Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-29 / 74. szám

A CEGLÉDi JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE VI. ÉVFOLYAM. 74. SZÁM Á párt, a KISZ zászlajához mindenkor hű leszek" Huszonhat új KISZ-tag 1962. MÁRCIUS 29, CSÜTÖRTÖK IJj intézkedési terveket dolgoznak ki az ahonyi tsz-ek Az 19Gl-es esztendő ter­melőszövetkezeteink további megszilárdításának esztende­je volt — állapította meg az MSZMP Abony Községi Bi­zottságának kibővített ülése. Ezt megcáfolhatatlanul iga­zolják a zárszámadási ered­mények is. Amíg 1960-ban az egy munkaegységre jutó érték 28,05 forint volt köz­ségi átlagban — hat termelő­szövetkezetet figyelembe véve —, addig 1961-ben ez 30,77 forintra emelkedett. Termelő- szövetkezeteinknél az egy munkaegység értékén túlme- nőleg növekedett az egy tagra jutó jövedelem is, 1960- hoz viszonyítva. A fel nem osztható szövetkezeti alap a múlt gazdasági évben mint­egy 5 605 076 forinttal növe­kedett. Sokat javult a tagságnak a munkához való viszonya is az előző évhez viszonyítva. Ezt talán legjobban a nö­vényápolási munkák időbeni elvégzése bizonyítja. E vál­tozást nagymértékben előse­gítette a vállalási rendszer bevezetése termelőszövetkeze­teinkben. Sok olyan dolgozó vett részt a közös munkában, aki 1960-ban egyáltalán nem kapcsolódott be. Javulás volt tapasztalható a munkafegyelem terén is. A munkafegyelem megjavu- lását komoly mértékben be­folyásolta, hogy termelőszö­vetkezeteinkben 1960-hoz vi­szonyítva, rendszeresebb volt az előlegfizetés. Havonta 9— 10 forint előleget fizettek munkaegységenként. A termelőszövetkezetek ve­zetői áldozatos munkájának, a tagság szorgalmának ered­ménye, hogy községünk ter­melőszövetkezetei évről évre gazdaságilag és politikailag egyre jobban erősödnek. Pa- ' rasztságunk kezd összeforrni, kialakulóban van az egységes paraszti osztály. A termelőszövetkezetek ve­zetői az elmúlt évék alatt megtanultak vezetni, kiala­kult a jó vezetési stílus. Az állattenyésztés kivé­telével megfelelő képzett­ségű szakemberek állnak rendelkezésre a feladatok ellátására. A különböző tanfolyamokra való küldéssel, szakmunkás- képzéssel, mezőgazdasági ta­nulók szerződtetésével, ezüst- kalászos tanfolyamok stb. szervezésével neveljük a szük­séges szakember utánpótlást. Ezek az eredmények talán még nagyobbak lennének, ha a nagyüzem szocialista jelle­gével többet törődnének el­nökeink. Itt főleg a szövet­kezeti demokrácia betartására gondolok. Segítsük és igé­nyeljük a különböző válasz­tott bizottságok munkáját és támogatását. így könnyebb és eredményesebb lesz a munka. Termelőszövetkezeteink gazdasági megszilárdítását komoly mértékben előse­gítette az állami hitelből és saját erőből történő be­ruházás. Állami hitelből mintegy 2 098 749 forint értékű beru­házás történt, melyekből leg­nevezetesebbek: 4 darab 50 férőhelyes növendékistálló, 3 darab 250 férőhelyes süldő­szállás, 2 darab 20 férőhelyes sertésfiáztató, 1 darab 103 fé- vrőLs.elyes szeríás . növeijdék-, marha-istálló, két mélyfúrású kút stb. Az 1 497 265 forint sa­ját erő beruházásból többek között: 200 férőhelyes ba­romfitelep, 62 férőhelyes ló­istálló, 3 darab 15 vagonos góré, 1 daráló. 2 darab 50 fé­rőhelyes növendékmarha-is- tálló, 250 férőhelyes süldő- szállás, 3 darab 20 férőhelyes sertésfiaztató, 25 vagonos góré, 72 férőhelyes hízómar- ha-istálló stb. épült fel. A jó munkaszervezés és a tagság szorgalmának eredmé­nyeként a kenyérgabona át­lagtermése 237 kilogrammal, az őszi árpáé 86 kilogram­mal, a tavaszi árpáé 70 ki­logrammal és a zabé 42 kilo­grammal növekedett 1960-hoz viszonyítva. , A termelőszövetkezetek gazdasági és politikai megszilárdításában nagy szerepe van a községi gépállomásnak is. Nemcsak a munkák jól vég­zésével, szaktanácsadással, ha­nem állandó politikai, fel- világosító. nevelőmunkájuk­kal is hozzájárultak ehhez. Az elhangzott hozzászólások az elért eredmények mellett szóltak a hibákról is, melye­ket az 1962-es esztendőben nem szabad elkövetni. Töb­ben — így Ribacz József, Gás­pár József, Gyigor István, Kovács Tibor, Pintér István, Gyarmati Mihály elvtársak — a tavaszi munkák jó meg­tervezésével, a növényápolás időbeni elvégzésével foglalkoz­tak. Április 15-ig, a még szán­tatlan 897 holdat fel kell szántani. Fogatoknál és gépeknél egy­aránt két műszakot kell be­vezetni alihoz, hogy az ösz- szes tavaszi vetés 4352 holdon két hét alatt megtörténjék. A munkák gyors és zökkenő- mentes elvégzése csak úgy lehetséges, jia a termelőszö­vetkezetek a kampányter­vektől eltérően a rendkívüli helyzetnek megfelelően új intézkedési tervet dolgoznak ki és a munkákat eszerint végzik. Nem szabad, hogy kapkodás legyen úrrá, mert az egyetlen lépéssel sem fog­ja előbbre vinni a munkát, pedig itt minden óra döntő lehet. Sz. L. termelési Értekezlet A CIPŐIPARI VÁLLALATNÁL Tárgy: a városfejlesztés és a mezőgazdaság helyzete Értekezletet tartott a Hazafias Népfront-bizottság elnöksége Kedden délután értekezle­tet tartott a Hazafias Nép­front elnöksége, amelyen részt vett Joó Ágoston, a városi pártbizottság titkára és dr. Dózsa József, a városi tanács műszaki osztályának vezető­je. Először dr. Dózsa József tájékoztatta az elnökséget a városrendezés soron követke­ző feladatairól, különös te­kintettel a lakosság társadal­mi munkájára. A Kossuth tér rendezését szemléletes rajzok­kal ismertette, beszélt a la­kásépítés körülményeiről, út­javításról, az épülő szenny­vízcsatorna hasznosságáról és szükségességéről. Szó volt az elviselhetetlenül rázós törteli országúiról és befejezésül részletesen beszélt a Malom- tó-szél rendezéséről, amihez a Hazafias Népfront nagymére­tű társadalmi segítségét kér­te. Joó Ágoston mindenekelőtt a párt, a városi tanács és a Hazafias Népfront jó együtt­működésének fontosságáról beszélt. Részletesen tájékoz­tatta az elnökséget a tavasz- szal meginduló építkezések­ről: a Jókai utca és a Rákó­czi út sarkán épülő többeme­letes honvédségi bérházról, a Körösi úti AKÖV-telepről, a kivitelezésre kerülő pénzügy­őri laktanyáról, az épülő MÉK- telepről és a Duna—Tisza kö­ze hatalmas hibrid kukorica­üzeméről, amit a Cifrakerti Állami Gazdaság építtet a Dózsa Népe Tsz által felaján­lott területen. A Malomtó-szél rendezése társadalmi feladat. Ebben a nagy munkában jelentős részt vállal a KGV. Bejáratos mun­kagépei a földmunka dandár­ját elvégzik, de jelentkeztek a húsipar, a KIOSZ kisiparo­sai is. A kézi erővel elvégzen­dő földmunka, a faültetés tár­sadalmi munkára vár és eb­ben nagy feladat hárul az if­júságra. A mezőgazdaságról is mon­dott néhány szót Joó elvtárs. Megelégedéssel állapította meg, hogy a termelőszövetke­zetek ma már olyan erősek, hogy problémáikat különö­sebb támogatás nélkül meg tudják oldani. A tagság han­gulata igen jó, aminek feltét­lenül magyarázata az, hogy a gazdaságok eredményesen zártak. Két hét múlva már 7—8 ezer rántani való csirké­vel jelentkezik a piacon a Táncsics Tsz és hamaro­san felépül a 20 ezer fé­rőhelyes baromfikombinát. A mezőgazdaságban is nagyon komolyan vesszük a szakosí­tást. A Vörös Csillag válto­zatlanul hizlal sertést és szarvasmarhát, a zöldségter­melést az Alkotmányra és a Kossuthra bízták. Az év fo­lyamán 150 hold gyümölcsöst és 260 hold szőlőt telepítenek. Befejezésül Joó elvtárs megígérte, hogy személyesen is több támogatást ad a Ha­zafias Népfront városi bizott­ságának és készségesen vál­lalta, hogy a jövő heti bizott­sági értekezleten részletes tá­jékoztatást ad a népfront százharminc tagú aktívaháló­zatának. Az utóbbi időben sorozatos panasz érte a Cipőipari Válla­latot, mert a minőség erősen romlott, ami az 1961. évi ter­ven felüli nyereséget mondhat­ni teljesen elvitte. Vajon mi volt ennek az oka7 ^ Az ok elsősorban abban ke­resendő, hogy « legyártott ci­pők elég jelentős része minő­ségileg nem olyan volt, mint amit ettől a vállalattól meg­szoktunk. Ez egyrészt árcsök­kenést- okozott, másrészt mi­nőségi kötbért vont maga után. Ezek a tényezők mind ered­ményt rontó tételek. A terme­lési értekezlet súlypontilag ez­zel a kérdéssel foglalkozott, mert a vállalatot ért csorbát feltétlen ki kell küszöbölni. A dolgozók közül számosán hoz­zászóltak az üzem becsületét érintő kérdésekhez és igen szép hozzáállással biztosítot­ták a vállalat vezetőit a minő­ség megjavítását illetően. A brigádok munkaverseny­re szólították fel egymást és ezek a kölcsönös kihívások mind elfogadásra is találtak. Joggal remélhetjük, hogy a pil­lanatnyi megtorpanást követ­ni fogja az a korszak, amit az igazgató szobájában elhelye­zett számos korábbi kitüntető oklevél és élüzem plakett iga­zol. A termelési értekezleten ki­tűnt az is, hogy a bérezés vo­nalán van némi elégedetlen­ség, ami esetleg oka lehet a minőségi romlásnak, de ezt az állapotot a vállalat vezetőségének sürgősen meg kell vizsgálni és a lehetőség határán belül akár felvilágosító munkával, akár ésszerű átszervezéssel meg kell oldani. Nem hisszük, hogy az a Cipőipari Vállalat ne tudna jobb minőséget, tetszetős szép munkát adni, amely a külön­böző ipari vásárokon olyan fényesen megállta a helyét, hi­szen ma is jóformán ugyan­azon személyek vannak a gé­pek mellett, mint áttör. A la­kosság igénye folyton nő. te­hát a Cipőipari Vállalat veze­tőségének és dolgozóinak ab­ban a nagy versenyben, mely a minőségért folyik, feltétlen összhangban kell dolgozni, mert csak így tudják ismét ki­verekedni maguknak azt az előkelő helyet, amelyet koráb­ban megszereztek.-ke Hosszú, lelkes munka előz­te meg ezt a kedves kis ün­nepséget. Március 24-én a napközi otthonban az 1932- es számú Hámán Kató út­törőcsapat, valamint 1933-as számú Dózsa György csapat megalakította városunk, sőt a megye első iskolai KISZ- alapszervezetét. Régóta vár­ják már a VIII. osztályos ta­nulóink legjobbjai, hogy ők is megkapják azt a kis pi­ros könyvet, mely a KISZ- tagságot jelenti. A csapat, valamint a testvér KISZ- alapszervezet vezetősége ja­vaslatot tett a taggyűlésen, vegyék fel KISZ-tagnak a patronált úttörőcsapat 26 legjobb VIII-os úttörőjét. A KISZ tagsága elfogadta. A szombati ünnepségen megjelent a KISZ városi bi­zottságának titkára, Molnár József, a városi úttörőelnök­ség titkára, Nagy Zoltán, a pedagógus pártszervezet ré­széről Dankovszki Sándorné, az iskola vezetője, a párt patronáló alapszervezet ve­zetői, a VIII-os osztályfőnö­kök és még sokan mások. Az ünnepséget a Himnusz elhangzása után Irházi Sán­dor csapatvezető nyitotta meg. Ismertette a vezetőség véleményét, javaslatát a paj­tásokkal. majd Molnár elv- í társhoz fordult,. hogy enge- j délyezze az önálló KISZ-cso­port megalakulását. Molnár elvtárs ismertette azokat a feladatokat, mely rájuk há­rul az elkövetkezendő idők­ben. Hangsúlyozta, hogy a csapatvezetöség, a testvér alapszervezet, a városi bi­zottság mindenben segítsé­günkre lesz, de ezentúl sok­kal önállóbban, öntevéke­nyebben kell saját szerve­zeti életüket irányítaniuk. Ezután átadta a végrehajtó bizottság nevében a tagköny­veket. A pajtások kipirult arccal nézegették tagköny- veiket, és boldogok voltak, hogy a KISZ tagjai sorába kerültek. Ezután a végre­hajtó bizottság zászlaja előtt letették az esküt. Az esküté­tel után szívből köszöntöt­ték őket a pártszervezet a testvér alapszervezet, az is­kola vezetősége nevében. Végül Nagy Zoltán titkár búcsúztatta az úttörőket és emlékeztette őket arra a sok kedves élményre, táboro­zásra, kirándulásra, melyben az úttörőcsapat részesítette őket. Kérte, továbbra is se­gítsék a csapatok munkáját, hiszen számukra ez a legfon­tosabb KISZ-megibizatás. Ezután a pajtások mond­ták el, hogyan szeretnének dolgozni, tevékenykedni az alapszervezetben. Röpködtek a jó javaslatok, közös szín­ház-. mozilátogatás, sportcsa­patok alakítása, népi téne, sőt még egy olyan merész ja­vaslat is elhangzott, hogy az útörőcsapat részére épít­senek otthont. Itt kapták meg a legjobban dolgozó pajtások az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom jelvényét. Utána klubdélután kezdődött, ahol nagy öröm­mel szórakoztak a legfiata­labb kiszisták. A vendéglátóipar egyre több korszerű létesítménnyel igyek­szik kielégíteni a lakosság nö­vekvő igényeit. Eltűnt a rosszhírű Aranysas és a hozzá hasonló Kábele ital­bolt. A Kábák helyét korszerű büfé foglalta el. A helyiségbe belépve szinte felfrissül az ember a világos színék hatására. A büfé vezetője, Nagy Ist­vánná, négy éve dolgozik eb­ben a helyiségben. A régi és az új Kábák szín­vonalát hasonlítja össze a ve­zetőnő. — Régen csak italfogyasztás volt, bizony nem szívesen tért be ide mindenki. Ma hűtővit­rinünkben hideg ételek, tejszí­nes sütemények foglalnak he­lyet. Van egy kis krémkávéfő­ző presszógépünk is. Nem győzzük a süteménye- nyeket rendelni, annyi a fo­gyasztás- A vendéglátóipar­nak is az volt a célja, hogy ne italbolt jellegű legyen ez a büfé. A forgalom Is nagyobb, mint régen. Ma naponta 2—3 ezer forint bevétel a régi 1200—1500 forinttal szemben. Egyre több család tér be es­ténként. Az egyes vállalatok vacsorákat is rendelnék. Sok átutazó tér be mosta­nában, akiknek a véleménye szerint most már szívesen állnak meg egy jő forró fe­ketére. — AZ ABONYI közös gaz­daságok 111 vagon kenyérga­bonára kötöttek szerződést. — NÉGY KULTURÁLIS SEREGSZEMLÉT tervezett a városi tanács művelődésügyi osztálya. A termelőszövetke­zetek és a városi úttörőszö­vetség seregszemléi már le­zajlottak, hátra van még a megyei irodalmi színpadok bemutatója és a városi üze­mek, intézmények kultúrcso- portjainak találkozója. A négy seregszemle közel ezer résztvevőt mozgósít. — A KÖRÖSTETÉTLENI Vörös Csillag Termelőszövet­kezetben egyre szélesedik a versenymozgalom. A munka­csapatok közötti versenyben az első részére 2000 forint, második számára 1000 forint és a harmadik helyezést el­érő munkacsapat számára 500 forint pénzjutalmat tűztek ki. A sörfejtési verseny után Akik a sörnyelési versenyre készülnek.. — A SZÖVETSÉG utca és a Rákóczi út sarkán építi a Rács megyei Építőipari Válla­lat az új ceglédi pénzügyőr- laktanyát. Az új létesítmény a tervek szerint 1 300 000 fo­rintba kerül. —■ A JÁRÁSI Hazafias Népfront-bizottság csütörtökön délelőtt tartja ülését a járási tanács székhazában. Napiren­den Ceglédbercel község be­számolója a tanács akcióbi­zottságának munkájáról, me­lyet Aszódi Zoltán községi népfrontelnök ismertet. A ta­vaszi mezőgazdasági munkák helyzetéről és a velük kapcso­latos feladatokról Zsuffa Er­vin, járási mezőgazdasági osz­tályvezető ad tájékoztatást. A könyvbarátmozgalom helyzeté­ről Katsányi Sándor, a járási könyvtár helyettes vezetője beszél. — ANTAL JÁNOSNÉ, ceg­lédi lakos (Virágh u. 11 a. szám) nem gondoskodott ter­melői igazolványának meg­újításáról. A budapesti Él­munkás piacon lejárt termelői igazolvánnyal árusított tojást és baromfit. Szociális körül­ményeire való tekintettel a szabálysértési hatóság 100 fo­rintra megbírságolta, — A CEGLÉDBERCELI Egyetértés Termelőszövetke­zetben teljes erővel folyik a melegágyak készítése. A ko­raiak palántái már szépen fej­lődnek. — A TAVASZI munkák megkezdésére az abonyi ter­melőszövetkezetekben 11 erő­gép és 357 munkagép áll kija­vítva rendelkezésre. Mihelyt az időjárás engedi, az erőgé­pek és fogatok a munkát két műszakban végzik. Talponálló helyett korszerű büfé

Next

/
Oldalképek
Tartalom