Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-28 / 200. szám
4 1962. AUGUSZTUS 28. KEDD ÉSZAKI ORJARAT fi ^apkeUétől reggelig a Csepel Autógyár aratószolgálatával RENDŐRI I9SREK Félórája sincs, hogy a portás tisztelgett az Erzsébet királyné úton, s már krumpli- és kukoricaföldek közt robogunk. A piros teherkocsi repül! Sohasem hittem, hogy ez a sokféléi megénekelt Csepel még a sebességben is márkás. Hová rohanunk? Telefon jött Sajóvámosról: S. O. S. — áll a kombájn! Jöjjenek! Az ország hat pontjáról indul naponta ilyep mentőszolgálat. A fővárosból mindenfelé, ahová csak erősítést kérnek. — Alighanem ma későn A konfekció ipar is lépést tart a divattal Az öltönyök hetven százaléka mintás szövetből készül A Vörös Október Férfiruhagyár szocialista szerződést kötött több vidéki kiskereskedelmi vállalattal A Vörös Október Férfiruhagyár üzemeiben évente már több mint egymillió öltöny készül. A vállalat „ruházza fel” az ország férfilakosságának nagy többségét. Ilyen óriási méretű termelés ellenére is a gyár lépést tart a divattal. Míg régebben a feldolgozott szöveteknek mindössze 10 százaléka volt mintás szövésű, a többi pedig sima, egyszínű anyag, addig most a csíkos, kockás kelme aránya eléri a 70 százalékot. A divat és a kereslet alakulása megköveteli, hogy több mintás szövetből készült öltöny kerüljön forgalomba. A gyár vállalta is az ezzel jáTalálkQzíiat-e az ember más értelmes lényekkel a világmindenségben? Szabad a papírokat? A portás gyors ellenőrzésnek „veti alá” a gyorsszervíz induló kocsiját megyünk haza — pillant félre a voláhtól a vezető. Pápai István harminc év körüli, szenvedélyes fiatalember, s hathónapos apróságára gondolhat a hosszú út motorzajos rohanásában. A másik, az izomember, Kovács István, a húszat alig lépte át. Elérjük a fiatalodó várost. Felbontott úttestekkel, új házakkal, s nagy forgalommal fogad: akár a főváros. Ez most Miskolc. Néhány eligazítás,' térképvizit, további kilométerek és megállás. Előttünk, a dűlő mellett, hatalmas mező, az Aranykalász Tsz félig levágott búzatáblája. Nincs megállás! — Alighanem tévedés lesz — mondja az elnök, amikor az út szélén megtaláljuk poros motorjával. — A miénk megy. — Azért megnézzük — mondják. Mire elkészül róluk eg'y-kéjt fényképfelvétel, már jönnek lefelé izzadtan az ezüst színű Balaton-kombájn- ról. Ami apró javítanivaló volt, megcsinálták. A bokrok tövében megterítenek az aznapi újságra — ebédhez. Betérünk az irodába, a vezető telefonál Pestre újabb címért, amíg a fiatalabb Pista kocsira kap, s. kiszalad, a kertbe. Itt áll egy motoros öntöző, azzal van baj. Se szerszám, se alkatrész hozzá hiszen ők kombájnosok —, mégis megnézi, hátha segíthet. Forróság! Legalább 35 fok! A félmeztelen fiúról dől az izzadtság, egyet-egyet káromkodik, szidja az összeszerelőket. — Mi lesz? — kérdem. — Csapágy kellene. Nekem nincs. De előkészítettem mindent a cseréhez. A szivattyúsok hamar végezhetnek. Holnapra, vagy holnaputánra ide- küldöim őket. (Ez a szolgálat is a Csepel-szervízhez tartozik.) A pesti telefon megadja az új címet. Mehetünk tovább. Műszak a csillagok alatt Már jócskán alkonyodik. Nem is olyan messze az északi határtól egy felfordított ud- varú gépállomásra futunk be. Méra. Odakinn az egyik gabonatáblán áll egy Balaton. . — Éjszakai munka — bólint a vezető. sik a legmagasabb pontra lép, a harmadik az ékszíjaknál és láncoknál hajlong. Mintegy varázsütésre, a kényszerű partnerekből elpárolog a mor- golódás, a fáradt kedvetlenség. Már együtt siet mindenki a két lázas Csepel-szakem- berrel. Éjféli forduló ... Tizenegy óra. Lekötötték a motort. Nyolc ember izmai feszülnek szinte szakadásig. A tehetetlen test lassan csúszik a kombájnról a teherkocsi platójára — egy szál deszkán Aztán a második felvonás: felcsúsztatni helyére a cse- remotort. Végre! A legnehezebben túljutottunk. — Hány óra? — kérdezi a fiatalabb, István. — Éjfél. — Mondtam, hogy megleszünk. Azután megtörténik a „csoda”; felzúg a motor. Végtelen éjszaka - / Koromsötét az égbolt. — Jó éjt! Elköszönünk a segítőktől, akik már jártukban alszanak. jainkban annyiszor elhangzó kérdést világítja meg a mostani tudományom megállapítások segítségével Almár Iván olyan problémákat vizsgál, mint a kozmikus sugárzás üzenetei, amelynek megfejtésére éppen az űrhajózás nyújt lehetőséget. Róka Gedeon ismereteink kozmikus jellegét elemzi, míg a csillagászat kulturális hatásairól Kulin György tart előadást. Az előadások után filmeket vetítenek a modern csili agvizsgálás módszereiről. (MTI) ró többlétmunkát, ugyanis bonyolultabb a szabás, aprólékosabb az „alkatrészek” ósz- szeillesztése. Az öltönyök nadrágjainak legtöbbje „csövest- dett" 18—21-es szárbőséggel készül, alig látható a bővebb 22-es méret. Nagy sorozatokban gyártják a hajtóka nélküli nadrágokat is. A gyár évente ötven új modellt mutat be a kereskedelemnek. A most folyó méretkutatások, országos felmérések alapján a fövőben jelentősen gyarapítják majd a méretválasztékét. A Vörös Október Férfiruhagyár vezetői az elmúlt betekben közvélemény-kutatást végeztek, és felkeresték az ország valamennyi ruházati nagykereskedelmi vállalatai. A gyár szorosabb kapcsolatot alakít ki a vidéki kereskedelemmel. Szocialista szerződést kötött, és a negyedik negyedévben a megyék egy-egy kijelölt uzle- tébe például elküldi új gyártmányainak mintadarabjait, még mielőtt a sorozatgyártást megkezdenék, ily módon tudakolják, mi a vásárlók *’é’e- ménye újdonságaikról. Az üzletek bizonyos mennyiségű árut közvetlenül megrendelhetnek, és azonnal megkaphatnak. Ezzel az a céljuk, hogy a budapesti és a vidéki kijelölt szaküzletekben egy időben jelenhessenek meg a férfidivat újdonságai. (MTI) Tüzes vasárnap Kisebb avartüzeken kívül négy komolyabb tűzesethez vonultak ki vasárnap a tűzoltók. Estefelé Érden őri Sándor, traktorvezető; Ercsi út 31. szám alatti házának udvarán kigyulladt a kukoricaszárral fedett melléképület. A budapesti tűzoltók oltották el a tüzet, amely feltételezhető, hogy gyújtoSzázmillió tabletta és egymillió ampulla kapacitású gyógyszergyár Ghánának, magyar segítséggel ben felszabadult valamennyi afrikai országnak első gyógyszerüzeme lesz, tehát igen nagy jelentőségű ipari és egészségügyi beruházás. Építése a most elkészült tervek szerint rövidesen megkezdődik. Berendezését a magyar ipar szállítja. A gyár importált alapanyagokból készít majd különféle tablettákat és injekciókat. Évente 100 millió tabletta és egymillió ampuk előállítására lesz képes. Előreláthatólag 1963 végén kezdi meg a termelést. Leendő szakvezetőit ugyancsak nálunk képezik ki. (MTI) gatás "* következtében tört ki. A rendőrség ez irányban folytatja a nyomozást. A kár mintegy’ 1400 forint. Ugyancsak vasárnap este Vácott két helyen is volt tűz. Előbb fél hét tájban, a városi tanács pincéjében öngyulladás következtében a télire elraktározott szén gyulladt,meg, majd valamivel nyolc óra után a váci hajógyár udvarán felhalmozott szén égett szintén öngyulladás következtében. A váci tűzoltók mindkét tüzet hamarosan eloltották. Pilisszentkereszten szalma- és szénakazal, valamint el- csépeletlen búza és rozs égett. A rendkívül nagy szárazság következtében a budai hegyekben öt-hat helyen is tüzet fogott az avar, amit azonban mindenütt gyorsan eloltottak. Szombat óta tart azonban az avartűz Budaörs határában, a Csiki-hegyen, ahol több hold avar és fenyőfa égett el. Szombaton és vasárnap is ott dolgoztak a tűzoltók, de még hétfőn is kimentek, hogy a veszélyeztetett területet körülár- kolják és a tűz tovaterjedését megakadályozzák. Mongol jurta, üvegtehén, túzokkakas Érdekességek az Országos Mezőgazdasági Kiállításon Egy kis „postamunka”. A tsz kertészetében áll az öntözőmotor A gyorsszervíz két embere pótlást tart — együtt az étvágyat! A szeptember 1-én megnyíló ! 64. Országos Mezőgazdasági Kiállításon a sok tanulságos bemutató mellett számos 'ér- 2 dekesség is várja a látogatókat. Nemcsak a legértékesebb tenyészállatokat vezetik fel, hanem a kiállítás területén kis állatkertet is létesítenek, ahol a magyar erdők és mezők csaknem valamennyi értékes és jellegzetes vadja helyet kap. A szarvast, őzet, í dámvadat, vaddisznót, muflont a Fővárosi Állatkertből szállítják át „vendégszereplésre", s hogy az utazás ne viselje meg az érzékeny vadakat, indulás előtt puskából lőtt altató injekcióval kábítják el őket, úgyhogy csak az új helyen éb- '/y rednek fel. gyors kalória- ^ Helyet kap a vadaskert- aratókkal. Jó ^ ben az európai vadászok f által legnagyobbra értékelt ritka madarunk, a túzok is. ' A legutóbbi kiállításhoz viszonyítva az idén ezerrel növelik a vendéglők ülőhelyeinek számét. A tíz vendéglőben összesen 7000 személyt szolgálhatpak ki egyszerre. A termelőszövetkezetek 16 borkóstolót üzemeltetnek, s ezekben csak az országos borversenyen díjat nyert italokat árusíthatják. A külföldi kiállítók is igyekeznek új látványosságokkal örömet szerezni. A mongolok „valódi" jurtát építenek fel, amelyben bemutatják a különböző ősi fegyvereket, népi szőnyegeket és háztartási eszközöket is. A Német Demokratikus Köztársasá" pavilonjában üvegtehenet állítanak ki, amelyik már a lipcse —markleebergi kiállításon is nagy sikert aratott. (MTI) 5 • J Elfogott kerékpártolvaj. Épp ^ egy hónapja tűnt el Nagykő- ^ rösön a KIOSZ italboltja elől Í ifjú Barta László kerékpárja, $ A rendőrség addig nyomozott, J amíg most sikerült elfognia a \ tolvajt, Sz. L. tizenhétéves ál- J lami gazdasági dolgozót. Az í utóbbi időben a városban ellöki pott más kerékpárok közül is £ többet ez a gyerek vitt el és í az alkatrészeket eladta. ^ Fosztogatás a nyitott abla- í kon keresztül. Szombaton dél- í ben ismeretlen tettes a nyitva J hagyott ablakon keresztül be- £ mászott Fekete Zoltánná fóti \ lakásába és onnan kétezer io- J rint értékű ruhaneműt vitt el. \ A rendőrség a nyomozást j megindította. 5 Betörés. Koncsik Mihály, í Vác, Árpád u. 49. alatti laká- ; sán betörő járt szombaton. ; Hatszázötven forint készpén- < zen kívül több ruhadarabot is ; elvitt. A rendőrség nyomoz ; utána. Motorcsere lesz. Hat ember kell hozzá. Lassan gyülekeznek az emberek. Éjfélig kint lenni, hajnalban kezdeni, nem leányálom. Végre együtt vagyunk. Egy öreg traktor előre döcögött, hogy világítson a csillagok alatt. Mint egy magatehetetlen gólem; olyan félelmetes és halott is egyben ez az arató gépkolosszus. A kezes óriás mozdulatlan. A két ifjú ember tudja a varázsigét! Háromnegyed nyolc, kezdődik a nagy szertartás. Egyikük leguggol a gép alá, a máMinket még egy cím vár vagy tíz kilométerrel odébb. A szerelő alszik. A feje jobbra-balra dől. Ügy kell rángatni, hogy felébredjen, mikor odaérünk. Az autótól megelevenedik ez a másik Balaton. Tetejében mozogni kezd egy szalmarakás, s kibújik egy bajszos öreg. Alighanem az őr. — Hideg van ... a fene ... A mi szerelőnk kiszédeleg. Gépiesen kapja a nehéz szerszámosládát, s megy a masinához, a dinamója rossz. A vezető raborul a kor mányra. Végtelen idők. Minden áll Talán az óránk is. Becsapódik az ajtó! Indu lünk! Hajnali kettőkör Pes felé fényszórózik az álmot du tuzsoló kocsi. A kocsi időnként meginog gyors egymásutánban jobbra balra húz, s a sofőr összeráz kódik.' — Nem megy, meg kell állal! Az országút szélén hárorr kábult ember aiszik a vezetőfülkében. •Azután gyerünk tovább Egy helyen elénk gyülekező a. legelőre vonuló marhacsor ia, apró kecskékkel juhokkal Megállítanak, s beszorítana! sgy külföldit, aki átszellemült arccal, egyszersminc tsodakocsiját féltve eszeveszetten tülköl. Valóságos pusz- :ai kaland. Heggel nyolckor befutunk. — Jó éjszakát — mondják — Jó éjszakát — válaszomul, e egyikünk sem tréfál. A városban most kezdik i rapot. Néhány óra múlva már Miskolc fölött, Sajó vámon részesítenek elsősegélyben egy Balaton- kombájnt j íf A szovjet űrhajósok nagy- í szerű sikersorozata érthetően ^ fokozottabban irányítja a ^ nagyközönség, figyelmét az űr- £ kutatás és a csillagászat felé. í Ezt az érdeklődést igyekszik í kielégíteni a Tudományos Is- meretterjesztő Társulat, ami- ^ kor szeptember 3-tci szeptem- ^ bér 8-ig a csillagászati hét so- {• rán ismert szakemberek tar- | tanak előadást. Az előadásso- I rozatban Ponori Thewrewk | Aurél Ismerteti a múlt örök- j>t ségét. Gazdag anyagot mutat \ be, hiszen hatezer éves emlé- <S kék is vannak a régi kul'.úr- JÍ népek csillagászati megfigye- j! léseiről és a hatezer év sorári gólyán észlelés született, amely- ^ nek a modem csillagászat is ^ hasznát veszi. Ifjú Bartha La- 5; jós arról tájékoztat- előadásá- ^ lián, milyen Következtetések ^ származnak abból a feíisme- ^ résből, hogy a Föld , égitest. ^ Marx György a csillagászat és ^ a fizika viszonyát és kölesön- ^ hatását elemzi. Előadásának ^ címe: „Találkozhat-e az em- £ bér más értelmes 'ényekke' a ^ világmindenségben”, a napi Hazaérkezett Ghánából \ Stverteczky György mérnök, ! a Chinoin Gyógyszerárugyár ! tervezési és szerkesztési osz- ! tályának vezetője, aki mint í műszaki tanácsadó részt vett \ a fiatal afrikai ország első í gyógyszergyárának tervezésé- ! ben. Az előterveket Buda- ! pesten a Chinoin tervezőgár- ; dája dolgozta ki, ezeknek í alapján most a kiviteli terve- ! két készítették el Ghánában. ■ Stverteczky György elmon- j dotta, hogy a magyar segít- j séggel készülő gyár nemcsak ! Ghánának, hanem a gyarmati j uralom alól az utóbbi évek-