Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-19 / 194. szám

/ 1363. AUGUSZTUS 19, VASÁRNAP rrsrr HEcret yfürfap HÚSZÉVES FEJJEL Csodálatos kor! Hátha még valaki ilyen csinos is hozzá! Az élet nyitva minden szépsé­gével, rejtelmével és — aka­dálypályáival. Ám húszéves Mindketten idebenn eszünk, otthon csak vacsora kell. — S főzni? ... tud? — (Elpirul.) Azt hiszem. — Nyaralás? Ilonka első munkahelye: a Szentendrei Golyóstoll Üzem szerelő műhelye legyen — s összenevetünk a többi — „irodistával”. Egy kis csönd pihentet a nagy melegben. Aztán egy vá­ratlan- kérdés: — Gyerekek? Komolykodva mosolyog: — Előbb szeretnénk rendbe tenni mindent. Egy modern háztartást... Négy-öt év múlva aztán ... — és gyere­kes bájjal lesüti a szemét az előtte fekvő listára. — Más gondok? — Szeretnénk egy büfét a közelben, hogy legyen hol vásárolni, s egy buszjáratot, amelyik bevisz Szentendrére. Egy kicsit messze van a város közepe, kivált rossz időben. Megint egy gondolatnyi szü­net. — Boldog? — Hümmög!... — és igent bólogat. — Elégedett? — (Nagyon tisztán és őszin­tén rámnevet.) Azt hiszem — igen. — Azért kérdem, mert most jön az ünnep, az alkotmány évfordulója... — Beszélgetni szeretek, de nyilatkozatot ne várjon — és kedvesen megfenyeget az ujja­vai. — Amit eddig mondtam nem elég? ... Azt hiszem, hogy ez a mi életünk úgy ahogy van, — ez maga az alkot­mány. ... Nem jól gondolom? Tóth György NEM ISMER LEH Szombaton este már ki­lenc után járt az idő, amikor Mácsik Miklós meghallotta, hogy akadna még munka. A váci Kossuth Termelőszövetke­zetnek nyolc üzlete van (ahogy mondják, a gazdagodásért, meg a konkurrancia pukkasz- tásáért), s mindegyiket el keli látni éjjelente friss áruvaL Mácsik Miklós traktoros az­nap már tizennégy órai mun­kát hagyott maga mögött, mégis ajánlkozott az áru szál­lítására. De ez sem volt elég neki. Alighogy feltölíötte az üzleteket, hazavi-tte a kóspal- lagiakat, hadd pihenjenek a meleg nap után. Ezután végre maga is takarodót fújt, de csak szűkén mért időre, mert jókor reggel várta már a len­csevágás. így megy ez Mácsik Miklós­nál napról napra — büszkél­kedik vele az elnök, dr. Bar­tes Antal, Krizsán István fő­mezőgazdász és Kata Sándor párttitkár. Ilyennek ismerik a tsz tagjai is már negyedik esztendeje, amióta Mácsik traktoros, a szövetkezet tagja. — Legfeljebb lefordul a gépről — de amíg tennivaló akad, abba nem hagyja’ a munkát — újságolják róla a társai. A tsz vezetői, hogy ne csak puszta szavakat mondja­nak, hanem tényekkel bizo­nyítsák igazukat, papírokat húznak elő és számolnak: — Az Ürgehegyen 13, a Csa­tamezőn 27, Kispusztán 23 ... Somoson .;. Ahányon... össze­Es most már a könyvelésen találjuk Ilonkát, azóta Takács Gyulánét sen 234 holdat aratott kéve­kötő aratógépével, az UR 28- assal. . — Egyik nap 6 órától este 22 óráig, a másik napon haj­nali fél öttől éjfélig dolgo­zott... S az is igaz, hogy nemcsak a maga dolgát végzi. Érdekli őt a többiek sorsa is. Múltko­rában például gyerekek segí­tettek a málnaszedésnél. A könyvelő azonban csak egy héttel később akart fizetni ne­kik, mert így szól a szabály. A gyerekek elkeseredtek, mert ezen a pénzen akartak tábo­rozni. Végül is Mácsik Miklós járt közben ügyükben. Csen­des szavával, szokott nyugodt­ságával elérte, hogy a köny­velő — megszegje a szabályo­kat. A minap a nagy hőség­ben húsz asszony támadt az elnökre, mert szúrta kezüket a gyom. Amikor húsz asz- szony egyszerre porol és még meleg is van hozzá, bizony könnyen elvesztené az ember a türelmét. Mácsik Miklós ekkor is nyugodtan szólt közbe, csi­tította az asszonyokat, hogy nincs igazuk, csak a meleg forralta fel a kedvüket... Az is előfordult már, .hogy megtagadta a munkát. Azaz, ez is becsületére vall. Már el­végezte aznapi feladatát, ami­kor az elnök kérte: szállítsa haza a munkából a dolgozó­kat. És ő nem vállalta, őszin­tén megmondta: épp most ivott egy nagyfröccsöt, nem akarja, hogy baj legyen ... Még személyesen nem is ta­lálkoztunk Mácsik Miklóssal, amikor már tudtuk róla, hogy párt vezetőségi tag, hogy nincs időkiesése munka közben, annyira jó szakember, hogy nagyon becsületes, nemrégen 3 hónapos pártiskolát végzett, két gyereke van, akik csoda, hogy még megismerik az ap­jukat, olyan ritkán látják. És azt is megtudtuk, hogy au­gusztus 20-án 500 forint juta­lomban részesül kiváló mun­kájáért. A magas, jóvágású Mácsik Miklóssal akkor hozott össze a sors, amikor épp indulóban volt a vasúthoz; borsót szállí­tott. Tőle nem is annyira ma­gáról, mint inkább a szövet­kezetről tudakozódtunk. Arról, hogy tavaly 32 forint jutott munkaegységenként, idén pe­dig 35 forintot terveznek osz­tani. A tsz főleg állattenyész­téssel foglalkozik. Száz ka­taszteri holdra 19,8 számosál­lat jut. Jól fizet a gyümölcs- termesztés és a kertészet is. Az időjárás, a vízhiány a Kossuth Tsz-nek sem kedve­zett, de azért a MÉK-hez majdnem mindenből többet szállítottak a tervezettnél. Hogy négy év alatt fejlő­dött-e a szövetkezet? Rá sem lehet ismerni! Mácsik Miklós nem győzi, emlegetni azt az időt, amikor sehogy sem ment a közös munka. Előfordult, hogy cukorrépát kellett kira­kodni és az emberek vonakod­tak. Alkudoztak, hogy nem így, meg nem úgy. Az utolsó szó az volt: fejenként száz forintért hajlandók ... Hol van ma már az ilyenfajta rossz­ízű vita? Igaz. dolgozhatnának többen is a közösben, de akik rendszeresen eljárnak, azokra nem lehet panasz. Szorgalmas, derék emberek. Ha nem így | lenne, akkor miből is nyitot­ták volna nyolc üzletüket és tornászták fel magukat a há­rom év előtti 20 forintos egy­ségről a harmincötre? Amikor elváltunk a trak­torostól, a visszafelé vezető úton Krizsán István főmező­gazdász újabb történeteket mesélt róla: ők már dolgoztak együtt másutt is, ott is derék ember volt Mácsik, az édesapja itt a Kossuth-ban tag, a tagság szereti Miklóst, mennek a szava után... Sok újat azon­ban már nem mondhatott, mert valamennyi történetének az volt a lényege, hogy Má­csik Miklós mindennapi mun­kájával tette magát nélkülöz­hetetlenné a közösben. Sági Ágnes KITÜNTETÉS A „Népművészet mestere” kitüntetést kapta augusztus 20-a alkalmából Szabó Mi- hályné, népművész, a galgahé- vizi „ötösfogat” tagja. A Szo­cialista Kultúráért kitüntetés­sel jutalmazták több kiváló Pest megyei népművelési dol­gozót, Kovács Lajost, a me­gyei zenei szakreferenst, a megyei tanács művelődési osz­tályának ének szakfelügyelő­jét, Ács Klárát, a csobánkai művelődési ház igazgatóját és Juhász Károlynét, a Ceglédi Állami Könyvesbolt vezetőjét; SZÉPSÉG ES ÖRÖM derék tetteinek, mások örö­meinek is. Tagjai vagyunk egy nagy közösségnek, ott érezzük magunk mellett a társak, bajban, gondban, örö­mökben osztozó társaink se­gítségét, s azt is tudjuk, hogy nemcsak végrehajtó, hanem alkotó résztvevői lehetünk a magyar történelem legmegfe­lelőbb. legtiszteletreméltóbb korszakának: a szocialista Magyarország megteremtésé­nek. A párt politikája ilyen szo­ros egységbe még soha nem fogta össze a dolgozó embere­ket, a népfrontpolitika jel­szava, az „aki nincs ellenünk, az velünk van”, egyet je­lent azzal. hogy az egész társadalmat érdekeltté kell tenni abban, hogy — ke­mény munkával — a szépség és az öröm társadalmát hoz­za létre hazánkban. A kemény munka, a nagy feladatok sokasága nem csüg- gedést, hanem aktivitást ered­ményez. Aki világosan látja, hogy mit kell tennie, aki ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy tetteivel hová jut el. mennyire viszi előbbre az egész társadalom és a maga boldogulását, az nem retten meg a feladat súlyától, az céltudatosan tör előre. Igaz, még nem az egész magyar tár­sadalom áll ilyen céltudatos egyes emberekből össze. De hogy nő ezeknek az embe­reknek a száma, hogy mind többen értik meg ezt, ismerik fel helyzetüket, azt eredmé­nyeink igazolják. Az éknúlt esztendők ered­ményei azt bizonyítják, hogy a jó politika, a tömegek ál­tal támogatott politika meg­hozza a várt eredményeket. Bármerre nézünk az ország­ban, előbbre lépést, jóval többet tapasztalhatunk, mint akár két esztendővel ez­előtt. A fejlődés, az élet szeb­bé válásának üteme még so­ha nem volt ilyen gyors, s ezt a gyorsaságot a dolgozó tömegek aktivitása biztosítja. A magunk országát építjük, szoktuk mondani, s nemcsak mondjuk, hanem így is érez­zük. A magunk országát, ahol, ha szépet hozunk létre, akkor magunk örülünk neki, de ha rosszat teszünk, ha va­lamit rosszul csinálunk, an­nak is magunk viseljük az ódiumát. Ez 3 tudat felemelő s egy­ben felelősséget ébresztő is. Mikor, hol volt példa arra, hogy az emberek annyira be­leszóljanak az országvezetés, a gazdasági építés dolgaiba, mint napjainkban? Mibe szól­hattunk mi bele húsz-huszon­öt esztendeje? Miben dönt­hettünk ml, ki volt kíván­csi .szavunkra? Érezhettük-e jogf osztottan. kiszolgáltatva, kizsákmányolva szépnek mindazt, ami körülvett ben­nünket, örülhettünk-e annak, hogy napról napra várt a rosszul fizetett robot, a mun­kanélküliség, a megaláztatás?! Nem, annak nem örülhettünk. Nem. azt az életet, azt a társadalmat nem: érezhettük szépnek, mert nem voltunk részese) munkáiéi, teremtő erejűnk gyümölcseinek, csak annak megtermelői voltunk. ‘„Ami akarsz, az leszel, fiam” — hányszor mondja ezt az apa gyermekének! S való- bab: amilyen szépnek tervezi az életét a gyermek, olyan szép lehet, ha akarata, te­hetsége van hozzá. Álmodoz­hat bátran, mert álmai öröm­teljes valósággá lesznek. Per­sze: nem akadálytalanul. Nem zökkenők, nem küzdelem, harc nélkül. A harc mindig ott kísér bennünket, ahogy mondjuk: a holnapért vívott harc. Az a harc, amit meg kell harcolni az újért, a jobbért, az eredményesebbért. Az a harc. amelyben voltak bukásaink, tévedéseink is, s amely ma sem kevés gondot okoz. De magunkért, a mi holnapunkért vívjuk ezt a harcot, s győzelmeinket, azok eredményeit senki sem sajá­títhatja ki, az a jogos tulaj­donosé: a dolgozó embereké! Szebbé, jobbá akarjuk tenni holnapunkat, s azt a holnapot is, amely történel­mi álomból történelmi való­ság lesz. A szebb holnap, a jobb holnap csak egyetlen alapon jöhet létre hazánkban: a szocializmus alapjain. Értik és érzik ezt az emberek. Ér­tik és magukénak vallják. Tudják, hogy a jövő rajtuk nyugszik. Tisztában vannak azzal, hogy ők teremtenek meg mindent, ami előre visz. örülnek annak, amit megal­kotnak. legyen az akár olyas­mi is, ami nem a maguk kis egyéni életét segíti, örülnek annak, hogy gazdagabb lesz az ország, gazdagabbak, job­ban élők lesznek polgárai S mert ez így van, ezt a gazdag országot szép országnak érzik, az ebben az országban alaku­ló életet szép életnek. A gon­dok mellett is életük, éle­tünk fő kísérője, jellemzője, a szépség és öröm lett és lesz. Soha szebb fogalmak még nem kísérték az emberek életét, egy társadalom útját! Mészáros Lázár — (Egy fokkal pirosabb lesz.) Mér kivettük, február­ban. Nászúton voltunk Mátra­I füreden — beutalással. De azért járunk másfelé is. — A környéken? — Van egy kis motorunk. Danúvia. A Balatonra me­gyünk, vagy felfelé, Visegrád- ra, ha jó az idő. — Messzebb nem jártak? — Még nem. Jövőre szeret­nénk egy öt-tíznapos IBUSZ-utazással külföldre jutni. Aztán — ha lehet —- egy. két nyugati országba is. — Lehetni lehet, csak pénz fejjel az ember ma nevet ezen is, s nagy lendülettel ne­kifut. Ilona húszéves és csupa ne­vetés. Azt hiszem sok ifjú di­áklovag legyeskedhetett körü­lötte, amíg a szentendrei gim­náziumba járt. De most már tilos. Fél éve, hogy bekötötték a fejét. — A férj? — Idevaló; — Szentendrei? — Ráadásul tollas:»« A tréfás utolsó félmondat azt jelenti, hogy Takács Gyu­la, a töltőtollak mestere, míg Ilona, a felesége a golyóstol­lak munkása Szentendrém — Mikor került ide? ;— Érettségi után. Tizen­nyolc éves voltam. Akkor ad­tak itt a kezembe, először golyóstollat. Szereltem. Emlékszem még, milyen csúf helyen dolgoz­tunk. Itt most más : :: — és ragyogva széttekint a csuda szép irodáiban; A messze környék legszebb üzeme épült ide. Egy tucat szűk. sötét és zsúfolt kis szo­bahelyiségből ide költözköd­tek; — Hogy érzi magát? — Mindig szerettem itt. Egy fél- éve már az irodán vagyok. Idetettek..; Valamikor koz­metikusnak készültem.; > — Csak nehogy a számokat kozmetikázza itt a könyvelő- ségen. Mindenki tiltakozik nagy hangon, nevetve. Mikor elül a zaj, akkor kérdem: — Álmok? — Lakás. Egy kis szobát kaptunk az anyóséktól. Az1 kibővítettük. Kölcsönt vettünk ró, már ki is fizettük. — Ezek szerint.. j — Nekünk nem elég. Ai idén, vagy jövőre remélem hogy valami jobbat kapunk £ környéken. Most gyűjtjük i pénzt. — Hogy élnek? — Mit mondjak? Most kö­zepesen. Ha a lakás megles: — jól. — Berendezés? — Összkomfortot szeret nénk, vagy két szobát, ha le hét. A szobákba megvan ; bútor. — Ejha! Nem mindennap előny! S a konyha? Moden lesz? — Nem sokat gondolok vele VASÁRNAPI POSTA vétlenül nekünk szólt, ami közvetlenül bennünket érin­tett jól. Ma sok olyan dolog­nak örülünk, amihez lénye­gében semmi közünk, ami — ha szorosan vesszük — nem tártozik hozzá a magunk egyéni életéhez, s mégis: tisz­ta szívből örülni tudunk. Örülünk annak, hogy épül­nek az új lakások, örülünk annak, hogy a gyerekek tiszta, szép, világos iskolákba jár­hatnak, örülünk annak, hogy esik az eső, s falun nagyobb lesz a termés. Sok dolognak örülünk, nem azért, mert közvetlenül érint bennünket, hanem azért, mert megszok­tuk. hogy közös örömeink és gondjaink vannak, hogy egy társadalom tagjai vagyunk, olyan társadalomé, amelyet közös, egységes célok vezé­relnek. Magunk vagyunk a szépsé­gek és az örömök megalko­tói, létrehozói, de magunk va­gyunk azok élvezői is. Soha nem volt még ilyen történel­mi helyzet hazánkban, soha nem volt ennyire világos a cél, s az ahhoz vezető út a legszélesebb néptömegek előtt, mint az elmúlt esz­tendőkben. Soha nem volt még terveiben és tetteiben eny- nyire egy akaraton a nemzet, s soha nem is jutott el — nem is juthatott el — ilyen magasságokba, mint ahol ma tervezi és teszi lépteit a szocializmus felé haladó tár­sadalom. Ezért érezzük szépnek az életet, ezért örülünk mások \ Nemegyszer gondolkoztam | már azon, hogy érdemes len- 2 ne aikár könyvet is írni ar- ^ról, hogyan épültek be nyél- evünkbe új fogalmak, illetve e hogyan kapták más tartalmat e régi fogalmaink. Jaj, alig le- e hetne letenni azt a könyvet, e olyan izgalmas olvasmány ^ lenne! ^ Ilyen új tartalmú, mást í jelentő fogalom a szépség > és öröm, amelyről mind töb- e bet és többet szólunk, amely e mind sűrűbben fordul elő e élőbeszédben. írott szóban e egyaránt. ^ És nemcsak mást jelent e ^ két fogalom, hanem más- í ként is érezzék jelentésüket, í Mert nem sokkal, elég ha két ^évtizeddel lapozunk vissza a ^magyar történelemben, s nem ^ találunk ilyen kifejezéseket. ^ Égett, pusztult a világ, ki ^ mert volna szépségről, öröm- ^ rői beszélni? De ha a „boí- dog békeévek” hétköznapjait ^vallatjuk, ott is vajmi kevés ^ volt az, amire rámondhattuk: ^ szép, s vajmi kevés az, ami- £ nek örülhettünk volna. El- í ment negyedszázad, s e két fo- f galom társadalmi fogalommá % lett. A szépség nemcsak esz- ^ tétikai determináció, hanem ^ életérzést kifejező meghatáro- ^ zás, nem érezzük furcsának, ^amikor valaki azt mondja: ^ „én szépnek érzem az élete­it met”. y S valóban, miért is len­gne furcsa? ^ így vagyunk az örömmel is. ^ Azelőtt, egy farkaserkölcsű ^ társadalomban csak annak ,/ tudtunk örülni, ami köz­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom