Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

PEST MEGYEI

itfCMap

1961. DECEMBER 24. VASÄRNAP

KORVADÁSZAT

Alighogy a hajnali köd felszakadozott, nekibuzdult a hóesés. Hatalmas pelyhek ker- getőztek a magasból, s mire az óesai vadászok mind a harmincnégyen felsorakoztak a Cigánylapos szélére, fehérbe öltözött a környék.

— Jó napunk lesz — jósolta kezét dörzsölgetve Sas Gyula, a nyúlánk termetű vadőr —, kedvez az idő, meg tán’ a szerencse sem hagy el bennünket.

Ez a decemberi vasárnap reggel — ami legalábbis az időjárást illeti — csakugyan kedvezett az ócsai vadászoknak. Kőkeményre fagyott az előző nap még sáros föld, lassan a hóesés is abbamaradt, s jó messzire el lehetett látni. Ráadásul a tizenötezer holdas, erdőkkel, szántókkal tarkított lankás

gazdag vadászzsákmányt

ígért. Öcsa határától Inárcsig, onnan pedig egészen a pótharaszti erdőkig nyúlik a Szabadság Vadásztársaság „vadaskertje”. Tíz éve bérlik miár ezt a területet a vadászok, köztük jónéhámy tsz- tag, üzemi dolgozó, de akad köztük vállalati igazgató is. Sok ezer nyulat, fácánt kilőttek már itt. Az idén eddig inkább csak a konyhára va- dászgattak. Mondják, nyüzsögnek errefelé a nyulak, a fácánok is megszaporodtak.

De hogy el ne kalandozzunk, menjünk csak vissza a Cigánylaposra, ahol már a fürge vadászmester, Tóth András sorba állította a puskásokat. Azt is ellenőrizte, megvan-e mindegyiknek az érvényes vadászjegye, mert enélkül nem lehet vadászni.

— Az első kör — mutatott Gál Miklós, a társaság elnöke a távoli erdők felé — Inárcs alatt zár. Vigyázzanak, kapukat ne hagyjunk, puskavógre csak nyulat, . fácánt, meg ragadozókat veszünk.

Nemcsak a kutyáik csaholtak egyre mérgesebben, a hajtők is — vagy tizennyolcán — alig várták, hogy elinduljon a kör, mert a vadászat az ő számukra is sok izgalmas epizódot jelent. Nem kellett sokáig türelmetlenkedniök, mert a puskások két oldalt U alakzatban máris elindultak. Egy vadőr, egy puskás tizenöt-húsz méterre követte egymást. „Durr!” puffant máris az első lövés, ám a célzónak nem kedvezett a szerencse. A megriadt tapsifüles kiszökött a körből s még a kutyáknak is fittyet hányt. Nem így a következő. Tóth András irgalmatlanul leterítette a szép jószágot, újabb lövés dördült, s megint csak a vadászmesteré volt a találat: a harmadik nyulat írhatták a javára.

A többiek sem tétlenkedtek. Durrogtak a puskák, s hirtelen

olyan csetepaté támadt,

amilyenre régóta nem emlékeznek az ócsai vadászok.

| Egész falkára való nyúl ug- | rótt ki a cserjés közül, s vagy nyolc darabból azóta már a karácsonyi ebédet készítik.

Ha a hepehupás szántóföld, meg a gizgazos cserjés ennyi izgalmat nyújtott, még többet ígért az akácos! Már a kör közepe táján cserkészett a jobbszárny, amikor Fritz Jani bácsi — a legöregebb vadász

— lepufíantotta az első vörös farkú fácánkakast. Büszkén szíjazta a tarisznyája alá a cifra madarat, jelképül vadásztudományának. Mert fácánt lőni nehezebb a nyúlnál

— legalábbis úgy, hogy ne legyen a találat selejtes, a sőrétek össze ne roncsolják a húsát De Jani bácsi egy újabb kakast is rövidesen a derékszíjára tűzött.

Méri Vince, az ócsai malom brigádvezetője, a bal- szárnyon irtogatta nagy sikerrel a tapsifüleseket. Lédinek — a kutyájának — bőven akadt dolga. Találatot kapott az egyik tapsifüles, de megszökött. A kutya utána vetette magát, de csak másfél kilométerre tudta elfogni az állatot. Kifulladva hozta vissza gazdájának a kimúlt üregi nyulat.

Lám, milyen is a vadászszerencse, Sas Gyula puskája végére — nem hiába vadőr — egy róka akadt. No, persze, erre is büszke volt a jó szemű vadász, hisz neki az is nagy sikernek számít, ha ritkítja a ragadozókat.

Délfelé járt már az idő, a kör egyre szűkült.

— A tanyánál zárunk — hangzott a kiáltás vadásztól vadászig, a vadászmester utasításaként, aki leghátul irányította a körvadászatot. Ügy is történt. A pirostetős házak alatt egy tisztáson ért össze a két szárny, s fináléként

újabb pergőtűz

alakult ki. Több mint harminc tapsifülest raktak egymás mellé a hajtők, s a legtöbb vadász oldalán a fácán- kakas is ott csüngött. Elégedetten vették tudomásul az eredményt, mert bemelegítő- nek ez is szép teljesítmény.

Közben az idő hidegebbre fordult, jeges szél kapta szárnyra a száraz harangsorokat, ám a vadászok nem vettek tudomást a zúzmarái decemberről. Igaz, időnként kicsavarták a kulacs nyakát, amelyben jóféle borocskát hoztak hazulról. Tóth András ismét eligazította a vadászokat, s elindult a második kör is. Akik eddig a szárnyakon haladtak, azok most hátul próbáltak szerencsét.

— Végre mi is megmutatjuk, hogyan potyog a nyúl — mondogatták, akiknek eddig nem tudni, mi okból „csütörtököt mondott” a puskájuk.

DRÁGA ÉDESANYÁK

Ezen a szakaszon különösen Marosi Károly, az inárcsi Március 21 Tsz gazdája lett ki magáért. Egymás után kapta csővégre a riadt állatokat. Kutyája meg alig győzte visszahozni a lepuffan- tott, de egy darabig még menekülő nyulakat. Olykor-olykor néhány őz is fel-felbuk- kant az erdőben, ám a riadt állatokat nem bántották a vadászok.

A szomszédos erdő előtt kiterjedt gazos ígért gazdag zsákmányt. Egyre sűrűbben durrogtak a puskák. Perjési József, a gyáli Dózsa Termelőszövetkezet újdonsült tagja sem hozott szégyent sem a vadászokra, sem a szövetkezetre. Egymás után három szép nyulat terített le, a második fordulóban. Később, ahogy mondta, a harmadik körben ezt „megrepetálta”.

így haladtak a vadászok egyre távolabbra a Cigány- lapostól, mindinkább

^gyarapodó zsákmánnyal.

Miután a második kör is bezárult — lehetett már vagy két óra —, a szőlők mellett letáboroztak. Gizgazokból örömtüzet raktak, s itt fogyasztották el a jóízű hazait.

A korán beköszöntött decemberi alkony már ólom- szürkévé olvasztotta a távoli erdőket, s a köd is újra ereszkedni kezdett, mire az utolsó kör elérte a fácánost. Külön élménybeszámolót lehetne írni erről a kisebbfajta háborúnak is beillő rajtaütéstől. Nagy riadalom közben a kutyák is csaholtak, meg a vadászok is kiabáltak, harminc fácánkakast puffan tottak le. Itt aztán végleg bezárult a kör, s akadt olyan vadász is, aki négy madarat csatolt a derékszíjára.

Ezzel persze nem ért véget a körvadászat. Fölpakolták a nyulakat a gerendákkal felszerelt lovaskocsira — aminek egy része azóta az üzletekbe került, a többit meg a vadászok vitték haza. Utolsó felvonásként — bár ekkorra már lassan be is esteledett — az ócsai csárdában borocska mellett értékelték egymásközt a körvadászatot. Sas Gyula a különböző fogadásokon nyert több liter bor átvételé után elégedetten mondta: Ugye, mégsem hagyott el bennünket a vadász- szerencse.

Súlyán Pál

Nem hl dóm. kik várhatják az ünnepet nagyobb szorongással, a mamákká szegődött monori asszonyok-e, vagy az édesanya után vágyakozó martonvásári árvák. Én most, csak mamákkal ismerkedem a Monori Kefegyár igazgatójának irodájában. Tízzel a huszonegyből.

Körbe üljük a szobát, legtöbbjük csak a nevét mondja, és azt, hány gyermeke van, hány gyermeket kap az ünnepre és az utána való hétre. Ám, ha szótlanok is, arcuk pirosa, szemük fénye beszédesen egészíti ki a megindító történetet, amely felváltva hol Imre Ádám igazgató, hol Gajdos Józsefné kereskedelmi felelős, hol pedig Monori Istvánné, az üzem kultúrfelelőse szájából hangzik el.

— A rádió Lányok-asszo- nyok rovata november huszonharmadika adásában hallottam meg a martonvásári Vörösmarty Mihály Gyermek- otthon vezetőjének felhívását. Arra kérték az üzemeket és az intézményeket, hogy látogassák meg őket, adjanak részükre műsort. Ekkor született meg bennem a gondolat, hogy elmegyünk az árvákhoz.

A történetet Gajdosné folytatja:

— Monoriné másnap izgatottan fogott a szervezéshez. Tanácskozott a kultúrgárda tagjaival, mindenkit felkeresett. s lelkesen agitált. De n;m is kellett nagyon, azt mondhatnám, nyitott kapukat döngetett, mert a gyáriak nagy szeretettel csatlakoztak az akcióhoz.

— Gyűjtésből ezer forint jött össze. : ;

— Ugyanennyi tombolából...

— Százharminc szeretetcso- magra tellett belőle..:— Igen. A gyár harmincöt dolgozója, főleg családanya, a szép műsoron kívül nem ment üres kézzel az otthonba. Kitett magáért a szak- szervezet is, vállalva a bérelt autóbusz költségét.

A fogadtatást Monori Istvánné idézi fel:

— Elmondani nem lehet, látni kellett volna azokat a tíz-tizennégy éves fiúkat! A

világért sem mozdultak el mellőlünk. Kézen fogva vezettek bennünket birodalmukban. amely szép és rendezett. Semmiben nem szenvednek hiányt, kivéve a szülői szeretetet, amelyet nem pótolhat az egy-egy gyermekre költött havi ezer forint sem ...

Gyenge a toll, hogy hűén visszaadja az emlékezés hangulatát. Monoriné és valamennyi asszony meghatódott- ságával küszködik, amikor a búcsúzást ecseteli. A szomorúságot, és a kis gyermekszívekben fészket vert ragaszkodást, amely az elválás perceiben megsokszorozódva

áradt a mamák felé. Ahogyan gyűrűbe fogták a felberregő, útra kész autóbuszt. Ahogyan két kézzel integettek a távozók után, nem mozdulva a helyükről, amíg a busz csak el nem tűnt a decemberi alkonyaiban.

Lopva nézek körül a társaságon. A szép történet csak számomra új. A monori asszonyok nem először beszélnek róla, a könnyek mégis ott tolakodnak a szemekben, s nem kivétel az igazgató sem.

— Engem is szeressen, néni!

— csimpaszkodik belém az egyik kis árva — emlékezik Monoriné. — Egy másik fiúcska saját labdára vágyott. Kis tenyérébe kört rajzolva mutatta, hogy mekkorát, és hogy pirosat, amelyen fehér pöty- työk vannak..;

A beszéd a vendégváró asszonyokra terelődik. A huszonhárom árva, huszonegy családnál tölti a tíznapos iskolai szünidőt. A mamák már megvásárolták részükre a kesztyűt és a sálat is, mert ruházatukból éz a két kellék — alig érthető, de tény

— hiányzik.

— Kislányom lemondott az alvőbabáról, hogy az érkező testvérke semmiben sem szenvedjen hiányt — mondja boldog büszkeséggel Takács Pálné. — Lossó Istvánnéról sugárzik az öröm. Négy gyermeke mellé három árvát hívott nieg magukhoz.

— Sajnos, csak kettőt kapok — mondja, s kedves szemrehányással néz a mellette ülő Zöldi Sándoméra, a „rossz asszonyra”, aki az egyiket elkönyörögte tőle.

Zöldinének két gyermeke van. Igaz viszont, hogy ő már két levelet is kapott Varga Lalitól, az egyik úttörőőrs vezetőjétől.

Nyilatkoznak a többiek is, valamennyien édesanyák, kivéve Burján Évát és Hegedűs Margitot, akik még szüleiknél laknak. Ök sem akartak kimaradni abból, hogy kifogyhatatlan szeretetük melegével száríthassák fel az árvák könnyeit. És egy-egy unokával többen lesznek Fodor Károlyné nagymama családjában, meg Koncz József fatelepi gondnokéban is: A kefegyári dolgozók otthonában együtt van már a féltve rejtegetett sok-sok ajándék, megvan a fehér pety- tyes piros labda is és elkészült már az a három szánkó is, mellyel Imre Ádám igazgató várja a martonvásári fiait. A fiúkat, akik már nemcsak a huszonegy családéi, hanem valamennyiüké.

Gajdos Józsefné időközben hazaszaladt a Gézától érkezett levelezőlapért és boldog arccal nyújtja át, hogy közreadásával mindenkinek elmondhassa:

„Drága Édesanyám — \ így kezdődik a gonddal írt levélke. — Én jól vagyok. Leveledet megkaptam, aminek nagyon örültem. Nagyon köszönöm, hogy meg tetszett hívni. Négy év után nagyon jólesik nekem, ismét anyai szeretetben részesülök.^

Monori Istvánnénak Fuzs Endre és Orsós Iván közös levelet írt. Azaz tulajdonképpen Iván, akit a meleg szívű, gyermektelen asszony lát vendégül, s akire már most úgy gondol, mint leendő fiukra. És nemcsak ő érez igy, aki felfedezte az anyai szeretetre vágyó árvákat a gyár számára, aki fáradhatatlanul buzgólkodott azon, hogy az ajándékozás semmivel sem helyettesíthető örömében részesítse valamennyi dolgozó társát. így érez a gyárban minden édesanya, és a családban sokszor ennyi testvérke, akiknek arcát ezen a karácsonyi ünnepen varázslatosan ragyogja be a fenyőgyer- tyák szelíd fénye.

András Endre

! í

PÉNZEN MÉRT SZERETET

Kérziil a gobelin a dányl Gobelinkészítő Ktsz-ben.

A mama Lászlót választotta. Etnma hiába kérte anyját: jöjjön hozzá, meg is vetette az ágyát, úgy várta — a. mama kitartott elhatározása mellett. Ez a leánya akkor haragudott meg. A mamára is, Lászlóra is. Azóta feléjük sem néz. Beszélni azonban annál többet beszél:

— László vette rá a mamát, hogy hozzá költözzön. Azért csalogatta, mert kellett neki a mama háza. Nem szereti az annyira a mamát, csak számító. Azon a pénzen, amit a házért kapott, vásárolta a bútorát is.

Se vége, se hossza a gya- nusitgatásnak. Ezt teszi a másik négy testvér is. István egyszer már le is ütötte Lászlót az utcán. Ma is váltig hajtogatja:

— Az életben nem akarom látni az öcsémet. Köpenyeg- forgató, ravasz, rossz ember az. Semmirekelő hazug fráter.

Anna szintén Lászlót cse- püli:

— Kapzsi ember. Felajánlottam neki az ezerkilencszáz forintos házrészem — vissza sem kértem — és még azt is elvárná, hogy havonta valamit adjak a mama eltartására! Hogy elfogyott már a házrész? Felélte a mama? Akkor is László tartsa el, ha már odavette!

A testvérek többsége nem érez semmi lelkiismeretfurda- lást. Még azt sem kérdezik meg soha: egészséges-e a mama? Nem kívánna-e valamit? A mama tizenhét unokája és néhány ükunokája soha nem kopogtat a nyolcJif msfe. nm emből sem élhettek azonban bőségben. Két gyerek ugyan közben meghalt, de a kilenc fejlődő élet és ők maguk ketten bizony jó ét vágynak voltak. Még így is szakmát adtak némelyik gyerek kezébe.

Nem sokkal V. J. halála előtt meghalt a kilencedik gyerek. V. J. hét esztendeje költözött el az élők sorából. Halálos ágyához sem jött el minden gyermeke. Nem hagyott mást hátra, mint házikóját, tizenöt mázsa fát és ócska bútorokat. A házat halála után huszonegyezer forintért adták el, de a vevő még a felét sem fizette ki. A fát a mama nem osztotta szét, magával vitte. A bútorok közül egy gyerek sem válogatott, azok két szék kivételével László padlásán hevernek.

Itt és ezért kezdődött a kálvária.

M

. , gyerek tudta,

mdegyik hogy a mama nem maradhat egyedül. Ki vegye magához? — kérdezte Anna, István, László, Emma, Margit, Ilona, Katalin, Erzsébet. Végül Emma és László kijelentették: ők vállalják a mamát. Anna pedig megígérte, hogy lembnd a házjussáról annak a javára, akinél majd a mama lakik. A többi testvére helyeselte Anna tettét, ők is csatlakoztak hozzá.

sem, hogy máig nyolcszol tárgyalja ügyüket a bíróság.

özvegy V. J.-né tizenegy gyereket hozott a világra. Ma már a legfiatalabb is harminckilenc éves. O pedig

nyolcvanhárom. Már el is múlt. Valamikor napszámosok voltak, azután V. J. összeku- porgatott egy kocsit és egy lovat. Azzal fuvarozott. Eb'i I , mindennek a ház Myth un az oka. Ha két esztendeje nem hal meg V. J., ha nem marad magára a mama, ha nem kell eladni a házat, ha nemcsak a szekrény roskad össze, mert el- nyűtte az idő és a doh, hanem a többi bútor is, ha az apa vár egy kicsit a halállal és addigra a maradék tizenöt mázsa fa is elfogy, akkor...

Akkor talán István ma nem gyalázza az öccsét, akkor llus nem fordít olyan feltűnően hátat a mamának az utcán, amikor összetalálkoznak és Emma sem ellenségeskedik annyira. Akkor talán Anna sem hánytorgatná, hogy ő azelőtt azért adott valamit a mamának. Akkor István nem köpne saját szobája padlójára olyan megvetéssel, amikor IJtszló nevét említi. És legtöbbjüknek nemcsak keserű emlékek jutnának eszükbe a gyermekkorról, hiszen néhány évvel ezelőtt még nem voltak ilyen idegenek egymás számára. Azt mondják, István és László fért meg a legjobban. Anna azelőtt sem tartotta nagyon a rokonságot. Lászlóék például tizennégy esztendeje laknak ebben a házban és Anna talán egyszer ha lépte át a küszöbüket. De azt nem bánta, ha László olykor betoppant képkeretező műhelyükbe. Néhány esztendeje mégsem gondolta egyikük