Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-13 / 36. szám
A CFGLÉDi JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE VII. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1963. FEBRUAR 13, SZERDA ZÁRSZÁMADÁS a ceglédi Petőfi Termelőszövetkezetben Hétfőn délelőtt zárszámadó közgyűlésre ült össze a Petőfi Tsz tagsága. Azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy a vezetőség beszámolója után megvitatják az elmúlt évi munkát, e munka eredményeit és egyben következtetéseket is vonjanak le az 1963-as gazdasági évre vonatkozóan. A vezetőség beszámolóját Kudclich Géza elnök ismertette, majd Szlovák János főkönyvelő a pénzügyi rész ismertetésére tért át. Az elmúlt évi mostoha időjárás ellenére is a tsz viszonylag jó eredményt ért él. Szántóföldi növénytermesztésben mindössze 38 000 forintos kiesés volt. Búzából, rozsból és más jelentős növényféleségekből a rossz idő ellenére túlteljesítették tervüket. Eredményes volt a kertészet is. Igen nehéz körülmények között dolgoztak, hiszen kétszer is szétverés érte a frissen kipalántáit növényeket és mivel kellő mennyiségű Megkezdik a Széchenyi téri sorházak építését Régóta beszélünk róla, ám az időjárás eddig minden munkát meggátolt. Az első fagymentes nap élénlk tevékenységet hozott. Megkezdték az anyagszállítást, hurcolkodik a területet eddig elfoglaló Mélyépítő Vállalat. Hatalmas gépek segítségével a házak helyén álló fákat gyökerestől tépik ki, s folyik a legnehezebb munka: a régi kövezet és makadámút felbontása a Széchenyi téren. A tanács határozata alapján hamarosan lebontják az iskola kerítését és a régi mázsaházat. A volt iskolát átmenetileg felvonulási épületnek használják, s ősszel a helyén kialakítják a lakótelep autóparkírozó helyét Az 50 lakás építésére a tanács kiadta az építési engedélyt, a járási Építőipari Ktsz megkötötte a kivitelezési szerződést. Várják a jó időt, hogy az építőipari munkások teljes erővel... megkezdhessék a legszebbnek Ígérkező városrész felépítését. mesterséges vízzel nem rendelkeztek, az aszály is befolyásolta a termésátlagot. Mégis mintegy 139 000 forinttal túlteljesítette évi tervét a kertészet. A szőlő- és gyümölcstermelés, valamint az állattenyésztés is deficittel zárta az évet. Összes kiesése - a termelőszövetkezetnek 262 000 forint, ami a 4 605 000 forintos tervhez képest kevés, mintegy 5,68 százalék. A tervezett 33 forintos munkaegységgel szemben a fentieket figyelembevéve a tsz 30 forintot fizet egy- egy munkaegységre. Az elmúlt gazdasági évben három fő állatfajta tenyésztésével, illetve tartásával foglalkoztak: szarvasmarhával, sertéssel és baromfival. Az utóbbi kettő, köztudomásúan, igen sok abraktakarmányt fogyaszt. Ennek következtében bizonyos takarmányhiány mutatkozik abrakból és pillangósokból is, mivel nagy területen kell abrak takarmányt termelniök Kristóf István országgyűlési képviselőjelölt az abonyi választási nagygyűlésen 1963. február 14-én délután 5 órai kezdettel az abonyi Petőfi művelődési házban választási nagygyűlés lesz, amelyen az ünnepi beszédet Kristóf István képviselőjelölt mondja. A nagygyűlés után kultúrműsor lesz, amelyen Varga János operaénekes vendégszerepei és a földművesszövetkezet kultúrcso- portja ad műsort. Kérjük Abony község választóit, hogy a nagygyűlésen minél nagyobb számban vegyenek részt. A Hazafias Népfront abonyi bizottsága Brigádvezefők tanfolyama A Kőröste tétleni Cukorgyári Cél-gazdaság már évek óta bemutató gazdaság. A megtisztelő c/m nemcsak ann/it jelent, hogy időnként hazái és külföldi látogatócsoportok látogatják meg a gazdaságot, kiváló szarvasmarha hizlalását, hanem időnként a gazdaság szakmunkás-továbbképzésre is vállalkozik. Általában a téli hónapokban rendezik meg ezeket a tanfolyamokat, amelyeken főleg a járás termelőszövetkezeteinek tagjai vesznek részt. Jelenleg harminc brigádvezető tanul bennlakásos tanfolyamon a gazdaságban: növénytermesztésben és mezőgazdasági gépészetben tökéletesítik tudásukat. A tanfolyamot Skultéti József; a gazdaság főállattenyésztője vezeti és előadásokat tartanak a ceglédi járás kiváló mezőgazdasági szakemberei is. SPORT' A ceglédi KISZ-bizottság a múlt hét végén rendezte meg a városi asztalitenisz-csapatbajnokságot, amelyen 16 KISZ-alapszervezeti csoport vett részt. A végig izgalmas, változatos versenyt végeredményben a KGV csapata nyerte a MÁV-forgalom csapata előtt. Végeredmény: 1. KGV (Kökény. Kovács, Mózes). 2. MÁV- forgalom (Lakatos, Takács, Nagy), 3. Talajjavító Vállalat (Lippert, Hamza, Szabó). ★ Ceglédi V SE—Nagykőrösi Kinizsi 5:1 (1:1) A Ceglédi VSE NB Ill-as labdarúgócsapata a szerdai kecskeméti mérkőzés után vasárnap délután a Nagykőrösi Kinizsi csapatával játszott előkészületi barátságos mérkőzést. A ceglédi csapat a következő felállításban játszott: Szekeres — Gyikó II. Kiss, Császár — Csontos, Oláh — Cseh, Tóháti, Gyikó 1, Nagy, Farkas. A rossz talajú pályán nem tudott szép játék kialakulni, de az edzőmérkőzés így is hasznosnak bizonyult. A mérkőzés góllövői: Nagy (3), Tóháti, Gyikó. Ma az első és második csapat játszik edzőmérkőzést. (Magyar) Tisztítsuk meg az árkokat, átereszeket! A városi tanács vb építési és közlekedési osztálya felhívja a város lakosságának figyelmét az utcai árkok, átereszek, belső csatornák kitisztítására. A rendkívüli méretű hóesés előreláthatólag szokatlan méretű beivízíömcg- ként csak abban az esetben talál utat a csatornákhoz, ha egyrészt mindenki szabad utat biztosít a fagyott föld feletti árkok kitisztításával, másrészt önző érdekből senki sem zárja el az utcai kereszteződéseknél, kapubejáratoknál az átereszeket. A város szakigazgatási szervei a maguk részéről elsősorban a fontosabb vízgyűjtő csatornák felszabadításával foglalkoznak. Hirtelen olvadás esetén egy magukban képtelenek minden utcára gondot fordítani. Éppen ezért kérjük a lakosság megértő támogatását. A 2/1962. számú tanácsrendelet a lakóházak, telkek előtti járda, árok és félúttest gondozását az ingatlantulajdonosok és lakók egyetemleges kötelességévé nyilvánította. Csak gondos és időben elvégzett munkával előzhetjük meg a fenyegető belvízveszélyt. Városi tanács vb építési-közlekedési osztály és emiatt csökkenteni kellett a pillangósok vetésterületét. Nagyon helyesen a tsz vezetősége és tagsága arra az elhatározásra jutott, hogy ebben a gazdasági évben felszámolják a baromfi- állományt és elsősorban két állatfajta, sertés és szarvas- marha tartósára specializálják magukat. A felszólalók egyöntetűen a hiányosságok okaira hívták fel a figyelmet és javaslatokat tettek a kijavításuk módjára. A tsz vezetőségének és tagságának ösz- szefogása, közös akarata a biztosítéka annak, hogy ebben a gazdasági évben a tavalyinál jobb eredményt érjenek eh Készül az ötéves járdaépítési program Hasznos munkához fogtak a városi tanács műszaki szakembered. A Hazafias Népfront városi bizottságával együttműködve elkészítik a város valamennyi utcájára kiterjedő több éves építési programot. A hosszúlejáratú terv öt évre előirányozza azt az időt, amikor kivétel nélkül minden járda szilárd burkolatot kap. Az elfogadott elveik szerint az idén a városból kivezető főútvonalak, valamint az úgynevezett közutak járdáira kerül a sor. Jövőre a város széleit fogja majd körül a járdagyűrű, s utána készülnek el sugarasan a központ felé vezető járdák. Fontos alapelvként alkalmazzák a tervkészítők azt a2 elgondolást, hogy az utcák ütemezésénél figyelembe veszik a posta és az áramszolgáltató vállalat kábelfektetési tervét. Szeretnék elérni, hogy előbb a föld alá kerüljenek a mély- építésű kábelcsövek és csak utána betonozzák vagy aszfaltozzák a járdatesíet. Nőnek az igények, javul a TIT munkája a művelődési ház, a ktsz-ek, valamint termelőszövetkezetek rendezésében előadássorozatokat is rendeztek. Sikerült emelni a jól felkészült előadók számát és az előadói konferenciák megszervezésével az előadások eszmei, politikai, valamint szakmai színvonalát. Ebben az évben jelentőségének megfelelően, a szakmai egészségügyi. műszaki, természet- tudományi és kulturális, valamint világnézeti jellegű előadások mellett feldolgozásra kerül az MSZMP Vili. kongresszusának anyaga is. Ezenkívül a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szervezeti felépítéséről, működéséről, a szocialista országok gazdasági együttműködése lényegéről is tartanak előadásokat. Á helyi előadók mellett többnyire szakmai jellegű. valamint egyes társadalomtudományi jellegű előadásokra, központi előadókat is felkér a TIT. Jelentősen megváltozott az emberek érdeklődése is. A mi Jelöltjeink A tanár A ceglédi 6~ os körzetben második alkalommal jelölték tanácstagnak Ócsai István gimnáziumi tanárt. Benne olyan aktív embert ismertünk, akinek neve — munka ügyes irányítója is. így például érdemes megemlíteni várostörténet-kutatói tevékenységét és csillagászati érdeklődését. Az ifjúság- védelmi bisottti porfészek eltüntetése az első célja. Kijelentette, nincs más hátra, le kell olajozni. Az Árpád utcát ki kell kövezni. A Hollós utca ugyancsak rettenetes Úcsai István súg tagjaként is elismert ember. Rengeteg elfoglaltsága mellett nem hanyagolja el körzetét. Emlékezhetünk még a járdajavítások és a vízellátás megoldására: milyen harcias munkával sikerült mindezt megvalósítania. De ne a múltat nézzük, hiszen Őcsai Istvánnak már a jövőre vonatkozólag is megvannak a tervei. Ha megválasztják, a szülőotthon előtállapotban van. Elmondotta még azt is, hogy amikor kilép az utcára, azonnal a közös érdekeket képviseli. Reggeltől estig rendelkezésére áll jelölőinek. Azok ki is használják ezt az .,állandó foga- dóórát‘’ és naponta felkeresik lakásán is, a legkülönbözőbb kérdésekkel. És ami a lényeg. ■ tanácstagjuk nagyon örül ennek a bizalomnak, és lelkesen orvosolja problémáikat. Ma már szabad akaratukból, minden kényszer nélkül, egyre több egyszerű ember, munkás és termelőszövetkezeti tag igényli az előadások megtartását és komoly figyelemmel hallgatja végig azokat. Az eredmények mellett meg kell azonban emlékezni néhány, még fennálló hiányosságról is. így például most is előfordul a szervezésben olyan hiányosság, hogy először megkérdezték a rendező szerveket: milyen előadásokat igényelnek, nem gondolva arra, hogv az igényelt tárgykörben tudnak-e biztosítani megfelelő előadót. Nem lehet egyetérteni azzal sem. hogy főleg külterületen, mozi- előadások megtartása előtt 15—20 percbe zsúfolva próbálják az előadók az általában egyórás anyagot leadni. Ez két szempontból is helytelen. Egyrészt azért, mert 15— 20 perc alatt — legyen az a téma szakmai, politikai, természettudományos. avagy más tárgykörű — lehetetlen dolog az emberekkel megértetni a téma lényegét. Másrészt, moziba az emberek általában azért járnak, hogy kikapcsolódjanak a fizikai vaav szellemi munkából, a tanulásból, és szabad idejük egv részét szórakozással töltsék. Helytelen tehát szórakozni vágvó embereket előadás meghallgatására kényszeríteni. Alapvetően azonban eredmények jellemzik az ismeretterjesztő munkát, és a rendelkezésre álló erők képesek arra, hogy a még meglevő néhány hiáni/isságot kijavítva, még színvonalasabbá, még vonzóbbá tegyék a tudományos, ismeretterjesztő munkát Varga Gábor — A kappanhalmi általános iskola úttörői nem feledkeztek meg a hasznos madarak védelméről. Az iskola melletti erdőben etetőket állítottak fel, s naponta többször etetik a foglyokat és fácánokat. — A városi tanács vb építés és közlekedési osztályára 1963- ban már 7 új családi ház építési engedély kérelem érkezett. A családi házak építésében az OTP kölcsönnel segíti az építtetőket. — A Ceglédi Gépállomáson 60 százalékban befejezték a tavaszi munkákhoz szükséges gépek javítását. • — A Magyar Söripari Vállalat február 18—19-én Cegléden rendezi meg az országos rapid-sörfejtő versenyt. Részt vesznek az ország különböző kirendeltségeitől induló versenyzők. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. — A Ceglédi Cifrakerti Állami Gazdaság a Szeszipari Vállalat, KISZ-fiataljaival nagyszabású közös farsangi mulatságot rendezett február 9-én. — Újdonság a tojásfelvásárlásban. Az év első felében minden leszerződött tojásra 3 dekagramm kukoricát, a második félévben pedig 15 dekagramm kukoricát kapnak állami áron a baromfitartók. — Többek érdeklődésére közöljük, hogy az állami tűzoltósághoz felvételre a ceglédi járási tűzrendészeti alosztályparancsnokságnál lehet jelentkezni. Feltételek: a tényleges katonai szolgálat teljesítése vagy ez alóli felmentés igazolása, 23—30 éves életkor, nyolc általános iskolai végzettség. Véglegesítés hat hónap próbaidő után. Ügy tudjuk, van lehetőség a ceglédi alosztályon való szóig ál áttételre is. — A Ceglédi Erdőgazdaság 30 köbméter fűrészelt szőlőkarót készített 1963 első hónapjában. — Gonda László. Abony. Gál Miklós utca 11 szám alatti lakost csendháborításért 200 forintra bírságolta a szabálysértési hatóság. — A ceglédi turisták januái hónapban szervezeti’eg visszatértek a Coglédi Vasutas Soor: Egyesület k'belébe. Ettől a visszatéréstől a turisták igen sokat várnak hiszen a jövőben élvezik a vasút támogatását. — Az 1963-as évben Ceg- lédbercelen 5000 forintot fordítanak a község könyvtárára. — Az 1963. évi hálózatbővítési programban szerepe] Törtei községben is. kis feszültségű villanyhálózat-bővi- tés. — Kölner István Cegléd. XIV. kerület 400. szám alatti lakos a Ceglédi Erdőgazdaságtól 2 fenyőfacsemetét kivágott. Ezért a szabálysértési hatóság 200 forintra bírságolta valamint 100 forint kártérítésre kötelezte. Felújítják a Tánuics-iskolát Sok száz tanuló és még több szülő fogadta örömmel a kezdeményezést: rendbehozzák az ősi Táncsics általános iskola elhanyagolt épületét. A megyei tanács a helyi kezdeményezés alapján nem kevesebb, mint másfél millió forintot biztosított az épület általános felújítására. Ebből az ösz- szegből nemcsak az épület tetőzetét, külső megjelenését hozzák rendbe, hanem megfelelő belső átalakításokkal na- gyobbítják a tantermeket, s létrehozzák azokat a szertárakat, s egyéb helyiségeket, amelyek ma már nem hiányozhatnak egyetlen iskolából sem. Folyamatban van az építési engedély kiadása. Utána sor kerül a kivitelezési szerződés megkötésére. Mire az idő alkalmassá lesz. lebonyolítják az anyagrendeléssel, előre gyártható elemek készítésével kapcsolatos tennivalókat kát is, a TIT helyi vezetője irányítja. Sikerült ebben az évben a pártbizottság- koordinációs terve alapján, megvalósítani a különböző szervek együttműködését ezen a területen. Jelentős az előrehaladás: munkásakadémiát szerveztek a Cifrakerti Állami Gazdaság, a KGV. a Május 1 Ruhagyár, a Ijúsipari Vállalat, a Ruhaipari Vállalat és a Szeszipari Vállalat. Tsz-akadémia működik négy termelőszövetkezetben. Szerveztek kereskedelmi akadémiát, ülnökakadémiát, és a nőtanács segítségével nők akadémiáját. A városi tanács, Ahogy azt pártunk VIII. kongresszusának határozata is kimondja, dolgozó népünk műveltségi színvonalának, szocialista öntudatának további növelése érdekében hatalmas feladat hárul az iskolán kívüli népművelésre. A népművelési munka igen jelentős területe az ismeretterjesztés. Ezt a munkát városunk területén párhuzamosan két szerv fogja össze. A városi tanács művelődési osztályának irányításával, a művelődési ház keretében, önálló előadó foglalkozik az ismeretterjesztő előadások szervezésével. Az előadók biztosítását. felkészülésük segítését és részben a szervező munmióta csak a tanácsok megalakultak — még minden alkalommal szerepelt a választottak között. A bizalomnak erre a nagy megnyilvánulására elsősorban széleskörű társadalmi munkájával szolgált rá. Ezáltal lett városunk egyik legnépszerűbb embere. Ócsai István nemcsak tanácstagjelölt és gimnáziumi tanár, hanem emellett még rengeteg más