Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

IMI. DECEMBER 24. VASÁRNAP PEST MEGY t^írfap 3 BÖLLÉREK TRÉFÁJA Felkapott böllér ma Öcsén Károly bácsi, az ófalusi ré­szen. Bejáratos a szövetke­zeti gazdák portájára, ahol telente gyakran ébrednek a népek sivalkodásra. Már ko­ra hajnalban kivilágosodik az ablaka, nyílik a kiskert-ajtó' és a soron következő ház irá­nyába lépeget. A fején bá­ránykucsma, borjúbőr csiz­ma a lábán és disznóölő kés a csizma szárában. Hivatalához illő öltözékben, kellő méltósággal állít be N-ékhez, ahol már türel­metlenül várják. A fiatal­asszony rumos teával kínálja, a Jóska gyerek átnyalábolja a térdét és imigyen tisztel­gett — De jó, hogy eljött. Ká­ró bátyám! Nékem adja, ügye, a meleg gyűrűt? — Néked, meg a kis Ju­liskának. — Nem való lánynak a kör­me. ugye, apám? — lábatlan- kodik az apja előtt most már a kis telhetetlen. Aztán meg mást gondolva, a szalmakazalhoz iramodik. Se­gít a papának szálat nyűni, hogy ott is megkapja vágyá­hoz a kellő jóindulatot. Vele fut vígan feleselve, a szőke Juliska is. Közben egy fazékban ku­korica csörren és nyílik az akólajtó. Kétmázsás göbe esetlenkedik ki az udvarra, ahol megköpött markok ke­rítik körül. — Na, János, kapd el a farkát! — szólít a böllér egy szabadságos katona legényt, ki buzgó szemmel várja az intést. Látszik az igyekezetén, örül a tornak, mert annak a kedvéért kapta az eltávozást. Két éve vonult be, és így már elszokott kissé az ott­honi szótól. Most, hogy a böllér akkorát kiáltott, az őr­mester vezényszavát vélte mfxxkanni hirteleniében. Efív veti meg a lábát, a nálánál háromszor nehezebb állat könnyedén vonszolja. Ekkor ér oda az ötvenéves böllér, aki egy rántással legyőzi a disz­nót. Eszi a méreg a legényt, hogy elvétette a módját: nem megállva, hátrafelé, hanem futtában, előre kell emelni a hízó farát. így téve, csak­hamar földre teríték a kesét, mely harsány visítással felel a késre. Végül is aztán elcsendesedik, mert lábosba folyott a vére, amelyből a jó­ízű hurka készül majd, úgy ebédidő tájon. — Ki marad itt most őrköd­ni? — kérdezi a böllér? — miközben a kese nyakszirtjébe töröli a kését. Mire kell itt most vigyáz­ni addig, míg kortyolni men­nek a házba? Tán a kutyák miatt? De nem lesznek tá­vol addig, míg azok nekibá­torodnának a kárnak. Talán azért, amiért a szomszédban? Rossz helyen szúrták, és el­szaladt a hóttnák hitt koca. De hát a mostani szúrás nem kontárság... Mindenki biztos volt a dol­gában. A katonalegény min­denkit befelé tuszkolt, csak ő maradt hátra egy kicsit, szal­mát szórt a hasra fektetett gö- bére, majd ő is utánuk jött a házba. Éppen, hogy jókor érkezett, mert beállhatott a sorba. Na, nem a menetosz­lop élére, mint a katonaság­nál szokott, hanem a félde- cis pohár alá. Sógora úgy méltányolta a szerénységét, hogy a második kört már rajta kezdte. A kisüsti barack élesre köszörüli a torkot és meg- táncoltatja a nyelvet, , Jönnek az ősrégi anekdoták, köztük jó néhánynak a borsa elegen­dő. lenne a mai kolbászba. Ámbár Károly bácsi ke­ményen tagadja a tények olyanféle beállítását, mely