy órakor nyíló IX. me­gyei képzőművészeti kiállítá­son (Szentendre, Ferenczy Múzeum) láthatók. szóló jelentést részletesen és 1 mélyrehatóan megvitatta. ! Hangsúlyozta, hogy a szolgáltató ellátást mind magasabb színvonalra kell emelni, s ebben nagyon fontos szerepük van a kis­ipar osoknak. Éppen ezért a kisipari tevé- | kenységet helyes adópolitiká­val és az anyagellátással is ösztönözni kell. Ezt követően a megye 1962. évi költségvetésének zárszá­madásáról készített előterjesz- 1 tést, valamint az országgyűlés által jóváhagyott 1-963. évi ösz- szesített költségvetést vitatta meg. és fogadta el a végre­hajtó bizottság. A választáso­kat megelőzően működő me­gyei tanács az összesített 1963. évi költségvetési javas­latot 684 153 000 forintban ál­lapította meg. Az országgyű­lés ezzel szemben 784 312 000 forintot engedélyezett. A költségvetésből a leg­nagyobb összeget — több mint 300 millió forintot — kulturális célokra for­dítjuk. A gazdasági ágazat csaknem százmillió, az egészségügyi és szociális ágazat pedig több mint 180 000 000 forintot kap ebben az évben. Harmadik napirendi pont­ként javaslatot fogadott e] a végrehajtó bizottság egy ideiglenes bizottság kiküldé­sére. A megyei tanács egyik tavalyi határozatában rög­zítette a szocialista demokra­tizmus kiszélesítésére és a társadalmi erőknek az álla­mi munkába történő foko­zottabb bevonására vonatko­ri ; • -»j,,/>vot. a tanács ál- ;• •- 0 v leiglenes bi- ■< i.vi nir' iránJrS-'0 rt : :i javaslatok .: k szükséges és mód- , ! kidolgo­í ir.yo ik alapján íisei ívűnek —• bevezetésre, terülő javaslatokhoz a szűk- j :éges felmérések elvégzése, a j tísérletek lebonyolításáról in- j ;ézkedő ügyrend és eljárási > »zabélyok kidolgozása; a ta- lácsok — különösen az al­sóbb fokú tanácsok — és ' izerveik hatáskörének meg- i tizsgálása és a vizsgálat ta- ; pasztalatainak elemzése alap- \ ián a gyakorlati tanácsi mun- j ca követelményeinek, vala- j nin+ a lakosság igényeinek n égtél elő javaslatok kidől- j Sózása. A három napirendi pont anyagát a végrehajtó bi­zottság a megyei tanács május 17-én sorra kerülő 1 Soli száz sugárzó arcú em­ber gyűlt össze kedden este Budapesten az Egyetem utcai Metro kultúrteremben a Nyugat-Pest megyei Elelmi- sserkiskereskedelmi Vállalat 860 dolgozója közül, hogy a valamennyi ükét ért jól meg­érdemelt kitüntetések átadá­sánál jelen lehessenek. A bel­kereskedelmi miniszter az élelmiszerkiskereskedelmi vál­lalatok munkájának értéke­lése alapján kiváló vállalat címmel ruházta fel. s ezen­kívül eredményes munkájáért elnyerte a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ köz­ponti vezetőségének vánclor- zászlaját. De ezenfelül még egy nagy kitüntetés is érte a vállalatot: a Pest megyei Párt- bizottság a megyei -vállalatok kongresszusi versenyében elért eredményeiért szintén zászlóval tüntette ki. A megyei pártbizottság kongresszusi zászlaját Arató Jenő adta át. míg a belkeres­kedelmi miniszter és a KPVDSZ vándorzászlaját Sí­pos István minisztériumi fő­osztályvezető és Bán Gyula, a KPVDSZ központi vezetősé­gének tagja. Or. Lakatos Im­re. a megyei tanács elnökhe­lyettese a pénzjutalmat nyúj­totta át. Majd Horváth And­rásaié, a vállalat igazgatója osztotta ki a jutalmakat, s be­jelentette, hogy a dolgozók ez évben még szélesebb körben, a különböző versenyformák alkalmazásával küzdenek az idei terv sikeréért, A szocia­lista brigád címért pedig ebben az évben már eddig 37 brigád verseng. Megjelent a Magyar Szocialista Munkásp- Vili. kongresszusának jegyzőkönyve a Kossuth Könyvkiadónál ülése elé terjeszti megvi­tatásra és jóváhagyásra. Ezt követően a termelőszö- 1 vetkezetek elmúlt évi gaz­dálkodásáról a zárszámadási i tapasztalatok alapján készült j értékelés és az idei termelő- : szövetkezeti tervekről szóló beszámoló jelentés került megvitatásra. A tavalyi év­ről megyénkben 192 mező- gazdasági termelőszövetkezet, | 37 termelőszövetkezeti cso­port, egy szövetkezetközi vál- | lalkozás és egy halászati ter­melőszövetkezet készített zár- : számadást. A végrehajtó bi- i zottság a jelentés és a vitá- í ban elhangzottak alapján | megállapította, hogy mező- i gazdasági termelőszövetkeze- f teink elmúlt évi gazdálkodá­sa a lehetőségekhez képest j nem volt kielégítő. Bár az ismétlődően aszályos év és az ebből származó nehézségek ellenére, a kö­zös gazdaságok a szerve­zettség, a vagyoni állapot és a termelés megalapo­zása tekintetében tovább erősödtek, a gyengébb gazdálkodási ered- j meny a kedvezőtlen időjárá­son kívül a vezetés és ezen belül a szakvezetés hiányos­ságainak terhére is írandó. Nagyon sok helyen és esetben ugyanis még az alapve' rotechnikaj eljárásokat tartották be. A$ előterjesztés a t biakban részletesen elem. termelőszövetkezetek g; kodását a növényterme ben. az állattenyésztést, segéd- és melléküzemé te­vékenységek, az áruért- tés, a pénzgazdálkodá termelőszövetkezet va K'-íyz Vól. üt :*, é' •• '; : : t zr, p V. .;• ••’ ■ ■ , renddel ** h dÓ i n ■ jd , éti iez- ■ ! 7 ü ú'gyalt. Magyar aidnök ■ta l\U hábílósrcr biioítságában Genfben megnyílt az ENSZ kábítószer bizottságá­nak 18. ülésszaka. A bizottság megtárgyalja a kábítószer tartalmú gyógyszerek nem­zetközi forgalmának ellenőr­zésével kapcsolatos kérdése­ket, az ülésszak első alelnö- kévé dr. Vértes Imrét, a fővá­rosi tanács gyógyszertári köz­pontjának igazgatóját, a ma­gyar- küldöttség vezetőjét vá­lasztották meg. A jegyzőkönyv tartalmazza a Központi Bizottság beszámo­lóját. a Központi Revíziós Bi­zottság. a Mandátumvizsgáló Bizottság és a Fellebbviteli Bizottság jelentését, a testvér- pártok küldötteinek felszóla­lásait, a Politikai Bizottság tagjainak hozzászólásait, va­lamint a többi küldött fel­szólalását rövidített terjede­lemben. a vitazáró választ és a. zárszót teljes terjedelem­ben. Megtalálható a jegyző­könyvben a kongresszusi kül­döttek. valamint a kongresszu­son részt vevő testvérpártok küldöttségei vezetőinek, s a kongresszusi munkabizottsá­gok tagjainak névsora, a párt­tagság összetételének adatai, a kongresszus határozata, módosított szervezeti szabály­zat, a kongresszus által vá­lasztott pártszervek és e szer­vek által választott testületek névsora. Az 532 oldalas szép­kivitelű, műanyag védőborí­tóval ellátott, képmellékletet tartalmazó jegyzőkönyv ára 40 Ft — Tapasztalatcserét ren­dez a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa a szocia­lista brigádok vezetői ré­szére, május 13-án, a gö­döllői Ganz Árammérő- gyárban. A tapasztalatcse­re keretében üzemlátoga­tásra is sor kerül. Az olvQSO hiába keres ne­veket e riportban. Egyet sem írtunk lé. pedig tör­ténetünk legalább öt tucat emberről szól. Nem mi, ók akarták, hogy így legyen. — Mivel teljes névsort nem írhat le, írja csak úgy, hogy a „kollektíva” — mond­ták —, így emlegettek ben­nünket eddig, legyen így ez­után is. Két nyelven hallottuk ugyanezt. Biztos, már ennyi­ből is sokan kitalálták, hogy történetünk színhelye a Du­nai Cement- és Mészmű építkezése Vácott, még kö­zelebbről a tanácsköztársa­ság idei évfordulóján üzembe helyezett első kemence, amely azóta négy és fél ezer tonna klinkert égetett. Gyűlik tellát a cement alapanyaga. Naponta 780—800 tonnával több lesz a magas tárolóaknákban. Az emberek, akik a helyére tették és elindították a hat­vanméteres, csőalakú forgó- kemencét, akik meggyújtol- ták a Naszály-hegy kövé­ből klinkert égető lángot, s akik azóta már a második és a harmadik kemence felépí­tésén fáradoznak, két éve dol­goznak együtt. Jó közéjük vegyülni, nézni ügyes kezük biztos mozdula­tait, hallani, amint magyar és Másodszor is kiváló vállalat a Pest—Szolnok megyei Állami Pincegazdaság A Pest—Szolnok megyei Ál­lami Pincegefzdaság központ­jában tegnap délután ünnep­séget tartottak abból az alka­lomból, hogy a tavalyi ered­mények alapján a pincegaz­daság elnyerte a kiváló válla­lat címet. Az ünnepséget Kiss Kálmán, a pincegazdaság üzemi bizott­ságának elnöke nyitotta meg, majd Mihalusz Ferenc, a Bor­ipari Tröszt vezérigazgatója az Elemiszeripari Dolgozók Szak­szervezetének elnöksége és az élelmezésügyi miniszter nevé­ben üdvözölte a dolgozókat. A pincegazdaság tavalyi munká­ját értékelve elmondotta, hogy a felvásárlási tervet 119 szá­zalékra teljesítette, az 1962/ (3. gazdasági évre pedig 120 ezer hektoliter bort szerződtek e területén. A dolgozók jó munkájának eredménye is, hogy a termelőszövetkezetek termésüknek több mint 85 A KEMENCESEK német szavak keverésével pil­lanatok alatt megértik egy­mást. Mérnökök, technikusok, munkások, lakatosok, hegesz­tők, szerelők. Mind egyfor­ma. Ritkán pihennek, akkor is csak egy cigarettaséívásnyi időre. Dt milyen pihenés ez? Átszaladnák elsőszülöt­tükhöz, megnézni, jól van-e, s hogyan viselkedik. Aztán megnyugodva folytatják á munkát. .Amíg figyeljük őket, min­den rendben is van. de mi­helyt beszélgetni kezdünk, hiába az imént adott szó, csak azt hajtogatják: — írjon inkább a kemen­céről, a.klcor már rólunk is megírt mindent. Hiába, ut kérdezni kell. Aprólékosan érdeklődni min­den részletről. Látom. szí­vesebben felépítenének in­kább még egy ilyen müvet, mint hogy felelgessenek. Azért lassan mégiscsak összeáll a mozaik erről a névtelen ve­gye sbrigádról, amely két év óta osztozik örömben és gond­ban, a hatalmas acélmonstru­mok között. — Mi volt a legnehezebb? — Elviselni az idei zord te­let. — Odafagyott a vashoz az ember keze. — Az olaj is olyan' volt, mint a cipőkrém. — Azért mégis elindultunk március 20-án. — Persze, hisz megígértük. — 17-én fűtöttük be először a „Barátságot". Most már csak így emlegetik az első kemen­cét, amelyet a német szerelők javaslatára kereszteltek el az egyik legszebb szóval. — Persze, hogy nőm ment sí má n. — Még most is van hiba. — Meg lesz is. — Be kell járódnia a gép­nek. Mondat mondat után. mint­ha újból csak maguk között beszélgetnének. — Abencas.1 — kiált fel az egyik ifjú ember, s rázza a kezét. — Was? — kérdez rá a má­sik, s nyomban elárulja a szó- ejtés, hogy magyar, s igy is folytatja: — Mi van öreg? Rádvert a falcni? — odamegy hozzá: — Na gyere, majd bekötjük. Karonfogja és elindulnak. Egy pillanatra a hegesztő­pálca sistergése is elhallgat, aztán szórja tovább a szikra- esőt. A gazdája beszél: — Akkor jött volna. — Mikor? — Április hatodikán. Az volt még csak igazi szabad szombat! — Miért, mi történt? Többen felelnek egyszerre: — Jó hosszú műszak volt, este tízig. Jobbnak látom nem köz­bekérdezni. Végre ök kezdték az új témát, biztosan végig is mondják. Nem csalódom. — Az egyik mérnök meg­nézte a Lepol-kemencét. Lát­ja ám. hogy a rostély fölött valami nincs rendben. Jól megnézi, hát leszakadt a hó­terelő fal egy darabja, — Le kellett állni. Reggel nyolckor haditanácsot tartot­tak a főnökök. Kilenckor már elkezdődött a munka. — Ha látta volna. Aki csak tudott, jött segíteni. — Még a kéményesek is ott voltak. — Este tízkor újból elindult a kemence. Elhallgatnak. Üjból"a l<ala- pácsoké, a. csavarkulcsoké, a hegesztöpálcáké a szó. A be- kötöttujjú is visszatér kísérő­jével, és beáll közéjük.’ F. I. 1 \ képzőművészeti pályázat eredményhirdetése százalékát az állami szervek­nél értékesítették.-Segítik a közös gazdaságokat a termelés- ■ ben. szakmai tanácsokkal lát- 1 ják el őket a kezelést illetően. Különösen elismerésre méltó I az a segítség, amit a szőlőtele­pítésnél nyújtottak a szövet- I kezeti gazdáknak. A továb- j biakban az idei feladatokat I ismertette Mihalusz Ferenc ! vezérigazgató. j Farkas Gábor, a pincegazda­ság igazgatója elmondotta, hogy az ezelőtt egy esztendő­vel — ugyancsak a kiváló vál­lalat cím elnyerésekor — tar­tott ünnepségen megfogadták; eredményeiket foltozzák és másodszor is elnyerik ezt a megtisztelő címet. Fogadalmu­kat megtartották és most ugyancsak Ígéretet tesznek, hogy harmadszor is meg akar- | ják szerezni a kiváló váíla- j lat címet. Üdvözlő szavai után I kitüntetéseket és jutalmakat

Next

/
Oldalképek
Tartalom