Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-20 / 16. szám

« "T/CíHao 1963. JANUAR 30, VASÄRNAP FELROBBANT A KAZÁN Kedd este pityókásan állt szolgálatba aiz éjszalkai mű­szakra Bóta Gáspár, a Soly­már' Műanyagipari Vállalat fűtője. Az éjszaika folyamán alighanem elnyomta a buzgó- tóig, s nem vette fezre, hogy az előzőleg jól megrakott kazánból kifogyott a víz. A kazán szerdán, a reggeli órákban felrobbant. Az eddigi vizsgálat ered­ménye szerint a robbanás a kazán szerkezetében húszezer forint kárt okozott. A válla­lat kára azonban ennél • na­gyobb, mert a robbanás kö­vetkeztében szünetelő munka naponta mintegy félszázezer forint kiesést jelent a ter­melésben. Személyi sérülés nem történt. A kormányintézkedés nyomában B nem közlekedő vonatok - Rendkívüli műszakok a Pilisi Szénbánya Vállalatnál Mint a tegnapi lapok kö-„ zölték, a tüzelőanyaghiány enyhítése céljából hozott kormányintézkedések között szerepel a vonatközlekedés korlátozása is. A korlátozás január 20-án, vasárnap 0.01 órakor lép életbe. Ez ügyben felkerestük dr. Geringer Fe­rencet, a MÄV Budapesti Igazgatósága forgalmi osz­tályának vezetőjét, aki a kö­vetkező tájékoztatást adta: — A rendelkezés első­sorban a gyors- és tá­volsági személyvonatok­ra vonatkozik, azonkívül azokra a helyi vonatok­ra, amelyek nem a mun­Á rádió és a televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH-RÄDIÖ S.lft: Kellemes vasárnapot. 7.15: Sav küldi szívnek szívesen. 8.10: Kamarazene. 9.00: Zsákbamacska. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Psola Irén és Charles Aznavour énekel. 10.55: Arcképek rivalda­fényben. 11.10: Ifjúsági hangver­senysorozat III. 13.00: Hétvégi jegyzetek. 13.10: Németh Marika és Szabó Miklós operettdalolcat éne­kel. 13.30: Rádiólexikon. 14.03: La­katos Vince népi zenekara játszik. 14.40: Uj művével jelentkezik Ku- bay Miklós. 15.00: Mű vészlemezek Bach műveiből. 15.45: Nemzetközi kaleidoszkóp. 16.05: Igen — nem. Könnyűzene. 16.30: Uj zenei újság. 17.10: Családi körben. 18J.0: West Side-i történet. 19.05: Szemtől szembe. 19.15: A Magyar Rádió és Televízió tánc zenek ara játszik. 20.10: A magyar irodailom kincses- háza. 21.15: Hanglemezparádé. 22.25: Zenekari hangverseny. 23.25: Az estve. Csokonai Vitéz Mihály verse. 23.32: Könnyűzene. PETÖFI-RADIÖ S.3Ó: Szórakoztató népi muzsika. 9.00: Tüzek. 9.05: Operakalauz. 10.05: Gazdaszeinmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 10.20: Falusi életképek. 11.10: A tűz virágai. 1L20: Tánczene. 13.10: Kulturális krónika. 13.30: Zongoraművek. 14.20: Miska bácsi lemezesládája. 1*5.05: Dudorász Pete. Mesejáték. 15.55: Schubert: VI. C-dur szimfó­nia. 16.30: Tóth Ferenc: Magyar népdalok és táncok. 16.45: A 200 éves gabonaszemek regénye. 17.60: Könnyűzene. 18.10: Beethoven- és Haydn-művek. 18.35: Munkáshct- köznapok az ISTÓK-ban. 19.00: Köz­vetítés az Állami Operaházból. el­mar osa: a titkos házasság. Há­romfel von ásos opera. Körülbelül 22.00: Verbunkosok. népdalok, csárdások. 22.45: Perújrafelvétel. URH 1Ä.3B: Hírek. 18.40: Tánczene. 19.00: Közvetítés az Állami opera­bálból. Körülbelül 22.00: Könnyű- ®eoe. 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 9.40: Hétmérföld es kamera. Üt- töiőhíradó. 9.55: Űrhajós-vetélke­dő. Az Intervízió műsora Varsóból. 11.00: Maradandóbb mint a kölni. Tv-jelenet gyerekeknek. 11.30: Arc­képek és találkozások. Látogatás Gádor István keramikusművésznél. 17.50: A Magyar Hirdető műsora. 18.00: Afrika: Afrika* N;ger. 18.30: Teli Vilmos. Angol ifjúsági film­sorozat. 3. A kis kényszermunká­sok. 19.00: Esti beszélgetés. Fábián Gyula jegyzete. 19.10: Teles.port. 19.33: Tv-híradó. 19.50: A tv me­sekönyve. 19.55: Átkozottak. Ma­gyarul beszélő francia film. (14 éven aluliaiknak nem ajánl juk!) 21.20: Üdvözlet Romániából. Ze­nés film. 21.40: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Nyitott borítékban. 8.15: Verbunkosok, népdalok. 8.50: Lá­nyok, asszonyok. 9.10: Zenekari muzsika. 10.10: Tarka kutya séta­téren sétál. 10.30: Lírai önéletrajz. 10.40: Könnyűzene. 11.10: Rádióis­kola. 1L50: Szabó Ferenc: Lenin meghalt — kantáta. 12.10: Minden­ki kedvére! 13.50: Részeg eső. 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.10: Válaszolunk hallgat óinknak. 15.25: Szív küldi szívnek szívesen. 16.25: Zenekari muzsika. 17.15: ötórai tea. 17.50: Madách Imre születésé­nek 140. évfordulóján. 18.05: Ifjú­sági magazin. 18.30: Szöketés a szerájból. 19.10: A mikrofon előtt: Tausz János belkereskedelmi mi­niszter. 19.30: Lajtha László fel­dolgozásaiból. 20.25: Kényszerle­szállás. 21.20: Moszkvától Londonig könnyűzenével. 22.20: Zene és elő­adóművészet. 23.10: Klasszikus operettrészletek. 0.10: Éji zene. PETÖFI-RAHIÖ 14.20: Tánczene. 14.40: Jozep Bambisz leszokik a dohányzásról. 15.00: Cesare Valeíti, Borisz Gmirja. Rose B amp ton, Bene Blachut cs Lucia Stanescu énekel. 15.50; a világ mipden tájáról. 15.05: Katonadal olt, cigánydalok, csárdások. 16.35: A nap sógorai. 16.55: Szórakoztató fúvószene. 17.20: Uj munkás az üzemben. 17.30: Ja- kuts Éva és Sebestyén Sándor hangversenye a stúdióban. 18.10: Könnyűzene. 13.40: A sárkány vi­torlás dzsunka. 19.05: Oscar Strauss operettjeiből. 19.30: Édes anyanyel­vűnk. 19.35: Közvetítés a Zenemű­vészeti Főiskola nagyterméből. Körülbelül 21.45: A próféta palást­ja mögött. Körülbelül 22.05: Tánc- zene. URH 18,30: Hírek. 18.40: Tánczene. 19.25: Bájoló. Szerelmes versek. 19.35: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 21.45: Részletek Kálmán Imre: A bajadér és a Csárdás királynő című ope­rettjéből, 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 19.25: Hírek. 19.30: Debussy-cst. Zenekari hangverseny közvetítése a Zeneakadémiáról. A közvetítés szünetében: Zene. Magyar kisfiún. 21.20: Hírek. kába járás, vagy a mun­kából járás érdekében közlekednek. Az elmaradó vonalok jegyzé­két valamennyi állomásnak, pályaudvarnak megküldtük, ahol feltűnő helyen hirdetik (és a hangosbemondón ke­resztül is közük), hogy me­lyek azok a vonatok, ame­lyek ideiglenesen, a hideg csökkenéséig nem közleked­nek. Természetesen ismer­tük vonalainkat, tudtuk, hogy milyen útszakaszokon lehet ezt a forgalomcsök- kemtést megvalósítani. Fi­gyelembe vettük azt is, hogy a hideg időjárás miatt lé­nyegesen kevesebben utaz­nak, mint az év más idő­szakaiban. . Ft toll függetle­nül felhívjuk a lakosság fi­gyelmét: ha nem feltétlenül szükséges, ne utazzanak, hi­szen így a lakosság is hoz­zájárul ahhoz, hogy a csök­kentett közlekedés is zavar­talanul bonyolódjék le. Az ideiglenesen nem köz­lekedő vonatok jegyzéke: Keleti pályaudvar—Győr 1302, 1301 (gyors), 1306, 1307 (gyors), 1320/a, 1319/a (sze­mély), Kelenföld—Komárom 814, 825, csak visszafelé a 824-es és a 811/a, Keleti pályaudvar—Bicske 16 830, 13 821, Keleti pályaudvar— Kiskunhalas 907 (gyors), 922, 913, 927, 938/b, Keleti pálya­udvar—Szolnok 6602, 6001 (gyors), 6614, 6611, Keleti pá­lyaudvar—Mende 2542, 2545/a. Nyugati pályaudvar—Szob 148, 118, 141, 119 (helyette a 119/a közlekedik, a 126-os vonat pedig Nagymaros he­lyett Szobig közlekedik). Rá­kosrendező—Nagymaros 239. Vác—Nyugati pályaudvar: a közbülső állomásokon átha­ladó 111-es vonatot meg­szüntették, helyette - a 231. számú vonat fog minden állomáson megállni. Rákos­palota—Újpest—Vác 246, Vác—Szob 124/a. 1’5/b, Vác—Nagymaros 234/a, 243, Vác—Veresegyház 4411/a, 4426 b. Veresegyház—Rákos­palota—Újpest 4441/a, Rá­kospalota—Nyugati pályaud­var 4411, Nyugati pályaud­var—Veresegyház 4438/a, Nyugati pályaudvar—Veres­egyház—Vác 4422/b, 4427, Nyugati pályaudvar—Pilis- csaba 3436, 3431. A Nyuga­ti pályaudvar—Szolnok—Deb­recen—Nyíregyháza között az oda-vissza közlekedő gyors­vonatok közül az 1702, 1703, 1704,1705, 1706/b, 1706/a, 1704/a marad el, a személyvonatok közül pedig az 1718, 1719/a, 1720/a, 1712, 1713. Budapest— Szolnok—Szentes között a 7708, 7707 gyorsvonat nem közle­kedik. Nyugati pályaudvar—Ceg­léd—Szeged 702, 701 (gyors) A Nyugati pályaudvar és Cég- j léd között közlekedő személy- : vonatok közül elmarad a : 2747, 717, 2717/a, 717/a. A Nyugati-pályaudvar és j Monor között oda-vissza köz- j lekedő személyvonatok közül j elmarad: 2647, 2614,2613,2640,1 2612, 2630. 2637, 2617, 2737. j Nyugati pályaudvar—Albert­ira a 2648, 2619; Kőbányai te­herpályaudvar—Ócsa 3744. il­letve 3743; Cegléd—Hantháza 4940, 4949. A balatoni főútvonalon köz­lekedő gyorsvonatok közül többet kivontak a forgalom­ból, a Déli-pályaudvar—Gár­dony között az 1234 és az 1231 számú személyvonatot moz­dony helyett motorral közle­kedtetik. A pécsi fővonalon a gyorsvonatok kevesebb kocsi­val közlekednek. A Déli-pá­lyaudvar és Pusztaszabolcs között közlekedő 1032. illetve 5013 számú személyvonatot kivonták a forgalomból. Kérjük olvasóinkat, hogy mielőtt utaznának, nézzék meg alaposan az állomá­sokon kifüggesztett tájé­koztatókat. ★ A kormány — mint isme­retes — elrendelte, hegy a széntermélő bányaüzemekben hiáromműszakos vasárnapi ter­melést szervezzenek január 20-án és február 3-án. Mi új­ság megyénk egyetlen szénbá­nyájában, a Pilisi Szénbánya Vállalatnál? — A hangulat jó, bányá­szaink megértették, (hogy raj­tuk is múlik a szénellátásban mutatkozó zökkenők' meg­szüntetése — mondja Móczán János főmérnök. Vasárnap teljes létszám­mal rendkívüli műszakot tartunk, amikor előrelát­hatólag elérjük .napi ter­vünket, a 109 vagonos termelést. Huszonihetedikén fenntartást végzünk a bányában, de feb­ruár 3-án, s egy azután kö­vetkező vasárnap ugyancsak teljes létszámmal, háromhar­mados termeléssel igyekszünk az országnak minél több sze­net adni. — m j. — — Több mint egymillió forint értékű társadalmi munkát végeztek négy év alatt az abonylak. A leg-, szebb eredményt a Kos- sutlh Tsz dolgozói, valamint, a Szelei úti és a Gaál Mik­lós úti általános iskola diákjai érték eL r'BS E B'B-Sfip) TTlűí tlöip Nincs ötös a 1963. január 20 Fábián és Sebő napja. A nap kél: 7.24, nyugszik: 16.27 órakor. A hold kél: 2.22, nyugszik: 12.26 órakor. Várható időjárás: Felhős idő, többfelé, főként délen, havazások, hófúvások. Élénk keleti, délkeleti szél. — Ülést tart hétfőn dél­előtt fél tizenegykor a Haza­fias Népfront Pest megyei Bizottsága, a Hazafias Nép­front Országos Központjának épületében (Budapest, V., Belgrád rakpart 24.) Az ülés napirendje; a jelölő gyűléseken megyei tanács­tagnak jelöltek elfogadása. — Külföldön 358 szakszer­vezeti tagot üdültetett tavaly megyénkből a Szakszerveze­tek Pest megyei Tanácsa. Az SZMT belföldön 6070 felnőt­tet és 1287 gyermeket« üdül­tetett. — Az Állami Déryné Szán­ház január 25-én Nagykőrö­sön vendégszerepel, ahol Gárdonyi Egri csillagok cí­mű regényének színpadi vál­tozatát játssza. — Termelőszövetkezeti nő­bizottság alakul ma délelőtt Piüsvörösvárott. A bizottság célja: segíteni a termelőszö­vetkezeti asszonyoknak problémáik megoldásában. — Háromnegyedmillió fo­rint — paprikából. A nagy­kőrösi Petőfi Térrnelőszövet­kezet tavaly 3600 mázsa zöldpaprikára kötött értéke­sítési szerződést, de tervüket túlteljesítették, s így a ter­vezett összegnél többet, ösz- szesen hárommegyedmállió forintot kaptak. A tsz az idén is nagy gondot fordít a kertészetre. — Összehajtható ródlival lepte meg a városi gyereke­ket egy osztrák cég. A vas­vázas, összehajtható ródllt a gyerekek a hónuk alá csap­va, táskáiként vihetik, fel- szállhatnak vele a villamos­ra, autóbuszra. — A Pest megyei Petőfi Színpad ma délután fél négykor Vasadon és este fél nyolckor Ócsán Pataki Pál Idézés válóperben című há- romfelvonásos színpadi ri­portját játssza. A színpad másik társulata egy három- felvonásos operettel, a Tava­szi keringővei vendégszere­pei délután fél négykor Bu­gyi községben és este fél nyolckor Alsónémedin. A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 3. hétre — nem végle­ges megállapítás szerint — 4 837 160 lottószelvény érke­zett be. Öt találat nem volt. Négy találatot 144 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 25 193 forint. Három találatot 9230 fogadó ért el, nyereményük egyenként 195 forint. Két találatot 178 385 fogadó ért el, nyereményük egyenként tíz forint1 húsz fil­lér. — Ötezer szakképzett vö­röskor eszles aktíva. A Vö­röskereszt azt tervezi, hogy az idén több, mint kétszáz tanfolyamon ötezer aktívát képeznek ki a Vöröskereszt előtt álló fe! adatok minél szakszerűbb és sikeresebb megoldása érdekében. — Végrehajtó bizottsági ülést tart a Pest megyei Nő­tanács január 25-én. Az. ülé­sen értékelik az elmúlt fél­év munkáját, s megbeszélik a soron levő feladatokat. — A vadgazdálkodás és vadászaink eredményes, jó munkáját szolgálják az or­szágban felállított külön­böző vadetetők. Jelenleg az országban 1010 apróvad­. etető, 1000 nagyvadetető, 3077 sózó, 1295 magasles, 1553 kilométer cserkésző úthálózat, 118 vadászház és 80 vadászkunyhó van. — Szabás-varrás tanfo­lyamot rendez a nőtanáes az albertirsai Dimitrov Ter­melőszövetkezet mikebudai üzemegységében. A há­romhónapos tanfolyamon — amelyet Csapó Ferencné vezet — húsz asszony és lány tanul. — Tűz gondatlanságból. Pénteken délelőtt Vácott, a Petőfi Termelőszövetkezet­ben kigyulladt egy góré és egy mellé épített fél tét is fészer. A gondatlanságból keletkezett tüzet a váci tűzoltóság időben eloltot­ta, így csak 300 forint kár keletkezett. — Bábszakkör alakult a ceglédi Széchenyi téri is­kolában. A foglalkozások keretében a pajtások nem­csak a bábműsort tanul­ják meg, hanem önmaguk készítik el a szereplő bá­bokat is. Az előadásokkal kisdobos társaikat szóra­koztatják. — Figyelmetlenül vezette Domsa Gábor a Szolnoki Állami Gazdaság tulajdo­nát képező tehergépkocsit és pénteken délután Abony belterületén nekiütközött az az Elbán (6) Mi . történik vele? Mind gyakrabban és gyakrabban ■ fogja el a hirtelen légszomj. S a rohamok egyre tartósa-bbak, erősebbek... Egy óra múltán j abban lett az öreg. becsukta és elfüggö­nyözte az ablakot, aztán vil­lanyt gyújtott. Késő volt már. Megnézte az órát, s leereszke­dett a föld alatti üregbe, aho­vá egy álcázott lyuk vezetett a konyhából. A sötétben ki­tapogatta a rejtekhelyét, ki­vette onnan a hordozható le- adót. s az éterbe küldött egy rövid sifrirozott jelentést. 2. Azizov ezredes egész nap a folyó ügyekkel foglalkozott, amelyekből az ő osztályán mindig temérdek volt. De azért gondolatban újra és újra visz- szatért a villamoson történt különös esetre- Letette kezé­ből a tollat, hátradőlt a karosa széliben, s gondolkozott. Kom­binált, összefüggéseiket kere­sett. Az írókészlet melletti fény­képen nyugodott meg a tekin­tete. Fiatal nő és egy kisfiú állt a tengerparton, s mosoly­gott a fényképezőgép lencséjé­be. A felesége és a fia. A háború kezdete óta, ami­óta annyira megszaporodott az állambiztonsági szervek mun­kája, az ezredest jóformáin alig látták otthon. Zarifa kez­detben férje szülői érzéseire igyekezett hatni. A fia hetekig nem látja, vágyik utána. Ha messze, távol a családjától dolgozna, nem szólna semmit. De ha már egyszer ugyanott van, ahol ők, akkor neki is nevelnie kell a gyereket. Nem segített- Ám Zarifa nem hátrált meg. Ilyen nehéz munkához, amelyet a férje vé­gez, nagyon szükséges a rend­szeres táplálkozás. S Zarifa mindennap elmegy a hivatal­ba az ennivalóval. Vár a hall­ban, amíg az ügyeletes felszól. Ilyenkor azután, akarva, aka­ratlanul is időt kell szakítania Azizovnak, hogy lemenjen a feleségéhez. Tegnap egy fól órát töltöttek az ügyeletes szobájában. Azi­zov sietősen evett. Zarifa pe­dig az otthoni dolgaidat mesél­te. Igyekezett jókedvűen, de­rűsen beszólni, de a szemében bánat búikéi. S Azizov meg­ígérte: holnap este, bármi tör­ténik is, időt szakít és haza­megy­— Eszedbe juttassam majd? — kérdezte az asszony, miköz­ben elrakta az edényeket — Férfiúi szavamra mon­dom! 3. A szoba sarkában levő fali­óra elütötte a tizet. Azizov felállt, bezárta a páncélszek­rényt, s vette a kalapját. A gépkocsi lassan haladt a kihalt utcában, az elsötétített ablaikú, egyetlen fénysugarat ki nem bocsátó házak mellett. A koromsötétben még az épü­letek körvonalai is alig lát­szottak. Az utcai hangszórók­ból zene áradt, halk, nyugta­lan hangoké A kocsi a tenger irányába fordult. A hold csak nemrég jött fel. Lágy fénye a Káspd apró ezüstös hullámfodrokat vető, széles, csendes vizén tán­colt. Azizov leengedte az oldal- ablakot. A tenger aromája áramlott be a kocsiba: a jód, a kátrány és az olaj csodála­tos illatkompozíciója. — Kellemes — mondta a sofőr. — Kellemes — ismételte Azizov. A gépkocsi végigfutott a tengerparton, s egy alacsony ház előtt megállt. Azizovot már várták. A fia rohant elébe, nyomában pedig a mosolygó Zarifa ment. Alighogy belépték a lakás­ba, megszólalt a telefon. Az asszony vette fe] a kagylót. — Téged keresnek — mond­ta a férjének. Az ezredes a füléhez emel­te a kagylót- Szem in őrnagy beszélt. Közölte, hogy Scsuko szökést kísérelt meg. — Hogyan történt? — Azi­zov leült a székre, kigombolta az inggallérját, s meglazította a nyakkendőjét. — Részleteket nem tudóik, még nem volt idő, hogy meg­kérdezzem. Az ^yik tiszt tü­zet nyitott rá ... — Lelőtték? — Azizov fel­állt. — Csak megsebesült, ezre­des elvtárs. Könnyebb sérülés. — Mindegy- Akkor is kár volt. — Azizov elhallgatott. — Hol van most ő? — Ugyanott, a fogdában. — Szóljon a mi orvosunk­nak, s menjen a doktorrá! együtt oda. Rögtön megyeik én is. Letette a kagylót, s bocsá- natkérően nézett a feleségére. 4. Sirokov rendű roma gy jelen­tést tett Azizovnak az esetről. Az ezredes bosszúsan ráncolta össze a homlokát. Úgy lát­szott. hogy felborult minden terv. Scsúkónak átlőtték a lá­bát- Egy ideig mozdulatlanság­ra van kárhoztatva. Tehát nem sikerült megvalósítani a szökéssel kapcsolatos kombi­nációt, amely pedig lehetősé­get adott volna, hogy tovább figyeljék, kikkel tart Scsuko kapcsolatot. országút jobboldalán álló MÁVÁUT pótkocsis autó­busznak. Személyi sérülés nem történt, a kár 3000 fo­rint. — Szovjet itjdonság a háztartások részére az elekt­romos . ruhakefe, amely a ruhából mindenféle pisz­kot kiszed. Cserélhető mű­anyag fejjel porszívóként- is használható. — A kéményből kipattanó szikra felgyújtotta tegnap délután Suhajda István családi házának tetejét. A Sári község Kaparós ré­szében, a Mikszáth utca 193. szám alatt keletkezett tűzhöz a dabasi tűzoltók gyorsan kivonultak, így az idejében megfékezett tűz csak 150 forint kárt oko­zott. — Százezer kiló gyógy­növényt gyűjtöttek tavaly hazánkban a falusi úttörők és KISZ-fiatalok. A hasz­nos növények gyűjtéséből a Pest megyei fiatalók is ki­vették részüket. — Gyermekbaleset. Teg­nap kora délután Pilisvö- rösvár belterületén Berta Sándor villanyszerelő pilis— vörösvári lakos, saját sze­mélygépkocsijával elütötte Botocska Teréz, hatéves pi- Iisvörösvári kislányt. A bal­eset oka: a kislány egy autó mögül. körültekintés nélkül szaladt ki az útra, egyenesen Berta Sándor gépkocsija elé. Szerencsére a gondatlan kislánv csak könnyű sérülést szenvedett. — Meg lehetne azt csinálni, hogy elterjedjen a hír: a szö­kés mégis sikerült? — kérdez­te Azizov váratlanul a rendőr- őrnagyot. Sirokov meglepődött. — Nos? — sürgette türel­metlenül az ezredes. -— A szö­kés, mondjuk sikerült, s a le­tartóztatott eltűnt. — Azt hiszem, meg lehet tenni — felelte bizonytalanul Sirokov. — A hírt el kell terjeszte­ni, nemcsak a környékbeli la­kosoknak, hanem a rendőrség alkalmazottai között is. Ter­mészetesen kivéve azokat, akik jelen voltak az esetnél. Velük külön kell beszélni. Érti, mire gondolok? — Pontoson­— Akkor intézkedjenek. HARMADIK FEJEZET 1. Herbert Lange Obergefreiter a tiszti bunkerban állt, s szá-j zadparancsnofkának, Schulcz: hadnagynak a kérdéseire vá- i laszolt. — Szóval. Lange, maga volt j a szakasz naposa, s az éjsza-j ka második felében volt ügye-; letes a bunkerban. — Igenis, hadnagy úr. — Sehová nem távozott elí közben? J — Sehová, hadnagy úr. — És látta, amint visszatért J az őrhelyéről Georg Homann í Gefreiter? - í í (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom