Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-29 / 74. szám

re» T fftCl k/Ciriap 1963. MÁRCIUS 39. PÉNTEK ISMÉT KATONAI JUNTA? A belügyminiszter lemondása újabb katonai válságot robbantott ki Argentínában Az argentin fegyveres erők , vezetői szerda délután Idáit- ! váuyt bocsátottak ki, amely- bon „az argentin demokrá­cia védelmezőinek” nyilvánít­ják magukat és ígéretet tesz­nek arra, hogy' mindent el­követnek a diktatúra vissza­térésének megakadályozásá­ra”. A kiáltvány kilenc órá­val előzte meg Guido elnök tervezett rádióbeszédét. A hadsereg vezetői nyilatkoza­tukban elsősorban Peron száműzetésben élő volt elnök híveire céloztak, akik a június 23-i általános választásokon indulni kívánnak. A magas- j rangú katonatisztek támad­ták Martinez belügyminisz- j tért is, akit azzal vádolnak, hogy a peronisták malmára ! hajtja a vizet. Martinez ugy'anis egyik fő értelmi szerzője volt annak az el- ; gondolásnak, hogy a válasz­tások után megalakuló pol- , ffárí kormányban peronisták is szerepet kapjanak. Ilyen légkörben került sor Guido elnök negyed­órás rádió- és televízió­beszédére, amelyet mindenki feszült ér­deklődéssel várt, annál is ■ .inkább, mert röviddel el- i hangzása előtt nyilvánosságra hozták, hogy Martinez bel- : itigyminiszter a hadsereg nyo- 1 ( mására beadta lemondását. Guido elnök beszédében ki­jelentette, hogy Argentína „a katasztrófa küszöbére” jut, amennyiben a politikai pár­tok között nem jön létre megegyezés a txilasztások előtt. Az elnök beszédében vé- j delmezte kormányának ama | álláspontját, hogy a júniusi 1 választásokon a peronisták is részt vehessenek. Várakozás j ellenére, az elnök egy szóval ; sem tett említést belügymi- ' nisztere lemondásáról, jólle­het Martinez az elnökkel folytatott rövid beszélgetés után nyújtotta be lemondását. Érdekes, hogy Guido beszé­dét a lemondott belügymi­niszter a kormány tagjaival együtt hallgatta az elnöki ; hivatalban. Buenos Aires-i politikai megfigyelők szerint az elnök beszéde hideg fo­gadtatásra talált. Két fontos politikai párt, a j népi radikálisok és a polgári radikálisok vezetői közölték. 1 hogy csak később foglalnak állást a beszéddel kapcso­latban. Jorge Almada kon­zervatív beállítottságú poli-j tikus szerint az elnök „fl felelősséget a politikai pártok vezetőire kívánja hárítani, jól- j lehet, a két legutóbbi katonai I válság oka is Guido tekin­télyének hiánya volt”. Guido elnök szóvivője csü­törtökön közölte, hogy az elnök esetleg lemond, ameny- | nyiben a politikai pártok ve­Női űrhajós, műszertartály a Holdon Nyilatkoznak a Galabert-dij szovjet kitüntetettjei Szovjet jegyzék az Egyesült Államok kormányához Malinovszkij indonéziai látogatásáról Nasszer elnök májusban Algériába látogat Algériai—egyiptomi közös közlemény Szerdán az EAK fővárosá­ban közös közleményt adtak ki a Bumedien hadügyminisz­ter vezette algériai kormány- küldöttség kairói tárgyalásai­ról. A közös közlemény sze­rint Nasszer elnök májusban Algériába látogat. A közlemény többek kö­zött megállapítja, hogy Al­géria teljes mértékben tá­mogatja az EAK, Szíria és Irak uniójának létrehozására irányuló erőfeszítéseket, s az algériai küldöttség, hogy ezt határozottan kifejezésre jut­tassa, ellátogat majd Bag­dadba, Damaszkuszba és Szanaaba. A tárgyaló felek hangsú­lyozzák: tovább harcolnak az ellen, hogy afrikai területen kísérleti atomrobbantásokat hajtsanak végre. Angliában a vasút nagymérvű korlátozását tervezik Továbbra sem jelennek meg a lapok New Yorkban Eredménytelen tárgyalások Mint már hírül adtuk, szer- ■ dán New Yorkban bejelentet­ték, hogy véget ért a nyomda- | szók sztrájkja és csütörtökön megjelennek a lapok. A mun­káltatók és a dolgozók meg­egyezésének hírére a sztrájk­őrök már meg is engedték, hogy a gépmesterek belépje­nek a nyomdákba. Az utolsó pillanatban azonban ismét vál­tozott a helyzet. A klisékészí­tők szakszervezete százkilenc- venegy szavazattal száztízen- egy ellenében úgy döntött, hogy nem fogadja el az új munkaszerződési javaslatokat. Az új szerződés értelmében ugyanis a munkáltatók nem hajlandók azonnal eleget ten­ni a kért munkaidőcsökkentés­nek, hanem csupán a szerző­dés második esztendejében. A nyomdák tehát továbbra is csendesek maradnak. — Tojásstatisztika: a leg­újabb nemzetközi adatok szerint az egy főre jutó tojásfogyasztás az USA-ban évi 350 darab, Franciaor­szágban 200 darab, Bel­giumban 250 darab, Ma­gyarországon 160 darab. ' jet nép teljes szívével az in­donéz nép oldalán áll abban Malinovszkij marsall, szov­jet honvédelmi miniszter, aki jelenleg Indonéziában tartóz­kodik, csütörtök reggel az Irian vezércirkáló fedélze­téről a nyílt tengeren meg­tekintette az indonéz hadi- tengerészek gyakorlatozását. Vele volt Martadinata ellen­tengernagy, az indonéz hadi- tengerészet vezérkari főnöke. A gyakorlatozás után Ma- _ . " ~ fogadást adott a harcban, amelyet az ország függetlenségéért vív, támo­gatja az aktív semlegesség politikáját, a szovjet nép ar­ra törekszik, hogy a jövő­ben tovább erősödjenek és fejlődjenek a két ország gaz­dasági és kulturális kapcsola­tai. jelen levő ' tisztjei és katonái előtt.! Egyebek között hangsúlyozta, hogy Nyugat-Irian visszacsa­tolása az országhoz olyan 1 tény, amelyet szívből támogat- j n.ak a szabadságszerető álla- j mok, közöttük a Szovjetunió \ is. — Biztosak lehetnek abban ! — hangsúlyozta beszédében a | marsall —, hogy az egész szov- í Carapkin, a genfi tizen­nyolchatalmi leszerelési tár­gyalásokon részt vevő szovjet küldöttség vezetője szerda es­te fogadást adott. A fogadáson megjelentek a bizottság mun­kájában részt vevő tizenhét állam képviselői, a küldöttsé­gek tanácsadói, valamint sok Genfben tartózkodó külföldi újságíró. tu- ; A jelenleg 58 esztendős Ari | Sternfek^':.aki első nemzetközi tudományéi díját ugyancsak Párizsban 1934-ben kapta, az űrhajózás elméletének egyik legnagyobb szakértője. Már 1937-ben közzétette Bevezetés az űrhajózás tudományába cí­mű művét, amelyben meglepő pontossággal ki­számította a leendő űrha­jók legcélszerűbb röp- pályáit. Ezeket a számításokat később igazolta a szovjet szputnyi- kok, a lunyikok és az ameri­kai Pioneer—4. mesterséges hold felbocsátása. A lengyel származású tudós 1935 óta él a Szovjetunióban, amelyet igazi hazájának tart. Most is napi 14 órán át dolgozik, az elméleti csillagászat kevésbé felderített kérdéseit kutatja. Lakása valóságos tudományos intézetre emlékeztet: 1800 fió­kos műszaki archívum, elekt­ronikus számítógép segíti a tudós alkotó munkáját. Stem- feld kijelentette, hogy öröm­mel értesült munkásságának újabb nemzetközi elismerésé­ről. Mint mondotta: még sok kiadatlan munkája van. A negyvenéves Álla Masze- vics a Szovjet Tudományos Akadémia csillagászati taná­csának helyiségében válaszolt jelenlegi munkájával kapcso­latban több kérdésre, s a szovjet űrkutatás mai problé­máiról is értékes tájékoztatást adott. Álla Maszevics elmondotta, hogy jelenleg az Echo—1. amerikai léggömbszputnyik egyidejű megfigyelésének kollektív megszervezésén dol­gozik. Ebben a munkában több európai szocialista ország, így Magyarország is részt vesz. A megfigyelések áprilisban kezdődnek meg, szervezésük már előrehaladott stádiumban van. Ugyancsak összehangolt tu­dományos munkát szérveznek az alacsony röppályájú szput- nyikok rövid időtartamú peri- geumváltozásainak megfigye­lésére. (A perigeum a szput- nyifc röppályájának a földhöz legközelebb eső pontja.) E munka érdekességét az adja Isinél őrizetbe vették fínyar vett elnökét Pattanásig feszült helyzet Törökországban Az AP amerikai hírszolgá­lati iroda jelentése szerint csütörtökre virradó éjszaka az ankarai rendőrség és csend­őrség néhány vezetője beha­tolt a jelenleg ideiglenesen szabadlábon levő Bayar volt elnök lakására, az elnököt őrizetbe vette, s a főváros egyik állami kórházába szállí­totta. A kormány Bayar újabb őrizetbevételét csütörtök reg­gelig tartó minisztertanácsán határozta el, hogy elejét ve­gye a volt elnök szabadon bocsátása miatti sorozatos za­vargásoknak. Mint már korábban hírt ad­tunk róla, Bayart egészségügyi okok miatt helyezték ideigle­nesen szabadlábra. Börtönéből való távozása óta azonban na­pirenden voltak politikai ellen­feleinek tüntetései, s mint a hírügynökségek megállapít­ják, Törökországban éppen olyan leszült a légkör, mint az 1960-as fordulat előtt. Nehéz főállamügyészt találni Nvugat-Németországban Idestova egy' esztendeje, hogy Nyugat-Németország­ban betöltetlen a íőállam- ügyészi poszt. E tisztség utolsó gazdájáról, Fraenkel- ről az NDK-ban nyilvános­ságra hozott dokumentumok alapján ugyanis kiderült, hogy hétpróbás fasiszta, a nácik nagy becsben tartott vérbírá- ja volt. Fraenkelt tehát le kellett váltani. Utána Mar­tin szövetségi bírót szemel­ték ki Bonnban e tisztségre, de hasonló okok miatt őt sem lehetett kinevezni főállam- iigyésznek. Most aztán Bucher bonni igazságügyi miniszter Fabian von Schlabrendorff wiesba- deni ügyvédnek ajánlotta fel a föállamügyészi posztot. Schlabrendorff testvére mint magasrangú katonatiszt részt vett az 1944. július 20-i Hit­ler ellen elkövetett sikertelen merénylet előkészítésében s ezért a nácik ki is végezték. Fabian von Schlabrendorff most az ellenálló szerepében tetszeleg, sőt könyvet is írt, „Tisztek Hitler ellen” cím­mel. Politikai meggyőződésé­re azonban jellemző, hogy a Nácizmus Üldözöttjeinek Szö­vetsége ellen a nyugat-berlini közigazgatási bíróság előtt in­dított szégyenletes perben ő volt a panaszos fél — tehát a bonni kormány — egyik ügyvédje ... meg, hogy a legutóbbi nagy sorozatban felbocsátott szov­jet kozmosz mesterséges hol­dak egytől egyig az alacsony röppályájú szputnyikok osztá­lyába tartoznak. A hímek közvetlen magyar vonatkozá­sa is van: Alia Maszevics el­mondotta, hogy a szocialista országok kö­zös erőfeszítéseinek egy­behangolását ebben az esetben a Magyar Népköz- társaság bajai csillagvizs­gáló intézete vállalta el. A kutatás feladata: meghatá­rozni a légkör sűrűségének változásait és a naptevékeny­séggel való összefüggését perigeum magassági szintjén. — Várható-e női űrhajós felbocsátása? — hangzott a következő kérdés. — Szeretném, ha ez mi­előbb lehetségessé válnék. Már csak a női egyenjogúság alapján is be kell következ­nie — felelte mosolyogva Al­la Maszevics. — Reális-e az a feltételezés, hogy egy szovjet műszeres tartályt küldenek a jövőben a Hold felszínére? — Igen, ez a feltételezés teljesen reális — hangzott a válasz. — Még nem eléggé is­merjük a Hold felszínét és ezt a problémát különböző mód­szerekkel fürkésszük. Az egyik — és igen fontos — ilyen módszer a műszeres tartály „partra szállítása” a Hold felszínén, s a mérőmű­szerek sokoldalú rádiójelenté­seinek pontos vétele a 'földi megfigyelő állomásokon. Álla Maszevics az egyik legnépszerűbb, legrokonszen­vesebb szovjet tudós, a felsza­badult szovjet értelmiségi asz- szony tipikus példája. Téved, aki azt hiszi, hogy amolyan száraz, komor „tudósnő”, aid távol áll az élet ezer szépsé­gétől. A csinos fiatalasszony szereti a sportot: gyakran lát­ni télen-nyáron a legnagyobb moszkvai nyitott uszodában és 9 éves kislányával, Natasá­val együtt síelni is szokott. Nagy gonddal foglalkozik a legfiatalabb tudósnemzedék nevelésével is. Az idei Galabert-dij har­madik szovjet kitüntetettje Jurij Gagarin alezredes, őt azonban nem kell bemutatni. Merénylet a bonni angol nagykövetség ellen Bonn és London között élesedik a vita a csőembargó ügyében Bonn és London között egy-' re élesedő vitatkozás folyik a \ Washington kívánságára el- \ rendelt csőembargó ügyében, i Mindinkább nyilvánvalóvá j válik, hogy az angol kormány ! nem hajlandó teljesíteni az erre vonatkozó NATO-határo- zatot. Bonn, londoni nagykő- } vete útján. előbb diplomáciai nyomást igyekezett gyakorolni az angol kormányra, majd mikor ez eredményié- I lennek bizonyult, a nyugatné­met icormánysajtó heves kam­pányba kezdett Anglia ellen. A Reinische Post csütörtöki vezércikkében például azt han­goztatta: London magatartása mély felháborodást kelt NA- TO-körökben. Ha Washington- j nak nem sikerül rákényszerí-! teni Nagy-Britanniát arra. j hogy mondjon le a Szovjet­unióba irányuló csőkivitelről. A kubai minisztertanács új törvényeket hagyott jóvá U.1 A kubai minisztertanács két törvényt hozott, egyet a társadalombiztosításról, egyet pedig a gyújtogatás és foszto­gatás elleni büntető intézkedé­sekről. A május 1-én életbe lépő társadalombiztosítási törvény fizetett szülési szabadságot biztosít a terhes anyáknak, el­rendeli a dolgozók baleset-, il­letve betegsegélyezését. Intéz­kedik a törvény a munkakép­telenség és öregség esetén fi­zetendő járadékról is. Ennek értelmében a férfiak 60 éves koruk, a nők 55 éves koruk után mehetnek nyugdíjba, a nehéz fizikai, illetve egészség­re ártalmas munkát végző férfiak 55 éves koruktól, az ilyen munkakört betöltő nők pedig 50 éves koruktól kap­hatnak nyugdíjt. A gyújtogatást és fosztoga­tást az újonnan elfogadott tör­vény 30 évi börtönnel illetve bizonyos meghatározott ese­tekben halálbüntetéssel sújt­ja. akkor az embargó nagyon ha­mar meg fog hiúsulni. Felté­telezhető. hogy Ilyen körülmé­nyek között senki sem veheti majd rossz néven a NATO-ban az NSZK-tól. ha felülvizsgálja álláspont­ját a csőkérdésben. Persze, más lapra tartozik, hogy ez politikailag okos do­log lenne-e. Von Hase államtitkár, a bonni kormány szóvivője leg­utóbbi nyilatkozatában — Anglia felé célozva — nyoma­tékosan hangsúlyozta, a kor­mány feltételezi, hogy a NA­TO valamennyi tagja erőfe­szítéseket tesz az embargó megvalósítására. Reméli, hogy a többi NATO-tag is komolyan veszi az embargót, és minden tőle telhetőt elkövet a csőex­port megakadályozására. Diplomáciai körökben meg- | döbbenést keltett az az inci­dens. amelyet hivatalos körökben napo­kon át elhallgattak. A március 23-ára virradó éj­szaka ugyanis — mint most kitudódott — ismeretlen tet­tesek két lövést adtak le Nagy- Britannia bonni nagykövetsé­gének épületére. Ezzel egyide­jűleg a nagykövetség ajtaja alatt becsúsztatták a Bild cí­mű bulvárlapnak azt a szá­mát. amelyben a lap éles han­gú kirohanást intézett a cső- export ügyében tanúsított an­gol magatartás ellen. Hivata­los körökben most igyekeznek bagatelizálni az ügyet, és azt állítják. hogy valószínűleg ,.éretlen kamaszok csínytetté, ről van szó”, mert a két lö­vést egy flóber puskából adták le. ' zetői nem tesznek eleget í egységre hívó felszólításá­nak. Politikai megfigyelők a kö­vetkező 48 órát döntő fon- : tosságúnak ítélik meg. Nem tartják lehetetlennek, hogy a hadsereg közbelépése kö- ; vetkeztében egyáltalán nem \ kerül sor a június 23-i vá- : lasztásokra, hanem „erős ke- ■ zü” katonai junta veszi kéz- be az ügyek irányítását. Sugár András, az MTI tu­: dósitója írja: I Mint ismeretessé vált, Pá- i rizsban közölték, hogy az ! 1957-ben alapított Galaberl- dijat, amellyel az űrhajózás fejlesztésében elért kimagasló 1 eredményeket jutalmazzák, az idén jórészt szovjet elmé- I leti és gyakorlati asztro- I vautoknak ítélték oda. A szovjet kormány jegyzé­ket intézett az Egyesült Álla­mok kormányához. Ebben alaptalannak minősítette és visszautasította az amerikai kormány tiltakozását azzal kapcsolatban, hogy két szovjet repülőgép állítólag megsértet­te az Egyesült Államok légi­terét Alaszka térségében. A jegyzék, amely válasz az amerikai kormány részéről a fenti üggyel kapcsolatban a szovjet kormányhoz intézett jegyzékre, hangsúlyozza: „az illetékes szovjet hatóságok gondos vizsgálat alapján meg­állapították, hogy március ló­én két szovjet repülőgép a szo­kásos repülőútját végezte a Behring-tenger nemzetközi vi­zei fölött. A szovjet repülő­gépek ennek során nem száll­tak el az Egyesült Államok területe fölött és nem sértet­tég meg az Egyesült Államok légiterét”. A válaszjegyzék rámutat: „a szovjet repülőgépek legfel­jebb 350 kilométerre közelí­tették meg az amerikai kor­mány jegyzékében feltüntetett helyet”. Szerdán közzé tették ár.' Beechingnek, a brit közleke­dési bizottság elnökének ter­vét, amely a vasutak évi 140 millió font veszteségének el­tüntetését célozza. A terv a vasúti hálózat és a vasúti for­galom rendkívül messzemenő lefaragását javasolja. 2363 személypályaudvar és nyolc- száz teherpályaudvar, továbbá kétszázötvenöt vasútvonal vég­leges bezárását, ami ötezer mérföld vonalhálózatot érintő \320 járat beszüntetését, a nyá- *ri különvonalak számának nagymérvű csökkentését, a vasutas személyzet leépítését — egyes források szerint öt- ven hatezer, mások szerint het­venezer, sót, egy harmadik változat szerint százötvenezer ember elbocsátását — a sze­mély- és teherszállító kocsiál­lomány csökkentését jelenti körülbelül egyharmaddal. Sajtókörök egybehangzó vé­leménye szerint az elgondolás valóságos politikai dinamit, mert a vasutasok tömeges el­bocsátása, még ha fokozatosan hajtják is végre, a leghevesebb felháborodást és elkeseredést váltja ki szakszervezeti és ál­talában munkáskörökben, másrészt a vasúthálózat irgal­matlan megnyirbálása meg- ' fosztja a vasúti összeköttetés- • töl főként Északkelet-Anglia, ! Skócia és Wales nagykiterje- í désű területeit, valamint a dé- 1 li és délnyugati partvidék ; nagy részét, ahol számos fon- ! tos fürdőhely van. I Bidault nem térhet vissza Nyugat-Németországba Georges Bidault, a francia : ultrák egyes számú vezetője, i aki hétfőn éjszaka München­ből Lisszabonba utazott és j alát a portugál kormány lé- : nyegében kiutasított az ország- ! bői, nem térhet vissza o-z j NSZK-ba. Ilyen értelmű kije­lentést tett c bonni kormány i szóvivője és hozzátette, hogy j utasították a határőrséget, ne engedje be Bidault-t Nyugat- í Németország területére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom