Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-26 / 201. szám

Atlétáink a vidéki bajnokságon, megyei villám sakk CSB, Dunakanyar Kupa teniszviadal, Vecsés—Nagykőrös labdarúgó-mérkőzés Hétvégi sportműsor Szombat—vasárnap Szolno­kon bonyolítják le az orszá­gos vidéki atlétikai bajnoksá­got. Népes mezőny vetélke­dik majd, természetesen a rajthoz állnak a Pest megyeiek is. ★ A labdarúgó NB II-ben az ötödik forduló következik. Az eddig kitűnően szereplő ve­retlen Ceglédi Vasutas nehéz feladat előtt áll Soroksáron az Egyetértés otthonában. Az NB III-ok csak a harma­dik fordulót vívják. A jó raj­tot vett Csepel Autó esélyes­ként veszi fel a küzdelmet Esztergom ellen. A Pilisi Bá­nyász a tavaly még NB Il-es Elektromossal játszik. Mind­két csapat két pontot szer­zett, s a pályaelőny a Tromos sikerét ígéri. Rácáfolva a ki­tűnő tavaszi szereplésre, a Szentendrei Honvéd igen gyengén kezdett. Csoportjá­nak utolsó helyén, pont nél­kül áll. Vasárnap az éllovas Izzót fogadja, s kérdéses, hogy beiratkozik-e a „pontosok” so­rába. Az Északi csoportban a Váci SE a hatodik helye­zett Sashalom ellen mérkő­zik idegenben. A tavaly még NB Il-es váciak eddig még kevés babért szereztek, s dön­tetlennél jobb eredményre aligha számíthatnak. Kartal- ra a Kisterenyei Bányász lá­togat, a két egypontos csapat közül a pályaelőnyt élvező Pest megyeiek látszanak esé­lyesebbnek. A megyei bajnokság műso­rán igen sok érdekes össze­csapás szerepel. Nehéz ki­emelni közülük, elsősorban a Vecsés—Nagykőrös találkozó ígér nagy küzdelmet. Vasárnap rendezik Pest me­gye 1961. évi villám sakkcsa­pat bajnokságát a Budai Já­rási Tanács földszinti kultúr­termében. Nevezni a helyszí­nen is lehet reggel 9 óráig. Négytagú csapatok küzde­nek, az együttesek két tarta­lékot is hozhatnak magukkal. A legjobb magyar tenisze­zők részvételével már tegnap megkezdődött Alsógödön a Dunakanyar Kupa viadal. A verseny ma folytatódik, s va­sárnap a döntőkkel ér véget. ★ A kézilabda férfi NB II har­madik fordulója ismét érde­kes mérkőzéseket ígér. Az otthonában játszó Váci Fonó ha győz, elkerülhet a veszé­lyes zónából. Az idegenben pá­lyára lépő, meggyengült Csö­mör, viszont szinte teljesen esélytelenül áll ki a Telefon­gyár ellen. A nőknél a bajnok­jelölt KÖZÉRT valószínűleg megerőltetés nélkül nyer Vá­cott. A megyei férfi I. osztályban csonka forduló kerül sorra, mert a Ceglédi Honvéd—Váci Kötött, valamint a Váci Spar­tacus—Zebegény mérkőzést későbbre halasztották. A csonka fordulóból a szi­geti rangadó, a Tököl—Rácke­ve összecsapás emelkedik ki. A jó erőben levő Abony el­len Dunakeszinek meg kell küzdeni azért, hogy a két pontot otthon tartsa. Vasárnap indul a megyei női bajnokság, s méghozzá mindjárt helyi Váci Kötött- mérkőzéssel. rangadóval, a -Váci Húsos RÉSZLETES MŰSOR Szombat ATLÉTIKA. AZ országos vidéki bajnokság első napja (Szolnok, MAV-pálya. 15). A hadseregbaj­nokság első napja (Tüzér iRca, 16). fi GYEPLABDA. NB I. Gödöllői Vasas—-Bp. Építők I. (Gödöllő, 16, Liszka, Moser). ÖKÖLVÍVÁS. A hadseregbajnok­ság második napja (Gyöngyös, 10 és 16), SPORTLÖVÉSZET. Hadsereg­bajnokság (Nagytétény. 9). MHS országos bajnokság (Marcibányi tér, 8, 11. 15). TENISZ. A Dunakanyar Kupa viadal második napja (Alsógöd, 9). Vasárnap ATLÉTIKA. Az országos vidéki bajnokság második napja (Szol­nok. MAV-pálya, 10 és 14.30). A hadseregbajnokság második nap­ja (Tüzér utca. 9.30). KÉZILABDA. NB II. férfi. Te­lefongyár-Csömöri KSK (Mogyo­ródi út, 10. Márton). Váci Fo­nó-Testvériség (Vác, 10.10, Hor­váth n.), NB n. női: Váci Forte— KÖZÉRT (Vác, 9.15, Eősze). * Megyei férfi I. osztály. Nógrád­veröce—Vecsés (Nógrádverőce, 10, Katona), Budakalász—Ceglédi Épí­tők (Budakalász, 9, Rusznyák), Du­nakeszi, Vasutas—Abony (Duna­keszi. U.30. Tóth). Tököl—Rácke­vei Gimnázium (Tököl. 16, Eisen). Megyei férfi II. osztály. UUő— Csömör H. (Üllő, 10, Zsák), Gö­döllői Vasas—Hévizgyörk (Gödöl­lő, 10, Barna). Megyei női bajnokság. Buda­kalász—Ceglédi Építők (Buda­kalász, 10.15, Kazai). penc—Vecses (Penc, 15, Dévényi), Váci Kötött- Váci Húsos (Vác, Sallai utca, 9.30, Kertész). LABDARÜGAS. NB II. Keleti csoport: Egyetértés—Ceglédi VSE (Soroksár, is. Magyar L.). NB III. Északközép csoport: Cse­pel Autó—Esztergom (Dunaha- raszti, 16, Kiss T.. Glőzik, Berta), Elektromos—Pilisi Bányász (La­torca u„ 16.30, Jenővári), Szent­endrei Honvéd—Izzó (Szentendre, 16, Keresztfalvi, Kirchner. Kaba- tek). Északi csoport: Sashalom— Váci SE (Nagyicce. Pirosrózsa u.. 16. Hargitai), Kartal—Kist erezve (Kartal. 16, Antal, Varga. Galda). Megyei bajnokság: Pécel—Gö­döllő (Pécel, 16.30. Püspöki. Zsó- ka, Lékó), Ceglédi Építők—Ceg- lédbercel (Cegléd, 16,30, Kaiser, Szórádi. Földi). Monor—Pilisi KSK (Monor, 16.30, Császár, Üveges, Ba­dacsonyi), üllő—Szigetújfalu (Ül­lő, 16.30, Horányi, Bencsik, Ba­logh), SZTK—Bag (Szlgetszer.t- miklós, 16.30, NábeTek. Herczeg, Kőhalmi). Vecsés—Nagykőrös (Ve­csés. 16.30, Huszák, Abrahám, Bu­dai), Albertirsa—Dunaharaszti (Albertirsa, 16.30, Tihanyi, Hídvé­gi. Breznai). Váci Vasutas—Fóti SE (Felsőgöd, 16.30. Halász, Gá­bor. Urbán). Megyei ifjúsági bajnokság: A találkozóik a fenti párosításban, 15 órakor kezdődnek, és a mér­kőzéseket az első partjelző vezeti. Területi bajnokság. Északi cso­port: Szigethalom—Felsőgöd (Szi­gethalom, 16.30. Kelemen, Mada­rász). Dunabogdány—Isaszeg (Du- nabogdány, 16.30, vadász, Ignat- kő), Túra—Szentendrei Építők (Túra. 16.30. Törőcsik, Szelepcsé- nyi). Érdi Traktor—Dunakeszi Ki­nizsi (Érd. 16.30, Dombai, Boltos). Veresegyház—Tököl (Veresegy­ház, 15.30, Tóth János. Fe’.szner), Kistaresa—Váci SE II. (Kistarcs3, 16.30, Schuck. Pál). Kiskunlachá- za—Aszód (Kiskunlacháza, 16.30, Müller, Simák ír.). Déli csoport: Budakeszi—Gyöm- rő (Budakeszi, 16.30, Horváth L., Mucsi). Dunakeszi Vasutas—Mag­lód (Dunakeszi. 16.30, Józsa B.. Tóth). Nagykáta—Érdi Építők (Nagykáta, 16.30. Miklós. Nagy P.). öcsa—Ceglédi VSE n. (öcsa, 15.30, Susán, Vasas), Ecser—Far­mos (Ecser. 16.30, Kozma, Fer- eslk), Törökbálint—Abony (Tö­rökbálint. 16.30. Fazekas, Ga- láth), Cjharíyán—Budaörs (Üj­hartyán. 16.30 Ripp. Tód). Területi ifjúsági bajnokság. A találkozók a fenti párosításban. 13 órakor kezdődnek, a íelnőtt- ir.érkőzések partjelzőinek vezeté­sével. ÖKÖLVÍVÁS. Hadseregbajnok­ság döntője (Gyöngyös). SAKK. Megyei villám csapat- bajnokság (XI.. Karinthy Frigyes u. 3.. 9.30). SPORTLÖVÉSZET. Az MHS or­szágos bajnokságának második napja (Marczibányi tér, 8 és 12). TENISZ. Dunakanyar Kupa (Al- sőgöd, 9). A luzsnyiki stadion sportpalotá­jában csütörtökön rendezték meg a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok válogatott férfi tornászai között a második nagy erőpróbát. A találkozó a Sahlin és Tyitov nélkül felálló szovjet válogatott 288,5:282,33 pontarányú győzelmé­vel végződött. Az amerikai tor­nászok augusztus 27-én Lenin- grádban bemutatón vesznek részt. innen-onnan Elkészült a megyei férfi röplabda-bajnokság sorsolása. A küzdelmek szeptember 3- án kezdődnek 10 csapat rész­vételével. + A ráckevei JTST agit.-prop. bizottsága sportszerűségi ver­senyt írt ki az összevont lab- darúgó-bajnoiksógban szereplő csapatok részére. A győztes ju­talma egy futball-labda, a to- vábbbi két helyezett oklevelet kap. ★ Készülődnek ökölvívóink a szeptember 9-én Székesfehér­PEST MEGYEI HtULAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács laoia Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadla a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csoüánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budanest. VTI1. Blaha Lujza *Ar ” Telefon: 343—100. 112-220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terleszti s Maavar Posta. Elő­fizethető a heívt oosfahlvataloknó: és kézbesítőknél Előfizetési díj l hónapra 11 forint várott sorrakerülö Fejér me­gye—Pest megye felnőtt via­dalra. ★ A Váci SE vezetősége mér­legelte az NB III-as labdarú- i gó-csapat vasárnapi szereplé­sét. A Salgótarjáni Kohásztól elszenvedett vereséghez hozzá­járult néhány játékos sport­szerűtlen magatartása, lélek­telen játéka. Ügy döntött, hogy nem tart igényt Czuczor Al­bert további szereplésére. Megköszönve eddigi ötéves váci működését vált meg a sportolótól. Neugan József csa­patkapitány létére többször kijelentette, hogy nem kiván az egyesület színeiben játsza­ni. Ezért a vezetőség megkö­szönte eddigi 15 éves szerep­lését, s úgy határozott, hogy nem tart igényt az ó játékára sem. A vezetőség foglalkozol' még a többi sportoló maga­tartásával, munkához való vi­szonyával, s a mulasztást el­követőket írásban figyelmez­tetni fogja. Hágában, az ifjúsági salskvi- lág bajnokság küzdelmei során, csütörtökön bonyolították le a negyedik fordulót. A hat játszma közül három függőben maradt. Nagy Béla a skót Thomsonnal ját­szott, s a találkozó döntetlen eredménnyel végződött. Chet Jastremski, az ismert ame­rikai úszó, a kaliforniai Fresno- ban a 110 yardos mellúszásban is új világcsúcseredményt ért el, 1:09.G perccel. A régi világrekor­dot az ausztrál Gathercole tar­totta. 1:12.4 perccel. Jastremski- nek öt napon belül ez a negyedik világrekordja, így tehát ő is nagy­ban hozzájárult ahhoz, hogy a kö­zelmúltban 12 úszóvilágcsúcs szü­letett. Szombaton és vasárnap az ötö­dik forduló hét mérkőzésével folytatódik az 1961—62. évi NB I. osztályú labdarúgó-bajnokság. Ma egy mérkőzés lesz, éspedig Cse­pelen, ahol a gyáriak a Salgótar­jánt fogadják. BÜSZKÉN, DE NEM ELBIZAKODOTTAN Szorgos edzésekkel készülődik a Ceglédi Vasutas az idény három legnehezebb mérkőzésére A Ceglédi Vasutas átszer­vezett NB Il-es labdarúgó- csapata eddigi négy mérkő­zésén kitűnően szerepelt. Még veretlen, s nem kapott gólt. Szerencse? Véletlenek soro­zata? Vagy az ellenfelek gyen­gesége? — Ezek magyarázzák a sikert? — Egyik sem — válaszolt szerényen Gál József, a CVSE szakosztály-vezetője. — Ami­kor az elmúlt év végén sike­rült meglcapaszkodni az NB 11-ben, már akkor elhatároz­tuk, hogy ősszel egész más gárdával veszünk részt a küz­delmekben. Senki se értse fél­re, arait mondok. Jó játéko­sok azelőtt is voltak a sport­körben, akik most az átszer­vezés, a kiegészítés során olyan együttesbe kerültek, amilyent képességeik szerint már évekkel ezelőtt megérde­meltek, volna. Mimiin játékos a megfelelő poszton Kökény véglegesen a neki legjobban megfelelő jobbszél­ső posztra került, s kitűnően bevált. A középhátvédet ját­szó Gyikó I tudása a csatár­sor tengelyében sokkal job­ban érvényesül. Gyikó II vi­szont korábban csatár volt, most pedig igen jó képességű védőjátékos. Csontos is a csatársorból került a fedezet­párba. A fiatal Laczkó az el­múlt évadban az Üllői Vasutasban mutatott igen jó formát, s nagyszerűen bele­illeszkedett az együttesbe. Czc- kus is újonc, Ceglédbercelről jött, nagymértékben csökken­tetté a csapat kapusgondjait. Kaltaneckerrel együtt igen jó képességű kapuvédő. Len­gyel Gyula és Lazányi Péter régi erősségei a Vasutasnak. Nagy Ferencnek már múlt­ja van. Az NB IlI-ban, majd az NB II-ben játszott végig egy-egy bajnokságot. A 18 éves fiatalember sok ötlettel gazdagítja az együttes játé­kát. Oláh József az iskola padjaiból jön a pályára. Az ifiből rögtön az első csapatba került, és sokszor a mezőny legjobbjának bizonyult a fe­dezet posztján. Pákozdi a ta­vaszi halványabb teljesítmé­nye után teljesen magára ta­lált. Józsa Benő biztosan áll a bal szélen. „Régi“ középhátvéd — új ediő Mednyánszky Rudolf két­ségtelenül az ország egyik legjobb NB Il-es középhát­védje. Rudi becsülettel állotta szavát, s az első adott alka­lommal visszatért oda, ahon­nan elindult. Magával hozta tízéves NB I-es tapasztalatát, kemény, erőtől duzzadó játé­kot és egészen kivételes irá­nyító képességet. A bajnokságra még „házi­lag” készülődött a csapat, s csak az első mérkőzés előtt néhány nappal érkezett meg az új edző, Túrái András. A kiváló szakember több NB I-es csapatnál is működött, s mint egykori csatár, elsősor­ban az ötösfogat tagjait ké­pezi tovább. A heti három edzésen szigorú fegyelmet tart. Az utánpótlás is jó. Ezt bi­Fér*i és női segéd­munkáso­kat azonnali be* »1 sz 'éssel felveszünk Vidékiektől taná­csi igazolást ké­jünk. munkácc7.3i- lás nincs. Jelent* V—**: DUNA KONZERVGYÁR. Bp. X., Gém U. 4. Anyagkönyvelőt, könyvelői képesítéssel és gyakorlattal azon­nali belépéssel felve­szünk. Fizetés 1250 Ft. — Cím: Gépállomás. Nagykőrös. Útiköltsé­get csak felvétel ese­tén térítünk. Segédmunkásokat fel­vesz a Dunamenti Éní- töipari KTSZ. Jelent­kezni lehet: Felsőgöd. Baiosv-Zsil1n«zkv út 1 Monori-erdőn 306 n.-ö’ duplatelek eladó. _ _ Cím: Gábor J. Bp. vili., Puskin u. 14. Monori vágóhídi dűlő­ben egy új borpince eladó. Érdeklődni le- het: Monor, Ady u. 4. Bontásból gerenda, léc, deszka eladó. Bp. X., Jászberényi út 40 986. (Italbolt mel­lett.) Bejárónőt keresek. _ Dr. Balogh József, Monor, Mátyás király utca 18. Azonnal beköltözhető kis családi ház Monor. Szabó Ervin utca 21 =;zám alatt eladó. Ér­deklődni lehet; Arany János utca 4. sz. alatt. zonyítja, hogy a CVSE saját nevelésű játékosai közül töb­ben — Nagy, Oláh, Józsa, Molnár, Kovács Zoltán, Ócsai, Császár — már az első csa­patban is szóhoz jutottak, s beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Meddig tart a góltalanság ? — Az eddig elért eredmé­nyek — amelyekhez nagy se­gítséget adtak a város vezetői — szépek. De egyben köte­leznek is. Még erőteljesebb munkára, jobb összjátékra, főleg arra, hogy az együttes továbbra is fegyelmezetten, céltudatosan küzdjön. Most három igen nehéz mérkőzés előtt áll a csapat. Az éveken keresztül Cegléden veretlen Egyetértés és a tavaly még NB I-es Diósgyőri VTK és a Debreceni VSC igen nagy fel­adat elé állítja a gárdát. Lehet, hogy akkor megszű­nik a góltalanság, amellyel az NB I, NB II-ben csak a CVSE dicsekedhet? A ceglédi szurkolók meg­elégedetten veszik tudomá­sul a megújhodott csapat sze­replését. Meglepő nagy szám­ban látogatják a mérkőzése­ket és lelkesen buzdítják a Vasutast. A ceglédi szurkolók végre megkapták az igényeik­nek megfelelő csapatot, az új csapat pedig az eredmények­nek megfelelő szurkológárdát. — Nincsenek vérmes remé­nyeink — fejezte be Gál Jó­zsef. — Legfőbb vágyunk az, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. Mindent elköve­tünk az ifjúság nevelése, az utánpótlás biztosítása érdeké­ben. — rossi — Vívók és kosárlabdázók rajtja az Universiadén Bár a szófiai nemzetközi nyári főiskolai játékok hiva­talos megnyitására csak ma este kerül sor, két sportág­ban — a vívásban és a ko­sárlabdában — pénteken már megkezdődtek a küzdelmek. Legkorábban a férfi tőr egyéni verseny mezőnye lé- pet pástra. A magyar színe­ket Kamuti László, Kamuti Jenő és Gyuricza József kép­viselte. A magyar vívók aránylag jól szerepeltek az első fordulóban. Kamuti László és Gyu­ricza viszonylag köny- nyebben, Kamuti Jenő pedig nehezebben har­colta ki a továbbjutást. Három-három győzelem volt szükséges ahhoz, hogy egy-egy versenyző tovább­juthasson. Kamuti Jenő az első csőriében legyőzte az osztrák Behrend.et (5:0), majd a holland Van Geldent (5:2) és a lengyel Dotkat (5:1). A második csoportban Ka­muti László 5:2-re győzött a lengyel Kaczmarek, 5:4-re a japán Manó és 5:0-ra a bol­gár Gheorghiev ellen. A harmadik csoportban Gyuricza a lengyel Skrudli- kot 5:4-re, az olasz Casalinit 5:4-re és a luxemburgi Wolfot 5:3-ra győzte le. ★ A Slivnica kis sportcsar­nokban került sor a főisko­lai férfi kosárlabda-csapa­tunk első találkozójára. Magyarország kosárlabda­együttesét a D-csoportba sor­solták Bulgáriával, Hollan­diával és az NSZK-val együtt A magyar válogatott első ellenfele a nyugatné­met együttes volt. Magyarország—NSZK 94:64 (50:27). Megkezdődött a megyei csillagszerző sakkverseny A már hagyományos megyei csillagszerző sakkverseny csü­törtökön megkezdődött. A 14 részvevő névsora sorsolási sorrendben. Szíván János (Pilisi Bá­nyász) I. osztályú sakkozó, Schaffer Iván (Pilisi Bányász) I. osztályú, Dobos Ottó (Bp. Postás) 1. osztályú, Fleck Fe­renc (Elektronikus) I. osztályú, Tóth Ferenc (Veszprémi Hala­dás) 1. osztályú. Lakó László (Tipográfia) mesterjelölt. Vá­nyai László (BEAC) I. osztá­lyú, Szilárdffy Gyula (BEAC) mesterjelölt, M. Kovács Lász­ló (BEAC) I. osztályú csilla­gos, Csenteritz Béla (KIS- TEXT) I. osztályú, Pottornyai László (Elektronikus) l. osztá­lyú csillagos. Vörös László (Elzett) í. osztályú, Wollák Zoltán (Angyalföldi Sportis­kola) I. osztályú, dr. Dózsa János (Pilisi Bányász) 1. osz­tályú. A verseny a Budai Járási Ta­nács földszinti kultúrtermé­ben kerül sorra (Bp. XI. Ka­rinthy Frigyes u. 3.) kedden és csütörtökön délután fél hat­tól, fél kilencig. A függőjátsz- mákat szombatonként 15.30-tól bonyolítják le. Az I forduló eredményei: Szíván—dr. Dózsa függő. Do­bos—Vörös függő, Fleck—Pot­tornyai függő, Tóth—Csente­ritz 0:1, Ványai—Szilárdffy 0:1. A Schaffer—Wollák, vala­mint a Lakó—M. Kovács mér­kőzést elhalasztották. A II. forduló kedden kerül sorra a következő párosítás­ban: dr. Dózsa—Szilárdffy, M. Kovács—Ványai, CSenteritz— Lakó, Pottornyai—Tóth, Vö­rös—Fleck, Wollák—Dobos, Szivá ii—Schaffer. A kézilabda-bajnokság állása NB II. férfi Nyugati csoport 1. P. Dózsa 13 2. Komlói B. 13 3. Telefonsy. 13 4. Csőm. KSK 13 5. Szeg. EAC 6. Győri Fonó 7 Kaposv. H 8. Híradót. 9. Sz. MÄV 10. Váci Fonó 11. Tatabánya 12. Testvériség 6 2 6 1 6 — 5 2 1 212:177 21 2 239:264 19 4 224:164 18 5 201:206 14 6 195:203 13 7 223:204 12 6 185:186 12 6 175:181 12 6 174:189 11 7 187:201 10 8 180:229 9 L0 180:231 5 Megyei férfi H. osztály 1. Péceli MÁV 6 5 — 1 48:26 10 2. Csömör II. * 6 4 — 2 37:28 7 3. Hévizeyörk 6 3 — 3 56:53 6 4. Göd. Vasas 5 3 — 2 21:21 6 5. B*pí KSK * 6 1—5 18:52 1 6. Üllői VSC versenyen kívül * Egy büntetőpont levonva. Papp László szeptembei elején Kölnben lép szorítóba Papp László, háromszoros ökölvívó olimpiai bajnokunk szerdán késő este visszaérke­zett bécsi tárgyalásairól. Ezekről n többi között kije­lentette: szeptember 1-én, vagy S'án, az európai ranglis­ta harmadik helyezettjével, a nyugatnémet Peter Müllerrel vívok tízmenetes mérkőzést Kölnben. Müllert a szak'rö- 'ökben Bubi Scholz utódjának tartják nem lesz könnyű dol­gom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom