Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-31 / 76. szám

*K9Y

MFC

sJCMap

1963. MÁRCIUS 31, VASÁRNAP

Elöregszik a falu?

Falu Tamás:

SZÍNHÁZ

Jött vén ekhós szekérrel,

Hozta a színpadot.

Játszott komédiákat,

Belőle jókedv áradt,

S szabadjegyet adott.

Játszott, mikor kívántam,

Játszott ő szüntelen.

Ültem az első sorban,

Ha neki én tapsoltam,

Ö is tapsolt nekem.

Majd szedte sátorfáját,

Kocsizott messze el,

Nincs már nekem színházam,

Az élet már én nálam Csak vendégszerepei.

KASSAI ILONA

'XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXVX'

Herceg János:

GYALOGHINTÓ

Kint ültünk a lugasiban Bedénél, kicsit még odasütött ! a bágyasztó őszi napsugár, s ! a sárguló szőlőlevél csipkés í széle megcsiklandozta az em- ; bér arcát, ha a bőséges ebéd ; után kényelmesebben hátra- ; dőlt

; — Életem legjobb viccét a

' katonaságnál hallottam — í mondta Gyurka és miután í simított egyet deres halánté- J kán, szája elé tartotta tenye- í rét, úgy, hogy az ember J azt hihette, zsíros bakavicc ; következik ezután. De még ; várt, félszemmel Zorkára pil- í lantott, aki ott járt-kelt fe- J szes, fehér trikóban, kék ha- J lásznadrágban a lugas és a Jkonyha között, s kezében a J tálcán csilingeltek a poharak és mintha mi ott se letetünk volna, fiúsán mély hangiján önfeledten dúdolta a J dalt: „Welcome, my dar- J ling, welcome”... S tu- J lajdonképpen a saját hangját J riasztotta fel, az, hogy mi í egyszerre úgy elcsendesedtünk Í és Gyurka arcáról eltűnt a J röhögés, ahogy a lány után J nézett.

J — Nekem azt nem szabad J hallani, Gyúrj bácsi? í És megállt, hátravetette femjét, seprűs szempillája alól Í ránk emelte boci tekintetét, J egyik vállát kicsit felhúzta, J és oly ártatlanul mosolygott, J mint aki igazán nem gya- ÍS nakszik semmi rosszra, aki 2 még gverek,

í — Ó. kérlek, dehogynem! ; Egészen szalonképes vicc, 5 akár zárdában is elmondható. Majd várok vele, amíg visszajössz.

— Da igazán ne mesélje el addig, drága Gyuri bácsi! Ugye, megvár? — S most már felszabadultan nevetett, mint- ha máris elhangzott volna a vicc, pajkosan és kacéran nevetett, úgyhogy Gyurka mélyet sóhajtott:

— Gyerekek, azt a hétszázát! Látjátok ti, milyen nagy lánya lett ennek a Bedének? Ez egy kész nő, ezen minden megvan már, csak férjhez kell adni. Hej, de elszállt az idő, atyaég!

Oly meggyőző volt a sóhaja és a csodálkozása, ahogy a szeme nagyra nyílt s arca elkomolyodott, mintha isten tudja, mire gondolt volna hirtelen.

De akkor már jött is Bede fel a pincéből, papucsát cso- szogtatva, hasig kigombolt ingben, kezében a kancsó borral, és azt mondta:

— Tudjátok, én restellem a magam borát asztalra tenni. De ez nem akármilyen lőre, ha mindjárt saját termés is. ezt azért megkóstolhatjátok. Ha ezt iszom, még az asszony se morgolódik.

— Jaj, de ízléstelen vagy, apa — szólt rá már messziről Zorka. — Szegény anyu megfőzte a finom kacsapaprikást, megsütötte a túrós rétest, ezért legalább egy kézcsók járna, igen. Na. csak menj be szépen hozzá, éppen most fektettem le az árnyékos szobába, olyan fáradt szegényke. És most halljuk azt a viccet, Gyuri bácsi! Nem hosszú, ugye? Most tettem fel a kávé vizét.

— Hát szóval: kihozzák a császárt termetes testőrei gyaloghintón a palotája elé, ahol a tömeg már várja.

— Rendiben van — mondta Zorka, és hátradőlt a székén — most előbb legyen szíves felvilágosítani, mi az a gyaloghintó?

— Ja? Hát érdemes neked ilyen békebeli vicceket mesélni? Te talán azt se tudod, mj volt egy császár?

— Azt tudom, még a me- séskönyvekből. De gyaloghin- tóról nem hallottam.

— Képzelem, miket írhatnak azok a mai meséskönyvek a császárokról. Pláne, ha gyaloghintóról is esik bennük szó.

Zorka szembefordította vele a csíkos nyugágyat, egymáshoz szorított térddel ült, fejét kicsit előre szegte és Gyurka is megmerevedett a székén, mintha két játékos gyerek készült volna egymásnak ugrani.

— Képzelj el egy aranyos trónszéket. amelynek két oldalához ugyancsak aranyos rudak vannak erősítve. Megvan? Nahát, az gyaloghintó.

— A halottakat viszik faluhelyen ilyen alkalmatosságon a temetőbe — mondta Zorka és göcögve nevetett.

— Ugyan, ne rontsd el a kedvemet a temetővel — húzta össze Gyurka a szemöldökét. mintha haragudnék, de a ‘••záía szélén mosoly játszott.

— Ne ám — szólt közbe Rudi. aki eddig hallgatott, mert Gyuri bácsival együtt

lassan már mindannyian a temető felé ballagunk.

— Hagyjátok már az ilyen gyászos dolgokat. Komolyan mondom, nem is olyan rossz ez a bor — reccsent ránk Bede és megvakarta szőrös mellkasát és kénytelen volt magában inni, mint az ökör.

— Ez valami perverz szenvedély lehetett a császárok részéről, hogy vitették magukat, ahelyett, hogy lovakat használtak volna ilyen célra.

Persze, ez megint Zorka volt, és a hangja kötekedő volt, és oly hamiskásan nézett Gyurikára, mint akit csöppet sem érdekel a vicc, csak játszani akar, míg meg nem unja.

— Az is jó volt — szólt közbe Rudi —, amikor Ferenc Jóska hajtatott ki a Burgból és két...

— Azt mindenki ismeri — legyintett Gyurka és legé- nyesen igazított egyet a nyakkendőjén. — Olyan öreg, mint a világ. Atyaég, menynyi viccet tudtam én valamikor!

— Ica-rica-Zorica! Ki-fut a ká-véd! — dobolt Bede az asztalon, mert úgy látszik, nem állt meg egy pohárnál, fenemód jó kedve volt.

— Atyaég — kiáltott fel Zorka. — De a gyaloghintó- val várjon még.

Futott, repült, lebegett a napfényben a fehér trikóban, a kék halásznadrágban, kontyba tűzött, fekete hajával és a barna bőrével. Ha költő akarnék lenni, azt mondanám. mint a nyár istennője. De nem, csak egy egészséges, szép fiatal lány volt. minden költészet nélkül. tárgyilagosan is az.

— Fejemre nőtt ez a csitri!

Járasi ^s községi vezetők gyakran hozzák szóba a témát: elöregszik a falu. S ez az elöregedés nem csupán a mezőgazdaságra, a termelő- szövetkezetekre vonatkozik, bár ott hatványozottan jelentkezik, hanem általában a falura, a szellemi pályáktól a szolgáltató iparig szinte minden foglalkozási ágra. Azok is, akik nem a mezőgazdaságot választják élethivatásul, akik tovább tanulnak, tanulmányaik befejezése után ritkán térnek vissza szülőházukba. S akik nem is költöznek el, kenyerüket jórészt azok is idegenben keresik meg, budapesti vagy más városi üzemekben, hivatalokban, kereskedelmi egységekben. Erre legjobb bizonyság a Budapest komyé kéről naponta bejárók százezres tábora.

Az Ipar ugyanis szinte korlátlan számban fogadja be az újabb munkaerőket. S ha a fiatalok szakmunkásnak

mennek, akkor érthető is ez, sokan azonban csak seged- munkásként kapnak alkal- mazást, mert nincs szakképzettségűik. És ennek ellenere, mégis mennek.

Érdemes közelebbről megvizsgálni például az elmúlt tanévben, az általános iskola nyolcadik osztályaiban végzett gyerekek elhelyezkedési statisztikáját. Egyetlen év adatai is támpontot adnak, s a korábbi évektől csak annyiban van eltérés, hogy állandóan nő a középiskolába és az ipari tanuló-iskolákba kerülőik száma. Az elmúlt évben megyénkben 11 380 gyerek végezte el a nyolcadik általános iskolai osztályt. Közülük középiskolába került 3307 gyerek, a végzettek 33,5 százaléka. Ez nagyon örvendetes arány a maga nemében. Kereskedelmi tanulónak szerződött 3,4 százalék, ipari tanulónak 31 százalék (!), mezőgazdasági tanulónak pedig 3,2 százalék. Egyéb pályán helyezkedett el

10.6 százalék. Az elmúlt év őszéig, a statisztikai felmérésig nem helyezkedett el sehol 2089 fiatal, a végzettek 18,3 százaléka.

Ez az eláramlás nagyjából ilyen százalékos megoszlással évről évre ismétlődik. Néhány kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági tanulón kívül még, falujában marad a családi körben (főleg a leány- gyarekék) egy kis töredéke az „egyéb” címszó alatt nyilvántartott 1212 fiatalnak, s az el nem helyezkedetteknek. A többi megy. Ha kell, segédmunkásnak, 800— 900 forint fizetésért is, ha kell, napi négy óra utazás^ sál is, de el a falutól, be a városba, a nagyvilág zajába, forgatagába, ahol a viszonylag kisebb pénz is rendszeres, s az élet mozgalmas, „érdekes”. S foglalkozási kategóriája: ipari dolgozó.

A falu elöregedése tehát sajnos, tény. Már az 1960- as népszámlálásnál kiderült, hogy a megye egész lakosságának közel egyharmada ötven éven felüli, beleszámítva a városokat is. Csak a falvak statisztikáját nézve, még rosszabb a helyzet, az ötven éven felüliek itt jóval többen vannak, mint a lakosság egyharmada. A keresők korcsoportonkénti megoszlását vizsgálva pedig, a mezőgazdaságban azt látjuk, hogy a mezőgazdasági foglalkozásúak 21,8 százaléka ötven-hatvan év közötti, és

22.6 százaléka hatvan éven felüli.

A népszámlálást követő két év alatt tovább romlott a helyzet, mind a falu egészét, mind a termelőszövetkezetek tagságát ille!ően. A szövetkezeti tagság egészének (férfi, nő együtt) 5S.13 százaléka az ötven éven felüli. Csak a férfiak arányszámát tekintve, az összes tagoknak 63.2 százaléka az ötven éven felüli.

Mezőgazdaságunk nem tekinthető belterjesnek, mégis a legtöbb termelőszövetkezetben munkaerőhiány van. Ezen a nagyütemű gépesítés sokat segít, de önmagában nem oldja meg a problémát. mert á géphez ember is kell. géphez értő, munkabíró, az új iránt fogékony

emíber. Jóval több munkáskezet igényelne a kapásnövények jobb ápolása, valamint a kertészeti, a szőlő- és gyümölcsterületek növelése; de az állattenyésztés is. A mezőgazdaság forradalmi átalakításához, az egyre nagyobb igénnyel jelentkező specializálódáshoz, kemizáláshoz, a belterjesség fokozottabb érvényesítéséhez. és nem utolsósorban a kapásoknál a kielégítő kézi munka^ ráfordításhoz a fiatal emberek ezrei kellenének, de nem egyszerű munlcásként, hanem képzett mezőgazdasági szakmunkásként, akik az agrármérnökök és a szaktechnikusok mellett önállóan, felelősséggel, hozzáértéssel végezhetnék a kvalifikáltabb munkát is.

Azok a fiatalod, akik elvágynak, vagy már el is mentek a faluból, elsősorban a kereseti lehetőségekre hivatkoznak. Segédmunkásként például nem keresnek túl sokat, de azt — rendszeresen. A bejárásnál pedig — mivel zömmel fiatalok és bírják — nem tekintik nagy megterhelésnek a napi utazgatást, és sajnos, nem tekintik elfecsérelt időnek. Dolgoznának úgymond a termelőszövetkezetben, ha a szövetkezet rendszeresen adna munkaegység-előleget és megfelelő összegben. És természetesen jó lenne, mint ahogy ez már sok helyen valóban így is van, ha ez az előleg stabil lenne, amelyre biztosan lehet számítani, tervezni. Ezeknek a fiataloknak jórészt igazuk van, bár a tapasztalat szerint onnan is elmennek. ahol rendszeresen fizetnek előleget. Itt azonban más okok játszanak közre, amelyekkel ugyancsak foglalkozunk. Annyiban nincs igazuk, hogy mint mindenben, ebben is kettőn áll a vásár. Ha elegendő és jól képzett szakember, . szakmunkás lenne a mezőgazdaságban, meggyorsulna a termelőszövetkezetek fejlődése, s rövid idő alatt ugrásszerűen nőne mindenütt a biztos és állandó kereset. És addig is az eredményességi jövedelemelosztási mód lehetővé teszi, hogy a jobb munkás, aki szívvel-lélekkel dolgozik, többet is keressen.

Még egy jogos észrevételük is van az eljáró fiataloknak, éspedig az, hogy nyáron dolgozhatnak látástól vakulásig, de télen nincs munka, nincs kereset a termelőszövetkezetben. Ma még ugyanis kevés közös gazdaságban oldották meg a rendszeres téli fog- ’ lalkoztatást.

Viszonylag keveset beszé- J lünk a fiatalok elvándorlásé- J nak egy másik okáról, a fa- J tusi életkörülményekről, kul- / turális életről. Igaz ugyan, J hogy a fiatalok egy része a J vonatban eltöltött időt kár-J tyázással „hasznosítja”, vagy J másként csapja agyon az uta- J zás óráit, ez azonban ma már j- szerencsére nem általános, j A fiatalok nagyobb része j már másra, többre vágyik. $ Több fiatal elvándorlási vágyj bejárási elhatározásában aj falu kulturális elmaradott- J sága is szerepet játszik. Azok 5 előtt, akik igénylik, Buda- j pesten, amikor lejárt a ; munkaidő, a szórakozási le- $ hetőségek széles skálája állj nyitva. J

A ' .

A mar elvándorolt fiatalok J visszahívása nem könnyű, J bár van már több olyan J tsz, ahová szívesen mennek J vissza a fiatalok, de sajnos, J ez a folyamat még lassú. A i most felnövő fiatalok otthon- J tartása viszont már köny-J nyebbnek tűnik. Azon a té-J vés eszmén mór túl vagyunk, J hogy a föld közösbe kerülésé- f vei megszűnt a tulajdon, a í föld, a birtok varázsa, és; ezért mennek el a fiatalok. J Ez ma már egyszerűen nem J igaz. Otthon maradnak a fia- í falok, ha az ipari munkáhozi hasonlóan falujuk biztos és \ rendszeres keresetet ad ésj rendszeres, kulturált szórako-', zási lehetőségeket nyújt.

Mit tehetünk a falu meg-; fiatalítása érdekében? Elsőd-j leges a gazdasági élet. ezen- í belül is a mezőgazdáig. A! tapasztalatok szerint nsm> élünk például a társadalmit

rüljön és az egész világ; megtudja — ahogy ők mond-J ták —, hogy nekik marj „csak” a mezőgazdaságban J jutott hely. Miért kell aj mezőgazdasági munkát szé- J gyellni? Ezzel a téves szem-J lélettel számolnunk kell, ésj elsősorban a falusi politi- J kai vezetőknek és a KISZ- J szervezeteknek kell harcol- J niuk ellene. Hogy szélsősé-J ges példával éljünk, meny- í nyivel különb például az aj fiatal, aki a nyolcadik álla- J lános iskola elvégzése után J valamelyik budapesti üzem- J ben az udvart sepregeti havi J — 800-ért, mint például az, J aki szintén eredményes mun-; kát végez, mint kertész, vagy J állattenyésztő vagy esetleg J mint gépész. Mert, hogy eze- J két a szakmákat megtanulja, J az csak rajta áll. A mező- J gazdasági foglalkozás becsű-í létének helyreállításához se-; gítséget nyújtana, ha a me- J zőgazdasági szakmunkásokat J hivatalosan is gépész, kér- J tész, növényvédő, baromfi- J tenyésztő stb. szakmunkások-J nak neveznék és a személyig igazolványukban is ez a mi- J nősítés szerepelne. Ehhez vi- J szont rendeleti intézkedés % szükséges. A mezőgazdasági J szakmunkásokkal kapcsolat- J ban már többször felvetettük; azt is, hogy eljött az ideje J a szakmunkások megkülönböz- J tetősének anyagi vonatkozás- J ban is. A képzett szak- J munkás kvalifikáltabb mun- J kára is alkalmas, és díjazá- J sát ehhez kellene szabni. Ez; több embert ösztönözne a J tanulásra, és növelné a szak- J munkás név megbecsülését. J

A KISZ megyei végrehajtó J bizottságának határozata sze-J rint különben már ebben az J esztendőben a járási KISZ- J bizottságok és a falusi, ter- J melőszövetkezeti KISZ-szer-;

vezetek is segítséget nyúj-; tanak a mezőgazdasági ta- J nulók szerződtetéséhez, véd- J nökséget vállalva a szerződ- J tétés fölött. Ettől nagy ered- J ményeket várhatunk, ha nem- í csak a KISZ, de a terme-; lőszövetkezetek vezetői is J szívügyüknek tekintik a fia- J talok tömeges megnyerését. J

y

A népművelés a fiatalok; klubjának valamennyi falu-;

ban történő megszervezésével, J s élénk, állandó kulturális J élet biztosításával, rendsze- J rés szórakozási lehetőség J nyújtásával járulhatna hoz- J zá az ügyhöz. A KISZ-nékJ már egész sor elképzelése van J ehhez. Ha a KISZ és az ál- J lami népművelési hálózat tö- J rekvese, valamint a pedagógu- J sok felvilágosító tevékenysége J egyesül, az eredmény nem ; maradhat el.

Tenkely Miklós j

Tizenkét esztendő — mindig úton. Hóban és sárban, rekíke- nö forróságban és dermesztő fagyban. De akár összefagyva, akár áthevülve érkezett a kis falusi művelődési házak csöppnyi öltözőjébe, már feledte az út viszontagságait s gondolatban — mielőtt még magára öltötte volna jelmezét — már a legidősebb Tündérlaki lány volt, vagy Lady Milford, vagy Antigoné.

Megfáradt? Ha összeadnánk a Déryné Színház autóbuszával megtett kilométereket, azt hiszem akkora utat tett meg, hogy többször megkerülhette volna a földet ez idő atatt. Mégis mosolyog,’úgy mondja:

— Kétségtelen, fárasztóbb így teljesíteni a színész hivatását, mint valamelyik városi kőszínházban, de ezért a többlet fáradságért bőségesen kárpótol az, hogy olyan közönségnek játszhatom, alki talán most látott színházat életében először, s aki a mi előadásainkon keresztül indul el a kultúrálódás felemelő útján.

Játszott operettben, vígjátékban és drámában egyaránt. Hogy melyek voltak legkedvesebb szerepei? A Bánk bán Melindája, az Ármány és szerelem Lady Milford ja, vagy éppen a legutolsó, az Antigoné? Mindig az, amelyikben éppen játszik. Mindig az, amelyikkel őszinte művészi élményt nyújthat a i nézőnek.

Méltán kapta meg a Kossuth-dijat.

ösztöndíjak lehetőségével Legutóbb, amikor az Agrár- tudományi Egyetemen £ társadalmi ösztöndíjasok névsorát átnéztük, kiderült, hogj bár az egyetem nálunk van és az egyetem munkája millió szállal kapcsolódik a megye életéhez, a mi megyénkből alig vannak itt ösztöndíjas fiatalok. Ez a helyzet a felsőfokú mezőgazdasági technikumokban és a mezőgazdasági középiskolákban is. Pedig a gazdaságilag gyenge termelőszövetkezetek, amelyeknek éppen a legnagyobb szükségük lenne a szakemberekre, a fennálló rendeletek értelmében még állami támogatást is kapnak, ha ezt igénylik, a társadalmi ösztöndíjak alapításához.

A másik lehetőség a mezőgazdasági tanulók szerződtetése. Megyénkben az idén kevesebb mint félezer mezőgazdasági tanuló van a termelőszövetkezetekben. Az állami gazdaságokban már valamivel több. Az is elgondolkoztató, hogy miért szerződnek szívesebben az állami gazdaságokba, mint a termelőszövetkezetekbe? Véleményünk szerint a biztosabb kereset mellett azért, mert az állami gazdaságokban évek óta nagyobb figyelmet szentelnek az utánpótlásnak. A termelőszövetkezeti mezőgazdasági tanulók is több mint húsz mezőgazdasági szakma közül választhatnak. A tapasztalat szerint nagyon kevesen jelentkeznek az állattenyésztési szakokra és a szőlő-, gyümölcstermelői szakra. Ez utóbbinál például gyors és gyökeres változásra van szükség, hiszen most folyik a nagyarányú szőlő- és gyümölcstelepítési program végrehajtása, és az új, nagyüzemi telepítések a fiatal szakemberele tömegéi igénylik.

A mezőgazdasági tanulók bérezéséről az elmúlt napokban igen fontos rendelkezés látott napvilágot, amelynek célja, hogy a tanulónak szerződött fiatalok anyagilag ne járjanak rosszabbul mint azok, akik nem szerződtek, hanem tagnak vágj dolgozó családtagnak mennek a szövetkezetbe.

Még egy nagyon fonta jelenséget szóvá kell ten nünk: ez pedig a mezőgaz daság lebecsülése. Megtörtént hogy az egyik szövetkezetben a kertészetben dolgozó fiata lók eltakarták arcukat az ol járó fotoriporter elől, ne hogy fényképük újságba ke