Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-08 / 83. szám
Budapestre érkezett a szovjet röplabda-válogatott Az SZTK pontot adott le - Pécel győzött !' i m ' I Megérkezett Budapestre a Szovjetunió férfi röplabdaválogatottja, amely a hét folyamán három mérkőzést játszik a Sportcsarnokban. Tizenegy játékos jött, hiáiij óznak azonban a Moszkvai CSZKA válogatottjai, akik a varsói EK elődöntőben szerepelnek. A 11 szovjet játékos közül 3—3 tbiliszi és rigai, 2—2 ogyesszai és moszkvai, 1 pedig harkovi. A szovjet röplabdázók délután megnézték a Vasas— Űjpesti Dózsa labdarúgó-rangadót, utána pedig az újpesti Vasas Izzó tornatermében edzést tartottak. A ma este 19 órakor sorra I kerülő mérkőzésre a magyar j csapat vezetői 16 játékosból | álló keretet jelöltek ki. j A megyei ladarúgó-baj- nokságban Gödöliö borította fel a papírformát, Üllőn elért győzelmével, de meglepő üunabaraszti monori döntetlené, valamint Al- bertirsa gólzáporos sikere Is. Mivel az SZTK pontot vesztett Vecsésen, s a Pécel1 nehezen ugyan, de nyert, egymás mellé került a két rivális, az SZTK jobb gólarányával áll az élen. Albertirsa—Fóti SE S:l (3:1) félbeszakadt. Albertirsa. TOO néző. V: Pusztaszeri. Heves hazai támadásokkal Indult a mérkőzés, majd feljött a vendégcsapat is, de a jobb erőben levő irsaiak a 21. és a 2H. percben lőtt góllal 2:0-ra elhúztak. A fótiak a 34. percben szépítettek, s ezzel el is lőtték puskaporukat. A 38. percben Faktor megrúgta az egyik hazai játékost, ezért kiállították. Szünet után tovább növelte előnyét Albertirsa, ugyanakkor a fótiak fokozatosan „elfogytak”, egymás után vonulták le a pályáKÉT MEGLEPŐ DÖNTETLEN róü. A 75. percben, a 8. gól után, a hattagúra olvadt vendégcsapat nem volt hajlandó kezdeni, s a bíró öt perc várakozás után lefújta a mérkőzést. G: Lehoczky (2), Prazsák (2), Kuikucska (2), Simon. Fekete, ill. Szabó. Jó: Pikó. Lehoczky, Fekete. A vendégek közül senkit nem lehet kiemelni. Fazekas Tamás Szigetszentmiklós—V ecsés 1:1 (0:0) Vecaés, 1000 néző. V: Simák. A két jó erőben levő csapat hatalmas iramú, de gyenge színvonalú mérkőzésen osztozott a pontokon. Vecsés a játékidő nagy részében többet támadott, sok helyzetet teremtett, de csatárai a döntő pillanatban tehetetlennek bizonyultak. A vendégek csak időnként adtak ízelítőt tudásukból. A 75. percben az SZTK jutott vezetéshez. A gól után Trasszer. a ve- csésiek középhátvédje, előrement a csatársorba. A 82. percben ői buktatták jó helyzetben a 16-osnál és a szabadrúgást nagy lövéssel küldte a hálóba. G: Újvári, ill. Trasszer. Jó: Dávid, Gere, Bonczi, Újvári, ill. Nyári, Leimetter, Trasszer, Zombori. Fekete József Pécel—-Bag 2:l (1:1) Váci Vasutas—Pilisi kSK 3:0 (3:0) Vác. Szigeti pálya, 400 néző. V: Kaiser. Gyenge iramú mérkőzésen, a Vasutas az I. félidő utolsó negyedórájában gyors három gólt rúgott. A vendégek a mezőnyben jól adogattak. A fordulás után több helyi játékosnál erőnléti fogyatékosságok mutatkoztak, a pilisiek ekkor több támadást vezettek, s két nagy gólhelyzetet kihagytak. G: Bábi (2). Kiss. Jó: Borzák, Király, Frick, ill. Mezei, Greff, Krizsán. Pál János Monor—Dunaharaszti 0:o Monor. 700 néző. V: Tóth L. Az I. félidőben kiegyensúlyozott küzdelem folyt. Mindkét kapu előtt holtbiztos gólhelyzeteik maradtak kihasználatlanul. Először a vendégcsapat jobbszélsője, Bauer, majd a monori Kovács Béla hibázott. Fordulás után a monoriak egykapura játszottak, a helyzetek özönét teremtették, de a csatárok továbbra is tehetetlenek voltak. Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy a DMTK védelme, Aradi kapus vezérletével, ragyogóan játszott. Jó: Szalai, Zinger, Fónyad I., ill. Aradi és a hátvédhármas. Szigetújfalu—Ceglédbercel 4:1 (2:1) Három NB Hl-as labdarúgó-csapatunk otthon játszott, s meglepetésre Kar- tai kiengedte az egyik pontot a kezé- .ből. De ugyancsak váratlannak számít a Pilisi Bányász idegenben kivívott döntetlené is. Vác múlt heti hazai veresége után, most a fővárosban maradt alul, méghozzá nagy gólkülönbséggel. Északközép csoport Csepel Autó—Nagytétényi Kohász 2:i (1:0) Dunaharaszti, 700 néző. V: Langer. Cs. Autó: Kovács — Vigh. Kulcsár, Hochrein — Hauser, Tajti — Bursi, Kreisz, Kiss. Kerekes, »átkai. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés. A 16. percben a nagytétényi középhátvéd a kiugró Kiss elől kézzel ütötte el a labdát. Iliből szerezte meg a vezetést az Autó. 10 perccel később Rátkai egyéni játék után kapura lőtt. s a lécről visszapattant labdát Kerekes a hálóba fejelte. A {élitíő további része is a helyiek fölénye jegyében zajlott. Fordulás után változatos játék alakult ki. Az 56. percben Heisz- mana és Kerekes összecsapott, a nagytétényi játékosnak eltörölt a Iába. Bár az autógyáriak voltak fölényben, mégis egy ellentámadás során a vendégele széni tettek. Később is a Pest megyeiem támadtak, de a legjobb helyzeteket is kihagyták a GO. percben Kissi egy összecsapásnál túlszigorúan, kiállította a bíró. G: Kiss (ii-esbői), Kerekes. Jó: Kulcsár. Hauser, Kerekes, Bútkai. Szentendrei Honvéd—UFC 2:i (0:1) Szentendre. 400 néző. V: Tőzsér. Sz. Honvéd: Aczél — veres, Sáros, Kemerie — Búzás, Gazdag — Kovács. Tima-Horváth, Sári, po- pov, Rajna. Szentendre csak nagy küzdelem után nyert a jól védekező fővárosiak ellen. A győzelmet megnehezítette a hazai csatársor első fél- időbeli gyenge játéka, a 41. percben Sáros hazaadását az egyik UFC-csat.lr elcsípte, s Aczél mellett a hálóba lőtt. Fordulás után feljavult a Honvéd, és lő perc alatt megfordította a vesztésre álló' mérkőzést, a tik és 70. percben lőtt góllal. A . .íüdik félidő középső negyedórájában nagyon jól játszottak a helyiek, s a két gól mellett még két kapufát is lőttek, a lefújás pillanatában Kovács összecsapott az egyik UFC-játékossal, s ezért kiállították. A Pest megyei csapat többet támadott. s helyzetei alapján megérdemelten nyert. Tőzsér játékvezető nagyon jól, szinte hiba nélkül vezette a nehéz mérkőzést. G: Popov (2). Jó: Aczél. Kemerie. Kovács, Sári. III. kér. TTVE—Pilisi Bányász 3:3 (3:0) Hévízi út, 500 néző. V: Albis. Pilisi B.: Huj I. — Markos. Hau, Nick n. — Nick I., Vízvári — Marjai, Gechter, Peller. Krupp. Kimmel. Az I. félidőben nyomasztó fölényben játszott a hazai csapat, s ez gólokban is kifejezésre jutott. A három gól közü] kettő súlyos védelmi hibából esett, min dk étszer Nick II. volt a vétkes. A II. félidő első 10 percében változatlanul a III. kér. támadott többet, ám ezután kifulladtak a hazaiak, s a Bányász vette át az irányítást. A 60. percben Kimmel elfutott. a,l6-oson belül felvágták, s a megítélt ll-est Peller értékesítette. Állandósult a vendégfölény, amely azonban sehogy sem akart gólokban megmutatkozni, csupán a 87. percben tört meg a jég: egy hosszú előreadást Krupp hanyattvetődve vágott a hálóba. Egy perccel a befejezés előtt Krupp beadását Peller biztosan helyezte az óbudai kapuba. G: Peller (2. egyet ll-esből). Krupp. Jó: Huj I.. Krupp, Peller, Vízvári. 1. Csepel Autó 20 12 5 3 33:13 29 2. Sárisáp 19 11 2 6 33:19 24 3. Pilisi B. 20 9 6 5 33:24 24 4. Nyergesúj f. 20 9 5 6 28:20 23 5. Elektromos 20 a G 6 33:31 22 6. Szentendre 19 9 3 7 35:25 21 7. Esztergom 20 8 5 7 27:28 21 8. Tokod 20 5 10 5 24:23 2ö 9. III. k. TTVE 19 7 5 7 47:29 19 10. An na völgy 20 7 5 8 32:37 19 11. Izzó 90 9 1 10 31:39 19 12. UFC 20 6 7 7 25:36 19 13. Törekvés 19 6 5 8 28:33 17 14. Olimposz 20 5 7 8 27:33 17 15. Nagytétény 20 4 5 11 26:37 J3 16. Csillaghegy 20 4 1 15 15:50 9 Az Északközép csoport további eredményei: Törekvés—Csillaghegy 3:0, Elektromos—Tokod 2:0, Olimposz—izzó 6:3, Nyergesújfalu—Sárisáp 1:2. Anna völgy—Esztergom 1:2, Északi csoport: Chinoia—Váci Petőfi Cl (2U) Tábor utca, 200 néző V: Sárdi. Vác: Jakus — Berta, Balogh, Katona — Varga, Farkas — Jakab, Neugan, Mojs, Pintér, Szlasz- kovszky. A váciak a 2. percben szép támadásból megszerezték a vezetést. Ezután változatos játék alakult lei. A 8. percben egy halszélről beívelt labda, két váci védő között, a középcsatár elé került, alá a üermedien álló védők mellett hat méterről biztosan egy»ailiíett. Erősen támadott a helyi csapat, s a 38. percbeii szabadrúgásuk a sorfalról visszapattant, a labdát a balfedezet a hálóba vágta. A 48. percben Jakab először a kifutó kapusba lőtt, majd a visz- szapattanó labda a tisztán áúó Mojs elé került, aki óriási helyzetben mellé gurított. Az 50. percben a helyi balszélső lövésébe Berta belenyúlt, és a labda a kimozduló Jakus mellett a halóba jutott. Ezután még egyszer fellángolt a Pest megyei együttes. A öü. percben Pintér szabályos gólját les címén nem adta meg a játékvezető. A hátralevő félórában a Chinoin teljesen átvette irányítást. s a lélek nélkül játszó vendégek ellen még ebben az arányban is megérdemelten nyert. G: Mojs. Jó: Varga. Takács József Kartali Kinizsi—Salgótarjáni Zománc 0:0 Kartal, 500 néző. V: Varga II. K. Kinizsi: Potílavíezky — Braun, Gábor, Bagyin — Tasnádi dr., Varga — Rózsavölgyi, Nagy I., Angyal. Székely, Kemény. Mindkét félidőt ezép játék helyett hatalmas küzdelem jellemezte. A kiesőiéiben levő Zománc nagy igyekezettel harcolt a pontszerzés érdekében. Mindkét félnek akadtak helyzetei, de a védelmek jól zártak. A Pest megyei csapat elmaradt legutóbb mutatott formájától. Jó: Varga. Nagy I. 1. Nagybátony 19 1*2 Körösi — 5 2 36:16 29 2. Baglyasalja 20 11 5 4 35:16 27 3. Sálig. KSE 19 12 3 4 46:26 27 4. Sashalom 20 11) 6 4 36:22 26 5. Ikarus 20 9 6 5 33:26 24 6. Kartal 20 8 6 6 30:28 22 7. Chinoin 20 8 5 7 44:36 21 8. Petőíib. 19 9 1 9 38:26 19 9. GD. Hajó 20 7 3 10 31:38 17 10. Gázművek 20 5 7 8 28:39 17 11. Kisterenye 20 4 9 7 23:43 17 12. Dinamó 20 5 6 9 18:26 16 13. Vác 19 5 5 9 24:38 15 14. Salg. Zom. 19 3 7 9 32:40 13 15. Kábel 20 3 6 11 21:36 12 16. Kazár 19 3 6 10 20:39 12 Az Északi csoport további eredményei: Nagybátony—Kisterenyc 2:1, Dinamó—Petőfibánya 0:0. Gázművek—Baglya&alja 2:4, Salgótarjáni KSE—Kábel 4:3. Kazár— GD. Hajó 1:0, Sashalom—Ikarus 0:0. Londonban rendezték meg a hagyományos páros versenyt Oxford és Cambridge evezősei között. A Themsén lebonyolított viadalon, amely a 108. találkozó volt Cambridge hajója győzött 5 hosszal. Az eddigi mérleg: 6o cambrideeí, 47 oxfordi győzelem és egy holtverseny — 1877-ben. Pécel, 8ű0 néző. V: Vincze dr. Pécel támadott. Bag védekezett, mégis a 16. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, melyet rá hat percre szabadrúgásból egyenlítettek a hazaiak. A győztes gól a 70. percben született, szép ,,háromszögei!ős’akció befejezéseként. A balszétső posztján tartalékkal kiálló, és az igen gyenge napot kifogó balhátvéddel játszó hazaiak, bár többet támadtak, csak nehezen boldogultak a lelkesen és keményen küzdő bagiakkal szemben. G: Hegedűs. Juhász, ill. Kékesi. Jó: Talapa (a mezőny legjobbja), Juhász, Hegedűs, Koncz, ill. Ádám. Sőregi, Deme I. Csatári János Gödöllő—Üllő l:0 (0:0) tjTilő, 1000 néző. V: Abrahám. Hatalmas iramban indult a küzdelem, s mindjárt a hazaiak léptek fel támadólag, mezőnyfölényüket azonban nem tudták értékesíteni. A félidő vége felé feljöttek a vendégek. s kiegyensúlyozottá vált a játék. Szünet után tovább fokozódott az iram. Ekkor is jobbára a hazaiak voltaic fölényben, de a 67. percben, egy villámgyors ellentámadás végén, a gödöllőiek értek el gólt. Ezt kővetően erőisen roha.- mozolt üllő, sok meleg helyzet adódott a vehdégfoapu előtt. Az utolsó 10 percben teljesen beszo- rultaik a gödöllőiek, de hősiesen védekezve * meg tudták őrizni kapujukat a góltól. A játékvezetőnek sok téves Ítélete akadt, ezekkel többnyire a hazaiakat sújtotta. G: Móri: Jó: Adám, Cseresznye, Tóth, Móri, ill. Boda, Győri H.. Sáli, Burza. Varga János Sziget-újfalu, 200 néző. V: Tihanyi. Hatalmas iramot diktált a hazai csapat, s a 20. percben már 2:0-ra vezetett. A félidő végén a berceli- ek szabadrúgásból szépítettek. Szünet után a helyiek irányították a játékot, de rengeteg gólhelyzetet hagytak ki. különösen Strohmayer Imre. Az ifjúsági Pflumm Árpád kitűnően semlegesítette a berceli Macskásit, s így a vendégcsapat támadósora nem tudott kibontakozni. A 70. percben, majd a befejezés előtt öt perccel további gólokat értek el az új falusiak. G: Igazvári (2). Vigh B. és Vig I/., ill. Senkei. Jó: Igazvári, Pflumm Á., Strohmayer I.. Strohmayer II.. Burst, ill. Schmit, Senkei. Ceglédi Építők—Ceglédi VSE II. 2:0 (1:0) Cegléd, 500 néző. V: Virág. Hatalmas szélben folyt le szombaton a mérkőzés, amelyet a többet támadó Építők megérdemelten nyert. G: Múus. Botos. Jó: Milus, Botos. Halmi, Hegedűs, ill. Kaposvári, Homyák, Hamza. 1. SZTK 20 12 4 4 37:19 28 2. Pécel 20 12 4 4 42:26 23 3. Gödöllő 20 8 7 5 19:21 23 4. DunaJhar. 20 7 7 6 38:32 21 5. Üllő 19 7 6 6 28:21 20 6. Bag 19 9 2 8 40:37 20 7. Vccsés 19 10 1 8 31:29 20 8. Nagykőrös 19 6 7 6 28:19 19 9. Cégi. Ép. 19 7 5 ’ 7 29:26 19 10. Váci VSE 20 6 7 7 34:37 13 11. Monor 19 6 6 7 27:27 18 12. Albertirsa 18 7 3 8 22:25 17 13. Szigetújf. 20 5 6 9 24:35 16 14. Ceglédberc. 19 6 3 10 23:39 15 15. Fóti SE 18 4 5 9 21:39 13 16. Pilisi KSK 19 3 6 10 15:31 12 Cegléd II. 21 10 1 10 53:52 21 A 8:i állásnál félbeszakadt / kJbertirsa—Fóti SE mérkőzés eredményét nem számítottuk be. Szovjet sikerek az Humanité nemzetközi mezei futóversenyén Párizsban a coumeuvi sporttelepen vasárnap húszon ötödször került sor az Humanité hagyományos nemzetközi futóversenyére. A reggeli óráktól egymást követték az Ifjúsági és veterán ver- semyszámok, amelyekben sok száz francia és jónéhány külföldi atléta vett részt. A műsor fénypontját a délutáni erőpróbák jelentették, amelyek során a férfiak 8000 métert, a nők pedig 2000 métert tettek meg. Nagyszámú érdeklődő gyűlt össze az útvonal mentén. Megjelent az ünnepi futóversenyen Maurice Thorez. a Francia Kommunista Párt főtitkára is. Szovjet, lengyel, magyar, csehszlovák, román, bolgár, belga és francia atléták álltak rajthoz. A magyar színeket négy férfi és két nő képviselte. Közülük Huszár János szerepelt a legjobban, aki az 5. helyen végzett. Máosár József, a világhírű akadályfutó, a 3. körben szúrás miatt feladta a küzdelmet. a versenyen a várakozásnak megfelelően, a szovjet sportolók szerepeltek a legjobban: fölényesen utasították maguk mögé mind a férfi, mind a női mezőnyt. A férfiaknál Ivanov, a nőiméi Babin- cseva nyert. Itt Kazi Olga 7., Sasvári Gizella 8. lett. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 13L—248 — Gépírószoba (hívható 30 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—44» — Művelődési ro^at: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint Épületburkoló (hidegburkoló) szakmunkásokat azonnal felveszünk, legalább 4—5 éves szakmai gyakorlattal, teljesítménybérezéssel. Tanácsi Igazolás szükséges. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosítunk. Kéziszerszám használati díjat fizetünk. — Útiköltséget csak alkalmaztatás esetén térítünk. ÉM Bács me- gvei Állami Építőipar Válla lat. Kérgeméi Rákóczi város 23. Mozaiklap, színes, jó minőségben és szép kivitelben kapható. — Somogyiné, XVIII., Pestlőrinc, Vöröshad- sereg u. 163. Eladó beköltözhetően két szoba, konyhás családi ház mellékhelyiségekkel, 1200 négyszögöles telekkel. Cím: Nagy Sándor, Ceglédbercel. Arany János utca 5. ______________ S koda 1102-es kor- m án y váltós el a dó. — Cím: Nagykőrös. IX. kér. Szolnoki út 131. szám. Beköltözhető ház és nyárfa eladó. Filó La- jos 23, Nagykőrös. Elcserélném szegedi egy szoba, étkezőiül" kés, összkomfortos lakásomat nagykőrösi hasonlóért vagy nagyobbért. Érdeklődés; Nagykőrös, gépállomáson. __ •________ A Jászkarajenői KTSZ építési technikust keres, építésvezetői beosztásba, azonnali belépésre. Jelentkezés levélben vagy szemé- 1 vasén a fenti ktsz- nél. Majdnem sikerült Hét perccel a befejezés előtt még vezettek Diósgyőrött a Ceglédi Vasutas labdarúgói. Ám végül nem tudták még az őszi döntetlent sem megismételni. így elmaradt a meglepetés, bár a kisarányú vereség hízelgőnek mondható. Diósgyőri VTK—Ceglédi VSE 2:1 (0:1) Diósgyőr, 4000 néző. V. Temóczky. Cegléd: Madarast — Pákoz- di, Mednyánszky, Császár — Csontos, Oláh — Kökény, Molnár, Gyikó I, Nagy, Podani. Már az első félidőben fölényben játszott a hazai csapat, mégis, a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést. Fordulás után döntő fölénybe került a diósgyőri gárda, szinte kapujukhoz szögezték a Pest megyeieket, ám ők jól védekeztek, s 82 percen át sikerült megőrizni hálójukat a góltól. A 83. percben azonban Ráczi révén egyenlített a DVTK, sőt, előre húzódó jobbhátvédjük, Wemer, a befejezés előtt, a kapu torkából a győztes gólt is belőtte. G: Molnár. Jó: Madarast, Mednyánszky, Gyikó I 1. D-ebr. VSC 21 15 3 3 54:22 33 2. Láng 2il ia 4 5 41:27 28 3. Egyetértés 21 12 3 6 31:16 27 4., Diósgyőr 211 11 5 5 31:22 27 5. Bp. Előre 21 9 7 5 43:30 25 6. Borsodi B. 21 10 2 9 29:26 22 7. Ganz-M . 211 9 4 8 32:33 22 8. Debr. EAC 21 9 4 8 21:24 22 9. Miskolc 21 7 6 8 28:25 20 10. Szolnok 21 6 7 8 24:21 19 11. Ceglédi VSE 21 7 5 9 28:27 29 12. Kecskemét 21 6 7 8 32:36 19 13. Nyíregyháza 21 4 9 8 16:26 17 14. Bp. Spart. 2TL 6 4 11 22:41 16 15. Szeg. Ép. 21 2 6 13 14:36 10 16. KISTEXT 21 2 6 13 17:51 10 A Keleti csoport további eredményei: Debreceni VSC —Debreceni EAC 1:0, Láng —Miskolc 5:1, Borsodi Bányász—KIT EXT 1:0. Kecskemét—Nyíregyháza 3:1. Egyetértés^—Ganz-MÁV AG 2:0, Bp. Spartacus—Szolnok 2:0, Bp. Előre—Szegedi Építők 5:1. A Nyugati csoport eredményei: Mosonmagyaróvár— Szombathely 0:3, BVSC— Oroszlány 1:2, Zalaegerszeg— I Kőbányai Lombik 1:0, Szállítók—Dunaújváros 1:2, Pénzügyőrök—Erzsébeti VTK 2:2. Traktorgyár—Sopron 0:0, Budafok—Budai Spart. 0:0. Székesfehérvár—Kaposvár 4:1. 1. Szombati. 21 16 3 2 51:14 SS 2. Székesíehérv. 21 16 2 3 4.1:11 34 3. BVSC 21 11 7 3 35:16 29 Ismét a Vasas az élen A labdarúgó NB i. utolsó előtti fordulója: Vasas—Újpesti Dózsa 2:1 (2:1). Népstadion, 35 000 néző. MTK—Győr 4:2 (1:0). Népstadion, 20 OŰO néző. Ferencváros—Özd 4:1 (2:1). Üllő út. 25 000 néző. Bp. Honvéd—Csepel 2:1 (1:1). Csepel. 5000 néző. Komló—Dorog 1:0 (0:0). Dorog, 4000 néző. Szeged—Tatabánya l:i (OK)). Szeged. 14 000 néző. Salgótarján—Pécs 2:0 (1:1). Pécs, 15 000 néző. Az utolsó előtti forduló bővelkedett meglepetésekben. A Vasas megnyerte az Újpesti Dózsa elleni rangadót, s ezzel újból az első helyre került. Idegenben győzött a Salgótarján és a Komló, s így még nyíltabb lett a második kieső csapat, a Csepel ugyanis, miután elvesztette a Honvéd elleni mérkőzését. már menthetetlen helyzetben van. így biztos kieső. 1. Vasas 2. U. Dózsa 3. Ferencváros 4. Tatabánya 5. MTK 6. Bp. Honvéd 7. Dorog 8. Pécs 9. Szeged 10. Győr 11. Özd 12. Salgótarján 13. Komló 14. Csepel 25 16 4 5 51:27 25 15 5 5 54:27 25 12 7 6 43:25 25 12 6 7 37:26 26 11 5 9 52:41 25 10 6 9 42:37 25 10 6 9 3^:32 2» 9 3 13 33:39 25 6 9 10 30:38 25 6 9 10 29:43 26 9 3 13 37 Lő8 25 6 8 11 33:40 25 6 7 12 28:43 25 5 6 14 29:52 36 35 31 30 27 26 26 21 21 21 21 20 19 16- a Csepel már kiesett Az NB I-es labdarúgó góllövőlista vezetői vasárnap mind eredményesek voltak, s miután Tichy két gólt lőtt, ismét növekedett az előnye. 2,3 gólos: Tichy (Bp. Honvéd). 19: Csernai (Özd), 16: Albert (Ferencváros), 13: Lahos (Tatabánya), Kalmár (Csepel), Palotai (Győr), Sándor (MTK). 12: Dunai II. (Pécs), GÖröcs. Kuharszky és Solymosi (U. Dózsa). A Vasas Szigetszer! tmiklóson. A Vasas NB I-es labdarúgó-csapata szerdán délután négy órakor az SZTK ellen vív barátságos mérkőzést Szigetszentmiklóson. Egy telitalálat a totón A vasárnapi totófordulóban csupán egy pályázó ért el telitalálatot, nyereménye 361 232 forint. 11 találatos szelvény 67, 10 találatos 1248 darab akadt. Előbbiekre 5391, utóbbiakra 385 forintot fizetnek szelvényenként. E heti totóeredmények: l, 1, 2, 1, 2, x, 2, 2. x, x, 2, 1. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó ház. Vasvári u. 11. alatt, beköltözhető. 125-ös D. Csepel jó ál- lapotban eladó. Cím: Cegléd, Kinizsi 17. Eladó 750-es BMW ol- dalkccsis motorkerékpár kitűnő állapotban. Értekezni lehet: Cegléd, XIV. kér. Külső Kátai út 51. sz. alatt. Dózsa Népe Tsz. Pálfi Károlynál. ________ E ladó IV. kér. Süveg utca 4. számú ház, 300 n.-öl szőlővel, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet; Sas utca 1. szám. Eladó Kenderföldön 696 n.-öl föld, azonnal beköltözhető épülettel 1. dűlőben. Értekezni lehet: II. kér. Árok u. 20. szám alatt. Hajó utca 9. számú ház eladó. azonnal beköltözhető. Értekezni lehet: Arany utca 21. szám._____________ V ályog eladó, IV. kér. Só utca 2. szám. Eladó 330 n.-öl szőlő belterületen. Téglagyár mellett. Értekezni lehet: Mátyás király utca 10 szám. Eladó beköltözhető ház. két részre is alkalmas. Puskaporos u. 36. — Érdeklődni 5 után. IX. kér. Tükör utca 32. számú porta eladó Értekezés: Rét utca 18. alatt. Cegléd, X. kér. Kőrisfa utca 3. számú ház: 2 szoba. konvha. ct>°íz. m e11 ékhel viségekkel. eladó, azonnal beköltözhető.__________ E gy darab vízmentes oonyva eladó. 4.5x«.n méteres, egv lóra való űi szerszám* TX.. BM- rsv-ZsiUnszkv út 35. Alatt, Tóth Sándor. ! II. kér. Nyárfa u. 13. számú beköltözhető ház eladó. Örkényi út 8 dűlőben kis új épület lebontásra, egy nagy betonkád eladó. Értekezni lehet: Víz u. l. szám alatt. Panni motor eladó 3000-érí. Thököly utca 21. alatt. Panni, lOO-as Sachs, zöld Pannónia, fekete Pannónia, 250-es Jáwa, K. 55-ös motorkerékpárok eladók: Bercsényi út 19/a. Sárik műszerésznél. Ház és porta eladó. — IX. kér. Mikes utca 17. Érdeklődni lehet: IV. kér. Oroszlán u. 26. alatt. Központban beköltözhető 1 és 2 szobás házrész előszobával, konvhával. mellékhelyiségekkel, nagy pincével eladó. Bercsényi utca 8. Wesselénvi utca 23. számú háznál kapu eladó. Eladó 96 basszusos 3 oktávú német gyártmányú teljesen új tangóharmomka. Fegyver utca 7. szám. Féléves gyermek mellé idős asszonyt keresünk. Érdeklődni lehet; Téglagyár dűlő 75 szám. 5 után. Elköltözés miatt szép sötét diófa hálószoba- berendezés. sezlon. ebédlő- konyhabútorok. edények és ttä1’ háztartási feigere* z. cek sürgőben eladók.. Megtekinthető bárrrd- kor. Kazinczy utca 3. szám. Megbízható Idősebb pove-rerű asszonyt ro<ek tanyára. Feh*- *chim utca 9, este 7 után. ! 50 darab szarufa 2—S I méterig eladó. Ber- I csényi 41. Eladó belterületen új ház, kevés költséggel beköltözhető, 2700 n.- öl termő szőlővel. A szőlő több részben eladó. Cím.: VI., Ber- csényi út 41. Trágya eladó, III. kér. Táncsics Mihály u. 27. szám. Eladó a Csengeriben 200 n.-öl szőlő, 2 szobás lakással, villany bevezetve. 125-ös Pannónia jó állapotban. Cím: Cegléd, Alszegi út 45. szám. Egy jó állapotban levő fekete Danuvia motorkerékpár eladó. Ugyer XV. dűlőben, Fityó János. Jó állapotban levő Danuvia motorkerékpár 125-ös. eladó. Mátyás király utca 2" alatt. Eladó kis Simson motorkerékpár. IV. kér. Búvár u. 4/a. Eladó Felház utca 61. számú ház, azonnal beköltözhető. Érdek- lődni lehet ugyanott. Ui Orion Tisza televízió sürgősen eladó. — Cím: Ceglédi Nyomdában. Csepel I2t>-ös Parin6- nia motorkerékoár eladó. Táncsics Mihály utca 21. Sötét hálószobnbútor m^tracos ággyal eladó. Cegléd. Marx Károlv u. 8. T. em. 9. ^ötét hálószobebűtor eladó. C e vléd. Ma rx Károlv u. 8. ÉT em. 5. Madár urában norta eladó. — Cím: Fodor, rPárortes íciVrUa. Eladó ház. VTI., Nyár utca Tq. azonnal beköltözhető.