Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-31 / 203. szám
1962. AUGUSZTUS 31. FENTEK rest MEGYE» Dobi István, Kádár János és Rónai Sándor fogadták az NDK Népi Kamarájának küldöttségét Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke. Kádár János, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány elnöke és Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, csütörtökön az Országházban fogadták a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának küldöttségét: dr. Johannes Dieckmann-nak, a népi kamara elnökének, az államtanács elnökhelyettesének vezetésével. Ugyancsak ott volt a fogadásnál Wilhelm Meissner, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. (MTI) Nem elé ff tudomásul venni, alkalmazni is kell az új termelési módszereket Másfél esztendeje, hogy megjelent a Földművelésügyi Minisztérium utasítása: a legeredményesebben működő állami gazdaságokat, termelő- szövetkezeteket — a korszerű agrotechnika, az új hasznos módszerek elterjesztése és a mezőgazdasági propaganda fellendítése érdekében — bemutató gazdaságokká kell kijelölni. Pest megyében huszonkilenc gazdaság, köztük tizenlcét termelőszövetkezet kapta meg a rangot jelenMéltó otthont a könyvtáraknak, megfelelő választékot az olvasóknak A mintegy kéthónapos nyári szünet után ezekben a hetekben ismét helyet kapott a népfrontbizottság munkájában a múlt év őszén meghirdetett kön yvbará (mozgalom további feladatainak megoldása. Az ország különböző vidékein összegezik az eddigi tapasztalatokat, s kidolgozzák az őszi-téli hónapok részletes terveit. Minden jel arra mutat, hogy a falvak legnagyobb részében megértették az új tartalommal és új formában életre hívott könyvbarátmozgalom jelentőségét. Az eddig eltelt időszakban a megyék és járások nagy részében megteremtették a kitűzött célok valóra váltásának előfeltételeit. Megnyerték a sok ezer ember támogatását, s a hivatásos népművelőkön kívül igen sok aktivista, köztük számos, könyvet szerető falusi is részt vesz a feladatok megoldásában. A népfrontbizottságok és segítő társaik napjainkban arra összpontosítják erőiket, hogy 1 a társadalom összefogásával mindenütt méltó otthont kapjanak a könyvtárak, sokhelyütt rendbehozzák az elhanyagolt helyiséget, másutt a kölcsönző mellett olvasótermeket is berendeznek. Ezzel egyidejűleg nagy gondot fordítanak a könyvtárak választékának bővítésére is. Az állam hozzájárulásán kívül jelentős összegekkel segít a társadalom. A földművesszövetkezetek évi tiszta nyereségük egy részét ajánlották fel erre a célra. Az ország számos községében pedig a tanácstagok lakoson- kint 1,50 forintot szavaztak meg a községfejlesztési alapból a könyvtárak támogatására. Sokhelyütt hozzájárulnak az új könyvek vásárlásához — méghozzá jelentős összegekkel —, ahol tehetik — a termelőszövetkezetek is. Az őszitéli hónapokban ezenkívül sokhelyütt úgynevezett könyvbálokat tartanak majd, ahol a vendégek belépőjegy fejében könyvet ajándékoznak a könyvtárnak. Mindez azt ígéri, hogy 1965 végéig valóra válnak a könyvbarátmozgalom legfontosabb céljai. Hozzávetőlegesen megkétszereződik a tanácsi könyvtárak állománya, 30 százalékra emelkedik a kölcsönzők gyűjteményeiben található ismeretterjesztő és politikai művek aránya, s Magyarország minden ezer lakosára átlagosan 1200 könyvtári kötet jut. Erdőtűz Kaliforniában A kaliforniai San Femondo és Valley-től északra két hatalmas erdőtűz pusztít. A tüzek továbbterjedését eddig nem sikerült meggátolni, jóllehet ezerötszáz ember harcol ellenük hat repülőgépről, száztíz tűzoltóautóról és 15 földgyaluval. Stet halálos hatosét Cserbenhagyták áldozatukat ■■ A rendőrség felhívása Augusztus 18-án, este fél 9- kor. a 8-as számú műúton, a várpalotai Vidámpark közelében egy ismeretlen tehergépkocsi elütötte az út szélén haladó Horváth Endréné és Nyerges Gyuláné várpalotai lakosokat. Horváth Endréné belehalt sérüléseibe. Nyerges Gyuláné szerint a gázoló jármű rosszul világított, nagy sebességgel haladó ponyvás tehergépkocsi volt, s a baleset után fokozott sebességgel haladt Székesfehérvár irányába. Augusztus 25-én, éjjel 11 és 12 óra között, a 8-as számú főútvonalon, az inotai November 7. Erőmű közelében egy ismeretlen gépkocsi halálra gázolta Szabó István 53 éves inotai lakost. A tettes az áldozatot a baleset színhelyétől 18 méterre az árokba hurcolta, majd a helyszínről távozva Székesfehérvár irányába hajtott. Egy tanú szerint az eset este 10 óra után történt. A tanú Inotá- ról autóbusszal utazott Várpalotára, s az erős reflektor- fényben az úttest baloldalán egy szürkeruhás személyt látott. Néhány méterrel távolabb egv szürke személvgép- feocsi közeledett. Néhány pillanat múlva, amikor a két iármű egymás mellett elment, a tanú egy puffanást hallóit Úti társának nyomban mondta gyanúját, azonban az autóbusz továbbhaladása miatt személyesen nem győződhetett meg a valóságról. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a gázoló gépkocsi lámpájának üvegdarabjai a helyszínen maradtak, s feltehető, hogy a lökhárító jobboldala, a gépkocsi sárvédője. és lámpafeje is erősen megsérült. A Veszprém megyei Rend- őrfőkapitányság közlekedés- rendészeti alosztálya kéri a lakosságot, segítsen kézreke- riteni a gázoló gépkocsivezetőket, s aki ezzel kapcsolatban bármiféle felvilágosítást tud adni, minél előbb jelentkezzék. _______ 0 Curd Jürgens Freud szerepében Curd Jürgens, az ismert filmszínész a jövő színházi évadban az egyik párizsi színházban vállalt szerepet. Paul Quentin „A vörös fonal” című darabjában fogja Freud alakját megeleveníteni. A világ leghosszabb lépcsője Az egyik nyugai-norvégiai erőműben van a világ leghosszabb lépcsője. 3715 foka van és negyvenöt fokos szög- hétszji zoegyv en méter magasra emeuveUjk. (MTI) tő, de egyben nagyobb felelősséget, jobb munkát igénylő címet. A gyakorlat hamarosan igazolta a kezdeményezők elképzelését: a bemutató gazdaságok különösen a gyöngébb termelőszövetkezeteknek nyújtottak hasznos segítséget. A dabasi járásban például a Felsőbabádi Állami Gazdaság rendszeres bemutatóival, szakmai tanácsadással három termelőszövetkezetet segített felfejleszteni a bemutató gazdaságok színvonalára. A kaku- csi Lenin Termelőszövetkezet, amely időközben vált bemutató gazdasággá, ma tnár ugyanúgy -segíti, támogatja a környező, gyengébben dolgozó közös gazdaságokat. Ugyanezt teszi az inárcsi Március 21 Termelőszövetkezet is. Ugyancsak példamutatóan tölti be hivatását a túrái Galgamenti, vagy a vérségi Törekvő Tsz, de a nagykátai Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezet is. Hasznos segítséget nyújt a fiatalabb szövetkezeti gazdaságoknak a Törökbálinti Állami Gazdaság, a kiskunsági és a ceglédi Cifrakerti Állami Gazdaság. A bemutató gazdaságokban rendezett tapasztalatcseréknek, helyszíni előadásoknak már számokban kimutatható eredményük van. A szakpropaganda hatására például megyénk termelőszövetkezetei a gabona-vetőmagvak huszonöt százalékát már felújítják. A legtöbb termelőszövetkezet elsajátította az intenzív búzafajták terméstechnológiáját. Mind több helyütt vetnek hibrid kukoricát, s jótékonyan érvényesül a szakpropaganda hatása a mélyművelésben is: most már szinte valamennyi termelőszövetkezeti vezető elismeri a mélyszántás létjogosultságát, előnyeit. A szakmai bemutatókon tanulta meg nagyon sók szövetkezeti gazda a minőségi silózás követelményeit. Ezen a tavaszon már a gépi palántázást is több helyütt alkalmazták, betört a mezőgazdaságba a műanyag, üvegkeretek helyett itt-ott már alkalmazzák a kertészetekben a műanyag fóliát. Több helyütt rátértek a paprika és a paradicsom ikersoros termesztésére is. A bemutató gazdaságok az elmúlt másfél esztendő alatt több mint száz bemutatóval egybekötött tapasztalatcserét szerveztek majd négyezer résztvevővel. Igaz, a járási párt- és tanácsi szervek is segítettek e szervezésben. A bemutató gazdaságok tehát mint a fenti példák is tanúsítják nagyrészt betöltik hivatásukat, de sok még a tennivaló. Ha a növénytermesztésben dicséretes eredményeket is produkáltak a bemutató üzemek, nem mondható ez el az állattenyésztésről. Alig rendeztek a sertéstenyésztéssel és hizlalással kapcsolatos bemutatót (pedig a gyorshizlalás módszere, vagy a sertések tömegtakarmánnyal történő nevelése, hizlalása is megérdemelt volna egy kis népszerűsítést.) Bár a bemutató gazdaságok kijelölték a szaktan ácsAz ÉM. 25. SZÁMÚ ÉPÍTŐIPARI VALLALAT Budapest XXI., Kiss János alt. u. 19. azonnali belépéssel alkalmaz KŐMŰVESEKET, ÁCSOKAT, GÉPKEZELŐKET. TETŐFEDŐ ÉS SZIGETELŐKET, valamint férfi KUBIKOSOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁS munkaerőket. Munkásszállást biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges adó napokat, érdeklődés hiányában a szakemberek nem tarthatták meg különben rendkívül érdekes és fontos előadásaikat. A megyei tanács illetékes osztálya ahelyett, hogy irányította volna a szakpropagandát, nem avatkozott ebbe a munkába. Lebonyolítását, szervezését a járásokra bízta. Hiba volt az is, hogy az egyes bemutatókat, tapasztalatcseréket az időszerű munkáktól elvonatkoztatva tartották. Ma már mindenki előtt világos, hogy a nagyüzemi mezőgazdálkodás elengedhetetlen feltétele a szaktudás. Az új módszerek most kezdenek igazán meghonosodni, elterjedni. Ehhez pedig mind több szakértő emberre van szükség. A második ötéves tervben kétszeresére növekszik a mezőgazdaságban a géppark, új vegyianyagokat alkalmazunk a növényvédelemben, több mint hatszázezer holdra növekszik az öntözéses terület, majd egy millió hold talajjavítást végzünk. Mindez csak akkor és úgy hozza meg a fejlődés kívánt eredményét, ha a gépek, vegyianyagok és munkaeszközök kezeléséhez elegendő szakember áll rendelkezésre. Megyénkben is megvannak a kedvező feltételek a mezőgazdasági szakpropaganda további fellendítéséhez, az új módszerek elterjesztéséhez. Több felsőfokú tan- és kutató intézmény működik nálunk, s ezek messzemenő segítséget adnak a szakpropaganda fellendítéséhez. A mezőgazdasági szakpropagandát az ötéves terv célkitűzéseinek szolgálatába kell állítani és eredményesebbé kell tenni. Fontos feladat, hogy az agropropagandában a megyei j tanács mezőgazdasági osztályai tartsa fenn az irányító szere-: pet. A járási párt és tanács-: szervek pedig ne elégedjenek: meg az új módszerek bemuta- i tásával, hanem igyekezzenek \ azokat a gyakorlatban is meg- í honosítani. S. P. • BORKORCSOLYA — NAGY TÉTELBEN Alig néhány hete kezdett munkába a budaörsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet savanyító üzeme és máris négy és fél vagon árut dolgozott fel, amiből két és fél vagonnyit el is adott különböző üzemi konyháknak, földművesszövetkezeteknek és vendéglátó helyeknek. A pesti Berlin Étterembe például rendszeresen szállított uborkasalátát. Gyalul tököt, savanyít káposztát, paprikát, uborkát, dinnyét, zöldparadicsomot, s ahogy már megírtuik, a budai járás valamennyi termelőszövetkezete kertészetéből ideszállított terményeket feldolgozza. Nagy József tsz-tag, üzemágvezető irányítja a munkát és helyezi el az árut, keres, de talál is piacot a savanyúságnak. Karsai Mihály fővárosi konzervgyárakban tanult konzervmester dolgozott Nagykörösön is, Pakson — onnan jött Budaörsre — finom savanyúságot készít. A jövő évi termésig 30 vagont. A régi borospince falánál sorakozó hordókban kovászos és ecetesuborka érlelődik. A savanyúpaprika pedig most készül. Ahol valaha bort tartottak, ott most jófajta borkorcsolya áll Fenn az egykori présházban az apró csemegeuborkát mossák, válogatják a tsz-asszonyok (Foto: Gábor) A VESZÉLYES LEPKE Geigcr-száni látó a lepke szárnyánál — Veszélyes kísérlet — A radioaktiv lepkefej Tavaly tavasszal történt. A harwelli angol atomkutató intézet sugárzásvédelmi szolgálatának ügyeletesét késő este telefoncsengetés verte fel. Az ügyeletes a telefoniközlés után azonnal kapcsolatba lépett a baleseti osztag vezetőjével. Néhány perc múlva mér különleges rendeltetésű gépkocsi száguldott a műúton. Cattle- vall professzor, a neves angol entomologus kis villája mellett állt meg. A riadó oka ... egy lepke volt. Egyike azoknak, amelyeknek Cattlevali egész életét szentelte. Latin neve Nomofil- la noctuella. Éjjeli lepke és ezért nehéz megfigyelni. No, de már rég elmúltak azok az idők, amikor hálón és nagyítón kívül más „fegyvere” nem volt az entomológusoknak. Ma már sokkal tökéletesebb eszközök, például rádióaktív izotópok és Geiger-számlálók állnak rendelkezésükre. Ezek segítségével próbálta Cattlevali is bizonyítani a Nomofilla noetuelía „életrajzára” vonatkozó érdekes feltevését. A lepkének két —egy sötét és egy világos — változata van. Csak Angliában és Eszak-Afrikában található. Egyes kutatók szerint Észak.Afrika a hazája. Ott születik, de néhány nap múlva hosszú útra kel, elindul a brit szigetek felé. Ott lerakja petéit, s nyár végén ezekből kikel a következő nemzedék, de ennek sötét szárnyai vannak. Az új nemzedék ősszel visszatér szülei hazájába, Észak-Afrikába. Csakugyan így van-e ez? Cattlevali nyáron rádióaktív kénoldattal bepermötezte azoknak a növényeknek leveleit, amelyekkel a lepke hernyói táplálkoznak, s a következő tavasszal ellenőrizte az Afrikából érkezett lepkék rádióaktivitását. Néhány órával azelőtt, hogy Harwellben az ügyeletes riasztotta a baleseti osztály vezetőjét, az entomologus felállította legújabb ravasz éjjeli lepkecsapdáját villája terraszán: egy szűrős higanylémpát, amely csak az ibolyántúli sugarakat bocsátotta át. Az éjjeli lepkék csak úgy rajzottak a láthatatlan fény körül, a tudós pedig, aki a közelben elrejtőzött, hálóval fogdosta őket. Mindegyik elfogott Nomofillát megérintett egy Geiger-számlálóval. A műszer hosszú ideig nem reagált. A professzor már-már elveszítette a reményt, amikor a számláló ketyegni kezdett. Cattlevali megörült, s megnézte a műszer skáláját. Abban a pillanatban szinte kővé meredt. Azután észbe kapott, rohant a telefonhoz és felhívta a harwelli ügyeletest. Amikor a baleseti osztag kocsija megérkezett, a megfelelő óvórendszabályok betartásával, manipulátorokkal masszív ólonitarlályba zárták a lepkét és az atomfizikai intézet egyik laboratóriumába szállították. Ott megvizsgálták. Az izotóppal „jelzett” lepkének főleg a szárnyaik rádió- aktívak. A professzor lepkéjének azonban a feje volt leginkább rádióaktív. Ott meg is találták az erős Béta- és Gamma-sugárzás forrását. Mikroszkóppal felfedeztek a lepke fejében egy század milliméter átmérőjű porszemet. Plutóniumot és más rádióaktív elemeket tartalmazó kvarc volt. A lepke a Szaharában nyilván átrepült a francia atomrobbantás nyomán keletkezett homokviharon. A „pillangó”-művelet szerencsésen végződött, de mi történhetett volna, ha nem Geiger-számlálóval felszerelt professzor, hanem mondjuk egy iskolásgyermek találta volna meg a lepkét, aki gondolkodás nélkül elhelyezte volna lepkegyűjteményében?