Pest Megyei Hirlap, 1961. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-22 / 250. szám

PEST MEGYEI v"/fir/op 1961. OKTÓBER 22, VASÄRNAP MÓRICZ ZSIGMOND NYOMÁN Berlini színházi élet Alföldi pusztaság — Budapest tövében 1935 őszen Pótharasz pusztán, Nagykőrös város pusztáján járt Móricz Zsig- mond. Emelkedett hangulatú riportban számolt be tapasz­talatairól a Magyarország ha­sábjain: ..Ez a puszta nincs Nagy­körös határában, sőt az a ne­vezetessége, hogy negyven ki­lométerre van a gazdaváros­tól, s Budapesttől csak húsz kilométerre. Autóval kényel­mesen be lehet érkezni a Gombos majorba, a puszta el­ső tanyájára Pest jelöl: har­minc perc alatt. Ezt azért hangsúlyozom, mert ez a puszta mindenkép­pen méltó rá, hogy Budapest tudomásul vegye, hogy a Kál­vin tértől 20 kilomterre a leg­ősibb alföldi pusztaság várja a városi embert, olyan meg­lepő csodákkal, amit csak a valódi évezredes puszta tud nyújtani. Ez a puszta tízezer hold. A legváltozatosabb pusztaság, amit a magyar földön talá­lunk. Itt Pótharasztján az érintetlen síkok a faunok és nimfák berkeivel váltakoz­nak; erdők, ligetek, ősi flóra szigetei. Valósággal minden lépés új tájképet, s perspek­tívát ad. Mintha csak valami csodálatos múzeuma lenne ez a táj mindannak, amivel a sík vidék elkápráztatja a sze­met, s felüdítheti a lelket. Van egy pontja, a tanyai is­kola dombja, ahonnan a Bo­gár Imre csárdájára, s a régi nádas és tófenék mélyére le­het látni, a legideálisabb sza­badtéri színpad. Mint egy ter­mészetes aréna, magas hom­lokhát alatt hatalmas zöld mezőny, ahol lovas tömegeket lehet mozgatni.. Móricz Zsigmondijait ku­tatva hol keressem ezt a pusztát? Hogyan nézzem meg, mit változott a pusztaiak élete, a 26 esztendő alatt? Támpont a Kálvin tér, a hús^ kilométeres táv, a félórás autóút és a Gombosi-major. Mert a térképen Pótharaszt puszta nem szerepel!... A Kálvin térről 20 kilomé­terre ezen az úton a Vecsés és Üllő község közötti vasúti felüljáró van. Huszonöt perc alatt érjük el. A környéken nincs olyan táj, amelyet Mó­ricz leírt. Tanyát sem látunk. Üllőn az út mentén Nagy Jó­zsef, idősebb munkás sétál unokájával. Tőle kérdezőskö­dünk. — Pótharaszt puszta? Ilyet nem ismerek, de Gombos-ma­jorról hallottam, a körösi er­dő • felé van, a régi körösi út mentén... Régi körösi út? Nagy József útbaigazítása alapján aztán jobbfeié térünk Üllő közepén, Öcsa felé. A faluból kiérve már hasonlítani kezd a táj Móricz leírásához. Vegyes cserjék, ligetek, szép völgyek és homokbuckák váltják egy­mást. Majd néhány perces autózás után keresztben futó útihoz és jelzőtáblához érünk: itt van a régi, a török kora­beli vagy még régebbi nagy­kőrösi út, amelyen Buda felé és tovább Bécsig, Brünnig, Hamburgig hajtották a ma­gyar ridegmarhát, s amelyen napokig, sőt messzebb tájak­ról hetekig zötyögött a szekér, a postakocsi, míg az ország szívébe ért. Az út eddig a pontig Gyálon keresztül vezet, s köves. Innen a csemői ho­mokvilág, aztán isak olyan, ahogy az isten megadta, meg ahogy az évszázadok alatt ki­mosta a víz, kivájta a szél, meg a kerék örökös koptatá­sa. A tábla szerint Nagykőrös innen 49 kilométer, Budapest­től idáig pedig 28 kilométert tesz meg az utas. ha erre igyekszik. Ez még nem Pótha­raszt, az még néhány kilomé­terrel arrébb van, de itt kez­dődik a Móricz által írt ősi alföldi pusztaság, amely itt Budapest tövében alföldebb az Alföldnél, és pusztább a pusztánál. Most állami koste­lep működik ezen a vidéken, de fogas kérdés: hol legelnek it a birkák? A hatalmas ki­Baranyi Ferenc: EMLÉKEDDEL MÉRGEZVE + Közénk a fagyos messzeség merev tömbjei jegesedtek, falud arcán a jegenyék béna búcsúba merevedtek. Kit szerettem? Ki tudja már? Téged? Vagy azt a szép vidéket? Tőled szépült meg az a táj? Vagy ő varázsolt szépre téged? Körülöttem ma porcelán közegben tarka lányok szállnak, jánosbogár-fény, itt talán a neonok közt meg se látlak... Ott kellettél, szédült mezőn, szerény sugarad lángolás volt. de ijedten, védekezőn szájad elé kaptad a távolt, hogy mindig, mindenütt a kin: megtagadott csókod kísértsen, nálad maradtak vágyaim s erőm kevés, hogy visszakérjem. Emlékeddel mérgezve így bénult rabod vagyok örökre, sohasem-ízlelt csókjaid nehéz hiányához kötözve. Hegedűs László: SZÜRETEN Wolf Kaiser (Bicska Maxi) a Koldusoperában + A völgyben pirostetős, öreg présház. A tőkék tömöttek. Már áll a szüret. Hordók dongása hallik. Neszes. tréfás asszonynép zajong, látom kendőjüket. Köztük egy vidor lányka. Barna, kedves. Huncutul megvillanó sötét szemek. Egy fürtnél rámmosolyog. Húz szivemhez. A részeg fényben darazsak döngenek. Pirosló tetők. Szőke fák körében mintha már állnék ott a domb oldalán. Az aranypárás, ködlő messzeségben halvány, ezüstös csík — a Sió talán. Autó villan. Nyolc év távolából előttem zsong a napos Garay-tér. Rohanó motor józan, vad zajától fülemben még a darázshad dömgicsél. Kasmír kendője hetykén hátrakötve, tarka rokolyás, fiatal nő halad. S egy sudár leány. Kútsor fehér gyöngye mint ritka ékszer. Soha szebb lányalak! aadaptfesM tauBjMtt a|iÍ3-iodm9 itíosasvís Sárköz. Hogy készültem a kedves útra öreg barátommal, ki, mondják, halott. Csak terv maradt már. A híres falukba, kószálva velem, többé nem juthatott. A víg barát is porlad. Üj szüretre nem várnak majd, ha sárgul a renyhe ősz. Tanyák, Babits-ház, Séd akácos medre, minden oly távol, pedig jóismerős. Szckszárd, látlak-e még? Pár halk redővel, megkomolyodva jár a bohém barát, ki lánnyal idéz, vidám, napos ősszel s ízlelné hegyed fanyar vörösborát... 8 AZ ÖZVEGY IA0RMINAB A VAGY VÉLEMÉNYEK VÁLTAKOZÁSA tószerencsétlenség áldozata lett. Apósa Fiat 603-asát de­rékba kapta egy tíztonnás nyergesvontató. A gyászról érkezett távirat bánatot oko­zott, de az igazat megvall­va nem nagyot, h isten más­fél évtizede nem látta bátty az öccsét, Majsáné pedig nem is ismerte Jánost. An­nál inkább kétségbeestek, amikor megkapták láza asz­szűkszavúan közölte, két nap múlva fogadhatják a re­pülőgépen érkező özvegyet. Az még hagyjon — morfondi zált Majsa —, hogyan értessék meg magu­kat vele, a távirat s a levél is, ha nehezen, de érthető magyarsággal fogalmazódott, Liza asszony nyilván tanul­gatott férjétől valami keve­set magyarul. Majsáék in­kább azon törték a fejüket, mit kezdjenek az özveggyel? Rokonság nem nagyon van, nincs kinek tovább adni, rajtuk marad, míg csak itt van. Soha nem látták, de valahogyan nagyon nem sze­rették ezt a Lizát. Biztosan csúnya vénlány, aki örült, hogy végre férjet kapott, s azt is inkább apja pénzé­nek, mint saját vonzóerejé­nek köszönhette, mit kezdje­nek hát vele? Majsa bejelentette a gyár­ban, hogy kiveszi a szabad­ságát, s kilincselnie kellett, míg beleegyeztek, mert ép­pen egy turbina végszerelé­sénél tartottak, nem szíve­sen. enged el Pista bácsi, a csoportvezető ilyenkor egy embert sem. Dehát ha jön az a rokon, akkor eredj, egyezett bele végül, ami­kor már a szakszervezeti bi­zottság is rátelefonált. így hát Majsa és felesége szony levelét. Azt írta, rö­videsen Magyarországra jön, meg alkarja ismerni férje ro­konságét. A levél után két hétre már itt volt a távirat, kiöltözködve ott izgult a Fe­rihegyi-repülőtér betonján a jelzett reggelen, s amikor fel­tűnt a római gép, gyorsan végignéztek magukon, min­den rendben van-e? Majsa előhalászta a nagy buíkétát, hiszen virágot illik adni az érkezőnék, ha nincsenek is oda érte. Amikor meglátták az is­mertetőjelikén megbeszélt sár­ga kalapot, megdöbbentek. Ez lenne Liza asszony? A tá­volból is látszott, szép, vi­rágja teljében levő nő, akin az elegáns ruha csak fokoz­ta a szépséget. Majsa nem is állhatta, megmondta kap­kodó feleségének: — Hát Jancsi szegény, nem csinált rossz, vásárt... Pár pillanat múlva megtör­tént a rokoni összeborulás, a Liza asszony a maga tem­peramentumával, de gyatra magyar szókincsével mond- ta-mondta a magáét: — Jaj, ti kedves sógor... lenni drága János rokon ... én szeretni benneteket, mert Jánost is szeretni, ő volt ne­kem drága... Végre beültek a gyorsjá­ratba, s befelé száguldtak a városba. Majsa érezte, so­kan bámulják őket, Liza asz- szony olyan hangosan', s olyan rosszul beszélt, hogy akaratlanul is mindenki rá­figyelt. Végre otthon voltak. Liza kicsomagolt, s Majsá- nét egyből levette a lábá­ról. Olyan holmikat hozott neki, amire még a legrosz- szabb akarattal sem lehetett volna a vacak jelzőt monda­ni, válogatott portéka volt. Majsa is kapott vülanybo­terjedésű dimbes-dombos, szaggatott talajú földön alig van néhány zöld fűszál. Rövidesen ligetek, erdők között vezet azonban az út. A futóhomok olyan mély, hogy a sok lóerős terepjáró autó csak zúgva-szuszogva mászik az emelkedőkön. A fák közül épület kör­vonalai bontakoznak ki. Erős testalkatú, őszülő hajú asz- szony csitítja a borjú nagysá­gú kutyát, amely csaholva ug­rálja körül a számára szo­katlan masinát. — Ez a Gombos-major? — Ez — volt!... — mond­ja. — Miért keresik? Amikor Móriczot és a régi időket említjük, a gazdasz- szony, Bartuszek Viimosné bólogat. Hallott Móriczról, ol­vasott is tőle. Hogy itt járt-e, nem tudja, kevés ideje lak­nak a tanyán. De hogy ez volt a Gombos-major, az biztos. Most egy ház áll a magas­laton, de csak egyik vége lak­ható. Szemben csöppnyi istál­ló húzódik. Ezek még régi épü­letek. A ház körül tönkre­ment, elszáradt park nyomai láthatók. Pótharaszt puszta még to­vább fekszik Nagykőrös felé, most erdőgazdaság van ott Bartuszekné ölvedi főerdész­hez irányit bennünket, aki régi ember itt, mindent tud. Pár kilométer után saláko- zott út ágazik el eddigi irá­nyunktól. Gyönyörű, őszi ve­rőfényben fürdő erdőkön, li­geteken keresztül jutunk el végére, ahol néhány rozzant tanya mellett áll a Budapesti Állami Erdőgazdaság Pótha­raszt pusztai erdészetének irodája, ölvedi Menyhért fő­erdész és Horváth István er­dőművelési műszáki vezető adnak képet a tízezer holdas puszta elmúlt negyedszázadá­ról. Horváth István telepítette azt a 270 holdas diófaerdőt, amelyet Móricz is megcsodált, s amely ma már pusztulóban van. A tízezer holdon ma hét­ezer hold az erdő, közte több helyen is védett terület, ős­borókás, gyertyános, tölgyes, ősi alföldi erdők, érintetlen állapotban, ahogy évezredek alatt kialakult. A gazdaság, amely valamikor Nagykőrös városhoz tartozott és zömmel bérletekre tagolódott, most egységes. Évenként két, két és félmillió darab csemetét állí­tanak elő és adnak el. Fából pedig évenként 10 ezer köb-, métert juttatnak az ország-; nak. ; 4 Régi elképzelés Volt,í hogy a homokutat kikövezik í és ezt a vidéket is bekapcsol-^ ják az ország vérkeringésébe, i A terv azonban nem valósult j meg. Amikor végigmentünk ^ ezen a Pest tövében kezdődő^ ősi alföldi tájon, önkén tele- J nül eszünkbe ötlött, milyen j kitűnő terjeszkedési lehetőség^ nyílna itt a fővárosi iparnak^ és lakótelepeknek. A terep jó-^ részt egyenletes, az út köny-^ nyen szélesíthető lenne, egyes ^ területek gazdag víztartalé-| kokkal rendelkeznek, s a kör-^ nyezet is egészséges, sok er- ^ dővel, jó levegővel Ezenkívül^ több halastó és nagy kertészet^ volna kialakítható. á y Ölvedi Menyhért főerdész ^ az ujjain számolja: vele ^ együtt hat család él a tízezer^ holdon, de ezek is erdészek ^ vagy vadőrök. S a többiek?^ Hasonlóan a Gombos-majo- ^ riakhoz, lebontottak mindent, í aminek értéke volt, s behúzód- ^ tak a környező községekbe,^ Uj lengyelbe, Ujhartyánba, g Nyáregyházára, Kakucsra, ^ Inárcsra, Csévharasztra. Ujlen-^ gyei község például a har-^ mincas évek elején amolyan^ kis tanyaközpont méretű tele- ^ pülés volt. Ma pedig fejlett,^ virágzó, módos, rendezett kis^ község. Élvezet rajta végig- ^ menni... í y Az erdészek útmutatása^ nyomán felkeresem a vidék ^ érdekes helyeit. Megnézem aí pusztaházat, ahová valamikor a nagykőrösi urak jártak vad­pecsenyére. Az utolsó puszta­bíró 1929-ben halt meg. Most egy erdész lakja a nevezetes épületet. Felkeresem az Akasztóhegyet, ahol állítólag Bogár Imre betyárvezér em­bereit végezték ki. A hegyte­tőt Sztalinyec ekéje szabdalta fel. A kifordított föld elárul­ja; a hegytető kúpja hordott agyag a futóhomotoból álló hatalmas buckán. A tetőn csontok fehérednek a száraz gyom között... A régi Far­kasordító dombon új erdő nö­vekszik. Az Akasztóhegy mel­letti Barlangos környéke szin­tén új erdő és cserjés. A Vaj­kéi tóból kiszáradt a víz, alig van már egy kis nádas a kö­zepén. Búcsúzóul felkapaszko­dom a dombra, ahonnan az írás tanúsága szerint Móricz Zsigmond is szétnézett a tá­jon. Alig látok valamit, mert azóta erdőt telepítettek itt mindenütt. A fák felnőttek, s elvették a kilátást. A domb­tetőn, ahol a harmincas évek­ben még öreg iskola állt, most csak néhány bokrot zörget a szél... A közeli sűrűben szalma­tetős ház látszik: Bogár Imre csárdája, valamikor nagy pi­henőhelye a marhát hajtó le­gényeknek és kereskedőknek. Most Dodok József vadőr la­kik benne családjával. Kör­bejártam a tomácos paraszt­házat, megnéztem, hol szakadt be húsz évvel ezelőtt az ud­var alatt vezető hajdani alag­út, amely a Turjános felé adott menedéket a megszorult betyároknak. Bent a pitvar­ban pedig Dodókék 17 éves Mária lánya plafonig magaso­dó rámán magyar perzsa­szőnyeget sző, amit exportra szállít egy pesti háziipari szö­vetkezet ... így hal meg a „romantika”. Betyárhistóriák helyett perzsaszőnyeggel szol­gál külföldnek az ősi puszta... Hazafelé menet Újlengyel határában fordulunk a Nyár­egyházára vezető kövesútra. Párszáz méter után már jól ápolt kertészet mellett szalad i az autó. Az esőágyúk szikráz- i va szórják a vizet a száraz- ] ságtól tikkadt földre. Ez márj a mai kép, a mai agrárkultú-; ra az alföldi pusztaságban...: I Tenkely Miklós Jelenet a Koldusoperából Majsa Pál és felesége ak­kor tudták csak meg, hogy Taormina létezik a Glóbuson, amikor Majsa becsének első levelét megkapták. Taormina híres városa Olaszország szi- ciliai vidékének, az elmúlt esztendőkben még filmfeszti­válokat is rendeztek ott. Mindez Majsának merőben új volt, s kíváncsian forgat­ta kezében öccse levelét, s az­zal tette le: ez a Jancsi ki tudja még hová elvetődik a világon, gyermekkorában is kalandozó, soha meg nem nyugvó volt. A dolog előtörténetéhez tar­tozik, hogy Majsa Jánost még 1944-ben vitték Nyu­gatra, tejfelesszájú levente­ként a nyilasok, s 1945-ben nem jött haza, hanem nya­kába vette a világot, de se­hol nem találta meg a sze­rencséjét. ügy került Taor- minába is, mint a templom egere. Itt azonban rámo- solygott Fortuna istenasz- szony, ha szerencsének lehet nevezni Migliacci hentes- mester Liza leányának kezét. A harmincegy esztendős János és a harminc eszten­dős Liza örök hűséget es­küdtek egymásnak, s János lelkendezve számolt be le­velében a nagy eseményről. A fiatal pár nem sokáig örülhetett egymásnak, fél évvel a nász után János au-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom