Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-19 / 219. szám

VI. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM Ünnepel Kossuth városa Megemlékezés Kossuth Lajos születésének 160. évfordulóján Mindnyájunk örömére Meggyorsult az útépítések üteme Műanyag a vásárlók rendelkezésére A háztartásban egyre nagyobb tért hódít a műanyag. Az ebből készült különböző használati cikkek könnyűek, könnyen moshatók és nem utolsósorban olcsók. A földművesszövetke­zeti áruház műanyag osztályán tehát érthetően nagy a for­galom. Naponta átlag 3—1 ezer forint értékű különböző mű­anyag cikket vásárolnak a vevők. A baba-fürdőkádtól kezdve a sótartóig mintegy 60 féle műanyagcikk áll a vásárlók ren­delkezésére. 1962. SZEPTEMBER 19, SZERDA Ma délután öt órakor ke- gyeletes ünnepség lesz váro­sunkban a Kossuth Múzeum rendezésében. Délután öt óra­kor avatják a Szabadság téren azt ae erkélyt, amely része az egykori pozsonyi Zöldfa Vendéglőnek s amelyen Kos­suth 1848. március 17-én ki­hirdette a VIII. törvénycikket a jobbágyfelszabadításról. A vendéglőt 1928-ban le­bontották és erkélyét, mint nemzeti értéket a budapesti parlamenti múzeumban he­lyezték el. A felszabadulás után különleges megbecsülés­képpen Kossuth városának, ajándékozták a nagy értékű emléket. A városi tanács vb. úgy határozott, hogy az erkélyt megfelelő környezetben, a Szabadság tér református templom felőli oldalán he­lyezik el. ' Az ünnepély műsora: Ady Endre Kossuth halálára cí­mű versét elmondja Szabó Il­dikó gimnáziumi tanuló. Az ünnepséget megnyitja Kovács András, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnök- helyettese. Ünnepi beszédet mond dr. Dózsa József, a vá­rosi tanács műszaki osztá­lyának vezetője. Kossuth- dalokat énekel a Táncsics- iskola énekkara Béres Károly vezetésével. I-kvai Nándor múzeumigazgató a Kossuth- szobomál megemlékezik Kos­suth születésének 160. év­fordulójáról. Befejezésül a társadalmi szervek megko­szorúzzák a Kossufh-szohrot, Este hat órákor a Kossuth Múzeumban kerül sor a Ri- sorgimen to-kiállítás ünnepé­lyes megnyitására, majd dr. Solymos Ede, a történelem­tudományok kandidátusa tart előadást Kossuth, Türr és az olasz szabadságharc cíinmei. Olvasóink részéről több kér­dés merült fel az út- és járda­építésekkel kapcsolatban. Töb­bek között szerepelt ez a két kérdés: miért ilyen vontatott a kivitelezés üteme és érde­mes volt-e a régi aszfaltot fel­bontani? A kérdiést továbbítottuk a városi tanács műszaki osztá­3M£ ai&uíStBlgf&sscB « tÍS3títÓk EBtUiikiijjÚÍ? Akadnak olyan foglalko­zási ágak, iparok, amelyek az utóbbi harminc esztendőben,' de különösen az utolsó évek­ben egészen rendkívüli mó­don fejlődtek. Asztalcsipa ri üzemek, asztalosok alig győ­zik a bútorrendéléseket. Az építőipar nagy foglalkozta­tottságáról nem is kell .be­szélni. De határozott-m fej­lődik a ruhafestő és vegy­tisztító ipar is. A megyei városokban léte­sült festő és vegytisztító ál­lami vállalkozások százas munkáslétszá.mmal dolgoz­nak, nem is beszélve a fő­városi „mammut üzemekről”, amelyek között nem ritka az olyan, amely ezer embert is foglalkoztat. Ezekben a nagyüzemekben is van kor­látja a termelésnek és ez áll természetesen a kisipar Hatalmas küzdelemben üöntetlen Miskolcon Ceglédi VSE—Miskolci VSE 4:4 (1:1, 1:1, 1:1, 1:1). Miskolc, 400 néző. Vezette: Székely (Eger). CVSE: Padi, Halász, And- ráskó, Pusztai, dr. Szakter, dr. Hajdú, Revuczky. Csere: Diós. Edző: Beck Mihály. Góllövők: Szakter dr. 2, Diós 1 és Képes 1 (öngól). A kiesés ellen harcoló mis­kolci csapattal nagy küzdelem­ben döntetlen eredményt értek el a ceglédi vízilabdázók. A 30 fokos meleg víz inkább a ha­zai csapat álló játékának ked­vezett és a ceglédi fiúk nem tudták megismételni a múlt heti, állandó úszásos játéku­kat. így is minden dicséretet megérdemelnek harcos, csupa­szív játékukért. A ceglédi csa­patból kiemelkedően játszott: Paál, Halász és Szakter dr. Az egri játékvezető kitűnően ve­zette a mérkőzést. A vidék I. osztályú vízilab­da-bajnokság végeredménye: 1. Szegedi EAC 8 pont, 2. Ceglédi VSE 6 pont, 3. Pécsi Dózsa 5 pont, 4. Miskolci VSE 4 pont, ' 5. Szfvári Ép. (visszalépett). Megyei rangadó: Abonyi TSZ SK-Nagykőrösi Kinizsi 1:1 (0:0) Kellemes időben indították el 90 perces útjára a iabdat az abonyi csátárok. Az ötödik percben nagy helyzetet hagy­tak ki a még kissé elfogódot- tan játszó fiatal hazai csatá­rok. A következő percekben mintha magára talált voina a Kinizsi és egymás után indí­totta a támadásokat az abonyi kapu ellen. A szépen szőtt tá­madások azonban elakadtak a keményen védekező abonyi hátvédeken. A 20. percben Gönczöl lesgólt lőtt, majd a büntető elrúgása után ismét nagy helyzet maradt ki a kö­rösi kapu előtt. A 20—40. percekben ismét a hazaiak kezdeményeznek többet, azon­ban az értékes helyzeteket nem tudták értékesítem. A 28. percben Gönczöl ismét lövés­re szánta el magát és a kapu bal sarkába tartó veszélyes labdát Gömöri csak nehezen tudta védeni. A következő percekben több szabálytalanságnak voltunk tanúi A 35. percben Bétteky, a Kinizsi középhátvédje a ka­raira törő Cziglert kézzel húz­ta vissza a lövés pillanatában. Az abonyi térfélen tartózkodó Kaiser játékvezető nem lát­hatta az esetet, így a játék büntető nélkül folyt tovább. A 43. percben Koczka veszélyes körösi lövést lábbal hárított. A második félidő első per­ceiben a körösiek támadtak és a megtorpanó abonyi védők mellett Kornyik éles lövését csak nagy üggyel-bajjal tudta védeni Koczka. A kirágott labdát a körösiek térfelén Czigler szerezte meg, aki Gó~i- czöíhöz továbbított. Gönczöl lövése a körösi védőkről , le­pattant. A berobbanó Mol­nár II habozás nélkül ismét kapura lőtt, a labdát Gömöri nem tudta védeni, így az 50. percben megszületett az abo- nyiak és egyben a mérkőzés első gólja. 1:0 az abonyiak javára. A 75. percben a körö­si védők felszabadító rúgása a jól játszó Kornyikhoz került, aki a megtorpanó abonyi vé­dők mellett T ornyvhoz ját­szott. A magasan szálló lab­dát Tornyik felugorva, védhe- tetlenü/1 fejelte a hálóba. 1:1. A kiegyenlítő gól uián mindkét csapat újult erővel vetétte magát a küzdelembe. Ismét az abonyiak támadtak többet. A 87. percben Czigler, miután kicselezte a körösi vé­dőket, hatalmas gólt lőtt Gö­möri kapujába. A gólt nem adta meg a. bíró. A mérkőzés végig izgalmas, színvonalas volt. Az abonyi fiúk ezen. a találkozón ismét bebizonyítot­ták, hogy megérdemelten ke­rültek az MB-be. A jó szelle­mű, összeszokott játékosok ki­tettek magükért és méltón ki­érdemelték a közönség tap­sait. — Horinka — erőfeszítéseire is. Időnként nehéz feladatokat rónak ezek a korlátok a termelésre. El­húzódik a munkák átfutása, torlódás akadályozza az újabb átvételit. Túri Ferenc festő és vegytisztító mester­hez fordultunk ezzel kap­csolatban tájékoztatásért. — Kétségtelen, hogy a szakma sokat fejlődött az utóbbi időben — mondotta Túri Ferenc. — Nincs erre ésszerűbb magyarázat, mint az, hogy az igények egyre növekednek. Jól. változato­san ruházkodnak az embe­rek, Az egykori egyhangú színek helyett nagy válasz­tékokat találunk az öltöz­ködésben és valljuk meg, ezek a színes holmik kényesek, gyakrabban van szükség a tisztításukra. Vagy hogy egy másik példával is szolgál­jak: valamikor itt-ott ke­rült a kezünkbe egy bal­lont; sztíbás. Ma nem ritka az olyan család, ahol min­den családtagnak van bal­lonja,’ átmeneti kabátja. — A szakma legnagyobb problémája az idényszerység. Az esztendő hét hónapjában, tavasztól őszig mindenkinek sürgős a munka. Mindenki csak néhány nap­pal előbb jelentkezik a tisz­tításra vagy festésre szánt ruhadarabbal, holott öt hó­napon keresztül ölhetett kéz­zel várjuk a munkát, a kis­ipar létszáma és kapacitása korlátozott és van még egy fontos tényező: amit meg kell csinálni, azt a mi szák- mánkban a minőség rovásá­ra nem lehet végezni. . — A torlódáson aránylag igen könnyű segíteni. ' Ja­vasolom minden megrende­lőnknek. hogy ne halassza a tisztítandó holmi leadását. A nyári ruhát vigyük el már ősszel a tisztítóba, utána akasszuk be a szekrénybe és amikor az idő megengedi, csak benyúlunk érte. Arra még soha egyetlen panasz nem jelentkezett. hogy a „csendes” idényben ne vál­laltunk volna, vagy hogy legkésőbb két hét alatt, de rendszerint nyolc nap alatt ne tudtuk volna a munkát elvégezni. — A munka mindenkinek nagyon sürgős, de hozzáte­szem, hogy csak addig, amíg az elkészül. Azután már ma­radhat hónapokig. , sőt néha évekig is a tisztítóban. Itt kapcsolódik a második szá­mú javaslat az ipar teher­mentesítésére: amikor a munka elké­szült. vegyük át. Bármilyen hihetetlenül hang­zik, számtalan esetben a fő­idényben kénytelenek va­gyunk kitérni a munka el­vállalása elől kizárólag azért, mert nincs helyünk a táró lásra. Ha mindenki kellő idő­ben átvenné az elvégzett munkát, miattunk soha sem­miféle torlódás nem lenne. összegezem tehát: használ­juk ki a csendesebb forgal­mú hónapokat és vigyük el azonnal az elkészült mun­kát. Ezzel nagy segítséget adunk az iparnak, de egy­úttal a közönség érdekeit is szolgáljuk. lyához. A választ a követke­zőkben tolmácsoljuk: Kétségkívül igaz, hogy a város központját feltört utak, kupacokba rakott aszfalt- és betontörmelék csúfítja. Nem vitás, jobb lett volna a mun­kálatokat úgy elvégezni, hogy a mindennapos forgalmat ne zavarjuk meg ilyen nagy mér­tékben. A türelmetlenek között mi vagyunk a legtürelmetleneb­bek, mert mi szeretnénk már a legjobban, ha az utak és jár­dák tökéletesen rendben len­nének. A Szabadság téren vagy a Kossuth téren sétálók azonban saját szemükkel ta­pasztalhatták, hogy a felbon­tott aszfalt alatt igen sok he­lyen elporladt a betonalap, a régi, hatalmas fák gyökerei már hullámzó Balatont csinál­tak a járdákból. Ezenkívül igen komoly problémát jelen­tett, hogy a felbontásnál ke­rült napvilágra a régi szegé­lyek elavultsága. Ezek a sze­gélyek elsüllyedtek. Elődeink az aszfaltot a 3 centiméterds vastagság helyett általában egy, vagy másfél centire terí­tették le. Éppen, ezeknek is­meretében vállaltuk a sok .jo­gosnak látszó kritikát, a threl- metlen megjegyzéseket. Ügy véltük, hogy tartson néhány héttel tovább a kivitelezés, de azután hosszú évek, vagy év­tizedek múljanak el, anélkül, hogy ismét bontani kelljen. A kivitelezésben részt • vevő két vállalat az előkészítő mun­kák vontatottsága ellenére igen jó ütemben dolgozik. A Szabadság tér szeptember 19-re teljesen elkészül. Most szórják le a fedőréteget a Bercsényi utcában. Elkészült a járdaszegély az Alszegi úton, készül a Kazi nczy utcában. Né­hány nap múlva tehát a város központja tisztán várja a park kedvelőit, s utána már csak egy-egy utcában zúgnak a be­tonfőző üstök gépjei. Mészáros Ferencire osztályvezető büszkén mutatja az íz­lésesen berendezett nagy állványt, ahol könnyen áttekint­hető az áru Szalai Fcrencné eladó segít a vásárlóknak a válogatás­ban. Ök ketten éppen műanyag virágcserép-tartók között válogatnak (Foto, szöveg: Opauszky) — Negyedik éve gazdálko­dik a jászlcarajenői ifjúsági szövetkezet. Eleven munka az albertirsai Vöröskeresztnél — A múlt évihez hasonló­an az idén is már szeptember­ben megkezdődött a vöröske­resztes oktatás az egészség- ügyi állomásokon — mondotta Rózsa Viola, vöröskeresztes titkár Albertirsán. — Nagy lendülettel folyik a tisztasági mozgalom, amelynek már szép hagyományai vannak a községben. A múlt évi érté­kelésnél igen sok dicsérő ok­levelet osztottunk ki a csalá­di házak tulajdonosai között és öt vándorzászlót ad tunic a mozgalomban kivételesen jól szereplő intézményeknek. Vándorzászlót kapott a Pető­fi Sándor . általános iskola, az önkiszolgáló bolt, az al­beirti óvoda, az alberti föld­művesszövetkezeti cukrászda és a Dimitrov Termelőszövet­kezet. — Októberben lesz az idei értékelés és mondhatom, hogy az idei eredmények még szebbek lesznek, mint a ta­valyiak. — A térítésnélküli véradó-mozgalom tovább fo­lyik és reméljük, hogy az ősz folyamán ismét sor kerül cso­portos véradásra. — Decem­berben kismamaképző tanfo­lyamot indítunk községi orvo­saink és védőnőink közremű­ködésével. A tanfolyamhoz szükséges felszerelések már megérkeztek. Ketten a tanács dolgozói közül Közel 500 kisiparos és 250 ipari tanuló ügyeit intézi a ta­nácsnál Nagy Lajos. A város lakossága a Ceglédi Építők labdarúgó-csapatában ismerte meg. Farkas László az igazgatási osztályon a szabálysértési ügyek során találkozik azokkal a sze­mélyekkel, akik kisebb sza­bálysértésekkel zavarják a vá­ros rendjét. Egy év alatt 400— 500 személynek az ügyét kell elintéznie és ebben helyesen alkalmazza a meggyőző jó szót a törvény szigorával. — A mezőgazdasági osztály felhívja a lakosság figyelmét, hagy az amerikai fehér szö­vőlepke második nemzedé­kének irtását fokozottabb mértékben végezzék. Amíg •a hernyók fészekben vannak, az irtást mechanikailag kell. végezni, később pedig a vegy­szeres védekezést, egyszáza­lékos Holló 10-zel kell foly­tatni. — Űj rendszert vezettek be a leltározásban a szövetkezeti áruházbaft. Eszerint az eddi­gi gyakorlattal ellentétben az áruház nem zár be a leltáro­zások idejére, hanem a leltá­rozásokat szakaszosan egy-egy osztályon végzik. — Az ősz folyamán kor­szerűsítik a régen elavuit OFOTÉRT helyiségét és a tavasz folyamán sor kerül az Öra- és Ékszerbolt helyiségé­nek felújítására. — Az iskolák szakköreinek vezetését átvették az út­törőcsapatok. Ezzel a helyes intézkedéssel a szakkörök lét­száma négyszeresére emelke­dett. — A ceglédi Vörös. Csillag Termelőszövetkezet 96 férő­helyes borjúnevelőiét a tí­pustervektől eltérően saját tapasztalataik és kívánsá­gaik szerint módosítva épí­ti. — Járásszcrte folynak az úttörőcsapat-vezetőségi ülé­sek, amelyeken megtárgyal­ják az új tanév munkater­veit és a szakkörökkel kap­csolatos feladatokat. — A Táncsics Termelő- szövetkezet őszi árpa vetését 85 százalékban elvégezte. Az őszi takarmánykeverék ve­tése száz százalékban, a rozs vetése 80 százalékban feje­ződött be. A kiváló telje­sítménnyel a gazdaság a vá­ros határában egyedül áll. — Pénteken 14 órakor a város; pártbizottság helyisé-' gében alapszervi KISZ-t:t- károk részére titkári érte­kezlet lesz, ahol megtár­gyalják az Ifjúság a szocia­lizmusért mozgalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom