Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-15 / 11. szám

1963. JANUÄR 15. KEDD rrsr HEGYEM 'zMírttm Ha rámbízták, elintézem Gimnázium már van — csak éppen épület nincs hoz­zá. Jó ivóvíz kellene —, de idő kérdése ez is. Ha volna bedolgozási lehetőség, de sok Pesten dolgozó lánynak, asz- szonynak, édesanyának hosz- szabbodnék meg a napja! Olyan kérdésekről beszél­nek a meleg teremben, ame­lyek nagyon fontosak, ame­lyek érzékenyen érintik a 13 ezres lélekszámú községet. Jelölő gyűlés van, Dunaha- rasztin jelölnek. Az iskola- igazgató — Csáki Illés — a gyűlés elnöke beszél. Figyel­mesen hallgatja mindenki: a hallgatóság, a vendégek, Friis- tök Györgyné dr., a megyei választási elnökség titkára és Pesuth András, a Ráckevei Járási Tanács elnökhelyettese, az elnökség tagjai, Mészáros Józsefné, a járási tanács osz­tályvezetője, a járási pártbi­zottság megbízottja, Demjén Miklós, a Hazafias Népfront községi bizottságának elnöke és Rosta Györgyné tanárnő. A választók — köztük ül Schmikli István, a községi ta­nács elnöke és Kiss Lajos, a párttitkár — néha összesúg­nak, amikor Csáki Illés, az el­múlt négy év eredményeit említi, s azt, hogy a követke­ző négy esztendőben milyen feladatok várnak a tanácsra és a lakosságra. Aztán Rosta. Györgyné is­merteti a jelölő bizottság ja­vaslatát Hausneckt István, aki Több felelősségérzetet egymás iránt! 1962-ben két és fél százalékkal emelkedett a közlekedési balesetek száma nyen részt vesznek a járási balesetelhárítási tanács mun­kájában és bevonják a körze­tükbe tartozó termelőszövet­kezeteket is- Az új KRESZ-t még decemberben valamennyi dolgozójukkal ismertették, s a. hallottakról egy bizottság előtt kellett beszámolniuk. Az olyan vontatásoknak és gépkocsive­zetőknek. akiknek nincs erről bizonyítványuk, nem adhatnak menetlevelet *" Az 1-es számú Awtófuva- rozási Vállalat képviselője arról számolt be a jelenlevők­nek, hogy miképpen biztosít­ják a gépkocsivezetők tovább­képzését. A MAVAUT fődisz­pécsere elmondta, hogy csakis nagy gyakorlattal és megfelelő tudással rendelkező szakem­bert alkalmazhatnak. Tovább­képzésükről állandóan gondos­kodnak. s megfelelő ellenőrző­gárdával r tg--rend étkeznek. A- Magyar Honvédelmi Svortszö- vetség kiküldöttje azt fejteget­te, hogy oly módon kívánják a gépkocsivezetők magasabb szakmai képzettségét előmoz­dítani, hogy a KPM hivatalos vizsgáinál magasabb fokú há­zi vizsgákat rendszeresítettek. A megbeszélésen a Hazafias Népfront, a nőtanács, a me­gyei tanács oktatási osztálya és a MOKÉP megbízottja szá­molt be eddig végzett munká­járól. Valamennyien elmondták tapasztalataikat az új KRESZ bevezetésével kap­csolatosan és hogy területükön milyen módszerekkel ismertették a tudnivalókat Befejezésül dr. Both Zsig­mondi, a balesetelhárítási ta­nács elnöke foglalta össze az el­hangzottakat. Beszámolt az Or­szágos Közúti Balesetelhárítási Tanács megalakulásáról, s új­ból részletezte az egyes köz- "lefeedésá és társadalmi szerve­zetek tennivalóit- Végül meg­állapodtak, hogy éves munka­tervüket február 18-án tár­gyalják meg. (k. m.) a tsz kertészetében dolgozik, a megyei tanácsban, Horling Fe­rencié járási óvodai felügyelő és Ráberspeck Ferenc, az Ezüst Kalász Tsz elnöke a já­rási tanácsban. Machay János- né községi tanácstitkár, Sztan- kovics József üzemi dolgozó és Várhegyi Mátyás, a tanács el­nökhelyettese pedig a községi tanácsban képviselje a lakos­ság, a választók érdekeit. Megkezdődik a szavazás. Csáki igazgató sorban felolvas­sa a neveket és a jelenlevők valamennyi jelöltre egyhangú igennel szavaznak. Sztankovics József most nincs itt, a köz­ségi tanács jelöltje épp dolgo­zik, de mint volt tanácstagot, minden jelenlevő ismeri és őt is egyhangúlag elfogadják. Hausneckt István kér szót. Meg-megakad a szava, de a jelenlevőket ez egy cseppet sem zavárja. Ismerik Pista bá­csit, tudják, nem szavaiban, tetteiben van az ereje. Aztán Ráberspeck Ferenc emelkedik szólásra, s a bizalomról és a lakosság, s a tanácstagság köl­csönös kapcsolatáról beszél. Vége a jelölő gyűlésnek. A választók hazamennek, az újonnan jelölteket egy kancsó savanykás -borral vendégeli meg a tsz. Machay Jánosné, aki 1951-től a tanácsappará­tusban dolgozik és akit ismét községi tanácstagnak jelöltek, feleleveníti azt az időt, amikor még szövőnő volt. Hetenként 10 pengőt kapott és ebből a 10 pengőből 3 pengő 40 fillér ment el egyedül a HÉV-re. Különben itt született, min­denkit személyesen ismer, tud­ja mindenkiről, hogy milyen gondjai vannak és a beszélge­tés végén csendesen hozzáte­szi: — Az embereket a magam sorsán keresztül is megismer­tem. Horling Ferencnének két napja volt a születésnapja. Mint járási óvodai felügyelőt, s a községi óvoda vezetőjét, arról faggatom, hogy rá is ér- vényes-e a mondás, artiely sze­rint minden szentnek maga fe>é hajlik a keze. Nevet. — Részben igaz. Eddig, amit, lehetett, mindent megtettem a járási óvodákért. Persze, el kell mondanom, hogy nálunk, a ráckevei járásban sok a pe­dagógus-tanácstag. Ez nem­csak azért jó,'mert gyümölcsö­ző a kapcsolat a tanács és a nevelők között, hanem jó azért is, mert nekünk, pedagó­gusoknak sók még a gondunk- bajunk és így valamennyien hatékonyabban segíthetünk. De azért tanácstagként nem­csak az oktatással törődöm. Sok másfajta üggyel is hozzám fordulnak az emberek, s ha rámbízták, elintézem. A rokonszenves asszony, Horling Ferencné, vagy másik jól ismert nevén Ili óvónéni, míg beszélünk, derűsen moso­lyog. Két napja volt a szüle­tésnapja és most, a téli vasár­nap negyedszer jelölték ta­nácstagnak Dunaharaszti vá­lasztói. (m. j.) Ingyenes műszaki tanácsadás Legalább negyvenezer családi ház és lakás épül az idén magánerőből — Minden anyagot biztosít a TÜZÉP — Kitér* jesztik a magánépíttetők támogatását— Egymilliárd* kétszázmillió forint hitelt nyújt az OTP A Belkereskedelmi Minisz­térium TÜZÉP Főigazgatósá­gán kapott tájékoztatás sze­rint tavaly csaknem 40 000 csa­ládi ház, illetve lakás épült magánerőből. Az idén mintegy két százalék­kal több, 2.4 milliárd forint AMI HELYES HELYTELEN A gimnáziumok új tantervével foglalkozó viták eddigi tapasztalatai A múlt év októberében or­szágos vitára bocsátották az új gimnáziumi tanterv ter­vezetét. Az azóta eltelt idő­ben a pedagógusok, az üzemi és a mezőgazdasági szakem­berek,, a szülők, a párt- és a' tömegszézvezetek oktatási és kulturális kérdésekkel fog­lalkozó funkcionáriusai, szá­mos általános iskola és több technikum tantestületének tagjai száz értekezleten fog­lalkoztak a tervezettel. A viták valamennyi rész­vevője egyetértett a gimná­ziumi tanterv reformjának szükségességével, ugyanígy azokkal az alapelvekkel is, amelyekre az új tanterv ter­vezete épül. Általában helyeselték a pedagógusokra kötelező heti 32—33 óraszámot, de akadtak, akik még ezt is soknak tartották. Mind a pedagógusok, mind más hozzászólók — szinte kivétel nélkül — helytele­nítették a gimnáziumok úgy­nevezett tagozati megosztását. Döntő többségben az egysé­ges gimmázium mellett fog­laltak állást. Indokolásként felhozták: a társadalmi igény nem az általános gimnázium szakosítása, hanem egy olyan egységes művelődési anyag megállapítása, amely alapot nyújt arra, hogy az iskolá­ból kikerülő fiatalok a nép­gazdaság bármely területén elhelyezkedhessenek vagy felső oktatási intézményben tovább tanulhassanak. Februárban: mezőgazdasági könyvhónap Guruló könyvesbolt — Kiállítás — Szakelőadás Az idén februárban is sor kerül a szokásos mezőgaz­dasági könyvhónap megren­dezésére. A megyei program irányítására a hét közepén bizottság alakult á megyei ta­nács művelődési osztálya, a megyei könyvtár, a tömeg­szervezetek és a TIT rész­vételével. A megyében 13 nagyobb Sima és mintás dunnahuzatok, 37a ill. 4 szeles 188,------- 260,— Ft S ima és mintás nagypárnahuzatok 58,------- 65,— Ft P aplanlepedők 151,30 — 205,— Ft Lepedő, 140X198 cm széles 95 Ft Inlet dunnátok, 3Vj iU- 4 szeles 180,---------213,— Ft I nlet nagypámatok 48,— Ft vászon- és kész ágynemű a régi helyett! rendezvény lesz a hónap so­rán. Ezeken a helyeken meg­hívott előadó tart , előadást a helyi sajátosságoknak meg­felelő témakörből. A me­gyei megnyitó ünnepséget Al- bertirsán tartják meg, feb­ruár 8-án, péntek este hat órakor. A Szövetkezetek Pest megyei Központja a nagyobb rendezvényeken. könyvsorso­lást rendez. A mezőgazdasági könyv­hónap lebonyolítását segíti a Szövetkezetek Országos Szö­vetsége is. Egy guruló köny­vesboltot ad át Pest me­gyének erre az időszakra. Ez az autó járja majd a ter­melőszövetkezeteket és a ta­nyákat. Hasonló munkát vé­geznek majd a megyei könyvtár művelődési autói is. Részükre a Szövetkezetek Pest megyei Központja ad át eladásra könyveket. Ugyancsak a földműves- szövetkezetektől kapott me­zőgazdasági szakkönyvekből valamennyi községi könyv­tár árusítással egybekötött könyvkiállítást rendez. A mezőgazdasági könyvhónapra megjelenő és árusításra ke­rülő szakkönyvekről hétfőn, január 14-én jelenik meg a tájékoztató. A múlt évi mezőgazdasági könyvhónap során különbéin közel 400 000 forint értékű szakkönyvet vásároltak me­gyénk városaiban és falvai­ban. A rendező bizottság hasonló eredményt vár az idei mezőgazdasági könyvhó­naptól is. Ugyancsak a tagozati megosztás ellen érveltek azzal, hogy a tanulók 14 éves korukban még nem elég érettek a pályává^ Iasztásra, már pedig " a tagozati megkülönbözte­tés ilyen döntés elé ál­lítja őket. A vitákon részt vett peda­gógusok és nem pedagógu­sok egyaránt helytelenítet­ték azt a tervet, hogy a természettudományi tagoza­ton elhagyják a második idegen nyelv oktatását. Hi­vatkoztak például arra, hogy Svédország kivételével .— Kelet- és Nyugat-Európában mindenütt két idegen nyel­vet tanítanak. Azt is szóvá tették, hogy a második ide­gén nyelv elhagyása azért is helytelen lenne, mert ma már alig akad olyan szülő, aki ne akarná, hogy gyer­meke második idegen, nyelvet is tanuljon; ez reális tár­sadalmi követelmény. A diákok szakmai elő­képzésével kapcsolatiban fel­hívták a figyelmet arra, hogy a politechnikai oktatást még sok helyen nem ol­dották meg, s felvetődött az is, vajon a gyakorlati foglalkozások óraszáma nem túl magas-e? A vitákon helyesléssel fo­gadták a társadalmi isme­retek című tantárgy beveze­tését. Hangot adtak ezzel összefüggésben viszont annak, hogy e tantárgy anyagában sok olyasmi található, ami a történelemkönyvben is meg­van, s célszerűbb lenne, ha ezeket a részeket inkább a történelemórán tanítanák. A viták •többségében fel­hívták az illetékesek figyel­mét az új gimnáziumi tan­könyvek gondos előkészíté­sére, s javasolták, hogy azokról megjelenésük előtt kérjék ki a szaktanárok vé­leményét (MTI) értékű építőanyagot biztosíta­nak erre a célra. Ez a meny- nyiség legalább 40 000 családi ház és lakás építéséhez ele­gendő. Az OTP egymilliárd 200 millió forint hitelt nyújt az építkezőknek, 100 millió forinttal többet, mint tavaly. Az anyagellátás lehetővé te­szi a zavartalan építkezést. A TÜZÉP kiterjeszti az építte­tőknek nyújtott segítséget; Igen népszerűvé vált az épít­kezők körében a múlt évben bevezetett anyagbiztosítási megállapodás módszere, amelynek alapján a TÜZÉP- telepek vállalják, hogy az épít­kezés sorrendjének és üte­mének megfelelően biztosít­ják a szükséges építőanyago­kat. Ezt a módszert az idén ; z—bővíteni kívánják. A -terv szerint annak;:; aki megállapodást köt, biztosíta­nak fürdőszoba-felszerelést és táblaüveget is. Igen nagy jelentőségű támo­gatásnak ígérkezik az ingye­nes műszaki tanácsadás és műszaki irányítás bevezetése. Eszerint az idén néhány me­gyében megszervezik, hogy a TÜZÉP az építkezés műszaki irányításáról is gondoskodjék; Ez többféle előnyt jelent az építkezőknek, de hasznos gaz­daságossági és városrendezési szempontból is. Ismeretes, hogy a magánkisiparosok csak meghatározott méretű családi ház, vagy lakás építését vál­lalhatják. Az előírt méreten felül az állami ipar, vagy a ktsz-ek jogosultak építeni; Ebből is adódott, hogy eddig magánépítkezés alatt főleg egyedülálló, kis családi náza- kat értettek; Emiatt az egy-egy város, ipari központ körül épített családi házak túlzott mér­tékben kiterjesztik a lakó­körzetet. A TÜZÉP új műszaki szolgál­tatása lehetővé teszi többla­kásos társasházak, sorházak, ikerházak és többszintes lakó­házak építését is. A nagyobb építkezések kötelező műszaki irányításáról a TÜZÉP ingye­nesen gondoskodik. További segítségnyújtást jelent, hogy az ilyen építkezésekhez a TÜ­ZÉP méltányos díj ellenében kölcsönöz az építtetőnek kis gépeket, például betonkeverőt, szállítószalagot és emelődarut, továbbá az építkezéshez szük­séges más segédanyagokat, állványpallót, bakot, és mal- teros ládát is. (MTI) Felveszünk autószerelő, lakatos, esztergályos, autóműszerész szak- és betanított munkásokat, fűtőt és segédmunkásokat Segédmunkásokat autószerelő és lakatos szakmára betanítunk Jelentkezzenek budapesti és Budapestre bejáró dolgozók (Tanácsi igazolás szükséges) VI. sí. Autójavító Vállalat Budapest XVI., (Mátyásföld) Keresztúri út 1—3. A Pest megyei Balesetelhá­rítási Tanács hétfőn délután tartotta ez évi első ülését. A megbeszélésen először vettek részt a MÁVAUT. a HÉV, a TEFU és más szervek megbí­zottai. A megyei rendőr-főkapitány­ság képviselője ismertette a megjelentekkel, a megyében tavaly hány baleset történt. A beszámoló, sajnos, szomo­rú adattal kezdődött, mert a balesetek száma 2,5 szá­zalékkal emelkedett. Á járások közül a dabasiban fordult elő a legtöbb szeren­csétlenség, míg Nagykörös vá­rosban, a nagykátai és szobi járásokban csőikként. Az or­szágutak közül a monori útvo­nal a legveszélyesebb. Ugyan­csak emelkedett a balesetek száma a mellékútvonalakon. Ott. ahol gyakrabban ellen­őri ztév a 'forgalmat, csökkent' a baleseti orrások száma- A gépkocsivezetők meggondolat­lanságára mutat, hogy gyorshajtás következtében az 1961-es évi 200 helyett tavaly már 260 szerencsét­lenség történt. Sok a szabálytalan előzés, ka­nyarodás, a követési távolság be nem tartása. A gondatlan vezetésből bekövetkezett bal­esetek száma is ' emelkedett, 128-ról 172-re. Tanulságos statisztika az alábbi is. Míg 1961-ben a sze­mélygépkocsik 187, idén már 243 karambolt okoztak^ Nem maradtak el ettől a szomorú dicsőségtől a tehergépkocsik sem, 192 helyett 234 balesetet okoztak. A sok gyakorlatlan autófulajdonos is veszélyezteti a közlekedést. Ezt bizonyítja, hogy a balesetek közül 629-et magánautó, és csak 376-ot idé­zett elő közületi gépkocsi. A balesetek döntő része — 578 — esti sötétedés után történt. A hozzászólók sok érdekes ötlettel, javaslattal járultak hozzá a balesetelhárítási ta­nács munkájához. A gépállo­mások igazgatóságának főmér­nöke elmondta, hogy tevéke­Jelölő gyűlések Cegléden Jelölő gyűlésre jöttek össze szombat délután a ceglédi Pe­tőfi Termelőszövetkezet tagjai. Cács Ferenc iskolaigazgató meg­nyitó szavai után Ondók Jánosné pedagógus értékelte a leg­utóbbi tanácsválasztások óta . eltelt négy esztendő eredmé­nyeit. Beszéde után az egyik választópolgár javaslatot tett a tanácstag jelöltre. — Ungvári Alajos személyében olyan, ma­gunk közül való embert javaslok — mondotta —, akit jó munka járói, becsületességéről ismernek a körzetben. Javaslatát a megjelentek közül többen helyeselték szavaik­kal, majd a gyűlés nyolcvan résztvevője ezután egyhangúlag elfogadta Ungvári Alajos tanácstagi jelölését. A ceglédi hármas szavazókörzet választó polgárai.a zene­iskola nagytermében tartották jelölő gyűlésüket. Csernák Lászlóné, a helyi OTP-fiók vezetője már hosszú idő óta kép­viselte a körzet lakosságát a városi tanácsban. Ezen a mos­tani jelölő gyűlésen Kiss András, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára ismét őt ajánlotta a körzet tanácstag jelöltjének. A teremben tapsvihar jelezte az egyhangú döntést. Sokan 'körülvették a közt i sztélé then álló, népszerű jelöltet, szívből gratuláltak, kezét szorongatták, beszédes bizonyítékaként an­nak a bensőséges, baráti kapcsolatnak, amely Csemák Lászí Iónét szavazó körzete lakosságához fűzi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom