Pest Megyei Hirlap, 1962. május (6. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-26 / 121. szám

1882. MÁJUS 26, SZOMBAT rtsr utcrei K'iiHaft SÉTA A VÁSÁRBAN Pénteken a Budapesti Ipari Vásár kapujában ismerősök­kel találkoztunk. A Pest me­gyei KISZ-bizottság mellett működő Fiatal Műszakiak Ta­nácsa érkezett csoportos vá­sárlátogatásra. Garamszegi Zoltán, a Diósdi Csapágygyár képviselője vezette őket. Mi­után beléptünk, a fiatal szak­emberek elbúcsúztak egymás­tól, megbeszélték, hogy ebéd­bor, a gyár KISZ-titkára kö­szönt ránk, és rögtön tájékoz­tatott is: — Keveset állítottunk ki az idén, mindössze három gép­kocsit. De ezekkel is azt igyek­Hatalmas embergyűrű hívta fel figyelmünket a következő megyei üzemre, a ceglédi Közlekedésépítési és Gép­javító Vállalatra. Mindössze egyetlen gépet hoz­tak ki a kiállításra, de az gép a javából. Az aszfaltkeverő gépsor teljes automata. Órán­ként huszonöt tonnát termel. Vezérlőfülkéből egyetlen em­ber irányítja a hatalmas tel­jesítményű gépet. Gyenei elv­itárs a vállalat Igazgatója és Fehér János főmérnök kérdé­sünkre elmondta, hogy ez a gépsor az első ilyen, amely el­hagyja vállalatukat. A proto­típus elkészültének határideje tulajdonképpen június 30-a volt, de ők hamarabb elké- saítették, hogy a mostani vásá­ron már bemutathassák. El­mondták azt is, hogy még eb­ben az esztendőben megkezdik három újabb aszfaltkeverő gépsor gyártását. Sok látogatót találtunk a ei Ganz A^mmérőgyár kiállítási darabjaival. Nehe­zen férhettünk a vitrinekhez, sok hazai és külföldi érdeklő­dő szemlélte a világhírű ké­szítményeket. Az árammérők, feszültségmérők, beépíthető műszerek, villamosfelhúzású kapcsolóórák egész sora von­zotta a látogatókat. Többen nagy érdeklődéssel szemlélték a gödöllőiek gyorshltelesítő berendezését és az automati­kus szigetelésvizsgálót. Nem messze tőlük, a terem egyik sarkában találtuk A nagy teljesítményű aszfaltkeverő automata gépsor (Gábor felv.) A Csepel Autógyár D—-150 típusú tehergépkocsija külön­böző rendeltetésű felépítmények hordására alkalmas nél találkoznak majd, s azután ki-ki elmondja szerzett tapasz­talatait. Mi is elbúcsúztunk tőlük, s elhatároztuk, Pest me­gyei üzemeket, kiállítókat ke­resünk. Alighogy beléptünk a kohó- és gépipar kiállítási csarnoká­ba, szembe találtuk magunkat szünk bizonyítani, hogy gyá­runk állandóan fejlődik. A D—150 típusú billenő te­Dunai Hajógyár a közelmúltban szervezett vállalat váci gyáregységének készítményeit. a Diósdi Csapágygyár kiállítását. Garamszegi elvtárs fogadott mosolyogva, s el­hergépkoesi jobb kormányos, trópusi kivitelben készült. Messze, sok ezer kilométerre hazánktól képviseli a magyar Városligeti tó partján, ahol a Magyar Hajó- és Darugyár kishajóit, csónakjait modell­jeit látni. Itt állították ki a volt A Préko kiállítása A könnyűipari pavilonban a jóhírű Budakalászi Textilmű­vek termékeit tekinthették meg az érdeklődők és sok cso- dálója akadt a Váci Kötött­árugyár sokszínű ízléses és jó minőségű sportruháinak is. A megyei ipar ismerői nem kis büszkeséggel távoztak a Budapesti Ipari Vásárról, an­nak ellenére, hogy csak egy- egy színfolt képviseli a me­gyét, mégis a hely, amit a ma­gyar iparban elfoglal, jelen­tős és megtisztelő. Thurzó Tibor mondta, hogy a tavalyihoz ha­sonlóan, idén sem hoztak gé­peket a vásárba. Kizárólag gyártmányaikat állítják ki. ötletes villanólámpás berende­zéssel adnak számot gyártmá­nyaik minőségének fejlődésé­ről, amelyek a pontossági tű­rések javulását mutatják. ipart. Sok külföldi elismerés érte már a csepelieket jó mi­nőségű gépjárműveikért. Kállai Gyula elviárs látogatása Szadán Nem messze a kohó- és gépipar pavilonjától, szabad téren állította ki termékeit a Prés- és Kovácsoltárugyár. A Diesel-alkatrészek, a saválló elzárószelepek sora ékesen bi­zonyítja a gyár fejlődését. So­kan állták körül a MOTA D PO-típusú targoncát, amely­nek teherbírása kétezer kilo­gramm, rakfelülete 2000x1250 milliméter, sebessége pedig teljes terheléssel óránként hat kilométer. Az ügyes konstruk­ciót üzemen belüli anyagmoz­gatásnál és az iparban, vala­mint a kereskedelemben is sok helyen jól tudják haszno­sítani. Kedves vendégek látogatták meg a szadai Székely Berta­lan Emlékmúzeumot. Kállai Gyula elvtárs, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyette­se felesége társaságában te­kintette meg az évenként ha­gyományosan májusban nyitó emlékmúzeum kiállítását. A vendégeket Vásárhelyi József, a helyi művelődési ta­nács elnöke és Tóth Rezső, a múzeum gondnoka kalauzol­ta és ismertette meg Székely Bertalan Szadán töltött éveivel és munkásságával. A vendégek hosszasan időz­tek a művészről szóló régi nyúl. A látogatás végén a vendégek beírták nevüket a múzeum emlékkönyvébe. Ezután rövid látogatást tet­tek Benyovszki Sándor szadai dolgozó paraszt gyűjteményes régészeti múzeumában, amely­nek patináját az adja meg, hogy Benyovszki Sándor már 7 éves kora óta gyűjtögeti a községben található kőkor- szakbeli — koravaskori urna­temető feltárt edényeit, régi tűzcsiholó eszközök, honfog­laláskorabeli kengyelek, lószer­számdíszek, harcieszközök Szadán fellelhető darabjait, valamint a régi magyar és külföldi pénzeket. A gépkocsik szabadtéri ki­állításán három, a megyében gyártott gépkocsira találtunk. Mindhárom Szigethalomon, a Csepel Autógyárban készült. Mellettük újra isme­rősre akadtunk. Lukácsi Gá­összegyűjtött folyóiratok és újságok tárlókban elhelyezett példányai előtt. Érdeklődéssel hallgatták a vendégek a jövő terveit, amely a Székely Ber­talan művésztelep létrehozá­sára, valamint az ifjúsági alkotók, művészjelöltek nyá­ri táboránál! szervezésére irá­A látogatás végén a vendé­gek megtekintették a szép, zöld lombokba borult domb­oldal kis temetőjét, ahol Szé­kely Bertalannak, a magyar történeti festészet kimagasló egyéniségének földi marad­ványai nyugszanak. V- J. Kádár János elvtárs kitüntetése 50. születésnapja alkalmából A N épköztársaság Elnöki Tanácsa Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárá­nak, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöké­nek, — 50. születésnapja alkalmából — több évtizedes mun­kásmozgalmi tevékenysége, az 1956-os ellenforradalom le­küzdésében, a párt újjászervezésében, a forradalmi munkás- paraszt kormány létrehozásában, a szocialista Magyarország ! építésében szerzett kimagasló érdemei elismeréséül, a Szocia­lista Munka Hőse címet és a vele járó Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta. S&tfibi Sstvíín üdvös Iá btfssc<t& A kitüntetést a parlament Munkiácsy-termében pénteken délután Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Beszédében — a többi között — ezeket mondotta: — Ez a kitüntetés annak az áldozatos miunkának és harc­nak elismerése, amit egész életedben a munkásosztály, a dolgozó nép, a magyar nemzet felemelkedéséért folytattál. A kapitalista elnyomás ideje alatt az emberi jo­gokért, a dolgozó nép meg­becsüléséért, hazánk fel­szabadulása után a mun­kás-paraszt hatalomért, a szocialista rend győzelmé­ért harcoltál. Amikor a munkásosztály ha­talma. a szocialista társadal­mi rend veszélybe került, élé­re álltái a néphaitalotm védel­méért folyó harcnak, majd irá­nyítottad a munkát szocialista társadalmi rendünk felépíté­séért. — Népköztársaságunk Elnö­ki Tanácsa nevében jó erőt, jó egészséget kívánok. Hadd kí­vánjam még azt is, hogy soha ne hagyjanak el azok az eré­nyek, amelyek szocializmust építő népünk, szocialista tár­sadalmi rendünk javára szol­gálnak. Tudsz emberséges len­ni, mert igaz ember vagy. ! Tudsz kemény lenini, ha kell, mert lelkesedsz a nép ügyéért, a szocializmus eszméjéért, mert szereted a dolgozó em­bereket, szereted szocialista hazánkat. Ismered és érted a töme­gek gondolatait, ismered és érted a legegyszerűbb emberek örömeit, vágyait, de keserűségeit is. Ez a szemlélet hatja át ma a Magyar Szocialista Munkás­párt és a forradalmi munkás- paraszt kormány politikáját. Pénteken este a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány Ká­dár János elvtárs születésnap­ja alkalmából ünnepi vacsorát rendezett. A vacsorán részt vettek a Politikai Bizottság Ezért tekint rád. az ország né­pe szeretettel és bizalommal — fejezte be szavait Dobi István. A kitüntetés átadásánál a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány képviseletében jelen voltak: Marosán György, a Po­litikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, ár. Münnich Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, áüainminise- ter, Apró Antal, Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagjai, a Minisztertanács elnökhelyette­sei, Fehér Lajos, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyette- se, Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára. Kállai Gyu­la, a Politikai Bizottság tag­ja. a Minisztertanács elnök- helyettese, Kiss Károly, a Po­litikai Bizottság tagja, az El­nöki _ Tanács titkára. Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára. tagjai és póttagjai. Dobi Ist­ván elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke és a forradalmi mun­kás-paraszt kormány tagjai. Kádár János elvtársat a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány nevében Marosán György elvtárs szöntötte. Vágják már a lucernát, de hol vannak a szénaszárító állványok? Intézkedések útvesztőjében - Keret van, kevés a megrendelés Legalább a második kaszálásra érkezzenek meg az állványok A pillangós takarmányok állványos szárításának előnyeit ma már a tsz-vezetők egy ré­sze felismerte. Az állványokon szárított lucerna, vöröshere le­velei nem hullnak le, dúsabb tehát a takarmány fehérje- tartalma. De, ha csupán a munka biztonságát nézzük is, előnye vitathatatlan. — Megyénk részére huszonhét ezerötszáz garni­túra szénaszárító állványt biztosított a Földművelés- ügyi Minisztérium — mondotta Horváth Attila előadó, a megyei mezőgazda- sági osztályon. — Sajnos, a tsz-ek ez ideig ennek a keret­nek mindössze a felét rendel­ték meg, de még ebből sem szállított egyetlen garnitúrát sem az Agroker Vállalat. Felkerestük az Agroker Vál­lalatot, hogy felvilágosítást kérjünk, miért késik az állvá­nyok szállítása. Binszky János főosztályvezető és Németh Ber- táné előadó elénk tárja az ügyben folytatott levelezések és kimutatások egész tömkele-' gét. Ezek bizonysága szerint a következő főbb intézkedések történtek: Az Agrotröszt — az Agroker központja — január 30-án fel­hívta a vállalatot, hogy vegye fel a kapcsolatot a megyei ta­náccsal, a szénaszárító állvá­nyok ügyében. Az Agroker Vállalat feb­ruár 10-én átírt a megyei tanácsnak és kérte a me­gye igényének közlését. A megye március 14-én hét­ezer garnitúrára jelentette be az igényét. A későbbiek során ezt mintegy kétszeresére emel- I ték. Az Erdészeti Főigazgatóság március 2-án utasította vala- I mennyi erdőgazdaságot a ter­melés és szállítás „haladékta­lan” megkezdésére. Április 11-én az Erdészeti Főigazgatóság kijelölte Pest megyére vonatkozóan a szállí­tó erdőgazdaságokat. Ezek: a szombathelyi, bu­dapesti, dél-zalai és a pi­lisi erdőgazdaságok. Az Agroker április 14-én1 megrendelte tőlük az állványo­kat, a tsz-ektől beérkezett fe­dezetigazolások és megrende­lések alapján, összesen tizen­négyezer garnitúrát. Lám, minden arra illetékes szerv elmondhatja: mi intéz­kedtünk. Késedelem azon­ban, mint láttuk, adódott. Ezekre viszont magyarázat is van. Az AGROKER tízna­pos késedelme abból szárma­zik, hogy a vállalat éppen február elején költözködött. A mezőgazdasági osztálynak is szüksége volt időre, amíg az igények — úgy, ahogy — begyűltek, a tsz-ek adminiszt­rációja is nehézkes stb. A tény azonban mégis az, hogy az erdőgazdaságok csak április közepén kapták meg az AGROKER meg­rendelését. A budapesti és a pilisi május közepére, a szombathelyi és a dél-zalai azonban csak jú­nius végére vállalta az áll­ványok szállítását. Ezek után önként adódik egy-két kérdés. Az országos hatóságok — ismerve a lucer­nakaszálás idejét, s az igények felméréséhez, a megrendelé­sek adminisztrációs lebonyo­lításához szükséges időt — miért nem intézkedtek ha­marabb? Miért nem lehet végre kötelezni a szállító vál­lalatokat, hogy a szállítási határidőket a mezőgazdasági termelésnek nem változtatha­tó időpontjainak megfelelően fogadják el? Ez utóbbi kér­dés jelen esetben különösen indokolt, minthogy az Erdé­szeti Főigazgatóság már már­cius 2-án felhívta az erdő- gazdaságokat a termelés ha­ladéktalan megkezdésére. Miközben az AGROKER-nél e gordiusi csomót bogozgat- juk, a tápiógyörgyei Zöld Me- ! ző Tsz megbízottja, Vargha István lép be az irodába. A szénaszárító állványok sor­sa felől érdeklődik. Ezer gar­nitúrát rendeltek. A választ hamar megkapja: már e hé­ten szállít a Budapesti Er­dőgazdaság. Szerencsések, hogy éppen ez a vállalat kapta az ő megrendelésü­ket. Az viszont más kérdés, helyesen tette-e a tsz, hogy beleegyezett az állványok fú­rás nélküli szállításába. A ha­táridő ugyan így lerövidül, az állványok egységára is ke­vesebb, de — mint hallom — mintegy hatezer lyukat kell majd kifúrni kézi erővel. Van erre idejük és főként munkaerejük? Vargha István szerint a tsz azért vállalta magára ezt a munkát, mert így biztosítva látja, hogy az állványok a második kaszálásra rendelkezésé­re álljanak. Nos, éppen ez a probléma nyugtalanít még bennünket. Az állványok zömét a Dél- Zalai Erdőgazdaság szállítja Pest megyébe, tízezer garni­túrát. Június 30-ra vállalta a szállítási határidőt. Jó len­ne, ha a főhatóságok idejében intézkednének, hogy legalább a második kaszálásnál hasz­nálhassák a tsz-ek ezeket az állványokat. Ferencz Lajos Zellerpalántákat exportálunk Hollandiába A napokban holland im­portőrök azzal a kéréssel for­dultak a HUNGAROFRUCT vezetőségéhez, hogy Magyar- országtól szívesen vásárolná­nak zellerpalántákat, mivel náluk a rossz idő következté­ben a zeller egy részét újra kellett ültetni. A HUNGAROFRUCT a Pest megyei MEK-en keresztül a tsz-ekhez fordult: tudnának-e készleteikből exportálni? A MÉK megkeresésére több tsz vezetősége közölte: hajlandó a 300 ezer darab 15 cer : nagy­ságú exportképes p; illákat eladni. A HUNGAROFRU T meg­elégedéssel vette tudomásul a tsz-ek készségét. Az üzletkö­tés után megyénkből azonnal megkezdik a zellerapalánták szállítását Hollandiába. Huszonöt tonna óránként - Billenő­platós gépkocsi - Csapágykiállítás A Központi Bizottság és a kormány ünnepi vacsorája

Next

/
Oldalképek
Tartalom