Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-29 / 74. szám
WEST MFA, r^fiWap 1962. MÄRCIUS 29, CSÜTÖRTÖK Katonaság szállta meg a nagyobb városok stratégiai pontjait Továbbra is áttekinthetetlen a helyzet Argentínában Argentínában tetőpontjára hágott a hatalmi válság és nyugati hírügynökségek szinte óráról órára ellentmondó jelentésekben számolnak be az újabb fejleményekről. A fegyveres erők parancsnokai szerdán hajnalban ultimátumot nyújtottak át Fron- dizinak és abban azonnali lemondásra szólították fel az elnököt. Az ultimátum délután három órakor — magyar idő szerint 20.00 órakor jár le. Martinez hadügyminiszter Frondizi elnök jóváhagyásával kompromisszumos javaslatot terjesztett a katonai vezetők elé. A kompromisszumos javaslat lényege az lenne, hogy a jövőben a köztársasági elnök csak névleges hatalommal ' rendelkeznék és a tényleges haltaimat a miniszterelnök gyakorolná. Állítólag szó van arról is, hogy az elnök hivatali idejét hatról öt évre szállítják le. Mint ismeretes, Frondizi már négy évet töltött az elnöki székben. A délelőtti órákban Argentínából érkezett hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy a hadsereg felhagyott eddigi passzív magatartásával. Tájékozott katonai körök szerint Poggi tábornok, a szárazföldi hadsereg főparancsnoka utasítást adott a „3-as számú terv” — Frondizi megbuktatásának terve — végrehajtására. Ugyancsak az ÄP jelentette viszont, hogy két órával a terv végrehajtására kitűzött időpont után még mindig folytak a tanácskozások a kompromisszumos javaslatról — amelyet később a fegyveres erők parancsnokai állítólag elutasítottak! Közben a hadsereg egységei Buenos Airesben és az összes nagyobb Városokban megszállták a stratégiailag fontos pontokat, a rádió- és a televízióállomásokat, továbbá a távbeszélő központokat és a közüzemeket. Katonai megszállás alá került Buenos Aires városháza és a La Pampa tartomány fővárosának, Santa Rosának kormányzósági épülete is. Buenos Airesben katonai járőrök cirkálnak az utcákon. További jelentések arról számolnak be, hogy az ország különböző részeiben katonai helyőrségek nyíltan fellázadtak Frondizi kormánya ellen. Az AFP úgy értesült továbbá, hogy a haditengerészet — amelyet riadókészültségbe helyeztek — szintén fellázadt. A Buenos Airestől mintegy hó romszáz kilométerre levő Olavarria és Tandil városokból — Reuter-jelentés szerint — kormányellenes csapatok indultak útnak a főváros felé. Az eddigi jelentésekből nem lehet arra következtem, hogy az elnök meghátrált volna az ultimátum előtt. Napközben a legkülönfélébb hírek terjedtek el Buenos Airesban, többek között az is, hogy Frondizi már el is menekült az országból. Ezt a hírt az elnök sajtótitkára később határozottan megcáfolta. Egy legfrissebb UPI-jelen- tés szerint a Frondizi-kor- mány a kora délutáni órákban közölte, hogy szerdán reggel „levertek egy polgári és katonai zendülést”. A hadsereg — ugyancsak a UPI jelentése szerint — „hű A világűr békés felhasználásával foglalkozó ENSZ-bizottság szerdai ülése A Mccarran-törvény újabb áldozata A Youth Publication ifjúsági lapkiadó képviselőjének szerdán mea kell jelennie a washingtoni szövetségi esküdtbíróság előtt. A kiadóvállalattól. amely egyebek között a New Horisonts For Youth című haladó ifjúsági fo'"óiratót is kiadja, azt k *. etelik, hogy adjon tájékoztatást a vállalatnál dolgozó személyekről, pénzügyi helyzetéről, a folyóirat terjesztésének adatairól. A bírósági idézés szerint, mindezzel azt akarják tisztázni, nem sérti-e meg a folyóirat a Mccarran-törvénynek azt a tételét, hogy „a Icommu- nista párt által, vagy annak kezdeményezésére megjelenő bármely kiadványnak” tartalmaznia kell lapjain az erre vonatkozó tájékoztatást. GENFI PREMIER UTÁN maradt Frondizi elnök re- zsimjéhez és azonnal megszállta az ország kulcsfontosságú pontjait”. A UPI jelentette, hogy Frondizi elnök kevéssel déli 12 óra előtt — magyar idő szerint 15.40 órakor — megérkezett az elnöki palotába, a Buenos Aires-} Casa Ro- sadába. Az elnök magántitkára, Eduardo Gonzalez kijelentette, hogy „teljes nyugalom uralkodik az egész országban és minden normális További UPI-jelentés szerint lemondott Rosendo Fra- ga hadseregügyi miniszter, aki támogatta az elnök elmozdításéra irányuló ultimátumot. Az amerikai hírügynökség tudósítója szerint a hadsereg ugyan Frondizi mellé állt, hogy „leverje a szerda reggeli zendülést”, de a katonai parancsnokoknak továbbra is eltökélt szándékuk, hogy kierőszakolják Frondizi lemondását. Kilátástalan az OAS helyzete A „kínos felfedezés" — Az európai lakosság gyászsztrájkja — Újabb letartóztatások Bab-el-Oued-ben Algírban szerdán folytatódott az európai lakosság gyászsztrájkja. A sztrájkot az OAS hirdette meg a hétfői algériai tűzharc m:att. Több sebesült kedden meghalt, így a halálos áldozatok száma 46- ra emelkedett. Temetésükre szerdán került sor. A hatóságok az OAS újabb támadásától tartanak. A karhatalmi alakulatokat megerősítették. Algírban jelenleg 60 000 katona és csendőr tartózkodik. Christian Fouchet főkormányzó kedden este rádióbeszédet intézett az európai lakossághoz, miután látogatást tett a körülzárt Bab-el-Oued- ben és a város többi negyedében. Feltárta az OAS helyzetének kilátástalanságát és az ellenállás feladására szólította fel az európaiakat. Az Humanité szerdai száma Algírban bevetett francia sorkatonák levelét közli, melyből kiderül, hogy Az anyagi érdekeltségről és az új irányító szervek munkastílusáról Hruscsov és Voronov beszéde a mezőgazdaság átszervezéséről Gromikó: — Ne törődjön a kritikusok!, .-özönségnél óriási sikere van! (Endrődi István rajza) Kedden a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának épületében ülést tartott a Központi Bizottság Oroszországi Irodája. Az ülésen a területi és határterületi pártbizottságok első titkárai is részt vettek. Hruscsov rövid megnyitója után Gennagyij Voronov, az iroda elnökhelyettese beszámolt a mezőgazdaság irányításának átszervezéséről. Mint mondotta, tulajdonképpen teljesen új mezőgazdasági apparátust kell teremteni. A mezőgazdasági termelés irányításának legfontosabb szerve a kerületközi (járásközi) termelési igazgatóság lesz; eddig 418 ilyen igazgatóságot hoztak létre. Az új szervek felállítása jól halad. Hruscsov bevezetőben kijelentette, hogy az új irányító szervek gyorsaságának, operativitásának nem üléseken vagy jegyzőkönyvek szövegezésében, hanem a gazdaságok konkrét gyakorlati irányításában, az emberek szakmai képzésében kell megmutatkoznia. Hruscsov ezután részletesen elemezte a mezőgazdasági termelés önköltségének kérdését. „E kérdés megoldásáért sokat tehetnek a mező- gazdasági tudomány művelői. Miért van az például, hogy az egyik gazdaságban 120 rubel egy mázsa disznóhús önköltsége, a másikban pedig 40 rubel, sőt, ennél is kevesebb? Erre a kérdésre választ kell adni, s ami a legfontosabb: meg kell mutatni az önköltségcsökkentés útját-mód- ját.” Az állattenyésztésről szólva. hangoztatta, hogy lehetetlen csökkenteni a tej önköltségét, amíg egy fejőnő nyolc-tíz tehenet lát el. Kijelentette, helyesnek tartja, hogy az új irányító szervek vezetői a hatáskörükbe tartozó gazdaságok eredményei alapján kapják fizetésüket. „Csak ilyen prémiumrendszerről lehet szó. Ugyanis előfordul, hogy még a tervet nem teljesítő üzemekben is fizetnek prémiumot, például az ünnepek alkalmából, vagy a negyedév, a félév végén. Az ilyen gyakorlat teljesen elhibázott” — mondotta Hruscsov, majd rámutatott, hogy nem kell félni az anyagi érdekeltség elvének következetes alkalmazásától. Van-e mód arra, hogy megháromszorozzuk minden kolhoz termelését? — kérdezte ezután Hruscsov. — Igen: — válaszolt. S elmondta, hogy a terméshozamok egyelőre még eléggé alacsonyak. „A gabona termésátlaga tíz mázsa, míg vannak országok, ahol 25— 30 mázsás átlagtermést takarítanak be. Pártunk programja legalább 20 mázsás hektáronkénti termésátlagot ír elő. Ha ilyen hozamaink lesznek, megvalósul a gabonabőség.” Hruscsov ezután rámutatott, hogy nem szabad csökkenteni a vetésterületeket. • Beszéde végén meggyőződését fejezte ki, hogy az OSZSZSZK pártszervezetei eredményesen bonyolítják le az átszervezést és újabb sikereket vívnak ki a mező- gazdasági termelésben. A burmai nemzeti egységfront szigorú semlegességi politikát követel A Burmai Nemzeti Egységfront kedden a ranguni városházán tömeggyűlést tartott, amelyen felszólalt Tha- kin Chit Maung, az elnökség tagja. Követelte, hogy a burmai kormány folytasson tovább is szigorúan semleges politikát és tegyen meg mindent a béke fenntartására. A szónok síkraszállt a burmai gazdasági életre gyakorolt imperialista befolyás teljes felszámolásáért, az ország legfontosabb ipar ágainak államosításáért, és felszólította a kormányt ar ra, tegyen rendszabályokat külföldi monopóliumok to vábbi behatolása ellen. Mto’ mondotta, a burmai kormánynak a szocialista és a baráti országokkal erősítenie kell kapcsolatait, — A legfontosabb belpolitikai feladat — hangsúlyozta Thakin Chit Maung — a feudalizmus teljes megsemmisítése, a földreform végrehajtása, a mezőgazdaság fejlesztése, a nemzeti ipar kiépítése és a nemzetiségek egységének megteremtése. Végezetül javaslatot terjesztett elő, amely egy nemzeti tanács megalakítását indítványozza. A tanács feladata az lenne, hogy — mint Burma valamennyi hazafias erőinek egységes szerve — vezetné és egybehangolná a demokratikus pártoknak és zervezeteknek a hadsereggel vállvetve vívott harcát az ’'mperiálizmus és a feudalizmus ellen. a fasiszta ultrák Algírban nyoic elfogott francia katonát felakasztottak. A hullákat a házkutatások során találták meg Bab-elOuedben. A francia hatóságok eddig titokban tartották a szörnyű gyilkosságot, a lapok algériai tudósítói csupán „kínos felfedezésről” írtak. Bab-el-Ouedben tovább folyik a lakások átkutatása. A csendőrök 600 személyt letartóztattak. j Kedden 12 katonát temettek Algírban, akik az előző napi tűzharcban estek el. Az OAS fokozza támadásait a fegyvertelen algériai lakosság ellen. A merényleteknek az elmúlt 48 órában több mint 40 halálos áldozata volt. Constantine-ben a fasiszták több gránátot dobtak a börtön udvarára, ahol a rabok sétájukat végezték. A kiszabadulás előtt álló algériai hazafiak közül ketten meghaltak, hatvanötén pedig megsebesültek. Az oráni arab negyed ellen intézett aknatűznek öt halálos és 20 sebesült áldozata volt. Újabb OAS-vezetőt tartóztattak le Az OAS vezérkarát újabb veszteség érte. Tlemcenben „véletlenül” egy közúti igazoltatás során letartóztatták Pierre Guillaune volt tengerészzászlóst, aki az OAS Algéria legnyugatibb területeit magában foglaló úgynevezett negyedik övezetének parancsnoka volt. Gulllaune-t 1961. augusztus 18-án az áprilisi puccs- ban való részvételért felfüggesztéssel négyévi börtönre ítélték, majd titokban visz- szatért Algériába, akkoriban letartóztatási parancsot adtak ki ellene. Guillaune-t most katonai repülőgéppel Párizsba szállították. Kinevezték az ideiglenes algériai végrehajtó szerv tagjait Párizsban közzétették az ideiglenes algériai végrehajtó szerv tagjainak nevét. A 12 tagú tanács . elnöke Abder- rahman Faresz, az FLN képviselője. Faresz helyettese francia: Roger Roth, Philipeville de- gaulleista polgármestere. A tanács további két európai tagja Koenig tanító, Saida polgármestere és J. Mannoni contantine-i orvos. Az FLN- nek az elnökön kívül öt képviselője lesz a testületben. Az ideiglenes végrehajtó szerv még e héten megkezdi működését Rocher Noirban, Algéria közigazgatási székhelyén, A. Fareszt, aki az elmúlt napokban Rabatban tanácskozást folytatott Ben Kheddával és az algériai kormány több tagjával, szerdára várják Párizsba. Újabb OAS támadás Az OAS banditái újabb gyilkos merényletet követtek el Párizsban a Francia Kommunista Párt tagjai ellen. Szerdán hajnali három órakor egy négytagú terrorista banda megtámadta a párt XVIII. kerületi helyiségének őrségét. az őrség egyik tagját agyonszúrták, a másik tagot pedig súlyosan megsebesítették. A támadók elmenekültek. Ismét napirenden a Rapacki-terv A lengyel küldöttség szerdán Genfben ismét előterjesztette a közép-európai atomfegyvermentes és korlátozott fegyverzetű övezet tervét, a leszerelési tárgyalások történetéből jól ismert Rapacki- tervet. A szerdai ülésen felszólalt Zorin szovjet külügyminiszterhelyettes is, aki hangoztatta, hogy a részleges vagy előzetes leszerelési intézkedések egy része valóban sürgős és időszerű, másik része azonban csak későbbi szakaszban megvalósítható az általános és teljes leszerelési tárgyalásokon. Zorin hangoztatta, hogy olyan indítványok, mint az atomfegyverek célbajuttatásá- ra szolgáló eszközök leszerelése, vagy a hasadó anyagok katonai rendeltetésű gyártásának beszüntetése, nem tárgyalhatok meg az általános és teljes leszereléstől elszakítva, s ezeket a kérdéseket nem a leszerelési értekezlet plenáris ülésein vitatnák meg, ez igen bonyolulttá tenné a helyzetet. A közel háromórás szerdai ülésen említésre méltó még Segni olasz külügyminiszter beszéde, amelyben három javaslatot terjesztett elő. A szerdai üléseh egyébként Václav David csehszlovák külügyminiszter a tizennyolchatalmi leszerelési bizottság elé terjesztette a Német Demokratikus Köztársaság kormányának emlékiratát. Negyvenkétezer angol nő kérvénye Hruscsovhoz és Macmillanhez Negyvenkétezer angol nő kérvényt intézett Hruscsovhoz és Macmillanhez, kövessenek el minden tőlük telhetőt az atomkísérletek megakadályozására. Hruscsov így válaszolt: „Örömmel hallottam, hogy 42 000 angol nő írta alá azt a kérvényt, amelyet meggyőződésem szerint az emberek százmilliói is aláírnának világszerte, mert törekvéseiket és reményeiket fejezi ki. Legyenek meggyőződve és biztosítsák a kérvény valameny- nyi aláíróját, hogy a szovjet kormány — és személy szerint magam is — mindent el fogunk követni, ami módunkban van, hogy enyhítsük a nemzetközi feszültséget és egyezményt érjünk el az atomfegyverek betiltásáról, valamint a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett végrehajtandó általános és teljes leszerelésről...” Egészséges, vérvizsgált állományból származó NAPOSCSIBE korlátlan mennyiségben megrendelhető a földművesszövetkezetnél Ára darabonként 4 FORINT Iáit amellett, hogy időrendi sorrendben regisztrálják a világűrbe felbocsátott valameny- nyi mesterséges égitest adatait. Plimpton amerikai küldött kifejezte reményét, hogy a szovjet—amerikai megbeszélések olyan sokoldalú együtt- i működési programhoz vezet- j nők, amelyben számos ország vesz majd részt. Az ENSZ vdlágűrbizöttsága szerdán reggel újabb ülést tartott. Morozov, a Szovjetunió képviselő,je, felszólalásában megelégedését fejezte ki a bizottság munkájával és hangsúlyozta. az általános és teljes leszerelés problémájának megoldása óriási távlatokat nyitna a világűr feltárásában való nemzetközi együttműködés előtt. A szovjet küldött állást fog-