Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-04 / 53. szám

1962. MÁRCIUS 4. VASÄRNAP

«JT

HEGYEI

Kfúrttm

Az elveszett paradicsom

A Balaton partján, Zamárdinál kezdték el Sarkadi Imre, ,a nemrég elhunyt fiatal magyar író Az elveszett paradicsom című filmjenek felvételeit. A film főszereplői: Törőcsik Mari, Pálos György, rendező: Makk Károly. Operatőr Szécsényi Ferenc.

Készül a felvétel Törőcsik Mariról és Pálos Györgyről (MTI foto: Bojár Sándor felv.)

Tizenöt éve csnttnnt el utolsó pofon

Kisnémediben nincs semmi újság

— Nem, nálunk igazán nem történik semmi említésre méltó — hajtogatja Ribai Mihály, Kisnémedi tanácselnöke. — A tsz elég jó eredménnyel végzett, tagjai szorgalmasak. Dolgos emberek lakják ezt a községet, egyszerűen, békésein élünk.

— Ami azt illeti, a békes- séges élet is újságba való.

Ezen kicsit elgondolkodik Ribai Mihály.

— Igaz. Hát akkor azt kellene megírni, hogy Kisnémediben éppen tizenöt éve, 1947- ben csattant el az utolsó pofon. Az sem valami duhajkodás közben, hanem hogy úgy mondjam, családi ügyben, két testvér perpatvarkodott. Bezzeg azelőtt, a régi világban

ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT

A magyar munkásmozgalom hősi története gazuag .nagy történelmi évfordulókban. Ezek sorából is kiemelkedik a magyar proletariátus százezres tömegtüntetése Budapest utcáin 1912 március 4-én. Az egyenlő és titkos választójogért vívott harc jegyében lezajlott demonstáció világosan bizonyítja, hogy 1912. a magyar munkásmozgalom fellendülésének éve az első világháború küszöbén.

A munkástömegek egyre növekvő harci elszántsága összefüggött az uralkodóosztály háborús készülődéseivel és ezzel kapcsolatban a munkásosztály létviszonyai ellen indított újabb támadásokkal. Már 1912 februárjában nagyarányú bérmozgalmakra került sor, amelyeket a Magyar Vas- és Gépgyárak Egyesülete tömeges munkáskizárásokkal kívánt le- . ÍpmL, Ez a.,. fenyegetés • több mint 30 000 munkást érintett.

A munkásság elkeseredését 1912. februárjában fokozták azok a mesterkedések, amelyekkel a kormány a véderőjavaslatot keresztül akarta hajszolni a parlamentben, míg a választójog kérdésének tárgyalását halogatni igyekezett. A demokratikus átalakulást képviselő Justh-párttal való megegyezés után a Szociáldemokrata Párt vezetősége elérkezettnek látta az időt arra, hogy a munkástömegek elégedetlenségét ismét egy választójogot követelő nagy utcai tömegtüntetéssel vezesse le. Az általános választójog követelését most is — akárcsak ■1905—1906-ban — a legdöntőbb, szinte egyedüli fontos követelésnek tüntette fel és ezzel sok munkást megtévesztett, s hamis illúziókba ringatott. Például Kunfi Zsig- mond még a Szociáldemokrata Párt 1910-es kongresszusán mondotta, hogy Magyarországon a demokratikus választójog „a vagyontalan osztályokat, szemben a vagyonos osztállyal, hatalomra emeli.” Kunfi tehát nyíltan kimondta, hogy a pártvezetőség az általános titkos választójog segítségével kívánja a forradalmat kiküszöbölni és a szocializmusba való békés „belenö- vést” megvalósítani. Az opportunista szociáldemokrata vezetőkkel szemben egyre határozottabban fellépő baloldal viszont felismerte, hogy a választójogi küzdelem csak egyik fejezete a demokratikus átalakulásért és a munkásosztály történelmi küldetéséért vívott harcnak.

Hyen előzmények után hirdette meg a Szociáldemokrata Párt március 4-re a tömegsztrájkot és a tüntető felvonulást. A március 4-i tüntetés — május 23-ának ez az előjátéka — valóban hatalmas arányú megmozdulás volt. Százezres munkástömegek özönlötték el a főváros utcáit Budapestről és a környező Pest megyei falvakból, hoijy tiltakozzanak a Khuen-Héder- Váry-kormány népellenes politikája ellen, valamint küzdjenek az általános és titkos választójogért.

A március 4-i tüntetésről a

Népszava egyik tudósítója a következőket írta: „Jönnek sötéten, s a sötét menetet vörös lobogók, vörös jelvények, lángoló színe tarkázza. Jönnek és ütemes léptükre megremeg a föld és megreszketnek a palotáik. Jönnék ellenállhatatlan erővel, mint csak szervezett, fegyelmezett, lelkes hadsereg jöhet, de mégis csak a maguk elszánt, harcos akaratából ... Szürke és boropgós magyar ég alatt egy hadsereggé verődött minden itt lakó fajta, vallás, nem és kor... Csak egy szó kell és a láng, amely a szemekben, minden szemben lobog, fölcsap az égig.”

A március 4-i nagy népgyűlés határozatot fogadott el, amely ismételten követeli az általános és titkos választójogot. „A népgyűlés kijelenti •— mondja a határozat —, hogy a | Justh-párt parlamenti küzdei- j mét a nép érdekében valónak tartja és ezt a küzdelmet a nép minden erejével támogatja.” Ezenkívül a népgyűiés határozatba hozta, hogy „(menynyiben a kormány vagy pártja az erőszak fegyveréhez nyúlna, szemben fogja magát találni a tömegek forradalmi erőszakával és mindenre való elszántságával.”

A március 4.; tüntetés országos jelleget öltött. Munka- beszüntetés és tüntető felvonulás volt a legnagyobb és legjelentősebb városokban, így például Cegléden is. A magyar munkásosztály a haladó polgársággal szövetségben a fővárosban és országszerte egyaránt impozáns módon megmutatta erejét, harci elszántságát, hogy kész harcolni az őd megillető politikai jogokért, annak a szégyenteljes helyzetnek a megváltoztatásáért, amely a magyarországi munkásság milliós tömegeit megfosztotta a számarányának és politikai súlyának megfelelő parlamenti képviselettől. A magyar proletariátus, ameiy az első világháború küszöbén ilyen hatalmas arányú sztrájkot és tömegtüntetést volt képes szervezni, néhány év máivá a háború viharában és a forradalmak füzében mcgedz- ve, 1918—1919-ben már olyan törtériekrü feladatút tudott megoldani, mint a régi, gyűlölt népeiienes feudálkapitalis- ta rendszer felszámolása és a dicsőséges Magyar Tanácsköztársaság kivívása.

Dr. Vigh Károly

gyakori volt a pofozkodás, meg verekedés, különösen

az András napi

szegődtetések

idején. A kenyérkérdés miatt estek egymásnak az emberek. Tudni kell, alig volt ebben a faluban saját földjét szántó ember. Úgyszólván csupa zsellér élt itt, s hiába volt még a mostaninál is kevesebb Kisnémedi lakossága, a határban mindenki számára mégsem ju. tott munka. November végén, Andráskor fogadta meg az uradalom a gazdasági cselédeket, meg a hónapszámra dolgozókat, de már a részesaratókat, summásokat is a következő gazdasági évre. Hogy az egyik kenyérhez jusson, a másikat kitúrta az állásból. Mesterkedtek, fondorkodfak egymás ellen az emberek.

— Akkor úgy mondták, hogy kitúrta, ma meg úgy, hogy elfűrészelte, megfúrta, de az egyre megy. Elég az hozzá, hogy aki szegődés nélkül maradt, elkeseredésében megleste, megverte azt, akiről feltételezte, hogy kitúrta az állásból. Másért nemigen fordult elő akkor sem verekedés. Mióta pedig mindenkinek jut munka, nincs már harag, sem pofozkodás.

— Manapság sok a panasz a fiatalság ellen. Vannak-e huligánok Kisnémediben is?

— Még mutatóbein sincsenek. A mi fiataljaink szerények, nem nézik le, vagy csúfolják ki az idősebbeket A nőkkel is tisztelettel bánnak. Az igaz, igényesebbek, mint mi voltunk az ő korukban, csakhogy nekik jut a keresetükből, kielégíthetik az igényeiket. Községünk több mint ezer lakosának nem egészen egyharmada üzemi munkás. Főleg a fiatalok.

Pestre vagy Yácra járnak

dolgozni, mi pedig gondoskodtunk arról, hogy a fiatalok idehaza szórakozási lehetőséget találjanak. Össze is jönnek kultúrotthonunkban, olvasnak, beszélgetnek, rádióznak, nézik a televíziót, színjátszó csoportjuk próbál, előadást tart, meg táncolnak. Szeretnek táncolni. Eddig már az idén is három bál volt és még lesz vagy tíz. Bált rendez a KISZ, a sportkör, a nőtanács, az MHS, a

tűzoltóság és más társadalmi szervek. Minden évben ilyen sok a bál nálunk, de verekedés soha sincsen egyiken. Sőt, még szóváltás sem.

— Ilyen békések tehát a fiatalok. Hát az ifjabb és idősebb házasfelek?

— Példás a kisnémediek családi élete. Férj, feleség Között ugyan itt is csak előfordul holmi civódás néhanapján, de apróság miatt, válásig nem fajul el köztük a harag, gyorsan megbékélnek. Egyetlen elvált asszony él a faluban. Az sem itt vált el. a férje nem volt idevalósi, úgy jött haza a szüleihez kislányával még ötvennyolcban. és azóta is egyedül él, senkije sincs. Ebből is látható, nem őmiatta borult fel a házasság.

Kisnémediben mindössze ennyi az újság, békésen élnek fiatalok és öregek, sőt a házaspárok is. Sz. E.

Párizs után - Leningrad

Nagy visszhangja volt a magyar olvasók között az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Párizs című kötetnek, amely sok szép rajzzal, illusztrációval, színes fényképpel nagy francia költők és írók műveivel jutatta be a világhírű várost.' Á népszerű könyvet előreláthatóan még az idén követi a Leningrad album megjelenésé. A könyvkiadó egyik munkatársa, Wessely László nemrégen érkezett vissza a Szovjetunióból, ahol sok értékes és nálunk eddig ; teljesen ismeretlen anyagot gyűjtött az új kötethez, amely előreláthatólag 1962 második félévében lát napvilágot. (MTI)

— GYÓGYFORRÁST fedeztek fel Nagykőrös környékén a Szabadság Termelőszövetkezet földjén. A fluor tartalmú gyógyvíz kiválóan alkalmas a gyomor- bántalmak kezelésére.

Egy hét múlva békekölcsön-sorsolás

Az Űrszágos Takarékpénztár egy hét múlva, március 11-én és 12-én rendezi az idei első államkölcsönsorsolásokat, az I., az V. és a VI. Békekölcsön 1962. első félévi húzását. A sorsolásokat mindkét napon Pesterzsébeten, a Vasas Művelődési Házban tartják.

Vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel az I. Békekölcsönt sorsolják, amelyen 64 700 kötvényre 20 millió forint jut.

Hétfőn délután 3 órakor kezdődik a sorsolás, az V. és a VI. Békekölcsön húzósa. Az V. Békekölcsönből 186 430 kötvényre 33 millió, a VI. Békekölcsönből pedig 277 600 kötvényre 48 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában.

A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 528 750 kötvényre 101 millió forintot fizet vissza államunk. (MTI)

Tupírozás

(Gerő Sándor rajza)

VASÁRNAPI POSTA

A MÁSIK OLDAL

a kettő közé, hanem együtt kell beszélni a rosszról, a hibákról.

De ez az „együtt beszélés” is nem egyszer ad okot, vélt okot — arra, hogy azok is sziszegjenek, akiket nem érintett a szúrás. Régi téma, a karikatúrák, a kabaréműsorok is régen elcsépeltek, mégis, ma is így van, ha megjelenik egy cikk egy igazgatóról, akkor az összes igazgató méltatlankodik, hogy az igazgatókat szidják. Ha megírják az újságok, hogy lefüleltek egy csaló, árdrágító üzletvezetőt, akkor a kereskedelmi dolgozók sérelmezik, hogy: csalóknak neveztek bennünket. Pedig senki sem nevezte őket annak, hanem azt az egyet, aki valóban csaló volt. Az általánosítás veszélyes dolog, márcsak azért is veszélyes, mert indokolatlanul eltereli a figyelmet azokról, akik valóban megérdemlik a bírálatot, de veszélyes azért is, mert olyan közhangulatot kelt, amelyben el- bátortalanodik a bírálat, elveszti harcos, éles jellegét, si- mogatássá szelídül, s ezzel lényegében megszűnik betölteni pótolhatatlan és nélkülözhetetlen szerepét.

Persze, ezt nem akarja senki sem. Legalábbis nem akad olyan ember, aki nyíltan, minden kertelés nélkül előrukkolna azzal a kívánsággal, hogy: hagyják a pokolba a bírálatot, semmi szükség rá, én megvagyok nélküle, engem ne piszkálgassanak, de ne macerái janak másokat sem. Nem. ilyen ember nem akad. De álcád olyan ember, aki kifogásaival, okvetetlenkedéseivel sértődéseivel, s ha teheti, fenyegetőzéseivel éppen ezt akarja.

Az, aki a bírálat formai oldalát firtatja, aki nem azt nézi a bírálatban, hogy jogos-e, alapos-e, hanem azt keresi,

hogy miért bírálnak, aki aszerint akarja szabályozni a bírálat élességét, fokát, hogy kit bírál, ha nem is akarja, de a bírálat ellen dolgozik, a bírálat elsorvasztását szorgalmazza, lényegében azt az állapotot, amely éppen a szek- tariánizmus esztendeire volt jellemző: senki ne gondolkozzon, senki ne lásson, gondolkoznak és látnak helyette. Ennek a szemléletnek Ugyanúgy, ahogy más nézeteknek sem. nincs helye politikai életünkben, a párt politikája az, amely megköveteli az ilyen nézetek elleni harcol.

Ez a harc természetesen nem könnyű, s még sok az értetlenség, a gőg, a bírálhatat- lanság vindikálása is. De meg kell érteni mindenkinek, ve- vezetőnek és vezetettnek, hogy ebben az országban egyforma jogok illetnek meg mindenkit, de egyforma kötelességek is. Meg kell érteni, hogy senkinek sem lehet nagyobb az igazsága azért, mert ő ilyen vapf olyan származású, s azért sem, mert kisebb vagy nagyobb beosztást tölt be, de az sem menlevél a hibára, hogy „csak egyszerű munkás”.

Mindenki egyformán lehet hangos, ha igaza van. És mindenkinek egyformán állni kell a sarat, ha őt éri a bírálat, mindenkinek egyformán vállalni kell a felelősséget tetteiért. Ezen vagy a másik oldalon — nincsenek oldalak. Csak jól dolgozó emberek vannak, akik követnek el hibákat, s vannak emberek, akik rosszul dolgoznak, majdnem csak hibákat követnek el.

Ennyi a különbség.

Vezetők és vezetettek közös cél érdekében munkálkodnak: egy szebb, emberibb holnapért. És közösen viselik is a felelősséget — a legfőbb ítélőszék —, a dolgozó nép egésze előtt.

Mészáros Ottó

Ez az a másik oldal, amely nem ad felmentést a rossz vezetőnek, de firtatja a rossz munkás dolgát, a nyilvánosság ítélete elé tárva a hanyag beosztott viselt dolgait.

Nem afféle méricskélés kérdése ez, hogy ennyit a vezetésről, ennyit meg a veze- tettekről, nem taktika dolga, hogy „csak akkor lehet szidni a vezetést, ha szidjuk a kisembert is”, hanem elválaszthatatlan feladat: szidni, bírálni mindent, ami rossz, ami visszahúz, ami akadályozza a párt helyes politikájának érvényesülését, ami nehezíti építőmunkánkat, tekintet nélkül arra, hogy kik, milyen beosztású emberek követték el, tekintet nélkül arra, hogy vezetőről vagy egyszerű dolgozóról van szó.

A másik oldal, a sok százezernyi „fuinkciótlan’‘ ember, aki „csak” a maga dolgát végzi el, vajon jobban elítéli azt a vezetőt, aki nem végzi el a dolgát, mint azt a munkást, aki a mellette levő gépnél lopja a napot? Vajon a becsületes munkás csak akkor sértődik meg, ha a művezető volt vele goromba, akkor nem, ha társa tette ezt? Nyilvánva. ló, hogy ilyesféle különbséget nem tesznek az emberek, hanem lázadoznak minden ellen, ami rossz, ami hibás, ami bosszantó, bárhon- nét, bárkitől is származzék az. Sértésnek veszik a gorombaságot, emberi önérzetükben való megsértésüket, bárki is kövesse azt el. Nem lehet tehát választóvonalat húzni

adataival, eredményeivel, de az ő felelősségükkel is, az ő munkájukkal is, hibáikkal is. mindazzal, ami nemcsak a vezetést teszi jobbá, hanem jobbá, eredményesebbé teszi az egyszerű emberek tevékenységét, vagyis mindannyiunk életét.

Vezetőnek lenni, bármely poszton a dolgozó nép bizalmát bírni, felelősségteljes dolog, s ha tetszik, ha nem, de viselni is kell érte a felelősséget, nem feledve, hogy a hatalom, amelyet egy- egy vezető kezébe kapott, nem örök hatalom, hogy a rossz munka, a hibák, s a hibákkal való le nem számolás méltatlanná teheti erre. De ugyanakkor nemcsak a vezetőn van felelősség, nemcsak ő tartozik jól dolgozni, nemcsak neki kell megvívni napról napfa harcát hibái, esetleges rossz módszerei ellen, hanem annak az egyszerű embernek is, aki bizony előfordul, hogy lóg, hogy távolról sem használja ki munkaidejét, hogy selejtet gyárt, hogy goromba, durva, türelmetlen, s lehetne sorolni tovább.

Az együk felelősség nagyabb, a másik kisebb, de mindkettő felelősség, s mindkettőt vállalni is kell.

Ha egy vezető okoz selejtet, azaz rosszat, károsat tesz, nagyobb kárt tehet, de az sem vitás, hogy a dolgozó selejtje, ellógott munkaideje is kár, s mindkettőért lényegében az egész közösség, országunk fizet.

Ez az a másik oldal, amelyről nem lehet elfeledkezni.

A XXII. kongresszus

után megélénkülő politikai légkör, az alkotó bírálat erő- i teljes kibontakozása, a nyílt, egészséges viták nem egyszer még oktalan szisszenetet kel- i fenek. Jó néhányan még minidig úgy vélik, hogy „semmi i szükség az ilyen nagy bírál- : gatásra”, s sértődötten, szinte ; személyes támadásként fog- ; ják fel, mondjuk, a sajtó egy- jegy bíráló, keményebb hangú ; cikkét.

j E vélemények mélyén nem jegyszer az 1951—52-es eszten- i dők áporodott langyosvize j kísért, amelyet a felszínen : nem zavart meg a bírálat,

; nem vert hullámokat, s ma í éppen ezért meghökkenten ■kapják fel fejüket még azok \ is, akik egyetértenek a bírálattal, a vélemények takarat- \ lan kimondásával, csak éppen : szokatlan még a számukra. S je szokatlanság eredményeként j azt szeretnék elhallgattatni,

; amire pedig a legnagyobb !szükségük van: a nyílt, építő,

! kíméletlen bírálatot.

\ De ez a harc, amely a bí- ; rálát jogainak érvényesítésé- j ért folyik, szül aránytalansá- í gokat is. Olyan aránytalansá- í gokat, amelyek hatásukban ; hibás eredményekre vezethet- \ nek, s amelyek ellen ugyan- S csak küzdeni kell. í Bár korántsem osztjuk azt a ; véleményt, amely szerint a bírálat elkerülhetetlenül „ve- \ zetőellenes hangulatot” kelt, 'f de egyetértünk azzal, hogy a jj vezetők felelőssége, a vezetés színvonalának, módszereinek £ bírálata mellett az eddigiek- nél többet lehet és kell is fog- £ lalkozni a vezetettek, azaz az í egyszerű dolgozó emberek fel-