Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)

1962-07-22 / 170. szám

tear MEGYEI ^Cívhm 1962. JULIUS 22, VASÁRNAP HETVENEZER EMBER tömegeket vonzanak, a sta­tisztika mégis a mindenna­pok „aprómunká”-ján nyug­szik. Mi ez? A szakkörök, klubok, tanfolyamok, kevésbé látványos, de rendszeres, fo­lyamatos, céltudatos tevé­kenysége. A három leány-tánccsoport például harminckét íőt szám­lál. Az ötventagú női énekkar tagságának zömét a termelő­szövetkezeti asszonyok és leá­nyok alkotják. Népszerű a hu­szonhat tagú harmonika-, a 12 tagú furulya- és a 8 tagú ka­marazenekar is. Húsz-huszon­öt állandó részvevővel műkö­dik a színjátszó együttes. (Most van alakulóban az iro­dalmi színpad is.) A gyermek fotószakkörben harmincha- tan, a felnőtt fotószakkörben pedig tizennégyen tanultak meg fényképezni és laborálni. A barkácsoló szakkörben 16 fiú mesterkedik. A lányok, huszonnégyen. kézimunkáz­nak. A télen fiatalasszonyok­nak és eladó lányoknak külön ingyenes szabás-varrás tanfo­lyam volt. (A művelődési ház leltárában sok egyéb mellett varrógép is szerepel.) A főző­tanfolyamon 18—20—25 ér­deklődő jelent meg alkalman­ként. (A művelődési háznak saját konyhafelszerelése van.) Jól bevált a napközi jellegű p úgynevezett gyermekfoglal- g koztatás is. Negyven gyerek ; tanult itt az iskolai év alatt, tanári felügyelet mellett, mindennap. Amikor végeztek a tanulással, különböző szak­köri foglalkozások következ­tek: fotó, illemtan, honisme- : rét, barkácsoló, műveltségi, ' kérdezz—felelek és igy to­vább. A felsorolás csak vázlatos, de ez a néhány adat is ízelítőt ad abból a mozgalmas életből, amely a művelődési ház 17 he­lyiségében pontos, állandó jel­legű „házirend” szerint zajlik, s már ki is nőtte a 17 szobát. (Ezekben a hetekben építenek fel az udvaron egy különálló épületet, amelyben a szabad- polcos könyvtár és néhány szakkör talál új otthonra.) Könnyen mondhatná valaki: „Könnyű nekik, biztosan sok ! KEPES FILMVILÁG m \ál|lljF Vi . í , 0m András Endre: ÉN TUDOM... Tű fokán teve nem jut át, hűs vizet nem fakaszt a Nap. én tudom mi a sivatag, én tudom, mi a szomjúság. Én tudom, mi a döbbenet, én tudom, mi a rettegés, a józan képzelet kevés birtokba venni az eget. Én tudom, hogy a szív kihűl, én tudom, a szín megfakul. Nincs semmim se rajtad kívül, szeretlek mondhatatlanul. Az ostoros vihar szele már hangolja az orgonát; a szóló felsír: nincs tovább! A kórus rádörög: halj bele! Én tudom, szökni nem lehet, és tudom, bújni sem szabad. Csontig kötelek tartanak: takard el irgalmas szemed! V\\\\XXXV^X\XXV\.\X\\XVv\.\.\\.VvVv\\X\.NXNN\ / ' ' 1 Az augusztusi filmbemutatók között szerepel a Halál a kor-szigeten cimű, egzotikus környezetben játszódó csehszlovák film. A tárna mélyén éltem egykoron. Apám nyomott csákányt kezembe búsan. Ö volt a mélyben első oktatóm, kitől a szénre csapni megtanultam. Akkor még kín gyötörte a szegényt, ki szálka volt a rongy urak szemében, s koldulva sírt az utcák szegletén, ha jó szerszámát elhullatta vénen. Hány dolgos kéz veszett a föld alatt az alvilág kemény parancsszavára, mikor a dúló, gyilkos pillanat lángpallosát emelte ránk a bánya. Egyszer meg sztrájk volt; nyári hajnalon a bányabárót szidtuk rendületlen. Pár sztrájktörőt eldöngettünk nagyon, s indultunk daccal, hömpölygő menetben. Csendőrök jöttek... dördült fegyverük. Sorunk megtorpant. Bányászt ölt az ólom. Szegény Gazsi!... órákig ott feküdt átlőtt fejjel, hanyatt a Hecske-dombon. S a bányanép, mint vert had elvonult. Dologba fűlt a bátrak lázadása. S én cserfalombből fontam koszorút Örök Tóth Gáspár véres homlokára. PRUKNCR RAl: ha- egy láthatatlan varázsló intett volna, újra derűsebb lett körülötte minden. Talán azzal kezdődött, hogy And­rás, a tanár berobbant a házba, s azzal ért véget, hogy az öreg doktor maga mellé fogadta asszisztensnek, amíg újra megkísérli az egyetemi felvételit. é.M 25. sz. Állami Építőipari Vállalat budapesti és Pest megyei munkahelyeire azonnal felvesz villanyszerelő, csőszerelő, lakatos, bádogos, festő burkoló, műköves és villanyhegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés: Budapest XXI. kér. Rákóczi F u. 187. Vidékieknek tanár«' igazolás szükséges. Ma délelőtt azonban ... Új­ra összecsaptak a hullámok a feje felett. A szemébe vág­ták kegyetlen őszinteséggel, hogy apja, a szövetkezet el­nöke — szeretőt tart. Négy éve halt meg az anyja. Apja azóta egyedül él. Itt hagyta még ő is, hogy a városban tanulhasson. Meny­nyi idő kell ahhoz, hogy egy férfi elfelejtse asszonyát? KOPOGTAK az ajtón, össze­villant tekintetük, aztán szin­te egymást előzve mondták: Lehet! András lépett a rendelőibe. A tanár. — Jó estét, Jozsó bácsi! Kezét csókolom! — ez utóbbi félreérthetetlenül neki szólt, mert a fiú még a fejét is megbiccentette felé. — Mi baj, fiú? — faggatta az öreg türelmetlenül. — Baj? Az nincsen. Erre jártam, benéztem. Gondol­tam ... — a szava elakadt, csak kisvártatva folytatta, most már egyenesen neki cí­mezve a szavakat: — Gondol­tam, ha hazamegy, elkísér­hetném __ — Ha ezért jöttél, okosan tetted... — lépett a fiúhoz Jozsó. — Éppen készülődött! — kacsintott hamiskásan Évára. Vállat vont, mint aki nem tudja, hogy örüljön vagy bosszankodjon. Szívesebben maradt volna egyedül gon­dolataival, bár félt a ma­gánytól is. Az öreg Jozsó- val jó volt együtt. A közel­sége megnyugtatta. * A fiú váratlan jelenléte azonban idegesítette. Mit aljar tőle? Ki hívta ide? Mondani akarta éppen, hogy köszöni, de egyedül is hazatalál, amikor a doktor, mintha csak sej­tette volna elutasító szándé­kát megelőzte a szóval. — A kulcsot az ablakpár­kányra tedd... — s feleletet sem várva, magukra hagyta őket. Némán hallgatták nyikorgó cipőjének lassan távolodó za­ját. Nem néztek egymásra, mégis egyre gondoltak mind a ketten. Most, azonnal mon­dani kellene valamit, megtör­ni a közéjük telepedett csön­det, Ami elválasztja őket egymástól. De egyikük sem tudta, hogyan kezdjen hozzá Várta, hogy majd a fiú kezdi a szót, de amikor az továbbra is mély hallgatásba burkolódzott, felvette a szék­ről a kardigánját, a hátára terítette, s miközben a rende­lő kulcsával játszadozott, vá­rakozón nézett a fiúra. — Haragszik, hogy eljöttem? — nyögte ki végre András, teljesen megzavarodva a lány különös viselkedésétől. A csöndes szóra hirtelen ki­robbant Évából az egész nap visszafojtott Idegesség. — Azt várta talán, hogy a nyakába borulok? — Nem ezt akarta mondani, de elvesz­tette önuralmát a fiú bo­csánatkérő hangjától. Miért sajnálkozik rajta? Miért jár a nyomában tegnap óta? András meglepetten nézett az arcába. De mielőtt még szólhatott volna, felcsattant: — Mit akar tőlem? Ki hívta ide? A fiú kitért a válasz elől. — Tegnap még azt mondta, jó volt, hogy elkísértem — emlékeztette csöndesen. — Az tegnap volt... — el­fordította fejét, hogy ne lás­sa a fiú csalódott arcát. András azonban nem vett tudomást arról, hogy elutasí­tották. Hozzálépett, megfog­ta és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. — Mi történt magával. Éva? Tegnap még nem így be­szélt! Lemondó kézmozdulatot tett és megvonta a vállát. — Nem mindegy? — Nem! — mondta a sze­mébe a fiú. Megzavarta András állha­tatos tekintete. — Miért törődik velem? Hagyjon! Menjen el! — fakadt ki ingerülten, de erő már csak a szavában volt. Lassan, tétován lehajtotta a fejét. Megsértette a fiút. Még alig, hogy elkezdődött a barátsá­guk és máris vége. Érezte, amint a fiú keze lassan le- siklik a válláról. Már hal­laná vélte távolodó lépteit, az ajtó csapódását, aztán ... And­rás keze az állához ért és gyengéden felemelte a fejét. — Ha azt mondom... — kezdte halkan —, hogy na­gyon kedves nekem, biztosan, kinevet. De akkor sem mond­hatok mást. Arcából kifutott a vér. Megérezte, hogy a fiú iga­zat mondott. Nagyon kedves nekem — ismételte magában a tanár szavait. Lehet, hogy szereti? Az nem lehet. Teg­nap reggel még azt sem tudta, hogy a világon van. Ilyen — meglátni és megszeretni — szerelemről eddig csak a re­gényekben olvasott. De miért hazudott volna? Mivel adott okot arra. hogy szeressék? Már tegnap sem volt túl­ságosan udvarias. Ma pe­dig ... — Nos, nem nevet? — kér­dezte szelíden a fiú. Mit mondjon? Utasítsa visz- sza? Vagy hazudja azt, hogy ő is ... András kedves fiú. De miért kínálja a szívét? Nem érdemli meg. Nem lát­ja rajta, hogy már méltatlan rá? Ha csak három nappal előbb találkoznak. Mielőtt Zol­tán ... Talán. Akkor még... Kimondta, amit gondolt: — Már késő. — Mást szeret? — kérdezte a fiú szorongva. — Másé' voltam ... NEM SZÓLT TÖBBET, némán várta az ítéletet. Csönd fo­gadta a kimondott szavakat. S a csönd döbbentette rá ar­ra, mit is mondott. Nem kellett volna? Hazudni nem tud. Ebből a barátságból már úgysem lesz semmi. Legalább az őszinteségét tisztelje a fiú, ha mást már nem le­het. Várta, hogy szó nélkül sarkonfordul és ő ottmarad egyedül, mint ahogy a faluba érkezett. Csak távolról hallotta, hogy a fiú a nevét mondja. Mást nem is értett abból, amit beszélt. — Boldog akartam lenni ... magyarázkodott, bár maga sem tudta, miért. — Az ember néha megköze­líti a boldogságot — -hallot­ta távolról a fiú hangját. — Vannak percek, amikor úgy érezzük, hogy már csak a CSODÁLATOS EMBER az öreg Jo­zsó doktor. Nem faggatta, nem kérdezte egyetlen szóval sem. Ez a megértő hallgatás olyan jólesett. Mintha egy magas hegy csúcsára kapasz­kodott volna, ahol nincs más, csak csönd és nyugalom. Az öreg szinte levegővé válva tett-vett körülötte — hogyan csinálja, talán soha nem de­rül rá fény. De jó volt. Meg­nyugtató. A doktor már esti kőrútjá­ra készülődött. Megkopott : táskájába rakosgatta a szük- í séges dolgokat. Aztán kat- i tant a zár, az öreg levette a i fogasról napszítta kalapját és : a fejébe nyomta. : — Mára befejeztük, Éva ;— mondta csöndesen. — A ; kulcs helye a régi. Ha el- ; mész, az ablakpárkányra j tedd. > Felállt, odalépett mellé, í — Köszönöm, Jozsó bácsi... í nagyon köszönöm... — né­izett rá hálásan, de folytatni í nem tudta, csak odabújt szé- ; les mellére, mint aki védel- jmet keres valami titkos ellen-« |ség elől. Olyan hihetetlennek j tűnt előtte minden. Az ei- ! múlt néhány nap emléke úgy í kavargóit benne, mint amikor ! őszidőtájt a szél kergeti ma­iga előtt a hulló lombokat. (Amikor megkapta az orvos- ; egyetem elutasító levelét, úgy ; érezte, nincs többé célja az ; életének. Ezt az érzést csak J fokozta a búcsú napján Zol- J tán, aki néhány perc alatt a J sárija tiporta legszentebb ér- ^ zéseit. Hazajött a faluba, hogy ", megnyugvást keressen és négy év után nem fogadták J be maguk közé az emberek. Aztán ... igen, aztán egyszer­űi re csak tegnap délután, mint­Tápiószentmártonban egy esz­tendő alatt hetvenezer ember fordult meg a községi művelő­dési házban. A hétezer lakosú községben tehát a csecsemőtől a magatehetetlen aggig min­den lélekre tíz látogatás „jut”. Hihetetlenül magas ez a szám, már így egymagában is, de teljes nagyságában csak ak­kor tudnánk értékelni, ha összehasonlítanánk a tápió- szentmártoni statisztikát más községekével. Mert művelődé­si ház — még akkora monst­rum is, mint a szentmártoni — máshol is van. Például Men- dén. Nemrég írtunk is róla. A közel kétmillió forintot fel­emésztő kultúrpalota jó egy évvel ezelőtt készült el, de nem lévén függetlenített igaz­gatója, sokszor kongott az ürességtől. Mert nemcsak a művelődési ház, az épület a fontos, bár elengedhetetlen, hanem egy jó igazgató is. Egy jól működő művelődé­si ház szerepe, hatása szintén felbecsülhetetlen a tudatfor­málásban, az általános mű­veltség színvonalának emelé­sében és a kulturált szórako­zás biztosításában, bár ez a fajta munka, a népművelés, nagyon nehezen mérhető. Az eredményt elsősorban nem a számok jelzik, bár közvetve sokat mondhatnak ezek is... Tápiószentmártonban az úgynevezett „népművelési idény” alatt — értendő alatta az iskolai oktatás szeptem­bertől — júniusig terjedő ha­gyományos időszaka — negy­venhárom ismeretterjesztő előadás hangzott el. Ezeken megjelent tizenkétezer-hatszáz ember. Mezőgazdasági előadás volt 16 alkalommal, 12 előadás tárgya bel- és külpolitika, nyolcszor egészségügyi kérdé­sekről hallottak, hét este pe­dig „egyéb” témákról beszél­gettek. Részben az előadásokhoz kapcsolódva, részben pedig önálló programként 109 isme­retterjesztő filmet vetítettek a 2Ä-méter hosszú, 9 méter szé­les nagyteremben. A méret azért fontos, mert így elhihe- tőbb, hogy az ötszáz férőhe­lyes (ebből 400 ^ülőhely) te­remben huszonhatezer ember > nézte végig ezeket a filme-; két. (Esetleges félreértéseketj elkerülendő: nem a községig moziról van szó, mert ez kü-) lön van.) Az ismeretterjesztési ren-; dezvények közönsége így ősz-; lik meg: 95 százalék termelő-^ szövetkezeti tag (és családtag),\ 4 százalék értelmiségi és egy ; százalék munkás. S ami na-; gvon örvendetes: a közönség^ döntő zöme nem serdülő, vágyj gyerek, hanem felnőtt ember.; Harminc százalék a 15—20 év! közötti és 70 százalék a húsz í év fölötti látogató. (Nem ör-j döngősség ez a pontos statisz- tika. Az esetek t * őségében j pontos, más alkalmakra is; támpontot adó „kimutatás” ; készíthető előadás közben. A j TIT-előadó mellett elnöklő \ igazgató, vagy a társadalmi < vezetőség valamelyik tagja \ ugyanis, aki ismeri falubeli- \ jeit, kevés fáradsággal, akár \ név szerint is összeírhatja a je- ! lenlevőket.) Jó ez a statiszti-! ka, mert mérhető, hogy me-! lyik társadalmi rétegre milyen i mértékben hat ki a művelődé-i sí ház tevékenysége. A hetveneires siámban benne; van minden olyan rendezvény, j amelyet állami, társadalmi, j vágy tömegszervezet tart \ ugyan, de a művelődési ház- \ ban. Tehát a nőtanács teaest- \ jétől a termelőszövetkezetek ] gzüstkamszos tanfolyamáig! minden. Bár ezek is jelentős: Rakovszky József: BÁNYÁSZ EMLÉK i Sophia Loren az Altonai i foglyok című film forgatásá- : nak szünetében gyakran tölti ; strandolással szabad idejét pénzük van!... ” Nos, ha nem is sok, de valóban van: évi 140 000 forintos költségvetés­sel dolgoznak, amelynek felét (követendő példa!) maguk te­remtik elő. [1 a művelődési ház 1958 ja­nuár közepén kezdett működ­ni, A rövidesen újra kezdődő népművelési-oktatási időszak­ban tehát (vajon meddig lesz még idényjellegű nálunk a népművelés?) ötéves fennállá­sát ünnepli. És ez az öt év : eredményes volt. Ebben a köz- i ségben valóban van látszata i annak, hogy művelődési házi működik. Olyannyira van,! hogy érdemes lenne Várallyai ] Béla igazgató munkáját, va- i lamint a társadalmi vezetőség i és a szakkörök vezetőinek j munkáját alaposan tanulmá- j nyozni. Tanulmányozni, ele- j mezni és írásban, módszerta- \ ni segédkönyvként a gyen-; gébb és a kezdő művelődési j igazgatók kezébe adni. A het-j venezres látogató létszám j ugyanis nem véletlen, hanem ebben a statisztikai adatban ] több éves nagyon átgondolt, j tervszerű, céltudatos tévé-1 kenység, s magasszíntű hoz­záértés, rátermettség realizá- i lódik. Tenkely Miklós \

Next

/
Oldalképek
Tartalom