Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-12 / 188. szám
4 ''^Mívlao 1962. AUGUSZTUS 12, VASÁRNAP A NÉPMŰVELŐK FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL Megyei filmhíradó Ezek a gondolatok, amelyeket most papírra vetek, már hetekkel ezelőtt egy előadás közben kezdtek megfogalmazódni bennem, a népművelési emberek nyári továbbképzésén voltam Vácott, vendégként. Érdeklődéssel hallgattam meg Kamarás Dezső éppen aznapra „beütemezett” előadását. A Népművelési Intézet műsor- politikai osztályának vezetője a műkedvelő színjátszás helyzetéről, tapasztalatairól beszélt. Magas szintű, igazán lebilincselő előadásban bizonyította be, hogy a műkedvelő színjátszás — falun és városon egyaránt, de falun talán még inkább — az esztétikai nevelés eszköze. Miközben jegyeztem érveit, egyrészt, hogy hasznosítsam, másrészt hogy adandó alkalommal vitatkoz- hassam velük, nézegettem a hallgatókat. Azokat, akiknek arcán feszült érdeklődés látszott és azokat, akik — uram bocsá’ — elszundítottak ... Elgondolkoztam rajta: miért ez a nagy különbség az érdeklődésben? S elgondolkoztam azon is, hogy a tengernyi pénzt felemésztő és évről évre megismétlődő népművelésből ki mennyit hasznosít; mennyit a finanszírozó állam, mennyit az érdeklődő, vagy nem érdeklődő népművelő, s végül, milyen hasznos dolgok háramlanak vissza a községre vagy a járásra, ahonnan a népművelés „felelőse” idejött a tanfolyamra és itt töltött „ingyen és bérmentve” két hetet. És annyi-e csak a tennivaló, hogy az alvó egyént fel kell rázni, vagy pedig átfogóbb, messzebbmenő intézményes megoldás szükséges? Az egyén közömbösségén túl — úgy tűnik — a népművelési továbbképzés rendszerét is meg kell vizsgálnunk. Mert igaz ugyan, hogy évről ' évre sokát fejlődik ez a továbbképzés. s évről évre nagyobb arányokat ölt, de véleményem szerint elérkeztünk arra a fokra, amelyen már magasabb minőségi követelményt állíthatunk: vagy a továbbképzés rendszerében, vagy a népművelők felkészültségében! ... Vagy mindkettőben?! ... A továbbképzés két nagy csoportra oszlott: a hivatásosok és a tiszteletdíjasok csoportjára. (Az utóbbiak elég szerény, havi 300—500 forintot kapnak.) Ez látszólag kielégítő, mert nagyjából egyenlő felkészültségűéit és egyforma érdeklődésűek kerülnek együvé. Látszólag!... Vegyük például a hivatásos népművelők statisztikáját, amelyet akár fejből is összeállíthatunk. A megye falvaiban és városaiban, a tanácsok kezelésében levő művelődési intézményeknél negyvenkilenc főhivatású népművelő dolgozik. Ezek közül járási és városi művelődési ház igazgatói beosztásban például tizenketten dolgoznak. Közülük hárman az általános iskola nyolc osztályát végezték el csak. öten érettségivel rendelkeznek, és négyőjüknék van főiskolai, illetve egyetemi végzettsége. Hasonló képet kapunk a járási művészeti előadók iskolai végzettségének vizsgálatánál is. Nos, nyilvánvaló, hogy másként fog fel és másként hasznosít egy előadást a kellően iskolázott ember. Ez a kép a hivatásos népművelőknél. A tiszteletdíjasoknál.pedig teljes sötétségben tapogatózunk, mert azon túl, hogy 141 tiszteletdíjas községi művelődési igazgató van, többet alig tudunk. Előképzettségükről, iskolai végzettségükről megyei összkép — legjobb tudomásunk szerint — nincs. Azt azonban tapasztalatból tudjuk, hogy a tiszteletdíjas népművelők táborában egyaránt megtalálható a pedagógus. a tisztviselő, az ipari munkás, a nyugdíjas tanácsi alkalmazott és a háztartásbeli. Ember legyen aztán a talpán az. aki látatlanban megközelítően is jó és hasznos továbbképzési tematikát tud részükre összeállítani! Mindezeken elgondolkozva nyilvánvalóvá válik, hogy a népművelési továbbképzés bármennyit fejlődött is az elmúlt években, formális, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy hajt annyi „hasznot”, mint amekkora „ráfordítást” áldozunk erre a célra. Hasznos lenne, ha a megyei tanács illetékes népművelési vezetői, a Népműveié i. Intézettel karöltve megkísérelnék egy olyan továbbképzési forma kialakítását, amelyben lehetőség nyílna a differenciáltabb oktatásra. Tudomásunk szerint már van is egy olyan elképzelés, hogy a járási művelődési osztályok vennék át s irányítanák a maguk területén a tiszteletdíjasok továbbképzését. A főtoivatásúak pedig továbbra is megyei bentlakásos tanfolyamon töltené- nek néhány hetet. A főhivatá- súakkal kapcsolatban van még olyan elképzelés is, hogy több megye részére rendeznének összevont tanfolyamot, de szakosítva: külön a népművelési felügyelőknek, külön a művelődési otthon igazgatóknak, s megint külön a művészeti vezetőknek. A. népművelők előképzettségével, iskolai végzettségével kapcsolatban még egy gondolatot: nagyon helyes az, hogy a hivatásos népművelők képzése egyetemi szinten is folyik. A Művelődésügyi Minisztérium rendelkezése alapján azonban 1963. január 1-től minden ötezer lakosnál nagyobb községben függetlení- tet. főhivatású népművelő áll munkába. A mi megyénkben huszonhárom ilyen státusz vár betöltésre. És hogy oda milyen emberek kerülnek; jóké- pességűek, jól képzettek-e vagy sem, ez a kérdés százötvenezer embert érint. S ez a lényeges főhivatású és a tiszteletdíjas népművelőknél egyaránt: a hatósugarukban élő tízezrek és százezrek művelődési ügye! Mert ez, elsősorban a népművelők felkészültségének függvénye!. .. Tenkely Miklós Megyénk filmszínházai augusztus hónapban mutatják be a „Legenda a vonaton” című új magyar filmet. Mozilá- togato közönségünk az abonyi a dunakeszi, a nagykőrösi és a szentendrei mozikban láthatja. A film szereplői: Sinkovits Imre, Pécsi Ildikó, Szirtes Ádám, Sztankay István és Madaras József Az „Ördögcsapda” című magyarul beszélő csehszlovák filmdráma szeptemberben kerül bemutatásra a nagymarosi, nagykőrösi, tárnoki, törökbálinti és az ürömi mozikban Hűségem Kerekes András: KÖVEK ÉS LÉPTEK Csillagokkal barátkozom, így elpihentetett a nyár! Mellém hevernek mind a fények, ujjam közt egy-egy rést talál és kitapintja homlokom. Ahogy járni tanultam, kövek és meg-megbotló léptek között, olyan szokatlanul nehéz, hogy csillagok, vajúdó fényködök riadt lélegzetét próbálgatom — kövek és csillagok között, indulatok, színek ölében tanultam én komoly, örök szavakkal szólni rá a kőre és riadt csillagokra is. Huszonkét évemen^ gyorsröptű örömök, kövek, megbotló léptek útvesztőin átverekedve im, itt állok fedetlenül, az egyetlen jó útra lelve s megindulok. CCsXXXXXNXXXXXXWXXXXXNXXXXNXVvXXXXXVOXXNXNN* Marilyn Monroe y A mi házunkban sok szép ^ nő van. De közös a hibájuk; ^férjes asszonyok. ^ Franciska ellenben szabad! ^ Tizenhat éves, másodikos ^gimnazista. Csak úgy sugárzik belőle az élet. Naponta ^találkozunk, s én mindig í megcsodálom. Arányos alak- í férfiszolidaritás azt követel- ^ te volna;1 hogy megveregesse ^ a vállam és azt mondja: „Vi- ^ gyázz a babára... És ne fé- ^ lejts el konspirálni. Tudod, a ^ feleséged.. Nem ezt tette! Fontosko- í y dóan fölhúzta a szemöldökét g és érezhető kárörömmel fejte- ^ gette: ^ — Sajnállak, pajtás, de hát ^ ez az élet. A te korodban ez /j a vonzalom kifejezése annak, hogy meg-öre-ged-tél. Ezt nem vártam!... De őszintén szólva, most már nem is érdekes az eset... És az erkölcsi felfogásom sem engedi, hogy a házastársi hűséget megszegjem. Különösen egy ilyen kis csitrivel... Egy Franciskával. Szikora István Ma egy hete halt meg tragikus körülmények között Marilyn Monroe, a híres amerikai filmszínésznő. A tehetséges művésznőt kétes szerepre, testének mutogatására használták fel. Az utóbbi időben egyre inkább lázadott ez ellen, de sikertelenül, mert a nagy filmvállalatok kézben tartották, s anyagiakban tőlük függött. Nagyon szerencsétlen volt magánélete, három házassága is. Életéről és halálának okairól vitatkoznak a világsajtó hasábjain. Legfrappánsabban talán Polgár Dénes washingtoni tudósításának záró sorai fejezik ki az igazságot: „Síremlékére ezt lehetne írni: élt 36 évet. Anya akart lenni — nem lehetett. Művész akart lenni — nem engedték. Halálának oka: Hollywood”. OvXNXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXYXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Nagy sikerrel játssza a Pest megyei Petőfi Színpad esténként megyénk községeiben városaiban Bogoszlovszkij— Szolodár—Zsoldos—Szenes: a „Jobb mint otthon” című zenés vigjátékát. Képünkön: Rákosi Kati, Hídvégi Lajos és Végh József a darab egyik jelenetében felnőttek is így csinálják. Igaz? — Igaz — bólintottam. — No, tetszik látni — s csillogott a szeme. Ezen nem lehet kifogni, gondoltam szorongva. De aztán újból akadállyal álltam elő. — És ki fogja a táncoltat betanítani? — Ki? ... Ki is? ... töprengeni látszott Bözsém, de közben erősen rámnézett. Nem tehettem mást, be kellett vallanom az igazságot. — Sajnos, Bözse, én ahhoz aztán igazán nem értek. — Nem? — csodálkozott rám. és Láttam, hogy szemében nagyot esett a tekintélyem. — Hát, hát akkor... akkor kénytelenek leszünk magunk... — tette hozzá kissé fanyarul — Csak tessék megadni a hozzájárulást. Örültem, hogy aránylag ilyen simán megoldódott a dolog. Aztán elváltunk ... Jött a vonat, és én hazautaztam. jl/J ásnap, harmadnap nem történt semmi különös. Hanem a negyedik nap csak előáll ám Bözse. — Tanító bácsi, mén mán a tánc! — Ilyen hamar? — csodálkoztam. — Ó! — Legyintett az egyik közel álló kislány. — Már vagy két hete gyakoroltunk, csak nem mertünk szólni. — Mi a csuda! — néztem Bözsére. Bözse csak zavartan pislogott. — Hát akkor nézzük meg, mire mentetek — szóltam. Átvonultunk a szomszédos kultúrterembe. A többi gyerekek persze tódultak utánunk. Bözse hirtelen eltűnt, s csak a színpadon bukkant fel újra. — Csend legyen! — kiáltotta, s a közönség elnémult. — Tánccsoport, próbára! — harsogott a hangja újra. A táncosok a színpaAon termettek. és villámgyorsan körbeálltak. — Piros kancsó! Indulj! — szólt Bözse és megindította a táncot. Tizennégyen táncoltak a „rendes tagok", a hat, aki még „tagjelölt’ maradt, szolgáltatta a zenét, vagyis énekelte a dalt. „Piros kancsó, piros bor Ritkán kerül rá a sor. Eladom a feleségem szoknyáját, Még az éjjel elmulatom az árát.” Eltelt a tíz perc... sőt húsz... sőt harminc perc. — Jó ég! — néztem az Balogh Béni: (J3özSe^ ct tcíncmeóter ; idestova tíz esztendeje, ; i hogy megismertem Bö- % zsét. Kicsiny, szöszke, sovány % képű, csöppet kancsalka ( leány volt, ötödik osztályos 't tanyasi gyermek... A ta- £ nítványom. J Már jó fél esztendeje ott ^ tanítottam a tanyán, amikor £ egy nap az állomásra vivő f úton elembe állt. í — Elnézést kérek a tanító } bácsitul... — és lesütötte a í szemét. í — Tessék Bözse, mi van? / j A kislány arca bíborvörös lett az izgalomtól. % — Izé, izé ... — dadogta —, de nem tetszik kinevetni? í — Persze, hogy nem ... mit í akarsz hát? I — Egy tánccsoportot — sut- % togta. \ — Tánccsoportot? — és í mindjárt ezt gondoltam hoz- l zá: no hiszen csak ez hiány- zott. — Nehéz dolog az Bö- f zsikém — próbáltam lebe- szélni. — Táncos sincs elég. f — Van!... Van, tanító bá- 'i esi — vágta ki izgatottan. í — Már húsz tagjelöltünk van. í — Tagjelölt?! 5 — Hát igen... Ezekből váltogatjuk ki a megfelelőket. A lját, blúzát feszítő kebleit,^ í igéző csípőjét és formás Iá- 2bát. £ r y I Észbontóan szép lány ez a í ^Franciska! És az a legvon-1 l zóbb benne, hogy én tetszem < í neki. Tudom, nem illünk ^ ^egymáshoz. Feleségem is van, ^ £ meg egypár évvel korábban | l születtem, mint ő. Ezt is £ ^ tudja. És mégis t e t- ^ íszem ! á í á £ Nem, nem. Erről még nem f £ beszéltünk, hisz’ úgyszólván ^ \ nem is köszönünk egymásnak. ^ f>, De minden szónál többet ^ 1 mond, ahogy Franciska rám ^ £ tekint. Pajkosan, huncutul, ^ Jkacéran ... szerelmesen! Igen, ^ íigen, szerelmesen!!^ J Mindennap így és minden- ^ 2 nap jobban. Egészen addig, ^ amíg össze nem akadtam ^ \ Bernáttal. á t. y Franciskával történő talál- ^ l kozásaim minden mozzanatát I kiszínezve, büszkélkedtem ne- ^ l ki. Miért ne? Minden meg- í ^ lett korú férfi önbizalmát ^ \ erősíti egy if j ú lány vonzal- ^ l ma. S ez alól én sem vagyok ? í kivétel. De Bernát igen. a£
