Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-15 / 138. szám

1962. JÜNIUS 15, PÉNTEK ™%JCú4m> 3 Az emberek ezreiről van szó Ha kíváncsi vagy arra, hogy mi újság a faluban, mi jár az emberek fejében, s mi van a szivükben — ülj be tíz percre a borbélyhoz. Én is így tettem. Beültem Répics bácsihoz, hogy igazítsa meg a frizurámat. Répics bácsihoz, aki már csaknem fél évszázada iga­zítja a frizurákat ugyaneb­ben a borbélyműhelyben. — Lassan, lassacskán megy itt az élet — hallgattam sza­vait az olló csattogása köz­ben. — Most kissé lehervadt a jókedv, mert sok szőlő elfagyott... ' De nem is ez a legnagyobb baj. Mind­járt lenne itt gyorsabb élet, ha lenne valamilyen gyá­runk vagy üzemünk. Mert most a kátaiak ezrével jár­nak be Pestre naponta ez­rével. Hajnalban mennek, késő este jönnek. Így az­tán persze, hogy csendes a falu... S ha már így van, hogy utazni kell, legalább gyorsabb lenne az a vo­nat. Nagyon elkéne már az a második vágány, hogy ne tartson az út hét-három óra hosszat... Mert ugye­bár, kérem, ezrekről van szó... Gyár kellene, helybeli munkaalkalom Csakugyan, ha ezrekről van szó, akik bejárnak Pestre, akkor ezresekről is szó van, amit a kátai munkaerő ész­szerűbb felhasználása jelent­hetne. A nyiratkozás után te­hát ezzel a kérdéssel nyitot­tam be Kármán István he­lyettes elnökhöz, aki most a községi tanácsot vezeti: — Hogy állnak munkaerő dolgában, s mi most a tanács­nak a legnagyobb gondja? — A munkaerővel nem len­ne baj, mert április óta, ami­kor bejött a fagy, a tsz-ekben nagy a munkavállalás. De azért annak senki nem örül, hogy annyian járnak be a fő­városba. Minden ötödik ká­tai naponta utazgat. Ök ma­guk is, különösen a szakmun­kások, szívesen vennék, ha lenne itt, helyben munkaal­kalom. De egyelőre nincs. — S milyenek a kilátások? — Most már biztatóak. Úgy gondoljuk, hogy valamiféle gyümölcsfeldolgozó üzem kel­lene ide, közei a vasúthoz. Gyümölcs és kedv van, csak még víz nincs hozzá. — És lesz? — Lesz. Jövőre megjön, ha­ha a megyei tanács is úgy akarja. Rajtuk áll vagy bu­kik a dolog. Mi nem leérünk pénzt tólük, csak azt, hogy gyorsan, idejében hagyják jó­vá a tervet. Novemberben be- küldjüik a tanulmánytervet, s ha azt még ebben az évben jóváhagyják, akkor március­ra meglesz a kész kiviteli ter­vünk. így azután a tavaly fúrt két kút, a Bajcsy és a Lenin úti kutak percenként ezer liter vize eljutna az építendő gyárhoz, s elég is lenne neki. Megalakítanánk a víztársulatot, a községfejlesz­tési alapból fizetnénk a ter­vezést, no meg a lakosság szintén hajlandó áldozni rá, pénzt is, munkát is... Min­denki tudja, hogy ez az út ve­zet a nagykátai üzem felépü­léséhez, ahol aztán min­denki megtalálja majd a szá­mítását. Mert akik most Pestre „vándorolnak” min­den nap, azok itthon sokkal komótosabban keresnék meg a pénzüket, sőt, még a mos­taninál többet is... A szőlőtől -a borpincéig Milyen lesz az idei szüret ? És a szőlő? Mert aki Nagy- kátáról semmit nem tud, any- nyit mégis csak hallott már, hogy pompás szőlő terem erre­felé ... — Terem bizony — így az j öreg Bognár bácsi, a „koreai ‘ tsz” szőlőiskolájának brigád­vezetője, hárommillió vessző nevelője. — Teremhet is azon a másfélezer holdon, ami a falu körül van. A tagok csa­ládi művelésben kezelik a sző­lőt. A fagy, sajnos tényleg csi­nált bajt. De a fiatal szőlők ugyancsak utána nevelik. Az öregek persze mán nem na­gyon. Pedig hát gondozzák. A termésnek harminc százalékát kell a szerződés szerint leadni, így azután érdemes foglalkoz­ni vele. A munkát és az anya­got a tagok adják, az adót a tsz fizeti. A múltban sem jöttek ki jobban a szőlővel. — S milyennek ígérkezik a szüret? — Amolyan hetvenöt száza­lékosnak. A tavalyihoz ké­pest ... Jóízű a kátai bor Nézzünk be hát akkor a Pest—Szolnok megyei Állami Pincegazdaság fehércserapés birodalmába is. Ott mire szá­mítanak? — Azért az idén is számí­tunk holdanként hét-nyolc má­zsára — mondja Hegedűs Fe­renc, a pincészet vezetője. — Ha szép, hosszú lesz az ősz, az új hajtások még beérhetnek. Ha nem. akkor bizony sava­nyú, foktalan bor jön be. — Mennyit tárolnak? — Tizenkétezer hektót. Most kétezernyolcszáz van a hor­dókban. Zöld-fehér és fukszos borok. Átlag tíz és fél foko­sak .. Az újságíró elcsodálkozik a ragyogó berendezésen, a tiszta­ságon. azután nem tehet mást, mint hogy iszik egyet a kátai­ak egészségére. Biz’isten, fino­mat. S azóta önmaga is a ká­tai borok önkéntes propagáló­ja lett... Az egykori tifuszfanya Ez a szép, cserepes ház a Damjanich utcában van, Szabó Sándor géplakatos és családja lakja. A szomszédban egy cipészinester házán büszkélkedik a tv-antenna. Ez az az ut­ca, ez az a környék, ahol 1932-ben egy év alatt 181 tífusz- beteg szenvedett. A Kisfaludy, Irányi, Gólya, Damjanich és Bethlen utcában ma már csak hírből ismerik ezt a ret­tenetes betegséget. Ez a ház is tiszta, egészséges. A tiszti­orvos szerint pedig tavaly a faluban egyetlen tífuszos meg­betegedés sem volt, az idén a „nyilvántartó nagy könyv­ben” ezt a rovatot még meg sem nyitották. Valahol hiba van... a tizenkétezres nagyközség főterén — -/a ritka szép szimbólum — két április 4-e fogadja az érkezőt. A kegyelet ízlésesen el­rendezett, szívvel, gonddal ápolt, egy kerítés övezte pakkjában két emlékmű. A vörössip- kás magyar katonáké, akik 1849. április 4-én a Tápiónál adták életüket a magyar szabad­ságért. És a vörös zászlós szovjet katonáké, akik az 1945. április 4-e előtti időben szin­tén a Tápiónál adták életüket és szintén a magyar szabadságért. A régi világ már Nagykátán is a múlté. Keglevich gróf — akinek családja az őshonos Káta nemzetség leszármazottaitól Habsburg- bérként orozta el Buda 1686-os „felszabadí­tása” idején a Tápió menti hét határt — im­már csak rossz emlék. S vele együtt tűntek el talpnyaló hívei is: vitéz Bállá József le­venteparancsnok úr, llinyi Chikán László főjegyző úr (aki az éhes zselléreket a határba zavarta ki legelni), Rithnovszky János tanító úr, aki véresre verte a parasztgy er eke­ket, s még sokan mások. Utolsóként talán Pákosi Paxy Kornél ezredes úr hagyta el a kátaiakat, akinek dorbézolásaira még ma is jól emlékeznek. Ám el velük, akik már úgy sincsenek itt. Azokról beszéljünk, akik itt élnek, dolgoz­nak Nagykátán. Arról például, hogy mily szépen bontakozik ki a népi egység e nagy Duna—Tisza közti községünkben, a ki nincs ellenünk, az velünk van” —> mondotta a párt. S a szó jó talajba hullott a hátainknál. A régi értelmiség, amely már rég megtisztult az llinyi Chikán félék­től, számlál vagy százhúsz-százharminc főt. „Űj” értelmiség is dolgozik Nagykátán mint­egy ötven-hatvan. S mondjuk meg az igazat: sokáig zilált, széthúzó volt a kátai értelmiség. Erősen rétegeződött, s már-már úgy tűnt, hoav körükben merev, egymástól elzárt kasztok alakulnak ki. Dívott a házi zsúrozás, a min­dentől visszahúzódás. A helytelen szemlélet tette ezt. Hogy kié, azt ma már ne firtassuk. Inkább örüljünk an­nak, hogy — megértve a párt szavát — né­hány lelkes értelmiségi tavaly ősszel klubot alapított. Klubot a „régiek" és az „újak” ré­szére. Ők maguk, ha szabad így mondani, „régiek’. Dr. Ferencsik Sándor közjegyző és Farkas László gyógyszerész. A klubba hittel, bizalommal várták Káta valamennyi értelmiségijét. S megtörtént a csoda. A begubózott intelligencia eljött. Ma már mintegy százan találkoznak rendszeresen az értelmiségi klubban. Jól érzik magukat, a pénteki napokon néha éjjel fél kettőig is együtt vannak. A saját maguk vásárolta presszógépből sajátfőztű duplát mérnek eav- ötvenért, s szórakoznak, művelődnek, ameddig csak kedvük tartja. Járt már itt közöttük a megyei bíróság elnökhelyettese, s elbeszélge­tett velük az új büntető törvénykönyvről, volt itt a megyei zenei szakfelügyelő a muzsiká­ról, az Országos Űrhajózási Bizottság titkára a világűrről beszélgetni. Tjiggyék el, Nagykátán már az élet bizo­-O nyitotta be: „Aki nincs ellenünk, az ve­lünk van”. S ennek a kátai tizenkétezer látja hasz­nát ... Csúnyán megbántotta a Vö­röskereszt lapja, a „Családi Lap”, a derék nagykátaiákat. Pontosabban a kátai „illetékese­ket”. Egy védőnőre hivatkozva azt írta, hogy „tarthatatlan az a közöny, amellyel az egészség­ügyi problémák iránt viseltet­nek Nagykátán az illetékesek”. Azután elpanaszolta, hogy a vé­dőnőnek nincs hol dolgoznia, mert még egy szék, s egy asz­tal sem jut neki. A tanácselnök­helyettes „még azt sem tudja fejből, hogy ki az egészségügyi állandó bizottság elnöke. csak azt tudja, hogy a bizottság gya­korlatilag nem tevékenykedik”. „Számos községben társadalmi erőből építettek és építenek egészségházat és orvosi lakást... Nagykátán ezt úgysem tartanák megvalósíthatónak az illetéke­sek. Hiszen ott egyszerűen nem tudják helyére tenni az egész­ségügyet ... Az már kevésbé zavarja őket, hogy Nagykátán jóval a megyei átlag felett van a csecsemőhalandóság...” — írta a Családi I,ap. A támadó és igazságtalan cikk címe ez volt: „Valahol hiba van”. Ezzel mi is egyetértünk. Valahol hiba van. De tartozunk az Igazságnak azzal, hogy meg­írjuk: ebben az esetben nem Nagykátán van a hiba. Hanem a cikk írójában. Meri adatai egyszerűen és finoman: nem fe­dik a valóságot. 1. A csecsemőhalandóság te­kintetében a kátaiak nem a leg­rosszabb, hanem a legjobb he­lyek egyikén állnak a megyé­ben 2. Az egészségügyi állandó bizottság szépen működik, csak éppen egyes vöröskereszt-aktí­vák vonják ki magukat a mun­kájából. 3. A tanácselnökhelyet- tesnek hónapok óta fáj a feje az egészségügyi helyiség-problémák miatt. A tanács nem sajnálná a pénzt, de évek óta tartó huza­vona folyik a helyiségek és a lakások körül. Az egyiknek az árát épp most fizették ki, a többinél pedig a megyei ingat­lanközvetítő nehezíti a dolgot, értékelési probiémázgatással. 4. A védőnőnek, akinek a munká­ját mi magunk is sokra érté­keljük, valóban becsüljük, mód­ja van a tanácsháza két üres szobájának bármelyikében ad­minisztrálnia ... Valahol hiba van. Valóban. Valahol, a szemüveg körül. Fények és árnyak a „Koreaiéban A Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezetről már kö­tetnyi írás jelent meg az újsá­gokban. így hát csak távirati stílusban arról, ami jó, s ami lehetne jobb is. Ezerötvenen vannak, negyven százalékuk nő. A közös vagyonban szépen gyarapodnak. Ez idén építenek hatszázezer forintból egy 32 vagonos magtárat, az 500 férő­helyes sertéshizlalóba pedig bevezetik a komfortot, a villanyt, a vizet, s burkolják a padozatot. Emellett épül még icét 26-os sertésfialtató, az után megjavítottak az évben száz hold homokost, már ben­ne van a káposzta, a burgo­nya, a silókukorica. Az ősszel ehhez újabb háromszáz holdat sziktelenítenek. Tavaly munkaegységenként 30.20 forintot fizettek. A mun­ka is szélied halad. Nem is le­het ezen csodálkozni, amíg olyan emberek művelik a föl­det, mint Pető Antal és család­ja, a kertész-asszonyok negy­ventagú brigádja. Sas Demeter állattenyésztő vagy Takács Sándor traktoros. Vidám az életük is. Úgy hír­lik, az ősszel is lesz vagy tizenöt lakodalom. És hol a baj? Felsoroljuk. Sok baj van a kétlakiakkal. Az asszony bent van a tsz-ben, a férje vas­utas. A közösben szerzett kere­setük még az SZTK-t sem fe­dezi. Azt mondják, a kátai tsz- tagok, hogy erre kellene már valami rendelet. Azután egy másik hiba. Nincs a tsz-nek teherautója. Mit tesznek tehát? Vontatóval viszik fel Pestre a friss árut, vontatóval hozzák kedden Vác- szentlásZlóról a baromfi- és a sertéstápot, szerdán és pén­teken Kőbányáról a malátát. Vontatóval, lassan és bizony­talanul. És honnan szedik a vontatót? A munkából. Van ugyan három darab, de abból egy ugyancsak szorgalmasan cammog az országutakon... Azaz van egy másik megoldás is. Fizetni a TBFU-nak órán­ként negyven forintot. De ez nagyon rossz üzlet. Mint ólom­súly, úgy húzza a tsz-t... És harmadik megoldás nem lenne? Dehogyisnem! Venni egy teherautót. A pénzük állí­tólag megvan hozzá. Csak ép­penséggel az az autó nem akar begördülni az udvarukra ... — ÉPPEN MOST 25 ÉVE, hogy a nagykátai ipartestület kiadta évi jelentését a pénz- gazdálkodásról. Egy adatot idézünk belőle: a falu egyet­len közkönyvtárának gyarapí­tására évi 50 pengőt szavaztak meg. És ma? Egy év alatt 34 000 forint került erre a cél­ra. — A KÖNYVHÉT FOR­GALMA nagyon jó volt. Na­ponta átlag 700 forint ára könyvet vettek a kátaiak. Ér­dekes. hogy Móricz Zsigmond, Németh László művei mellett a legnagyobb érdeklődés a 110 forintos Dante-kötet iránt nyil­vánult meg. Amikor ott jár­tunk. az érkezett 13 kötetből már csak kettő volt meg. Ml ÚJSÁG? — NAGY AZ IDEGENFOR­GALOM mostanában errefe­lé. Alig néhány hete, hogy a kátaiak jó része életében elő­ször a saját szemétjei látott hat négert, a Budapesten ta-, nuló es a V IT-napra vendég­ként érkezett afrikai fiatalt, igazi, magyaros vendégszere- tettel fogadták őket. S most máris újabb külföldieket vár­Alfonsine olasz városka küldöttségét, amely június 21- én érkezik egyheti látogatásra Nagykátára. T — MIUTÁN A LAKÁS­KÉRDÉS a kátai „bennszülöt­tek” számára lényegében meg­oldódott (tavaly 80 új ház épült!), javában folyik több középület építkezése, átalakí­tása. Megemlítjük közülük a Nemzeti Bank építkezését. Ezt a munkahelvet három' helyi­séggel bővítették, s korsze­rűen átalakították. Olyan munkakörülményeket. higié­niai berendezéseket varázsol­tak ide. hogy azt bál-melyik fővárosi pénzintézet is meg­irigyelheti, — NAPIRENDEN A CI­GÁNYKÉRDÉS. A tanács végrehajtó bizottsága legutób­bi ülésén úgy határozott, hogy telkeket osztanak közöttük. Mintegy nedvven családról, 3—4000 emberről van szó, akiknek jó része már beleol­vadt a lakosságpa, s 90 szá­zaléka becsületesen dolgozik. Most hogy ingyen telkeket osztanak közöttük, hozzásegí­tik valamennyinket a Végleges letelepedéshez. t A cikkeket írta: Firon András Fényképezte: Gábor Viktor A „Görbe tükör“ helyett — a buksza tükrében A legfontosabb mégiscsak a buksza. Az emberek bukszá­ja. Mivel azonban azokba bele nem nézhetek, tehát el­megyek a legdrágább cikkek boltjába, oda, ahol a motor- kerékpárt, a televíziót, a mo­sógépet vesztegetik. Már csak azért is, mert nemrégiben a kezembe akadt egy könyv ez­zel a címmel: „Nagykáta gör­be tükörben — 1935”. S e gyűjtemény előszavában a következőket olvastam: „... Amiben élünk, az a mi borulásos, rögös jelenünk, terhes sötéten... Művész, életművész az, aki ebben a jelenben, a sívár, barna élet­rögökön is felcsillanó napsu­garat lát.. — Hát akikor nálunk Nagy­kátán csupa életművész él, mert ugyancsak vidáman vá­sárolgatnak a kátaiak nap­nap után — szolgál készséges felvilágosítással a vas-műszaki bolt vezetője, Kottái Rezső. — Eladunk havonta húsz mosógépet, néha még huszon­hármat is. Kerékpár naponta elmegy egy darab, vagy még több is, négynaponként öt darab. Lemezjátszót negyed év alatt hatot adtunk el. No meg hatvankét rádiót, har­minckét televíziót, s két hó­nap alatt három darab mag­nót. Ugyancsak hatvan nap alatt ötvenegy motorkerék­pár érkezett, s abból negy­venkettőt azon melegében ki­fizettek és elvittek ... Most májusban kilencszázhétezer forint forgalmat csináltunk. Kilencszázhétezret, uram! Kell-e ehhez még kommentár? Badacsonyi Már­ta I/a osztályos diáklány a súly­golyóval 6,49-et dob. Sok vidám, csinos osztálytársa figyeli őt. Nincs is okuk az elke­seredésre, nyitva előttük az egész élet. Éppen most folyik a háttér­ben látható szép gimnáziumépület­ben az érettségi vizsga. Kilencven­kilencen érettsé­giznek, s ezzel az 1954 óta Nagyká- tán érettségizettek 493 ÉRETTSÉGIZETT VI száma 493-ra emelkedik. Azért azóta, mert azelőtt Katán a gimná­ziumnak híre- hamva sem volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom