Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-24 / 301. szám
7 1962. DECEMBER 24. HÉTFŐ 9 Az Elnöki Tanács rendeletéi alapján Intézkedések a szociális■ és egészségügyi ellátás javítására Hétköznapi vallomás A Magyar Közlöny hétfői számában megjelenő több jogszabály a lakosság szociális és egészségügyi ellátásának javítására intézkedik. A dolgozó nőket jelenleg 12 hét szülési szabadság illeti meg. Az új jogszabály a szülési szabadság időtartamát 20 hétre emeli, hogy az anyák hosszabb időn át gondoskodhassanak újszü- J lőtt gyermekük ápolásáról. Rendellenes szülés esetén a szülési szabadság — hatósági orvos javaslatára — 4 héttel meghoszabbítható. A szülési szabadságból négy hetet a szülés előtt kell kiadni. A dolgozó nő kérelmére azonban meg kell engedni, hogy a teljes szabadságot a szülést követő időben vegye igénybe, ha ez — orvosi vélemény szerint — saját és születendő gyermeke egészségére veszélyt nem jelent. A dolgozó nő kérelmére a vállalat (intézmény) vezetője a szülési szabadság letelte Ma este minden házban, minden család otthonában ki- gyúlnak az illatos fenyőfagaly- lyakra erősített gyertyalám- pácskáik. A karácsonyestét gügyögő apróságok, csillogó szemű gyermekek várják nagy, s boldog izgalommal. Zsúfolt vonatokon sietnek haza a szülői házba, a fészekből rég kirepült felnőtt gyermekek, a távol dolgozó apák. s a ragyogó karácsonyfák alá odákerül- nefe_ a .megtakarított fpi'intok- ból vásárolt ajándékok. Nemcsak a duruzsoló kályhák melege tölti be az otthonokat, hanem az emberi szivekből kisugárzó szereteté is. Vajon az árvák, az elhagyottak hogyan részesülnek mindebiben? Ez jutott eszünkbe a bensőséges szép ünnep előestéjén. Hogy megtudjuk, felhívtuk a Fóti Gyermekvárost. Al- mássy László igazgatóhelyettes így válaszolt érdeklődő kérdésünkre : — A nálunk levő kilencszáz gyermek többsége, kétharmada, az intézeten kívül, családi otthonokban tölti a karácsonyt. A kicsinyeket főleg a után a szoptatás, illetőleg a gondozás biztosítására a gyermek harmadik életévének betöltéséig fizetés nélküli szabadságot köteles engedélyezni. Egy másik rendelet a munkások és az alkalmazottak özvegyeinek, valamint a hadiözvegyeknek 500 forintnál alacsonyabb összegű özvegyi nyugellátását emeli fel. Ennek a rendelkezésnek nyomán évente csaknem 180 millió forinttal nő az özvegyek számára folyósított nyugdíjak összege. Az új jogszabályok több vonatkozásban kiterjesztik és fejlesztik a betegségi biztosítás szolgáltatásait. Az eddigiekkel szemben a betegségi biztosítás keretében a kórházi ápolásra szoruló dolgozót időbeli korlátozás nélkül kell ingyenes kórházi ápolásban részesíteni. A nyugdíjasok és igényjogosult családtagjaik — az eddigi 30 nap helyett — évenként 90 napon át jogosultak díjtalan kórházi ápolásra. A gyógyászati segédeszköfogadott szülők, a nevelőbrigádok tagjai látják vendégül, az iskolások közül sokan testvéreikhez, távolabbi rokonaikhoz utaznak. — És akik Főtan maradtak? — A háromszáz itthon levő gyermek számára mi készítettük elő nagy gonddal az ünnepet. A piciket, az óvodásokat külön, nekik való mesés-verses játék és bábszínház várja. Az általános iskolások részére idősebb testvércsoportjaik készültek íel kultúrműsorral. Az ipari tanulóik és gimnazisták velünk, nevelőikkel töltik a karácsonyestét, a felnőttek adják elő nekik műsorukat. Utána pedig együtt táncolunk majd. Természetesen, a közö6 fenyőfákon kívül minden gyerek kap ajándékot. Még arra is gondoltunk, hogy mindenki a neki illő, vagv szükséges ajándékban részesüljön. Őszinte szívvel, szeretettel kívánunk a Fóti Gyermekvárosban otthonra talált árváknak és nevelőiknek boldog karácsonyi ünnepeket! (h. f.) ! zökért jelenleg 150 forint értékhatárig az ár 15 százalékát, azon felül pedig 25 százalékát kell fizetnie a biztosítottnak. Január 1-től a térítés mértéke a gyógyászati segédeszköz árától függetlenül egységesen 15 százalék. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai és családtagjaik eddig a biztosítás keretében nem kaptak kedvezményes áron gyógyászati segédeszközt, az új intézkedés értelmében — fogpótlás kivételével — 15 százalékos térítés ellenében szintén jogosultak gyógyászati segédeszközökre. További jelentős új intézkedés az, amely kimondja, hogy minden dolgozó nő — akinek eltartásra szoruló hozzátartozója van — kórházi ápolásának időtartama alatt az eddigi 50 százalék helyett táppénzének 80 százalékát kapja. Amennyiben a rokkantsági nyugdíjas dolgozik, évente csak 90 napon át, az ipari idénymunkás pedig évente csak 75 napon át volt eddig táppénzre jogosult. Az új intézkedés e korlátozásokat megszünteti, ugyanolyan időtartamon át részesülhetnek táppénzben, mint a többi dolgozók. A kormányrendelet felemeli a háziipari dolgozók táppénzalapjának felső határát, valamint a háztartási alkalmazottak táppénzének, továbbá terhességi, gyermekágyi segélyének napi összegét is. Az intézkedések 1963. január 1-ével lépnek hatályba. ★ A nyugdíjfolyósító szervek közleménye. A Magyar Távirati Iroda érdeklődésére a nyugdíj- folyósító szervek közölték, hogy az özvegyi nyugdíjak felemelését hivatalból hajtják végre, tehát az érdekelt özvegyeknek kérelmet beküldendők nem kell. — Az építőipari vállalatok szocialista brigád vezetői a közelmúltban tartott tanácskozásukon határozatokat hoztak az általuk végzett építkezések minőségének javítása, a hibaszázalók csökkentése érdekében. Többek között, garancialevelekben vállalják munkájuk hibamentes elvégzését. * Z ÜNNEPI lapszám min- A dig nagy esemény a szerkesztőségek életében. Azt hiszem, így van ez, amióta újságot írnak a világon. Az ünnepi számok között is rangos helyet foglal el a karácsonyi meg az újévi kiadás. Nemcsak a nagyobb terjedelem miatt, hanem azért is, mert ilyenkor főszerkesztők és szerkesztők a szokottnál is többet és nagyobb szeretettel gondolnak az olvasóra. Ennek jegyében beszélik meg, állítják össze a rovatvezetők, vagy a szerkesztő bizottság társaságában az ünnepi számot. Újságírók, fotóriporterek iz- I galmas perceket élnek. Az ün- I népi számból senki nem sze- I retne kimaradni. így érthető örömmel fogadtam én is a1 pillanatot, amikor, úgy november vége lehetett, rovatvezetőm — kellő ünnepélyességgel — közölte: — Riportot kell írnod a karácsonyi 6zámba. Inkább a tisztelet tétette fel velem a kérdést: — Téma? — Ami neked a legrokonszenvesebb — hangzott a kedvemre való válasz. — Úgyis gyakran jársz üzemekbe. Ott' mindig akad valami hétköz- ] napi, emberi történet, csak utána kell nézni. M egfogadtam magamban, — időm van bőven —, lelkiismeretesen utána nézek. Elvégre meg kell szolgálni a bizalmat, hogy nem kötött feladatot kaptam. És elindultam a karácsonyi riport nyomában. Igen, ez a helyes kifejezés: a nyomában. Mintha minden esemény, újságba kívánkozó érdekesség összeesküdött volna ellenem. Egy lépéssel, egy pillanattal — sokszor egy teljes nappal — mindig elkéstem. Hogy csak néhány példát említsek. Vácott jártam. Az egyik legnagyobb gyár igazgatójával beszélgettem. Régi ismerősök vagyunk, őszintén megmondtam, miről van szó. Használhattam nyugodtan a szakmai zsargont is. Értette. Emberi storyra lenne szükségem — tudja kérem —, a karácsonyi számba. Legyintett. — Nincs szerencséje. Lett volna valami. Azt hiszem ügyes kis apróság, de rossz a csattanója. Aztán mesélni kezdett: Tegnap volt a gyár kultúrtermében az első névadó ünnepség. Nagy izgalommal készülteié rá. Az asszonyok napokig Válogatták a városka áruházában a kelengyének valót.’ Időre elkészültek mindennel. Rendben véget ért a kedves ünnepség. Aztán, a többiekkel együtt, az igazgató is odament a fiatal mamához — gratulálni. Valami kedveset,- szellemeset szeretett volna mondani, de hirtelen egy jogos kérdés ötlött fel benne* Ki is mondta rögtön: — Hát az ifjú apa hol maradt? A kismama arcán árnyék suhant át. — Válófélben vagyunk. Igaz, valóban rossz a csattanó. Kicsi ember indul az életnek 1962-ben. Alig tud1 magáról. Csupán érzékeli még1 a valóságos világ do’gait. Tán1 soha nem lesz része igazi csaJ ládi otthonban. Vagy a pereskedés tüze lángol fel körülötte néhány év múlva és a törvénynek kell döntenie: anyja, apja nevelje-e. Érdekes lenne tudni a válás1 okait. Hisz’ csupán néhány napja érkezett erre a világra a nagy összekötő kapocs: a gyerek. Vajon mit mesélhetné a kismama a súlyos kilenc hónap utolsó heteiről, amikor már magára maradt? Igen, érdekes lenne utána nézni. Jó téma. De ez lenne a karácsonyi számba való emberi történet? V AGY A MÁSIK, ahol a műszerészbrigád néhány hónappal ezelőtt elnyerte a1 szocialista címet és azóta méltatlannak bizonyult rá? Tiltakozásuk ellenére is jól összeszokott együttesükbe osztották be az újonnan érkezett embert. Féltek, rontja majd a' teljesítményüket. Naponta rendeztek jeleneteket, még mielőtt munkába állt volna a* hallgatag szerelő. Aztán szégyelltek magukat, mert az új ember szinte valamennyiüknél jobban értette a szakmát. Eddig féltek tőle, most már meggyűlölték. Úgy látszott, semmi nem segít. A jóformán kiközösített ember közölte a művezetővel, ő elmegy. Megél ő másutt is. Nem engedték, bíztatták, rendbejön1 minden. Most már itt tartat nak. Érdekes lenne körülnézni a brigádban. Kétségtelenül1 jó téma ez is. Kutatni az okok után, megkeresni a cselekedetek rugóit. De — úgy éreztem! — ez sem az igazi. Ez sem a1 karácsonyi riport témája. Találkoztam villanyszerelőkkel, akik idei tervüket mér teljesítették és hogy mégse- töltsék tétlenül napjaikat, hiszen, ahogy azt brigádvezetőjük mondta: „azt nem lehet kibírni”, vállalták, hogy az év utolsó napjáig még három termelőszövetkezet villamosítási munkáit végzik el. Hát igen! Ez sem rossz, de az ilyesmi nálunk szinte mindennapos. K özeledett a karácsonyi riport leadásának! napja, ezt pedig a szerkesztőségben szigorúan veszik. Elkeseredetten ültem jegyzeteim előtt, lapozgattam bennük és nagyon tanácstalan voltam. És aztán eszembe jutott, hogy ilyen történetek esnek! meg velünk naponta. Mert az élet nincs tekintettel az ünnepekre. A fölfedezés megdöbbentett. Nem létezne ilyesmi, hogy: karácsonyi riport? Évtizedek óta mesterséges fénybe vontunk volna hétköznapi eseményeket? Lehet, hogy nincs igazam. De az bizonyos, hogy a jegyzeteimben összegyűlt sorok1 mögött emberek élete húzóéi': meg. Súlyos kérdésekkel, gondokkal és színes örömökkel, — hétköznapokkal. Az életben és a naptárban meg több a hétköznap az ünnepnél. így karácsonyi riport helyett én is csak ezt a csendes, hétköznapi vallomást tehettem rovatvezetőm asztalára és ezt adhatom szerény ajándék gyanánt