Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-31 / 76. szám
\ 1962. MÁRCIUS 31, SZOMBAT KIT HEGY kMírlttp Marx dédunokája a Marx-szobor alkotójánál A Moszkvában vendégeskedő Frédéric Longuet francia festőművész, Marx Károly dédunokája ellátogatott Lev Kerbel szovjet szobrász műtermébe. A Lenin-díjra előterjesztett szobrászművész, a XXII. kongresszus napjaiban felavatott monumentális Marx- emlékmű világhírű alkotója, vendégének ajándékozta a szobor kicsinyített mását. SZÖVETKEZETI PARASZTOK A FŐVÁROSBAN Milyen lesz az Erzsébet-híd? (Folytatás űz 1. oldalról) köziek, a hőséget árasztó kemencék körül. A szövetséges barát szeretetével halmozták el az Egyesült Izzó dolgozói is paraszttestvéreiket, akiknek készségesen válaszoltak kérdéseikre, s tüzetesen megmutatták a bonyolult munka- műveleteket. Sokáig emlékezetes marad | azoknak is a tegnapi nap. akik I az Ikarusba, vagy az Ernagba I látogattak. A legtöbben nem Folytatja tanácskozását a SZÖVOSZ kongresszusa Pénteken az Építők Rózsa Ferenc művelődési házában folytatta tanácskozását a Szövetkezetek Országos Szövetsége V. kongresszusa. Napirenden az Országos Földművesszövetkezeti Tanács előző napon elhangzott beszámolója. a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának jelentése, illetve az írásban már előzetesen szétküldött határozati ja-, vaslat feletti vita szerepelt. A kongresszus ma folytatja munkáját. Magyar küldöttség utazott a kubai magyar filmhétre Hazánk felszabadulásának 17. évfordulója alkalmából ünnepi magyar filmhetet rendeznek Kubában. A magyar film első kubai seregszemléiét Havannában nyitják meg április 2-án az Álmatlan évek című alkotás bemutatásával. Április 2-től 8-ig Havannában és Santa Claraban 12 magyar játékfilmet vetítenek. Péntek délután a Ferihegyi repülőtérről magyar küldöttség utazott a kubai magyar filmhétre. A küldöttség tagjai: Ruttkai Éva, Törőcsik Mari és Herskó János. A küldöttséggel együtt utazik Ai}zél György, a művelődés- ügyi miniszter első helyettese, aki Havannában tárgyalásokat folytat a magyar—kubai kulturális kapcsolatok fejlesztéséről. (MTI) Doktorrá avatás Gödöllőn Harminchaton nyerték el a doktori címet Megkapták okleveleiket a most végzett hallgatók A ; gödöllői Agrártudományi Egyelem tanácsa pénteken déleiéit^ ünnepig ülést tartott az egyetem dísztermében. Ezen az ülésen avattak harminchárom mezőgazdasági mérnököt mezőgazdasági tudományi, és három mezőgazdasági gépészmérnököt mező- gazdasági műszaki tudományi doktorrá, majd kiosztották a mérnöki okleveleket az egyetem most végzett hallgatóinak. A díszteremben megjelentek és zsúfolásig megtöltötték a széksorokat az új doktorok és új mérnökök hozzátartozói, valamint a vendégek. Pontosan kilenc órakor vonult fel a díszteremben a rektor vezetésével az egyetem tanácsa és elfoglalta helyét az elnöki emelvényen. Dr. Magyart András rektor rövid megnyitó beszéde után Koltai Albert. egyetemi adjunktus, a doktor- ] rá avatandók nevében terjesz- \ tette elő az avatási kérelmet, j majd Cselőtei László dr., a \ mezőgazdasági tudományi kar: dékánja kivette az esküt a j mezőgazdasági doktorjelöltek- i tői, majd Váradi János, a gé- i pészmérnöki kar dékánja a; műszaki doktorjelöltek eskü- j jét vette ki. A rektor és a; dékánok ezután kézfogással; doktorrá avatták a jelölteket. ; Dr. Szabó Ferenc, a Központi; Statisztikai Hivatal főelőadója; mondott az új doktorok névé- ; ben köszönetét az egyetem ta-j nácsának. Az új doktorokhoz: a rektor rövid üdvözlő beszé- : det intézett és kérte őket,: hogy tudományukat használják fel a szocialista haza mezőgazdaságának fejlesztésére, s a mezőgazdasági tudományok öregbítésére. Az ünnepélyes doktorráavatás után az egyetem tanácsa nyolcvanöt új mezőgazdasági mérnöknek osztotta ki a mérnöki okleveleket. Ezek között egy, Gárdos László, az egyetem gazdasági főigazgatója vörös diplomát kapott, aki az állattenyésztés témaköréből készített diplomatervét kitűnő eredménnyel védte meg és aki levelező hallgatóként végezte el az agráregyetemet. Hatan kaptak kitűnő, négy jeles, harmincegy jó, huszonhét közepes és tizenhat elégséges diplomát. Az új mémötókhoz dr. Cselőtei László, a mezőgazdasági kar dékánja intézett üdvözlő beszédet, amelyben felhívta figyelmüket azokra a nehéz problémákra, amelyek életpályájukon tőlük várják megoldásukat. Az ünnepi tanácsülés szomorú aktussal fejeződött be. Dr. Magyart András rektor bejelentette, hogy az egyetem egy kiváló hallgatója, Somlai Lajos, a Népköztársaság érdemes lovassportolója néhány nappal a diploma kiadása előtt, miután kitűnő eredménnyel fejezte be' tanulmányait és készítette el diplomatervét, súlyos betegség következtében elhunyt. Az ünnepi tanácsülés közönsége egy percnyi néma felállással áldozott a tragikus körülmények között elhunyt hallgató emlékének, diplomáját egyik hozzátartozója vette át. ■ győztek bejein i a sok-sok látnivalóval. Valamennyi szövetkezeti gazdának megegyezett a véleménye abban, hogy bizony az üzemi munka sem könnyebb a paraszti munkánál. , A csoportokat egyébként szakképzett vezetők kalauzolták, s a kirándulás szervezői nagy gondot fordítottak arra, hogy minél több élményt szerezhessenek a szövetkezeti gazdáknak. Így például az ebédet a főváros előkelő éttermeiben fogyasztották el. A Hungária-étteremben a Béke-szálló különtermében és a Margitszigeti Nagyszálló éttermében került sor az ünnepi ebédre. Ezután ismét autóbuszokba ültek, s a csoportok az Országház előtt találkoztak. Akik eddig kívülről, vagy legfeljebb csak képeken látták a Parlamentet, most végig sétálhattak annak belső termein, megcsodálhatták a kupolacsarnokot, a vadásztermet. A képviselőház üléstermében még helyet is foglaltak, s Kókai Jánosné a Pest megyei képviselőcsoport, valamint a megyei pártbizottság nevében mégegyszer köszöntötte a, megilletödött vendégeket. Beszélt a múltról, arról, hogy régen kik ültek a képviselőház padjaiban, s megváltozott életünkről. A parlamenti látogatás után rövid városnézés következett, a kényelmes Ikarus- autóbuszokról Budapest délutáni forgalmával ismerkedhettek meg a szövetkezetiek. Délután valamennyi csoport felkereste a szálláshelyét a Margitszigeti Nagyszállót, a Continentál-szállót, s a Palace. és a Park-hotelt. Amilyen változatos és érdekes völt a délelőtti és a délutáni program, éppen annyi érdekességet tartogatott az este. A Pest megyei tsz-parasztpk, akik közül legtöbben eddig csak hírből ismerték a Gundel-éttermet, most egy kellemes estét tölthettek a csillogó termekben. Ünnepi vacsorával összekapcsolt ismerkedést tartottak itt, s még közelebb kerültek egymáshoz a két járás termelőszövetkezeti tagjai. Gazdag program várja ma is a Pest megyei szövetkezeti parasztokat. Délelőtt a csoportok városnéző kirándulásra indulnak, s eközben megtekintik fővárosunk valamennyi nevezetességét. Az Operaházat, a Szépművészeti Múzeumot, a Gellérthegyet, stb. Délután a József Attila Színházban a Mindent a mamáért című zenés vígjátékot tekintik meg, s a késő esti órákban utaznak majd vissza falujukba. A termelőszövetkezeti tagok önsegélyező- és biztosítási csoportja csaknem valamennyi termelőszövetkezetben megalakult már, s egyre több szövetkezeti paraszt lép tagjai közé. Tavaly megyénkből is nagyon sok tsz-paraszt vett részt a csoportok keretében üdülésen, országjáró kirándulásokon. Ez a mostani kétnapos nagyszabású kirándulás nyitánya annak a sorozatnak, amelyet a biztosítási és önsegélyező csoport megyei intéző bizottsága tervez. Az elkövetkezendő időkben egyre több szövetkezeti gazda ismerkedhet meg fővárosunk, de hazánk egyéb nevezetességeivel is. (s. p.) Az VVATERV modellezői elkészítették az Erzsébet-hid ^ szerkezetének és hídfőinek végleges makettjét. A százszoros % és kétszázszoros kicsinyítésű modellek pillanatnyilag az UVA- '• TERV székházában vannak, de végleges helyük a Közlekedési Múzeumban lesz. A hídszerkezet (MTI foto: Lajos György íelv.) f ^XVXVXVXXV\XVXVXVXXVVXV\VyVXVVNXXXVXXXXXXVvVXXXXXXXVVXVxXVSX\.XX\XVvVVVVVV\XXV\VNXVXVNN.VV ALAPOSABB MUNKÁT 4 KISZ BUDAI JÁRÁSI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE Az ifjúság a szocializmusért mozgalom első esztendejének eredményeit és a tennivalókat vitatták meg tegnap délelőtt a KISZ budai járási bizottságának tagjai. A beszámolót ismertető Szávai Ferenc KISZ vb-tit- kár elsősorban a mozgalom jelentőségét méltatta: — Kétségtelen tény — mondotta —, hogy a mozgalom konkrét feladatok elé állította a KISZ-szervezeteket s ezt a feladatot több-kevesebb eredménnyel végre is hajtották üzemeinkben, községeinkben. A fiatalok ezreit sikerült e mozgalom által közelebb hozni az ifjúsági szövetség célkitűzéseihez. Szávai elvtárs ezután elismerte: a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a mozgalom első esztendejének „lebonyolító" munkája korántsem volt olyan jó, mint a szervezés. — Az elmúlt esztendő első hónapjaiban 2448 fiatal jelentkezett járásunkban az ifjúság a szocializmusért mozgalomba. Alapszervezeti titkáraink. vezetőségi tagjaink lelkesedése azonban — a szervező munka után — alább hagyott, így történhetett, hogy a mozgalom jelvényét csupán 1109 fiatal kapta meg. Mint a beszámolóból kidéxvvxvvvxvxvvxvxxvvvxxvvxwAVVWXXXXVVViV rült. a mozgalom első két feltételét — a munkát és a tanulást — több mint kétezer fiatal teljesítette. A kulturális és sportk övét el mé- nyeknek azonban jóval kevesebben tettek eleget. Igen nehéz volt elérni, hogy mind a négy feltételt teljesítsék a fiatalok. A kiosztott jelvények alacsony száma azonban nemcsak ennek következménye, hanem az elhanyagolt, rosszul vezetett nyilvántartásé is. Szávai elvtárs ezután a mozgalom második esztendejének feladatait ismertette, amellyel a KISZ- bizottság tagjai valamennyien egyetértettek. A tervek szerint ez évben j ezer ifjúmunkást kívánnak. | bevonni a munkaverseny-moz- galomba, s az ifjúsági brigádok számát nyolcvanra növelik. Az elmúlt évi 1 600 000 forinttal szemben idén hárommillió forint megtakarítását tervezik az üzemi KISZ-szervezetek. Jóval többet foglalkoznak majd a kulturális és sporttevékenységgel, s 50 000 társadalmi munkaórát akarnak teljesíteni. A budaj járás idei jelszava: inkább kevesebbet, de jobban. Ez a jelszó pedig főként azt a 'célt szolgálja, hogy a legközelebbi értékelés során ne legyen ilyen nagy különbség az év elejei „indulók" és az év végi „érkezők” között. (b. i.) Az üzletek nyitvatartási ideje az április 4-i ünnep előtt hétköznapi nyitvatartás szerint árusítanak. A vendéglátóipari egységek a szombati napokon szokásos ideig tartanak nyitva. Szerdán, április 4-én az élelmiszer- és iparcikkboltok (áruházak, könyvesboltok, valamint piaook) zárva tartanak. A vendéiglátóipari egységek, továbbá az édesség- és dohányboltok a vasárnap szokásos ideig tartanak nyitva. — 1947-ben behívtak a f pártbizottságra és megkér- í dezték: van-e elég íehérne- ^ műm, el tudnék-e utazni ^ másnap reggel? Csodáikoz- £ tam: miért kell tudnia a pártbizottságnak, hogy van-e ^ elég fehérneműm? Máskor ^ is gygkran utaztam — ilyen ^ kérdések nélkül. Azután ^ megmagyarázták. Kiskunfél- ^ egyházára akarnak küldeni, £ a gépgyárba — igazgatónak. ^ Tiltakoztam. Arra fel kel- ^ lett volna készülnöm: ren- ^ geteg az elintézetlen dolgom — szabadkoztam. Csak any- í nyit kérdeztek még, hogy ^ mi, a fontosabb? Az egyéni ^ érdek, vagy az államérdek? ^ Mit válaszolhattam? Az ál- ^ lamérdek fontosabb.. ^ Otthon a feleségem meg- ^ rémült. Dehogy enged el ^ ilyen hirtelen. Szó sem lehet ^ róla! És akkor nagyképűen ^ megkérdeztem tőle, mi a ^ fontosabb? Az egyéni érdek, i vagy az államérdek? így „AZ EMBER NEM ARRA SZÜLETETT, HOGY LEGYŐZZÉK" utaztam én 1947-ben Kiskunfélegyházára, az akkor államosított gépgyárba. Németh Gyula pártszervező sok ilyen romantikus történetet mondhat el életéből. És. ha a romantika legtöbbször sok-sok nehézség leküzdésével is járt — szerinte ezért a romantikáért érdemes élni. Ezért fogadta most nagy örömmel, hogy Százhalombattára küldte a párt. .. Már az első nap meglepte a munka láza. Meggyőződött: temérdek tennivaló várja. Demendy Zoltán főépítésvezető, de a többiek is örömmel üdvözölték, amikor rájöttek, hogy Németh Gyula érti a dolgát. A pártszervező a munka közepébe vágott. A munkások brigádvezetői kijelentették — ha a pártszervező csak a hetvenöt százalékát elintézi ígéretének — a MÁV-val. a MÁVAUT-tal — ők gondoskodnak arról, hogy minden lazaság megszűnjön és maguk közösítik ki azokat, akik a munkaidő befejezése előtt abbahagyják a munkát. Német Gyula a száz százalékát betartotta Ígéretének. Azóta két déli vonat is megáll Százhalombattán, jó a csatlakozó vonatokhoz az összeköttetés és a szabad szombatok előtti pénteki napokon a munkások kényelmesebb körülmények között utazhatnak családjukhoz, mint eddig. A munkások is állták a szavukat: azóta nincs fegyelmezetlenség. A pártszervező javaslatot tett a munka utalványozási rendszerére is. A főmérnök homlokán verítékcsöppek gyöngyöztek, amikor az egyösszegű utalványozási rendszert kívánta Németh Gyula kiszélesíteni. Mindenki lehetetlennek tartotta. Bevezették. És bevált! A munkásszálláson ezen a télen ezer köbméter épüHétfőn, 2-án az üzletek és vendéglátóipari egységek a szokásos hétfői nyitvatar- tás szerint üzemelnek. Kedden, április 3-án az egyműszakos élelmiszerboltok reggel hat, illetve 7 órától 18 óráig, a később nyitó egyműszakos élelmiszerboltok a ; szokásos ideig, de legalább i 18 óráig, a kétműszakos hús- j boltok és élelmiszer- vala- i mint iparcikküzletek — áru- I házak, könyvesboltok — a letfát tüzeltek el a munkások. A fűtők esténként hideg szobával várták haza a dolgozókat. Sem papír, sem gyújtófa nem volt odakészítve... Furcsa dolog — gondolkodott Németh Gyula. Hazajönnek a fáradt munkások és még ők fűtsenek!? Mivel töltik idejüket a fűtők? Amikor meglátogatta őket, véletlenül éppen kártyáztak. Beszélgetés közben derült ki, hogy nem áll rendelkezésükre kocsi. amivel elhozhatnák a TÜZÉP-től a hulladékfát. Papír nincs. A gondnok akkor kijelentette: ezen . úgysem tudnak változtatni. Változtattak. Van kocsi is, gyújtófa is. papír is. Es esténként meleg szoba várja a hazatérő dolgozókat. Amióta a pártszervező megérkezett Százhalombattára, ő is, mások is, megkérdezték: vajon saját feladatát végzi-e, hogy ennyi mindennel foglalkozik? Nem, inkább a pártépítéssel, a kommunisták rendezvényeivel, új tagok felvételével kellett volna munkáját kezdenie? A válasz mindig ugyanaz: Németh Gyula épp azt végzi, ami a legszükségesebb. Hiszen lehet-e úgy a pártot építeni, dolgozhat-e úgy egy pártszervezet, ha nem veszi észre, milyen gondok bántják a munkást? Lehet-e úgy kommunista erkölcsről beszélni, ha nem teremtik meg még a munkafegyelem alapját sem? Hogy nem kellett volna neki a MÁV és a MÁVAUT vezetőivel tárgyalni? Lehet, hiszen ez vagy a főépítésvezető, vagy a szakszervezet feladata! Később, ha „egyenesben” lesznek, már ilyen dolgokban valóban nem a pártszervezőnek kell intézkednie. De most minden eszközzel segítenie kell! Úgy is, hogy tanácsokat ad a gazdasági vezetőknek. Úgy is, hogy felhívja a figyelmüket egy-egy bajra. És úgy is. hogy megmutatja, miként lehet sok papír, jegyzőkönyv, Iromány nélkül gyorsan, eredményesen intézkedni. Olyan gyorsan, ahogyan az építkezés, a mindennapi munka megkívánja. Természetesen sok-sok segítséggel — de erről legközelebb. Németh Gyulának éppen az az érdeme, hogy nem elvileg, általában beszélt, vagy látott feladata végzéséhez, hanem úgy, ahogy a szakmában, az iparszervezésben jártas, sok évi tapasztalatban gazdag ember tehette. Olyan pártszervező, aki nem ijedt meg a temérdek gondtól, hanem Hemingway szavaival élve, azt tartja életelvének: „az ember nem arra született, hogy legyőzzék”. Sági Ágnes