Pest Megyei Hirlap, 1961. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-27 / 228. szám
VEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK f AZ MSZMP PESÍ. MEGGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP v. Évfolyam, 228. szám Áll* 50 FUJ.FII i96i. szeptember 27. szerda Vita a napirendről az ENSZ-ben Tegnap összeült a Biztonsági Tanács Az ENSZ-közgyűlés hétfő délutáni, magyar idő szerint esti ülésén az általános politikai vita keretében felszólalt Prado perui elnök. A közgyűlés ezután áttért az általános ügyrendi bizottság javaslatainak megvitatására. TASZSZ jelentés szerint a közgyűlés Portugália képviselőjének tiltakozása ellenére napirendre tűzte az angolai helyzet kérdésének megvitatását. Ugyancsak úgy döntött, hogy megtárgyalja a Dél-Afrikai Unióban folytatott fajüldözés problémáját is. A Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia küldöttei indítványozták, hogy a nukleáris fegyverkísérletek eltiltására vonatkozó szerződés megkötésének kérdését az általános és teljes leszerelés közös problémájának keretében tárgyalják meg. Hangsúlyozták, hogy a jelen körülmények között, amikor a nyugati hatalmak fokozott fegyverkezési versenyt folytatnak, a nukleáris fegyverkísérletek eltiltása kérdésének elkülönítése az általános és teljes leszerelés közös problémájától, csak félrevezetheti a világ közvéleményét. A közgyűlés 85 szavazattal 10 ellenében, három küldöttségnek a szavazástól történt tartózkodása mellett úgy határozott, hogy külön tárgyalja meg a nukleáris fegyverkísérletek eltiltásának kérdését. A közgyűlés 48 szavazattal 14 ellenében és 35 küldöttség tartózkodása mellett napirendre tűzte az úgynevezett tibeti kérdést. A Szovjetunió képviselője tiltakozott e napirendi pont beiktatása ellen és rámutatott a közgyűlés elé terjesztésének törvénytelenségére, mert Tibet mindig a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen része volt és az is lesz. Indonézia küldötte felhívta a delegációk figyelmét annak a képié'en helyzetnek kialaku-. lására. hogy a Kínai Népköz-j társaság törvényes képvise- • lőjének távollétében próbál-' ják a szóbanforgó „kérdést ’ megvitatni. Tibet — hangsúlyozta a szónok — a Kínai Népköztársaság kormányának fennhatósága a'á tartozik és: már jóval a Kínai Népköz-: társaság megalakulása előtt is Kína szerves része volt. Minden Kínával összefüggő, de különösen Kína területével összefüggő kérdés megvi-: tatásának előfeltétele kell, i ho3v lesyen — mondta Indo-Í nézia képviselője — az emlí-: tett ország törvényes küldötté- ■ nek kötelező jelenléte. • Az Egyesült Államok küldöttségének, szavazógépezete szembehelyezésével sikerült becsempészni a napirendbe az úgynevezett magyar kérdést.: E kérdés napirendre tűzésére 52 küldöttség szavazott,: ellene 15, 30 pedig tartóz-, kodott a szavazástól. Mint ismeretes, Uj-Zéland küldöttsége javasolta Kína ENSZ-kép- viselete kérdésének napirendre tűzését. *orin, a Szovjetunió küldötte e javaslatról szólva, kijelentette: a kérdés ilyen megszövegezése feltárja a nyugati hatalmaknak azt a szándékát, hogy lehetőséget teremtsenek maguknak megfelelő mesterkedésekre és a rendkívül fontos probléma megoldásának huzamosabb elhalasztására. Hangsúlyozta, hogy itt csak a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-beli jogainak helyreállításáról lehet szó. így is kell a kérdést megszövegezni. A közgyűlés elhatározta, hogy mind a Szovjetunió, mind Uj-Zéland javaslatát megvitatja. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint napirendre tűzték még az Egyesült Államok agresz- sziója ellen emelt kubai panaszt, az algériai helyzet megvitatását, valamint a lakosság növekedésének a gazdasági fejlődésre gyakorolt befolyásáról előterjesztett svéd—dán javaslatot. A közgyűlés kedden 16 órakor (magyar idő) folytatta munkáját. Az ülés nagy eseménye volt Gromiko szovjet külügyminiszter, az esti órákban elmondott beszéde. Magyar idő szerint kedden 14.45 órakor Barnes, libériái küldött elnökletével összeült a Biztonsági Tanács, hogy megvitassa a Mongol Népköz- társaság, Sierre Leone és Mauritánia felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Az ülésen felszólalt a chilei külügyminiszter, Ceylon képviselője és Nagy-Britannia küldötte. A Biztonsági Tanács egyhangúlag — tizenegy szavazattal — úgy döntött, hogy felvételre ajánlja Sierra Leo- ne-t az ENSZ-közgyűlésnek. A Biztonsági Tanács ülésének folytatását helyi idő szerint este nyolc órára, magyar idő szerint szerdán hajnali három órára halasztották. Olajkályha, búvárszivattyú Minden megtalálható ezen a helyen. Legalábbis alkatrészeiben. Még a Wartburg és Tátra Autógyárnak is szállított a Váci Könnyűipari Öntöde és Alkatrészgyár. — Most miről érdeklődhetünk? . — Egzotikummal nem szolgálhatunk, de egy-két érdekesség így is akad — ezt mondja Kristóf András főművezető. — öntjük a búvárszivattyú alkatrészeket. Ezenkívül mi készítjük a Mekalór olajkályhák öntött alkatrészeit. Ez havi ezer-ezerkétszáz garnitúrát jelent. — A vásáron láttuk a magyar Welox nyomdagépet. — Ehhez is van egy kis közünk. A több mint másfél tonnás talapzati részt alkotjuk itt, Vácott. Mondhatom, hogy igen nehéz munka, mert 49 öntőmagból egyszeri öntéssel alakítjuk ki a kívánt formát. — Hiba nem történt eddig? — Tizenkét munkánkat a legjobb minőségben . öntöttük. A rendelők elégedettek. És mi tudjuk, hogy nem dolgoztunk rosszul. — A hír mindannyiunk számára örömöt jelent. — A mi legnagyobb örömünk az, hogy öntvényeink több mint negyed része a legprecízebb módszerrel, héj- magformázással készül. Itt már alig marad felületi megmunkálni való. S mindezt úgy értük el, hogy selejtünk hat százalék körül mozog. A mi számunkra ez a „szenzáció”. (tgy) Olvasók fóruma Nagy tűz a monorí Szárazhegyen Eredményes munkaexport — hússzoros ár Minden erőt és időt ki kell használni a szántásra és a vetésre A megyei Sandes főagronómusának tájékoztatója (Tudósítónktól) A megye szövetkezeti parasztsága ezekben a napokban és a következő hetekben az őszi betakarítással, az őszi vetések alá való talajelőkészítéssel és vetéssel van, illetve lesz elfoglalva. Az őszi feladatok legalább olyan megterhelést jelentenek, mint nyáron a gabonafélék betakarítása, de ha számításba vesszük azt is, hogy az időjárás akadályokat gördíthet munkájuk elé, akkor az őszi feladatok elvégzése még nehezebbnek tűnik. Jelenleg például a hónapok óta tartó szárazság nehezíti a szántást és a vetést. A megyei tanács mezőgazdasági osztályára beérkezett jelentések — amint erről Győri Mihály főagronómus- helyettes tájékoztatta munkatársunkat — is arról számolnak be, hogy csaknem valamennyi mezőgazdasági munka késedelmet szenved. A vetőszántással például a megye gépállomásai 37 százaléknál tartanak, az őszi mélyszántásnak pedig 27 százalékát végezték el. Egy hét alatt mindössze 13 ezer hold földet szántottak fel, ami rendkívül csekély teljesítmény. A mező- gazdasági osztály munkatársai azt tapasztalják: noha a gépállomások jelentik, hogy gépeik javarésze két műszakban dolgozik, mégsem használják ki az időt. Egy hét alatt legalább 20—25 ezer hold szántást kellene elvégezniük a mostani gépi kapacitás mellett. A gépállomások azzal sem védekezhetnek, hogy kevés a szántásra alkalmas terület. A ÉJJEL IS SZÁNT A TRAKTOR múlt hét végéig mintegy 18 ezer hold kukoricát és 21 ezer hold burgonyát takarítottak be a szövetkezetek. Ezeken a területeken dolgozhatnának a traktorok. A mostani időszak egyik legfontosabb feladata a talajelőkészítés meggyorsítása. A szakemberek véleménye szerint feltétlenül fontos, hogy a szántás után rögtön végezzék el az úgynevezett kiegészítő talajmunkákat, a fogasolást, a disztillerezést vagy a hengerezést. Az őszi gabonafélék vetésénél is lemaradás mutatkozik. Az őszi takarmánykeverékek vetésében 34 százaléknál tartanak, az őszi árpa vetéstervét 36, a rozsét 12 százalékra teljesítették eddig a megye termelőszövetkezetei. Ahhoz, hogy október 25-re befejeződjön a megyében a vetés, minden vetésre alkalmas időt és erőt ki kell használni. Az utóbbi egy hét alatt ugyanis mindössze 8000 holddal növekedett az ősziekkel bevetett terület. A gépállomások vetési kapacitása három és félezer hold naponta. A termelőszövetkezetek tulajdonában levő gépekkel is legalább ennyit el lehet vetni. A technikai feltétel tehát biztosított a vetés meggyorsításához. Sokkal inkább a téves nézetek akadályozzák a vetési munkákat. Egyes termelőszövetkezeti vezetők szerint száraz a föld, sok kiegészítő talajmunkát kell végezni ahhoz, hogy kellően előkészítsék a vetéshez a talajt. Mások szerint a száraz földben a talaj harmattól kicsírázik ugyan a gabona, de elegendő nedvesség hiányá- ' ban elszárad. A megyei ta- J nács szakembereinek vélemé- í nye szerint í nincs igazuk azoknak, akik különböző okokra t hivatkozva halogatják a l vetést. { Ha nehéz körülmények kö- \ zött is, de lehet dolgozni a \ földeken. Mit tesznek azonban \ ezek a tsz-vezetők akkor, ha ; — a tavalyi őszhöz hasonlóan 5 — beköszönt az esős időszak? j Erre ugyanis most már min- \ dennap számítani lehet. í Az aszódi járás termelőszö- '•/ vetkezeteinek eddigi eredmé- \ nye a vetésben — rozsból har- $ mine, őszi árpából hatvanhét, őszi takarmánykeverékekből 5 harmincnyolc százalékra telje- \ sítették vetéstervüket — azt bi- $ zonyítja, hogy a nagy száraz- ság ellenére is lehet megfelelő \ magágyat készíteni és idejé- \ ben földbe tenni a magot. Hogy mennyire a vezetőkön \ múlik a vetés meggyorsítása, azt legjobban bizonyítja az j egymással szomszédos két já- \\\ rás, az aszódi és a gödöllői \ vetésben elért eredménye. £ Amíg az aszódiak a rozs vetés- £ tervét 30 százalékra teljesítetA Gödöllői Gépállomás 45 erőgépe dolgozik éjszaka. Képünkön: Majoros János DT 413-as lánctalpas traktorral szántja a kérepesi Kossuth Tsz földjét (MTI foto. Fehérvári Ferenc felv.) ték, addig a gödöllőiek mindössze öt százalékra. Az őszi betakarítási munkák közül leginkább a kukorica betakarítása sürget. Igyekezni kell ezzel egyrészt azért, mert a szárazság miatt a termelőszövetkezetek egy része nagy takarmányhiánnyal küzd, így a kukoricaszár het- ven-nyolcvan százalékát be kell silózni, másrészt azért, mert kukorica után elég nagy területen kerül még az idén földbe az őszi gabona. Minden lehetőséget meg kell ragadni a betakarítás meggyorsítására és a silózásra. A termelőszövetkezeti vezetőségek határozzák meg, melyik kukoricatábláról takarítsák le előbb a tagok a termést. A gépállomások is nyújtsanak segítséget a kukoricaszár betakarításához. A Monori Gépállomáson például cséplőgépeket alakítottak át szártépésre. Ha egyes termelőszövetkezetekben nem is tudják a közeljövőben besi- lózni a kukoricaszárat, legjobb, ha mihamarabb kúpokba vagy kazlakba rakják. A termelőszövetkezetek a gépállomások segítsége mellett a maguk eszközeit is használják fel a szántás-vetés és a betakarítás meggyorsítására. A lófogatok beállításával mentesítsék az erőgépeket a szállítástól. Ha nincs elegendő lófogat, úgy a TEFU-tól igényeljenek kocsit. A megye kétszázhat termelőszövetkezete közül ez ideig mindössze tíz jelentette be igényét a Teherfuvarozási Vállalatnál. A mostani kedvező útviszonyok mellett a tehergépkocsik beállításával sok traktort lehetne átcsoportosítani a szántáshoz és vetéshez. A száraz időjárás gátolja ugyan a szántást és a vetést, de amint a megyei tanács mezőgazdasági osztályán mondották, ezekkel a munkákkal nem lehet késlekedni. — ms — Kitüntették a bátor autóbuszvezetőt Tegnap délelőtt Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter a Szocialista Munkáért Érdemérmet nyújtotta át Bujdosó József autóbusz- vezetőnek, aki az égő autóbuszból élete kockáztatásával vezette ki a vak zenészeket. Kossá István miniszter meleg szavakkal méltatta Bujdosó József helytállását, hős tettét és példaképül állította őt a közlekedés dolgozói elé. A TÉNYEK BESZÉLJENEK!