Pest Megyei Hirlap, 1963. április (7. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-24 / 94. szám
ÖT 1:1 Érdekes csúcs született a megyei labdarúgó bajnokságban. A nyolc közül öt találkozó hozott l:l-es döntetlent, s erre még nem volt példa. Négy helyen a hazaiak szerezték meg a vezetést, Bagón viszont a tököliek. Itt, valamint Szigetújfalun és Üllőn már az első félidőben kialakult a végeredmény, csupán az ir- sai és a pilisi találkozó jelent kivételt. Egyébként csak Du- naharaszti tudott odahaza győzni. A tavaszi ötödik fordulóban a vendégek 9 pontot szereztek, csupán 7 maradt otthon, ez is ritkaság. Védekezésből jeles Pintér József szigetújfalui edző érdekes „megvilágításban” számolt be a Vecsés elleni mérkőzésükről. — Tudtuk azt, hogy Papp József kollégám, aki korábban nálunk működött, ismeri labdarúgóink erényeit, hibáit és ezt számításba veszi majd a követendő taktikánál. A vendégek láthatóan védekezésre rendezkedtek be, s hiába futott a sok támadás, a vecsési védelem Trasszerral és a ragyogóan védő Nyárival az élen, mindent mentett. Szurkolásban a vendégeké a pálma, mert úgyszólván végig buzdították kedvenceiket. A vendégek pontrablása nem keserít el bennünket, hiszen őszszel nekünk volt szerencsénk, 3:3-ra végeztünk Ve esésen. Megkérdeztük Vincze dr. játékvezetőt, miért nem adta meg a hazaiak második gólját a 15. percben. — Mintegy 30 méterre a kaputól, a kitörő játékos, Igazvári felső karral tette maga elé a labdát, tehát hiába küldte gólba. Partjelzőm is intett, én is fütyültem, hogy szabálytalan az akció. Keserű búcsú Jeney Ferenc öt éven keresztül volt a berceli szakosztály intézője. Most arról tájékoztatott bennünket, hogy a hétfői nap az utolsó ebben a tisztségében, mert másirányú elfoglaltsága miatt tovább nem állhat egyesülete rendelkezésére. — Szomorú vagyok a vasárnapi súlyos vereség miatt, hogy igy kell búcsúznom. Fiataljainknak tül nagy feladatot jelent a kitűnő körösi balszámy semlegesítése. Pusztaszeri játékvezető szerint a két berceli fedezet csődöt mondott, majdnem öngólt is rúgtak idegességükben. — Szünet után egyikük, Pünkösd, ráadásul megsértette partjelzőmet, s kiállítottam. Érdekes, hogy ezután javv.lt a berceliek teljesítménye, egymásután két gólt lőttek, sőt ha Macskási fejese az ötösről bemegy, akkor a bajnokjelölt bizony nehezen vitte volna el a két pontot. November után áprilisban A dunaharaszti Lichtner Béia örömmel újságolta a már régóta esedékes jó eredményt, hiszen a DMTK utoljára novemberben nyert, Vác ellen l:0-ra. — A Gödöllő elleni találkozó is baljóslctúan indult. A 7. percben 11-est hibáztunk, majd kapusunk, Aradi, Cseresznyével való összecsapás során megsérült. Helyette Borsos őrizte a hálót. Szünet után Aradi visszatért, de csak a bal szélen statisztált. A gödöllőiek érthetően nem sok figyelmet fordítottak rá. Az 53. percben hozzákerült egy labda, s azt „rosszul” eltalálva, a hálóba továbbította. A sziikségkapus, Borsos, meglepően jól védett. A két szomszéd vár rangadója Hatalmas küzdelem után osztozott Üllő és Monor a pontokon, s a tárgyilagos üllői, szurkolók is megállapították, hogy az eredmény a hazaiakra nézve hízelgő. Valóban, rég láttuk ilyen jól játszani a monori kékfehéreket, dehát a szerencsével hadilábon álltak, és csak szabadrúgásból sikerült bevenni a kitűnő Nigrényi kapuját. A monori Bolla Imre a játékvezető eréiytelenségét kifogásolta, s azt, hogy nem | működött megfelelően együtt a partjelzőivel. —Véleményünk szerint is elkövetett apróbb hibákat a | bíró, de ezek az eredményt nem befolyásolták. Megpró bá ljuk a lehetetlent Így fogadkozott a pilisiek intézője, Bakos József. — A csapat az őszi idényhez viszovyíiva szépen feljavult, Eddigi öt találkozónkon öt pontot gyűjtöttünk. Véleményem szerint az utolsó három az Albertirsa, Dunaharaszti és Abony elleni találkozó sorsdöntő lehet — hazai pályán. Az intéző hozzáfűzte még, hogy az őszi Abony—Pilis elmaradt találkozónak még nincs végső akkordja. A panaszügyi bizottság helyt adott a fellebbezésnek, úgy döntött, hogy le kell játszani a találkozót. — Erről azonban még nem kaptunk hivatalos értesítést. Dicsér a bíró Soós Gábor elmondta, hogy végig igen sportszerűen küzdött a Bag—Tököl mérkőzésen mindkét fél. A 22 játékos közü] a tököli kapus, Roz- gics András, a mezőny legjobbjának bizonyult, fő részese csapata pontszerzésének. — Ezt a nem is egészen fiatal sportembert példaképül lehet állítani sportszerű viselkedéséért és lelkes, csupasziv játékáért. Ezen a találkozón a bogi közönség is jelesre vizsgázott, bizonyítva, hogy már a múlté korábbi helytelen viselkedésük. Rcftter Fekete SZERDAI SPORTMŰSOR I.ABDAHCGAS. Barátságos mérkőzés. Csepel SC—SaägetüjtaHu (Csepel, ifi). 11 + 15 *25 = 2 Az ország mezei ftsutóbaj noís&á- g&t a fővárosban, az Ui-Lóverseny pályán rendezték. A Pest megyeiek közül a Ceglédi VSE serdülő lányai a dobogó második fokára lépi vettek. Egyénileg Puszta! a 11., Fityó a iß. bed yen végzett , míg harmadik futójuk 35-ük: lett, E helyezési számok összesítéseként 16 ponttal előzték meg a harmadik helyezett miskolci csapatot. Említésre méltó még a férfi ifjúságiaknál a Gödöllői ME- DOSZ versenyzője, Gréber teljesítménye, aki 9:27.6 másodperecéi a 8. lett. , Az országos mezei fuifcóbajnök- ság egyéni számának győztesei. A férfiaknál: Szekeres (MAFC. felnőtt 4000 méter). Sütő (Vasas, felnőtt 10 <X* méter). Aradi CDebrc- oen, ifjúsági 3000 méter), Zanyi (Bp. Honvéd, serdülő 2000 méter), s a nőknél: Tóth Mária (Bp. Helyiipar. felnőtt 1500 méter). Tóth Erzsébet (36. sz. ITSK, ifjúsági 1000 méter) és Molnár (Előre, serdülő TOO méter). GÓL - SZÁRAZON ÉS VÍZEN Az egyiket az SZTK—Izzó NB 111-as labda rúgó-mérkőzésen, a másikat a Sportuszodában s Csepel Autó—Bp. Vasas OB I-es vízilabda találkozón kaptuk lencsevégre. A szigstszentmiklósiak gólja a győzelmet, s egyben az előkelő harmadik helyet jelentette az újonc számára. Plati, az Izzó kapusa tehetetlenül néz a labda után S a másik újonc, ha keservesen is de megsze reale első győzelmét a legjobbak között. l:l-es állásnál Rusorán I négyméteres ével szemben Lukász hiába nyújtózkodik. Gere, illetve a Vasas Kunságija „reménykedik” (Koppány György felvételed) TOTOTIPP JEINK J. Ferencvíros—Győr l s 2. Komló—Vasas x l z 3. Szc-mbatóí.'y—Taiabájiva x 1 «. »arog^-sclireseE . ,1 5. S7X.!sr.»ií—oső-j/ver is 6. JJeWreeéai iäAC—idfa* 1 1. Miskolc—Egyeí&ríés 1 8. Budafok—Sj&ilítélt 1 x S. Győri MAv DAC—BVSC 1 * 10. K. Doniöik—Bud. Spart. x 1 U. Csepel Autó—Bécsi VSK 1 IZ. Ditnaűjv.—Oroszlány 1 Pátmérkőzéseji: 13. Eger—Bp. Spartacus 1 14. Kecskemét—Bp. Illőre 1 15. Székesfeh.—Zalaegerszeg 1 18. Mosonm.—Kaposvár 1 Heid an bei mben 340 vívó részvételével nemzetközi egyéni párlxai- törverseny kezdődött. Pástra léptek a magyarok is, akik közül végeredményben Gábor a 4.; Kulcsár pedig az 5. helyen végzett. A győzelmet a francia Breyíuss szerezte meg. E. M. Szentendrei Cementáruipari Vállalat azonnali felvételre keres segédmunkásokat és szállítómunkásokat. Munkásszállás van. Szentendre. Dózsa Gy.. út 34. szám. Azonnal felveszünk, a dolgozó kívánsága szerint, állandó munkára, vagy meghatározott Időre kőműves, ács és villanyszerelő szakmunkásokat, valamint 18 éven felüli férfi segédmunkásokat. Szállást és étkezést térítés ellenébén biztosítunk. Kéthetenkén* szabad szombat. Tanácsigazolás. kézf szerszám. és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Cegléd. Puskin utca 4. \-agy Nagykőrösi Konzervgyár építkezésen. EM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét. Klapka utca 34. Skoda Felicia, fehér, huszonháromezer kilométerrel eladó. Szigeti. Bpest, Bacsó Béla utca negyvenöt. (142—937). SO 000 darab kelkáposzta és ugyanannyi korai káposztapalánta eladó a Péteri Bá- kóezi Tsz-ben, megegyezés szerinti árban. Z szoba, konyhás, melléképületeikkel, 130 négyszögöl kerttel. családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Pomáz, Ady E. u. 23. Triumph 200 köbcentis motorkerékpár üzemképes állapotban eladó. Ara: 2BOO forint. Cím; Cselényi János, Monor, Ady Endre út 20. Az E. M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz autóvillamossági szerelőket, kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli férfi segédmunkásokat budapesti, gödöllői gyömrői, nagyká- tai, váci és apaj- pusztai építkezéseire. Jelentkezés: Budapest XXI., Kiss János altábornagy utca 19., valamint szakipara kiegészítésére, lakatosokat, motorszerelőket, autógén- és vil- lanyhegeszíőket, továbbá szobafestő szakmunkásokat, Budapest XXI., Rákóczi Ferenc u. 187. Vidékielvnek tanácsi igazolás szükséges. Masszív kisipari modern étkezőasztal, lehúzható és fehér hímzett ágyterítő eladó. Budapest, Szamuely utca 9. m. 13. (Kálvin térnél). Szombat, vasárnap. Naposcsibe előjegyezhető. Bérkeltetést vállal Baromfikeltető, Újpest, Nádor utca Templom utca sarok. Szentendre központjában, kettő szoba, konyha, kamra, places ház, beköltözhe- tőséggel eladó. Érdeklődni : Szentendre, Bükköspart 13. _______ E ladó egy jókarban levő 1209-as Skoda Furgon gépkocsi, Dunaharaszti, Báthory utca 4. Eladó: Szentendre, Tyúkos dűlőben 1600 négyszögöles termő gyümölcsös, beköltözhető egyszobás épülettel, 75 000-ért. Parcellázva is. Eckné, Szentendre, Bartók Béla út 49.____________ M ozaiklap nagy választékban Szőnyinél. Monor, József Attila út 29. 250-es ldskerekű Jáwa 6500 km-rel' kifogástalan állapotban sürgősen eladó. Nagykőrös. Sallai Imre 22. Kovács. Ma a Népstadionban: Ferencváros—Zágrábi Dinamó Jugoszlávia és Magyarország férfi válogatott kosárlabda-csapatai visszavágót játszottak a Sla- vonsvki Brodban. A győzelmet a jugoszlávok szerezték meg 80:65 (35:39) arányban. Az UEFA ifjúsági nemzetközi label arúgó-torn áj ának harmadi le, illetve negyedik helyéért folyó mérkőzésen Skócia csapata Ports- mouthban hétfőn este 4:2 (1:0) arányban győzött Bulgária ellen. VVK-mérkőzés Cegléden eladó beköltözhető ház. Állattartásra alkalmas. Újváros szél 2. Lancia 930 Opel motorral tizen háromezerkettőszázért eladó, generálozott, üzemben van. „Egyszer átírható’* Érd, Budai 2. Patikánál; Pásztor Péter, Újabb érdekes labdarúgó-mérkőzés színhelye lesz ma délután a Népstadion. 16.30 órai kezdettel a Ferencváros a Zágrábi Dinamó ellen játssza első mérkőzését a Vásári Városok Kupa középdöntőjében. A zöld-fehérek vezetői elmondták, hogy igen nehéz erőpróba előtt áll a budapesti csapat, hiszen a Zágrábi Dinamó nemzetközileg elismert kiváló együttes. Jelenleg a jugoszláv bajnokság első helyén áll és tagja többek között a válogatott Jerkovies, Markovics — akik ott voltak Chilében is — Zamba ta, Matus és Perusics. A Ferencváros legutóbb tavaly nyáron a KK-ban találkozott a zágrábiakkal, akkor a jugoszláv csapat 2:0-ra. illetve Budapesten 5:l-re nyert a magyar együttes eilen. A mérkőzésnek csehszlovák játékvezetői hárpiasa lesz: a vezető bíró Mach. A találkozó előtt 15.30 PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VTII.. Blaha Lulza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—i09. 142—22f Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési" rovat: 141—253 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőimé előfizetési díj 1 bőnapra IX forint órakor az FTC—Statisztika úttörő mérkőzést bonyolítják le. A jugoszlávok alaposan felkészültek a találkozóra, s a megfigyelőjük itt volt vasárnap a Ferencváros—MTX örökrangadón. A visszavágó mérkőzés június 5-én lesz Zágrábban. Olimpiai íárgymyerensény sorsjeggyel a szerencsés nyertesek megtekinthetik a tokiói nyári és az innsbrucki téli olimpiai játékokat. Vegyen olimpiai tárgynyeremény sorsjegyet! A sorsjegy ára 4 forint. Számos utazáson kívü] egy berendezett két szobás öröklakást, 3 darab személygépkocsit nyerhet, több ezer egyéb értékes nyereményhez juthat! A sorsjegyek az újságárusoknál, a trafikokban, a TOTÖ—LŐTTÖ kirendeltségeknél és a postahivatalokban kaphatók. A KORSZERŰ KÉSZRUHA DIVATOS, VÁLTOZATOS, MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍT! Divatos férfiöltönyök Nagykockás, kártolt szövetből 480,- Ft Kamgaro anyagbői (3 gombos) 833,— Ft-tól Aprókockás, tartós anyagból 1030,— Ft ' LEGYEN MINŐID jóiúLTözön