Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-19 / 219. szám

Vép egy csendes forduló Nem szeretnénk előre in­ni a medve bőrére, de ör­vendetes tény minden körül­mények között, hogy a me­gyei labdarúgó-bajnokság ötö­dik fordulójában valamennyi mérkőzés „zajtalanul” bonyo­lódott le. Sőt a Szigetújfalu— Ceglédi Építők, valamint a Ceglédbercel—Pécel találko­zók után olyan jelenetek ját­szódtak le, amelyek a sport­szerű mérkőzések mellett a valódi sportbarátság jelképei­vé is nőttek. e Mi történt az öltözőkben? Mert mi történt Bercelen? Jeney István, a helyiek in­tézője mesélte: — Mérkőzés után a péceliek elnökhelyettese, s egyik lab­darúgójuk, Dobos, belátoga­tott öltözőnkbe és gratuláltak a berceli játékosoknak, veze­tőknek. Ez nagyon jólesett nekünk, s meleg baráti han­gulat alakult ki. S ez még csak fokozódott, amikor a pé­celiek megtudták, hogy Macs- kási apa lett. ölelgették a nyurga játékost. r\ijd előke­rült egy kis itóka is és a két csapat vezetői a további sportbarátságra ürítették po­haraikat. Ügy gondoljuk, hogy ebben az esetben még a legszigorúbb ellenőr is behunyta volna szemét, az italozást látva. És Szigetújfalun? — Két éven át csak dön­tetlenre telt erőnkből, a Ceg­lédi Építők ellen, hazai pá­lyán — emlékezett vissza Pletser Frigyes, a szigetúifa- lui sportkör elnöke. — Most végre változatos, izgalmas mérkőzésben sikerült győz­nünk. A két kapus: Viáa és Schneck II. egymást múlták felül . . . Horányi Ervin, a mérkőzés egyik partjelzője áradozva be­szélt a ceglédi vezetők tárgyi­lagosságáról: — A mérkőzés befejezése után, a vereség dacára veze­tőik. Csabai János edzővel az élen jöttek be gratulálni a bírói öltözőbe ... Mint megtudtuk, nem ér­demtelenül, hisz a játékveze­tő-hármas ragyogóan műkö­dött. Udvariasság — 1 pont De beszéljünk másról is. . Horváth József, a pilisiek ed­zője, a Pilis—Gödöllő mérkő­zés egy érdekes mozzanatát elevenítette fel: — A SO. percben történt, hogy Holánszky egy cselsoro- I zat után már csupán a gödöl­lői kapussal állt szemben. Közben játékostársa, Bereac- ki valahogy mellé keveredett. Holánszky azt hitte, hogy azért, mivel ö akarja kapura lőni a labdát, ezért „otthagy­ta” neki, ám Bereczki is le­állt, s így a gödöllői védők közbe tudtak avatkozni. Biz­tos gólhelyzetben udvarias­kodták a pilisi csatárok, pedig ha nem teszik, a másik pon­tot is megszerezhették volna. Kikapott a „mumus" • — Végre sikerült! — így örvendezett Bundies Péter tö­köli intéző. — Nem is em­lékszem rá, mikor nyertünk a DMTK ellen. A vasárnapi, siker értékét még az is nö­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csoliány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIH., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telelőn: 313—100, 142—220 A főszerkesztő telefonja: 131—243 — Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—443 — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint véli, hogy saját otthonában fektettük kétvállra „mumusa- inkaté’. A csapat nagyon lel­kesen és jól játszott, külö­nösen új szerzeményünk, Márton tűnt ki. ő másodszor játszott az együttesben s most is két gólt lőtt. Fazekas Sándor a DMTK in­tézője szomorkásán fűzte hoz­zá: — Sajnos nagyon megérez- zük Réthi, Gyöki és Szigetvá­ri hiányát. Jelenlegi fiatal gárdánk még csak Ígéret. Re­méljük azonban, hogy rövide­sen feledtetni fogják jelenlegi gyengébb szereplésüket. Kékesi vigasztalódik Gödöllőn az első félidő har­mincadik percében a játékve­zető Nagyot utánrúgásért kiál­lította a Bag—Monor találko­zón. A tíz főre olvadt „hazai” együttes öt perc múlva 11-eshez jutott. Kékesi lövését azonban a monori kapus hárította. A szünetben Kékesit alig le­hetett megvigasztalni, magába roskadva ült a pádon. Játékos­társai vigasztalták és nyugtat­ták a könnyező labdarúgót, mondván: — Ne bőgj, hanem vigaszta­lódj: góllal! És aztán a 60. percben egy beívelt szögletrúgásra Kékesi felugrott, s máris a hálóban táncolt a labda. S hogy viga­sza teljes legyen, a győzel­met jelentő bagi gólt is ő ké­szítette elő: labdájával ugrott ki Varga, s lőtt a I álóba. Kiállt a szög — bement a gól Ritka eseményről számolt be Fazekas Tamás albertirsai intéző: — A Váci Vasutas 1:0-ta vezetett, amikor egyik játé­kosuk Unyatinszky levetette a cipőjét, mert kiállt belőle egy szög és szúrta a talpát. Kibi­cegett az alapvonalhoz, hogy kalapácsot kérjen. Közben a. váci kapus Takács, rosszul rúgta ki a labdát, amely Pra- zsák elé pattant, ő felismerte a helyzetet: a 16-os tájékán „portyázó” Feketéhez továbbí­tott, aki csak azért nem volt lesen, mivel a kalapácsra vá­ró Unyatinszky nem hagyta el a játékteret. Természetes, hogy Fekete a kétségbeesetten kifutó Takács mellett nyugod­Hétfőn délután a Kissta­dionban a pehelysúlyú ver­sennyel folytatták a súlyemelő világ, és Európa-bajnokságot. A vasárnapi versennyel ellen­tétben ezúttal kedvezőtlen volt az időjárás, mert a kezdési időpontra szakadt az eső, s már igen korán sötétedett is. 13 ország 14 sportolója vette fel a versenyt a világ- és Európa-bajnoki címért. Mind­össze a Szovjetunió indított ebben a súlycsoportban két Sportolót. Pehelysúlyban 1962. évi vi­lágbajnok: Jevgenyij Minayev (Szovjetunió) 362,5 kg (117,5, 107,5, 137,5). 2. Kacura (Szovjetunió) 357,5 kg (110, 107,5, 140), v 3. Kozlowszki (Lengyelor­szág) 352,5 kg (110, 102,5, 140), 4. Fitzi (Románia) 350 kg, if­júsági világcsúcs (110, 102,5, 137,5), 5. Elm Kahah (Irán) 347,5 kg (102,5, 110, 135), 6. Mannironi (Olaszország) 347,5 kg (100, 110, 137,5). Pehelysúlyban 1962. évi Európa-bajnok: Jevgenyij Mi­na jev (Szovjetunió), 2. Kacura (Szovjetunió), 3. Kozlowszki (Lengyelor­szág), 4. Fitzi (Románia), 5. Mannironi (Olaszország), 6. Szabó (Magyaro.) 340 kg. A rossz időjárásra való te­kintettel a súlyemelő világbaj­tan helyezte a hálóba a lab­dát. Búcsú Vecsésen Vasárnap búcsú volt Vecsé­sen. amely mindig jó szóra­kozást nyújt, kellemes élmé­nyeket jelent a község fiatal­jainak. A búcsú napján 11 fiatalember piros-fehér mez­ben átment a szomszédos Ül­lő községbe és ott tartották búcsújukat: a labdarúgó ta­bella második helyétől. No persze kifogást lehet ke­resni a súlyos 5:l-es vereség­re, de semmivel sem lehet menteni azt a tényt, hogy az első negyvenöt percben szív és lélek nélkül játszottak a ve- csési labdarúgók. Joggal voltak emiatt szomo­rúak a csapatukat elkísérő ve- csési szurkolók. S így igaza volt Göbölös Sándornak, aki valamikor az üllői színekben, majd a vecsési csapatban ker­gette a labdát: — Nem ismerek rá a beesé­siekre. Amikor még én játszot­tam, arról voltunk nevezete­sek, hogy sok esetben vesztés­re álló mérkőzéseket fordítot­tunk meg lelkesedésünkkel, harcos, „mindent bele” játé­kunkkal. Ma ebből semmit sem láthattam. Szimbólum Mint valami óriási mandarint, úgy szorongatta Juhász Sándor szigethalmi intéző a vadonat­új sárga bőrlabdát. * — Nem vettük — mondotta mosolyogva — hanem ma kap­tuk meg a szövetségtől juta­lomként, mert az 1961/62-es évi sportszerűségi versenyben a területi Északi csoportjában az első helyen végeztünk. Csu­pán egyetlenegy játékosunk lett kiállítva az év folyamán, az is az ifi csapatból. ■k Hát igen. Csendes vasárnap volt. Sportszerűség itt, sport- szerűség ott, sportszerűség szinte mindenütt. Az újság­íróknak ilyenkor nehezebb a dolguk. Nincsenek „színes” sztorik. De sebaj! Biztosak va­gyunk abban, olvasóink se bosszankodnak, hogy most „csupán” sportszerű jelenetek­ről tudtunk beszámolni. Bárcsak mindig így len­ne... Alacs—Fekete nokság további küzdelmeit kedden a Sportcsarnokban folytatták, s a további küzdel­meik is itt lesznek. Kedden a könnyűsúlyúak versenyében magyar sportoló nem indult. Hármas holtverseny Rácz sikert jelentő döntetlenje A sakk csillagszerző verseny csütörtöki fordulója után hármas holtverseny alakult ki az élen. Tóth és Bárdi győzött, míg Szi­vén vereséget szenvedett, így mindhármuknak 8—-8 pontjuk van. AÉ negyedik helyen Wetzel László áll (6,5 pont, 1 függő játszma). A csütörtöki forduló eredmé­nyei: Szíván—Tóthori, Dózsa dr.— Vczekényi 0:1, Hidy dr.—Bárdi 0:1, Gáborházi—Wetzel L. 0:1, Schaffer dr.—Skripek (függő), Csillag—Illés (függő). A7í I. osztályra minősítő verseny csütörtöki fordulójában Rácz ugyan csaik döxitetlent ért el, de ezzel a Tél ponttal már nyolc pontja lett, s ezzel megszerezte I. osztályú minősítését. A hátralevő fordulók alánján rajta kívül még Molnárnak. Papnak, Langmámak és Lászlónak van esélye az I. osz­tályú minősítés megszerzésére. A csütörtöki ^rduló eredmé­nyei: Gaszner—I“ ;rkay 1:0, Lang- már—Rácz 0 5:075, Medgyesi—Tö­rök 1:0. László—Molnár (függő), Papp—Hámori 1 :o. Horváth— Wetzel G. 0:1. ★ A csütörtöki hármas holtver­senyt hozó forduló után, szom­baton a csillagszerző 1L forduló­jában, Szíván mérkőzése elma­radt, Tóth és Bárdi győzni tu­dott,4 így „relatíve” egy pont előnyre tettek szert. Szombati eredmények: Illés—Or­mos 0,5:0,5, Tóth—Csillag 1:0. Bár­di—Gáborházi 1:0, Vezekényi—Hi­dy dr. 0:1, Wetzel L.—Schaffer dr. (függő). S még egy eredmény a 10. for­dulóból: Ormos—Dobos 1:0. A Dobos—Dózsa dr. és a Skri­pek—Szíván játszmák keddre ha­lasztva. A csillagszerző verseny állása: Tóth 9, Bárdi 9, Sziván 8 (l el­maradt), Wetzel L. 6,5 (2 függő), Hidy dr. 6 (i függő), Ormos 5,5, Csillag 5,5 (1 függő), Gáborházi 4.5, Vezekényi 4,5, Skripek 3 (1 elmaradt, l függő), Illés 2,5 (1 függő), Schäffcr dr 2,5 (2 függő), Dózsa dr. 2,5 (1 elmaradt), Dobos 2 (1 elmaradt). Holnap a következő párosítás­ban látszanak a versenyzők: Dó­zsa dr.—Hidy dr., Gáborházi—Ve­zekényi. Schaffer dr.—Bárdi, Szi­ván—Wetzel L., Csillag—Skripek, Dobos—Illés. Pénteken kerül sor az Ormos—Tóth találkozóra. Az I. osztályra minősítő verseny küzdelmei során szombaton füg­gő napot bonyolítottak le. Ered­mények: László—Pap 0:1', Ker­kay—Török l :0, László^MoInár 0:1, Hámori—Horváth 1:0. A verseny állása az rutolsó for­duló előtt: Rácz 8, Molnár 7,5, Langmár 7, Papp 7, Wetzel Gy. 5.5, Gaszner 5, László 5. Kerkay 4, Meggyes! 4. Hámori 3,5, Török 2.5, Horváth 2. Hámori és Horváth már vala­mennyi mérkőzését lejátszotta. Egy döntetlen - egy vereség A gyeplabda NB I vasár­napi fordulójában Cegléd a fővárosban döntetlent ért el, míg a gödöllőiek hazai pályán vereséget szenvedtek. Bp. Postás II—Cegléd 1:1 (1:1) Népstadion, edző-pálya. A gödöllőiek mezőnyjáté­kosa, Molnár egy büntetőt ki­védett. G.: Molnár. Bp. Postás I—Gödöllő 4:0 (1:0) Gödöllő. Megrendelés-gyűjtő­ket azonnal felve­szünk. Csak jutalé­kot térítünk. Bővebb felvilágosítást: Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat Budapest, XTII., Szi- get u. 13. 202—719. Híradástechnikai Anyagok Gyára, Vác, Zrínyi utca 17. sz. felvételre keres . Vác és Vác környéki jól képzett szerszámké­szítő lakatosokat. Je­lentkezni lehet: na­ponta 7-től 12 óráig a vállalat munkaügyi osztályán. _____________ A Dunabogdány és vi­déke körzeti Földmű­vesszövetkezet textil és vas szakmá­ban jártas boltvezetőt keres azonnali belé­péssel. Jelentkezni le­het Dunabogdánv. Kossuth L. u. 101. sz. alatti központi iro­dában_________________ E ladó jókarban levő piros Danuvia, 7500 Ft-ért, Nagykőrös, Aulich u. 11/a.