az ünnepi lapszám olvasóinak. Thuraó Tibor JÉGTÁNC Az elmúlt héten mélységesen csalódtam önmagámban: cserbenhagyott a humorérzékem. Pedig milyen kitűnően tudtam mulatni az abszolút viccéken! Arisztidem már akkor kacarásztam, amikor még ki se nyitotta a száját. De jó kedvem akkor hágott igazán tetőfokára, ha a kezdő úrvezetők autós kalandjait figyeltem a burleszk- filmek pergő kockáin. Annál a résznél, amikor a megviselt gépjármű — hűtőjén egy kerti nyugágy favázával — merész ívben landolt a pedikűr- szalon lábmosó medencéjében, rendszerint már csak nyüszíteni bírtam. A csalódás december 20-án, reggel ért. Vidéki kiszállásra indultam, a gödöllői járás lankái közé. Sajnos, a lankákat finom porhó borította. Az égi áldásnak az a fajtája, amit a síelők különösen kedvelnek, mivel jól csúszik. Előttünk egy fürge mozgású, virgonc kis Gazkocsi haladt. Az árammérőgyári lejtőnél azonban súlyos választás elé került: beleszaladjon-e a síkos úton keresztbe fordult, pótkocsis teherautóba, vagy néhány piruettel kikössön az útmenti árok legszélén. A Gaz, némi habozás után, az utóbbit választotta. Előbb balra csúszott, majd ■— szinte spiccen állva — háromszor megperdült saját tengelye körül. Warszawánk kitárt karral, jobb- ra-bálra bógniz- va korcsolyázott utána, mintha el akarná kapni röptében. A moziban már a könnyeim potyogtak volna a nevetéstől. De ott, a gödöllői patkóban, valahogy más volt, mint a mozivásznon. A díszletek komor élethűsége tette- e. vagy a fokozott napfolttevékenység — semmi kedvem sem volt a kacará- száshoz. Nem tudom, Stan és Pan hogy csinálták, de nekem elég volt. Győztél, Móricz Zsigmond: Gyalogolni jó! ny. é. Karácsony a Fóti Gyermekvárosban (3Y0TT AZ ŰT®M Az asszony egy kis, régi típusú kávéfőzővel babrál, hármunknak készít duplát. A férje az imént 'mentette ki magát néhány percre, amíg a háztáji jószág elé vet gyorsan valamit. Kinn tizenöt fokos esti hidegben ropog a hó a járókelők talpa alatt, akiket egy feltűnően mérges kutya hosszan tartó haraggal üldöz a kerítés mentén. — Hány éve laknak Dömsö- dön? — kérdezem az előkelőén egyszerű, természetes modorú asszonytól. Udvariasan megfordul, s ahogyan arcába ömlik a villanykörte sápasztó fénye, hirtelen eltűnődöm: harminc- nyolc, vagy negyvenöt éves lehet? Zavar, hogy nem ilyennek képzeltem még az imént. — A férjem ide való, de közben másutt is laktunk. A háború előtt egy nagybirtokot béreltünk Királyréten ... Osztályidegenek vagyunk... — teszi még hozzá fanyar, hatást kutató mosollyal. A belépő férjen látszik, kiváncsi valamire. Az imént már említettem neki, hogy róla kívánok írni. Úgy nézem, miamit nem ért és hiszem, hogy kitalálóin a gondolatait: „önmagától jött ez a fiatalember, vagy küldte valaki?” Szeretne tisztábban látni. Ha az újságírót nem elsősorban a tsz, hanem az 6 személye érdekli, annak két oka lehet. Ha csak véletlenül választottam riportalanyomul, akkor másképpen kell értékelnie az érdeklődésemet, mintha „valaki” ajánlotta volna őt a figyelmembe. Mindkettő valami elégtételfélével tölti el, de a második lehetőség jobban érdekelné. Mindezt azonban így ő nem ejti ki a száján. — Mondja meg nekem, fiatalember — szól egyenesen a szemembe nézve —, hogy önnek mi a véleménye erről az egészről? Noha „erről az egészről” még nem beszéltünk eddig, mégsem volt nehéz kitalálni, mire céloz. Elképzelem, hogy társaságukban eleven téma a párt szövetségi politikája és nyilvánvaló: sokan, sokféleképpen értékelik. Érthetően kíváncsi tehát az őszinte szóra. Pillanatnyi szünet, amely a kérdés és a válasz között eltel, inkább az érzéseké, mint a gondolatoké. Igen, hát. mivel győzzem meg ezeket az embereket arról, hogy a szövetségi politika nem egyszerűen taktikai jelszó, nem is csupán az ész parancsszava, hanem a szívek vágya szerint is való? Mondjam azt, hogy a párt a leghatározottabban szakított a szektás-dogmatikus hibákkal? Beszéljek azokról a szenvedélyes, harcos vitákról, amelyek a párt új irányvonalát edzik még ma is? — Sokunknak szokatlan ugyan, de hát a társadalom fejlődésének új vonásait a kommunisták ismerik fel leghamarabb ... Érzem, hogy kissé brosúraízű ez a válasz és séma hálával engedem át a szót a hirtelen támadt bizalommal beszélő asszonynak. — Tudja, nem könnyű felülemelkedni az egyéni érzelmeken. Ne értsen félre, most nem az egykori birtokra gondolok. El kell hinnie, hogy igazságosnak tartjuk a földreformot. sőt hívei vagyunk a szocialista nagyüzemi gazdálkodásnak is. Tudjuk, hogy ez a társadalmi fejlődés útja, amelyet ha akarnánk sem változtathatnánk meg... De hát — folytatja, mintegy önmagának —, nekünk is élnünk kell, már pedig céltalanul, folyton a múltért bűnhődve, nem lehet... Van egy lányuk és egy fiuk, akiket nem vettek fel az egyetemre, bár mindketten jó tanulók voltak. A lányuk már férjhez ment, s Budapesten, a postánál dolgozik. Műszaki rajzoló. A fiú, a fiatalabbik gyerekük tavaly érettségizett és most a Zsám- béki Felsőfokú Mezőgazda- sági Technikum hallgatója. Mindketten reményteljes, egyenlő jogú polgárai az államnak. Amikor erről beszélnek, tovatűnik már az előbbi felhő, , hiszen, mint Horváthné mondja, csak azt tartották igazságtalannak, hogy a gyerekeik jövője kilátástalan volt egykor. Nem plántáltak ők a szívükbe hiú reményeket, sőt, túlontúl realista szellemben nevelték őket. Ezért, amikor a fiuk szenvedélyes vágyát látták, gyakorta kétségbeestek, mert nem hittek abban, hogy valaha mezőgazdász lehet belőle. — Neki lett igaza! — így az apja, akiből ennél a témánál már derűs bizakodás árad. — Amikor hazajön a fiunk, folyton azt meséli örömmel, hogy mennyire szeretik őt az iskolában. Senki sem veti a szemére a származását... S neki, az édesapjának? Vajon őt hogyan fogadták a községben? Az ötvenes évek elején ugyanis el kellett hagynia a falut, mert másképpen még középiskolába sem járathatta volna a gyerekeit. A\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\v Másutt nem ismerték őket, és így a gyerekek tovább tanulhattak ... Nem érez bűntudatot az alakoskodás miatt, hiszen a gyerekeiért tette. Hány apa nem tenné meg ugyanezt? De hát nem is ez a legérdekesebb a dologban. Fontosabb ennél, hogy senkinek sem jutna eszébe szemére hányni ezt, mert már mindenki tudja: nem mindenre volt szüksége akkor a munkásosztálynak, amit a nevében cselekedtek. — Nem mehetne a későbbi busszal? Hiszen a tsz-ről még nem is beszélgettünk. Pedig, ha ismerni akar, arról is megismerhet. Ha nem jön korán a tél, az idén már minden talpalatnyi földünket fölszántottunk volna. Majdnem azt mondhatnám, hogy így is fölszántottuk, amit akartunk, hiszen az a maradék százötven hold ném sokat határoz egy ötezer holdas üzemben. Ilyen még nem volt Dömsödön! Valóban érdemes volt várni. Sok szakembert hallottam már lelkesen szólni a gépesített mezőgazdálkodásról, az új üzemi arányokról, a helyi adottságok kihasználásáról, az új növényfajták biztató lehetőségeiről, de Horváth Pál dömsödi mezőgazdász szájából mindez másképpen, megkapóbban hatott ... Nagymiklós István
