Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-23 / 223. szám
1962. SZEPTEMBER 23, VASÄRNAP «Tür MEGYEI kMwSíip A furcsaságok iskolája; \ í Gimnázium albérletben — Vándorló osztály — Ami van \ és még sincs —Kétszer annyi lány, mint fiú—Önellátó menza \ Pirosbetűs hétköznapok Komzsik István: A furcsaságok iskolája — így fogalmaztam meg magamban a gödöllői gimnáziumot. Hogy miért? Mert Gödöllőn hiába keresi az ember a gimnáziumot, nyomát sem találja. Pedig van. Így tartják nyílván. Csak éppen nem Gödöllőn székel, hanem Má- riabesnyőn. Ebből adódik az a furcsaság, hogy a gödöllői gimnazisták vonattal, illetve autóbuszon járnak a gödöllői gimnáziumba. Az okot keresve kopogtattam be Mészáros Elemér igazgató irodájának ajtaján. — Albérlők vagyunk, ebből erednek a furcsaságok — tájékoztat. — Az épület az Agráregyetem tulajdona és negyed részében még ma is egyetemisták laknak. M indez még 1955-re nyúlik vissza, amikor megnyitotta kapuit a gödöllői gimnázium. Először csak két osztállyal kezdte meg működését, de Gödöllőn már akkor sem tudtak helyet biztosítani. Így kerültek az egyetem máriabes- nyöi diákkollégiumába. £ ahogy múltak az évek, úgj szaporodott a gimnáziumi ősz tályok száma, s úgy zsugorodott mind összébb az egyete mi kollégium. — Jelenleg kilenc osztályunk van — mondja az igazgató — de csak nyolc tantér műnk. Tudom, furcsa dolog de ez az oka annak, hogy í Ill/b. tavaly óta vándorol Mindennap más osztály termé ben tanulnak, amelyik osztálj éppen politechnikai foglalkozáson van. A visszás helyzet oka: tavaly — a nagy számú jelentkezőre való tekintettel — nen két, hanem három első ősz tályt nyitottak. Így maradt égj osztály tanterem nélkül. A ta pasztalatokból levonva a-kö vetkezetetést az idén újr< csak két első osztály kezdú meg működését. Ez viszon azt vonta maga után, hogj harmincnégy diák felvétel kérelmét el kellett utasítaniok Az idei tanévben így is két százhatvan diák tanul az is kólában. A diákok hetven szá zaléka lány. — Azt hiszem, más gimná ziumokban is hasonló a hely zet, ha nem is ilyen nagy — mértéltben, mint nálunk — keresi a feleletet az igazgató — A fiúk inkább techniku mokban, szakközépiskolákbai w tanulnak tovább. Bizonyítja ezt az is, hogy az idei hatvankét első osztályos tanuló közül mindössze tizenöt fiú, negyvenhét pedig lány. ra már a furcsaságoknál tartunk, beszélni kell a gimnázium sportpályájáról is, amely nagy szerepet lenne hivatva betölteni, mivel az iskola csak szükség-tornateremmel rendelkezik. Tavaly a KISZ hozzájárulásával és az iskola diákjainak társadalmi munkájával épült fel a sportpálya az iskola szomszédságában. Vörös salakot azonban máig sem tudtak szerezni, így csupán az alapozásra használt fekete salak fedi a pályát. — Természetesen a sok furcsa dolog mellett akad szép számmal olyan dolog is, amelyre büszkék lehetünk — jegyzi meg búcsúzáskor az igazgató. — Ilyen például a tízholdas kertünk, amelyet diákjaink a politechnikai okÚtépítő Az út idő. Es benne percek a kövek. Az útépítők Időt építenek. Űtépítő vagyok. Perceim súlyos gránitkövek, S amint rakom Kezemmel És egész magammal érzem Szilárd értelmű Érdes testüket, Az előremozgó időbe illenek, Mint beszédbe illenek a hangok, Mint anyagba illik az atom. Kik azonos utat építenek. Én részeimmel egészemet adom. És részévé válók az egésznek. Az úton jövők Majd hozzám is elérnek S egy percen Rajtam haladnak Tovább. így leszek én. — S dolgozva te is így leszel — Az örök idő, a halhatatlan EMBER, És így vagyok én mint rész — A Világ. I ^Qpollónici papijainál tészetet. Manapság Moszkvában s más városokban is megtartjuk minden évben a költészet napját. Afféle orosz nemzeti ünnep lett ez. Ilyenkor minden költő felolvasást tart saját verseiből a könyvesboltokban. Este pedig Moszkvában elmennek a Majakovszkij térre, ahol nyolc- tízezres közönség előtt óráiéig szavalják verseiket, olykor hóesésben is. Bizonyos vagyok abban, hogy idővel világszerte megtartjuk majd a költészet nemzetközi napját, mikoris orosz költők — teszem — Londonban, angol költők pedig Moszkvában olvasnak fel. Költőink köteteit, különösen a fiatalokéit, megjelenésük első perceiben szétkaxo- kodják. A sztálini időkben egy könyv példányszáma nem is annyira a költő tehetségétől, mint inkább hivatalos besorolásától függött. Ma ez merőben másképp van. Hogy mennyit nyomnak egy kiadásból, azt az olvasók határozzák meg. Megírják véleményüket a kiadásra szánt szerzőkről, s a kiadók ennek alapján tájékozódnak. Legutóbbi könyvem példányszáma 100 000. Mi adja nálunk otthon a költészet népszerűségét? Elsősorban az, hogy minden más műfajnál jobban, kifejezi a hazánkban végbemenő társadalmi folyamatokat. Az emberek, akik eljönnek a költői estekre, tudják, hogy a költők ott az ő gondolataikat, az ő érveiket szövik tovább. Ez persze nem azt jelenti, hogy a költők nem írnak bensőséges vagy személyes lírai dolgaikról. De hát: mi is az a bensőséges költészet? Szeretnék kiadni egy könyvet „Meghitt lírai versek” címen, amelyben kizárólag társadalmi problémákról lenne szó. Másrészről viszont összeállítanék egy kötetet csupa szerelmes versből, ilyen címmel: „Publicisztikus líra”. Puskin óta líránk fő tendenciája az egyéni és a társadalmi problémák ilyen kapcsolata. S ez a tradíció ma ragyogóan folytatódik. H add mutassak be itt két kiemelkedő fiatal orosz költőt: Andrej Vozny eszenszkijt és Bella Ahma- dulinát. Voznyeszenszkij huszonnyolc éves, építészeti főiskolát végzett. Első verseit csak nemrégen, mintegy három évvel ezelőtt adta közre. A siker rakétaként emelte fel őt a költészet csillagos egére. Két kötete, a „Mozaik” és a „Parabola’’, ma már könyvészeti ritkaságnak számít. Költészetének igazi modernséget ad zenei hangszerelésével, amely a szimfonikus dzsesszre emlékeztet. Ugyanakkor erős fes- tőiség jellemzi. A Znamja mostanában hozta harminc lírai versét „Háromszögletű körte” címmel. Afféle prológus ez az amerikai útjáról készülő poémához. Együtt jártunk Amerikában az elmúlt évben. Bella Ahmadulina huszonöt éves költőnő, s csak most végezte a Gorkij irodalmi Intézetet. (Megemlítem, hogy ezt az iskolát Gorkij kezdeményezésére alapították 1934-ben, éppen a fiatal íróknak. Háromszáz hallgató tanul itt, prózaírók, dramaturgok, költők, kritikusok és fordítók. Azt hiszem, hogy minden országban, Angliában is, elkelne egy ilyen intézet.) Ám, hogy visszatérjek Bella Ahmadulinára: úgy érzem, sértő ránézve az a szó. hogy költőnő. Költő ő, a szó teljes értelmében. Én magam „poetesszáknalk” inkább a költőnéket nevezem. Ahmadulina szép stílusökonómiával és jellegzetes ritmussal dolgozik. Versei olykor óveretűek, ám valahogy úgy, hogy az örök modernség érzik rajtuk, hasonló Gioconda arcvonásaihoz. Míg Voznyeszenszkijre az erősebb hangvétel a jellemző, addig Ahmadulinánól a lágyabb az otthonos. Ahmadulina éppen most bocsátotta közre első kötetét, húszezer példányban, s bizonyos vagyok abbanj hogy már el is kelt egy szálig. Vozmyeszenszkijt és Ahma- dulinát elég gyakran veszi tűz alá néhány lapunk. Ez azonban nem gátolja újabb verseik közlését, mint ahogyan az megtörténhetett volna a múltban. Például 1947-ben megjelent nálunk egy cikk: „Az ön útja nem egy a miénkkel, Leonyid Martinov!” A cikk elbánt a figyelemre méltó költővel, akitől aztán hat évig egy sort sem közöltek. Manapság e2 nem történhet meg. Egyetlen költő sincs kitéve semmilyen üldöztetésnek, kapja bár a legélesebb kritikákat is. Ez a tény sokaknak nem megy a fejébe. Vannak, akik valósággal ontják a rémhíreket. így például a Paris-Match cikket közöl rólam, amelyben a Kreml által kiátkozott költőnek nevez. S pontosan e cikk megjelenésekor Voz- nyeszenszkijjel együtt a Kreml hangversenytermében szerepeltünk. F fatal közönségnek olvastunk föl, s mi több: éppen azon az ajtón mentünk a színpadra, amelyet annak idején Sztálin használt. Ez is sokmindent elárul önöknek a szovjet változásokról, de sajnos úgy látszik, egyes újságírók fejében semmilyen változást nem idéz elő. A képzőművészetben végbemenő változások is jól érzékeltetik a hazai eseményeket. Emészt Nyeizvesztnij harmincnyolc éves szobrász, megjárta a háború szigorú iskoláját, tucatnyi sebhelyet őriz a testén. Véleményem szerint Henry Moore után ő ma a második legnagyobb szobrász a világon. Legutóbbi moszkvai kiállítása ugyanakkora tömegeket vonzott, mint a költői esteik. Juri) Vasziljev a. kedvenc orosz festőm. Ö is harminc- nyolc éves. A háborúban a légierőnél szolgált. Képein a realizmus, a szürrealizmus és a tache-izmus nyomai egyaránt fellelhetők. Olykor eklekticizmussal vádolják. No, de látszólag Picasso is eklek; A Pirosbetűs hétköznapok ; ! című űj magyar film megyei ; ; bemutatóját október 5-én tart- ; ; jak Szigetszentmiklóson. A í í film két főszereplője: Ruttkai ! ! Éva és Gábor Miklós. ff A kicsiny félsziget olyan f merészet tör előre az enyhe ff dombok, a Sztrandzsa-hegység ff végső nyúlványai alól az örököké komor, sötétkéken, vagy í mélyzölden hullámzó, s a vég- f, telenbe vesző Fekete-tenger- ff be, hogy az ember elcsodálko- ff zik, mi adott neki erőt, hogy \ olyan soká ellenálljon a partijait ostromló, tarajos hullá- '^moknak. Itt állok keleti fokán ff és lenézek a sötéten gomolygó, f, örökké hullámzó tengerbe, gamely még enyhe időben is Í szünet nélkül ostromolja az Í évezredek folyamán hullá- i mohtól, szelektől kicserzett isziklákat. Percenként legalább ff harmincszor törnek meg rajta f, a hullámok, tarajlanak, hogy $ aztán tajtékozva áradjanak $ széjjel. Mögöttük mintha az $ alvilág torka tárulna sötéten, Í félelmetesen, elnyeléssel fenyegetve nemcsak hajót és Í embert, hanem ezt az egész Í kis félszigetet, amely mint í előre nyújtott ököl, „fügét imutat” a sötétlő tengernek. Í Két és fél ezer esztendő, f mormolom magamban, aho- ff gyan a tarajló hullámokat t nézve magamban felidézem, s hiába igyekszem kicsiny, múló, emberi életemhez felmérni ezt a tengernyi, elmúlt, semmibe tűnt és mégis itt maradt és emlékeivel együtt élő időt. Alattam vagy húsz méternyire a tenger zúg és kavarog, de itt fönn hiába akarom a török világból maradt faházakban, s még kevésbé a régi idők stílusát magukban őrző új házakban Apollónia emlékét megidiézni. Két és fél ezer év telt el azóta, hogy ezen a helyen egy virágzó kis városállam volt, amelyet Kisázsiából ide telepedett görögök alapítottak, de itt a városban már semmi nyomuk sem található. Az egyetlen apollóniai síremléket, amelyet a műtörténészek Kalamisz görög szobrász művének tulajdonítanak, a szófiai régészeti múzeumban láttam; egy botjára támaszkodó pásztor, mellette felágaskodó kutyája, olyan antik harmóniában, az elmúlásnak és mégis fennmaradásnak olyan erejével, amelyet csak a legnagyobb müveken láthat a halandó ember. Hogy valamikor paloták állhatták itten, arról csak a házak alapjaiból kikandikáló faragott, nagyméretű \\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\ tikus- Nem kedvelem az egy- stílusú művészeket. Kedvenc művészeim leginkább hasonlíthatók a tábortűzhöz, amelynek lángkardjai nem egy irányba szúrnak. Ám minden tábortűz egyszersmind egységes egész, mert lobo- gásuk lényege csakis az övék. Jurij Vasziljevet ilyen művésznek látom. Az a tény is életünk nagy átalakulására vall, hogy a két művész munkáit tárlatokon láthatjuk. Ez nem történhetett meg a múltban. S a Life szégyellhette volna magát pár évvel ezelőtt, mikor azt írta Jurij Vasziljevről, hogy „a moszkvai illegális modernek Vezetője". Megjegyzem, ez a cikk nagy segítség volt több dogmatikusunknak, aki — sikertelenül bár, de — igyekszik társadalmi fejlődésünket s a közösség becsületét szolgáló művészetünket derékba törni. Mulaságos, hogy ókonzer- vatívjaink néha ruhát cserélnek a Nyugat konzervá- toraival. A kikről beszéltem, azok egymástól elütő emberek. Ám én a kommunizmust nem úgy fogom föl, mint ami egybeszintezi, hanem ami csodálatosan kivirágoztatja az egyéni tehetségeket. Sztálin véleménye ebben a kérdésben valamelyest elütött az enyémtől. Mi viszont visszavonhatatlanul elvetettük a céljainkhoz méltatlan eszközöket. És szilárd elhatározásunk, hogy nagy céljainkat méltó eszközökkel érjük el, j kövek árulkodnak, no meg Herodotos fennmaradt írásai, amelyek szerint ez a hajdan virágzó kereskedőváros szépségében Athénnal vetekedett. Apollónia fennmaradt pénzein még látható ennek a szépségnek halvány nyoma, a hellén isten feje, s az érmék másik oldalán a városállam jelvénye, a horgony, amely talán még a görög időkben is a reménység jelképe volt. De semmi más. A régi hellén világ szépségét éppúgy elsodorták az évszázadok kavargó hullámai, mint Bizáncét, s azóta a török világét is. Szozopol kicsiny és jelenföktelen halászvaroSsá süllyedt, hogy most, az új Bulgária világában lassanként kifejlődő, gyáriparral rendelkező halászati kombináttá növekedjék. De ez a fejlődés még csak első lépéseinél tart, s nyilván évtizedek kellenek hozzá, hogy igazi képét elnyerje. S az elmúlással még egyszer találkozom, miközben a tenger és a köszirtek örök játékának melankólikus hangulatában hazafelé ballagok. A hegyi úton temetési menet jön •■jvelem szemben. Az egyszerű, f gyászkocsi előtt halászok, lóék $ nyári vászon ruhájában egy í, bánatos arcú öreg ember: nyil- ff ván a halott édesapja. A ko- ff porsó, keleti szokások szerint ff még nyitva van, majd csalc a ff sírnál teszik rá a födelét, s ff ahogy a göröngyös hegyi úton ff a kocsi fölfelé halad, egy hajlott fiatalember sápadt feje ff villan jobbra-balra; a képzelet ff furcsa játéka szinte aztakar- $ ja elhitetni, hogii nem is halt ff meg, hanem minden zökkenésénél fel akar kelni. A kocsi f mögött fekete ruhában egy í öregasszony, gondolom, a ha- ff lőtt édesanyja, s mellette egy ff fiatal, minden bizonnyal a fe- ff le vége. S egy maroknyi em- é bér, aki a sírjához kiséri a oá- ^roska legújabb halottját, ff A park kapujának márvány- ff táblái a Balkán háborúban és f,az első világháborúban elesett ff bolgár katonák nevét őrzik, ff Az emberi kénzelet fel sem é tudja mérni, hogy két és fél ^ezer év alatt mennyi élet sar- é jadt itt ki és tűnt el ezeknek f a domboknak földjében: ff \ Mégsem lehet iff, ebben a é tengerparti városkában és fél íezer esztendő ránk nehezedő ff súlya alatt elszomorodni. Nem. f, mert itt csupa fiatalság, csupa f,crö és bizakodás az élet. A f, tengerpart, a város és minden 'f talpalatnyi hely tele van itt í if jakkal, szép lányokkal és í rengeteg erős, napbarnított tfbolqár gyerekkel. Egy kisigé- ;! nyű. de annál nagyobb élet- í erejű nép jövendőt feltáró ka- í púja. Mintha az antik Apollónia elmúlhatatlan szépsége tá- ! madna fel bennük újra, s da- 'fcolna elmúlt évezredekkel. f Csuka Zoltán ■.vxxxxxvxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxXXXXXXXXXXXWXXXXXXXX'XXWVCxXXXXXXX'^.XVXXXXVXXxVC | Hervay Gizella: Traktorista megy hazafelé f. A dombon haladt át — gyalog a község felé, 'f otthon várta az asszony. ff Csendes szél indult, gondolatait ff hajtotta előre, visszafújta, ff mint fagyban a lovak leheletét. ff Szabad volt, annyira, hogy erre gondolt ff göröngyökkel a talpa alatt ff ujjai is úsztak a szélben, ^ ahogy a dombról ff tárt karokkal beleszaladt. f Szabad volt. Csak a tekintete ff bukdácsolt fel-le a hepehupás vidéken. ff Már bosszantotta. A szokott remegés f, gyomrában beindult, mint a traktor ff úgy érezte, már traktoron ül, ff vezeti nagy gonddal a nehéz terepen. é Odaszól néha a gépnek, inint a lovaknak apja é „Hé, vigyázz te, gödör, még felborulunk!’’ f, s a fel-le hullámzó terephez ^ igazítva a gépet s gondolatait é a földbe hasít. Ereszkedik már fenn van a halmon, < most bajlódva halad megint lefelé — szánt, remeg a gyomra ff Erre gondol. A hullámzó táj gondolatait most is f, összeszaggatja, darabokra tépi, de a szabadság é ilyenkor tárja ki karjait benne, hazafelé, ff mikor a sok dombot egyetlen órjás földgyaluval é lenyesné, elegyengetné a földet, ff a dombokat ide-oda tenné, betömné velük a gödröket szépet é aztán nekivágna a traktorral is é akadály nélkül, könnyen, szabadon ff félelem nélkül, csak szántana, menne, ff mint most a széllel gondolatai ff míg csak az asszony szembe nem jönne f énekelve a földeken át. tatás keretében gondoznak. (Az iskola valamennyi osztálya részt vesz ma már gyakorlati foglalkozásokon.) Így aztán a gimnázium menzáját szinte teljes egészében ez a kis gazdaság látja eL De nagyszerű dolog az is, hogy ebben a tanévben több mint hetven felnőtt hallgatónk van a levelező tagozat első osztályaiban. Ezzel az idei iskolaévben már több, mint kétszáz öreg diák tanul iskolánkban. És sorolhatnám még hosszan mindazt, amivel büszkélkedhetünk. De ha már a furcsaságokról kezdtük a szót, maradjunk is meg azoknál, hiszen ezek a furcsaságok ma már komoly problémát jelentenek munkánkban. R eméljük, már nincs mesz- sze az idő, amikor a gödöllői Török Ignác gimnáziumra sem illik majd ez a meghatározás: a furcsaságok iskolája, — P —
