Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-07 / 286. szám
</Cn-lao 1962. DECEMBER 7, PÉNTEK Nehru sajtónyilatkozata Nehru indiai miniszterelnök Asszam államban, ahol tájékozódó körutat tesz, szerdán sajtóértekezletet tartott. — India nem adja fel a béke és a semlegesség politikáját — mondotta. — Az országnak meg kell oldania a szociális és gazdasági téren előtte álló feladatokat annak érdekében, hogy erősödjék az ország függetlensége és megvalósuljanak a nemzetgazdaság fejlesztésének ötéves tervei. Az indiai—kínai határon fennáló helyzetről szólva Nehru megerősítette, hogy a kínai kormány tűzszünet; nyilatkozatának megfelelően több határmenti körzetben visszavonták a kínai csapatokat. Nehru emlékeztetett arra, hogy az indiai kormány ragaszkodik a kínai csapatoknak az 1962. szeptember ! nyolcadikén fennállott vo- I nalra való visszavonásához. közlése szerint az Indiai Vöröskereszt által a sebesült és beteg indiaiak fogadására kiküldött orvosok köszönetüket fejezték ki azért az orvosi segítségért, amelyet kínai részről a sebesült és beteg indiai katonák számára nyújtottak. MA KEZDŐDIK A LENGYEL ÍRÓKONGRESSZUS December 7-én és 8-án Varsóban tartja 13. kongresszusát a lengyel írók szövetsége. A tanácskozáson szóbake- riilnek majd a lengyel irodalmi élet eszmei és szervezeti problémái, amelyek felett szenvedélyes vita várható. A NAP TÉRKÉPE Indiai hadifoglyok első csoportjának átadása Kínai határőregységek a Tibet körzetében levő Bomdila helységben csütörtökön szabadon bocsátottak 64 sebesült és beteg indiaj katonát, akik a kínai határőrök elleni támadás során estek fogságba. Ez az első fogolycsoport, amelyet a kínai határőregységek szabadon bocsátottak. Az Uj Kína hírügynökség Megállapodás szovjet és amerikai tudósok között a világűr békés felhasználására Mint már jelentettük, az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának szerdai ülésén Morozov, a Szovjetunió képviselője közölte a bizottság tagjaival, hogy Zorin és Stevenson a Szovjetunió, valamint az Egyesült Államok ENSZ- küldötte elküldte U Thant- nak, az ENSZ főtitkárának azokat az okmányokat, amelyek a szovjet és amerikai tudósoknak a világűr békés felhasználásában való együttműködésére vonatkozó egyezményt tartalmazzák. Hangoztatta, hogy a dokumentumok között van Keldisnck, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökének Webb- hez, az Egyesült Államok Országos Űrhajózási Hivatalának igazgatójához 1962. október 12-én intézett levele is. hogy a világűr békés felhasználásában elért megállapodás kedvező alapul szolgál a szovjet és amerikai tudósok együttműködésének további kiszélesítéséhez. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának szerdai ülésén felszólalt Stevenson, az Egyesült Államok ENSZ-kül- döttségének vezetője is. Emlékeztetett rá, hogy a világűr békés felhasználásáról tartott viták annak az üzenetváltásnak a szellemében folytak, amelyet Kennedy és Hruscsov e kérdésről intézett egymáshoz. I Stevenson az űrkutatási egyez- I ményt „sokat ígérő programnak” nevezte. Hangoztatta to- j vábbá, hogy az ideológiai né- | zeteltérések ellenére az Egye- j sült Államok és a Szovjetunió A levél hangsúlyozza, hogy az j gyakorlati lépést tett a világemlített egyezmény életbeié- űr békés felhasználásában va- pett és a szovjet tudósok ké- i ló együttműködés irányában, szék hozzálátni a megállapo- ! a küldöttek megelégedéssel dás valóraváltásához. A Szov- fogadták a Szovjetunió és az jet Tudományos Akadémia a Egyesült Államok küldöttének levélben kifejezi reményét, 1 felszólalását. (MTI) Újabb részletek a Kuba partjai ellen intézett kalóztámadásról A havannai rádió csütörtök reggel újabb részleteket hozott nyilvánosságra a Kuba partjai ellen, intézett szerdai kalóztámadásról. A szerdára virradó éjszaka Kuba északnyugati partvidékén, Cama- güey tartományban, a Caiba- rien városától 29 kilométerre fekvő Sart Francisco part közelében eny ismeretlen jelzésű, nagy hajóról ágyú- és gépfegyvertüzet zúdítottak Kubára. A hajó észak felől jött, s minden jel arra mutat, hogy a támadók az Egyesült Államokból érkeztek. A támadás szerencsére nem követelt sem halálos, sem sebesült áldozatot Kennedy elnök kedden levelet intézett Stevensonhoz, az Egyesült Államok ENSZ főképviselőjéhez. Kennedy teljen bizalmáról és támogatásáról biztosította Stevensont, s egyben dicsérő szavakkal emlékezett meg a kubai válság idején betöltött szerepéről. Kennedy magasztaló levele a Stevensont ért sajtótámadé- sokkal kapcsolatos. Csütörtökön a Kremlben megbeszélést folytatott Nyi- kita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke. Az őszinte, elvtársi hangú tanácskozáson a testvéri szovjet—jugoszláv kapcsolatok fejlesztéséről és a jelenlegi nemzetközi helyzetről folytattak eszmecserét. A megbeszéléseken szovjet részről jelen volt Anasztasz Mikojan. a minisztertanács első elnökhelyettese és Andrej Gromiko külügyminiszter; jugoszláv részről Alek- szandr Rankovics, a szövetségi végrehajtó tanács elnök- helyettese és Jovan Veszeli- nov, a szerb nemzetgyűlés elnöke. Joszip Broz Tito feleségével és a kíséretében levő jugoszláv vezető személyiségekkel együtt csütörtökön megkoszorúzta Lenin mauzóleumát. Beigrádból jelenti a TASZSZ, hogy Tito elnök moszkvai látogatása a jugoszláv lapok figyelmének középpontjában áll. A Komim is zt hangsúlyozza, hogy a két állam vezetőinek kölcsönös látogatásai következtében erősödnek a jugoszláv—szovjet kapcsolatok. Nagyon fontos volt e látogatások között L eonyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének jugoszláviai útja. A két ország jó viszonya politikáik sok kérdésben vallott hasonló álláspontján nyugszik — írja a lap. Tito elnök látogatása a Szovjetunióban mindenekelőtt azt húzza alá — állapítja meg a lap —. hogy a két országot baráti kapcsolatok kötik össze. A látogatás újabb hozzájárulás a jobb megértéshez. új lépés a jugoszláv— szovjet barátság és együttműködés megszilárdulása és elmélyülése felé vezető úton. A Szovjetunió kormánya csütörtökön a Kremlben ebédet adott Tito jugoszláv elnök és felesége tiszteletére. Jugoszláv részről az ebéden jelen voltak azok az államférfiak, akik Titóval együtt érkeztek Moszkvába, köztük Alekszandar Rankovics, Jovan Veszelinov, Ivan Kraja- cic és mások. Szovjet részről Hruscsov és felesége, Gennagyij Voronov és felesége, Andrej Kirilenko és felesége. Alekszej Koszigin. és felesége, Anasztasz Mikojan, Mihail Szuszlov, Viktor Grisin, Pjotr Gyemecsev, Leonyid lljicsov, Alekszandr Sei- jepin, Viktoria Brezsnyeva, a legfelsőbb tanács elnöksége elnökének felesége, továbbá miniszterek és más hivatalos személyiségek vettek részt az ebéden. * Adenauer kancellár csütörtökön délelőtt kétórás megbe- | Adenauer a szociáldemokratákkal tárgyal — Mit gondol kancellár úr, ez segít? (A Sachische Zeitung karikatúrája.) szélést folytatott pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak képviselőivel a kormány- válság megoldásáról. Csütörtökön délután Adenauer magához kérette a szociáldemokrata párt vezetőit, akik egyébként még szerdán este úgy döntöttek, hogy a párt hattagú tárgyaló bizottsága folytathatja a megbeszéléseket egy Adenauer által vezetett koalícióhoz való csatlakozásról. A szociáldemokrata párt vezetősége csütörtökön délelőtt újabb megbeszélésen vitatta meg a helyzetet. i\emze(k«zi kiállítás Varsóban A KGST hat tagállama — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és Románia — Varsóban kiállítást rendezett az általuk gyártott elektronikus alkatrészekből. Ez az érdekes bemutató egybeesik ka KGST gépipari állandó bizottsága elektronikával foglalkozó szekciójának ugyancsak varsói ülésével. Hazánkból csaknem tiz különböző vállalat állította ki termékeit. rint a tengerentúli ügyek miniszterét, Moreirát azért váltották le, mert a világ tudomást szerzett a portugál gyarmatosító hatóságok angolai I kegyetlenségeiről. Salazar ' és Moreira között emiatt már régóta heves nézeteltérés dúlt. Lisszabonban miniszterek mehetnek és jöhetnek, ez azonban nem oldja meg az t angolai kérdést. Salazarnak éppen úgy, mint egész kormányának, előbb vagy utóbb szembe kell néznie a kivédhetetlen helyzettel és meg kell adnia a függetlenséget és a szabadságot Angola népének. Sem kegyetlenkedéssel, sem kormányalakítással nem lehet elkendőzni a portugál gyarmatosító politika csődjét. ÚJABB TERRORHULLÁM PORTUGÁLIÁBAN A portugál politikai rendőrség az ország északi részében levő Aveiroban „felforgató tevékenység vádjával” újabb 28 embert tartóztatott le, jelenti az AP — az elhurcolt személyek között öt orvos és egy orvosnő, négy ügyvéd. egy kiadóvállalati vezető, egy tanító, egy újságíró, s több ipar; és kereskedelmi alkalmazott van. A csoport „felszámolását” Sachetti. a portugál politikai rendőrség helyettes főnöke személyesen vezette. HÍRÜNK A NAGYVILÁGBAN Magyar gyártmányú eredményhirdető Djakartában Rekordidő alatt érte el maximális teljesítményét az iraki vasbetonaljgyár — Sem a vonat, sem utasa nem sínyli meg a 42 fokos hőséget Az év folyamán újra szá- | leg és trópusi eső ártalmaitól, mos nagyértékű gyári berendezést, gépet, járművet exportált a magyar külkereskedelem. Irakban világviszonylatban rekordidő, Két halálos ítélet A Reuter-iroda közli: a szanaai népbíróság halálra ítélt két magasrangú királypárti személyt: egy volt városi kormányzót és egy katonatisztet. mindössze kilenc hónap alatt készült el a magyar berendezésekkel felszerelt új vasbetonaljgyár. A szerződésben rögzített hat hónap helyett három hónap alatt érte el a gyár a garancialevélben foglalt maximális teljesítményt. A szovjet unióbeli Szaranszk városban fénycsőgyárat szereltek fel a magyar szakemberek. Az üzem kifogástalanul működik. Burma rizsíöldjei között a Rangoon—Prome vonalon legújabban magyar motorosvonatok bonyolítják le a forgalmat, mégpedig az utasok legnagyobb megelégedésére. A magyar járműveknek különösen azért van sikerük, mert a kitűnően működő szellőzőberendezések az utasokat a korszerű szigetelő- és festékanyagok pedig a kocsikat óvják a negyvenkét fokos meKiállta a trópuson a próbát az öt automatikus eredmény- hirdető berendezés is, amelyet augusztus elején Djakartában szereltek fel a magyar szakemberek. Nemrég tért haza a melbour- ne-i VI. energia világkonferenciáról dr. Heller László Kossuth-díjas akadémikus, aki elmondotta, az angliai Rugeley-ban üzembe helyezett első. nagyobb teljesítményű légkondenzációs berendezés működéséről, hogy a berendezés tökéletesen bevált és új utat nyit az crőmúvi hűtőtechnikában. Európában Anglián kívül az NSZK-ban és Franciaországban is kötöttek szerződést a berendezés hasznosítására, s légkondenzációs berendezés építésére készülnek a Szovjetunióban is. (MTI) Véget ért a magyar kormánydelegáció guineai látogatása (Folytatás az 1. oldalról) zötti kapcsolatok további mélyítésének módját. A nyilatkozat foglalkozik a gyarmati rendszer felszámolásának kérdésével és megállapítja, hogy a magyár küldöttség szilárd támogatásáról biztosította Sekou Touré elnök indítványát. amely szerint 1963. október 24-ig a gyarmati rendszert az egész világon meg kell szüntetni. A nyilatkozat megismétli Sekou Touré magyarországi meghívását, s megelégedéssel veszi tudomásul, hogy az elnök 1963 első felében eleget tesz annak. Ugyancsak tartalmazza a nyilatkozat — amelyet magyar részről Kállai Gyula, guineai részről Sekou Touré írt alá — a hivatalos meghívást a magyar kormány elnöke, Kádár János számára egy guineai látogatásra. Szerdán este, a nyilatkozat aláírása után a magyar delegáció díszvacsorán látta vendégül Sekou Touré elnököt és a Guineái Demokrata Párt. valamint a kormány tagjait. 1. Hg \ VÁLLALJUK Cegléd. Törtei Csemő és Nyársapát lakosai részére hi thhoh KÉSZÍT ES EÜ. JAVÍTÁSÁT ALAKITASAT és FESTÉSÉT valamint mlndenfrl« kárpitos bútorok '(észítését és tarifását CÉGI Pm K41P4BI KTSZ DÉLI ÜT 47. Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén rátértek az angolai helyzet megvitatására. Ez időszerűvé teszi éppen úgy, mint a portugál kormány átszervezése, hogy közelebbről megismerkedjünk a gyarmat helyzetével. Angola Délnyugat-Afrikában fekszik? Területe 1 246 700 négyzetkilométer. Lakossága 4 392 000. Fővárosa: Luanda. Legfontosabb kincsei: a gyémánt. az olaj. a gyapot és a cukornád. A bantu néger lakosság legnagyobb része írás- tudatlan és a portugálok különféle formában még ma is kényszermunkára kötelezik őket. Portugália csak egyre nagyobb terrorral tudja megfékezni a négerek kibontakozó szabadságharcát és növekvő ellenállását. Éppen emiatt került az angolai helyzet az ENSZ plenáris ülése elé. mert világszerte egyre nagyobb a felháborodás a gyarmatosítók féktelen terrorja ellen. Lisszabonban pedig a hét elején politikai földcsuszamlást idézett elő az angolai helyzet. Salazar kénytelen volt átalakítani kormányát, a portugál fővárosban tartózkodó külföldi diplomaták szeAdenauer folytatta kormányátalakítási tanácskozásait Ebéd a Kremlben Tito és felesége tiszteletére Nyikita Hruscsov és Joszip Broz Tito megbeszélései