Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-12 / 9. szám

\ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM 9. SZÄM 1963. JANUAR 12, SZOMBAT Hat körzetben megtörténtek a jelölések Csütörtök délután megkez­dődött városunkban a tanács­tagok jelölése. Hat körzetben tartottak je­lölő gyűléseket, ahol szép számmal gyűltek össze a kör­zet választópolgárai. Az 1-es körzet jelölő gyűlé­sének elnöke dr. Szabó Károly volt. Römer Lajos ismertette a jelölő gyűlésen a választás lényegét. A bel- és külpoliti­kai tájékoztató után Tószegi Albertné elsőnek javasolta Kovács Ambrus tanácsdolgo­zót. hogy jelöljék az új ta­nácsba tanácstagnak. Kovács Ambrus jelölését egyhangúlag fogadták el, és így az első körzet jelöltje Ko­vács Ambrus lett A Petőfi Termelőszövetke­zet irodájában a 2-es körzet választópolgárai gyűltek ösz- sze, hogy megválasszák jelölt­jüket. A javaslat Szűcs Zol­tán városi tanácselnökre esett, akit a lelkes gyűlés egyhangú­lag megválasztott. A 3-as körzet polgárai rö­vid, de lelkes gyűlésükön Pot- horszky Péter ktsz-dolgozót jelöltek tanácstagnak. A 4-es körzetben közel 30 ember gyűlt össze hogy meg­ejtse körzete jelölését. Igen élénk vita keletkezett a jelö­lésnél, ahol több ellenvéle­mény során Vajda László gyá­ri munkást jelölték. Az est beálltával negyven- ketten gyűltek össze a bokro- si termelőszövetkezeti klub­ban, hogy a 79-es körzet pol­gárai megejtsék a jelölést. A jó hangulat közepette Rácz Sándort, a Petőfi Termelőszö­vetkezet párttitkárát javasol­ták, illetve jelölték tanácstag­nak. A Rákóczi Termelőszövetke­zet központi telephelyén So- modi Zoltán elnökletével negyvenkét választópolgár tar­totta meg a 80-as körzet jelö­lő gyűlését. A lelkes hangú jelölő gyű­lésen Papp Ferenc kertészt je­lölték. Egy-két „apróság", amelyért fizetni kelt Gyakran előforduló „ap­róbb” szabálysértésekről esik most szó, amelyekről azt gon­dolná az ember első pillanat­ban, hogy ezek nem is olyan veszélyesek. Később azonban kiderül, hogy a gondatlanság­nak súlyos következményei le­hetnek. Éppen a napokban volt bal- szerencséje két szabálytalanul közlekedő nagykőrösi lakos­nak. Amikor útnak indultak, nem gondolták, hogy nevük rövidesen bírósági aktákon fog szerepelni. Rövidesen pedig ügyükben megszületik a hatá­rozat is, amely valószínű, tete­mes bírságot jelent számukra. Danka László, Nagykőrös Csikvár dűlő 29/a szám alatti lakos, amint az egyik este gép­járműjével az úttesten haladt, nem csökkentette a fényszóró erősségét, pedig jól látta, hogy szemben másik jármű közele­dik. Ez alkalommal nem volt szerencséje, mivel a gondat­lanságot éppen az árra köze­ledő rendőrök vették — jegy­zőkönyvbe. •Igen sietős lehetett a dolga Péceli Sándornak is. aki a Pe­tőfi utca 16. szám alatt lakik. Az Arany János Filmszínház műsora Január 10—13. Pinocchio. Magya­rul beszélő színes amerikai film. Kísérőm űsor: Földből és tűzkői. Magyar híradó. Január 14—IC. Bolondos halász­falu. Zenés NöK-filmvígláték. Kí­sérőm űsor: Jalomica völgye. Ket­ten a nap alatt. Január 17—2ü. Kertes házak ut­cája. Magyar film. Főszereplők: Bara Margit. Gábor Miklós. 14 éven álul nem ajánlott! Ksérőmű- sor: Állj az egész. Magyar híradó. Matiné Január 13-án: Négyen az árban. Előadások kezdete: hétköznap 5 és negyed 8 órakor és vasárnap 3. 5 és negyed 8 órakor. Jegyek válthatók rz előadás megkezdése előtt egy órával. jutó#®2 m M <1958 *19 GS Amikor motorjával útnak in­dult, még jóformán a kaputól sem jutott nagyon messzire, máris rendőr ‘ érdeklődött az adatai után, ugyanis az utcára érve elfelejtett megállni. Danka László esete még annyival érdekesebb, hogy a motorkerékpár, amelyet veze­tett, már május 23-án a tulaj­donába került Mikita József Lencsés Világos dűlő 26. szám alatti lakostól. Ennek ellenére az új tulajdonos még mindig a régi rendszámtáblával köz­lekedett. A rendőrség a jogta­lanul használt rendszámtáblát azonnal bevonta Danka Lász­lótól. ^\>\\>\V\\\\\\\\\\\\\\\\\x\\\\\vvv\vvvvxxvxx A „láthatatlan" ember Talán nincs is olyan ember a városban, aki ne lett volna moziban. Mindenki kedveli ezt a szórakozást. Ehhez a szórakozáshoz a film alkotóin és színészein kívül a mozigépész is hozzájárul, hi­szen a nagy tekercs celluloid­szalagból az ő munkája nyo­mán lesz láthatóvá, élvezhető­vé a film. Mi is a gépész munkája? A vetítőgép nagyon bonyo­lult szerkezet és kezelése ko­moly szakértelmet kíván. Rátóthi István már régóta dolgozik mint mozigépész. Na­gyon szereti foglalkozását és ebből következőleg a filmeket. Munkáját mindig lelkiismere­tesen és pontosan végzi. Igyek­szik mindig továbbfejleszteni tudását. Leginkább a komoly, drámád filmeket kedveli. Nagyon várja, hogy széles­vásznú legven a filmszínház, mert a szélesvásznú film vetí­tése számára izgalmasabb és érdekesebb, mint a normál­méretű film vetítése. Z ombory—Székely — A 224. számú iparitanuló- iskoiában három KlSZ-alap- szervezet működik. — A Szabadság Termelő­szövetkezet 1962. éves baram- fileadási terve 197 mázsa volt. Tervüket a negyedik negyed­évben teljesítették 220 mázsá­ra. — Balázs Mihály, a Rákóczi Termelőszövetkezet tehenésze­tének növendékgondozója. Az elmúlt esztendőiben fáradságot nem kímélve, alaposan kivet­te részét a munkából, amely­nek meg is lett az eredménye, 650 munkaegységet szerzett. — Városunk általános isko­láiban száznegyvennyolc peda­gógus végzi a gyermekek ok­tatását. Jelölő gyűlések ma Ma, január 12-én, délután 5 órakor, a következő körzetek­ben tartanak jelölő gyűlése­ket. 9. körzet jelölő gyűlés he­lye felszegi termelőszövetkeze­ti klub. 10. körzet helye Cs. Kiss is­kola. 11. körzet helye felszegi óvo­da (Tabán u. 2.). 12. körzet helye Kossuth La­jos u. 69. 76. körzet helye árbózi isko­la. 75. körzet helye a volt Mi­kes-tanya. ÉV MATT JXutßtjott köszönöm! Pestről nagy bevásárlásról tartottunk hazafelé. Jaj ne­kem, de kellemetlen, ezt a kabátot most be kell cipel­nem a kollégiumba — gondol­tam leszállásra készülődve, mikor Kőröshöz közeledtünk. Sietve szálltunk le a vonat­ról, a nagy hidegben, s csak amikor már elindult, vettem észre, hogy a kabá­tot fenn felejtettem. Szalad­tam rögtön az ügyeleteshez, aki telefonált a következő állomásra a kabátért. Azt hittem, többé sose látom, de szerencsére nem így történt. Két nap múlva hivatnak az irodába, s látom, az asztalon a kabát, s a legapróbb dologig minden, ami a zsebében volt. Személyazonossági, fésű, fél­árú igazolvány, zsebkendő s a 7 forint. Hát erre nem számítottam. Nagyon köszönöm, Hatva­ni Dezső, Szurdok dűlő 3. szám alatti lakosnak, aki szolgálatán kívül személyesen elhozta a kabátot, s a zsebé­ben található tárgyakat. Az eset ugyan két héttel előbb történt, de betegségem megakadályozott abban, hogy előbb megköszönjem. Még egyszer hálásan kö­szönöm, s mi, emberek, mindnyájan nagyon szeret­nénk, fia minél több ilyen becsületes megtaláló akadna, s minél kevesebb feledékeny egyén, mint én. Gombkötő Éva kollégium KÉSZÜL AZ ÚJ KIRAKAT Kiss Éva a kirakatok rende­zője, új kirakatot készít. (Foto: Godány) MEGKEZDŐDÖTT A VÁSÁRLÁSI KÖNYVEK CSERÉJE 1963. január 10—25-ig a földművesszöveí kezet irodá­jában cserélik á vásárlási könyveket. (Széchenyi tér 15.) Tizenhétmillió forint a mezőgazdaság villamosí­tására — 1 640 000 forint higanygőzlámpákra 139 főről 348 főre emelkedett a munkáslétszám a faárugyárban A rohamosan fejlődő üzem nem tudott lépést tartani a fellépő szociális ellátás igé­nyével. Ma már erre is jut pénz, idő egyaránt. Elkészül a korszerű konyha, megkezd­ték a múlt évben az új ebédlő, öltöző és fürdő ala­pozását. Fejlődött-e a város vala­mit? Tessék eldönteni! Még sokan ma is pipagyár­nak titulálják a faárugyá­rat. t HERMELIN AZ ERDŐBEN Hermelint lőtt Nagykörös f határában Biró Ferenc vadőr. S Ez a legkisebb ragadozó S emlősök közé tartozó me- nyétféle a mi vidékünkön % ritkaság. % Nagy óvatossága, rejtett í életmódja folytán még rit- j kábban kerül a vadász pus- ' kaja elé. 5 Az értélces kis zsákmányt J Csikai Pál tanár preparálta J, és megtekintésre az áruház j kirakatában helyezte el. j --------­| Nagyüzemi szőlőtermesztés \ kérdései \ Az MSZMP városi bizott- Ság mezőgazdasági osztálya, S a Magyar Agrártudományi ^ Egyesület nagykőrösi cso- ^ portja, a Tudományos Isme­ri retícrjesztő Társulat városi ^ szervezete rendezésében dr. j Kozma Pál egyetemi tanár a S Kertészeti és Szőlészeti Fő- S iskola szőlőtermesztési tan- S szék vezeíője előadást tart '/. a nagyüzemi szőlőtermesztés- ^ ről. £ Az előadás helye az £ MSZMP városi bizottság í nagyterme. (Dalmady Gy. u. ^5.) t Előadás ideje: 1963. január j 14-én, hétfőn délután 2 óra- í kor. | ~ S Külföldi társasutazás \ f Az IBUSZ-iroda négynapos % autóbuszkirándulást szervez ^ április hónapban Kolozsvár— £ Torda útvonalon- f A kirándulás részvételi díja ^860 forint. % Jelentkezni lehet január 25* £lg az Arany János művelődé­si si ház irodájában (emelet, 38- as szoba). 2 100 000 forintos költséggel 200 vagonos raktár épül a konzervgyárban (Foto: Godány) á Este, mikor kigyúlnak a fé- j nyék a város szívében, gon- S dol-e valaki arra, hogy nyu- £ godt villanyvilágítás mögött ^ milyen sok munka nyug- ^ szik? ^ Mit ért el a Délmagyaror- í szági Áramszolgáltató Vál- {lalat négy év alatt? S Megnövekedtek a felada- S tok, a mezőgazdaság átszer- ^ vezésével. A négy év alatt ^ 17 millió forintot tett ki az $ az összeg, amit a vállalat be- £ ruházásokra fordított. £ Ez alatt az idő alatt kellett S a városban végrehajtani a S 110 voltról 220 voltra való ^ áttérést. | Növekedett a termeié- , í A faárugyár egyik termeke S — a pipa s j kenység ez alatt az idő alatt, S a hálózati szerelési munkánál ^ 40 százalékkal nőtt. ^ A vállalat termelési értéke £ 90,3 millió forintról 119.9 f millió forintra növekedett S í 959-től 1962-re. S A tanács- és az állami vál- S lalatok közül legmagasabb át- S lagbért a DÁV dolgozói ér- £ ték el — érthető is. mert a ^ szakképzettség egyik felté- £ tele e munkáknak. A fények, a higanygőzlám- S pák, ami 1 640 G00 forintba S került a városnak — a DÁV } munkáját is dicséri. 'f Olyan gyorsan nőtt a láda- ^ gyár — hogy észre sem vet- £ tűk — kinőtte régi ruháját. £ A hajdani, alig kétszáz lel- ^ két számláló üzemből három t év alatt 642 munkással dol- ■ gozó üzem lett. t Amíg 1959-ben 31 milliót f termeltek, addig 1962-ben már 90 milliós volt a termelése. — Kétezerötszáz darab tele­víziós asztalt készíteti a Fa­áru- és Dohányzócikkgyártó Vállalat az elmúlt esztendő­ben. — Lezáratlanul és őrizetle­nül hagyta kerékpárját Dudás Imréné, Kossuth u. 87. szám alatti lakos, akit 80 forintra bírságolt a szabálysértési ha­tóság gondatlanságáért. — A Rákóczi Termelőszö­vetkezet hajtatóházát üzemibe helyezték. Salátát, zöldhagy­mát és retket ültettek bele, amit már értékesítenek. — Sutyenka , György kon­zervgyári dolgozónak balese­téért 400 forint' gyorssegélyt fizetett ki az Állami Biztosí­tó helyi fiókja. A beruházások évei voltak az elmúlt esztendők. 1960- ban több mint ötmillió fo­rintot tett ki az az összeg, amit beruházásra fordítottak. 1961-ben 6,3 millió forin­tot ruházott be az üzem. A tervek szerint 1965-ig 24 milliós beruházással vég­rehajtják a telep rekonst­rukcióját. Ez újabb 50 szá­zalékos termelésnövekedést eredményez majd. Polieszterezik a tv-asztalokat nak a bútorgyár körvona­lai. A „Nagykőrös” három­ajtós szekrény, az Erzsébet- háló a körösi konzerv mel­lett megszerettette a várost szerte az országban. 1959-től nyolcmillió forint­ról 1962-re 18 millióra nö­vekedett termelése. A munkáslétszáma is je­lentősen nőtt, 139 főről 348- ra emelkedett. 1959-től 1962-ig 2,5 milliós beruházást kapott a vállalat. Uj szerelőcsarnok, szegezőszin. kisegítő épületeik, különféle faipari gépek kerültek az üzemibe. A hajdani pipagyár is* ki­nőtte induló ruháját. A kis pipagyár nő, növekszik, hogy sok-sok árujával elvigye messzire hírét* ennek a vá­rosnak. (takács) Pipákat is készít, sőt exportál is. Hollandiától Ju­goszláviáig — de a pipagyár­tás már csak egy kis há­nyada termelésének. Egyre inkább bontakoz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom