Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-30 / 24. szám

VESE MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK í VI. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1962. JANUÁR 30, KEDD Több húst gabonát zöldségfélét termelnek-szocialista brigádokat szerveznek Mosolygó fiatalok Aki megnyergelte a szelet Végigfosztogatta Erdőkertest Finn tájak — finn emberek Páros versenyre hívták a kakucsiakat az inárcsi Március 21 Tsz gazdái Másfél hete sincs még, hogy napvilágra került a ceg­lédi Vörös Csillag Tsz fel­hívása: megyénk termelőszö­vetkezeteiben máris széles visszhangra talált a kezde­ményezés. Egyre több szövet­kezeti gazdaságban határoz­zák el, !>áros versenyre hívják a szomszédos termelőszö­vetkezetet. de versenyre kelnek egymás­sal a tsz-en belül a brigá­dok és a munkacsapatok is. Tegnap az inárcsi Március 21 Tsz-ből kaptuk a hírt, miszerint a szövetkezet gaz­dái párás versenyre hívták ki a hagyományos vetélytárs, a kakucsi Lenin Tsz gazdáit. Mint a terjedelmes, rész­letesen. pontokba szedett ver­senyfelhívás is tanúsítja, az inárcsiak az idén még több hiist. gabonát, zöldségfélét akariiak termelni. Ennek ér­dekében a szövetkezet veze­tői gondosabban, nagyobb körültekintéssel szervezik a munkát, s mindent elkövet­nek, hogy a megfelelő felté­teleket biztosítsák a tagok­nak. így például vállalták, hogy a nagyhozamú búzafaj­tákból mintegy kétszáz holdon 16 mázsás átla­got érnek el. őszi árpából 13, kukoricából (májusi morzsolt) 12 mázsás átlag elérését garantálják. Ta­karmányból is jóval többet szándékoznak termeszteni, hasonlóképpen tíz állatte­nyésztés átlagait is növelik. Tavaly 100 hold után 76,4 mázsa vegyeshúst adtak el az államnak, az idén 82 má­zsát akarnak átadni. Mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben a szö­vetkezet adottságainak meg­felelő legkorszerűbb terme­lési eljárásokat alkalmazzák. Nagy gondot fordítanak arra, hogy qz idén még inkább ér­vényesülhessen az anyagi ér­dekeltség elve. A versen}-program egyéb­ként pontosan tartalmazza, hogy 1 é\ szerkónként az egyes munkákat milyen határ­időre akarják a szövet­kezet gazdái elvégezni. Például a gépek javításai március 31-ig befejezik, feb­ruár 15-ig fejtrágyázzák az őszi kalászosokat, a kukori­cát pedig április 25-ig elve­tik. Arra is nagy gondot fordítanak, hogy az egyes ta­karmányféleségeket a leg­megfelelőbb időben, s a leg­jobb minőségben takaríthas­sák be. A kenyérgaböna áru­értékesítési tervét augusztus 20-ra teljesíti a szövetkezet. Már most kidolgozták az őszi betakarítás és a vetési mun­kálatok menetrendjét is. Végső soron az inárcsi Március 21 Termelőszö­vetkezet idei áruértéke­sítési tervét 103 száza­lékra akarja teljesíteni. Vállalják a szövetkezet tag­jai, hogy a közös szántóte­rület minden száz holdja után 600 ezer forint bruttó termelési értéket érnek el. Nagy gondot fordít a szövet­kezet vezetősége a takarékos­ságra, állandóan figyelem­mel kíséri a pénz, az anyag és a különböző eszközök fel­használását. A páros verseny állását a pártszervezet ellenőrzi és ha­vonként tájékoztatást nyújt a tagságnak. Rövidesen meg­szervezik a szocialista címért versenyző brigádmozgalmat. A pártszervezet, a KISZ és a nőtanács együttvéve köl­csönösen támogatják a szö­vetkezet vezetőségét a moz­galom szervezésében. Külön versenybizottság alakul, amely ellenőrzi és értékeli a nemes vetélkedést. Csatorday Károly átadta megbízólevelét U Thantnak Csatorday Károly rendkívüli ^ és meghatalmazott nagykövet,^ a Magyar Népköztársaság új állandó ENSZ-képviselője át­vette a New York-i magyar ENSZ-küldöttség vezetését és átadta megbízólevelét U Thant* nak, az ENSZ ügyvezető fő­titkárának. | NEMZETKÖZI FODRÁSZVERSENY A SPORTCSARNOKBAN Ä kétnapos versenyt Budapesten a Sportcsarnokban tar­tották. A versenyen a hazai, valamint a népi demokratikus or­szágok fodrászain kívül nyugati országok hajművészei ,is részt vettek. Elutazott a Szovjet-Magyar Baráti Társaság küldöttsége A A Szovjet—Magyar Baráti g Társaság küldöttsége T. N. Zu-| jeva, a Külföldi Baráti és Kul-í turális Kapcsolatok Szovjetg Társasági Szövetségének el­nökhelyettese és I. V. Szali- mon, a Szovjet—Magyar Bará­ti Társaság titkára hétfőn el­utazott Budapestről. Fidel Castro nyilatkozata Az Amerikai Államok Szervezetének külügyminiszteri értekezlete továbbra is a „szálloda-szobai alkudozások" jegyében folyik Nyugati hírügynökségek je­lentik, hogy az Amerikai Ál­lamok Szervezetének külügy­miniszteri értekezletére to­vábbra is a „szállodai szobák­ban” megtartott eszmecserék a jellemzők. Az Egyesült Álla­mok küldöttségének tagjai bi­zalmas tárgyalásokat folytat­nak mind az „engedelmes or­szágok” külügyminisztereivel, mind pedig az úgynevezett semlegesekkel. Mindent elkö­vetnek, hogy olyan határozati javaslatot fogadtassanak el, amelynek értelmében a for­radalmi Kubát kirekesztenék az Amerikai Államok Szerve­zetéből. Az Egyesült Államok nehézségeit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a határozati javaslatok be­terjesztésének határidejét ismét — ki tudja hányad­szor — elhalasztották. Küldöttségi körökből szer­zett értesülések szerint az Egyesült Államok hatpontos javaslatot szándékozik elfo­gadtatni, de a várható ellen­állásra való tekintettel, ezt sem egészében bocsátják sza­vazásra, hanem a résztvevők külön-külön szavaznak min­den egyes pontról. Az elfoga­dott amerikai indítványokat majd hivatalos zárónyilatko­zatban adnák közre. Nem hivatalos forrásból származó értesülés szerint az amerikai határozati javaslat a következő pontokat tartal­mazza: 1. Általános politikai hatá­rozat, amely kimondja, hogy a „kommunista” Kuba ve­szélyezteti a nyugati félteke országait. 2. Határozat, amelynek ér­termében a marxista—leninis­ta tanításokat valló kubai kor­mány politikája összeegyez­tethetetlen az Amerikai Ál­lamok Szervezetének elveivel. Ez a cikkely magában foglal­ja azokat az intézkedéseket, amelynek értelmében Kubát vagy kizárnák az Amerikai Államok Szervezetének intéz­ményeiből, vagy felfüggeszte­nék működését. 3. Határozat arról, hogy Ku­bát kirekesztik az Amerikai Államok haditanácsából. 4. Javaslat, hogy a latin­amerikai országok külön-kü­lön tegyenek intézkedéseket „védelmükre”. Ez a cikkely előirányozza egy úgynevezett Verseny közben Februárban mezőgazdasági könyvhónap lesz Épül a szobi kenyérgyár (Foto: Gábor Viktor) Lesz-e az idén mezőgaz­dasági könyvhónap? — érdek­lődtünk Vörös Gézától, a me­gyei tanács művelődési osztá­lyának előadójától. — Igen. az idén februárban is sor kerül a szokásos mező- gazdasági könyvhónapra, amely az elmúlt években is komoly sikert hozott — kap­tuk a választ. — Kik vesznek részt a ren­dezésben? — A megyei tanács művelő­dési osztálya, a Szövetkezetek Pest megyei Központja, a me­gyei könyvtár, a Hazafias Nép­front és a TIT. A könyvhónap fő irányítója a megyei művelő­dési osztály lesz. CéLunk, hogy a mezőgazdaság különböző te­rületein dolgozók figyelmét felhívjuk a mezőgazdasági szakkönyvek fontosságára és a könyvtárak, valamint a könyv­kereskedelmi szervek útján minél szélesebb körben eljut­tassuk a megye parasztságához a mezőgazdasági jellegű ki­adványokat. Szeretnénk fel­használni a könyvhónapot ar­ra is, hogy az akció kapcsán a művelődésügyi szervek a szokásosnál is nagyobb gondot fordítsanak a mezőgazdasági ismeretterjesztő munkára, a korszerű termelési kultúra szakirodaimának megismerte­tésére, ezen keresztül a megye nagyüzemi termelésének köz­vetett segítésére. — Februárban sok helyen könyvankétot, könyvkiállítást és könywásárlási akciót ren­deznek a járási és a községi szervek. Komoly sikert várunk például a földművesszövetke­zeteknek már bevált módsze­réről, a „háztól házig” történő könyvárusítástól. Az idei me­zőgazdasági könyvhónap ren­dezvényei február 3-án az or­szágos megnyitó ünnepséggel, Nagykőrösön kezdődnek meg. Az eddigi tervek szerint bér a végleges program összeállítása csak a holnap és holnapután beérkező járási jelentések alapján történik meg, mintegy húsz nagyobb községi rendez­vényre is sor kerül. 0. m.) „készenléti” bizottság, va- y lamint egy olyan különleges^ bizottság megalakítását, amely-1 nek feladata „megoltalmaz- J ni” a Karib-tenger térségét. ^ 5. A Kubába irányuló fegy- á verszállítások embargója. A | cikkely értelmében az Ame- % rikai Államok Szervezete ja- 'y vasolja azt is, minden egyes ;; latin-amerikai országnak, de nem írja elő kötelezően, hogy ^ szakítsa meg kereskedelmi * kapcsolatait Kubával. 6. Nyilatkozat a latin-ameri­kai országok gazdasági hely­zetének megszilárdításáról, Kennedy elnök kétmilliárd dolláros programjának meg­valósításáról. Ai Egyesült Államok kül­döttségének köreiben re­mélik, hogy meg tud­nak puhítani egy-két or­szágot az ingadozók kö­zül. Ez szükséges azért, mert — mint ismeretes — bármilyen határozati javaslat elfogadásá­hoz kétharmados többség, azaz 14 szavazat szükséges, másrészt pedig azért, mert az Egyesült Államok álláspont­ját támogató 12 latin-ameri­kai ország mindössze 52 mil- , lió embert képvisel, viszont a szigorú szankciókat ellenző Brazília, Mexico, Argentína, Ecuador, Bolívia, Chile és Haiti lakosainak száma 150 millió. Fidel Castro január 23-án Havannában fogadta Pavel Szatyukovot, a Pravda fő- i szerkesztőjét, és Alekszej ; Adzsubejt, az Izvesztyija fő- ; szerkesztőjét. Fidel Castro- ; nak, a kubai forradalmi kor- : mány miniszterelnökének in- \ terjúját a Pravda és az Iz- \ vesztyija hétfői száma közli: i — A legfőbb és legfon to- í sabb, amit a forradalom győ- j zelme eredményeképpen elér- ; tünk — jelentette ki Fidel ; Castro — a nemzeti felszaba­í (Folytatás a 2. oldalon) Ejtőernyős demokrácia

Next

/
Oldalképek
Tartalom