szerint ő lenne a ludas. Csupán bizonyos tréfakedve­lők rovására hajlandó írni az esetet. Az történt ugyanis, hogy míg a szomszédok pálin- káztak a házban, az udva­ron valakik kicserélték a hí­zójukat egy kubikos talicská­ra, a szalma alatt. Mikor aztán a szomszédok felfüg­gesztették az ivást, meggyúj­tották a szalmát. Elképzel­hető a megrökönyödésük, ami­kor a disznó lábai helyett a talicska nyeleit fújta elő a szél a pörnye alól. Kacag-nevet a vendégse­reg. Most már értik a há­ziak, hogy miért ragaszkodott Károly bácsi a disznóőrséghez. Kifelé tolongva az udvarra, emígyen ugratják őkéimét: — Merné-e meggyújtani a szalmát anélkül, hogy alája nézne? — Már minthogy én? — kérdezi elhűlő mosollyal. — Engem már nehezebb átejte­ni. Térül-fordul az öngyújtóval, megnyálazza az ujját és az alig lengető szellő irányát keresgeti. Végre megállapítja a tűzgyújtás helyét, de ak­kor meg az öngyújtó sajnál­ja a tüzet. A szemmel látható időhúzás láttán kitör a derű, belőle meg a könnyű gyanú: csak nem?!...- Hirtelen in­dulattal belerúg a gyanúsan púposodó szalmába, amely alól kipenderül a kitömött télikabátja .;, N. I. A hegyek között korábban sötétedik, mint másutt QD 3 A szerencsétlenség híre megrázta az egész megyét. Sokan dolgoznak Szob kör­nyékéről a kőbányában, szin­te minden családban akad egy-egy kőbányász. S az emberek összefogtak. A vállalat, a szakszervezet és a minisztérium gyorsse­géllyel sietett az áldozatok hozzátartozóinak segítségére. A temetési költségeket a vál­lalat fedezte. Fóliák Imre igazgató és Orgonán Béla szakszervezeti titkár kezükbe vették az öt család sorsának irányítását. Lakásügyet segí­tettek megoldani, állást biz­tosítottak a rászorultaknak. Pirovszki Pál lőmester özve­gye rossz körülmények között lakik gyermekével. Tavasszal akartak építkezni, új ott­hont a roskatag, régi házikó helyett. Az anyag nagy része már megvolt. Most a válla­lat. vette át a családfő, a gondviselő szerepét: a terve­ket a mérnökök készítik el. társadalmi munkában. Szak­munkára. segédmunkára any- nyi a jelentkező, amennyi csak kell. Emberségből. In­gyen. Még néhány hónap, s ha kitavaszodik, Pirovszki Pál munkatársai megkezdik a ház­építést. ! két, befejezetlen házát és 27\ j éves, befejezetlen életét... A fehérre meszelt konyhá­ban fekete ruhás, nyugtalaní­tóan nyugodt tekintetű fia­talasszony csitítja az idege­nektől megszeppent Annus- kát. Nyugalma szívbe mar­koló: látszik rajta, hogy szive, értelme képtelen elhinni a valót. Szénié néha az ajtóra rebben, mintha várna vala­kit. Sír a legkisebb — elrin­gatja. Ö maga alig eszik. Takarít, rendezget, moi-t lea?o A malomvölgyi emberek megszokták a robbanások za­ját. Évtizedek óta így kere­sik a. kenyerüket: robbantással, veszélyes munkával. Bányászok. Követ bányász­nák. Életük folytonos harc a ko- mo/r-sziirke bazaltsziklákkal. A harc néha áldozatokat kö­vetel. Néha többet is egyszer­re. Mint azon a szomorú no­vemberi szombaton, amikor öten lelték halálukat a Ma­lomvölgyben. Kétszáz évvel ezelőtt így mondták volna: megölte őket a Hegyek Szel­leme. Ma így mondják: megölte őket a felelőtlenség, az em­beri gondatlanság. Aki a gon­datlanságot elkövette — ma­ga is halott. öt ember: apák, férjek, fiúk, testvérek. A legidősebb 48 éves volt közöttük, a legfiatalabb 17. A legidősebbet felesége, gyerme­ke gyászolja: a legfiatalabb még nem ismerte az emberi érzések legszebbikét: a szerel­met. És már nem is ismeri meg — soha. Mondják, hogy az anyja — maga is a Szobi Kőbánya Vállalat dolgozója — meg­érezte a veszélyt. A fizetése­ket vitte ki a Malomvölgybe éppen, amikor megtörtént a végzetes robbanás. A dörre­nésre kinézett az ablakon s felkiáltott: Jaj, a fiam! Pedig nem láthatott odáig — azt mondják. Lehet, hogy így van. De a fia csakugyan meghalt. A robbanás színhe­lyétől hatvan méterre talál­ták, holtan. 3 fürge lépéssel a göbénél ter­mett és elmarkolta a farkát, — Ejh, anyámasszony gyön­gye, mit csinálsz? Hát úgy kell a farkára állni? Eridj in­nen hé! Adta-teremtette maf­la huszár.;; Hát még egy disznót sem tud felemelni... Károly bácsi felháborodását pirulva fogadja a legény. Szé­gyentől tartva, még jobban megszégyenül, mert a disznó végighúzza az udvaron. Hiába Maga a böllér jár ebben is jó példával az élen, mert úgy érti ezt is, mint a mes­terséget. Lehet, hogy több helyre hívják azért a bor­sért, amelyet a nyelvével hint, mint amennyi helyre a kolbászt borsozni hívják. Különösen azt a borsot köny- nyezik meg a kacagástól a vidám torkoskodók, amelyet felvégi böllértársa orra alá tört a minap. Gazdag és vidám karácsony Lengyelországban A lengyel külkereskedelmi szervek három világrészben vásároltak karácsonyi díszeket és finom falatokat, hogy a lengyel családok ünnepe mi­nél gazdagabb, vidámabb le­gyen. Hajón é® vonaton ér­keztek az egzotikus finomsá­gok. Franciaországból, Görög­országból, Olaszországból, Irakból, Madagaszkárból, Zan- zdbárból, Portugáliából és Marokkóból sok-sok tonna vaníliát, fügét, mandulát, da­tolyát, szerecsendiót, ..babérle­velet. földllhogyórót, szegfű­szeget. , ka^iágl,,. kjílopféle fű­szereket és más gyarmatáru­kat vásároltak, A belkereske­delem 72 000 tonna friss húst és 12 000 tonna húskonzervet készített karácsonyra. Bőven van sonka, oldalas, vesepe­csenye. 3700 tonna friss és fa­gyasztott liba, kacsa, pulyka és íyúk kerül az ünnepi asz­talokra. Bőségesen van hal és déligyümölcs is. Márianosztra. A falu szélén vakolatlan fa­lú, takaros, új ház nyyjtóz- kodik a dombtetőn. Két nagy szoba, előszoba, fürdőszoba, konyha, kamra. Jó nagy, hogy elegendő helye legyen a té­lire valónak: burgonyának, füstölt sonkának, lisztnek, zsi- rozónak. Néhány hónapja itt lakik a Korcsok-család. Korcsok Zsuzsika három- f hónapős vóft azon a szomba­ton. Délben még apja ölé­ben játszott. Bámész kék szemmel nézegette azt a va­lakit, aki erős kezével olyan gyöngéden csiklandozta az ar­cát: kuc-kuc, Zsuzsika. Zsuzsika nem tudja, hogy az á valaki az apja volt, s s most már nem is tudja meg, soha. Mert apa elment a dél­utáni műszakba, és többé nem jött vissza. Itthagyta a három gyerme­nem .szokta meg a tétlensé­get. Négy és fél év alatt gyűjtötték össze a házra va­lót, egy fillér adósság nél­kül. Hej. de sokat is dolgoz­tak! Férjével ketten termel­ték ki a fát, verték a vályo­got. oltották a meszet, ado­gatták a téglát a mester keze alá. A fészekrakók türelmé­vel, örömével. A konyhaszekrényen csoko­ládémikulások sorakoznak. A vállalat küldte a gyermekek­nek. A szobában nótaszó nél­kül. csendben dolgoznak a kőművesek. A vállalattól jöt­tek, befejezhi, amit Korcsok Ferenc abbahagyott. Társa­dalmi munkában, ingyen. A vállalat dolgozói fűrészelték fel a zsaluzáshoz szükséges fát, ők rakták fel a máso­dik szobában a stukatúrt, s tavassztal ők fogják kívülről is rendbe tenni néhai Korcsok Ferenc családjának otthonát. 13 A hegyek között korábban sötétedik, mint másutt. Dél­után ereszkedni kezd a köd, nyomában a sötétség. Vác felöl még a nap búcsúzó fé­nye csillan, Fóliák Imre szo­bájában azonbafi már vil­lany világít. Kevesen vannak az irodában, mindössze hárman — négyen. Az értekezlet rövid. Napi­rendjén egyetlen kérdés szere­pel: a november 11 -i szeren­csétlenség áldozatai és sebe­sültjei hozzátartozóinak ka­rácsonyi. megajándékozása. A főkönyvelő rövid tájékoztatást ad az igazgatói alapról, egy­két javaslat, s megszületik a határozat: valamennyi hoz­zátartozó cipőt, ruhát vagy kabátot választhat magának a váci áruházban. A gyerme­kek édességet is kapnak. Ha­táridő: azonnal, Felelős a szobi Kőbánya Vállalat kol­lektívája. Nyíri Éva vanhárom éves öregasszony­nál. Egyik sem ül mellé, hogy felolvasson az újságból vagy regényből, pedig tudják, hogy a nagymama rájuk szo­rulna: olvasni, írni sem tud. Mikor is tanult volna meg szegényke?! Soha nem érezte a betű jó ízét. Talán egyszer Margitnak a leánya látogatta meg. Egyszer, egyetlenegyszer. Gyerekei közül pedig egy-kettő Anna-napkor kopogott be utol­jára. Annak is már öt hó­napja. István arra hivatkozik: azért nem megy, mert el van tiltva. A mama sem jöhet hozzájuk. László nem engedi. O pedig belenyugszik. Belenyugszik a „lehetetlenbe”. István azt emlegeti: — A mama nem járt rosz- szul, amikor eljött hozzánk. Ha hiszik, ha nem, megven- dégelése mindig többe került ötven forintnál. Nem sajnál­tuk! Miért nem jön ma is? De ha nem sajnálták, miért számolják még ma is és miért túlozzák a mama étvágyát? És miért múlt el valamennyi testvér nagylelkűsége az idő múlásával? Miért követelte vissza István a felajánlott ezerkilencszáz forintos ház­rész-járandóságot Lászlótól? Annán, , Erzsin, Katón kívül egyik testvér sem akart em­lékezni régi ígéretére. Addig- addig mentek a torzsalkodás­sal, hogy a mama a bíróság­hoz fordult: elhagyták a gyer­mekei. Aki havonta ötven­ötven forinttal támogatta, az is megfeledkezett szokásáról. Ma már csak Kati, Erzsi és Laci jók hozzá. Kati és Erzsi ma is látogatják, néha aján­dékot is hoznak, olykor-olykor Lászlónak is adnak hozzájá­rulást a tartásához, hiszen a házból járó pénzt felélte a mama. A többi gyerek szá­mára azonban már akár meg is halhatott volna. Nem pén­zük, még jó szavuk sincs számára. a , . a bíróság A testverek előtt és maguk között, de a szomszé­dok elptt sem átallják hajto­gatni a magukét: — A mama nem volt olyan jó hozzánk, hogy most Visel­jük a gondját. — Mindannyiunknak korán el kellett hagyni a szülői há­zat. Ezt főképpen Anna pana­szolja, aki negyven évvel ez­előtt, huszonegy esztendős ko­rában ment el szüleitől. Addig otthon élt. Igaz, akkor már több éve dolgozott. Ezért hi­báztatja ma az anyját, pedig ki tudná jobban, hogy akkor nagyon kellett a támogatás, minden fillérre szüksége volt a nagy családnak. István sem nyugszik- Kije­lenti: bármit ítélt a bíróság, őt nem érdekli. Ö nem fizet a mamának, főleg nem Lász­lónak. — Az a disznó nem csal ki tőlem egy fillért sem. Azon nem vásárol magának sem­mit. As sem számít nekik, hogy a házjusson László nem ma­gának vásárolt. Ami új búto­ruk van, sok év óta gyűjtöt­ték a rávalót a takarékban. Az sem érdekli őket, hogy a tartáshoz nem elég a pénz. Főznek, mosnak, takarítanak reá. Gondozzák is a mamát. A többiek semmit jem mérle­gelnék, csak a ház-pénzt, a rájúk jutó nem is egészen két mázsa fát. Számukra csak az van és a hasznavehetetlen bútor a padláson. A mama eszükbe sem jut. Ha csak azért nem, mert mostanában megbolydította a nyugalmu­kat. Rossz emlékeket, gyer­mekkori verekedéseket, ve­szekedéseket idéznek fel, olyan emlékeket, amelyeket úgy kell előráneigálni a feledés homá­lyából, csakhogy a maguk igazát bizonygathassák. Azzal egyik sem dicsekszik, hogy minden lánynak összekapar­ták a lagzira valót, mind ka­pott otthonról valamit, ami­kor útra kelt. Az anyjuknak — úgy érzik —, semmivel sem adósak. Sem szeretettel, sem mással. Anna még az új, majd két­százezer forintos házukat sem mutatta meg az édesanyjának! Mindegyik magával van el­foglalva: hány gönccel tudná­nak többet venni maguknak, hogyan rendezzék be az új otthont, mit vegyenek kará­csonyra? Bármiről volt szó, ők csak a magukét fújták. Össze­vissza beszéltek. A pénzről, a fuvarozásról, a fukarságról, a civódásról, csak épp arra nem akartak sehogy vá'a- szolni, csak épp arra voltak süketek, amit mindenki kér­dez tőlük: — Mikor látták utoljára a mamát? — Segítik-e? — Válogatnak-e neki is az üzletekben valamit karácsony­ra? — Az unokák miért nem nyitják rá néha az ajtót? Csak Erzsi és Kati ajánlot­tak fel maguktól havi száz­száz forintot az eltartásához. Ök emlékeznek a szép, a jó na­pokra is. Nem felejtik el a mama gyengédségét, a beteg­ágyuk felett virrasztóit éjsza­kákat, simogató kezét, becé­ző szavát. Vagy ha igen, az sem érdekes. Ök nem az em­lékekben élnek. Ök a töpö­rödött öregasszonyt tekintik, akinek hátralevő rövid életé­be szeretnének kis szeretetet, melegséget lopni, hadd örül­jön a mama. Ök karácsonyra szép fekete kendővel, párna­huzattal, nyalánksággal lepik meg öreg anyjukat. Milyen ka­rácsony is lenne, ha nem ad­hatnának éppen neki? E . . - Milyen lehet S Laci. Laci? Megláto­gattuk a kapzsi, a rossz, a szá­mító, a köpönyegforgató test­vért! Megnéztük, milyen le­het egy fiú. aki csak ravasz­ságból csalja házába tulajdon édesanyját ? Éppen éjszakás volt, és így nappal ágyban találtuk. A fél­homályos Szobában szinte va­kított a tisztára mosott duny­ha. Nem vártak vendéget. A mama nem v'olt otthon, de szo­bája nélküle is árukodott: még a nagy Mária-képet is alapo­san letörölték a portól. Ágyát szépen, gondosan vetették be. Mindenütt rend, tisztaság. László rekamiéja fölött köny­vek sorakoznak: az Aranybor­jú, az Aranykoporsó, Sparta­cus, Jókai. Mikszáth __ Lász­l ó különben a váci Forte­gyárban dolgozik; fizikai mun­kás. Iskolába jár. Hetedik osz­tályos. Technikumba készül. A mamáról, nos a mamáról így beszél: — Szerelném annak a bíró­nak, dr. Böszörményi Nagy Emilney a kezét megszoron­gatni, aki az ügyünkben ítélke­zett. Nagyon derék ember az, ha minden édesanya sorsát így átérzi. A mamát a szomszédban ta­láltuk. Két öreg barátnőjével diót belezgetett. Abból süti a szomszéd a beiglit karácsony­ra. A konyhában a hálóm öregen kívül egy fiatalasszony és négy kicsiny poronty. Moz­dulni sem lehetett a felfordu­lástól. ök azért megférték. A mama amikor kérdeztük, sírni kezdett. Nem szidta, nem át­kozta gyermekeit, csak sírt. 83 év minden fájdalmát sírta könnyeibe. Sem a háborúk borzalmait, sem a pénznélkü­li, nyomorgós éveket nem em­legette. Csak a gyerekeit. Azt, hogy ö az anya; fel tudott ne­velni kilenc gyérékét, és most nyolc élő gyerek nem akarja eltartani az egy anyát. A szomszédasszony és az öregek is simogatják: ne sír­jon. A fiatalasszony pedig bi­zonyítja: — Laci nagyon jó fiú. A me­nyet is rendes a nénihez. A testvérek, a többi gyerek, ha­zudik. Csay azért, hogy adni ne kelljen. Bár mindegyik úgy bánna az anyjával, mint László! A mama meg azzal jön elő: — Még az uram is sokszor ment el ötthonról köszönés nélkül. Ritkán kaptam én at­tól is jó szót. De Laci el nem indulna a gyárba addig, amíg meg nem simogatja a hajam és le nem hajol, hogy megcsó­koljon. A többi soha, soha nem szeret így. A , kimondta a bíróság szigorú Ítéle­tet: mindegyik testvért köte­lezik ■ a fizetésre. Egyiknek negyven, a másiknak hatvan, száz forintot kell adni. össze­sen ötszáz forintot. Ennyi az ítélet. Éppen csak arravaló, hogy. figyelmeztesse a testvé­reket: mindnek kötelessége gondolni a mamára. Az igazi ítéletet azonban a testvérek maguk mondták ki magukról. Hiszen egész környezetük meg­veti őket. összesúgnak, ha az utcán elmennek előttük, A bí­róságon sorra jár a perirat: ha valaki nem olvasott ilyet hadd olvasson... özvegy V. J.-né gyermekei megbántották az édesanyju­kat. A legnagyobbat vétették ellene. A mama nyolcvanhá­rom éves elmúlt. Minden év, minden hónap. óra. ajándék számára. Ne szégyelljék hát a testvérek egymás előtt sem bevallani: így nem szabad to­vább élni. Használják ki az ajándékperceket, órákat és de­rítsék mosolyra szegény, meq- szomoritott édesanyjukat. Ne leaven már nagyon késő mi­re felébred gyermeki lelkiis­meretük. Mire már nem tizen­öt mázsa fával, bútorral. 1900 forintos ahai jussal mérnék, szabnák, kurtítanák szerete- tüket, hanem mindent, tán egész életüket adnák egy íaazi, egy meghitt édesanyái szóért. Sági Ágnes Februárban szabadult volna a villanyszerelő szakmában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom