Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-29 / 150. szám

Tegnap beszámoltunk vasár­napi őrjáratunk aszódi járási élményeiről, a Püspökhatvan­ban és Ácsán hallottakról. Ott hagytuk abba, hogy átléptük az aszódi és váci járás hatá­rát és közeledtünk Csővár fe­lé. 13 óra 30 perc: Csővár A körülbelül 800 lakosú községben először Csővári Já­nost, majd Klenk Pált keres­tük hiába. Csővári János háza zárva volt, Klemkéknél pedig megtudtuk, hogy mindketten sportküldöttséggel Nagykőrös­re, az ifjúsági napra utaztak. Ezután Petrovicsékhoz ko­pogtattunk be, leányukat, Má­riát kerestük, aki a sakktábla mellett már oly sok szép si­kert ért el a spartakiádverse- nyeken. Mária épp ebédet vitt ki a határba, s így kisebb utánjá­rás után. .édesanyja segítségé­vel, találkozhattunk vele. — Miért nem ment szintén Nagykőrösre? — kezdtük a beszélgetést. — Uav volt, hogy megyek, de aztán a férfiak, úgy döntöt­tek, hogy csak két leány uta­zik velük, s így lemaradtam — mosolygott vissza "huncut- kásan. lottak. A labdarúgó-pálya öl­tözőjének építésén bajlód­nak. Négyezer darab vályo­got vetettek, de időközben meggondolták magúkat; ki­cserélik téglára, hogy be- tonfedémmel fedhessék az épületet Az építési enge­délyt várják, s remélik, még az idén elkészül az öltöző. Pencen csak a nők kézi­labdáztak, s nem is akár­hogy. Az egri országos spar- takiáddöntőn helyezést ér­tek el. Persze ez már elég régen volt, s most folyik az együttes fiatalítása. Emel­lett megalakult — épp most —, a férfiak kézilabda-csapa­ta is. Jelenleg barátságos mérkőzéseket játszanak. de ősszel már részt kívánnak venni a bajnokságban. Annak ellenére, hogy az at­létikai szakosztály küzd a legnagyobb nehézségekkel (felszerelés-hiánnyal), ők is szép eredményeket értek g érnek el a különböző verse­nyeken. Pencen közel százan spor­tolnak a fiatalok közül, s ez már megfelelő arány, ha meg­gondoljuk, hogy a község la­kossága körülbelül háromezer fő. ni iíj>iM jönni” a sportolókkal. Véle­ménye szerint velük nem le­het dolgozni. — A jelenlegi sportolókat ki kell zárni az egyesületből, s a legfiatalabbakkal kellene új sportéletet megszervezni a községben — mondotta. Hogy a tsz elnöke hogy ju­tott ilyen elhatározásra, arról a köréink sereglett labdarúgók nem beszéltek. Bizonyára ők sem „ma született bárányok”, de azért a község vezetőinek, a pedagógusoknak és a falu fiatalságának végre össze kel­lene jönni meg kellene be­szélni, feledve a múltat, „kö­zös dolgaikat”, hogy a rádi sportélet rendes kerékvágásba lendülhessen. •k Két járás, .öt községében jártunk vasárnap, őszintén megírtuk, amit tapasztaltunk. Reméljük, az elhangzottak „tiszta vizet öntenek a poha­rakba” s ha majd újból arra járunk, sokkal vigasztalóbb kép tárul szemünk elé. Megyei férfi kézilabda-bajnokság TÖKÖL—NÓGRAD VERŐCE 11:6 (4:4) Nógrádverőce, V: Eisen. A vasárnapi nagy meleg rá­nyomta bélyegét a játékra. Az első félidőben mindkét együt­tes lassan szőtte támadásait és csak biztos helyzetekből lőtt kapura. Szünet után a jobb erőnlét döntött. G: Rimóczi, Bánhegyi, Deák (3—3), Szabados, Füre­di, ill. Kován Sipos, Szintay (2—2). Jó: Bánhegyi Szilágyi, Rimóczi ill. Sipos, Kován, Szintay. B. L. A. B. T. Két új edző Cegléden A Ceglédi VSE labdarúgó­csapatánál edzőváltozás tör­tént. Az ősszel az NB IlI-ban szereplő együttes a bajnoki évadra már új edzővel, a volt ceglédi játékossal, Darányi Miklóssal készül. Űj edzőt kaptak a ceglédi asztaliteniszezők is, Hódossy Sándor személyében. A francia Michei Jazy Párizs­ban. a 3000 méteres síkfutásban 7:49.2 perces idejével új világ- és Európa-rekordot állított fel, meg­javítva az angol Gordon Pirié 1956-ban futott régi rekordját. Bajnok: Örkény A továbbiakban nem kellett sokat kérdezősködnöm, a fia­tal lány pár perc alatt elmon­dotta magától is, hogy bizony Csőváron, a nem is oly régen fellendült sportélet zsákutcá­ba jutott. Novák Imre, a sport- szerető. jól szervező, lelkes ta­nító elkerijlt Csővárról, s ezt alaposan megsínylették a falu fiataljai. Széthullott, amit No­vák Imre épített. — Nagyon, de nagyon abba­maradt a sportélet, a fiúk még úgy ahogy rúgják a labdát, asztaliteniszeznek, kézilabdáz­nak, ám a lányok (biz valahogy úgy van), elfelejtették, hogy sport is van a világon. Pedig milyen szépen „összejöttünk" mi sakkozó lányok és sikere­ink eredményeként még a fő­városból is felkerestek hevün­ket egyesületektől, foglalkoz­tak velünk. Hát igen. Petrovics Mária a megyei spartakiád sakkgyőzte­se volt, nem is oly rég, s idén a csővári sakkozók el sem in­dultak a spartakiádon. Ez ön­magában minden szónál töb­bet és jobban bizonyít. Bizo­nyítja egy ember, Novák Imre hiányát. A nehéz helyzetből a kive­zető utat azonban keresik. Németh József tanácselnök Ígéretet tett, hogy lendít valamit a csővári sportélet szekerén és új sportköri vá­lasztással iparkodtak újból megszervezni a falu fiatal­jait. Ez három hete tör­tént. Reméljük, hogy az új­jászületés nem sokáig várat magéra. 14 óra 15 perc: Penc Az öt község közül — ahol jártunk — egyedül itt fo­gadott bennünket vigasztaló kép. Molnár Miklóssal, a helyi KSK elnökhelyettesé­vel beszélgetve megtudtuk, hogy úgy kézilabda-, mint labdarúgó- és atléta-szak­osztályuk jól működik. Problémáik peTsze nekik is vannak, de ezek mennyire mások, mint az eddig hal­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lania Felelős szerkesztő Bácskai Lászié Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: "udanest vili.. Blaha Luiza tér 3 Egész nap hívható kőzponti telefon: 343—100. 142—221 A felelős szerkesztő telefonja: 131—248 — Gépirószoba 'hívható ír óráig): 140—447 — Belpolitika- és snortrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 141—25* Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszt! a Magyar Posta. E16- 'tzethető a helyi postahivatalokná' és kézbesítőknél előfizetési dll 1 hónapra 11 forint 15 óra: Rád A penci vigasz után rádi tapasztalataink annál szo­morúbbak voltak. Itt a rek- kenő hőségben, a „labdarú­gó-pályán” várakozó sporto­lókkal beszélgettünk. Vár­ták, immár nem is először a püspökszilágyiakat, barátsá­gos mérkőzésre. — Fél háromra Ígérték, hogy jönnek — mondja Oszaczky János, a sportkör elnökhelyettese, szertárosa, intézője. edzője, játékosa, szóval mindenese. — Nem először csapnak be bennünket, úgylátszik, most sem jönnek. A labdarúgók dresszbe öl­tözve körénk sereglenek és amit ezután hallunk tőlük, az bizony minden, csak nem jó. Kezdjük talán a labdarúgó- pályával, amelyet nem ok nélkül tettünk idézőjelbe az előbb. Ez tulajdonképpen a szövetkezeti tagok legelője, melyért a legeltetési díjat fi­zetik is. Ettől nem messze lenne a valódi sportpálya, az új, megfelelő, a községi vezetőség által kijelölt terü­let, ám a termelőszövetke­zet nem adja: — Máknak való — mondják. Tgy már a pályáért is ál­datlan harc folyik Rádon. A községi tanács emellett itt is úgy viselkedik, mint Püspökhatvanban. Orvosi rendelő és lakás, egyéb köz­ségi beruházások ezek a fon­tosak és emellett semmit sem juttatnak a sportkörnek. A labdarúgók saját pénzükön utaznak, semmi néven neve­zendő bevételük nincs, csak kiadásuk. Amely községben kedvező légkör alakul ki a sportolás számára, ott ez általában a pedagógusoknak köszönhető. Sajnos Rádon nemcsak hogy nem törődnek ezzel a tanítók, hanem épp télen súlyosan ösz- sze is különböztek a sporto­lókkal. A labdarúgóknak a ‘ kultúrterem „alatti” pincében van egy öltözőjük, raktárjuk, sőt itt helyezték el más szak­osztályaik felszerelését is. ping-pongasztalt, atlétikai szereket. És mi történt? Ren­dezvény alkalmával szükségük volt a pedagógusoknak a he­lyiségre és se szó, se beszéd, nem kérve a lakatkulcsot, egyszerűen feltörték az ajtót. Mi nem akarjuk egyértel­műen a sportolók pártját fog­ni, de valami azért mégsem lehet rendben. Madácsi László, a termelőszövetkezet elnöke, körülbelül háromne­gyed éve elvállalta a rádi sportélet irányítását. Azon­ban rövidesen lemondott tiszt­ségéről. mivel nem tudott „ki­Befejeződtek a ráckeve—dabasi összevont járási labdarúgó-baj­nokság küzdelmei. A bajnokság­ban elejétől kezdve Ráckeve és Örkény csapatai küzdöttek az el­sőségért. a hajrát Örkény bírta jobban, a kévéieik csapatmunkája az utolsó fordulókban széthullott és gyakorta a szerencse is elpár­tolt mellőlük. A bajnokság átlagos színvonalon mozgott. A mérkőzések látogatott­sága nőtt, úgy a ráckevei, mint a dabasi járásban. Am a bevételek még sokszor Így sem voltak ele­gendőek a csapatoknak az utazási költségek fedezésére. Különösen vonatkozik ez a kévéi járás együt­teseire. amelyeknek a dabasi járás felé rossz volt a közlekedésük, anyagilag sokba került, s így a sportkörök gazdasági nehézségek­kel küzdöttek. A bajnokság értékeléséhez tar­tozik még, hogy néhány sportkör kevés gondot fordított ifjúsági együttesére. így például a gyóni- ak. Vagy ki sem álltak, vagy csak barátságos mérkőzére. a gyóni ifik. A bajnokság tavaszi „félidejé­ben” feltűnően jól szerepelt Da- bas, Dunavarsány i. kér.. Taksony Pereg. Ha ősszel jobban játsza­nak. lényegesen előbb végezhettek volna a bajnoki tabellán. Az utolsó előtti és utolsó bajno­ki forduló eredményei: Június 17: Kakucs—Örkény 0:6 (0:0). Pereg—Dabas 3:1, Táborial- va—Inárcs 1:3. Gyón—Ráckeve 2:0, Dunavarsány n. kér.—Taksony 3:2. Júniusai: Dunavarsány I. kér.— Dunavarsány II. kér. 6:1. Tak­sony—Gyón 4:1, Ráckeve—Kakucs 9:2, Örkény—Táborfalva 5:1, Inárcs—Pereg 5:3, Dabas—Sziget­halom IL 3:2. A bajnokság végeredménye: 1. Örkény 2. Ráckeve 3. Dunav. L k. 4. Dabas 5. Taksony 6. Pereg 7. Gyón 8. inárcs 9. Kakucs 10. Táborfalva 11. Dunav. n. k. 12. Szigeth. n. 22 17 22 15 22 14 22 14 22 13 22 n 22 9 22 8 22 7 22 5 22 3 22 2 2 3 79:18 36 2 5 91:26 32 4 4 61:32 32 2 6 45:31 30 2 7 45:33 28 3 8 58:3* 25 3 10 39:54 21 2 12 44:62 18 1 14 24:54 15 2 15 33:46 12 2 17 26:106 8 1 19 12:65 5 Bundies Péter DUNAVECSEI ÉS NAGYKŐRÖSI SIKER KALOCSÁN Szabadfogású ifjúsági bir­kózóversenyt rendeztek a ka­locsai napok alkalmával. Mint­egy félszáz birkózó lépett sző­nyegre. liégsúlyban a dunave- csei Varga, míg fél nehézsúly­ban a nagvkőrösi Gulyás vég­zett az első helyen. Kőműves szakmun­kásokat, betanított férfi és női segéd­munkásokat építőipari szövetkezet budai munkahelyre azonnal felvesz. Felveszünk továbbá 6 fő festő szakmunkást és kő­műves ipari tanuló­kat. Munkásszállás nincs. Jelentkezés: Bp., XVm., Henger­sor u. 73. Munkaügy. 42-es villamos kispesti végállomásánál. Egy pár ti] nylon na- risnyát kap 30 Ft utánvéttel a Szent­endrei Háziipari Szö­vetkezettől Petőfi u 1. sz.. ha 2 pár hasz­nált nylon harisnyát küld be 8 család méh sürgő­sen él-adó Hunor kap­tárban. Krutzler Mi­hály Balaton világos, ÉDÁSZ-üdülő. Megvételre keresek öntözőmotort szi­vattyúval!, árajánlatot a következő címre kérek: Tóth László Tiszakécs-ke, Sárha­lom 140. Príma állapotban levő zöld Pannónia motor­kerékpár eladó. J ászkara j enő, Nép­hadsereg utca 15. szám alatt. A Ceglédi Járási Ta­nács mezőgazdasági osztálya több éves állami gazdaság, vagy tsz. gyakorlattal rendelkező mező­gazdászt keres állat- tenyésztői, illetve ál­talános agronómusi beosztásba. Cím: Cegléd, Rákóczi út 14. Eladó 750-es BMW és Jáwa Pionír áron alul. Újlengyel, Kos­suth Lajos 2. A ceglédi gépállo­más azonnali felvé­telre keres 1 fő kör­zeti szerelőt és 1 fő Diesel traktorszere­lőt. Jelentkezés a gépállomáson, Cegléd, Külső-Kátai út. _____ E ladó egy jó állapot­ban levő Danuvia *000—et futott. Nagy­kőrös, Vin., Esed! 16. Jó állapotban levő utánfutó könyv jóvá­írással, vagy kész­pénzért átadó. Pest megyei Moziüzemi Vállalat Budapest V., Báthory u. 10. Te­lefon; 116—650/392. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! CEGLÉDI APRÓHÍR D T ESEK Azonnal beköltözhe­tő ház eladó. IX. kér. Vasvári utca 11. Vízszívó-motor hidro­forral eladó. Felház utca 7. szám alatt. Bontásból 2 db. üveg­ajtó, 1 külsővel, egy kisebb ablak, egy fe­hér konyhaszekrény eladó. Fürst Sándor utca 28. szám alatt. Eladó egy db üzem­képes 4 ütemű Vik­tória motorkerékpár Kedvezményes fizeté­si feltétellel is. Meg­tekinthető Újváros- szél 49. a-latt, este 5 után. Eladó jó % állapotban levő 125-ös Csepel motorkerékpár. Ma­lom utca 26. alatt. Vili. kér. Déli út 27. számú beköltözhető ház eladó. Vaskapu, faajtó, ab­lak, oldalkocsi, gya- lúpad, vüianyboyler eladó. Vécsey út 47. 350-es IZS motorke­rékpár eladó. Cegléd. József utca 2. szám. Egyedülálló dolgozó középkorú asszony egy szobát keres megegyezéssel. XIV., Tabány utca 14. szám Szűcs telep. Hálószobabútor, asz­tal, székek eladók. Cegléd, Rákóczi út 2. I. em. Gombos. Vályogot vennék, Sántha Mihályné, Cegléd, Dózsa Gy. u. 7. sz. 250-es Arche uiotoiü.. rékpár 3000 Ft-ért el­adó. Cegléd, Lahner György utca 8. ___ V asvári utca 5. szám alatt 8 dib 4 métere gerenda, hozzávaló horgfákkal eladó. Déli út 31. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. Nemcsak nekünk szól! Levelet hozott a posta Ceglédről, Kovács Nándortól. Nem dícsér, hanem bírál, s úgy érezzük jogosan. Épp ezért teljes terjedelemben közöljük: ‘ „Nem tudom; lelkiismeretlenség, hanyagság, hozzánem- értés vagy teljes nemtörődömség-e az oka annak, hogy a Pest megyei Hírlap sportrovatában az atlétikai eredmények úgy kerülnek leközlésre, hogy jóformán semmit sem mondanak. Amikor e levelet írom: nemcsak az én, hanem sporttársaim bosszankodásának okait is kívánom fejtegetni, tehát a megye kis atlétikai táborának panaszait kívánom tolmácsolni. A megyei sport irányítói szeretnék, ha a sportágakban, köztük az atlétikában is megyénket a különböző versenye­ken minél jobb színvonalat felvonultató csapatok képvisel­nék. Ehhez azonban a sajtó a szükséges segítséget nem ad­ja meg. Nem ad kellő tájékoztatást az egyes versenyekről. A június 27-i számban például közli a már 16—17-én lebonyolí­tott megyei ifjúsági és felnőtt bajnokságok eredményeit, de úgy, hogy csak az első helyet elért versenyzők eredményét tünteti fel. Tudjuk például a sajtóból, hogy a női felnőtt 800 métert 3:40 perccel nyerték meg, s ugyanakkor, aki nem volt jelen a versenyen, nem tudhatja, hogy a női ifjúsági magas­ugrásban a második is 140 centimétert ugrott: a távolugrás­ban az ifjúsági lányok oly szoros versenyt vívtak, hogy a har­madik csak két centiméterrel ugrott kevesebbet az elsőnél; a nők 4 kilogrammos súly hiányában 5 kilogrammos súllyal dobtak; rúdugrás elmaradt, báa> a ceglédiek vittek magukkal rudat, de állvány nem volt; és így tovább... A megyénk közötti válogatott verseny eredményeit min­den hozzáfűzés nélkül közük, de legalább minden verseny­ző eredményét feltűntetik. Pest megye nem volt gyengébb el­lenfelénél, de szeretnék az olvasók tudni, hogy mi volt a ve­reség oka, miért nem tudott legjobb felállításában kiállni csa­patunk? Sajnos a lap erről semmiféle tájékoztatást nem ad. Az atlétikai eredmények igen alkalmasak arra, hogy be­lőlük az erőviszonyok felmérésére lehetőség nyíljon. Ma már az edzésmódszerekben szerzett tapasztalatokat is átadjuk egy­másnak, mégis az elért eredményeket eltitkoljuk egymás elől. Nem sokkal korábban közölték a lapban három járási sparta- kiáddöntő eredményeit, inkább ne közölték volna, mert a puszta nevek felsorolása nem mondott semmit, legfeljebb annyit, hogy elgondolkoztatott néhányunkat, hogy a gödöllői II. osztályú atléták milyen címen indultak a spartakiádon és miért nem inkább a megyei bajnokságon. így az eddig lebo­nyolított járási spartakiád-döntőkről nem tudunk semmit. Egy versenyszámot meg lehet nyerni kimagasló eredménnyel, de csapnivaló eredménnyel is. A lap bőségesen foglalkozik a megyei labdarúgó-bajnok­ság eredményeivel, azokat megfelelően kommentálja. Tudjuk, hogy milyen épületes események zajlottak le Pécelen, intézők, illetékesek, vagy illetéktelenek hasznos vagy céltalan nyilat­kozatait közük, de ugyanakkor sokkal kimagaslóbb sportered­mények vagy problémák közlésére nincs hely a lap sport- rovatában. Félreértés ne essék, mi nem azért kérünk az atlétika ré­szére nagyobb nyilvánosságot, mintha a labdarúgókhoz hason­lóan az atlétákból is sztárokat kívánnánk nevelni, hanem csu­pán csak azért, mert ők is többet érdemelnek, a tömegesítés­hez és a színvonal emeléséhez a sajtó az érdeklődés felkel­tésén keresztül nagy segítséget tudna adni”. •k Mindezek alapján ígéretet teszünk, hogy a fentiek értel­mében a jövőben bőségesebben foglalkozunk megyénk atlé­tikai életével. De természetesen ez nemcsak rajtunk múlik, hanem a megyei, járási, községi atlétikai vezetőkön is, hisz a fenti hiányosságokért nemcsak mi vagyunk felelősek. Ez a levél, úgy érezzük, nemcsak nekünk szól. VILÁGBAJNOKOK: PÓLYÁK ÉS KOZMA Toledóban magyar idő szerint, csütörtökre virradóra fejeződött be a kötöttfogású birkózó-világ­bajnokság. A küzdelmek nagy ma­gyar sikerrel zárultak, mert pe­helysúlyban Pólyák Imre, nehéz­súlyban pedig Kozma István vi­lágbajnoki címet nyert. Pólyák Imre a pehelysúly ne­gyedik fordulójában a szovjet Vi- rupajev ellen döntetlenül mérkő­zött. s ez elegendő volt ahhoz, hogy Pólyák 1956 és 1958 után, 1&G2-ben is — immár harmadszor — a pehelysúly világbajnoka le­gyen. Kozma István a nehézsúlyban a harmadik fordulóban a szovjet Ro- szin ellen döntetlenül mérkőzött, ugyanígy a 4. fordulóban a töröK Kaplan ellen is. Az ötödik fordu­lóban a 136 kilós testsúlyú Kozma pontozással győzött az 1960. évi olimpiai és az 1961. évi világbaj­nok nyugatnémet Dietrich ellen, s ezzel elnyerte a világbajnoki cí­met. Bégsúlyban az abonyi Varga Já­nos a hatodik helyet szerezte meg, középsúlyban Gurics György a negyedik lett. A kötöttfogású birkózó VB pont­versenyét a Szovjetunió nyerte 40 ponttal, 2. Törökország 31, 3. Bul­gária 20,5. 4. Magyarország 16 pont. A Tipográfia Gyálon Szombaton délután 17 óra­kor a gyáli sportpályán ba­rátságos labdarúgó-mérlcőzés lesz. A Bp. Tipográfia együt­tese látogat a községbe és mérkőzik a gyáli ktsz csapa­tával. AUTÓSOK FIGYELMÉBE! A magánszemélygépkocsik kötelező szavatossági biztosításának második félévi díja JÚLIUS 1-ÉN ESEDÉKES Felhívjuk a gépkocsitulajdonosokat, hogy a biztosítási díjat mielőbb fizessék be. (Ha a gépjármű év közben kap rendszámot, úgy az évi díj aránylagos részét kell megfizetni.) A kőtelező gépjármű-szavatossági biztosítás alapján azok a károk térülnek meg. amelyekért az üzemben tartó — a gépjármű üzemeltetéséből ki­folyóan — idegen személyek halála vagy sérülése, esetleg vagyontárgyaik megrongálása miatt törvé­nyes kártérítési kötelezettséggel tartozik. Saját személyükre, gépjárművükre és utasaik­ra az autótulajdonosok önkéntes biztosítást köt­hetnek. Felvilágosítást fiókjaink adnak. Állami biztosító

Next

/
Oldalképek
Tartalom