Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-03 / 128. szám
I»esr JUEGVEf ÚfCírlap 1962. JÜNTUS 3, VASÄRNAP ÚJ SIKEREK FELÉ Ünnepi könyvhét 1962. Jósé Soler Púig: Szándékos emberölés Elke Sommer, a népszerű nyugatnémet filmsztár és Jonny Hallyday, az új táncőriilet, a twist koronázatlan királya Cannes-ban TÓTH ISTVÁN: BÍBORLÓ CSILLAGOK ALATT Hajlonganak a karcsú szilvafák, virágból csipkés új ruhákat öltnek, s női vonzalmat kölcsönöz a Földnek ez a teremni vágyó anyaság. És habzó virágkelyhek mélyén dongnak a szivárványos fényű rovarok, s éjszaka mézes szirmokon ragyog szálló raja a fürge csillagoknak. De mint fogamzó szilaj pillanat, elviharzanak hóként a virágok, s mi úgy teremtjük újra a világot bíborló fényes csillagok alatt: bogy — ha a kósza szirom tovaszállt — a Föld érezze őrök tavaszát. SZABÓ ISTVÁN: VALLOMÁS A tavaszt nagyon szeretem. A hóvirág ezüst-szirma alatt Futkározó fürge szélfiakat, A fűszálat: testében nedv kering, A patakot, mert újra megtelik — A folyóparti zugokat, ahol A diákpárok arca kipirul... A rügycsomót — jóérzést fon köréd; A szopó bárány gyermek-örömét És az embert, akinek melegét Már átvette a csillagmesszeség; A fedetlen ívelő új falat — (Tudom, hogy tető nélkül nem marad.) S a póznasort, mely ösvények felett A széles útú nyárba elvezet. Máté György: Távirat éjfélkor galmas érdekessége is. Az illegális munka önmagában elég izgalmat rejt. Máté azonban nem pusztán az események. az üldözések leírásával éri el izgalmát, hanem annak a harcnak a bemutatásával, amelyik minden pillanatban okos, bátor, megfontolt elszántságot, hidegvért és leleményt kíván. Szereplői egy- része ismert személy, de az elképzelt szereplők mögött sem nehéz a szerző saját élményeivel is hitelesített, az illegális saitómunka névtelen hőseit felismerni. Figyelemre méltó 'az, ahogy Máté, különösen egy renegát figurán keresztül, sikerrel kísérli meg belülről ábrázolni a szembenálló tábor embereit, cselekedeteik motívumait is. A Távirat éjfélkor hatalmas anyagát novelliszti- kus. néha lazán, néha szorosabban fűződő szálra felfűzve mutatja be az olvasót mindvégig lekötve tartó olvasmányos stílusban. (Móra) MÉSZÁROS OTTÓ: Uonaí az éjózahában Elsa Prawitz nyár című svéd szerepét BÁTORTALAN VOLT, s * I * * * S ijedt. Erre, majd arra indult. Nem tudta, hová akar menni. Húzta, sodorta az emberforgatag, kilökte a centrumából, majd megint magával : ragadta. Lényegében nem ju- í tott sehova. ! Tizenhét eszténdős volt, s I már eltemette apját, s édesanyját. Riadt imaként haj- [togatta a haldokló, hörögve [levegő után kapkodó anya [utolsó akaratát: „Keress, ke- ■ ress valami jó embert, fiam. ;Jó embert, aki segít rajtad. ! Kell ' hogy segítsen. • Valami jó embert. I Kit, höl? Itt, ebben a forgatagban, ebben a tülekedésben? [Itt mindenki rohan, tülekszik, Sörül, ha elkapja a kifelé in- Sduló vonat utolsó kocsiját. Sitt mindenki valahová indul, [valamerre megy, csak ő nem S tudja, merre tovább? S A kopott bőröndben ott volt S minden, amit a magáénak ; mondhatott. Szabad volt, any- ! nyira, hogy rabnak érezte [ magát. S Talán ő az — gondolta, s 'újra szemügyre vette a kerekeken kalapácsával muzsikáló vasutast. Feléje indult, de elébe vágott egy vonat, s mire elsuhant előtte, semmivé lett a bátorsága. Talán ó az — bámult szorongva egy fiatalabb férfit, aki szélvédett sarokba húzódva, unottan nézte a forgatagot. Feléje indult, de az, mintha megérezte volna, kilépett a zugból, s eltűnt a forgatagban. Ö sem — mormolta, s félénk dühében megrázta a kopott bőröndöt. Felbődült az áramvonalas, ezüstszínű szerelvény mozdonyának szirénája, s elvágtatott valamerre. Nyomában lassan, kimért zökkenésekkel ballagott ki a hatalmas kupola alól egy tehervonat. Merre hát? Ott voltak az információs irodák, a felvilágosítók, az irányítók, ott voltak sokan, hogy útbaigazítsák, de a tolongásban nem ügyeltek rá, 6 pedig bátortalan, riadt volt ahhoz, hogy felfedezze azokat, s tanácsot kérjen. Ott bukdácsolt a sínek között, nemegyszer szitokkal zavarták odébb a vasutasok. Félszeg mosollyal osont tovább, s az anyjára gondolt. Egy pillanatra lehúnyta a szemét, s a pályaudvari fény, a vakító reflektorok helyébe képzelte a napot. A napot, amely melegítette a mezőn, ott kísérte hűen az út fölött. Most elbújt, eltűnt valahol. A kupola olyan, mint az ég, s az, igén, az a reflektor ott a nap — hazudta bátorításul alig moccanó ajakkal, s letörölte a szeme sarkán kibukó könnyeit. „Fiú” — ijedten nyitotta ki szemét a hangra —, „segíts nekem!” ÖTVEN KÖRÜL! FÉRFI «£» hoz; amikor feléje fordult, bőröndhalomra bökött. „Hozod?“’ „Hozom” — mondta, s örült, hogy tehet valamit, hogy most — ha csak pillanatokra is — de tartozik valahová. Megragadta a bőröndöket, s készségesen igyekezett a gyorsléptű férfi után. Átvágtak a nagy csarnokon, s oldalt, ahol a tolató vágányok kezdődtek, s félrelökött, törött tengelyű, behorpadt oldalú kocsik várták sorsukat, megálltak egy néptelen szerelvény előtt. „Itt volnánk” — mondta a férfi — „köszönöm a segítséget“’. Pénz után kotort. „Nem, nem” — hárította el ijedten — „én is.;; én is ezzel a vonattal megyek”. „Ezzel?“’ A férfi szemöldöke ívet rajzolt. Meglepte a válasz. „Igen, igen, éppen ezzel” — bizonygatta kétségbeesetten. Nem akarta, hogy el- küldjék, ne tartozzon ismét sehová. „Nofene" — mondta a férfi. Intett, menjenek előrébb. Elhagytak három kocsit. A negyediknél felhúzódzkodtak a lépcsőn. Itt-ott ültek csak, hallgatag, közönyös emberek. Még a fejüket sem fordították feléjük, míg helyet kerestek, s elhelyezték a csomagokat. Nagy, termes kocsi volt. Faburkolatát megfeketítette a füst A padlón még ott sötétlett a 6Öprés előtti locsolás vékony víznyoma. A férfival szemközt ült le. Nem mert ránézni. Félt megkérdezi, hová, merre megy. Ő meg azt sem tudja, miféle útra indul a vonat. Lesunyta a fejét, cigaretta után kotort; Hallgatott. Újabb utasok jöttek. Megteltek a padok, ketten-hárman már álltak. A férfi felhajtotta bőrzekéje gallérját. Hűvös volt. Di- dergetett az őszi éjszaka. A gallér mögül a fiút nézte; Még mindig a cigarettával bajlódott. Nagy. mohó sluk- kokat szívott. Úgy tett, mint akit teljesen elfoglalt ez a dolog. De gyors, meg nem állapodó tekintettel erre-arra pillantgatott. Ez valami nagysága lehetett, nézte az öreg, ráncos bőrű nőt, aki csillogó-villogó karpereccel és nyaklánccal, vastag festékkel igyekezett takarni bőre árkait. Ez meg valami pap, vagy tiszteletes, siklott tekintete az állig begombolkozott, feketébe öltözött férfira, aki kezében pirosszegélyes, vastag könyvet szorongatott. És az? Az ki lehet? Valami lány? Fáradt, kiélt az arca, szeme mély árokból unottan tekint kifelé. „No és meddig?” Először nem értette, neki szól a kérdés. Riadtan válaszolt: „Sokáig ... sokáig... mesz- sze ..hebegte zavartan, s igyekezett nem a férfira nézni. „Messze? Akkor együtt utazunk.*’ „Igen, igen.” „És miért kell messzire utaznia?” „Mert ... mert... szóval fontos ügy .. „Fontos ügy?” Látta, válasza meglepte a Lényegében befejeződött az idei kulturális szemle hónapokig tartó bemutatósorozata. Hátra van még néhány megyei bemutató, ezek azonban lényeges változást már nem jelenthetnek a tanulságok levonásában, hiszen ezeken a megyei szintű találkozókon kivétel nélkül olyan csoportok szerepelnek, melyeket ott láttunk már a körzeti — illetve a járási fesztiválok dobogóin is. Ha csupán két mondatban kívánnánk összefoglalni az idei tanulságokat, akkor elmondhatjuk: az 1961—62. évi kulturális szemle jelentős előrelépést jelentett a tavalyival szemben. Mennyiségben és minőségben egyaránt. Megyénk öntevékeny művészeti csoportjai harminc körzeti, huszonnyolc járási szintű és tíz megyei szintű találkozón mutatták, illetve mutatják be tudásukat, amelyek színvonalban meghaladták az előző esztendőkben látottakat. A mérleg tehát kétségkívül pozitív, annak ellenére, hogy természetesen hiányossággal is találkoztunk. Az idén — a VIII. Világifjúsági Találkozóra készülve — a béke és barátság gondolatának kifejezése állt a kulturális szemle középpontjában. Vajon eleget tettek-e a csoportok ennek a követelménynek? Ha csali a felszínt vizsgáljuk, a válasz kétségtelenül az, hogy igen. Sok kórus dalosainak ajkán zengtek fel a világ népeinek dalai, nem egy tánccsoport mutatta be a népek táncait, a szavalok műsorában jelentős helyet kaptak a világ haladó költői és még a színjátszó csoportok is bemutattak néhány, elsősorban szovjet darabot. A csoportok megfeleltek az egyik alapvető követelménynek. Ha azonban az öntevékeny művészeti együttesek körében végzett nevelőmunka belső tartalmát vizsgáljuk, akkor arra a megállapításra jutunk: még sok a tennivalónk. A legtöbb csoportnál, együttesnél csak futólag került szó a szemle központi gondolatáról. Az idei szemle irányelveiben első helyet kapott az irodalmi színpadok mozgalmának fejlesztése. Ezt a célt nemcsak a szemle irányítói és szervezői, de a részt vevő csoportok is helyesen értelmezték. így elmondhatjuk, hogy az irodalmi színpadok mozgalma jelentős előrehaladásról tett tanúbizonyságot megyénkben. Megkétszereződött az irodalmi színpadok száma, sőt, a látott sikereken felbuzdulva, még ezekben a napokban is új csoportok alakulnak. Az irodalmi színpadok látott bemutatói szinte kivétel nélkül sikeresnek mondhatók, ugyanakkor sok új, érdekes kísérletnek is tanúi lehettünk, ami biztató folytatást ígér. Ilyen kísérleteket láttunk az aszódi járás irodalmi színpadainak bemutatóján csakúgy, mint a Cegléden megrendezett megyei seregszemlén. (Itt kívánjuk megjegyezni, hogy az elért sikerek köteleznek! Nemcsak arra, hogy a megalakult irodalmi színpadok a szemle után is folytassák munkájukat, hanem arra is, hogy jó műsoraikkal, személyes támogatásukkal segítsék az új irodalmi színpadok megalakulását, hiszen elsősorban ez az a művészeti ág, amely költséges díszletek és kosztümök nélkül a legnemesebb kultúra tolmácsolója lehet.) Az irodalmi színpadok előrelépése mellett nyomban a megye zenei kultúrájának fejlődéséről kell szólni. Nemcsak azért, mert egyre több országos hírű kórusunk, zenekarunk van ma már, de azért is. mert mind több új zenekar, kórus, ének- és zeneszólista jelentkezik egy- egy bemutatón. S ez elsősorban a megyében igen jól működő zeneiskolák érdeme. Érdemes tehát még több gondot forditani, még nagyobb anyagi áldozatot hozni a jövőben zenekultúránk továbbfejlesztésére. Előrelépésről számolhatunk be népitánc-csoportjaink és népi együtteseink munkáját illetően is. Hogy csak néhány példát említsünk: a Csepel Autógyár, a gödöllői Agrártudományi Egyetem, a tápiószecsői vagy a túrái ré- pi együttes országos viszonylatban is megállja a helyét. Hasonlóképpen a nagykátai Tápió menti népi együttes, amely olaszországi meghívást is kapott! A cél: tovább a megkezdett úton, erősíteni a meglevő együtteseket, segíteni a most alakulókat. Ahol mutatkozik elmaradás: az a szavalók és a színjátszók egy részénél. A Szava- lóknál elsősorban a versek mondanivalójának meg nem értése és a gyenge tolmácsolás a nehézség, ami azt bizonyítja, hogy ezen a területen még kevés a szakemberünk — aki betanítaná a verseket — a megyében. A színjátszók egy részénél más hiányosságok tapasztalhatók. Az egyik: az előadásmód. Beszédtechnikai, szövegismereti nehézségek, nem megfelelő alkatú színjátszó az egyes szerepekben, a színpadi mozgás ismeretének hiánya és így tovább. A másik: a nem mindig szerencsés műsorpolitika. Igaz ugyan, hogy hosszú évek nevelőmunkájával végre száműztük színjátszó csoportjaink műsorából a Falu rosszát, a Sárga csikót, A vén baikan esőst és más, ezekhez hasonló, olcsó népszínműveket. De a többi között mit játszanak most? íme egy kis csokorravaló a szemle keretében előadott műsorok címéből: Széna vagy szalma. Első randevú, Töltött káposzta, Zöld légy, sárga mókus, Mintaférj, A férj nem alszik, Az asszony hozzászól, öfőméltó- sága névnapja. Természetesen nemcsak az idézett kabarészámok, vígjátékok, s a legkönnyebb műfaj más produkciói szerepeltek színjátszóink műsorán. Láttunk olyan kitűnő drámákat is, mint Pagogyin: Hajnalodik, Gyur- kó László: Emberség, Martine Monod: Atomfelhő, VI- janszkij: Távol a hazától vagy Cigler: Kezedben a sorsod. De mégis fel akarjuk hívni a figyelmet erre. Sorolhatnánk még tovább az 1961—62 kulturális szemle idei bemutatóinak tanulságait. Feltétlenül részletesebb méltatást érdemelne például az aszódiak és váciak kezdeményezése: a szakáganként rendezett járási szintű bemutatók, vagy a ceglédiek példája: egyedül ők rendezték meg a megyében a termelőszövetkezeti öntevékeny művészeti csoportok bemutatóját! És szót érdemelnének a többi művészeti ág: képző-, béb- foto-, népi díszítő művészet elért eredményei is. Most azonban csak annyit: ez összképet tekintve, újra léptünk egyek előre. Most a megye kulturális vezetőin, munkásain áll, hogy a szemlében felszínre került új erők és a már összekovácsolódott együttesek tovább haladjanak a megkezdett úton, új sikerek felé. Prukner Pál VWWSWWWWWWWwwwvwwwuuu« M áté György a magyar munkásmozgalom egy jelentős területérői írta közel három évtizedet átölelő regényét. Írása, bár alapjaiban do- kumentumjellegű, mégis elkerülte a szárazon, a tényékhez tapadó hűséget és anyagát bátran alakítja, a lényegbeli hűség megtartásával, a szép- irodalom alkotó lehetőségivel. Többet ad tehát, mint egyszerűen azt, amire vállalkozott. hogy regényes formában megírja az illegális kommunista sajtó történetét Igen helyesen, és az eseményekben résztvevő lírai hevületével, " a témát emberi oldaláról közelíti meg. Elsősorban azoknak az életét, tevékenységét, útját rajzolja meg, akiknek köszönhető, hogy minden megpróbáltatás és nehézség ellenére, a legvadabb üldözések idején is, a kommunista illegális sajtó töretlenül és szinte megszakítás nélkül megjelenhetett es ható tényező lett. Nem kevésbé előnye Máté könyvének izS oler Púig neve kétszeresen is újdonságnak számít a magyar olvasó előtt, mert egy eddig ismeretlen írót és egy eddig — Guillén kivételével — ismeretlen irodáimat, a mai kubai prózát mutatja be magyar nyelven. A Szándékos emberöléssel szerzője egy csapásra nevet szerzett, amikor 1959-ben a Havannában meghirdetett össz- latin-amerikai irodalmi pályázat első díját megnyerte. A díj avatta íróvá az eöykori ültetvénynapszámos, alkalmi munkás elbeszélőt. Helyesebben a díjjal csak elismerték kétségtelen tehetségét, mely komoly irodalmi jövő Ígéretét sejteti. A mű maga Santiago de Cuba egy napját mondja el, a Batista-rendszer utolsó hónapjai valamelyikén, amikor már Castro felkelői döntő csapásra készülnek a Sierrában. A regény laza cselekménye az olasz neorealista prózaírók szerkesztésmódját, vagy talán még inkább a filmnovellákat idézi. Gyorsan váltakozó képekben követjük a regény hőseit, gyáva kispolgárokat, elszánt forradalmárokat, akik között meggyőzödéses kommunistát é$ katolikus papot egyként találunk, megrémült embereket és elszántakat, vakmerő fiatalokat és fontolgató időseket, szerelmeseket, akikben egyszerre virágzik ki a forradalom romantikája és az. egymásért való lobogás. Soler Púig műve természetesen még nem remekmű. Regénye meggyőző művészi dokumentum a Batista-rendszer, számunkra szinté még a hitle- rizmus után is nehezen elképzelhető, viszonyairól. Figurái megragadó típusok, ha jellemalkotó készsége nem is hatol még mélyre, de egy-egy alak legjellemzőbb jegyeit kitűnően rögzíti. Alkotásának legerősebb oldala az a — modem regény számára nélkülözhetetlen — készsége, amivel eseményei. helyzetei, egész történése atmoszféráját meg tudja teremteni. Az írásnak ez a tömény légköre is olyan tulajdonság, amelyik jó értelemben vetten. filmszerűvé teszi. Rad- ványi Ervin fordítása. (Európa)