Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-06 / 4. szám

1963. JANUAR 6, VASÁRNAP 3 Hatalmas, szép szál ember Gohér Mihály, a domonyi Dó­zsa Tsz brigádvezetője, a párt- szervezet szervező titkára, a községi népfrontbizottság el­nöke. Oka van annak, hogy elso­roltam tisztségeit: négy évvel ezelőtt ugyanis — egy sem volt. Se tisztség, se felelősség. Csak a munka, látástól vaku- lásig a saját nyolc holdján meg a szülők „birtokán”. — Háromszor kellett újra­kezdenem Először a háború után, másodszor 1919-ben, ami­kor külön költöztünk a szü­lőktől — meséli Gohér Mihály. — Mint a megszállott, úgy ve­tettem magam a munkába. Egy év alatt lovat, szekeret, gazdasági felszerelést vettem. Aztán jött a gyerek, s vele a gond, a betegség. Amit szerez-' tem, mind ráment orvosra, pa­tikára. Még adósságom is gyűlt, ami sosem volt az előtt. Harmadszor is elölről kezd­tem, s megint talpra álltam. Persze, nem volt sem éjjelem, sem ünnepnapom. Ha este megjöttem a szekérrel a piac­ról, háromórai alvás után in­dultam vissza. Hajtottam ma­gam, hogy mindene meglegyen a családnak ... Közügyek, po­litika? — legyint: — örültem, ha újságolvasásra jutott időm ... Elgondolkozik, majd így folytatja: — Azért ne higgye, hogy semmit sem tudtam a világ fo­lyásáról. Láttam én sok min­dent: a jót, de a hibákat is... Az ötvenes évek elején tíz- egynéhányan — középparasz­tok — termelőszövetkezeti csoportot akartunk alakítani. Közös erőből gépeket vásárol­ni, korszerűen gazdálkodni, egymást mindenben kisegíte­ni. Nem engedélyezték ... Mintha gondolataimban ol­vasna, hozzáteszi: — Ügye, most azt kérdezi: miért nem léptém be már az átszervezés előtt a tsz-be? Megmondom őszintén: az ak­kori termelőszövetkezet nem­igen vonzott bennünket. Gyen­gén gazdálkodott, sok volt a hiba a vezetésben is. Meg az­tán ... úgy gondoltam: amed­dig lehet, kívül maradok. 1959 végén Domonyban is megkezdődött az átszervezés. Gohér Mihály nem jelentett „nehéz diót’“ az agitátoroknak: kétszer sem kellett monda­niuk, rögtön aláírta a belépési nyilatkozatot. Példája nyomán egymás után lépett be a többi módos gazda is. Űj termelő­szövetkezetet alakítottak, Kos­suth néven. Az alakuló közgyűlésen hár- mónkat jelöltek az elnöki tisztségre. Ha a tsz-tagság gon­dolatával ekkorra már meg is barátkoztam, az elnökséget nem akartam vállalni — idé­zi tűnődve a múltat — Hogy- is ne: ha nem megy minden simán, majd engem szidja­nak?! Csakhogy akik engem javasoltak, nem tágítottak. Titkos szavazást kértem, s ez előtt meg kellett hajolnom: a túlnyomó többség rám szava­zott. Attól kezdve nem sokat aludtam... — Nem voltak gazdasági épületeink. Vetőmagunkat, ál­latainkat szanaszéjjel tartot­tuk a faluban. Egyik istálló­tól, magtártól a másikhoz futkostam, ha mindent látni, tudni akartam. Nappal a munkát irányítottuk, éjjel terveket csináltunk, meg el­lenőriztünk. S amikor legin­kább fülig merültem a mun­kába, azzal kerestek fel a já­rási pártbizottságtól, hogy nem akarok-e belépni a párt­ba? A szövetkezet ügyei-gond- jai lépten-nyomon összehoz­tak a kommunistákkal. Akko­riban már hónapok óta úgy jártam a pártszervezetbe, meg a pártbizottságra, mint aki odatartozik. Tagjelöltség nélkül, soron kívül párttagnak vettek fel. A kommunisták bi­zalmából rövidesen szervező titkár lett. A népfrontbizott­sági elnöki tisztség aztán jött a többi után. Féléves volt az új tsz, ami­kor a régivel Dózsa néven egyesült. Gohér Mihályt veze­tőségi tagnak, növénytermesz­tési brigádvezetőnek válasz­tották. Hat munkacsapat, egy sereg fogatos tartozik a keze alá. A szövetkezetben súlya van a szavának. Nem is cso­da: szorgalomban, munkabí­rásban mindenkit megélői?.. Az emberek szeretik igazságossá­gáért, egyenes természetéért. Az 1600 holdas szántó minden darabját úgy ismeri, mint a sajátját .annak idején. Bohunka Mihály elnök egyik legjobb segítőtársára ta­lált Gohér Mihályban. Éjsza­ka répaszelet érkezik a tsz- be? Gohér Mihály közel la­kik — s intézkedik az átvé­telről. Ellenőrizni kell az éj­jeliőröket? Elvégzi az elnök meg Gohér Mihály. A jószá­got karácsonykor is etetni- itatni kell. Gohér Mihály — ha már úgyis közel lakik — felváltja az állatgondozókat: hadd töltsenek ők is egy-két órát családjuk körében. Bezzeg nem csinál itthon semmit — zsörtölődik moso­lyogva a felesége. — A ház­tájit én művelem, az állato­kat én gondozom, mert ő szin­te éjjel-nappal a szövetkezet­ben van. Meg taggyűlésen, népfront-értekezleten. Meg­szoktam már — teszi hozzá békésen —: ilyen a termé­szete. Semmit sem tud fél­kézzel csinálni. Amibe bele­fog, azt szívvel-lélekkel végzi, így dolgozott a magunkéban, s így dolgozik a közösben is. Udvardy Béla párttitkár újabb vonásokkal egészíti ki a képet: — Csak az tudja igazán, mit jelent, amikor egy tekintélyes, köztiszteletben áiló gazda le­teszi a voksát a szövetkezet mellett, aki velünk harcolt az átszervezéskor. Amikor Go­hér Mihály belépett — már szinte nyert ügyünk volt. Igaz, utána szidták is néhányon: „ha ő nem lép be, nincs új szövet­kezet; ha nem vállalta volna az elnökséget, Domonyban megbukott volna a Kossuth Tsz” — mondogatták. Nincs igazuk! A szövetkezet jövője nem egy emberen múlik. De abban, hogy aránylag gyorsan megküzdött a kezdeti bajok­kal, s hogy a két tsz egyesülé­sére fél év múltán sor kerül­hetett, kétségkívül sok érdeme van Gohér Mihálynak. Ami­lyen befelé forduló, csak ma­gának élő ember volt az ötve­nes években, olyan odaadó hí­ve lett a közösség ügyének. Nincs az a feladat, megbíza­tás, amit el ne végezne. Csu­pán egy dologra mondott ed­dig nemet: a tanulásra. Biztat­tuk, megmagyaráztuk, hogy a termelőszövetkezetnek tervei vannak vele; hogy nekünk ak­kor is szükségünk lesz rá, ami­kor a nagyüzemi gazdálkodás­hoz, nem. .elég a gyakorlati ■ ta- ! pasztalat, elméleti • tudás is | kell, — hiába. Azt mondja, | öreg ő már a tanuláshoz. Pedig mindössze negyvenkét éves. — Negyvenhárom — igazítja ki Gohér Mihály. — De nem­csak a korommal van baj: az időmmel is. Hajnaltól éjfélig talpon vagyok: mikor tanul­jak?! Ebben bizony sok igazság van. A tanuláshoz időt is kell biztosítani!... Gohér Mihály nagy utat tett meg négy esztendő alatt. A te­kintélyes gazda címétől elju­tott a közéleti ember megbe­csült rangjáig. Nyíri Éva Rónai Sándor fogadta az új koreai nagykövetet Rónai Sándor, az ország- gyűlés elnöke, szombaton be­mutatkozó látogatáson fogad­ta Szón Csan Rjomot, a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság új magyarországi rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét. (MTI) Minden erdőgazdaságban fizetnek nyereségrészesedést Az erdőgazdaságokban a fontosabb termelési felada­tokhoz igazodva, nem decem­ber, hanem október végén fe­jeződik be a gazdasági év. A jó munka eredményeként most először mind a harminc­egy erdőgazdaságban fizetnek nyereségrészesedést. A ré­szesedés aránya 3—10 napi kereset. A jó gazdasági eredmények főleg a faipari vállalatokkal való körülte­kintő kooperáció és a szállí­tások tervszerűbbé tételének eredménye. Az erdészek mun­kájának gazdaságosságát nagy­mértékben fokozta, hogy sa­ját üzemeikben a korábban tűzifának felhasznált anyag­ból mintegy félmillió köb­métert szalag- és körfűré­szeken fagyártmánynak dol­goztak fel és terven felül nagy mennyiségű parkettlé­cet, szőlőkarót és bányabé- lés-anyagot állítottak elő. Az elmúlt gazdasági év ered­ményeiért az erdészek 16 millió forint nyereségrésze­sedéshez jutnak (MTI) Kedvelt kirándulóhely, turisták és pihen­ni vágyók paradi­csoma a Lajos- forrás melletti Ságvári Endre tu­ristaház. Nyáron, hétköznap és va­sárnap egyaránt telt ház, fiatalok és idősebbek zsi- bongása, csúcs- forgalom fogadja a látogatót. Va­jon milyen lehet az élet télen? Kü­lönösen ilyenkor, amikor a gyakori havazás, a válto­zó időjárás nehe­zíti a közlekedést. Elhatároztuk, megnézzük mit találunk a Lajos­forrás melletti turista-paradi­csomban. Már a ház kö­rül, a csodálato­san szép havas fenyőfák között, szánkázó, síelő sétáló fiatalokkal találkoztunk, de az igazi meglepe­tés a menedékház belsejében foga­dott. Vadonatúj bútorok között, a nyári csúcsforga­lomra emlékezte­tő képre leltünk. Kisházy Iván, a turistaház gond­noka, aki felesé­gével, a népszerű Margó nénivel együtt, úgy szere­ti a házat és a tá­jat, mint talán senki, elmondta, hogy karácsonyi ajándékul rendez­ték be új búto­rokkal az étter­met, az eszpresz- szót, a társalgót és a szobák egy részét. Valameny- nyi darab, a szé­kek, a csillárok, a szőnyegek, házi­ipari és népmű­vészeti egyedi bú­torok, “kitűnő íz­léssel elhelyezve. Az új berendezés eddig csaknem kétszázötvenezer forintba került. Az étteremben gazdag étlapról rendelhetik meg a ven­dégek kedvenc ételeiket. „ Vihar Budapest, Kecskemét, Szolnok“ kalmanként indulnak útnak. Az állomásnak azonban meg­van a szigorú napi munkája is. Reggel nyolckor, kilenc­kor, tízkor, tizenkettőkor és kettőkor úgynevezett órán­kénti jelentéseket küldenek a Meteorológiai Intézetnek, amelyek közük a látási vi­szonyokat, a felhők alapma­gasságát, fajtáját és meny- nyiségét, a levegő pára- vagy ködtartalmát, a szélirányt, a szélerősséget és az esőre vagy havazásra vonatkozó adatokat. Ezek az óránkénti táviratok nagyon hosszúra nyúlnának, ha mindent pre­cízen meg kellene fogal­mazni, ezért bizonyos cso­portszámoknak megfelelően közük az eredményt. A 44- es szám például annyit je­lent, hogy az áüomás kör­nyékén erős köd van, rosz- szak a látási viszonyok. PAPAI GYULA, aki ugyan­csak a növényfaj ta-megálla- pító telepen dolgozik, szintén meteorológus. Általában ő állítja össze az óránkénti jelentéseket. A napi klima­tikus megfigyelések az ál­lomásvezető hatáskörébe tar­toznak. Reggel, délben, este végzik a megfigyeléseket, amelyek a csapadékra, a na­pi legalacsonyabb és legma­gasabb hőmérsékletre, a ta­lajmenti hőmérsékletre és a levegő páratartalmára vo­natkoznak. A napi megfi­gyeléseket egy nagy kézi­könyvben rögzítik, a hónap végén kiszámítják a hónap­ra, jellemző adatokat, s eze­ket továbbítják a Meteoro­lógiai Intézetnek. Az utóbbi napokban elég sok rendkívüli munkája akadt az észlelő állomás­nak. Érthető, hiszen a Feri­hegyi repülőtérrel szomszé­dos Monor felett húznak el a repülőgépek, s ilyenkor a látási viszonyokra is na­gyon gondosan kell ügyelni. Sokszor adtak fel vihartáv­iratot, amely nemcsak kö­döt, de ónos esőt és hava­zást is jelzett. S ha Tóth Károly a műszerek segítsé­gével megállapítja, hogy a szombat reggeli vihartávira­tot fel lehet oldani, újabb táviratot küld: „Repmeteor Budapest, Kecskemét, Szol­nok. Köd eloszlott 2000, fel­hő 200. 6/8’“ — nyugodtan le­het repülni, Monor légteré­ben nincs a légiközlekedés­nek semmilyen akadálya. M. J. \\>\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\W\\\\\\\\V\>\S\\>\\\\\VJ\\\\\\^^^ VASÁRNAPI POSTA Autós felebarátaimhoz Letennem a garast az úttesteinken immár szélté- ben-hosszában dúló, újfajta, különleges „osztályháború­ban”. Abban, amely ha nem is kibékíthetetlen, de az autók számának szüntelen emelkedé­sével — a jelek szerint — napról napra élesedik. Jóma­gam határozott meggyőződés­ként vallom, hogy ez a harc nem közlekedési, avagy éppenséggel KRESZ, hanem messzemenően kulturális probléma. Kezdeném azzal, hogy ha­tározottan és visszavonhatat­lanul autópárti vagyok. Igen, az vagyok, mert hiszem és tu­dom, hogy az autó ma már nem luxus, nem szabad an­nak lennie, s közeledik az a nap, amikor az autó szinte természetes használati tárgy lesz majdnem minden ember birtokában. De folytathatnám azzal, hogy ez idő szerint egy­általán nem vagyok autós­párti. Nem, mert bizonyos tü­netek arra utalnak, hogy az autósok egy része a négy ke­rék felett nagyon is nyereg­ben érzi magát az egyszerű, gyalogjáró halandókkal szem­ben. S most hadd térjek a tárgy­ra. Abban a szerencsés hely­zetben vagyok, ho.gv ennek a percről percre zajló újfajta háborúnak szinte „szakértője” vagyok. A főváros legszebb szerkesztőségi szobájában dol­gozom ugyanis, amelyet fél­körben üvegfal borít. Az asz­talom mellől pompás, csak­nem száznyolcvan fokos kilá­tás nyílik a Corvin Nagyáru­ház és a Nemzeti Színház kö­zötti forgalmas térre, ahol reggeltől estig hullámzik a gyalogosok forgataga, mozog az autók áradata. S épp az üvegfal alatt szelj ketté a te­ret a zebrasáv sárga keramit- ja. Alig hiszem, hogy a rend­őrökön kívül bárki is többet figyelhetne meg e közlekedési háborúból. Mit látni hát innen, az üveg mögül? A Corvin Áruházból percen­ként száz és száz csomagokkal megpakolt férfi és nő igyek­szik át a zebrán. Lábuk mel­lett olykor egy-két kisgyerek is csetük-botük. Már jócskán az úttest közepén tartanak, amikor melléjük suhan az AUTÓ. S ekkor kezdődik e különös háború számtalan, apró, napi csatáinak egyike, amelyből szinte mindig az autósok kerülnek ki győztesen. ^ csata a következőkép­pen zailik le. Az odasuhanó autó láttán, esetleg csak hal­latán, vagy szelének éreztén a család megtorpan, zavarba- jön, a sok öreg. fiatal, férfi, nő ide-oda ugrál, majd — mi­közben az autó rendíthetetle­nül nyomul előre — az ön- gyilkosság és az önkéntes csa- ládírtás helyett az ijedt visz- szavonulás útját választja, s az ember átengedi maga előtt (a gyalogátkelőn) az autót. Ép­pen hogy csak meg nem süve­gen, mint hajdanán őseink a földesúr elrobogó hintáját. A jelenet a komikum és a tragi­kum határát súrolja. Az autó előtti idétlen, szerencsétlen, tehetetlen ugra-bugra a felüle­tes szemlélőnek tán nevetsé­ges, de ha jól meggondoljuk: embertelen és mélyen megalá­zó. S ez csupán egyetlen elem­zett mozzanat. A teljes kép en­nél sokkal groteszkebb. Miért van ez így? — forrt bennem a méreg heteken, hó­napokon át. Végre egyszer el­határoztam, hogy a dologról meginterjúvolok néhány so­főrt. Jellemző válaszával a „fe­lebaráti szeretet” pálmáját egy taxisofőr vitte el. A Rákóczi úton mentünk, s az egyik át­kelőhelyen össze-vissza ugrál­tak előttünk az emberek. Amint elrobogtunk közöttük, sofőrünk bikanyakkal, elvörö­södve kissé hangosan közölte véleményét az ablakon: — Nem látsz? Nincs sze­med? Te barom! Azt sajnos már soha nem tudhattam meg, hogy mögöt­tünk hagyott gyalogos feleba­rátunk miképp vélekedett, mert — amint ez már az ilyen tökéletesen, egyoldalú viták­nál lenni szokott — a taxi a hangnál is sebesebben szágul­dott tova. Viszont én vettem magamnak a bátorságot és megkockáztattam a kérdést: — Mondja, uram, miért nem engedi őket előre? — Még mit nem? — mor­dult rám a volán hőse. — Csak nem képzeli? Hát kinek könnyebb megállni? Nekem vagy neki? Jól is néznénk ki, ha mindenkit kerülgetnünk kellene! A kocsi arra való, hogy menjen, az úttest pedig a miénk! Én hallgattam, noha érez­tem, hogy igazságtalan és em­bertelen, amit mond. De mit is válaszolhattam volna? A helyzet végtelenül fonák volt, hiszen a sofőr az én érdekei­met is képviselte, hisz’ nekem volt érdekem hamarább cél­hoz érni! Mérgem azonban nem ha­gyott alább, nem lettem op­portunista. S a nyáron, midőn külföldön jártam, a magyar taxisofőrnek feltett kérdés egyszer igen érdekes formában újra előkerült. Ügy esett, hogy rohannom kellett a pályaud­varra. Nosza, be egy taxiba és nyomás! Nem is volt semmi baj. A szüntelen és szédítő autóáradatban szépen szágul­dottunk, (jóval gyorsabban mint Pesten szokás), de a fék újra meg újra letoppolta a ko­csit. Egy-egy embert enged­tünk át az úttesten. Tűkön ül­tem, siettem volna, s ekkor öt­lőtt fel bennem ismét a kér­dés: — Mondja uram, miért en- \ gedi őket előre? A sofőr rámnézett és cső-j dálkozott. — Miért? Hát hogyne enged-; néxn őket előre ? Hiszen ők gyalog vannak, csomagjuk: van, no meg az eső is esik! Én : itt a kocsiban jobban kibi- i rom... Megintcsak hallgattam. Bár- i mennyire sürgős is volt, ma- i gamban igazat adtam neki. i Mert pontosan erről van szó. i Az emberségről, a megértés-; ről, a szemléletről. Ha úgyj tetszik: az autokrácia helyetti a — humanitásról. Merthogy j talán mégiscsak az ember vol- • na a fontosabb. Persze tudom, szinte hal-; lom barátaim gúnyos kérdé- ; sét: — Szép, szép. Igazad is van. j Most így beszélsz. De kíván- \ csiak vagyunk, hogy ha majd \ neked is lesz kocsid, te nem \ ülsz-e fel a magas lóra!? Igen, remélem, lesz kocsim.: Mert szerintem az mind job- j ban hozzátartozik a kulturált j élethez. De ezzel együtt sze- j retnék nemcsak autópárti, ha- j nem autóspárti is lenni. Azt; szeretném, ha az autó nem! lealacsonyítaná, hanem fel-! emelné és kulturálttá tenné az í életet. í t Mert ugyebár az autó önma-! gában még nem kultúra ? \ Egyetértünk ebben, autós fele- í barátaim? í Firon András '■ VIHAR BUDAPEST, Kecs- f kémét, Szolnok 0700, erős I köd 300, felhő 70, 8/8. A fenti, [ kissé furcsa szövegű.. távira­tot szombat reggel hét óra- i kor adta fel Tótlh Károly, ] az Országos Vetőmag Fel- J ügyelőség monori növény- [ fajta megállapító telepének vezetője. Persze, ha az ol- I vasó most azt hiszi, hogy ez j a távirat a növényfajtákkal | kapcsolatos, téved, hiszen Tóth Károlynak van egy j nagyon fontos másodállása is. Az Országos Meteorológiai j Intézet valamennyi megyé­ben létesített egy vagy több észlelő állomást — Tóth Ká­roly a monorit vezeti. 1950 óta, amióta az állomás megalakult. Mi a feladata a monori meteorológusnak? Sok min­den. Rendszeres napi megfi­gyelések, jelentésiek és rend­kívüli jelentések, mint pél­dául ez a fentebb idézett vihartávirat. A távirat je­lentése: rendkívüli eseményt közölnek a budapesti, a kecskeméti és a szolnoki re­pülőtérrel, a reggel 7 órás időjárási viszonyok alapján. Olyan erős a köd, hogy 300 méternél nem lehet to­vább látni, a felhőzet alap­magassága már 70 méter­nél van, s a 8/8 pedig azt jelenti, hogy a légtért tel­jes egészében uralja a felhő­zet. A vilhartáviratok, ame­lyekben a rossz látási viszo­nyokról, a látást gátló ha­vazásról, az ónos esőkről és a felhőzet „leereszkedéséről”, továbbá az esetleges nagy erősségű szelekről, viharok­ról tudósítják a repülőtere­ket és az Országos Meteo­rológiai Intézetet, csak al­domonui britjeid érői

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom