Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-05 / 129. szám

Versenyek előtt a megye legjobb modellezői A Kinizsi Sportkörnek van egy versenyszakosztálya, s ha ez nem is olyan népszerű, mint a futball, vagy más sport­ág, mégsem lebecsülendő. Ezt az eredmények sem engednék, mivel a modellezők a mült év­ben o megye legjobbjai vol­tak, országos vonatkozásban pedig a huszonharmadikok. Székelyhídi József szerint nem is azokkal szemben me­rülhet fel kifogás, akik rend­szeresen építik és versenyekre viszik modelljeiket, hanem a sportág továbbfejlesztése lát­szik megoldhatatlan feladat­nak. A modellezés olyan tech­nikai sport, amely igen hasz­nos az ifjúság nevelésében. Ezt a funkciót azonban nem láthatják el, mivel a jelenlegi szűk keretek között úgyszól­ván műhely nélkül, nem ne­velhetnek a fiatalokból gár­dát. Ezért inkább a korosabbak, a tapasztalt felnőttek sportjává lett a hajó- és autómodellck épí­tése, akiknek nem okoz akkora gon­dot, ha a kapott anyagot eset­leg otthon, a konyhaasztal sar­kán is kell feldolgozniuk, ők már nem szorulnak útmuta­tásokra, önállóan építik hajói­kat. A régi gárda állja a sa­rat, ez a nyolc-tíz ember, köz­tük alig két-három tizenhét- húsz év közötti fiatal, ügyesen dolgozik. Különösen megér­demli az elismerést Koroknál István, aki a múlt évben nem­csak mint megyei első, de or­szágos vonatkozásban is tizen­kilencedik helyen végzett a ranglistán. Az idén újabb motorokat szereztek be; különlegesség­nek számít a köbcentiméteres motor, amelyhez korszerű sik­lótestet építenek, rádióirányí- tásos sebességi kategóriába. Vásároltak egy darab 5 köb­centiméteres izzófejes motort is, s ehhez is sebességi hajó­testet fognak építeni. Ugyancsak az újabb vásárlásból van két 2,5 köbcentiméteres Rekord motorjuk ezekhez igen nagy sikerű légcsa­varos sebességi modellt építettek. Készül két autó-modelljük is. Az első verseny megtörtént, rövidesen következik a máso­dik is. Most jobban szeretné­nek szerepelni a tavalyinál, Budapesten a holt Dunán ren­dezendő versenyen. Azután a Balatonra szeretnének eljutni, ahol június végén lesz a vitor­lásverseny A nyáron sorra kerülnék az alföldi városok közül Szeged és Debrecen is. Már hagyománnyá vált, hogy ahol a nagykőrösiek megfordulnak, ott újdonságot mutalnak be minden évben. Az idén sem maradnak adó­sak, s ebben nagy része van Székelyhídi Józsefnek is. Ke­vesen tudják azt megcsinálni, hogy egy külföldi képeslap fényképe után megterveznek egy hajót, s meg is építsék azt. Ő pedig most ezzel próbálko­zott, s úgy látszik, jó ered­ménnyel. Nevetve mondta, hogy már készülőben van a jövő év szenzációjával is, csak előbb ezen az évadon jussa-- nak át szerencsével. Tama i Tamás Y A TÁRGYALÓTEREMBŐL Jogerősen 3 hónap börtönre ítélték dr. Técsy Bálintot A Pest megyei Bíróság pén­teken tárgyalta másodfokon dr. Técsy Bálint ügyét, aki — mint annak idején erről rész­letesen hírt adtunk — rend­szeresen rágalmazó, névtelen, illetve álnévvel ellátott levele­ket küldött az MSZMP Köz­ponti Bizottságának, vala­mennyi állami szervnek, vala­mint a megyei egészségügy felettes szerveihez. Ezekben súlyos rágalmakkal, vádakkal illette dr. Faragó Kálmán és dr. Hídvégi Zoltán orvosokat. Dr. Técsy Bálintot a városi Hat iskola, 18 tanító Szemben a kccsári taoácsihá- zával van egy iskola, ahol a gyerekek éppen tornáznak. Bánt az épületben, a tanter- termekibem tart a tanítás, fe­lelnek, figyelnek a kocsári gyerekek. Hat iskolája van KocsémaJk, hét belterületi, és négy kül­területi. A hat iskolában 18 pedagógus tanítja a gyereke­ket a betűvetéstől Ikezjdve a fi­zikáig — mindenre. Egy negyven férőhelyes nap­közi otthonos óvodában két óvónő vigyáz, illetve foglalko­zik a gyerekekkel, míg szüleik dolgoznak. Ha a tanácslházúitói indulunk el, továltob haladva a kultúr- háahoz érünk. Kocsér legré­gibb épülete a fcuitúriház, s kö­zeli terveikbe vették, hegy át­alakítják. A kultúrházban Antal Do­mokosáé pedagógus vezetésé­vel működik a színjátszó és a tánccsoport. Szerződésük van a Pest megyei Petőfi Színpad­dal, akik havonta tartanak előadást. Emellett rendszeres TIT-előadások vannak. A szép moziban egy héten hánomszofr van előadás, csütör­tökön, szombaton és vasárnap. Szeretnék a közeljövőiben a jelenlegi kis vetítőgépet egy normái vetítőre kicserélni. A szép, gazdagon ellátott könyvtárat szívesen látogatják az olvasná szerető kocséri em­berek. Több mint 1500 kötet van a felnőtt, s 1040 kötete az ifjúsági könyvtárnak. Kisdobos- és úttörőavatás volt a Rákóczi Iskolában Az Arany János Termelőszövetkezetben az állami gazda­ság palántázó gépével ültették a paradicsomot Tollhegyre sz úrva : JÁTÉK AZ ÁRAMMAL?! .. A városban ma már áttértek a 110 voltos áramról 220-as voltra, Ahol szükségessé vált az átalakítás, ott az áram átkap­csolás előtt meg kellett kezdeni a különféle műszaki átalakí­tásokat. A Kinizsi sportkörben is így történt. í>j csöveket kellett befektetni, a vezetékeket ki kellett cserélni, és ezzel új kap­csolók stb. váltak szükségessé. Április 25-re Ígérte a munka megkezdését az Épület- és Lakáskarbantartó Ktsz. Az ígéretből május 2-a lett, vagyis ek­kor jelentek meg a munkák elkezdésére. Május 14-én írásban értesítettek a sportkört, hogy május 16-án megtörténhet a műszaki átvétel, részükről a munkát befejezték. Azóta már júniust írunk és a „kész” munka eredménye, hogy a falban szabadon lógnak az árammal teli vezetékek, időközben megtörtént az áram átkapcsolása is. Csak az a kérdés, mire várnak az Épület- és Lakáskarban­tartó Ktsz-nél? Arra, hogy egy halálos baleset rádöbbentse őket bűnös hanyagságukra? Helyes lenne, ha a „kész” mun­kát sürgősen befejeznék ne csak papíron, hanem a valóság­ban is, amíg nem késő. (t. p.) Telefon helyett — motor?! — Tessék már megállni egy pillanatra, szeretnék va­lamit mondani — állít meg SPORT KOSÁRLABDA Női NB II. Bp. Spartacus—N. Kinizsi 59:53 (21:24). Nagykörös, 400 néző. Ve­zette: Gilly, Szamosi. Kinizsi: Molnáráé (8), Var­ga (6). Fajka — Dobozi (3). Ko­máromi (36). Csere: Vilcsák, Paul. Az első percekben Komá­romi talál kétszer is kosár­ba, 0:4, amit a Spartacus egyenlít (4:4). Innen a fél­idő végéig a Kinizsi tartja kezében a mérkőzést, bár a csapatmunka nem meggyőző. Különösen palánk alatt ügyetlenkednek a Kinizsi-já­tékosok, a lepattanó labdák rendre ellenfélhez kerülnek. Fordulás után azonnal a Spartacus ér el kosarat. Az­tán Komáromi egyéni ak­ciói következnek. Egyik eset­ben bravúros szerelés után tör be és ér el kosarat. (23:28!) A Spartacus erőtel­jes akciói után az 5. perc­ben megfordul a játék ala­kulása, a vendégcsapat vezet 37:36-ra. A Kinizsit elhagyja ereje, önbizalma és szeren­cséje egyaránt, nem tudja már g maga javára fordíta­ni a mérkőzés állását. A Kinizsi balsiker-sorozata folytatódott. Támadásszövés­ben, dobókészségben, de fő­leg védekezésben és rugal­masságban sok volt a hiá­nyosság. Az akarás és lelke­sedés kevés volt a győze­lem kivívásához. Egyénileg csak Komáromi játéka dicsérhető. Az első félidőben a mezőny legjobb­ja volt. Sok ötletes egyéni megoldást és főleg sok jó befejezést láttunk tőle. A csapat többi játékosát csak lelkesedéséért lehet dicsér­ni. A védők nem tudtak megbirkózni a magassági fö­lényben levő Bakonyival. A Spartacus kosárdobói: Bakonyi 25. Hagy 16, Jász 10, Bánná 8. Szentpéteri Balázs, a Szur­dok dűlői legelőcsorda gon­dozója, amint a mesterséges megtermékenyítő állomás te­rületén levő lakása előtt el- kariikáztam. — Mi a baj? — Baj, illetve kár lehe­tett volna belőle, ha a fel- puffadt tehén megfullad, de így is sok . volt a bosszúság! Hogy egy ilyen fontos szerv­nek, mint az állatorvosi ren­delő a Patay utcában, ne le­gyen telefonja a technikai csodák századában, ez hihe­tetlen. — A napokban a csordán felpuffadt egy tehén. Gyors állatorvosi beavatkozás esetén az állatot meg lehet esetleg menteni. Telefonálni rohan­tam, mert ha a rendelőnek nincs is telefonja, a főállat­orvosnak a lakásán van tele­fon. De senki nem lehetett otthon, nem vették fel a hallgatót. — Motorral szaladtam be a rendelőbe, ahol inspekciós szolgálat van. — Sikerült az állatot meg­menteni, de járhattunk vol­na rosszabbul is! Tessék ezt megírni! Nem lehet, hegy ilyen kis ügy miatt az állat- egészségügy szenvedjen kárt f. sz, A konzervgyárban nemcsak az üzemrészekben van tiszta­ság. Karikó Dezső az udvart és az üzem falait is mossa (Foto: Tamasovszky) bíróság háromhónapi végre­hajtható börtönre ítélte. Az ítélet elien a vádlott fellebbezett, és így került az ügy a Pest megyei Bíróságra. A tárgyaláson ismételten részletesen ismertették a váro­si bíróság által készített jegyző­könyvet, a vádiratot, az írás- szakértő véleményét, és végül az ítéletet. Ezt követte dr. Técsy Bálint képviselőjének felszólalása, aki a vádlott öreg korára, bün­tetlen előéletére hivatkozva egy újabb írásszakértő kiren­delését kérte, hogy ezzel bi­zonyítsa a terhelt ártatlansá­gát. kérte a vádlott felmentését, vagy az ítélet javító munká­ra való módosítását, majd ar­ra hivatkozott, hogy a terhelt ténykedése csupán megtéve­désről tanúskodik. A Pest megyei Bíróság el­utasította a védő felszólalását, és utalt arra, hogy szó sincs megtévedésről, mert aki egy­szer követ el tévedést, az utá­na nem folytatja rendszeresen, tudatosan, folyamatosan ár­tatlan emberek rágalmazását. A Pest megyei Bíróság el­utasította dr. Técsy Bálint fel­lebbezését, és a városi bíróság ítéletét jogerőre emelte, vagyis^ rágalmazás bűntettéért háromhónapi vá1 rehaj iható börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet végrehajtása az Igazságügyi szervek intézkedé­se alapján történik. Kocséri tervek — Ősztől tavaszig a kocséri Petőfi Termelőszövetkezetben három hétvagonos kukorica- góré épült, egy bognár- és egy kovácsműhely — mon­dotta Horváth Ferenc fő­könyvelő. — Két darab 240— 240 férőhelyes sertéshizlalda ezekhez egy darab takarmá- nyos épület is épült. A kút is hamarosan készen lesz. 40 méter hosszú szalmatetős, 3000 férőhelyes baromfinevelő is készen áll az erdő közepén. — Az irodahelyiség átala- | kitásához már össze van hord­va az építőanyag. Az új iro­daközpontnak kultúrterme is lesz, televízióval és rádió­val. A kultúrgárdát is meg­szervezzük, a KISZ-szel kar­öltve. Röplabdapályát is lé­tesítettünk, sőt, egy futball- pályának alkalmas területet is kijelöltünk a központ szom­szédságában ! — 32 vagonos raktárházunk I most épül. A villany be van j vezetve a központba, és az összes gazdasági épületekbe. — Nagy lendülettel építünk, szépítünk, fejlődünk. Három imp alatt 220 máxsa borsó A konzervgyár május hó­napban 220 mázsa zöldbor­sót vásárolt három nap ! alatt. Június 1-én a felvásár- j lás 152 mázsa volt. Az ed- ' dig vásárolt 372 mázsa bor- ! sót a gyár a MÉK-nek adta át. ' A borsó gyári feldolgozása június 4-én, hétfőn kezdődött, 1 miután június 2-án már pró- 1 bafőzés volt. Selyemhernyó-tenyésztés című cikkünk után többen ér­deklődtek, hogy hol lehet be­szerezni hernyót. Olvasóink kérésére közöl­jük, hogy a selyemhernyó­tenyésztés megbízottja a föld­művesszövetkezet (Széchenyi tér 15.) — A VÁROSI tanács szo­ciális előadója 15 500 forint segélyt fizetett ki a benyúj­tott kérelmek alapján. — SIPOS JÄNOS, a Petőfi Termelőszövetkezet I. üzem­egységének fogatosa munkája mellett nagy vállalást tett. Három hold kukorica, egy- vékás uborka, egyvékás pa­radicsom, egyvékás burgonya, egyvékás cukorrépa, kéívékás borsó, nyolc hold aratás és három hold fűkaszálás mun­káját vállalta. — AZ ÁLLATFORGALMI Vállalat csütörtökön tíz da­rab szarvasmarhát vett át, 35 darab borjút és 120 süldőt a háztáji gazdaságokból. — A HUNYADI Termelő- szövetkezetben egy baleset történt ebben az évben, a ki­esett munkanapok száma tíz. — HARMINC ipari tanulót szerződtet a Petőfi Termelő- szövetkezet ebben az évben, akik a jövő szőlészeti szak­munkásai lesznek, s akik mel­lé szakoktatót biztosít a ter­melőszövetkezet. — MÁSODMAGÁVAL köz­lekedett kerékpárján Barna Károly 3. járás Fekete dűlő 17. alatti lakos. Száz forintra bírságolta a szabálysértési ha­tóság. „KÖZSÉGFEJLESZTÉSÉRT" BRONZJELVÉNY A Hazafias Népfront vá­rosi elnöksége a városi ta­náccsal egyetértésben a váro­si tanács legutóbbi végre­hajtó bizottsági ülésén együt­tesen több nagykőrösi la­kost javasolt jutalmazásra, akik a város szépítéséért, csinosításáért aktívan tevé­kenykedtek. A , Községfejlesztésért” bronzjel vényt kaptak: Szó- konya László, Kossuth la- jos u. 12. sz. alatti lakos, Szentpéteri László, Hangács dűlő 73., Németh Józsefné, Fekete dűlő 56., Tamasovszky Mihály, ■ Kalocsa, Balázs u. I.. Gál László, Kecskeméti u. 27., Oláh Ferenc, gimná­zium IV/a. osztályos tanuló, Rózsás László tanár, gimná­zium. A jelvényeket a tanácsülé­sen adták át. — 235 000 FORINTOT árult tejből ez évben összesen a Dózsa Termelőszövetkezet. — AZ SZTK-rendelőinté- zetben az első negyedévben 33 439 beteg gyógykezeltek. Mit latunk a moziban? A hamis alibi. Csehszlovák film. Kísérőműsor: Vásárhelyi szí­nek. Előadások kezdete: 6 és ne­gyed 9 órakor. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Fülöp István és Se­bők Erzsébet fia: József. Királyfi Gyula és Kökény Ilona leánya: Erzsébet. Házasságot kötöttek: Héjjas László és Kovács Margit. Sallai László és Gulácsi Terézia. Gyalog István és Ménesi Klára Éva. Meghaltak: Tóth János 61 éves, Halápi Imréné Tóth Hona 73 éves, Szabó Imréné Páihán Lidia 30 éves. INNEN—ONNAN KÜLÖNKIADÁSA 1962. JŰNIUS 5, KEDD VI. ÉVFOLYAM, 129. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom