Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-31 / 25. szám
A CFGLÉDi JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE Nyolc liter vér Szombaton a Ceglédi Városi Kórház véradó állomásán a 4 Rendeltruhaipari Vállalat, az SZTK rendelőintézet dolgozói. 4 valamint a város és a járás védőnői jelentkeztek térítésnélküli 4 véradásra. A 28 jelentkező mintegy nyolc liter vért adott. Elsőnek a 4 rendelőintézet vezető főorvosa, dr. Rajkay Sándor adott vért. 4 majd őt követte dr. Bagóczky Lajos szemészfőorvos. VII. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM 1963. JANUÄR 31, CSÜTÖRTÖK Lassan már megszokottá válik a kép: az abonyi Szelei úti általános iskoláiból minden reggel 60—70 főnyi egyforma ruhába öltözött gyermekcsapat szeli át a község központját, hogy tulajdonképpeni otthonába menjen. Az abonyi József Attila Nevelő- otthon gyermekei ugyanis átmenetileg — immár háromnegyed éve — kiszorultak állandó helyükről a lakóépület átalakítása miatt. Mielőtt azonban a jelenlegi helyzettel foglalkoznánk, szükségesnek tartjuk röviden ismertetni az otthon múltját, fejlődését és eredményeit. 1949-ben a volt „Salacz-féle” kastélyban talált otthonra mintegy 40 kisfiú, akiknek szülei a háború áldozataivá lettek. Az állapítás óta eltelt 14 esztendő alatt ez az intézmény is jelentős fejlődésen ment keresztül. Az otthonban nevelkedő gyermekek száma 70 főre emelkedett, döntő többségük az állami gondozottak köréből kerül ki. Itt végzik el az általános iskola 8 osztályát és tanulmányi eredményeiktől függően, az otthon igazgatósága gon-, doskodik középiskolai, illetve iparitanuló-otthoni • elhelyezkedésükről. Bartha József, a József Attila Nevelőotthon fiatal igazgatója beszélgetésünk során elmondta, hogy a gyermekek részére igyekeznek biztosíttatni mindazokat a feltételeket, amelyek szükségesek a jó szellemben történő neveltetésükhöz. A nevelőgárdának ezt az igyekezetét igazolják a tanulmányi eredmények is: az 1961—62. évi átlag 3,71 volt. Ezzel az eredménnyel az ország több mint száz nevelőotthona közül az abonyi az ötödik helyre került. Az 1960—61-es tanévben a gyermekotthonok országos szellemi versenyén az első helyet, a kulturális versenyben pedig a második helyezést érték el az alsó tagozatosok. Valamennyi gyermek zenét is tanul és emellett a tánc- és politechnikai szakkörökben foglalkoztatják — hajlamaiknak megfelelően — őket Egy-egy gyermek neveltetési költsége 860 forintot tesz ki havonta. A gyermekek naponkénti „vándorlásaival” kapcsolatosan Bartha elvtárs, elmohdot- ta, hogy az otthon épületének átalakítása miatt vált szükségessé a hálószobák ideiglenes áthelyezése a Szelei úti általános iskola .tornatermébe. Az eredeti tervek szerint ugyan az építkezésnek a múlt év december közepére kellett volna befejeződni, de egyéb közbejött okok miatt a határidőt módosították ez év február 20-ra. A gyermekek jelenlegi elhelyezése nem mondható jónak, mivel a tornatermet nehéz fyGondos vizsgálat előzte meg a vérvételt. Dr. Bohus Ferenc Varga Antalné asszisztens vérnyomását méri Széles Józsefné asszisztens és Luzsányi Lujza laboráns vérvizsgálat közben nyosságofe fedfórásáira szorít-^ kozák, »hanem tőlük telhetőén, ^ tájékoztatást nyújtanak a la-^ kosság ügyes-bajos dolgaiban^ is, hiszen | egyenruhás hivatalos ean- ^ bereknek tekintik őket } községszerte. } } A „hivatalos” emberek^ azonban bizonyos szempontból j mégis kissé maradiak. Nin-} csenek kibékülve a néhány % éve kapott motoros fecskén-} (tőjükkel. Még ma is sokan} közülük úgy néznek rá a szer-} tárban, mintha valami nem-} kívánatos idegen furáik odott} volna közéjük. Pedig a fiata-^ lók milyen örömmel berregte-^ tik,« amikor gyakorlatoznak^ vele. Irányítsa hát a parancs-^ nők meg az idősebb elvtársak} úgy a dolgokat, hogy a jó^ megelőző tűzrendészet! ered-} menyekhez járuljon hozzá a} műszaki színvonal magasabb ^ fokra emelésének igénylése ésí helyeslése is. í J. Z. » Dr. Rajkay Sándor főorvos vért ad (Foto. szöveg: Opauszky) tm ■ Az első helyezések és díjak az oktatószoba falán bizonyítják a csapat és nem utolsósorban Pallós Imre tudását, szorgalmát. Kétszer nyerte el a Szakma kiváló dolgozója kitüntetést, és aktív tagja a KGV tö rzsgárdájának. Pénteken délelőtt: Megnyílik az abonyi kádfürdő Csonttá fagyott a nádasban — A városi tanács mezőgazdasági osztálya fedeztetés céljára kecskebakot helyez ki. Ielentkezni lehet a városi tanács vb. mezőgazdasági osztályán I. emelet 17-es számú szobában. — Vasas István Cegléd Rákóczi út 18 szám alatti lakos kerékpárral a lecsukott sorompót megkerülve átment a vasúti síneken, azért 3 szabálysértési hatáság száz forintra bírságolta meg. — A Cifrakerti Állami Gazdaság a hét folyamán három- százkilencvenegy hízott sertést, mintegy ötszáznegyvennyolc mázsa súlyban szállított le a Húsipari Vállalatnak. — Albertirsán az idén több bolt szakosítására kerül sor. A földművesszövetkezet az Üjte- lepen és a Szabadság-telepen tervbe vette a lakosság által kért élelmiszerboltok létesítését. — A Községgazdálkodási Vállalat asztalosműhelyében kísérlet folyik a redőnyök gyártására, ezzel megszűnik a városunkban a redőnybeszer- zési-probléma. — A ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet 1963. évre ezerháromszáz sertésre kötött szerződést az Állatforgalmi Vállalattal. — Farkas István Cegléd. Nyárfa utca 3. szám alatti lakos ittas állapotban botrányosan viselkedett és verese- kedett, ezért a szabálysértési hatóság háromszáz forintra bírságolta meg. — Jászkarajenőn tervbe veték autóbuszváró építését. A tizenötezer forintos költséggel építendő Váróhelyiség az utasokat nagyban óvna az időjárás viszontagságaitól. — A Hazafias Népfront járási ^bizottsága ma tartja ülését, amelyen az elmúlt négy esztendő eredményeit Ha.mi József, a járási tanács vb-ei- nökhelyettese ismerteti. A járási tanács tagjelölteket és az 1983. évi programtervet ’óvá- áagyásra Bodor Zoltán, a Hazafias Népfront járási i'kara :erjeszti a bizottsági ülés elé. Az ülést a járási tanács szék- rázában tartják — A Kossuth Művelődési Ház emeleti nagytermében ebruár hó 2-án este 3 órai lezdettel nagyszabású íarsan- !i álarcos bált rendez. ímeiy- e a táncolni vágyó fiatalokat izeretettel várja a vezetőség. — Hallottad, hibridkukorica-üzem épül Cegléden! — Igen. Csak az a baj, hogy akkorra mi már avas szalonnák leszünk. Otthontalanok az abonyi nevelőotthon lakói Kit terhel a felelősség? A múlt hét egyik, ködös, csikorgó hajnalán a 776-os gyors- teher vonat a ceglédi állomás 9-es vágányáról húzott ki Kecskemét irányába. A vonattal párhuzamosan a 10-es vágányon tizenöt teherkocsit vontatott a kettes tártaiéit. Illés István vontreridező nem továbbította idejében Lakatos István térfelvigyázó vo- natmenesztő utasítását, a tartalék áthaladva a váltón, beleszaladt az állomásról kifelé haladó tehervonatba. Mindkét kocsisorból négy- négy teherkocsi kiugrott az összeütközés következtében és mindkét vágányról két-két kocsi felborult. Négy vagon szén dőlt a pályatest mellé, különösebb kár azonban nem keletkezett és a MÁV dolgozói másfél órán belül helyreállították ? forgalmat. A felelősség megállapítására a vizsgálat folyik. teni és a hely is igen szűkös, j Bizony előfordul, hogy egy ágyban 2—3 gyermeknek kill megférni. Éppen ezért jó volna, ha a Ceglédi Városi Tanács Építőipari Vállalata előbbre hozná a befejezési határidőt és ezzel is hozzájárulna ahhoz, hogy az otthon neveltjei mielőbb újra megleljék barátságos és meleg otthonukat. A nevelőotthon vezetői a vállalat emberséges gondolkodására appellálnak és bíznak abban, hogy a szükséges segítséget az építkezés mielőbbi befejezésével meg is kapják. Mi is bízunk abban, hogy a vállalat vezetői magukévá teszik a 70 vándorló *s nem utolsósorban fázó kisgyermek ügyét és a munka megfelelő szervezésével, a munkaerők szükségszerinti átcsoportosításával biztosítják az építkezés határidő előtti befejezését. (inka) a w# .n:t. in. tjkisk A szerszámkészítő A 69-es körzet nyolcévi bizalom után ismét őt jelölte tanácstagnak. Az elmúlt nyolc év eredményéről érdeklődünk. — Nagyon sok akadállyal és fáradsággal teli évek voltak, de végül is az eredmény megvan. Ami a legfontosabb: a lakók bizalma. Többször előfordult, hogy személyi ügyes-bajos dolgaikkal is hozzám fordultak, amiket én igyekeztem megoldani — mondja. A bizalomnak, persze, megvan a magyarázata is, hiszen régi vágya volt a lakosságnak egy közeli ivóvíz kút. Pallós Imre közbenjárásával ez is elkészült. A lakók összefogásának szép példája, hogy több mint száz ember végezte a társadalmi munkát. A Percei utcaiak régi fájdalma volt a rossz, sáros gyalogjáró. Ez a probléma is orvoslásra talált, és ma már nem kell félni a sártól, elkészült az új kövezett járda. — Vannak-e tervei harmadszori választása előtt? — Következő első feladatom egy népbolt létesítésének kiharcolása amire ígéretet kaptam az illetékesektől. Ilyen szépen végzett munka után azt gondoljuk, a bizalom nem lesz hibavaló, és a 69-es körzet ismét kiváló tanácstagot választ. O. V. J Pallós Imre, a KGV szerszámműhelyének megbecsült dolgozója hét év alatt kiérdemelte a brlgádvezetöi beosztást. Ezt a megbecsülést nemcsak a műhelyben, hanem az egész vállalatnál elérte. A vállalat önkéntes tűzoltó csapatának kiképző parancsnoka. Sikereik országszerte ismertek. Röviddel azután kerestük fel Somodi Istvánt, az Abonyi Községi Tanács elnökét, hogy jc gazda módjára megnyitás előtt végigjárta a kádfürdő helyiségeit. Találtak is apró hibákat, amelyeket ki kellett javítani, hogy fennakadás ne legyen. Érdeklődtünk Somodi elvtárstól, hogy miután az épület belsejének műszaki átvétele megtörtént, mikor nyílik meg a kádfürdő a nagyközönség -számára. — Február 1-én délelőtt 10 órakor nyitunk ünnepélyes keretek között. Közel hároméves munkával végre elkészült a várva várt kádfürdő belső munkája, és így üzemelésre alkalmassá vált. A külső „köntöst” majd a jó idő beálltával kapja meg az épület. Sajnos, voltak objektív nehézségek, nehezen kaptuk meg a kazánokat és radiátorokat, így a kivitelező csak most tudta a munkát befejezni. — Szeretnénk, ha az ünnepélyes megnyitón a lakosság minél nagyobb számban megjelenne. és megtekintené az új létesítményünket — fejezte be nyilatkozatát Somodi elvtárs. Mi magunk is megtekintettük az épületet, és megállapítottuk. hogy a megye egyik legszebb tisztasági kádfürdőjét avatják pénteken Abony- ban. Biztosak vagyunk benne, hogy sok-sok látogatója lesz az új létesítménynek Még annyit elárulunk a kulisszatitkokból, hogy meglepetésként február 1-én a megnyitón megjelent községi lakosok aznap díjmentesen ki is próbálhatják a kádfürdő jó meleg vízét a jól fűtött fürdőszobákban. Tehát: találkozás a kádfürdőben péntek délelőtt 10 órakor. ' —ms— A jászkara jenői önkéntes tűzoltókra az jellemző, hogy nem sokat hallatnak magukró'. Parancsnokuk, Tóth István szobafestő mester is, igen szűkszavú lesz, ha munkájukról, eredményeikről kell beszélnie. — Megtesszük, amit a község meg a járás elvár tőlünk. Néhanapján tán valamivel többet — így szokta elhárítani magától a dicséretet. Tűzeset csak nagyritkán fordul elő náluk. Pedig Jászlka- rajanőn még igen sok háznak nád'ból van a teteje. A szabad kéményekben rendszerint rejtett gerendák is meghúzódnak, s ez mind lehetőség tűz keletkezésére. Miért vették munkatervükbe, hogy az idén fokozottan ellenőrzik a lakóházakat. Jelenleg már 260 házat vizsgáltak felül tűzrendészetileg, ami igein szép teljesítmény. Ellenőrzésük nem csupán hiáEZT A DISZNÓSÁGOTi / jelentették eltűnését a rendőrségen. Mintha a föld nyelte volna el. Testvére, Molnár József, sehogyan sem tudott belenyugodni nővére eltűnésébe és fiával tűvé tette, ki tudja hányadszor, a környéket. Mintegy ötszáz lépésre az asszony lakásától találták meg holttestét, ülő helyzetben, a nádasba belefagyva. A nyomozás megállapította, hogy valószínűleg pillanatnyi elmezavarában ment el otthonából, talán leült a nádasban és ott lelte halálát. özvegy Magyar Mihályné nagyon különös asszony volt. Magányosan élt, senkivel nem érintkezett, és az abonyiak úgy emlegették, mint egy remetét. Egyedüli kapcsolata a külvilággal az volt. hogy a fia naponta felkereste, elvitte számára az ebédet és amit lehetett segített a ház körül a 68 éves asszonynak. Két héttel ezelőtt váratlanul eltűnt Magyar Mihályné. Szolnoki út 8. szám alatti lakásán hült helyét találta a fia. Keresték a községben, beNéhanapján valamivel többet...