Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)

1962-07-20 / 168. szám

A CEGLÉDi JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZ ÉRÉ VI. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM 1962. JULIUS 20, PÉNTEK TÖBB TERMÉNYT A NÉPGAZDASÁGNAK A ceglédi Dózsa Népe Tsz e héten tartotta igazgatósági ülését, amelynek az első napi­rendi pontja a kertészet terü­letének növelése, azaz a ker­tészet jelenlegi állása és jövő évi tervfeladatok. A tsz elnöke a beszámolójá­ban részletesen ismertette ker­tészetük jelenlegi helyzetét, elemezte egy-egy növényféle­ség jelenlegi állapotát. Megál­lapította, hogy a rossz időjárás ellenére a fagykár, a kétszeri szélverés, a nagy mennyiségű palántafelhasználás ellenére is úgy néz ki jelenleg a helyzet, hogy globálisan a kertészet ez évi tervét előreláthatólag tel­jesíteni tudja. Ezután rátért a tsz-elnök arra. hogy e gazdasági évben a tsz-ben rendisívül komoly problémát okoz az a kérdés, hogy a tsz-ben a növényter­melésben dolgozó tsz-tagok ré­szére nem .tudnak folyamatos munkát biztosítani, ezáltal ezék a tsz-tagok kevés munkaegységet tudnak elérni. Ez viszont anyagiakban, azaz a megélhetésük területén igén komoly problémát jelent. Je­lenleg is a legnagyobb mun­kák idején mintegy 40—50 fő azok száma, akiket nem tud­nak foglalkoztatni s ennek so­rán az Alkotmány Tsz-nek egy gépes csapatot s ezenkívül egy r.yolc főből álló női munka­csapatot adtak át. A tsz igaz­gatóságának és vezetőinék el­engedhetetlen kötelessége, hogy gondoskodjon valameny- nyi tez-tag munkával való el­látásáról, megélhetésének biz­tosításáról. Ennek érdekében azt javasolja, hogy a mai igazgatósági ülésen hozzanak határozatot arravonatkozólag, hogy a tsz növelje kertészeti területét, amely munkaigé­nyes, belterjességénél fogva, s valamennyi dolgozó tsz- tagnak munkalehetőséget biztosít amellett, hogy a tsz bevételi terve is nő és a lakosság számára is több terményt biztosítunk. Ezután rámutatott Radosza elvtárs arra, hogy az intenzí­vebb gazdálkodás bevezetése második ötéves tervünk fel­adataiból is adódik, mert a tsz a 23—24 százalékkal szem­ben legalább 30 százalékos emelkedést szeretne elérni. Ezt terményben a korszerű agro­technikai módszerek alkalma­zásával. a gépesítéssel és nagy­mértékben az öntözéses terület növelésével kívánják megvaló­sítani. Pénzügyileg a tsz to­vábbi fejlődése és a ta^ok jö­vedelmének növelése érde­kében is szükséges, 'hogy az , egy hold területre eső bruttó jövedelmet magasabbra emel­hessék. Ehhez elsősorban az az út vezet, hogy olyan növény- kultúrákat honosítsanak meg, amelyek 15—20 ezer, sőt egyes kivételes fajtáknál az 50—100 ezer forintot is meghozzák ka­taszteri holdanként. Ez nagy­mértékben hozzájárul majd ahhoz, hogy az egy holdra eső bruttó bevétel növekedjék. Következésképpen szüksé­ges tehát a kertészeti terü­let növelése népgazdasági érdekből, a tsz továbbfej­lődése szempontjából és a tagok munkával való ellá­tása és jövedelmük növe­lése szempontjából. Ezután rátért Radosza elv- társ arra, hogy a vezetőség szúkebb körben már kidolgoz­ta a kertészet növelésére irá­nyuló tervét, melyből az aláb­biakban néhány számadatot közlünk. Száraz kertészet vonalán 50 kh zöldborsó, várható jövede­lem 250 000 Ft, 20 kh dinnye, várható jövedelem 192 000 Ft, 20 kh paradicsom, várható jö­vedelem 192 000 Ft, 10 kh új- burgonya, várható jövedelem 120 000 Ft. Öntözéses kertészetnél 20 kh vegyes áru, várható jövedelem 300 000 Ft, 1000 négyszögölön hajtatásos primőr 100 000 Ft. Továbbá három kh-ról nyolc kataszteri holdra kell emelni az öntözéses szőlőiskolát, ami­ről 40 000 forint a várható be­vétel. összesen tehát a kerté­szet és öntözéses területek vo­naláról egymillió 554 000 forint bevétel várható. Természetesen ehhez a jelenlegi öntözőrend­szerhez a vegyes kertészethez 200 folyóméter öntözőcsőre van szükség, s legalább 5000 mázsa sertéstrágyáraf A továbbiakban részletesen lefejtette Radosza elvtárs azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a fenti bevételi terv eléréséhez. Is­mertette a munkaerőszükségle­tet és a tsz-tagok munkával való ellátását, majd ezek után megkezdődtek az igazgatósági tagok és az igazgatósági ülés­re meghívott kertészek hozzá­szólásai. Kelényi Jenő primőrkertész elmondta, hogy örömmel jön a tsz-be dolgozni azzal a tu­dattal. hogy kifejtheti képessé­geit annál is inkább, mivel az agrártudományi egyetem so­roksári kísérleti intézetének vezetőitől, akiket a Dózsa Népe Tsz felkért patronálásra, dr. Somos professzor elvtárstól és dr. Túri tanár elvtársiktól konkrét tudományos és gya­korlati segítséget kap ahhoz, hogy a hájtatásos primőrker­tészebben az 1000 négyszögölön a 100 ezer forint bevételt biz­tosítani tudja. A hozzászólá­sok során Plavetz József virág­kertész, akf szintén a Dózsa Népe Tsz-ben kívánja alkotó tevékenységét kifejteni, elmon­dotta, hogy rendkívül jövedel­mező volna a tsz-nek, ha kb. két kataszteri holdon rózsát és egy kataszteri holdon évelő és egy­nyári virágot termelnének. A kataszteri holdunkén ti 44 000 forint befektetés mellett évi 100 ezer forin­tot lehetne rózsatermelés­sel biztosítani a tsz-nek. Az igazgatóság tagjai részle­tes elemzés után azt a határo­zatot hozták, hogy a virág- kertészetre vonatkozóan Pla­vetz József, a tsz elnöke, fő- agronómusa, és párttitkára dolgozzanak ki részletes tervet, míg a száraz és öntözéses ker­tészetre vonatkozóan egyhan­gúlag helybenhagyták Radosza elvtárs előterjesztését s meg­állapodtak abban, hogy a nép- gazdasági tervekbe beillesztve következetesen fogják végre­hajtani a kertészet területének növelését a lakossóig jobb ellá­tása céljából. — Sz. J. — AZ ŐSZI MEZŐGAZDASAGI KIÁLLÍTÁSRA készülnek a járás termelőszö­vetkezetei, A mezőgazdasági kiállítás növénytermesztési szakbizottsága már elfogadta a jelentkezéseket az abonyi József Attila, Kossuth, Lenin és a dánszentmiklósi Micsurin termelőszövetkezettől őszi ár­pára, illetve lucernára, az abo­nyi Üj Világ Termelőszövet­kezettől dohányra, a kőröste- tétleni Vörös Csillag Terme­lőszövetkezettől pedig cukor­répára. Munkás—paraszt összefogás Nem nagy dolog, de a köl­csönös segítség igen szép pél­dáját láttuk Törteién. Az Aranykalász Termelőszövetke­zet kovácsa munka közben el­törte a karját. Pótlására szak­embert nem találtak a község­ben, a betakarítás során fel­szaporodott kovácsmunka azonban sürgős. A termelőszövetkezet veze­tősége tanácstalanságában fel­hívta a patronáló vállalatot, a Budapesti Acél- és Csőgyárat, ahonnan néhány órán belül meg is érkezett a segítség, a gyár egyik kovácsa, aki azóta is nagy szorgalommal és lel­kesedéssel végzi el a sérült ,tsz-tag munkáját. Vizsgáztak a közigazgatás dolgozói VEGRE 1,5 millió forint út- és járdafelújításra A városi tanács végrehajtó bizottsága a kora tavasszal 1,6 millió forintot biztosított a műszaki osztály részére né­hány úttest aszfaltozására és a legfontosabb járdák felújí­tására. Bár a Pest megyei Útépítő és Kőbánya Vállalattal a szer­ződés már r^gen elkészült, anyagszállítási nehézségek mi­att a munkálatok mind ez ideig nem kezdődtek meg. Tegnap reggel végre örven­A hét elején a járási tanács folyosóin izgatott emberekkel találkoztunk. A kezükben tar­tott anyagba bele-bele néztek. Könnyű kitalálni, hogy vizs­gára mentek. — Milyen vizsgáztatás fo­lyik ilyenkor, amikor mások már üdülnek — kérdezzük Molnár Lászl&nét. az igazga­tás} osztály vezetőjét. — Most folyik a tanácsok igazgatási dolgozóinak szak­vizsgája a gyámügyi, anya­könyvi és hagyatéki eljárás anyagából. — Hétfőn a mono- ri járás községeiből tették le- eredményesen a vizsgát, ked­den a ceglédi járás 3 járási és 13 községi előadójára került sor. akik közül 14 dolgozó ért el kiváló eredményt! — Akkor kár volt annyira izgulni a vizsgázóknak! — Ez már a vizsgák velejá­rója —‘ pedig ilyen alapos fel­készülés mellett tényleg szük­ségtelen volt, hiszen igazgatá­si dolgozóink az évközi kon­ferenciák alkalmából is szor­galmas munkáról adtak bi­zonyságot. A háromnapos igazgatás' vizsgát Cegléd és Nagykőrö város igazgatási dolgozóinál vizsgája zárta be. A vizsgabi zottságban a megyei és járá­si tanács, az ügyészség és já rásbíróság képviselői vette! részt. A vizsgázók boldogaT vették át a szép bizonyítvá­nyokat. Reméljük, hogy tudá­suk eredményeivel a félfoga­dások alkalmával még sokszoi találkozunk. Peresztegi Mielőtt még nagyobb baj történne A Cegléd—Vezseny között közlekedő vasút menetrend- változása ügyében írt sora­ink süket fülekre találtak. A vonatok változatlanul nem állnak meg Jászkarajenő Templomtéren és ennek majd­nem végzetes következményét láttuk a szerdai hetipiac al­kalmával. A Cegléd felől ér­kező vonat a szokottnál is gyorsabban haladt keresztül a megállón, erre azonban nem sokat adott néhány meggon­dolatlan utas, egymás után re­pültek le a zsákok és utánuk ugráltak a tulajdonosok. Riadt sikításra tekintet­tünk ki az ablakon, egy menyecske olyan szeren­csétlenül ugrott, hogy el­vágódott és majdnem a vonat alá esett. Szerencsé­jére azonban csak az áru­ja, egy kosár zöldség gu­rult a kerekek alá. Tanulság: ha már a menet­renden nem lehet változtatni, akkor legalább a voltatok személyzete, esetleg egy-egy rendőrőrszem térítse észre a felelőtlen ugrálókat. detes változás állott be ezen a téren. A Bercsényi utcában már láthatók az anyagszállító kocsik és a jövő héten a ki­vitelezési munka is megin­dul. Az eredeti programnak megfelelően még a nyáron sorra kerül a Marx Károly utca, József Attila utca, Má­ria utca és a Vécsei utca. Ezekben az utcákban a régi,, elhasználódott makadám utak mind elsőrendű, pormentes aszfalt burkolatot kapnak. Szokatlan tűzeset Nem túlságosan jelentős, és az aratás-cséplési időszakra egyáltalán nem jellemző -tűz­eset keletkezett csütörtökön a Petőfi Termelőszövetkezet területén. Egy hatalmas trágyaszarvas (rakás) ment öngyulladásba és gomolygó füstjével ijedt­ségbe hozta a környéket. Ami megnyugtató termésünk tűz­védelme szempontjából, hogy a Dózsa Tsz és a Cifrakerti Állami Gazdaság figyelőszol­gálata szinte egy időben je­lezte a tüzet a tűzoltóságnak, sőt azok kiérkezéséig ra ké­szenlétben tartott lajtos ko­csik .már be is avatkoztak. Újjáalakult a ceglédi szakmaközi bizottság A napokban az ismeretter­jesztő székház nagyterme meg­telt a vállalatok szakszerve­zeti kiküldötteivel, hogy a szakmaközi bizottság eddigi működéséről a beszámolót meghallgassák As új vezető­séget válasszanak. Kovács Ferenc, a szakma­közi bizottság elnökének meg­nyitója irtán Balogh József, a szakmaközi bizottság titká­ra tartotta meg beszámolóját az 1958 óta elért eredmények­ről, de ugyanakkor rámutatott a hiányosságokra és ezeknek, a kiküszöböléséhez utat muta­tott. Az értékes beszámolóhoz Ba- tó elvtárs, a SZOT kiküldötte szólt hozzá, elemezve a szak­maközi bizottság munkáját. Megállapította, hogy a ceglédi szakmaközi bi­zottság Pest megyében el­ső helyen áll funkciójá­nak betöltésében. A hozzászólásokra Horváth élvtárs, a SZOT titkára adta meg a válaszokat és jogi ügyekről adott értékes felvilá­gosítást. Kovács Ferenc beje­lentette, hogy az eddigi veze­tőség megbízása lejárt és a SZOT új vezetőség választásá­ra a mai gyűlést jelölte ki. Ezután megválasztották a 15 tagból álló vezetőséget és a jól sikerült vezetőségválaszfó gyűlést bezárták. Utána az újonnan megvá­lasztott vezetőség ülést tar­tott. Elnökké Kovács Ferencet, titkárrá Balogh Józsefet választották meg. Az új vezetőség különböző HÍREK A CEGLÉDI KOSSUTH TSZ-BŐL — A SILÓKUKORICA, ku­korica, cukorrépa és naprafor­gó növényápolásával is kész vannak a tsz dolgozói. — SZÉPEN FEJLŐDIK a kukorica és cukorrépa, ami természetesen az időben és a jól elvégzett munka eredmé­nye. — BÜZÄBOL eddig arató­géppel 200 holdat, kombájn­nal 120 holdat vágtak le. — 80 SZÁZALÉKBAN vé­gezték el a tavaszi árpa és a rozs aratását. Minden jel ar­ra mutat, hogy a hét végéig, szombatig, minden aratás be­fejezést nyer. — A BORSÓ ARATÁSÁT is 80 holdon elvégezték, jelen­leg csépelik. — EDDIG 13 000 darab csir­két neveltek fel és adtak el. Ez idő szerint 12 000 darab csirkét nevelnek, előrelátható­lag augusztusban értékesítik ezeket a BARNEVÁL-nál. — A TERMELŐSZÖVET­KEZET dolgozói jó munkát végeztek, ezt mutatja az a tény is. hogy már az ő$zi ár­pa aratását befejezték. Az aratást 80 százalékban kom­bájnnal, 20 százalékban pedig aratógéppel végezték el. — 434 HOLD szőlő permete­zése és horolása fejeződött be a napokban. — JÓL HALADNAK a munkák a zöldségfélék ter­mesztésében is. — JELENLEG 120 darab marba hízik a termelőszö­vetkezet állattenyésztőinek gondos keze alatt. Éppen ezért nem véletlen az a tény sem, hogy az eddigi időre eső ser­téshizlalási tervet is pontosan teljesítették. — NEGYVEN HOLD kivé­telével megtörtént a lucerna és szénafélék betakarítása, amelyet már karaiba is rak­tak. — AZ ABONYI ÉPÍTŐ­IPARI és Laikáskarbantartó Ktsz évi terve a lakosság felé csaknem másfél millió forint. A szövetkezet 1961. évi 1 főre eső termelési értéke 82 ezer forint volt, amely 1962- ben 83 ezer forintra emelke­dett. A szövetkezét vezetősége az elmúlt évek tapasztalatai­ból kiindulva a műszaki át­szervezést a lakosság igényei­nek figyelembe vételével haj­totta végre. 11 — A CEGLÉDI VÖRÖS CSILLAG tsz már ez idáig 175 katasztrális hold tarlóve­tést végzett el és 625 kataszt­rális hold learatott területről húzták le a szalmát, melynek túlnyomó részét kazalba is rakták. — KÉT HÉT MÚLVA a Ruhaipari Vállalat KlSZ-szer- vezete 2 napos kerékpártúrát szervez Nagykőrösre, ahol a városi KISZrszervezet fogadja őket. A KISZ-fiatalok a ceg­lédieket felépített sátortábor­ral és finom ebéddel várják. Nem maradhat el ez alkalom­mal sem a vidám tábortűz és a műsor, amelyre már ké­szülnek. — A CEGLÉDI LENIN Termelőszövetkezet megkezdte a paradicsom és paprika szál­lítását nagy mennyiségben a MÉK, valamint a piaci el­árusítóhelye részére. Ez idáig már leszállítottak 80 mázsa tököt. '25 mázsa uborkát és 150 kilogramm sárgadinnyét, a paradicsom és a paprika mellett. — A CIPŐIPARI VÁLLA­LAT dolgozói a térítésmen­tes véradás során több mint négy liter vért adtak. A Vér­adó Állomás kiszállt a hely­színre és a vérvételt ott bo­nyolították le. — A CEGLÉDI DÓZSA NÉPE Tsz ez idáig 108 kh nyári mélyszántást végzett el. A nyár folyamán összesen 600 holdat fognak felszántani. — ORSZÁGJÁRÁST szervez a törteli Földművesszövetke­zet, dolgozói számára. Elsőnek 43 kereskedelmi és vendég­látóipari dolgozót visznek el autóbuszkirándulásra Viseg- ródra és Esztergomba. — 217 KG LUCERNA má­sodik kaszálását és annak be- kazlazását fejezték be a ceg­lédi Vörös Csillag Tsz-ben. — HENCZ LÁSZLÓ, a nyársapáti Kossuth Tsz dol­gozója súlyos fadarabot ej­tett a lábára, ennek következ­tében lábujját összetörte. A baleset következtében 10 szá­zalékos rokkantság maradt vissza, háztáji biztosítás alap­ján 1500 Ft kártérítést ka­pott az Állami Biztosítótól. Jól van va iff tf y A kőröstetétleni Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet a be­takarítás zavartalan lebonyolí­tására kellő időiben megren­delt az Agrokernél 500 darab zsákot és 8 métermázsa zsine­get. A vállalat felvette a meg­rendelést, a gazdaság időben elküldte a fedezeti igazolást, a zsineget az utolsó pillanatban, július 1-ére le is szállították, a zsákokról azonban egy szó sem esett. A gazdaság vezetősége több­szöri levelezgetés után sem kapott feleletet arra. hogy mi­kor kívánja a vállalat a zsá­kokat leszállítani? Remélhető­leg nemi szüretre, vagy a cu­korrépa betakarítására? Végh Katalin és Silye Ernő Július 21-én délután fi órakor tart­ják esküvőjüket a Ceglédi Városi Tanács házasságkötő termében. Tóth Tecuka és Máté Gábor júUus 21-én délután 6 órakor tart­ják esküvőjüket a ref. nagytemp­lomban. — A VASIPARI KTSZ hű­tőgépek javításával is foglal­kozik. A kisebb hibákat a helyszínen, a nehezebben el­végezhető munkákat pedig a ktsz műhelyében végzik el. — AZ ELMÚLT HÉT során 92 darab hízó sertést adott el a ceglédi Lenin Tsz az Állat- forgalmi Vállalatnak s ezzel az idén átadott hízott serté­sek száma 504 darabra emel­kedett. E hónap végéig még 22 darab hízó marhát és jú­nius 25-én 1879 darab pe­csenyekacsát adnak át a tsz állományából az állami vál­lalatoknak., Ez úton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik drága jó feleségem •mván-k és nagyanyánk: id. Bolcsó Jánosné szül.: Gsomány Borbála temeté­sén megjelentek, részvétükkel bá­natunkban osztoztak, sarjára ko?- szorút. virágot helyeztek. Id. Bolcsó János és a gvászoló család Hálás köszönetét mondáink roko­nainknak. ismerőseinknek és mindazoknak, akik felejthetetlen emlékű édesanyánk, nagvanvánk: özv. Dobos Lászlóné szül.: Szabó Lídia elhunyta alkalmából rész­vétüket nyilvánították, a temeté­sén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gvászoló család Ez úton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, nagyanyánk és test­vérem özv. Bakosi Jánosné szül.: Nyiri Zsófia temetésén megjelen­tek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, síriára koszorút, virá­got helyeztek. A gyászoló család reszortfelelősöket jelölt ki a ; szakszervezeti munka megja­vítására és tervbe vette, hogy többet foglalkozik a munka- versennyel, a szocialista bri­gádok eredményeivel és eze­ket a sajtó útján nyilvános­ságra is hozza. Az új vezető­ség elhatározta, hogy tovább fejleszti kapcsolatait a párt- és Janácsi szervekkel és a tö­megszervezetekkel. Még szo­rosabban összefogja a szak- szervezeti tagokat, irányítani fogja szervezeti életüket, poli­tikai és kulturális nevelésü­ket. Minden remény megvan ar­ra, hogy most már a szakma­közi bizottság jobban teljesít­se feladatát. Minden héten szerdán délután fogadónapot tar­tanak és segítenek az esetleges panaszok elin­tézésében. Létrehozták már eddig is a nyugdíjasok klubját az isme­retterjesztő székház (volt MEDOSZ) Teleki utca 12. szám alatti külön helyiségé­ben, ahol a szakszervezeti ta­gok művelődhetnek és szóra­kozhatnak mindennap 4 órá­tól este 10 óráig, xtasárnap délelőtt W órától 1 óráig, ftt rádió, televízió, sakk és kár­tya. valamint folyóiratok és könyvek állnak a látogatók rendelkezésére. Váróczi József

Next

/
Oldalképek
Tartalom