Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-25 / 20. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKf MSZMP P E S T ME G Y El B I Z OTT.SÁGA MEGYEI T A N ACS LAP J A VI. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM ARA 50 FILLER 1962. JANUÁR 25, CSÜTÖRTÖK A tavaszi munka in terve és a PNEB tevékenysége a megyei tanács végrehajtó bizottsága szerdai ülésének napirendjén A jövő heti rádió■ és TV-műsor j Kecskére bízták a káposztát Nagykátán A munkaverseny irányelvei a tanácsi vállalatoknál Rövidesen megnyílik Nagykőrös új könyvtára | tél a konzervgyárban ÉVRŐL ÉVRE NÖVEKVŐ KAPACITÁS Miét év múlva már egymillió csirkét keltetnek a Veglétli MSa rom fi kel tető . í llama sen* Szerdán, január 24-én, Keleti Ferenc elnök vezetésével ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Első napirendi pontiként Keleti Ferenc elvtárs beszámolt a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról, majd megvitatta és elfogadta a végrehajtó bizottság a mezőgazdasági osztálynak a tavaszi mezőgazdasági munkák megszervezésére és végzésére elkészített intézkedési tervét. A tervezet hangsúlyozza, hogy a termelőszövetkezetek gazdálkodásának megszilárdításában nagy jelentőségű az idei termelési <js felvásárlási terv teljesítése, ez pedig döntően a soron következő tavaszi mező- gazdasági munkákra történő gondos felkészüléstől, azok időbeni és jó minőségi elvégzésétől függ. Ezért fontos, hogy a termelőszövetkezetek. a gépállomások vezetői, a községi és a járási tanácsok, valamint a megyei tanács mezőgazdasági osztálya idejében és körültekintően megtegyék a szükséges intézkedéseket. Ennek megfelelően a tervezet részletesen felsorolja, hogy a legfontosabb tavaszi mezőgazdasági munkákat mekkora területen, illetve milyen menrtyiségben és irányelveknek megfelelően kell elvégezni, majd pedig megszabja az egyes szervek tennivalóit is e feladatok megvalósítása érdekében. Következő napirendi pontként a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1961. évi tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a PNEB idei munkatervét vitatta meg a végrehajtó bizottság. Megállapította, hogy a PNEB teljesítette a megyei tanács által annak idején jóváhagyott 1961. évi ellenőrzési munkatervét. Munkáját egyre inkább a tervszerűség jellemzi, annak ellénére, hogy részben központi utasításra, részben pedig a helyi sajátosságokból és időszerű feladatokból adódóan jelentős számban kellett lefolytatni terven felüli ellenőrzéseket is. A PNEB vizsgálatait az a törekvés vezette, hogy megállapításain keresztül minél nagyobb segítséget adhasson a különböző megyei szerveknek. Ez a törekvése sikerült is, hiszen a tavalyi évben saját kezdeményezésből lefolytatott tizenhat vizsgálat tapasztalatait a megyei szervek általában hasznosnak tartották és a munkájukban felhasználták. A központi utasítással lefolytatott vizsgálatok ugyancsak segítették a megyei feladatok megoldását. Jelentős eredménye ezenkívül a PNEB elmúlt esztendei tevékenységének az, hogy a megye sok dolgozójának figyelmét sikerült a népi ellenőrzési munkára irányítani. Ezt bizonyítják többek között a PNEB-hez nagy számban beérkező különböző közérdekű bejelentések. Említésre méltó az a tény is, hogy a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ma már Igen alapos helyzetismerettel rendelkezik. Ennek az eredménye, hogy a különböző vizsgálatok. témájának megválasztása szorosan kapcsolódik a megye időszerű problémáihoz. Ebből fakad, hogy a megyei szervek érdeklődnek a vizsgálatok iránt, komolyan veszik azok megállapításait és tapasztalatait, s érdemleges intézkedéseket tesznek a feltárt hibák, hiányosságok kiküszöbölésére. Ugyanakkor azonban az is megállapítható, hogy ilyen tekintetben, tehát éppen a hatékonyság biztosítása érdekében tovább kell javítani a munkát, mert hiszen a vizsgálatok tényleges befejezéséről csak akkor beszélhetünk, amikor az általuk feltárt hibákat meg is szüntették. A jelentés a továbbiakban rámutatott, hogy tavaly, a megye adottságainak megfelelően, és a mezőgazdaság átszervezéséből következően, elsősorban a mezőgazdaság, s ezen belül a termelőszövetkezetek ellenőrzésére fektették a fő súlyt. Beszámolt a jelentés a gépállomásoknál, a különböző ipari üzemekben, a kereskedelemben, a kisipari termelő- szövetkezeteknél és a kisiparosoknál végzett ellenőrzési tevékenységről is, majd részletesen elemezte azokat a tapasztalatokat, amelyeket e vizsgálatok során szereztek, befejezésül pedig a PNEB és A Pravda szerdán közölte Malinovszkij marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének válaszait a Pravda tudósítójának kérdéseire, azzal a nyilatkozattal kapcsolatban, amelyet McNamara, az Egyesült Államok hadügyminisztere tett az amerikai szenátus hadügyi bizottságában. : McNamara kijelentette, hogy az amerikai fegyveres erők „képesek teljes mértékben megsemmisíteni” a számukra megjelölt „szovjet objektumokat”. ■ Az Egyesült Államok hadügyminiszterének ilyetén kérkedése — mondja Malinovszkij marsall — enyhén szólva esztelenség. a különböző megyei szervek kapcsolatáról adott számot. A végrehajtó bizottság annak megállapításával, hogy a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tavalyi munkája egyenletesen fejlődött, s hogy a vizsgálatok általában elérték a kívánt színvonalat, azok tapasztalatait megfelelően hasznosították és így a megyei szervek munkájukhoz hathatós segítséget kaptak, a beszámolót a beható és részletes vita után elfogadta és azzal kapcsolatosan megfelelő határozatokat hozott. Ugyancsak elfogadta a PNEB idei munkatervét, amely részben központi — a központi népi ellenőrzési bizottság által megszabott —, részben pedig megyei feladatokat tartalmaz. Megvitatta a végrehajtó bizottság ezután a mezőgazdasági osztálynak a magyartarlca- kosztromoi fajtájú szarvasmarhakeresztezés eddigi tapasztalatairól és eredményeiről készített jelentését és határozatot hozott arra, hogy kéri a Földművelésügyi Minisztériumtól a keresztezés! munka további fejlesztését. Befejezésül egyéb ügyeket tárgyalt a végrehajtó bizottság többé-kevésbé helyes megállapítás, és itt az ideje, hogy az amerikai katonai vezetők levonják ebből a megfelelő következtetéseket. Mint honvédelmi miniszter — folytatja Malinovszkij — jól ismerem a Szovjetunió katonai erejét és bizonyos mértékig tájékozva vagyok az Egyesült Államok és NATO-beli szövetségesei fegyverzetét illetően. Helyzetem kötelez erre, úgy vélem, hogy ma a szocialista tábor erősebb ezeknél az országoknál. De tegyük fel, hogy az erők egyen- lőek. Mi készek vagyunk ezIgazán mihaszna dolgot művelne az, aki ma kotlósok után kutatna a falun. A tyúkok még nem érzik a tavaszt, bármilyen enyhe is a tél. Januárban még nem szokás tyúkot ültetni. A korszerű zootechnika vívmánya, a baromfikeltető állomás azonban független az évszaktól, a tél közepén is kikelti a tojást. Az egyszerre 100 000 tojást keltető ceglédi állomás 1959-ben még csak 527 ezer csirkét keltetett, s február első hetétől augusztus utolsó hetéig üzemelt. Egy évvel később, 1960-ban, január közepétől augusztus végéig 563 ezer csibét produkált az üzem, míg tavaly január elejétől szeptember vézel is egyetérteni, hogy ne vegyünk részt a háborús pszx(Folytatás a 2. oldalon.) — Milyen lesz az új bolt? — A modem kereskedelem alapelvei szerint szervezzük, I géig 628 ezer csibeegységgel [ látta el a körzetében működő i termelőszövetkezeteket. Érdekes az is, hogy kinek keltették a mintaközségekben vásárolt tojásokat. Az állomás első üzemévében mindössze 23 ezer csirkét vettek át az állomástól a tsz-ek, de ma már a hatszázhúszezres kapacitás mellett sem elégíthetik ki az igényt. A növekvő igények magyarázata az a tény, hogy ma már a tsz-ekben nemcsak kedvelik a csibenevelést, hanem értik is a módját. Horváth István elvtárs, a baromfikeltető állomás vezetője elmondotta, hogy állandóan figyelemmel kísérik az általuk keltetett baromfiak sorsát. így tudtuk meg mi is, hogy a keltetés első esztendjében a 23 ezer csirkének csak az 50 százalékát nevelték fel a tsz- ek, 1960-ban már elérték a nyolcvan, 1961-ben pedig a 91 százalékot. A keltető állomás a maga tekintélyével és segítőkész- ségével úgy járult hozzá ehhez, hogy évente szaktanfolyamot tartott a körzetében működő termelőszövetkezetek baromfigondozói részére. Az eddig megtartott három tanfolyam mindegyikén 35—40 gondozó vett részt, akik a tanfolyam ( idején kicserélték tapasztalataikat is, és oktató filmek segítségével a legkorszerűbb nevelés titkaiba is hogy a mintegy tizenötezer lakosú Vecsés igényeit a lehető legjobban kielégítsük. Profilját tekintve kötött-, rövidáru- és készruha-szaküzletet nyitunk a vasútállomáshoz közel. Érdekessége, illetve újdonsága lesz a boltnak, hogy ,belső kirakattal” látjuk el. Népszerűén ön kiválasztó^ boltnak nevezhetnénk. — Hányadik ruházati bolt lesz ez Vecsésen? — A maga nemében ez lesz az első. Van ugyan még egy rövid- és divatáru-boltja a kereskedelmi centrummal nem rendelkező községnek, de abban nem lehet készruhát vásárolni. — Mikor adják ét a forgalomnak a szaküzletet? — Szombaton avatjuk, s a jövő hét elejétől kezdve már rendszeresen forgalmaz, hogy ezzel is a vásárlók kényelmét szolgálhassa, a Pest megyei Ruházati ■ Kiskereskedelmi Vállalat — mondotta befejezésül Nagy József osztályvezető. (n. i.) betekintést nyertek. Ha ezekhez hozzászámítjuk a körzeti állatorvosi hálózat állandó bővülését, a javuló állatorvosi munkát, valamint a gyógyszer- ellátás folyamatosságát, akkor már lényegében kiderítettük a válóban impozáns fejlődés „titkát”. Az előbbiekben egy speciális szakmai kifejezést alkalmaztunk: csibe egység. Nos, hát ennek a titka nem egyéb, mint amit már sejthetünk is: nemcsak tyúktojást keltetnek a Ceglédi Baromfi- keltető Állomáson. A kacsa-* lúd- és a pulykatojások keltetése bonyodalmasabb, nehezebb mint a tyúktojásoké, s emiatt egy-egy pulyka-, kacsa- és lúdtojás kikeltetése másfél, vagy két tyúktojás kikeltetésével azonos teljesítmény. A kezdet kezdetén, 1959- ben például még csak 1400 pulykatojást, egy évvel később 12 ezret, tavaly pedig 24 ezret keltettek ki az állomáson. Hasonló ütemű fejlődés tapasztalható a kacsa- és a lúdtojásoknál. Ez a fejlődési ütem azonban koránt sem kielégítő és ezért vált szükségessé az a találmány* amellyel a keltetőállomás vezetője dicsekedhet el. Az újító szellemű vezető abból indult ki, hogy a lehető legtermészetesebb körülményeket biztosítsa a tojások keltetésénél. Mivel a régi rendszerű keltetőgépek világszerte hegyére állítva keltetik a tojásokat, rendkívül máiéz és költséges művelet a tojások forgatása. Ezt a műveletet a kotlós baromfiak rendszeresen elvégzik, hogy a magzatburok megfelelően fejlődjék és egészséges, életerős utódokat keltsenek ki. Ugyanezt a műveletet végzi el az a szellemes tojástartó tepsi, amelyet Horváth István tervezett. Ebben a tepsiben — tojásterelő rács segítségével — könnyedén és tetszés szerint forgathatják a tojásokat, a hosszanti tengelyük körül. Ma még egyszerre csak százezer tojást kelthetnek az állomáson, de az említett találmány alkalmazásával csaknem a duplájára növelhető ez a teljesítmény. Ugyanakkor a húsz százalékos keltetési veszteség tíz százalékra csökkenthető ily módon, mert a csaknem természetes keltetési mód lehetővé teszi a tojásban fejlődő csirkék életre keltését. Más ésszerű változtatásokkal együtt olcsón és ésszerűen arra törekednek, hogy a keltetőállomás kapacitását csaknem a kétszeresére növeljék. így érik el azt, amit a címben Ígértünk, hogy 1963- ban már egymillió csirkét keltetnek a Ceglédi Baromfikeltető Állomáson, Nagymiklós István E dicsekvés nem a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös kapcsolatainak megjavítását, vagy a nemzetközi feszültség enyhítését, hanem a szenvedélyek, a háborús hisztéria felszítását, végső fokon a fegyverkezési versenyt szolgálja. A fegyverkezési verseny pedig az az út, amely mindenkor háborúkba vitte az emberiséget. A két világháború történetének tanulságai mógcáfolhatatlanul bizonyítják ezt. De ha már az imperialisták ilyen úton kívánnak haladni, legalább előzőleg helytállóan ismertessék a reális tényeket és fontolják meg, mit is Ígér nekik egy ilyen út. Itt kívánom helyesbíteni McNamara úr kijelentéseit. John Kennedy, az Egyesült Államok elnöke, nemrégiben beismerte, hogy erőink egyenlőek. Ez ■\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\'.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V I | Próbaúton a legújabb magyar villamosmozdony $ ^ A MÁV vonalain most próbálják ki a kétezer lóerős ma- 4 gyár villanymozdonyt, amelyből a jövő évben 20 darabot ké- % szit a Klement Gottwald és a Ganz-MÁVAG gyár. (MTI foto. Lajos felv.) A reális tényeket kell számításba venni j\ Szovjetunió honvédelmi miniszterének válaszai a Pravda tudósítójának kérdéseire Új ruházati bolt nyílik Vecsésen