Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-05 / 129. szám
/ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS VI. ÉVFOLYAM. 42. SZÁM 1962. JFÜNIUS 5, KEDD Kongresszusi verseny a Naszály alján Nemcsak a városbeli üzemekben készülnek lelkesen a dolgozók a VIII. pártkongresszusra; vállalván a termelékenyebb. minő: ágiiig jobb munkát, a helyesebb gazdálkodást. A város észak- nyugati határában, az égre- törő kémények és az öreg Naszály ailjá;ban, az épülő DCM dolgozói is pályáznak - a párt nagy elismerést jelentő zászlajára. A verseny irányítója, centruma; a szakszervezeti bizottság titkársága. Gáti László termelési felelőstől itt tudjuk meg. hoíy a munkaverseny. ami most folyik a DCM-ben. azt a célt szolgálja, hogy 1963. április 1-én üzemképes legyen a gyárőri ás egyik legnagyobb kemencéje és 1963. november 7-én már teljes kapacitással dolgozzék Kö- zép-Európa egyik legkorszerűbb cementgyára. Úgyszólván valamennyi dol- goaó csatlakozott a kongr resszusi versenyhez. A nagy cél megvalósításában kiemelkedő szelepet játszik az ÉM 1. számú Mélyépítő Vál- laleta dolgozóinak szorgalmas munkája. Az ő felajánlásuk, közé tartozik a tárolók, szárítók, silók elkészítése 1962 szeptemberéig. Az említett üzemrészeken már megkezdődött a technológiai szierelés. Egyik vállalásuk teljesítéseképpen március 31-ig megépítették a kompresszorházat. További célkitűzésük: az építkezés fokozása s határidőre átadni a termelésnek azt az óriáskemencét, aminek segítségével a következő esztendőben a DCM már mintegy 260 ezer tonna cementet ad a népgazdaságnak. A gigászi íérvek megvalósításán 18 szocialista brigád dolgozik. Másik 22 kollektíva küzd a szocialista brigád cím elnyeréséért. A cementműben a pártPedagógusok köszöntése Szombaton, a kora délutáni órákban, a Fehér Galamb étteremben a városi tanács végrehajtó bizottsága ünnepség keretében köszöntötte a váci pedagógusokat, s a tanintézetek dolgozóit. Arany István vb-titkár mondott beszédet, majd 81 tanár és tanító összesen 47 100 forint pénzjutalmat kapott. Takács Károly, a MŰM 204-es intézetének nevelője jó munkája jutalmául a Szovjetunióba utazik tanulmányútra. Téglás La jós né (Há- mán Kató iskola) „Kiváló úttörővezető” jelvényt kapott. AUTŐBUSZTÚRA A DUNÁNTÚLON A Mezőgazdasági Technikum harmadéves növendékei társasgépkocsival beutazták a Dunántúl legszebb részeit. Képünk a Balaton partján készült az ifjú váci turistákról — ELKÉSZÜLT az állami kezelésben levő lakóházak 1963. évi felújítási terve. A városi tanács végrehajtó bizottsága is jóváhagyta a soron következő 12 bérház tata- rozási előirányzatát. — A MEGYEI tanácsházán ünnepélyesen osztották ki az idei ,,A szakma kiváló kisiparosa” kitüntetéseket. Vácról Steidl István ács és Németi Ernő szabómester nevét olvastuk a díjazottak névsorában. DCM — 1062. június. (Csemy Gábor felvétele) Megbüntették a „jószívű“ raktárost Eg}7 rendelkezés margójára Sok a hiányosság húsboltjainkban Szombatonként a húsboltoknál nagyon sok vásárló sorakozik fel, hogy vasárnapra családjának biztosítsa a húsáruféleséget. Fokozott feladatok, nem kis munka vár ilyenkor a húsboltvezetőkre. A lakosság is elvárja azonban, hogy egész heti becsületes munka után, tisztességesen szolgálják ki őket. A hozzánk beérkezett panaszok szerint nem mindig kapják meg a kívánt húst a vásárlók. N. S.-né 1 kg kar- menádlit kért; helyette combrészt és tarját kapott. F. G. hasonló kérésére 70 dkg-ot vágtak le a kívánt húsfajtából és megtoldották 48 deka olcsóbb hosszúkarajjal. Ez a vevő megkárosítását is jelenti, amire nincsen szükség, mert a legutóbbi leltárnál kálón belül számolt el az üzlet. Találtunk húsboltot, ahol a mérleg mutatója 1 dekával volt előbbre állítva. Sok kicsi sokra megy; a napi több száz vevőnél már kilóra jön ki a meg nem engedhető többlet. Egy öreg néniké panaszkodott, hogy'a többre sikerült húsdarabból a boltos nem akart levágni, mondván; pénz nélkül ne jöjjön vásárolni a boltba! Nemegyszer előfordulnak parázs viták a húsmérés és a húsfecnik kiadása miatt. Mindezeknek a hibáknak a feltárásával hívtuk egybe a húsboltok vezetőit, dolgozóit, hogy közösen vitassuk meg a felmerült problémákat és közös erővel küzdjük le a mutatkozó hibákat. A múltheti értekezlet után javulást várunk a húsboltok kiszolgálásában és az egyes húsbolti dolgozók magatartásában is. Sz. P (Népi Ellenőrzési Bizottság) A Dunakeszi MÁV Járműjavító raktáraiban sokféle anyag, nagy értéket képviselő áruféleségek találhatók. Szabó Ferencné raktáros-anyagkiadó nem őrizte kellő gonddal a rábízott javakat. Posztó-, vászon- és cérpaíéleségeket vitt haza a raktárból, saját otthonába, közel ezer forint értékben. A raktárba beiárogató Csiszár Károlyné is kért fehérnemű- és ruhadarabokat Kapott, 1300 forintos ellenértékét azonban nem fizette meg senkinek. Bor Mihályné takarítónő is kért a raktárostól textilanyagot. Vagy 400 forint értékben ő is kapott. A raktárdézsmálást felfedezték. TANÁCSTAGI BESZÁMOLOK Kedden, június 5-én: Szikora Gyula (Gyógypedagógiai iskola, 7 óra), Szotkoiy Károlyné (gimnázium, 6 óra). Szerdán, június 6-án: Csep- regi Ferenc (Köztársaság úti iskola, 7 óra), Humenyánszki Imre (KIOSZ-helyiség, 6 óra). Takács János (Mártírok útjai iskola, 6 óra), dr. Rózsa Lajos (Közg. Techn., 7 óra). Pénteken, június 8-án: Vogel Vilma (Váci Vasas-székház, 7 óra), Kiss Mihály (tanácsháza, 7 óra), Pueher Gyula (tanácsháza, 6 óra), Szeidl József (Mártírok útjai iskola. 7 óra), Zemanovits Tibomé (deákvári iskola, 7 óra). Az ügy á Váci Járásbíróság elé került. A büntetőtanács Szabónét, 4 hónapi, Csiszárnét és Bornét 3—3 hónapi felfüggesztett börtönre ítélte. Ezenkívül fizetik a perköltséget s megtérítik az okozott kárt. Lapun>: hasábjain sok esetben találkozunk olyan cikkekkel, amelyek üzemeink életéből adnak ízelítőt. Célunk, hogy időnként sorra vegyük valamennyit és értesítsük olvasóinkat az ipar fejlődéséről, s a jól szervezett munka sikereiről. Üzemjáró utam során kerültem el a közelmúltban a Dunai Hajógyárba, illetve csak a portára. Tudósíiói és személyigazolványom birtokában igazolhattam volna személyemet, de azt tőlem senki sem kérte, ellenben a portás rövid telefonálás után határozottan kijelentette. hogy újságtól senkit sem fogad a vállalat, csak előzetes bejelentés, illetve Budapestről hozott engedély ellenében. Fejet hajtok a rendelkezések előtt, ezen azonban mosolyognom kell. Érthetetlen előttem ez a nagyfokú bizalmatlanság. Mert nem kíváncsiságról van szó A tudósító nem mint magánszemély érdeklődik és nem a gyártástitok kipuhatoläsära törekszik. Nem tudom, miért kell engedély és bejelentés hiányában a portáról visszafordulnia? Hát rendszerünkben nem egy tulajdont képez az üzem és a sajtó? Nem mindkettő a népé? Ha pedig így van, miért nincs meg az a bizalom, ami az együttműködést, az előbbrehaladást támogatja? Akik tollal építik a szocializmust és a szavak erejében bízva gyakorolnak jótékony hatást a tömegekre, nem ellenségei rendszerünknek. Felesleges tehát velük szemben a túlzott óvatosság, s a bürokrácia közbeikiatása. M. V. 25 év a természetben Vasárnap délelőtt nyílt meg — a Dunakanyar Fotoklub rendezésében — Pászthory Lóránt gyűjteményes tájfotökiállí- tása a Madách Imre művelődési otthonban. A fotóművész saját elmondása szerint gyermekkora óta rajong a természetért és mindazért a szépért, amit a természet képes nyújtani. Huszonöt éve. hogy elindult s azóta, amikor csak ideje engedi, újra elindul sződligeti otthonából, hogy átengedje magát az örök, nagy élménynek: a természetnek. Az élményt jó másokkal megosztani: a fényképezőgép pedig alkalmas az élmény megörökítésére. Negyedszázada járja az országot, s lakóhelyének környékét. Tájképei számtalan idegenforgalmi kiadványunk illusztrációjaként került a nagyközönség elé. Ez meghatározza alkotói módszerét is. A természetnek csak a szépsége érdekli. Más esztétikai kategóriát szinte nem is ismer. Képei kevésbé elvonatkoztatottak: az absztrakció szele éppen csak végigsuhan rajtuk. Hibájául róhatnánk fel. hogy sokszor naturálisán ragaszkodik témája konkrét tükrözéséhez. Huszonöt éve fényképezi a természetet: nehéz tőle szá- monkémi a modernséget. A régi fotoiskola neveltje. Szabályos képszerkesztési elveiből ma sem igen hajlandó engedni. Egyes képein azonban érezni, hogy a megtalált, új tartalomhoz keresi, próbálgatja az új formát. Hisz a kettő egysége nélkül igazi alkotásról, komoly művészetről beszélni nem lehet. Sok ezer képből válogatták a Vácott bemutatott 77 felvételt. Nézésekor nem tekinthetjük munkásságát befejezettnek. Hisszük, hogy ez a huszonötödik évi fejlődésének csak egy lépcsőfokát jelenti; egy olyan lépcsőfokot, ahonnan fokozott erővel fog — felfelé lépni. K. I. ÜGYES SZERVEZÉS Sokan látogatják képzőművészeink tavaszi tárlatát a múzeumban. Bizonyára vannak, akikben tehetség szunnyad és kedvet is éreznek a rajzoláshoz, festegetéshez. Útjuk egyengetésére kezükbe nyomnak egy sokszorosított röplapot, melyben - meghívják őket a Madách Imre Művelődési Ház képzőművész barátainak szakkörébe, ötletes, hasznos formája a művészjelöltek toborzásának! Ismét megvásárolható könyvek jegyzéke A Széchenyi utcai bolt tájékoztatója. Móricz Zsigmondi Rokonok, Rónaszegi Miklós: Királynő kalóza (Szépirodalmi) — A Tolsztoj: Első Péter, Lev Tolsztoj: összes művei I—IV., Dosztojevszkij: A kamasz, Steinbeck: Késik a szüret, B. Prus: A bábu, Thackeray: Hiúság vására, Dickens: A kis Dorrith, Gorkij: Életem (Európa) — Jules Verne: A makacs Keraban, Beczásy Judith: Egyszer vagyok fiatal. Dékány András: Az elveszett sziget. Többen: Három törpe (Mesekönyv óvodásoknak), Hunyadi József: Pepitó. Fekete István: Bogáncs, Botond Boris: Idegen bolygón született. Molnár Gábor: Kalandok a brazíliai őserdőben (Móra) — Előjegyezhető sorozatok: Világ- történet (10 kötetben) — Uj Magyar Lexikon (Utánnyomás. 6 kötetben) — Móricz Zsigmond regényei és elbeszélései (12 kötet). ,XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX> Ahol a jövő zenészeit képezik Mim Ä Újítási javaslatunk a sörszezonra... nei élményt nyújtó játékáig jő keresztmetszetet mutató előadást. Nem vitás, hogy a zongoristák nagyobb erőt képviseltek mind számban,' mind felkészültségben, a hegedűsök játékán bizony érződött, hogy oktatásukat csak nemrégen vette át jelenlegi tanáruk. A MŰVELŐDÉSI HÁZ zenetermét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődő szülők, rokonok és ez az érdeklődés felveti annak gondolatát, hogy a jövő esztendőben, amikor a növendéklétszám ismét emelkedni fog, a felsőbb osztályosok nyilvános hangversenyen mutassák be tudásukat. Ugyancsak elgondolkoztató az állami zeneoktatás jelen helyzete: a művelődési ház ad hajlékot mind nekik, mind a munkaközösség növendékeinek, ami azt jelenti, hogy az intézet három-négy termében állandóan zeneoktatás folyik. E helyzet megoldása igen sok fejtörést okozott eddig is, és okoz még a város vezetőinek, hiszen a szervezett zeneoktatás az alapja a város zenekultúrájának. Tudott dolog: a rohamosan fejlődő város immár megérett arra, hogy zenei életét ne csak egy-két reprezentáns énekkar képviselje, hanem színvonalas — még ha műkedvelő — zenekar is. Ennek pedig a zeneoktatás megnyugtató módon való megoldása az előfeltétele. E gondolatok után rátérnék a hangversenyen hallottak elemzésére. A szünetig, a hangverseny első felében a kezdők és alsóbb osztályosok játélcát hallottuk. A gondosan előkészített mezőnyből szükségesnek tartom néhány igen színvonalasan muzsikáló növendék nevét feljegyezni. Remélhetőleg a következő években ismét halljuk őket, tanúságot téve fejlődésükről. Hochstrasszer Márta, Hortobágyi Eva, Papp Rezső és még a memóriazavarral küzdő Schulz Ágnes nevét jegyeztem meg. A MŰSOR második részében a felsőbb osztályosokat hallottuk. Itt már igényesebb mércével mérhetünk, hiszen 5—7 vagy még több esztendei tanulás már zenei követelményeket is támaszt az előadó növendékkel szemben. A hegedűsök közül említésre méltó volt Gyenes István játéka, valamint Kozma István Rieding: D-dur koncert interpretációja. A zongoristák: szép volt Pölcz» Henriett!z' játéka. Fűké Vera és Kerekes Irma elmélyült előadásmódja. Külön dicséretet érdemelnek: Füke Vera és Kerekes Irma. akik a hegedűsök kíséretét látták el igen muzikálisan, valamint a szépen zongorázó és kedves műsorközlő: Fűzi Mária is. Több növendék nevét is megemlíteném, azonban voltak, akik még nem bírták technikával az előadott darabot, ezt a jövő évi hangverseny összeállításánál vegyük majd figyelembe. Pozsonyi Béla művelődésügyi felügyelő s kongresszusra tett felajánlások között szerepel — a termelőmunka fokozása mellett — a kulturális élet elmélyítése, újabb dolgozók tömegének bevonása művelődési program megvalósításába. Ennek e'ső jele a me'galakult tánccsoport, amelynek tagjai máris tevékenyen gyakorolnak. Csodákra képes az emberi akarat, az alkotómunka. Itt is megvan a reális lehetősége annak, hogy a pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett • munkaverseny elősegítse a tervbe vett üzemrészek határidőre, vagy az előtt történő átadását s az őst hegy aljában szorgoskodó százak munkája lehetővé teszi, hogy néhány elröppe- . nő hónap múlva jó minősé- \ gű cementet adhasson a DCM népgazdaságun knak. Délcány Sándor . \ A KÖZELMÚLTBAN tartot- ! ta meg növendékhangverse- \ nyét a második éve működő : állami zeneiskola a növendé- í kék szülei és hozzátartozói ! számára, mint erről lapunk \ hasábjain már tájékoztattuk í olvasóinkat. Szabadjon most l e hangverseny értékelésének ! kapcsán néhány gondolatot '• felvetnem a váci zeneoktatás • helyzetéről. t • Egy esztendővel ezelőtt rö- ! viden értékeltem a Váci Nap- ! lóban az állami zeneoktatás ! első évének eredményeit és ! rámutattam néhány hiányos- \ Ságra is. A most befejeződő j tanévben a tanárok és a nö- ! vendékek száma egyaránt nö- i vekedett, immár 81 növen- < déke van az állami zeneis- \ kólának, és megindult a zenei | nevelés alapját jelentő ze- \ nei előképző is. Hogy jól, a tavalyinál jobb eredménnyel ^ zárult ez a tanév, azt min- £ denki érzékelhette, aki részt í vett a hangversenyen és fi- í gyelemmel kísérte a kezdők £ bizonytalan próbálkozásától a í felsőbb osztályosok már ze-