Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-23 / 223. szám

MST

HEGYEI

y^rfap

1962. SZEPTEMBER 23, VASÄRNAP

Hol tart megyénk művészeti élete?

gyei támogatást — adja meg a választ Szabó Sándor. — A megye évi hatszázezer forintot fordít a Petőfi Színpad fenntartására. Ha figyelembe vesszük a többi vidéki színháznak juttatott állami támogatást, ez az ösz- szeg igen csekély. A megye azonban jelen körülmények között nem tud nagyobb ösz- -szeget fordítani a színház támogatására. Pedig megérdemelné, hiszen mindany- nyian jól látjuk, milyen nagyszerű feladatot teljesítenek: nap mint nap a falu kulturális életének kibontakozásán, fellendítésén fáradoznak. Úgy is mint színészek, s úgy is, mint az öntevékeny színjátszó csoportok tanítói, nevelői. Mégis na- gyon nehéz körülmények között dolgoznak. Egy alkalommal már tárgyalásokat folytattunk a minisztérium illetékeseivel. sajnos sikertelenül. Tervünkről * azonban nem tettünk le. s rövidesen új tárgyalásokat kezdeményezünk. Reméljük, ezúttal mór siker kíséri majd megbeszéléseinket. Addig is azonban, a lehetőségeinkhez képest, mindent megteszünk, hogy megkönnyítsük, eredményesebbé tegyük a színpad vezetőinek és színészeinek munkáját. Rövidesen már Izét, harmincszemélyes autóbusz szállítja színészeinket az előadások színhelyére. Hogy ez mit jelont, azt csak azok tudják, akik legalább egyszer utaztak már a TEFU- tól bérelt teherautóval, vagy a roncsból épített autóval. A segítségnyújtás másik formája: javaslatot tettünk illetékeseknek, hogy színészeink végre napidijat kapjanak vidéki kiszállásaik alkalmával.

Elmondhatjuk: egy lépést megint tett előre a Petőfi Színpad. A kérdés csupán az: ha ilyen aprókat lépünk, vajon mikor érünk el végre a rég áhított célhoz? Mikor lesz végre a Petőfi Színpadból színház? Az elmúlt öt esztendő azt bizonyította:

érdemes fenntartani, érdemes törődni vele.

A megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetői közös erővel talán rövidebb idő alatt célhoz érhetnének. Ehhez a hatékony együttműködéshez azt hiszem nagy segítséget nyújtanak a kongresszusi irányelvek.

ffi keretből támogatják a megye irodalmi életét. Remélhetőleg megtaláljuk a helyes formákat és akkor semmi akadálya nem lehet majd annak, hogy megjelenési fórumot biztosítsunk a megyében élő tehetséges költőknek, íróknak. Természetesen az anyagi támogatás egyedül nem old meg mindent. Szükség van arra is, hogy valamilyen formában

összefogjuk íróinkat, költőinket.

Biztosítani kell számukra rendszeres vitafórumot, ahol nemcsak az elkészült vagy készülő művekről beszélgetnének egymással és a megye vezetőivel, de megvitatnák a

fontosabb irodalmi kérdéseket is. Arra persze vigyázni kell, hogy az írók, költők szervezett csoportjában, valóban csak az alkotó művészek és a tehetséges fiatalok kapjanak helyet. Csak így lehet életképes, csak így segítheti mind előbbre íróinkat és költőinket azon az úton, amelyet a kongresszusi irányelvek megjelölnek.

Egy rövid írás keretében nem mondhattunk el mindent, ami kapcsolatos megyénk művészeti életével. Csupán néhány eredményt és problémát vázoltunk — az irányelvek tükrében. Ezekről az eredményekről és problémákról azonban gyakrabban kell szót ejteni a jövőben, mint tettük eddig. Mindenkinek, akinek köze van napjaink művészetéhez — a további fejlődés érdekében.

Prukner Pál

A

mi a megye képzőművészeti helyzetét illeti, már kevesebb eredményről számolhatunk be. Igaz ugyan, hogy harmadik éve rendszeresen működik a megyei képzőművészeti stúdió, amely mintegy harminc hivatásos művészt tömörít maga köré. Tagjai sorában több neves művészt találunk, többek között Bornemisza Gézát, Végh Dezsőt, llosvai Varga Istvánt, Pirk Jánost és másokat. Néhány fiatal, tehetséges művészünk is előretört az elmúlt évek alatt, többek között Dániel Kornél, Balogh Lajos, Kocsis László, Szánthó Imre. És igaz az is, hogy eddig nyolc alkalommal rendezték meg a megyében élő képzőművészek tárlatát, ebből két alkalommal Budapesten, ami már országos rangot jelent. Mégsem lehetünk elégedettek megyénk képzőművészeti életével.

— Való igaz, elég sok problémával találkozunk ezen a területen — mondotta Szabó Sándor. — Még a legutóbbi kiállításon is elég sok vázlatszerű képet láthattunk. Ugyanakkor a kiállított képek zöme még mindig tájkép, vagy csendélet. Ezek részint művészi, i'észint témaválasztási fogyatékosságok, amelyek nagyobb gondossággal meg- szüntethetők. Az irányelvek világosan kimondják: „A szocialista realizmus magában foglalja a kísérletezés szabadságát, a különböző stílusirányzatok létjogosultságát, a témák és a formák változatosságát”. Azt hiszem azonban, hogy megyei művészeink még nem éltek teljes egészében ezzel a lehetőséggel. Persze, van a dolognak egy másik oldala is. Én magam is hallottam jelentős közéleti személyektől olyan kijelentéseket, amelyek akadályozzák a kísérletezés szabadságát, visszavetik művészeink fejlődését. De szólni kell arról is, hogy a képzőművészeknek nyújtott eddigi támogatás nagyon kevés volt. Egy alkalommal ugyan már szó került arról, hogy pályázatot hirdet a megyei tanács a képzőművészek számára, de aztán mégsem lett semmi a dologból. Most a közeljövőben kerül a tanács végrehajtó bizottsága elé egy ilyen irányú javaslat, amelyet ha a végrehajtó bizottság elfogad, minden bizonnyal serkentően hat majd egész képzőművészeti életünkre. Ugyancsak segítené a kibontakozást, ha megyei szerveink, gyáraink, gazdaságaink is támogatnák képAz Elcserélt randevú című szovjet film megyei bemutatójára október I9-én kerül sor Budakeszin

Budaörsön október 11-én mutatják be először a megyében a Lopott boldogság című magyar filmet. Két főszereplője Vass Éva és Kiss Gábor

JEVGENYIJ JEVTUSENKO:

AZ ÉN OROSZORSZÁGOM

kig Pasztemak is, aki annak idején így írt:

... S az omlasztás dobajja, s a szántó faekék, és Lenin és Sztálin, s e verssorok is ...

Hiba lenne ezt a Sztálin iránti szeretetet erőszakkal ki- kényszerített érzésnek tekinteni. Inkább az táplálta, hogy hinni akartuk: Lenin ügye folytatódik, — hiszen Lenin minden orosz számára a legdrágább volt, és az is marad.

Persze a Sztálin-bajnokok tudták ezt, s ezért követtek el mindent, hogy vezérük nevét összekapcsolják a Leninével újságcikkeikben, versekben, filmeken, mindenütt. így aztán, az 1937-es év borzalmai ellenére is lehetett mondani, hogy az orosz nép még hitt Sztálinban. Úgy vélem, hogy ez a hit az ország iparosításának idején, főként pedig a háború alatt haladó volt annyiban, amennyiben hozzájárult mindkét ügy győzelméhez.

Világos azonban, hogy ez a bizalom rendkívül akadályozta a nép alkotó erejét, gátolta az emberek gondolkodását, kibontakozásukat.

Egyszóval zavart elfogódottságot éreztünk Sztálin halálakor. De letöröltük könnyeinket, s hirtelen váltunkon éreztük a nemzet sorsának súlyát.

N"

'ekünk, oroszoknak, természetünkben van a megbocsátás; Sztálinnak is elfelejtettünk sók mindent, míg élt, egyáltalán nem félelemből, hanem pontosan azért, mert hinni akartuk, hogy amit tesz, az bizonyos magasabb célok eléréséhez elkerülhetetlen.

Alaposan belénksulykolták, hogy a cél szentesíti az eszközt. Nagy szenvedés szüli az „energia áradását”, mint Sztálin egyszer kinyilatkoztatta. De még sirattuk őt, amikor sokan már emlegetni kezdtük börtönben elpusztult testvéreinket és jóbarátainkat.

Annyi ember bezárásához természetesen „energia” kellett. A nép viszont nem tűnődött el azon, hogy a cél nagy- szerűsége is elvész, ha egyesek csali ezzel a hatalmas energiával törekednek feléje, s nem fordítanak kellő figyelmet az eszközökre. Ráébredtünk, hogy az eszközöknek összhangban kell lenniük a céllal. Ez axióma. de olyan axióma, amely nagy szenvedéseken át bizonyosuk; be.

így halt meg Sztálin.

Sok új gondolatra volt szükség, és sok régit el kellett vetni. Voltak, akik kétségbeestek, de a jobbak nem; vagy ha igen, akkor nem tartott náluk sokáig. Volt erőnk leszámolni Berijával, meg a Malenkov- csoporttal, akik mesterségesen fenn akarták tartani a sztálini hagyományokat...

M£

Sok szennyes kéz akarta már megfogni zászlónk rúd- ját. De vajon a zászló hibája-e ez? Úgy gondolom, nem. Feladatunk az volt, hogy letöröljük azoknak a piszkos kezeknek minden nyomát, mert ezzel tartoztunk a zászlónknak, mivel hiszünk benne. És ezt meg is tettük.

Van egy szemernyi igazság abban, amikor a fiatalabb orosz nemzedéket összehasonlítják az amerikai beatnikek- kel. Ám csak egy szemernyi. Abban hasonlítunk hozzájuk, hogy megvetünk mindent, ami kérkedés, ami hamis, ami hazugság. De a beatnikekmek nincs zászlójuk, míg mi hűek vagyunk a magunkéhoz.

[agamról szólván: valaki kis fitymálással „orosz dühöngő ifjúnak” nevezett el. Nehéz dolog magamról ítéletet mondani, de úgy látom, hogy normális ember vagyok: „dühös” vagyok mindenre, ami rossz, és szeretek mindent, ami jó. Hadd legyek dühös, például Victor Zorza Guar- dian-beli cikkére, amelyben engem a szovjet rendszer el- ’eníelének ábrázol.

A cikk címe: „Aki nem a párt vonalán halad.” Tudom, sokan szeretnek engem ilyen megvilágításba helyezni. Csalódást kell okoznom nek'k Angliába érkezésem napján a Daily Mail egy újságírónóje megkérdezte tőlem a repülőtéren: „Tagja ön a kommunista pártnak?” „Nem” — feleltem. Másnap a következő formában olvashattam válaszomat a lapban: „Természetesen. nem!”

Ha verseimben támadom a

bürokráciát, a dogmatizmust, a sovinizmust, úgy érzem, azért teszem, mert meggyőző- déses kommunista vagyok. Számomra a kommunizmus és a bürokrácia semmiképp sem társak, hanem egyszerűen összeférhetetlenek.

Mindezt nem egyedül én érzem így, hanem az egész új orosz nemzedék, mgly egyre inkább gazdának érzi magát saját hazájában.

Hol vannak az oroszországi változások? Lemérhetők Például olyan tényben, mint ez az angliai látogatásom. Erre korábban nem kerülhetett volna sor. Jól érzékelhetők továbbá börtönök lebontásában, új lakóházak építésében: abban a tényben, hogy az emberek arról vitatkoznak, amiről éppen akarnak; a kiskeresetű munkások bérének növelésében — és egyes foglalkozások túl magas fizetésének csökkentésében. Lemérhetők e változások abban, hogy egyre több külföldi író művét fordítják le nálunk, olyanokét, akik éppenséggel nem kommunisták. Végül jelentkeznek abban. ahogy a költészet kivirágzik nálunk, s a próza is virágzásnak indul.

\ nyugati irodalomban szo- kás a Sztálin utáni korszakot. Ehrenburg nyomán, az „Olvadás” címkével ellátni. Pedig véleményem szerint inkább „Tavaszt” kell mondanunk. Nehéz tavasz, megtorpanásokkal. néha oldalt vagy éppen hátralépésekkel. de mégis előrehaladás — feltartóztathatatlanul.

Mindez, mint már említettem. mélyen érintette a kölzőművészeink munkáját. Gondolok például arra: jó lenne, ha egy-egy gyár, állami gazdaság, vagy termelőszövetkezet egy-két hónapra meghívna egy művészt, jöjjön el hozzájuk, ismerkedjen meg velük, formálja képekké az életüket. Eddig mindössze a tápiósze- lei kísérleti gazdaság tett ilyen irányú kísérletet, ami dicsérendő még akkor is, ha nem megyei művészt hívtak meg. És jó dolog lenne az is, ha üzemeink, gazdaságaink — mint a művészeti élet mai mecénásai — mind több alkotását vásárolnák meg a megyei művészeknek.

A három művészeti ág közül jelenleg a megye irodalmi élete a legszétesőbb, jóllehet az elmúlt esztendőkben több kísérlet is történt a megye íróinak, költőinek ösz- szefogására. Különös dolog, hiszen az ország megyéi közül itt él a legtöbb író, költő. Nem egynek közülük országos a rangja, mint Áprily Lajosé, Dutlca Ákosé, Falu Tamásé, Csuka Zoltáné, Szentiványi Kálmáné, Szeberényi Lehelé, Fábián Zoltáné, Fekete Lajosé, hogy csak a legnevesebbeket említsük. Azután a tehetséges fiatalok: Baranyi Ferenc. Németh Emil, Hegedűs László szintén rangot vívtak már ki maguknak, elsősorban az irodalmi folyóiratok hasábjain. Hosszú éveken át a megyében mégis csak a Pest megyei Hírlap jelentett számukra irodalmi fórumot. Egészen 1960-ig, amikor megjelent a Dunatáj című megyei antológia első száma, amelyet az elmúlt évben újabb követett. Ebben az évben azonban ismét csak a Hírlap maradt az egyetlen megyei fórum.

— Több oka van ennek — mondja Szabó Sándor elnök- helyettes. — Elsősorban szervezésbeli hibák következtében nem jutott el a Dunatáj megyénk olvasóközönségének széles rétegéhez, ami egyúttal azt is jelentette, hogy nem térült vissza a ráfordított pénz. Az idén ezért nem tudtuk biztosítani az antológia megjelentetésének anyagi feltételeit.

Kiadatásának tervéről nem mondtunk le.

De meg kell találnunk azt az anyagi forrást, amiből fedezhetjük megjelentetését. Éppen ezért rövidesen tapasztalatcsere-látogatásokat szervezünk más megyékkel, ahol tanulmányozni szeretnénk többek között azt, hogy milyen anya% r? mlékszem a zavart elfo- i-x gódottságra, meg arra, ^ hogy így szóltam magamhoz: £ „Most mi lesz?” S ezzel az ér- ^ zéssel nem álltam egyedül. ^ Emlékszem arra a hideg már- ^ ciusi napra, amikor milliók í özönlöttek a Szakszervezet í Házának termébe; ott feküdt ? az ember, aki a mindentudó í bölcsesség megszemélyesítője ^ volt. Ési jöttek a nép minden í rétegéből — munkások és pa- ^ rasztok, egyetemisták és értel- ^ miségiek, s a lélegzetük fehér ^ felhőként terült szét a járda á fölött, ahol sort alkottak.

Olyan sűrű volt ez a felhő, ^ hogy szinte kirajzolódtak raj- | ta a faágak árnyékai. Soha ? nem felejtem el ezeknek a

1 meztelen márciusi ágacskák- ? nak izgatott árnyait a lehele- ^ tek tömény felhőjén. Az ágak ^ remegése mintha annyiunk

2 felbolydulását jelképezte vol- | na.

£ Egy bizonyos: túlságosan í hozzászoktunk, hogy van, aki ? gondolkodik helyettünk, aki a ^ legbonyolultabb problémákat ^ is eldönti helyettünk. Valószí- í nűleg voltak, akik kételkedtek 2 Sztálin sok cselekedetének jo- í gosságában, de még ezek az | emberek is igyekeztek meg- £ győzni magukat a történtek 4 helyességéről.

y

í így volt ezzel bizonyos fo- \----------------í »Megjelent a Nagyvilág szep- y temberi számában.

^ szocializmus építésében elért nagy eredmények kedvező hatással voltak az irodalom és a művészetek fejlődésére. Az alkotók körében is megnőtt a bizalom a párt politikája iránt, tovább szélesedett a szocializmus eszméit igenlő, értük meggyőződéssel küzdő írók és művészek tábora, fejlődött a fiatal író- és művésznemzedék alkotó tevékenysége.” — olvassuk a kongresz- szusi irányelvekben fogalmazott megállapítást és akaratlanul is felvetődik bennünk a gondolat: mennyire áll ez Pest megyére vonatkoztatva? Beszélhetünk-e egyáltalán művészeti életről a megyét illetően? S ha igen, hol tartunk, mi a fejlődés további útja? Kérdéseinket illetékesnek, Szabó Sándornak, a megyei tanács végrehajtó bizottsága kulturális ügyekkel foglalkozó elnökhelyettesének tettük fel.

— Talán azzal kell kezdenem — kezdte —, hogy nem sok dicsekedni valónk akad a többi megye művészeti életéhez viszonyítva. Persze, a mondat másik fele az, hogy nem is sokat tehettünk eddig. Pest megye egészen más jellegű, mint az ország bármelyik más megyéje. Ha csak annyit mondok, hogy nincs megyeszékhelyünk, már ez is sok mindent megmagyaráz. Hasonlóképpen a főváros közvetlen közelsége. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Pest megyében semmiképpen sem lehet aktív művészeti életet teremteni.

Annál is inkább lehet, mert egyetlen megye sem rendelkezik annyi jó íróval, költővel, képzőművésszé], mint éppen a miénk.

Megyénk művészeti élete három nagy csoportba sorolható: színház, irodalom, képzőművészet. Azt hiszem, nem érdektelen visszapillantani mindhárom művészeti ágra, feleleveníteni, honnan indultunk, meddig jutottunk el és mi a továbblépés feltétele.

* Pest megyei Petőfi szí lift. pad öt esztendeje alakult. Sokan emlékeznek első műsorára, amely még csak irodalmi estre hívta a közönséget. Ha visszagondolunk rá és az első színpadi előadásokra — Feleség kis hibával, Férjek papucsban — őszinte örömmel állapíthatjuk meg, hogy megyei színpadunk jelentős utat tett meg ez idő alatt. Ha csak néhány emlékezetes állomást idézünk: Kerekeskút, Virágzik a hárs, Tamás bátya, kunyhója, Vitézek és hősök,] Kárpáthy Zoltán, A kapi- > tány — nem kétséges a meg- ; tett út sikere, a színpad lét- ; jogosultsága. Régen írt le- j velek bizonyítják például j azt. hogy a Kerekaskút vagy j a Virágzik a hárs nemcsak j szórakoztatott, hanem segít-; séget is nyújtott a falu szó- ; cialista átalakításáért foly- \ tatott harcban. Segített meg- * értetni az új pareszti életút: szükségességét és előnyeit.; De érdeme a Petőfi Szín-í padnak az is, hogy

a megye olyan falvaiba \ vitte el a színházat, ahol \ azelőtt jó, ha hírből hal- j lotíak róla.

A Petőfi Színpad ott is szín- í házat játszott, ahová még a j Déryné Színház országjáró! társulatai sem juthattak el. : A megye száznyolcvanhét I városa-községe közül ma \ már több mint száztízben úl- i landó vendég a Petőfi Szín- i pad valamelyik együttese, i mintegy negyvenben pedig évi i három négy előadást tart.

Megyénk az ország egyik i legnagyobb megyéje, terüle- i tét és lélekszámát tekintve í egyaránt. Színháza mégis a legelmaradottabb valamennyi vidéki színház között. A mi színészeink nem kőszínházban játszanak. A mi színészeink, ha úgy tetszik — vándorszínészek. Minden este a megye más községében lépnek a közönség elé. Mégis a mi színészeink élnek és alkotnak a legmostohább körülmények között. Mi az oka ennek?

— A mi színházunk nem élvez minisztériumi, csak me-