Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-10 / 58. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK 1 VI. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM. ÁRA 5« FILLÉR 1982. MÁRCIUS 10, SZOMBAT Hruscsov záróbeszéde az SZKP Központi Bizottságának plénumán Határozat a beszámolóról, felhívás a Szovjetunió dolgozóihoz Az SZKP Központi Bizott­sága plénumának pénteki ülé­sén Grigorij Zolotuhin, a tambovi pártbizottság első tit­kára volt az első felszólaló. Kijelentette, hogy az SZKP- nak a szovjet mezőgazdaság további fellendítése érdeké­ben végrehajtott intézkedései csapást mértek azokra a le- vitézlett teoretikusokra, akik a sztálini személyi kultusz idején harmadrangúnak mi­nősítették a mezőgazdaságot, nem törődtek a mezőgazda­ság szükségleteivel. — Most az ügy sikere a kádereken torául meg — hangsúlyozta a szónok. Hruscsovnak a központi bi­zottság plénumán elhangzott beszámolója fölött megindult vitában az utolsó felszólaló Ivan Gruseckij, a Ívovi párt- bizottság első titkára volt. Gruseckij fontos tartalék­nak nevezte a mocsaras és lá- pos területek kiszárítását. Az utóbbi években 68 000 hektáron folytak talajjaví­tási munkálatok. Erre az évre több mint negyven­ezer hektár kiszárítását vették tervbe. A plénum pénteki ülésén az utolsó, az 51. felszólalás után Hruscsov, a központi bizottság első titkára mond­ta el záróbeszédét. Újból rámutatott arra, hogy az SZKP programjában a me­zőgazdaság fejlesztésére vo­natkozólag kitűzött feladatok — akár a legközelebbi időszak, akár a távolabbi idők teen­dőit nézzük — teljes mérték­ben reálisak. Megelégedését fejezte ki afölött, hogy a plé- num részvevői támogatták a mezőgazdaság irányításának új rendszerét, amelyet az SZKP Központi Bizottságá­nak elnöksége javasolt. Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet mezőgazdaságban nincs semmiféle válság, bár­hogy igyekezzenek így beállí­tani a dolgot egyes burzsoá la­pok. A központi bizottság- plé­numa nem azért vizsgálta meg a mezőgazdaság kér­dését, mert ezen a terüle­ten kevés történt, hanem azért, mert többet lehet és kell is tenni. Záróbeszédében az SZKP Központi Bizottságának első titkára behatóan foglalkozott a mezőgazdasági tudomány és a mindennapi gyakorlat kap­csolatának kérdéseivel. Meg­nevezett több kiváló szovjet tudóst, akik munkásságukkal nagymértékben előmozdítot­ták a mezőgazdasági tudo­mány fejlődését, bírálta azo­kat a „szakembereket”, akik elszakadtak az élettől. Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet népnek mindene megvan a mezőgazdasági fel­adatok megoldásához: hatal­mas ivar,* élenjáró tudomány és jó káderek. Az SZKP Központi Bizott­ságának plénuma egyhangú­lag elfogadta N. Sz. Hruscsov elvtárs A kommunista építés jelenlegi szakasza és a párt feladatai a mezőgazdaság irá­nyításának megjavításában című beszámolójáról szóló ha­tározatot és az SZKP Közpon­ti Bizottságának felhívását a kolhozparasztókhoz. a szovho- zok munkásaihoz, a mezőgaz­dasági szakemberekhez, a tu­dósokhoz, az ipari munkások­hoz, a kommunistákhoz és a komszomolistákhoz. a Szovjet­unió összes dolgozóihoz. A plenum dokumentuma­it közzéteszik a sajtóban. Az SZKP Központi Bizott­ságának plénuma ezzel befe­jezte munkáját. Ha az idő közbe nem szól befejezik 'a s/ántásí és a mák vetését a ráckevei Rákóczi Fsz.-ben Bosszankodnak a ráckevei Rákóczi Tsz vezetői és nem­különben a tsz tagjai is a kedvezőtlen időjárás miatt. A szerdai és a csütrötöki hava­zás és az esőzés ugyanis fél­beszakította a termelőszövet­kezet határában folyó munká­kat. Noha a tsz határa eléggé kötött talajú, a múlt hét végi kedvező idő elegendő volt ah­hoz, hogy felszárítsa azt. A termelőszövetkezet tagsá­ga túl van a felkészülésen, dolgozni szeretnének és saj­nálják azt a néhány napot is, amit a csapadékos idő elra­bolt tőlük. Folyóka Géza, a tsz agronómusa elmondja, hogy ez alatt a néhány nap alatt olyan fontos mun­kát. mint s szántás is, be­fejezték volna. Az őszön 180 hold föld ma­radt felszántatlan, de ebből 140 holdat most, a tél utolján felszántottak a gépállomás traktorai. A hátralevő 40 hol­dat — ha az idő ismét rosz- szabbra nem fordul —, jövő hét közepéig felszántják. A termelőszövetkezetben év­ről évre nagy sikerrel termel­nek mákot. Az idén 40 holdat terveztek be. A mák vetésé­nek Ideje elérkezett, a szövet­kezetben előkészítették a ve­tőgépet., de sajnos, ..megkés­tek’’, mert reggelre hótakaró borította a határt. A mák termelésének ép­pen az a „titka”, hogy ko­rán földbe kerüljön a mag. Ezért kísérik figyelemmel, hogy milyen a talaj. Noha az idő hátráltatta a vetést, az agronómus véleménye szerint Újabb súlyos bányaszerencsétlenség Nyugat-Németországban Pénteken reggel sújtólégrob­banás történt az északrajna- v esz itáliai Hessenben. A hiva­talos közlemény szerint köz­vetlenül robbantási munkála­tok idézték elő a szerencsétlen­séget. Az első gyorshírek 29 halálos áldozatról tudnak, de hozzáteszik, hogy ismeretlen a beomlott bányában rekedt, il­letve az eltűnt munkások szá­ma. Az AP jelentése tudni véli, hogy a halálos áldozatok száma jóval több lesz annál, mint amit eddig közöltek. Egy hónapon belül ez a má­sodik súlyos bányakatasztrófa Nyugat-Németországban; a Saarbrücken! Luisen thal bá­nyában robbanás következté­ben nemrég 300 ember" vesz­tette életét. 100 OOO angol fontra becsülik, ötven család vált hajléktalan­ná. BELGRAD Kelet-Jugoszláviában kiön­tött a Morava folyó. Az ár tíz falut öntött. el, ötszáz házat rongált meg és nagy szántóte­rület került víz alá. \ nemzetközi nőnap után - újabb föladatok előtt — Pest megyei notaries? Szei-etném megkérdezni: mi foglalkoztatja a nőtanács ak­tívákat most, közvetlenül egy­két nappal azután, hogy mun­kahelyükön és otthonukban őket ünnepelték? — Ha arra céloznak, hogy a nemzetközi nőnapi ünnepsé­gekét nem követi-e most egy kis lazsálás, pang,ás a moz­galmi munkában, akkor öröm­mel közölhetem: nein! A nő­mozgalom egyre inkább meg­találja a helyét, szerepét a tár­sadalomban, s mind ritkáb­ban fordul elő munkájában a kampányszerűség. Az is bi­zonyítja est, hogy egymás után három járásban indul a közeli napokban kétnapos tan­folyam a községi nőtanács el­nökök és a tsz nőhízottsági el­nökök számára. Az első tan­folyam színhelye a dabasi já­rás lesz, a másodiké a budai, majd a nagykátai járás kerül sorra. Mindhárom tanfolya­mon a nőmozgalom soron kö­vetkező feladatait, a nemzet­közi helyzet időszerű kérdésé­it, s a tsz nöbizoLsagok tenni­valóit vitatják meg. A nömoz- galom feladatairól mindhárom helyen Kovács Antainé megyei titkár tart előadást, a mező- gazdasági problémákról pedig a járási tanácsok mezőgazda- sági osztályának munkatársai tájékoztatják a nőtanács aktí­vákat. — A tanuláson és az érde­kesnek Ígérkező vitákon kívül gondoskodtunk az asszonyok kollektív szórakozásáról is: a dabasiak első nap látogatást tesznek a bugyi Telefongyár­ban, a második napon pedig filmelőadáson vesznek részt. A budai járásbeli asszonyok tanfolyama kollektív színház- látogatással végződik. Hason­ló programot terveznek a nagykátaiak is. — Az a tény, hogy most — hírtelenében — három járás­ról esett csupán szó, nem je­lenti azt, hogy a többiekben megállt az élet! Valamennyi járási nőtanács készül a mun­katervében előírt soron követ­kező eseményekre: ankétra, tapasztalatcserére, vagy más feladatra — fejezte be tájé­koztatóját Sass Árpádné, a Pest megyei nőtanács munka­társa. ny. é. jövő hét szerdáig elvetik - a negyven holdat. Amíg a'szántásról és vetés­ről úgy beszélnek a szövetke­zetben, hogy a közeli napok­ban végeznek ezekkel a fontos munkákkal, addik a fejtrágyá­zásról — amely nem kevésbé fontos —, már úgy szólhatnak, hogy napokkal ezelőtt befejez­ték. Ebben a munkában külö­nösen Mezeiné munkacsa­pata tüntette ki magát. Ahol a gépekkel nem lehetett a műtrágyázást végezni, ott az asszonyok kitűnő munkát vé­geztek. A tagság egy része a tsz 24 holdas gyümölcsösében tevé­kenykedik. Tisztítják a fákat, és a permetezést is meg akar­ták kezdeni a hét közepén. A téli higítású mészkénlé per­metezésével is néhány napot kell azonban várniuk a csa­padékos időjárás és a fagyos éjszakák miatt. „Kilesik” ■azonban a permetezésre alkal­mas időt, s miattuk nem ké­sik ez a munka sem. A termelőszövetkezetben már ezekben a napokban min­denki tudja, milyen feladat vár rá az idén. A tagok alá­írásukkal „szentesítették” vál­lalásukat. A vállalási lapok arról ..árulkodnak”, hogy nem lesz az idén munkaerőhiány, és a tagság szorgalmából többre telik, mint ahogyan azt a tsz terve rögzíti. A vezető­ség számított ugyan a tagság nagyszerű munkakedvére és ezért tervezte be az öntöző berendezést. Rossz néven is vették, hogv a terv felülvizs­gálata során arról tájékoztat­ta őket a járási tanács me­zőgazdasági osztálya, hogv az öntöző berendezést nem kap­hatják meg. Csütörtökön a megyei ta­nács mezőgazdasági osztályá­nak munkatársai keresték fel a szövetkezetét, akik ..maguk­kal hozták” — egyelőre csak paoíron — a naev teljesítmé­nyű. szórófejes öntöző beren­dezést. Nyomban híre futott ennek a tsz-ben. s elégedet­ten mondogatták a tagok: „ha több munka is lesz az öntözés kiterjesztésével, de több lesz a jövedelem is”. A kedvezőtlen időjárás né­hány nappal késlelteti a fon­tos mezőgazdasági munkákat, de ennek ellenére sem lehet­ne azt állítani, hogy bármi­vel is megkéstek a ráckeve1 Rákóczi Ferenc Tsz-ben. — m. s. — Kiváló dolgozókat tüntettek ki Kocséron i Termelési tanácskozást tar- jtott a Kocsári Földművesszo- ! vetkezet. Értékelték az 1961. 'évi tervek teljesítését és meg- ! szabták a különböző egységek j számára az idei feladatokat. A j szövetkezet tíz boltja közel j tízmillió, az öt vendéglátó- í ipari egység pedig csaknem I kétmillió forint forgalmat bo- | nyolított le a múlt évben. A r második félévi felvásárlási ! tervet a zöldségnél 305, a gyü_ í mölcsnél 128 százalékra telje- jj sítette a szövetkezet. Harczi István üzemágveze- jtő felajánlást tett az 1962. évi ! tervek 102 százalékos teljesí- ! lésére, az egységvezetők pedig | párosversenyre hívták ki egy- f mást. A termelési tanácskozás ja- j vaslatára kiváló dolgozó ki- f tüntetésben és egyheti pénz­jutalomban részesült Brren- te Máténé, a TÜZÉP-telep (MTI foto: Gere László felv.) vezetője, aki eddigi munkál­kodása alatt állandóan hiány­mentesen számolt el, a ter­vet 131 százalékra teljesí­tette; Szőke Lászlóné, az eszpresszó vezetője, aki ter­vét 110,6 százalékra teljesí­tette és Gazda Jánosné fel­vásárló. Újabb amerikai föld alatti nukleáris robbantás Az Egyesült Államok atom­erő bizottságának közlése sze­rint a nevadai kísérleti telepen csütörtökön újabb föld alatti kis hatóerejű nukleáris rob­bantást hajtottak végre. A csü­törtöki robbantás az elmúlt év őszén kezdődött kísárietsoro- zatban a huszonegyedik volt. Új modellek t készültek el a Képzőművészeti Alap Kivitelező Vállalatánál, i A Láng Gépgyár rendelésére elkészült az óránként három i tonna gőzt termelő, szállítható kazán 1:10 kicsinyített pro- i totípus modellje. A kazán teljesen új tervezés, ilyen típusú és \ rendszerű kazán eddig Magyarországon még nem készült. A : képen: Sarkadi Nándor és Major István iparművész ino-1 dellezők. \ Ezerkétszáz kilométeres partszakaszon pusztított a vihar az egyesült Álamoklau Árvíz az angol partokon NEW YORK Negyvennyolc órán keresztül tombolt a vihar az Egyesült Államok keleti . partvidékén, mielőtt elvonult volna az A:- lanti-óceán felé. A pusztító szél és áradat Észak-Karolinától ! New York államig, a part 1200 ! kilométeres hosszúságában, I hagyott maga után romokat. A jelentések 40 halottról adnak számot, valószínű­nek tartják azonban, hogy ■ még a romok alatt is szá- ! mos holttestet fognak ta- i lálni. Mintegy hatezren váltak haj- i léktalanná, további kétezer ; embernek pedig el kell hagy- j nia súlyosan , megrongált o‘t- j honát, mert nincsenek n.eg a \ minimális egészségügyi félté-! telek; sok helyen teljesen meg- j bénult a vízszolgáltatás és a ] hatóságok járványtól tartanak. : A romok között rendőrök és : tűzoltók cirkálnak, hogy meg- ; gátolják a fosztogatást. 1 Súlyosan megrongálódtak a ' floridai Miami Beach-i luxus- , hotelek és az ettől északra i fekvő üdülőtelepek egyes ne­• gyedek Csaknem teljesen el- ■ pusztult Virginia államban az t egyik többmilliós dollár kólt­1 séggel épült rakéta kísérleti' • telep. LONDON . Nagy-Britannia délnyugati partvidékén változatlanul tart f a vihar. , A szél korbácsolta 9—10 1 méteres hullámok súlyo­san megrongálták a gáta- j kát, sok helyen elölt,tötték a parti településeket.- Cornwall grófságban a kárt

Next

/
Oldalképek
Tartalom