______ E gv szoba, konyhás, m ell ékhelyiséges la ­kasomat elcserél­ném ugyanő! vari.T'a. Szentendre, Kertész u. 3. Nagyforgalmú élel­miszer jutalékos bol­tunkba boltvezetőt, kereskedelmi szak- képzettséggel felve­szünk. Besegítő csa­ládtag is felvételre kerül. Lehetőleg Pest megyéből várunk jelentkezést. Műkö­dési és erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Útiköltséget csak fel­vétel esetén térítünk. Földművesszövetke­zet, Tahi. Szabadság tér 3. Eladó Vitéz utca 12. számú ház mögötti 339 négyszögöl telek. Nagykőrös, Tázerdő dűlő 2iS. szám alatt. Kovács Imre. 100-as motorkerékpá­rom elcserélném Ber- vára, vagy Fannira. Cím; Monor, Rákosi Jenő utca 2. Azonnal beköltözhető két szoba, konyhás családi ház eladó. Csévh araszt, Zrínyi utca 3. Idős asszony, vagy gyermek gondozását vállalnám szoba, konyhás lakásért Pest környékén. Jó Gyu- láné, Monor, Baross Gábor utca 17, Jó állapotban levő ke­ményfa hálószobabú­tor eladó. Nagykő­rös, Petőfi utca 14. alatt.__________________ S zabadság tér kör­nyékén autógarázs­nak megfelelő helyi­séget keresek. Dr. Vajda, rendelőinté­zet, szemészet. A Budapesti Gépállo­más (Rákoskeresztúr, Pesti út Í82.) mező- gazdasági munkában kellő gyakorlattal rendelkező traktor- vezetőiket (A és B műszakosnak is) al­kalmaz, rögtöni belé­pésre. A felvételnél budapesti, vagy Bu­dapest környéki és jogosítvánnyal ren­delkezők előnyben részesülnek.__________ T erta gyártmánvú magnetofon eladó. Érdeklődés: Kisvár­dainé. kultúrotthon, Nagykőrös.__________ A ceglédi Villamos­ipari Gyár felvételre keres 1 fő fiatal gé­pészmérnököt, üzem­mérnöki munkakör­be. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügvi ncztálván. Cegléd, Törtell út 12. sz. alatt. Költöznek az erős emberek Helycsere A területi labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának rangadóját a Dunakeszi Kinizsi nyerte, így átvette a vezetést. Veresegyház változatlanul jól szerepel, s már a harmadik helyen áll. A pilis- vörösvári mérkőzés félbeszakadt. A Keleti csoportban Örkény ha­talmas gólarányú győzelmet ara­tott Tápiószele felett, s ezzel .gólarányát feljavítva átvette a vezetést. Az Uj hártyán—Isaszeg mérkőzés elmaradt inárcson, mi­vel az isaszegiek nem érkeztek meg. Nyugati csoport: Pilisvörösvári KSK—Érdi Épí­tők 3:1 (félbeszakadt). A 38. perc­ben a játékvezető a hazai közép- csatárt és az érdi középhátvédet kiállította. A pilisvörösvári játé­kos vonakodott lemenni a pályá­ról, ám társai unszolására mégis lement A találkozó ekkor l:l-re állt. Hét perc alatt a hazaiak két gólt értek el. közben azonban a kiállított hazai játékos „leütötte” kiállított ellenfelét, s ezért a má­sodik félidőre az Érdi Építők nem állt ki. Érdi Traktor—Kistarcsa 2:0, Du­nakeszi Kinizsi—Budaörs 1:0, Fel- sőgöd—Fóti SE 3:1, Veresegyház— Szentendrei Éoítők 2:1, Törökbá­lint—Dunakeszi VSE 2:3, Fóti Vasutas—Váci Petőfi H. 2:4. 1. D.-keszi K. 5 5 — — 19: 6 10 2. Budaörs 5 4 — 1 12: 3 8 3. Veres eg yh. 5 3 1 1 12:11 7 4. Felsőgöd 4 3 — 1 9: 5 6 5. Pilisvörösv. 4 3 — 1 12: 7 6 6. D.-keszi VSE 4 3 — 1 12: 9 € 7. Törökb. 5 1 2 2 18:15 4 8. Sz.-endr. ÉP. 5 2 — 3 11:12 4 9. Érdi Traktor 5 2 — 3 5: 8 4 10. Vác n. 5 1 1 3 8:10 3 11. Kistarcsa 5 1 — 4 10:12 2 12—13. Fóti SE 5 1 — 4 6:16 2 12—13. Fóti V. 5 1 — 4 6:16 2 14. Érdi Ép. 4 1 — 3 2:12 2­Keleti csoport: Nagykáta—Hévizgyörk 3:0 (0:0). Nagy kát a, 500 néző. Az első fél­idő tapogatózó játékkal telt el, mezőnyfölényt egyik csapat sem tudott kiharcolni. Mindkét olda­lon ragyogóan védtek a kapusok. A II. félidőben Nagykáta vette át az irányítást, s az 55. percben Tóth fejesgóljával megszerezte a vezetést. Rá tíz percre újból Tóth volt eredményes, majd a 70. percben Schmikli. Még egy ne­gyedik gólt is értek el a hazaiak, de azt a játékvezető nem adta meg. Sportszerű mérkőzésen, na­gyobb arányú hazai győzelem is születhetett volna. A hazai csa- ’patból jól játszott: Tóth (a me­zőny legjobbja), Varga, Karsai, a vendégeknél a kapus, a közép­hátvéd és a jobbösszekötő játé­ka dicsérhető. Ecser—Gyömrő 4:2, Kiskunlac- háza—Ceglédi Honvéd 2:1, Sziget­halom—Maglód 4:1. Aszód—Ócsa 1:1, Örkény—Tápiószele 8:0. Uj- hartyán—isaszeg (elmaradt). 1. Örkény 2. Szigeth. 3. Ecser 4. Kiskunt. 5. Nagykáta 6. Aszód 7. öcsa 8. Maglód 9. Hévizgy. 10. Cégi. Honv. 11. Uj hártyán 12. Isaszeg 13—14. Gyömrő 13—14. Tápiószele 5 2 3 — 12: 3 7 5 3 1 1 16: 6 7 4 3 1 — 14: 6 7 5 2 3 — 8: 6 7 4 3 — 1 7: 3 6 5 2 2 1 9: 5 6 5 2 1 2 9: 9 5 5 2 1 2 6: 8 5 5 2 — 3 8:10 4 4 2—2 '7:10 4 4 1 — 3 7: 9 2 4 — 2 2 2:10 2 5 — 1 4 5:15 1 4—13 5:15 1 Potyagól! A budapesti I. osztályú lab­darúgó-bajnokságban szerep­lő Gödöllői EAC is meg-, kezdte szereplését. Első mér­kőzésükön a gödöllői egye- témisták a BM Dózsa csapa­tát látták vendégül és tőlük csak úgy kaptak ki, hogy potyagól hullott hálójukba. BM Dózsa.—Gödöllői EAC 1:0 (1:0) Gödöllő, 300 néző. V.: Ma- dos. Jó: Bozsok (a mezőny lég­ii jobbja), Ötvös, Muraközi, I Kormos. Horváth Kálmán Kétszer 11:7 Az NB II-ben szereplő férfi asztalitenisz-csapataink közül a Váci Kötött vasárnap 11:7 arányban győzött, míg a Ceg­lédi Vasutas ugyanilyen arányban vereséget szenve­dett. Vác, Kötött—Bp. Művész 11:7 Biztosan győzött első ha­zai mérkőzésén tartalékos el­lenfele ellen a váci csapat. A játszmaarány nagyobb is lehetett volna. A győzelme­ket a következők szerezték: Kovacsics, Pélfi, Markó (3— 3), Bea és a Markó—Pálfi pár. Ózd—Ceglédi VSE 11:7 Cegléden a megfiatalított vasutasok ezúttal megérde­melt vereséget szenvedtek. Győzteseik a következők vol­tak: Farkas, Dervaderics dr. (3—3) és a Dervaderics dr.— Farkas pár. HÁROM NYOLCPONTOS A megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokságban nagy gólarányú győzelmet aratott idegenben Nagykőrös, Ceglédi ^ntőuc és Ve- csés. De győzött vendégségben a monori csapat is. Meglepetés, hogy a gödöllőiek csak döntetlent értek el Pilisen. Üllő—Ve esés 0:3, Bag—Monor (Gödöllőn) 1:2, Dunaharaszti—Tö­köl 2:0, Pilisi KSK—Gödöllő 2:2, Ceglédbercel—Pécel l:0, Abony— Nagykőrös 2:8, Szigetújfalu—Ceg­lédi Építők 1:5, Váci Vasutas— Albertirsa 5:1. 1. Ceglédberc. 5 3 2 ___ 9 : 2 8 2. Cégi. Ép. 5 4 — 1 17: 4 8 3. Gödöllő 5 3 2 — ll: 7 8 4. Bag 5 3 1 1 15: 5 7 5. Nagykőrös 5 2 2 1 17: 9 6 6. Dunahar. 4 3 — 1 7: 9 6 7. Monor 4 2 1 1 10: 5 5 8. Váci VSE 4 2 1 1 10: 8 5 9. Vecsés 5 2 I 2.12:11 5 10. Üllő 5 2 — 3 8: 9 4 11. Szigetújf. 4 2 — 2 7:12 4 12. Tököl 5 2 — 3 2: 9 4 13. Pécel 5 1 1 3 11:12 3 14. Pilisi KSK 5 1 1 3 7:10 3 15. Abony 5 — — 5 6:23 ­16. Albertirsa 5 — — 5 4:18 ­A Várna melletti Aranyhomok üdülőhelyen hétfőn folytatták a XV. sakkolimpia küzdelmeit. A D-csoportban szereplő magyar csapat 3,5:0,5 arányban győzött Irán ellen, a harmadik forduló­ban Magyarország csapata Dánia együttesével játszik. Ma: Európa Kupa mérkőzés a Népstadionban A labdarúgó bajnokcsapa­tok Európa Kupájának 16-os mezőnyébe jutásért szerdán este a Népstadionban játssza a visszavágót a Vasas és a norvég Fredrikstad együrtese. A ma 18 órakor kezdődő villanyfényes mérkőzésen nincs kilátás sok izgalomra hiszen a magyar bajnokcsapat háromgólos előnnyel (szep­tember 5-én 4:l-re győzött ; Vasas Fredrikstadban), tért haza Norvégiából, s így már a legjobb tizenhat között érezheti magát. A találkozó ennek ellenére szép játékot ígér, hiszen a válogatott já­tékosok egész sora lép pá­lyára. A Vasasban 7 magyar, a Fredrikstadban ugyanannyi norvég válogatott játékos ta­lálható. TEKE NB I A Ceglédi VSE férficsapata Ceg­léden döntetlenül mérkőzött a Cserző együttesével. Ceglédi Építők—Cserző 4?4 (5054:4944) 1. Győr 15 77 428 77 2. U. Dózsa 15 76 401 76 3. Bo. Előre 15 77 341 69 4. FTC 15 76 698 65 5 5. Cégi. Ép. 15 76 227 62 6. Pápa D5 75 738 62 7. Bp. Cserző 15 74 612 59, 5 8. Ganz-MÁVAG 15 74 868 57. r 9. Szeged 15 73 766 56. 5 10. Bp. Spart. 15 74 697 50 11. K. Vasas 15 74 036 46 12. Ózd 15 74 110 39 TOTÓTIPPJEINK 1. Pécs—MTK x 1 2. Győr—Ferencváros l 3. Salgótarján—Bp. Honvéd x 2 4. Vasas—Komló 1 5. Debrecen—Dorog x 1 6. Tatabánya—Szombath. l 7. EVTK—Szállítók I 8. Csepel Autó—BVSC 2 x 9. Búd. Spart.—Oroszlány 1 10. K. Lombik—Pécsi VSK 1x2 11. Nyíregyháza—Láng x 1 12. Kecskemét—Diósgyőr 2 x Pótmérkőzések: 13. Székesfeh.—Budafok i 14. Szolnok—Bp. Spartacus l 15. Szegedi VSE—Saig. KSE 1 16. Miskolc—Debreceni EAC 1 Az NDK labdarúgó-válogatottja Lipcsében Jugoszlávia együtteséi fogadta, a mérkőzés 2:2 arány1 ban. döntetlenül végződött, itt1 után a félidőben a jugoszlávo'í vezettek 2:l-re.

Next

/
Oldalképek
Tartalom