Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-04 / 79. szám

1962. ÁPRILIS 4, SZERDA FEST HEGYEI kSCtrltm AZON A NAPON — Milyen is volt az a nap? — ismétli tűnődve Angyal Sándor vb-elnök a bagi tanács­házán. — Nem olyan egyszerű elmondani, hogyan történt éle­tünkben a nagy változás. Az igaz, hogy december 14-től szá­mítjuk felszabadulásunkat. De bennünk már a pincék mélyén szorongva, megindult a válto­zás. Az a nap lett az alap, de a többit.sem lehet elválaszta­ni tőle, ami utána jött. — Még most is érzem azt az örömet, ahogy akkor munkába kezdtünk. A környéken ná­lunk alakult meg először a kommunista párt. Mi tizenki­lencben. is vörös zászlók alatt vonultunk. Meg is büntettek érte. Olyan szegény volt a fa­lunk, hogy a legtöbb háziban ünnepre is kukoricából sütöt­ték a tésztát. Kubikból, útépí­tésből, meg alkalmi munkák­ból éltünk. Hétfőn reggel be­tettek az emberek a gúnárba így hívják mifelénk a tarisz­nyát — egy kenyeret, aztán: irány Pest. Tizenöten, húszán fogadtak egy szekeret Gödöl­lőig, onnan gyalog mentek to­vább. A mieink helye a Keleti pályaudvar mellett volt. Ott is aludtak a flaszteron. Akinek aztán nem sikerült munkát kapni, az csütörtökön hazajött, mert elfogyott a kenyere. — Pont itt, a mostani ta­nácsháza udvarán ástak a né­metek rajvonalat. Mi meg a kertek alján, három-négy csa­lád összefogva. fedezéket építettünk. Eleinte akkor szaladtunk le, ha repülők jöttek. Az utolsó napo­kat lenn töltöttük. Csak akkor jöttünk fel, ha az állatokat kel­lett ellátnunk. Meg ha a kí­váncsiság hajtott, hírekért. December 14-én hajnalban nagy lett a csend. Előző nap Hatvan felől lőttek. Ellőtték a templomtornyot is. Vagy har­minc német oda fészkelte be magát. Szóval, reménykedtünk nagyon, jönnek már az oro­szok! Ahogy egy kicsit világo­sodott, óvatosan kibújtunk. Nem, láttunk, semmit,, csak mo- rajlötí, réngéft á 'földi Aztán megjelentek a tankok. Az út szélén jöttek, féltek az aknák­tól. Még aznap este egy patrul kopogtatott az ablakomon. Először megijedtem. Bálint Jani volt a tolmács — most tsz-tag — az nyugtatott: nincs semmi baj. Az oroszok hívják össze az embereket. Át akar­ják adni a falut, hogy mi­előbb meginduljon az élet. így történt. Sasikó Margit adminisztrá­tor. Megkérem: emlékezzen vissza, hogyan is volt tizenhét évvel ezelőtt? — Féltünk. Bajban, hábo­rúban mindenki fél. össze­húztuk magunkat és vártuk, mikor lesz vége. Abban mindnyájan egyetértettünk, az eddiginél rosszabb sor már nem jöhet. Mi, fehér­népek. a gazdákhoz jártunk. Kétszáz négyszögöl krumpli­földért tizenkét napi munka volt a taksa! Viszont a pin- j eékben jobban éltünk, mint i máskor. Azt mondtuk: mi i együk meg, amink van, ne a : német. Elástuk az élelmet, ; Vitt a német, amit tudott. í Még kutyaól is volt / / az autójuk tetején. — Aztán jöttek az oroszok. \ A nagyja itt, a főúton. Egy ko- ; esi — kenyeret vitt — leka- \ nyarodott a szőlő utcába. Mi! sem tudtuk, hogy aláaknáz-! ták. Egyszer csak csattant és í repült minden. Egy fiatal ka- ! tanát a háztetőre dobott a : légnyomás. Létrán mentünk; fel érte, aztán a szanitécek el- í vitték. í t — Még most sem veszélyte- \ len a környék. Ha jól emlék- í 6zem, az évek folyamán há- i rom gyerek meghalt, négy pe- í dig nyomorék lett a felrobbant j lövedéktől. A tűzoltószertár : alatt van egy nagy pince. Oda j hordjuk az erdőn-mezőn ősz- ; szeszeciett aknákat. Évente j kétszer jönnek a tűzszerészek j ártalmatlanná tenni őket. A j régi pincékben most krump- \ lit tart a nép. Maradjon is j meg annak, ; Gergely Vendel még fia-: tál ember. Sötétkék svájci: sapkáiét körbe fordítja a fe-j jén. úgy válogat emlékei ke- : zül. — Én egy rettenetes pofont1 kaptam azon a napon. Rába- pordányban voltam katona. Rádiós. Este titokban a moszk­vai adást hallgattam. Egyszer csak sorolják, hogy a ma haj­nali támadáskor a Vörös Hadsereg egységei Bag vo­naláig értek. Nagyot ugrot­tam örömömben. Ekkor rob­bant be a hadnagyom. Fél perc alatt felmérte a helyze­tet — nem volt időm elcsa­varni a rádiót — lekente a po­font. Két nap múlva Cseprcg- re értünk. Onnan a kavaro­dásban úgy megszöktem, mint a pinty. Siettem haza. — Itthon már forrt az élet. A régi vezetőik leváltása si­mán ment. Angyal elvtárs a földosztásra szervezte a né­pet. A mi falunknak azon­ban nem volt miből osztani. A szomszédos Domony Miksa uradalmából kaptunk kétszáz- negyven holdat. Azt parcel­láztuk fel. — A házak hetven százalé­ka romos volt. Legelőbb azo­kat kellett lakhatóvá tenni. Na, dehát az akkori, meg a mostani Bag! A tizenhét év alatt négy százkilencvenöt új ház épült, vagy teljesen át­építették a régit. Már csak tizenöt-húsz üres telkünk van, de azoknak is akadt gazdája. Jövőre az állomáshoz közel, ötven telekre építünk. A tanácselnök felesége — este lévén — a férjét jött ke­resni. Köténye ráncait simo­gatva meséli annak a napnak eseményeit. — Mi, a párommal már akkor sem voltunk fiatalok. A komáék építették a dek- kungot. Olyan jó mélyre meg­csinálták, hogy hangot is alig hallottunk. Az asszonyok hol imádkoztak, hol sírtak a mieinkért. Majdnem négyszáz férfit rukkoltattak be a falu­ból. Kilencvenötöt hiába is vártunk vissza. — December első napjaiban azt hittük, itt a világvége. Utcai harcok voltak. Aki ki­ment, nem tudta, visszajön-e. Orvosunk nem volt. Egy sze-' rencsétlen fiatalasszony meg­halt gyermekszülésben. Hiába akartunk, senki nem tudott segíteni. — Tizennegyedikén láttam először orosz katonát. Lejött, alaposan körülnézett, aztán eltűnt. Mi meg fellélegeztünk. ! Délutánra már az egész falu í kimerészkedett. Szaladtak a j népek, megnézni, mi maradt. Aztán meg a rokonok keres­ték egymást. Még nevettünk is. Kiderült, hogy a község biká­ja, szegény, két hete nem ka­pott enni. Vad volt iszonya­tosan, de ahogy szénát kapott, szinte kezet csókolt. — Mondhatom, attól a nap­tól az én emberemnek nincs megállása. Volt ő itt minden. 1 Most már nyugdíjba mehet­ne. Pihennie kellene, de nem akar. — Na, gyere, búcsúzz, em­ber, te még nem is ebédeltél. Majd beszél helyettünk Ba­lázs elvtárs. Balázs József tanácstitkár szívesen mondja, hogy s mint volt: — November végén kido­bolták, hagyjunk itt mindent, menjünk Vácra. Haboztunk. A házakba német katonák voltak beszállásolva. Cefetül rossz volt a hangulatuk. Csak inni szerettek. Egy öreg né­met kihívott a tornácra. Ma­gyarázta, mi ne menjünk se­hová, mert a háború úgyis utolér. Reggelre csak a jegy­zőcsalád szedte a sátorfáját. — Hogy is történt? Hullám­zott a harc ide-oda. A lakos­ság meg. ha úgy látszott, hogy marad a német, kétségbeesett. Nagyon vártuk az újat. De azért is meg kellett csa­tázni. Nem volt semmink. Az állatok elkóboroltak. Ketten- hárman dolgoztak egy lóval. Gépnek színét se láttuk. Nem volt hidunk, vasúti sínünk. Először azt hoztuk rendbe. Egy hónap múlva megindult a közlekedés. — A második nagy csatát két éve nyertük. Bag terme­lőszövetkezeti község lett. Nem kell szégyenkeznünk. Tavaly harminchárom, idén negyvenegy forintot fizettünk. Így láttáig az új világ szü­letését egy kis magyar falu­ban. öt ember beszélt, akik azóta is az akkor kapott új életért küzdenek. Nem mon­dott egyikük sem nagy szava­kat. öten mondták el a ma­guk emlékeit azokról a fe­lejthetetlen napokról, ame­lyek gyökeres fordulatot hoz­tak életükbe. Valamennyiünk életébe. Komáromi Magda Hogy fei is nőjenek a szabadság gyermekei... Amióta meghallottam, hogy a kubai kormány felkéré­sére Pest megyei orvosnő uta­zik Kubába, egyre azon tűnőd­tem: milyen lehet az az asz- szony, aki vállalja a hosszú utazást, a szokatlan klíma ne­hézségeit, a családjától való egy évi elszakadást, s azt a ke­mény munkát, ami odakinn vár rá? Képzeletben középkorú, erős termetű asszonynak láttam, sötét kosztümben. szoros kontyba jont, őszülő hajjal. Az eszpresszóban, ahová ta­lálkozót adott, kislányosan fi­ligrán nő lépett hozzám; — Azt hiszem, engem vár. Dr. Marton Márta vagyok. Szőke haja a válláig ér, fia­tal és fáradt. Hetek óta összecsomagolt bőröndökkel várja az indulás percét, éjjel terveket sző, nap­pal szakkönyvek után szalad­gál, hivatalos ügyeket intéz, búcsúzik a barátaitól, megfe­ledkezik az ebédről, és spa­nyolul magol. Nagy útra készül. — Mindig szerettem volna utazni, de csak 1957 óta volt rá alkalmam — mondja csil­logó szemmel, feketéjét kavar- gatva. — Igaz, azóta dereka­san kihasználtam az időt. Jár­tam a Szovjetunióban, Cseh­szlovákiában, Franciaország­ban, Svájcban, Olaszország­ban, Ausztriában. Azt azon­ban sosem gondoltam, hogy egyszer Kubába is eljutok. Arca most csodálkozó, mintha maga sem értené, hogy történt. Pedig egyszerű: ez a törékeny kis asszony kitűnő gyermekgyógyász, az anya- és cseosemővédelem ügyének fá­radhatatlan harcosa. így esett rá a választás, amikor a ku­bai kormány kérte: küldjenek egy magyar orvost megszer­vezni Kubában az anya- és csecsemővédelmet. Marton doktornő eredetileg gyermekideggyógyász akart lenni. A párizsi Sorbonne-ra készült, terveit azonban ke­resztülhúzta a háború. Csak a felszabadulás után járhatott egyetemre; 1950-ben végzett. A Petényi Gyermekklinikáról került előbb a Rókusba ad­junktusnak, majd a Pest me­gyei Tanács VB egészségügyi osztályára, gyermekgyógyász szakfőorvosnak. — Furcsa érzés ilyen út előtt állni — feleli kérdésem­re. — Valami egy kicsit sajog bennem, ha arra gondolok, hogy itt kell hagynom a mun­kámat, mindazt, amit az el­múlt években munkatársaim­mal közösei) elértünk. Amikor a megyébe kerültem —, 1957- ben — még nem volt egységes anya- és csecsemővédelem. Kevés volt a gyermekgyó­gyász, a rendelőintézet, nem volt mozgó szakorvosi szolgá­lat a terhes anya és a csecse­mő megelőző-rendelés ellátá­sára. Ma pedig már több mint ótven gyermekgyógyász szak­orvosunk és minden járásban rendelőintézetünk van. Meg­szerveztük a mozgó szakorvo­si szolgálatot is. Ezt a fejlő­dést kormányunk politikája segítette elő, országszerte. Ami az én saját munkámat illeti, így foglalhatnám össze: ki­alakult a megyében az egységes gyermekgyógyászati szemlé­let. Az 1957—61-ig terjedő időszakra járásonként feldol­goztuk a csecsemőgondozás és a terhesvédelem tapasztalatait. Elkészítettük az idei és az 1963-as első félévi munkater­vet, a további feladatokról. Rendszeresítettük a negyed­évi értekezleteket, amelyeken a csecsemőhalálozás helyze­tét, s az ebből eredő felada­tokat vitatjuk meg. Egyszóval, ezeket hagyom magam mö­gött, s megvallom, kicsit fájó szívvel. Felderül az arca. s vidámab­ban folytatja: — Ugyanakkor valami türel­metlen öröm is van bennem, amilyet minden ember szokott érezni az új, ismeretlen felada­tok előtt, Ezek a feladatok nemcsak újak, ismeretlenek, de nehezek is. Kubát a Batista-diktatúra bukása után, a forradalom győzelme óta rengeteg orvos és más szakember hagyta el. A kormány útlevelet adott mindenkinek, aki vállalta azt a feltételt, hogy soha többé nem térhet vissza hazájába. Természetesen azok mentek el, akiknek félni, vagy féiteni- való.iuk volt a szocialista for­radalomtól: a diktatúra egyko­ri kiszolgálói, s a gazdag nagy- polgárok. Az országban kevés orvos maradt, különösen kevés a gyermekgyógyász. Társada­lombiztosítás nincs, az orvosok magánpraxist folytatnak. / z asszonyok csak most kezdenek vXXV\XXX\WN>XX\XX\XXXNXXVVXVXVVVVV\V\'.VVVV\ megbarátkozn; a kórházi szü­lés gondolatával. Magas a cse­csemőhalálozás. Megelőzés a gyógyászatban, kötelező védő­oltás nincs. Az országban sű" lyos betegségek pusztítanak: tbc. tífusz, malária és fehérje­hiány. . — A kubai nagykövet el­mondta nekem, hogy március­ban kötelező védőoltást rendel­tek el hazájában. Az elsőt —- Kuba történetében. A Szov­jetuniótól kaptak Sabin-csep- peket. Az oltáson a kubai gyermekek kilencvenöt száza­léka megjelent 14 éves korig, A hiányzó öt százalékot a gaz­dagok gyermekei teszik ki, akiket szüleik nem engedtek beoltani. Az elienforradalmá- roik ugyanis azt híresztelték: mérgezett a szovjet gyógyszer, súlyos agybetegséget kap tőle, aki beveszi ... Elujságolta a nagykövet azt is, hogy a falt vakban megkezdték az első bölcsődék építését. Kuba költ­ségvetésében idén háromszoro­sára emelték az egészségügyi kiadások előirányzatát, a ta­valyihoz képest. Cigarettára gyújt — odakinn leszokik a dohányzásról. ígéri, mert a kubai cigaretták na­gyon erősek —, aztán hozzáte­szi: — Búcsúzóul azt mondta a nagykövet, hogy ne ijedjek meg: sok tennivaló vár rám, de számíthatok kormánya leg­messzebbmenő támogatására. „ Látom a szeméből, hogy bízik ebben az ígéretben. Azért bízik, mert olyan kormány tet- | te, amely a legsúlyosabb idők­ben írta zászlajára a „Haza, vagy halál!” jelszava mellé az analfabétizmus elleni küzde­lem jelszavát. Ez a nagymultú forradalmi nép harcot indított a tudatlan­ság ellen — és győzött. Most harcot indít a kubai gyerme­kek egészségéért, az anya- és csecsemcvédelemért, a gyer­mekhalálozás ellen — és győz­ni fCtg. Jó munkát, doktornő! Nyíri Éva , r>,v ] .,rri m. ' / ■ • io; Amatőr filmkor vezetők tanfolyama A Népművelési Intézet és a TIT szakköri munkabizott­sága amatőr -filmkör vezetők részére tanfolyamot rendez Budapesten, a Kossuth-klub- ban. A tanfolyamon részt ve­hetnek az amatőr filmkörök, vagy klubok vezetői, továbbá tanárok, kutatók, műszaki és rr.ezcga zdasági szakemberek. Jelentkezhetnek azok az ama­tőrök is, akik a megalakuló­ban levő filmkörök vezetésé­ben kívánnak közreműködni vagy akiket a művelődési ottjr honok, üzemek, intézmények kijelölnek. A tanfolyam ápri­lis 17-től június 21-ig tart, heti 7 órában, kétszeri foglal­kozással. Bővebb felvilágosí­tást a TIT szakköri munkabi­zottságának titkársága nyújt .XXXXXNNXXXXXXXXXXVVXXXX>XXXXXXVCVXXXVVVyVC deklődésének valamennyi te­rületét fel kívánnánk sorolni. Mert a művészetek iijánti ér­deklődés nem merül ki a ze­ne szeretetében. Tagja a fo­tóművész szövetségnek. Ké­pek, díjnyertes alkotások sora dicséri művészi érzékét. Vala­mennyi nagy képzelőerőt su­gároz és nem utolsósorban jelenlegi szűkebb pátriájának, a Dunakanyarnak a szerete- tét. Ki hinné, hogy az alkotó­munka, a fotózás, a zenehall­gatás mellett még sportolásra is jut ideje. Pedig ez az igaz­ság, Román Zoltán sportoló­nak sem utolsó. Asztalitenisz, röplabda, teke a kedvelt sport­jai. De lelkes természetjáró is. Ahogy.az állatokról beszél, érezni, szereti a természetet, a szabadban, rokonszenves tájban fellelhető szépségeket. A kép, ami az eddigiek alap­ján megszülethetett az olvasó­ban, megnyerő. Jogos azon­ban a kérdés: mit csinál Ro­mán Zoltán, a fögépész? Meg kell mondanunk, a munká­ban sem marad el. Ahogy a fotóművész szépen komponál­ja meg képeit, a főgépész is alkotó ember. Az új laboratóriumi felszereléssel már dolgoznak (Mészáros Géza felv.) Fekete László dr, a kórház egyik orvosa sokat beszélt egy laboratóriumi felszerelésről, amelyet külföldi tanulmányú­ján látott és nálunk nem gyár­tanak. Pedig nagy szüksége lenne rá a dietetikai természe­tű vizsgálatoknál, a vér elem­zésénél. Az első beszélgetést még több követte, azután raj­zok születtek és végül a fő­gépész elkészítette az új la­bor-berendezést. Ma már dol­goznak vele, teljes sikerrel. Otthonra talált a Román­házaspár Visegrádon. Az asz- szony nővérként dolgozik a kórházban, most tanul a ma­gasabb képesítésért. Tavaly Lipcsében jártak együtt, idén is szeretnének külföldre jutni. Tervek ... tervek ... tervek. Előttük. A hátuk mögött sok munka és sok alkotás. Thurzó Tibor „Virágrendezés“ Magyarországon 5000 egynyári fajta közül választották ki a legszebbeket, legértékesebbeket Szerte a világon 1400 féle egynyári virág számtalan faj­táját termesztik. A Kertészeti Kutató Intézetben ezek közül j — tízéves munkával — 5000 fajtát felülvizsgáltak, kivá­lasztották azokat, amelyek bio­lógiai tulajdonságaik — szá- raaságitűrés, ellenállóképessé?, stb. — ős tetszetős külsejük révén a legelőnyösebbek, leg­értékesebbek. A „kiválasztot­tak” újabb vizsgálat alá kerül­tek: a Növényíajlanemesítő In­tézet, az ország legjobb szakem­bereinek bevonásával érté­kelte a virágokat. Ennek alapján készült el és jelenik meg rövidesen az egy­nyári virágok hivatalos fajta- jegyzéke. A jegyzékkel rendet ! teremtenek a hazai virágter- I mesztés „dzsungelében” eddig j ugyanis rengeteg, nem értékelt i és nem megfelelő tulajdonsa- i gokkal rendelkező virágfajta j volt forgálomban. Ilyen nagyarányú, a kuta­tók sok évi munkáját i igénylő „virágrendezésre” az egcsz világon először Magyarországon került sor. Az egynyári virágok fajta- | szortimentje most már jól al- j kalmazkodik a követeimények- j hez. Közkertekben való ter- i mesztésre a fajtajegyzék 280 \ olyan fajtát ajánl, amelyek jól I bírják a hazai klímát, az erő- I sebb napsütést, s nagy a díszí- I tőértékük. A visegrádi ezermester volt, az egyik vendég megle­pődve csapta össze a kezét és csodálkozva kiáltott fel: „Mint egy külföldi szanatórium!” — Ez a legnagyobb elisme­rés nekünk — jegyezte meg Román Zoltán. Rendkívül sokoldalú ember. Kevés lenne a hely, ha ér­: A neve: Román Zoltán, Be- : osztása: főgépész. Nyolc esz- i tendeje érkezett a fővárosból : Visegrádra, a kórházba, asz- i szonyával együtt. Sokakat el- i riaszt a vidéki munkahely, ők : szívesen jöttek, bár tudták, ; néhány dologról, különösen : kezdetben, le kell mondaniok. — Zenekedvelő emberek va- i gyünk, tudtuk, hangversenyt i nem igen rendeznek Visegrá- : dón, de van egy jó rádiónk, : meg már két magnónk is. Ál- i tálában azonos az érdeklődé- ; si körünk feleségemmel, de a ; zene szeretetében igazán egyek j vagyunk. ! Nyolc évvel ezelőtt, (villany­! szerelőnek vették fel) rideg, ! barátságtalan épületekre, ko­! mór falakra találtak itt. De ! Román Zoltán tettrekész, ter­! vekkel teli ember volt akkor ! is, akárcsak ma. összefogtak í dr. Váradi Kálmán gazdasági ( vezetővel és barátságos, * < meleg otthont * í varázsoltak a kórház ápoltjai : számára. : Ott jártunkkor, vasárnap dél- '■ után, éppen látogatási idő

Next

/
Oldalképek
Tartalom