Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-05 / 262. szám

1981. NOVEMBER 5. VASÄRNAP DÉRYNÉ A Pest megyei Petőfi Színpad előadása REFLEKTORFENYBEN Id. TóváryPál T» r emes és szép feladatira vál- i V lalkozik, a Petőfi Színpad, amikor Déryné és a magyar színjátszás heroikus, való­ban nemzetmentő korszalcát, missziót teljesítő vállalkozá­sát viszi színpadra. Mégpe­dig zenés vígjáték formájá­ban, aminek nagy előnye, hogy fülbemászó muzsika se­gítségével könnyebben nép­szerűsíti a témát. Dévény Jenő zenéje ügyes és magáv átragadó -ritmusai­val röpíti *a közönséget a múlt század első évtizedeinek ha­zánkban elég rögös ország­útján. Ha ez a zene kevesebb sablonossággal és még több eredetiséggel készült volna, talán jobb lenne, de a kö­zönség így is szívesen hallja és ez a fő. Kolozsvári Andor és Cser­háti Lajos szövegkönyve ne­mes szándékkal íródott és a mű legnagyobb jelenetében, amikor Végh József való­ban megrázóan mondja el a f A váci kultúrotthonban I fészket raktak a művészetek 4 Tarnaváry a Kárpáthy Zoltánban kig úgy rémlett, mintha va­lamiféle hangba menne át, talán emberi szóvá alakulna Figyelme egyre feszültebbé vált, várakozása mind élén- kebb lett, s mikor már úgy látszott, hogy tetőpontra ér, a zúgás hirtelen alábbhagyott, s ismét egyhangú, reménytelen és halk, semmitmondó züm­mögéssé vált. Időről időre így ismétlődött az ingerült hallgatózásnak ez a dagálya és apálya. De csoda nem tör­tént. A játékba lassanként többi érzékszerve is bekapcsolódott. Mindenekelőtt a szeme. Te­kintete a térdén nyugvó ke­zére esett. Az izmait, körmeit, ráncait nézegette, különösen azokat, amelyek a csuklói kö­rül apró fonású, kettős lánc­ként húzódtak végig. Az üresség ugyanazt a játékot kezdte a látásával, mint az imént a csend a hallásával. Ahogy a térdén nyugvó kezeit elnézte, lassanként azt kép­zelte, hogy azok valaki más ember kezei, s abban remény­kedett, hogy elválnak tőle, szemei előtt új, soha nem lá­tott és örömteli mozdulatok­kal töltik be a teret, s el­űzik a magányt és tespedést. Szinte szédült elragadtatással nézte őket, s úgy rémlett neki, mintha lassan .megmoz­dulnának és elválnának. A remény bolondul növekedett, íme, most, most emelkedik a magasba egy más élőlény ke­ze! Mikor azonban a képze­let már közvetlenül a meg­valósulás küszöbéhez érke­zett, az elbódult tekintet visz- szatért a valóságba: szeme előtt csak a jól ismert kéz pihent, a hozzá kapcsolódó, a vele bebörtönzött kéz. Akkor erőtlenül csak az ujjait moz­dította, mint valami félholt rovar. De a következő pilla­natban már újból megmere- vült és elködösödött a te­kintete, s a rövid illúzió elöl­ről kezdődött, már jóelőre re­ménytelen aláhullásra ítélve, A FOGOLY a napot is először a kezein pillantotta meg. Nem magát az égitestet, mert an­nak fénye sohasem ért be a cellába, hanem csak pirosas, távoli, közvetett visszfényét. A nagy afrikai nap, melyet három hónap előtt még sza­badon nézhetett, amint a Földközi-tenger fölé emelke­dik, az igazi nap semmi sem volt ehhez az alig észrevehe­tő fényhez képest. Kissé szét­nyitotta az ujjait. Arcát az ablakra emelte, mintha ez az ablak volna a láthatatlan nap. — Egy nap. Mindenütt egy és ugyanaz. Saját magának beszélt, el­ragadtatásban, s szavai nyom­ban énekké változtak, arca pedig annak az embernek mosolyos fintorává, akit el­áraszt és elvakít az éles, ki­bírhatatlan napfény, s a hajó­korláthoz támaszkodva énekel, egyre énekel. Tengereket és városokat, hegységeket és mezőket nem láthatott. De erre nem is volt szükség. Minden az övé volt, minden oly közeli, meghitt és oly lehetséges volt, mert meglátta a napot. Éz már nem az a ragyogó korong volt, amely a város utcáin a börtön kapujáig elkísérte; Nem, az, amit most ő nap­ként ismert, s amit napnak hí­vott, az a mindenkori nyugha­tatlan és reszkető áramlás, amely nemcsak az ő testé­nek minden kis, apró részét, hanem körülötte mindent be­tölt és mozgat, még a holt tárgyakat is. A nap — egy és ugyanabban az időben folyé­konyság is, hang is, lehelet is, a bor és a gyümölcs zamatjá­val, állandó mozgásban van, a tűz forróságávai és a víz üdeségével, s ami legfonto­sabb, kimeríthetetlen és ki­apadhatatlan — a nap. — Csak a nap létezik — mondogatta magának, mint aki megrészegült s úgy érez­te, ezeket a szavakat énekel­ni lehetne, mint a dallamot. Igen, valójában csak a nap létezik, s mindaz, ami itt él, lélegzik, csúszik-mászik, repül, csupán visszatükröződése a napnak, csupán a nap létezésé­nek megjelenési formája; Minden lény és minden tárgy csupán annyiban létezik, amennyiben sejtjeiben a nap leheletének maradékait hor­dozza. A nap a forma és az egyensúly: ő a tudat és a gondolat, a hang, a mozgás, a név. Most ezt világosan, kétség­telenül tudta, mint ahogy ed­dig az életben soha semmit így nem tudott. íme, erre talált a sötét és nyirkos cella mé­lyén, amelybe ártatlanul zár­ták. S ettől a felismeréstől egész valójában zengett, mint a húr, s úgy érezte, énekelnie kell, maga sem tudta, hango­san vagy úgy, hogy hallani ne lehessen, de mindig ugyan­azt a gondolatot és ugyanazt a melódiát. Ö, világegyetem, mi lehet a te ismeretlen, szabad és tá­gas térségeidben, ama kék égi burok mögött, ha a felisme­résnek ennyi kincse rejtezik a nyomorúságos emberi töm­lőében! S mit hordoznak ma­gukban h világegyetem ködei, s az égbolton átszálló üstökö­sök, ha egy emberi test, a nyirkos sötétségben didergő, kiéhezett, megvert és megfé­lemlített emberi test ilyen tü­zet, az öröm ilyen elragadtatá­sát bontakoztatja ki! Valójában a legnagyobb csoda abban rejlett, hogy a nagy illúziók és hatalmas el­ragadtatás terhe alatt görnye­dő test annyira-amennyire egyensúlyban van, s hogy a repülés és ujjongás ilyen el­lenállhatatlan vágyát le tudja gyűrni, s hogy valami csodá­latos, megint csak verőfényes ellensúllyal megállja, hogy ujjongó kiáltás helyett valami hang nélküli robbanásban szer­te ne repüljön, mint a nap­ba vesző, verőfényes arany­por. hasmos vitákban. Műtermünk a hivatásos művészek számá­ra is nyitva áll. Minden hét­főn délután szak kőrünlcben fűtött műterem, és modell várja díjmentesen őket. Úgy tvdeim, hogy a kezdemé nyezés hatására már Szentendrén. Cegléden és Szigetszentmik- lóson is alakult ilyen baráti kör. Az egyik szomszédos szo­bából bizonytalan hegedűhan­gok szűrödnek Iki a csendes folyosóra. Dr. Tömösváry TU vadamé hegedűtanárod egy pirinyó leánykát, az alig tíz- esztendős Csizmadia ír énkét tamítgatja végtelen türelem­mel és szeretettel a vonótar- tásra. — Huszonkilenc növendé­kem van a szakkörben —« mondja boldogan —, és va­gyon sok köztük a tehetséges. A legidősebb tanítványom Szálai Margit védőnő, már hatodik éve tanul, jobban mondva már csak gyakorol, mert igen szépen játszik. A szomszéd teremben Mak­iár y József énektanár a száz­tagú énekkar tagjaival készül tanultak meg es nueu i~u.ru.u- tak továbbra is hozzá. — Szakcsoportunk fő célja — mondja Dániel Kornél — elsősorban nem a művészne­velés, hanem a képzőművé­szeti kultúra terjesztése. Aki maga is megismerkedik a mű­vészi alkotás alapelemeivel, az előtt szélesebbre nyílik a műalkotások megértésének kapuja, és könnyebben kifej­lődik művészi ízlése. A sok tehetséges gyerek mellett idős dolgozók, nyugdíjasok is tagjai szakkörünknek, köztük olyanok is, akik egész életük­ben feszegették amatőr ala­pon, Itt tanulják meg, hol végződik a giccs és hol kezdő­dik az igazi művészet. Uj kez­deményezésként az idén meg­alakítottuk a képzőművésze­tek baráti körét. Tagjai min­den hétfőn műtörténeti, esz­tétikai előadásokat hallgathat­nak itt és részt vehetnék a A váci kultúrotthon ab­lakai világosak. A fény ba­rátságosan, hívoga íóan árad belőlük ezen a korám leszálló októberi estén az eléggé gyé­ren világított utcára. A szé­les kapu körül nagy a rajzás. Az emeleti folyosóra ének­szó és zenehangok szűrődnek ki. A szakköri helyiségekben már javában folyik a munka. A „tagok” mohón szürcsölik a művészetek varázsitalát, amely itt, ebben a tágas épületben olyan könnyen hozzáférhető mindenki számára. Ismerked­nek a művészi alkotás techni­kájának alapelemeivel, vagy pedig már egyre biztosabb lépésekkel haladnak a megis­merés útján. i A képzőművészeti szakkör tagjai két helyiségben dolgoz­nák. Az elsőben a kezdők. Egészen fiatalok, kisiskolás a í legtöbbje. De azért akad köz- \ tűk idősebb is, valamelyik váci gyár dolgozója, aki szintén Í megszomjazott a képírás gyö- nyörűségére. Két gipszfej áll íj előttük, alacsony állványza- ton. A rajztáblákra erősített í fehér lapokon alakul lassan a % minták mása. A belső, na- gyabb teremben már a hala- $ dók ülik körül állványaikkal j' az élő modellt. Az egyik / szénnel dolgozik, a másik £ vízfestékkel. A legtöbbje { diák, de már nagyobbacska, í Van köztük általános is kolás, y de gimnazista is. Fiúk, lányok í vegy esen. És varrnak időseb- % bek, felnőttek. Dániel Kornél % festőművész, a szakkör veze- tője hol az egyiknél, hol a íj másiknál áll meg. Olykor át- íj veszi a rajzszenet vagy az ^ ecsetet, kiigazít egy-egy hibát, j; elmagyaráz néhány nehezebb íj problémát. Ä íj Most egy fiatal lány, László í; Katalin mögött áll meg, aki % szénvázlatot készít a modeU- $ röl. Kezében könnyedén mo- % zog a szénrúd és nyomában $ biztos vonalak kerülnek a % rajzlapra. Második éve tagja á a szakkörnek és gyorsan ha- % lad. Nehéz a vonó Tamaváry, Flórián és az öreg ; kertész tekintete ott él a J nézők emlékezetében. Négy- ; venkét év nagy idő. Színész- ! nek lenni több mint négy év- í tizeden át, Sizolgálni húsé- j gesen a színpadot nagyon > szép feladat. S most, hogy í vissza is vonult a színpad- < tói, az ő számára csak a j színpad marad továbbra is ! a világ. Most is, ahogy ve- : le beszélgetek, úgy beszél, \ mintha a színpadon lenne. ! És a hosszúra nyúló őszi. es- í ték tervei már bontakoznak í is a beszélgetés közben. Úgy í tervezi, hogy megírja a \ negyvenkét év tapasztalatait, ; emlékezéseit, s átadja a most : kezdő fiataloknak. Aztán to- : vább kíséri a Petőfi Színpad i útját, munkásságét. Hiszen i ezt a színpadot egy kicsit: sajátjának is tekinti. Az ala- i kuláis pillanatától ott volt a kis társulatban. S ha egy- egy szerep kínálkozik, akkor azt még el akarja játsza­ni a megye községeiben. Gyermekkora óta játszó természet volt. Elődeitől örö­költén, apáról fiúra szálló mesterségtudással nőtt fel, akinek az utcán is ott si­mul a talpa alatt a színpad deszkája. Ezért nem is bú­csúzott el a kollégáktól sem, a közönségtől sem. Még ta­lálkozni akar velük. Ladányi István Pest megye színházat sze­rető közönsége új nevekkel találkozik a Petőfi Színpad plakátjain. A jól ismert ne­vek közül valaki hiányzik, akit sokszor megtapsoltak négy év alatt a községekben, városokban. Idős Tóváry Pál negyvenkét év után el­búcsúzott a színpadtól. Nyug­díjba ment. Színész családból' szárma­zik. Nagyapja még echos szekereken járta az országot a magyar színészet hőskorá- ; ban. Szülei szintén színé- j szék voltak. Ö is az lett. Tán- i cos komikus kén t kezdte. Si- ; kerei voltak már egész fiaita- ; ion, bármerre mentek az or- ; szagban. Játszottak falvak- í bon, városokban. Lobogó í gyertyafény világítása mel- ! lett teremtették meg az ün- ! népi érzést, keltették föl a í közönség lelkében az igaz, ! a nemes megismerésének vá- Igyát. ! A gondokkal terhes, nehéz ; esztendőket még nehezeb- í bek követték. Esküvőjét kö- j vető napon a direktor közölte ; vele, hogy felbontja a szer- í ződést. Házaspár színészeket ; abban az időben nem szíve- ; sen alkalmaztak a színész-di- ; rektorok. így történt, hogy a. \ kényszer hatására — az £ édesapjától örökölt kellé- \ kekkel, színpadi felszerelés- í sei színtársulatot szervezett, í Közel három évtizedig ve- J zette a társulatát. Nincs en- '/f nek az országnak talán egyet- £ len városa, egyetlen községe ^ sem, ahol ne játszottak vol- ^ na. Ezekben az esztendők- ^ ben vált igazán színésszé. Aztán a színházak államo- sítása következett. 1949-ben f, már a Néphadsereg Színfcá- j; zának tagja. 1953-ban. a Dé- ryné Színház hívja társula- ^ ta sorai közé. 1957-ben a íj debreceni Csokonai Színház ^ közönsége ünnepli és 1958 !$ nyarától ez ideig a Pest me- £ gyed Petőfi Színpad tagja. ^ Negyvenhét év után. psszer f csapódott ’ az 'évSzectek' nehéz Í függönyé. Eltakarja előlünk £ a homályos, sokszor még csak gyertya fényes színpa­di dókat — de Zöld Márton és PILLANATOKIG úgy érezte, hogy; bensőjében az egész nap ég; és fénylik, s hogy rekeszizma; felemelkedik, s úgy lobog,; mint a láng, s ez a belső su-; gárzás a szemébe, az orreim-j páiba, minden pórusába zú-; dúl. S akkor nagy, feltartóz-! tolhatatlan, szétömlő kacagás! fájó és gyönyörűséges pilla-! natai támadtak benne, s ez! úgy buggyant fel belőle, mint; olvadt arany, s olyan erőtel-; jesen, hogy száját kitárta,; mint az énekes, mert attól; tartott, hogy megfullad vagy; széjjelpattan. A henne élő j mindenható és egyetlen, ki-> meríthetetien és kiapadhatat- < lan nap pedig csak ragyogott,! ragyogott. Elragadtatásából kulcsokí csörgése és a zár kattanása; riasztotta fel. Vizet osztottak; ki a zárkákban. Az alvás ide- < je közelgett. Észre sem vet-; te, hogy a cella már egészen! sötét. Ebben a pillanatban! fölötte, egészen fenn a meny- ! nyezeten, egyszerre, mintegy! önmagától, dróthálójában ki-; gyulladt az ég. Gyorsan le-; vetkőzött, s lefeküdt a bal-; oldali ágyra. Minden enyhé-; nek és jónak tetszett neki.; Mélyen aludt, s állandóan a: ragyogó napról és erőteljes,; fantasztikus ruhába öltözött \ férfiakról és nőkről álmo- • dott, amint a nap előtt hajion- ; ganak. Körülöttük pedig be-! láthatatlan nagy nyájat és sú-! lyos, megrakott szekereket Iá-; tott, amelyek gazdag aratás ‘ terhe alatt roskadoznak, és; nyikorognak. j S mikor másnap hajnalban, \ didergető és homályos haj- \ nalban a fogházcsengő met-; sző és hideg hangjára feléb- i redt, fájdalom és elkeseredés ■ nélkül csodálkozott, hogy az | éjszaka napfénnyel és bőség-: gél van teli, a reggel pedig \ szürke, nyomorúságos, fény- > télén és naptalan. Csuka Zoltán fordítása Dániel Kornél lelkesen be­szél a szakkör munkájáról és tanítványairól. A kezdők szá­ma az idén tíz, a haladóké már huszonöt. Van köztük már főiskolás is. például Mi- zser Pál a Képzőművészeti Főiskola másodéves hallgató­ja és Domin Károly. Az első lépéseket itt, a szákkörben a nyilvános szereplesre. A fiatalok éneke biztosan simul a karvezető zongorajátéká­hoz. A folyosón mindenki láb- ujjhegyen jár. A beszéd elhal­kul. önkéntes tisztelet ez a művészetek iránt, amelyek állandó fészket raktak a váci kuttúro tthonban. Magyar László Tanulmány darabban szereplő Katona József Bánk bán-jártak Ti- borc-monológját — határozot­tam. kitűnő. Vannak talán gyengébben megírt részek is, de a Tiborc-jelenet beiktatá­sa kárpótol ezekért. Ejk va­lóban elsőrendűi ötlet volt. Nem tartjuk azonban sem­miképpen sem szerencsésnek és erre felhívjuk a kitűnő rendező: Földeák Róbert fi­a túlságosan napjainkba illő hányavetisége nem illik sem, a darab és még kevésbé Tán­csics Mária valóban kort és milliót adó játélcához. Mindent egybevetve, a gör- (fiüléikevy előadás, az ügyes szereplők és ai valóban hasz­nos, nevelő történet jó szol­gálatot tesz megyei színházi kultúránk emelésének. Máté Iván gyeimét, hogy ezt a kima- J gasló jelenetet egy túlságo- •; san modern, túlságosan mai $ táncos duó előzi meg az elő- ^ ző képben. Ez a szám ez előtt £ a felemelő jelenet előtt túl- % ságos nagy kontraszt, vala- hogy zavaró, bármilyen ügye- % sen adja is elő Galambos % Gabi Végh Józseffel. í a szereplők sorából első- ^ /í sorban a rendkívül bá- ^ jós Táncsics Máriát kell ki- ; emelnünk, akinek szép hang- ^ ja és jó játéka csak elisme- \ rést érdemel. Ugyancsak meg ; kell dicsérnünk a már meg- ; említett Végh Józsefet és ; Galambos Gabit, valamint \ Tárnái Józsefet, ifj. Tóvári \ Pált, Bihari Zoltánt és Gá- \ bor Ibit. A Katona Józsefet \ játszó Csitos Lajos szép ! hanganyaggal rendelkezik és \ ez hasznos is a zenés víg- [ játéknál, ám játéka még ; kissé darabos. Máday Endre : azt hisszük kissé kevésbé le- ! gyen a szó mai értelmében ; lélektelen „vagány”, mert ez \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom