Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)

1962-07-22 / 170. szám

nav UECVEI 1962. JULIUS 22, VASARNAP 3 ÖTVENFÉLE FEKETERIBIZLI A feketeribizli a szakembe­rek szerint a citromnál is jó­val több C-vitamint tartalmaz. Jóízű szörpjét mégsem gyárt­ják jelentős mennyiségben, mert egyelőre kevés terem a gyümölcsből. Az idén elsősor­ban kísérleti parcellákon szü­retelték. A hazai termesztésben előforduló és a külföldről be­szerzett fajtákat hasonlították össze, hogy kiválasszák a leg­jobbakat. Az Európából, Ázsiá­ból és Amerikából származó, több mint 50 feketeribizli kö­zül a Szibériában őshonos vadgyümölcsből nemesített szovjet fajták vizsgáztak a legjobban: jó minőségű, bősé­ges termést adtak, s néhány héttel korábban értek a többi­nél. , Újabb figyelmeztető felkiáltójelek Hét súlyos sérülés — egy halálos baleset a DCM-ben Ismét baleset. Tömeges, | öt ember került életveszélyes helyzetbe, öt súlyos sebesült. ! Közülük az egyik már halott. I Hogy történt? Kövessük a I baleseti jegyzőkönyv menetét, j 1962. június 25-én 15.30 óra­kor a DCM-ben az 1. Mélyépí­tő Vállalat 624-es munkahe­lyén tömeges baleset történt. Az egyik cementsiló tetején egy nagyobb épület mennye­zetvakolásához készültek az emberek. Mikiser Gusztáv, az állványozás művezetője az elő­zetes számítások alapján uta­sítást adott arra, hogy 22 mil­liméteres gömbvasból kengye­leket hajlítsanak. Ezek a kam­pó szerepét betöltő kengyelek Középiskolások termelési gyakorlata Az ÉM. 1. számú Gépszerelő Vállalat végzi a DCM-ben az úgynevezett technológiai szereléseket. Ide tartoznak a gép, cső és villanyszerelési munkák. A Budapesti Épületgépészeti Technikum tananyaga szorosan összefügg ezekkel a munkák­kal. Az iskola növendékei nyári termelési gyaSkorlatukat a vál­lalat irányításával és ellenőrzésével végzik. A vállalat dolgo­zói igen nagy súlyt helyeznek arra, hogy a tanulók a nyári üzemi gyakorlaton minél jobban elsajátítsák a szakmai fogá­sokat, Gyakran önálló feladatokkal bízzák meg a diákokat és a legjobbakat a szakmai gyakorlat végén jutalomban részesítik. A kétezer köbméteres olajtároló tetején Rágó István he­gesztő irányításával végzik a hegesztési munkákat az épü­letgépészeti technikum növendékei (MTI foto, Birgés felv.) Út a visegrádi várba kerültek a tetőgerendákra, s rajtuk lógott az a íüggőáll- vány, amelyről a munkások­nak el kellett végezni a meny- nyezet vakolását. A lábuk alatt nem volt elegendő, az egész teret betöltő palló, ezért, amikor elfogyott a munka, a deszkákat odébb rakták. Mi­kiser Gusztáv művezető ekkor adott utasítást Veres István állványozónak arra, hogy az egyik hajlított gömbvasat, amely egyik tartója volt a függő állványzatnak, üsse helyre kalapáccsal, mert el­mozdult. Az állványozó mun­kás eleget tett a kérésnek, s kalapáccsal háromszor a vas­ra ütött. A harmadik ütésnél a gömbvas a hajlított résznél szétpattant, s a rajta nyugvó állványzat terhével együtt a földre zuhant. öten estek le hét méter ma­gasból. Az ezt követő esemé­nyeket már mindenki tudja. Riadalom, telefon, mentők, kórház. És Veres István két hétre rá a kórházban meghalt. A jegyzőkönyv is, de minden gondolkodó ember fel­teszi a kérdést ilyenkor: ki a hibás? Az utólagos vizsgálato­kon megállapították, hogy az eljárás és függesztési mód megfelelő. Az utasításra fel­használt vasanyagoik is a fel­tételezett terhelés többszörö­sét bírták volna, ha éppen azon a ponton, ahová a kala­pács többször lesújtott, nem lett volna hibás, dermedt, ri­deg a vas. Messzire, a gömbvasak gyár­tásáig kellene visszamenni, ha elejéről akarnánk pergetni az eseményt. Nem vitás, hogy az ezt gyártó ózdiak sem feküd­hetnek le nyugodt lelkiisme­rettel. ha hírét veszik az ese­ménynek. Mégis — bár a jegy­zőkönyv szerint senkit sem »terhel közvetlen felelősség — emlékeztetni kell arra, hogy a kérdéses vasanyag külső képe, csavarodása is már óvatosság­ra inthetett volna. Ha a bi­zonytalanságnak, egy bekövet­kezhető rendellenességnek akárcsak halvány árnyéka is jelentkezik, inkább módosítás­hoz, változtatásihoz, cseréhez kell folyamodni. Az említett esetben is csak speciális vizs­gálattal lehetett volna feltárni a vasszerkezet belső, szemmel nem látható hibáját. De már a kevésbé lényegesnek hitt kül­ső jel is elegendő lehetett vol­na arra, hogy: „biztos, ami biz­tos, vegyünk egy másik vasat?’. Nem tartozik ugyan balese­tet előidéző okok közé, de ér­demes megemlíteni, hogy e sajnálatos esetnél nem az épí­tésvezető nézte meg, s hagyta jóvá az elkészített függőáil- ványt, hanem művezető beosz­tottja — ellentétben a szabá­lyokkal. De nagy, súlyos áron szerzett tanulság az is, hogy amikor emberek állnak vagy közlekednek olyan szerkezete­ken, amelyek csak ideiglene­sek, s egyetlen támpont elvesz­tése kimozdíthatja azt a helyé­ből. akkor csak üres állapot­ban, s külön biztosítással vé­gezhetnek rajta bármilyen mó­dosító vagy megerősítő mun­kát. Mindezt talán nem írja elő külön szabályzat, mégis kézenfekvőnek és megszívle­lendőnek tűnik most, a sajná­latos esemény után. A kellő óvatosság és kö­rültekintés hiánya sokkal ki­rívóbban jelentkezett ugyan­csak a DCM-ben a szomszédos betonsilónál. Itt is az előbbi­hez hasonló épülettel dolgoz­tak, csakhogy még korábbi stádiumban — a vasszerkezet összeállításánál tartottak. Már a háromnegyed részét felállí­tották, amikor az összedőlt. A Fővárosi Fémmunkás és Épü­letlakatosipari Vállalat mun­kásai dolgoztak itt. Az össze- csukló gömbvasszerkezet a ve­le dolgozó három munkást súlyosan megsebesítette, A mentők, a kórházi orvosok nyílt törést állapítottak meg a karon, belső törést a meden­cecsonton, s egyikőjüknek be­szakadt a koponyája is. Sajnos, itt már nem nehéz megtalálni az okot, s a fele­lőst. Oszlovszky József főmű­vezető nem ismertette mun­kásaival, illetve a szerelést végrehajtó csoportvezetővel a technológiai előírást. Minde­nekelőtt ennek, de az ott dol­gozók könnyelműségének. is tudható be, hogy a vasszerke­zeteket hevenyészve drótozták össze, a biztonsági követelmé­nyeknek megfelelő erősítés helyett. Az ügyészség eljárást indít Oszlovszky főművezető ellen. Vizsgálat és bírósági eljárás követi a „szerencsés”, vagy tragikusabb baleseteket. Ám, mindez nem változtathat a megtörténteken. Kárpótolni sem a szenvedésekért, sem a testi épség elvesztéséért, de különösen az ember életéért nem lehet. Nagyobb óvatosságot, körültekintést minden tettünk­nél! Legyen hosszabb a meg­gondolás, a biztosítás ideje, hogy elkerülhessük azt a rö­vid pillanatot, ami katasztró­fát jelenthet: a balesetet. Tóth György Ma, július 22-én ünnepli a lengyel nép felszabadulásá­nak IS. évfordulóját. A len­gyel állami lét ezeresztendős történetében július 22 egyér­telmű a régi társadalmi osz­tályok hatalmának megdön­tésével és azzal, hogy az egész nép a szocialista fejlő­dés útjára lépett. Amikor a világra zúdult a második világháború vihara és Lengyelország a náci erő­szak áldozata lett, védtelenek voltak a dolgozó tömegek, képtelenek voltak eredmé­nyesen szembeszállni a hazai tőkések és nagybirtokosok helytelen politikájával. Tájé­kozatlannak bizonyult a len­gyel társadalom, mert nem volt forradalmi élcsapata. Az osztályharcokban edzett Len­gyelországi Kommunista Pár­tot Berija provokációja kö­vetkeztében egy évvel előbb feloszlatták. így festett a helyzet egé­szen 1941—42 fordulójáig, amikor létrejött a Lengyel Munkáspárt, a hősi Lengyel- országi Kommunista Párt utóda és dicsőséges hagyomá­nyainak letéteményese. A Lengyel Munkáspártnak ah­hoz, hogy teljesíteni tudja történelmi küldetését, a lehe­tő legszélesebb tömegeket kellett maga köré tömörite- nie. Az események alakulásá­nak cselekvő befolyásolására törekvő kommunistáknak ju­tott tehát az a nehéz feladat, hogy megszerezzék a töme­gek támogatását a Szovjet­unióval kötendő szövetség számára. A későbbi események iga­zolták e felfogás helyességét. Amikor pedig a szovjet had­sereg és az újjászületett len­gyel hadsereg vállvetve har­coló egységei felszabadították a lengyel föld első darabká­ját, az Országos Nemzeti Ta­nács kijelölte a demokrati­kus lengyel kormányt. Július 22-ének ünnepén, a lengyel nép emlékezetébe idézi, hogy a tizennyolc esz­tendő alatt elért minden si­kerét a Lengyel Munkáspárt győzelmének köszönheti. An­nak a pártnak, amely 20 esz­tendőiül ezelőtt, a lehető leg­kedvezőtlenebb körülmények között, egyedül kezdte meg a harcot. Magyar államférfiak üdvözlő távirata lengyel államférfiakhoz Aleksander Zawadski elvtársnak a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének, Wladislaw Gomulka elvtársnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának Jozef Cyrankiewicz elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének „ . VARSÓ Kedves elvtársak! A Lengyel Népköztársaság nagy nemzeti ünnepe, Lengyel- ország felszabadulásának 18. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi munkás-pa­raszt kormány, az egész magyar nép és a magunk nevében testvéri üdvözleteinket és jókívánságainkat küldjük önöknek és a baráti lengyel népnek. Népeink testvéri barátsága, a nemzetközi békéért és a szocializmus győzelméért folyó közös harcban egyre nagyobb erővel bontakozik ki. Őszinte örömmel töltenek el bennünket a lengyel nép nagyszerű eredményei a gazdasági és társadalmi élet minden területen. Szívből kívánjuk a lengyel népnek, hogy a szocializ­mus útján haladó népek családjában további szép sikereket erjen el a szocialista haza felvirágoztatásáért, a nép jólétéért es a nemzetközi békéén folytatott lankadatlan küzdelmében. Dobi István a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából távirat­ban üdvözölte Adam Rapacki elvtársat, a Lengyel Népköztár­saság külügyminiszterét. VASÁRNAPI POSTA Mai patópálok fárkodnak a mi mai patópál­jaink, s ha el is néznénk, hogy a magukét hagyják ebek har- mincadjára, ezt már semmi­képp nem nézhetjük el nekik! Odahaza ki mit csinál, ho­gyan tervezi sorsát, jövendő­jét, nagyjából magánügy. Ha bele-beleszól a társadalom, jobbat akarásból teszi. De hogy valaki a munkahelyén mit csi­nál, hogyan tervezi annak sor­sát, jövőjét’, az nem magán­ügy, hanem a legteljesebb köz­ügy, nemcsak azoké, akiket közvetlenül érint, hanem az egész közösségé. Patópáljaink nem maguknak tartoznak fe­lelősséggel tetteikért, hanem a közösségnek, a társadalom­nak. Vajon a ráérünk, amikor ősszel forintokban lesz keve­sebb miatta, hogyan cseng azok fülében, akik most nem­törődömségből, bátortalanság­ból — elhallgatták azt?! Mert elhallgatják sokan, sőt, nem egy helyen még bólogatnak is a mai Pató Pálnak, s csak ak­kor zsinatoznak, amikor rá­jönnek, hogy a helyeslés — pénzükbe került. Ezek a patópálök akként gondolkodnak, hogy míg vala­melyik gondot, feladatot nem veszik sorra, addig az nem is létezik. Ügy nézik a világot, hogy csak annyi létezik belő­le. amennyit látnak. Amit nem látnak, az nincs is. „Most aratni kell” — hajtogatják, s érünk, a szellemi restség az, ami visszatartja ezeket az em­bereket. És a tagság ilyenkor kapkodja a fejét: hogyan le­het, hogy a szomszéd sokkal jobban halad? Hogyan lehet, hogy ott majdnem kétszer annyit osztanak, mint nálunk? Hogyan lehet, hogy ott tekin­télyes summa a havi előleg, itt meg sóra-paprikára alig elég? És ilyenkor legtöbbször elég, ha a — maguk portáján sepernek. Ha körmére néznek azoknak, akik Pató Pál uram örökébe léptek, akik azt hi­szik, hogy ma is ráérünk vi­lágban élünk, hogy semmi nem szalad el előlünk. Minden nap, minden új módszer — elszalasztott lehe­tőség. A parasztember annak­idején „megfogott” minden percet, minden fillért. Vajon most. nagyüzemi méretekben nem ezt kell csinálni? Vajon nem éppen a nagyüzem tör­vényszerűségei diktálják azt, hogy ami ma elég volt, az hol­nap már kevés lesz — ter­ményben. tudásban egyaránt? A nagyüzem törvényszerű­ségei ezt diktálják. S ezzel lé­pést kell tartani! Akik Pató Pál uram útját járják, rossz utat járnak. Akik a holnapba, a szocialista holnapba, a kom­munizmushoz vezető holnapba akarnak jutni, azoknak nem ezen az úton dobban a léptük. Ezt a mai patópálök is, előbb, vagy utóbb, de észre kell, hogy vegyék. S vagy sza­kítanak a maguk járta úttal, vagy pedig — magukra ma­radnak. Mészáros Ottó nem arra gondolnak, hogy a megfelelő munkaszervezés, a nyújtott, vagy kettős műszak a gépeknél nemcsak az aratás, hanem a mélyszántással a jö­vő évi termés sikerét is bizto­sítaná. Nem, ők nem látnak előre, nem gondolnak a holnapra, holnap nincs is, csak ma van. Pedig a holnapot mindig ma kell megalapozni, semmit érő holnap az, aminek ma nem rakják meg az alapját. És nem gondolnak akkor sem a jövőre, amikor hada­koznak az új módszerek ellen. Nem látják, hogy az a jövő, hogy csakis akkor vezethet­nek mindig magasabbra lép­teink, ha új és új, jobb és jobb módszerekkel cseréljük fel a régieket, a kevésbé eredmé­nyeseket. Űj volt a takar­mánytáp, úgy kellett „rásóz­ni” a közös gazdaságokra. Ma már nem lehet kielégíteni belőle az igényeket, de még ma is nem egy tsz-elnök büszkén hangoztatja: „ide ugyan be nem hoznak egy fél zsáknyi tápot se!” „Élelmes" termelőszövetke­zetek jelentős jövedelemre tesznek szert pusztán azzal, hogy nem félnek az újtól, hogy ahol meglátnak, meghal­lanak jót, hasznosat, azt ma­guk is megpróbálják. De saj­nos, kevés még az ilyen élel-r mes szövetkezet, inkább az el­lenkezője a több. Pedig sok­szor még kockázattal se jár­na, még anyaei befektetést se igényelne az új megpróbálása! Pusztán a kényelmesség, a rá­lelte azokat az utakat, módo­zatokat, amelyeken — ame­lyekkel úrrá lehet lenni eze­ken a nehézségeken. Egy ré­szük azonban megijedt, meg­rettent, s egyszerre szájára tévedt Pató Pál uram mondá­sa: hejh, ráérünk arra még! Ezt mondják, ha arról van szó, hogy nyári mélyszántást kell végezni, ezt mondják, ha a jövedelemelosztás új formái­ról van szó, de ezt mondták a tavasszal is, amikor a csalá­di művelés került szóba, s ezt fogják mondani... De álljunk meg egy pilla­natra az elmefuttatással. Va­jon patópáljaink, akik bizony szép számmal hajtogatják a magukét, vajon a valamikori Pató Pál urammal egy kalap alá vehetők-e? Pató Pál uram a magáét lökte oda az esőnek, az enyé­szetnek, a saját kardját marta a rozsda, s a maga holnapját adta oda ráérünk-jeivel a sem­minek. De a mai pató pálok nem a magukét kockáztatják, elsősorban nem maguk látják kárát restségüknek, újtól, cse­lekvéstől való irtózásuknak, hanem a közösség, az a közös­ség, amely éppen hogy nem patópáloskodni, hanem vezet­ni, irányítani, mindig újat, mindig jobbat kitalálni ültette őket oda, ahol vannak. Másé­ból , s nem a magukéból sá­r l A maradiságot, a tehetetlen­! kedést, a mindenre ráérünket ; Pató Pál uram históriája a ; nép gondolatvilágában elvá- ; laszthatatlanná tette nevétől, j De nemcsak a valamikori, a j költő megénekelte Pató Pál £ az, akit számontart az egysze- {rű ember, hanem — kényte- len-kelletlen — fel- és megje- gyez mai patópálokat is. } Nagyobb léptekkel aligha !j haladt előre a magyar társa- ^ dalom, mint ezekben az esz- ^ tendőkben. A helyes iparpoli­tika, a mezőgazdaságban vég- í rehajtott döntő fordulat egy- f ben a társadalom szekerét is $ előbbre és előbbre viszi. S bár mindinkább hozzászokunk fezekhez a mérföldes léptek- ^ hez, mindinkább magával ra- ^ gad ez a nagy iram, sókasod- ^ nak afféle gondjaink is, hogy ^ egyesek nem értik ezt a gyors- j léptű előrehaladást. Az úttörő emberek, akik í, például elsőként értették meg ff a nagyüzemi mezőgazdaság ^szükségességét és egyedül jár- ^ ható útként azt választották, ^ m á s világot vállaltak, bár ^ félsszel, de mégis, ízlelgetni í kezdték ennek a más világnak ? az ízelt. Jöttek utánuk a töb- ^ biök is. Majd vezetőket vá- ^ lasztottak maguk közül, s ^ ezeknek a vezetőknek nem volt, s ma sincs könnyű dolga. ^ Jórészük megértette a nehéz- J ségeket, s kereste és meg is A visegrádi hegy lábánál a Duna mellett vezető utat át­építik. írott és képriportban már több ízben beszámoltunk erről. Nemsokára olyan útépí­tési munkálatok kezdődnek, amelyeket a forgalmas Duna­kanyarból nem látni, mégis az ide kirándulók szolgálatára készül. Utat építenek a Fekete-hegy­re. Salamon tornyához és a Mátyás-kastély romjaihoz ed­dig igen meredek úton juthat­tak fel az érdeklődők. A most elkezdődő munkálatokkal a hegy túlsó felére építenek ki­tűnő műutat. A nyolc méter széles, három és fél kilométer hosszú bitumenút lehetővé te­szi, hogy gyalogosan és gépko­csival egyaránt könnyűszerrel megközelíthessék a közel 490 méter magas csúcsot. A szer­pentin elsősorban a várba vezeti a kirándulókat, de ösz- szeköttetést létesít Tahitól — Nagyvilámon keresztül — a két ismert kirándulóhellyel is. Valamikor, Mátyás idejében ezen a most bitumennel meg­építendő útvonalon jártak fel a lovasok, most nagy méretű útépítő dózerek látnak dolog­hoz, hogy a mai ember számá­ra tegyék minél hozzáférhetőb­bé a régi emlékeket. Az első dózer már megérkezett, s rö­Hazaérkezett Irakból a magyar kormányküldöttség A magyar kormányküldött­ség, amely az iraki kormány meghívására Molnár János művelődésügyi miniszterhe­lyettes vezetésével részt veti az Iraki Köztársaság nemzet ünnepe, a forradalom 4. évfor­dulója alkalmából rendezet' ünnepségeken, visszaérkezet Budapestre. (MTI) videsen még három csatlakozik hozzájuk. Az építkezés költsé­ge ötmillió forint. A lengyel nép ünnepe

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom