Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-26 / 201. szám
A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE V. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1961 AUGUSZTUS 26. SZOMBAT Tízéves a jászkarajenői Előre a békéért Tsz Jubilálnak! Tíz évvel ezelőtt, amikor még csak igen kevesen látták meg a termelőszövetkezeti gazdálkodás előnyeit, 1951-ben alakult a jászkarajenői Előre a bé'ié- ért Termelőszövetkezet. Az akkori elnök, néhai Tancsik Ferenc vezetésével e? * lelkes kis csoport, egy közös nevet viselő gárda hamarosan úrrá lett a nehézségeken és a legnehezebb napokban is helytállt. Csak ezzel lehet megmagyarázni azt a hatalmas fejlődést, amely a tsz-t jellemzi. Erről a fejlődésről, de még inkább a termelőszövetkezetben folyó munkákról beszélgettünk a napokban Matkovics Józseffel, a tsz elnökével. — Hány holdon arattuk az idén? — összesen 816 holdon arattunk és ezt a munkát már július 15-ére befejeztük. A 816 holdból 256 hold gabonát kézierővel, 560 holdat pedig két saját aratógéppel, egy gépállomási és egy szovjet gyártmányú kisegítő kombájnnal vágtuk le. Meg kell említenem Bognár Balázs aratógépvezető jó munkáját, aki másfél hét alatt egyedül mintegy 257 holdról vágta le a gabonát. — Milyen fontos munkát végeznek most a tsz tagjai? — A munkában soha sincs hiány. A betakarítás mellett a lucerna és széna kazalozása folyik. Ezzel kapcsolatban egy olyan érdekességet mondhatok el, melyet igen nagy örömmel hallottam, mert azt bizonyítja, hogy a tagok ■magukénak érzik már a közös gazdaságot. A múlt hetekben a nagy viharban három tsz-tag felmászott a féligkész lucernakazal tetejére és így testükkel, illetve súlyukkal akadályozták meg, hogy a szél kárt tegyen addigi munkájukban. Eredményes tevékenységük dicséretes. — Jelentős munkaerővel megkezdődtek a másodvetések is, sőt a silókukoricát már meg is kapáltuk. Folyik a burgonyaszedós, melyből az idényben 1200 mázsát adunk át a MÉK-nek. Nem hagy pihenni bennünket a 26 hold szőlőnk sem, a szórványgyümölcsösből pedig 110 mázsa barackot adtunk át az fmsz felvásárló telepének. A kertészetben a paprika a legjelentősebb, de fontos a dinnye és az uborka is. A négy hold paprikából közel 200 ezer forintos termést várunk, természetesen beleértve a már elszállított 35 mázsáért kapott jövedelmet is. Kommentárként még megjegyezzük, hogy a jubiláló fez nemcsak a jubileumi évben ért el szép eredményeket, mert az Előre a békéért Tsz vezetői és tagjai fogadják, hogy az elkövetkező években még ott is jó eredményeket érnek el, ahol most viszonylagos lemaradás mutatkozik. Andrássy Gyula M^antns! Az Abonyi Községi Tanács v. b. mezőgazdasági csoportja felhívja a lakosság figyelmét, hogy a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 5/1961. rendelete elrendeli a 18 hónaposnál idősebb tehenek, üszők, valamint nemre való tekintet nélkül a hathónaposnál fiatalabb borjúk nyilvántartását. A rendelet értelmében minden egyéni gazda vagy termelőszövetkezeti tag köteles az állományban bekövetkezett minden változást (eladás, vétel, levágás) a mező- gazdasági osztályon bejelenteni. Aki a bejelentést 30 napon beiül nem teljesíti, szabály- sértést követ el és a rendelet értelmében háromezer forintig terjedő bírsággal sújtható. Terven felül szállítanak gabonát a közös gazdaságok Maczó Béla elvtárs, a Terményforgalmi Vállalat vezetője, csak örömmel és a legnagyobb megelégedéssel beszélhet a város és a járás termelőszövetkezeteinek kenyérgabona-szállításai ról. — Az abonyi Uj Világ Tsz 400 mázsa szállítására kötött szerződést és ezzel szemben 1100 mázsát szállított. Az abonyi Kossuth 110 mázsával több sörárpát szállított, mint amennyire szerződést kötött, a kőröstetétleni Dózsa 100 mázsával többet adott át. — Kitett magáért a törteli Aranykalász is, hiszen a szerződött 171 mázsa helyett további 500 mázsát ajánlott fel a vállalatnak. — Elismerés illeti az al- bertirsai Dimitrov Tsz-t, amely 805 mázsával többet adott át a szerződöttnél és a Szabadság, amely kétszáz mázsával többet juttatott az állami felvásárlásnak, mint ameny- nyit szerződés szerint köTársadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás Kiss II. László ceglédi lakos hatósági bizonyítvánnyal igazolta a munkahelyéhez illetékes kifizetőhelyen, hogy mostohaanyját, Klément Ist- vánnét háztartásában eltartja, mivel annak semmiféle vagyona, sem jövedelme nincs. A tanúk vallomása alapján kiállított hatósági bizonyítvány igazolta mindkét tényt. Közben Klément Istvánná, mint Kiss II. László családtagja, többször részesült kórházi ellátásban. Feljelentésre a nyomozás tisztázta, hogy a kórházi kezelés idején Klément Istvánnénak háza és szőlőingatlana volt, férje, Klément István, akitől csak időnként, rövidebb-hosz- szabb ideig élt külön, abban az időben rendszeresen fuvarozott, két lovat tartott és mint borbély, kontárkodott. Klément Istvánná eltartásáról köteles volt gondoskodni. A Ceglédi Járásbíróság büntető tanácsa Kiss II. László ceglédi lakost társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért négyhavi felfüggesztett börtönbüntetésre és kétszáz forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, Kiss II. László fellebbezett. Tovább szépül a város A községgazdálkodási vállalat minden esztendőben jelentős összegeket költ a város reprezentatív lakóházainak tatarozására. Az idén a Teleki utca és Rákóczi út sarkán levő épületet tatarozták, több mint 600 ezer forintos költséggel. és még az idén elkészül az SZTK-palota tatarozása is. A jövő évben hárommiliót költ a vállalat erre a célra. Ennek keretében sor kerül a Kossuth tér sarkán levő emeletes ház felújítására, a Kossuth téri palikaház újjáépítésére, a Kossuth Ferenc utca 12. szám alatti ház és további három épület rendbehozására a Rákóczi úton. H OL MŰVELŐDJÜNK OL SZÓRAKOZZUNK A Kossuth Művelődési Házban szombat este a Kossuth Tsz rendezvénye lesz. Vasárnap este 5 és 7 órai kezdettel a Kossuth Filmszínházban a Napkelte előtt című, magyarul beszélő bolgár filmet vetítik. A MEDOSZ-kultúrliázban szombat és vasárnap este egyaránt táncmulatság és televízióközvetítés lesz. A Vasutas Otthonban ugyanklubélet csak mindkét napon és televízióadás. A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat Dózsa Filmszínházának kertrészében a Dúvad című magyar filmet vetítik este nyolc órai kezdettel. A Dózsa Kultúrházban szombaton és vasárnap klubélet és televízióközvetítés. teles lett volna teljesíteni. — Alig egyéves a két cegléd- berceli tsz, a Petőfi és a Rákóczi. A Petőfi 200 mázsával, a Rákóczi 75 mázsával teljesítette túl szerződéses kötelezettségét. — Imponálóan szép adatokat mondhatok a ceglédi termelőszövetkezetekről is. A Vörös Csillag 4500 mázsára szerződött s azt rendben leszállította, majd további 5—6 vagon szállítását Ígérte. A Lenin 3000 mázsára, a Petőfi 1400 mázsára, a Dózsa Népe 2500 mázsára kötött szerződést. Mindhárom tsz ezt rendben leszállította. — A Kossuth Tsz tizenöt vagon kenyérgabona szállítására kötött szerződést, amit pótszerződésben további hat vagonnal egészítettek ki. Ez nem dicséret! A kecskeméti Barnevál átvevői úgy látszik, nem tudnak tisztességet. Legutóbb a Vörös Csillag Tsz-ben jelentek meg átvételre. A gazdaság rántani való csirkéket ajánlott fel átvételre s ez teljesen indokolt volt, mert a 2 ezer férőhelyes baromfiólakban helyszűke miatt átlagosan 3500 baromfi szo- roskodott. Figyelembe véve, hogy az augusztusi bőség a legveszélyesebb az állományra, a gazdaság ritkítani kívánta az állományt, ezért ajánlott fel az átvevőnek mintegy háromezer darab jó minőségű rántani való csirkét. Az átvevők megjelentek. Az átvétel vezetője tapintatlanul, durván viselkedett, dobálta, vagdosta az élő baromfit és egy kg-on alul nem volt hajlandó a csirkéket átvenni. Nagy nehezen 2500 darabból 200-at választott ki. Másnap a gazdaság a budapesti elárusítóhelyre küldött ugyanezekből a csirkékből 450 darabot és azokat a pesti fogyasztók 30 forintos áron boldogan megvásárolták. Jellemző volt az átvevő egyik kijelentése, amivel a baromfigondozóktól búcsúzott: — Jegyezzék meg maguknak, hogy maguk kötelesek nekünk baromfit nevelni, de mi nem vagyunk kötelesek azt átvenni. Egy rókáról három bort, egy területről három termést! Ez az elv vezette a Dánszent- miklósi Állami Gazdaság vezetőit akkor, amikor az egyik 16 holdas táblán érdekes kísérletet hajtottak végre. A táblán a tavasszal előcsíráztatott burgonyát vetettek s azt újburgonyaként értékesítették. Holdanként kb. 50 mázsát szedtek fel s már ez is szép eredménynek számít. A burgonya betakarítása után fürtös uborkát vetettek a táblába s közé szélvédőnek mazsola-csemege kukoricát. Az uborkát leszerződték a Nagykőrösi Konzervgyárnak s már folyik a szállítás. A csőkutas öntözőrendszerrel öntözött uborkával a konzervgyár átvevője igen elégedett s a számítások szerint holdanként mintegy 25—30 mázsa I. osztályú uborkát fognak elszállítani. A kukorica is igen szép, abból is jelentős bevétele lesz a gazdaságnak. Egy gépkocsivezető - ezerötszáz könyv Nemrégen azt láttam a TV- ben, hogy egy derék borbélymester két borotválás közben könyvet ajánl megvásárlásra a vendégeknek. A műhely egyik sarkában könyvszekrény, s abban a legújabban megjelent kiadványok, csak éppen választani kell. Ceglédbercelen a szövetkezeti ruházati boltban árusítanak könyvet és Gumpl József boltvezető nagyon szívén viseli a könyvek sorsát. A körülbelül négyezer forintos készletből igyekszik minden igényt kielégíteni. Ha pedig valaki olyan könyvet kíván, ami az ő raktárában hiányzik, gyorsan intézkedik a földművesszövetkezeti bolt könyvterjesztőjénél. Tóth Alfréd gépkocsivezető, felesége a tejgyűjtő dolgozója. Köz!si. tértén na- buon szeretik a könyveket. Sokat vásárolnak és a napok’, -n azt monálák Gumpl Józsefnek, hogy szeretnének nagyobb mennyiségű könyvet vásárolni A vonaton alkalmam volt a szervezővel beszélni, aki néhány szóban tájékoztatott arról, mennyire szereti a Tóth- család a jó könyvet. — Hogy mit vettek ma? Tessék nézni: Thomas Mann Varázshegy, Arab költők antológiája, Páncsatantra, a hindu regevilág díszkötéses kiadása. — Amikor Tóthné megmutatta a könyvtárát, elcsodálkoztam. Ilyent régen nem láttam. Mintegy 1500 könyv, a leggondosabb válogatásban. A díszkötéses Shakespearetól . eymont Parasztok című regényéig sok klasszikus és a mai írók, költők értékes munkái. Szorgalmas emberek a kocséri Petőfi Tsz tagjai. Időben befejezték az aratást, így még a behordási munkák megkezdése előtt elvégezték a vállalt kultúrnövények hu- zatási és gazolókapálási munkáit. Ezzel párhuzamosan elvégezték 134 hold réti széna vágási, szárítási és gyűjtési munkáját. Befejezték 540 hold fővetésű kukorica. silókuko" rica, cukor- és takarmányré" pa gyomtalanítását is. Cséplési eredményeik azt mutatják, hogy a kalászosok átlagtermése felülmúlja a szokáso, kocséri átlagot, ami a kedvező időjárás mellett, az időben végzett talajelőké" szítésnek, minőségi vetőmagnak. és a műtrágyaféleségek felhasználásának köszönhető. Ebben az időszakban érkezett el a paradicsom szedésének ideje is. A tervezett 200 hold helyett 215 holdon ültettek paradicsomot, melynek a termésátlaga felülmúlja a tavalyit, és koraiságánál fogva három vagont primőráruként adtak át, most pedig kilenc vagon paradicsom megy exportra. A becslések szerint, mintegy 21500 mázsa paradicsom átadására lehet számítani, ami 100 mázsa hol“ dankénti termésátlagnak felel meg, A paradicsomon kívül zöldborsóval is foglalkoztak, és a 10 hold termését 6—7 forint limitárral adták át a konzervgyárnak. 120 mázsa szerződésükön kívül, 70 mázsára pótszerződést is kötöttek. Az uborka, káposzta, újburgonya szedése is komoly feladatot jelent a tagságnak, mégis jól halad mellette a tarlóhántás és a másodvetés. Meglevő három erőgépüket két műszakra osztották be. A gépek nappal a hordásban vesznek részt, éjjel pedig szántanak. — gi Hadüzenet az ostornak Egyre ritkább az a szomorú látvány, amikor egy-két ló túlterhelt kocsival birkózik, és a kocsis marékra fogott ostorra] „biztatja’1 a szerencsétlen állatokat. Ma a kocsifuvarozás nagy részét az Állami Fuvarozási Vállalat végzi, és ezzel a kérdéssel kapcsolatban a helybeli fuvarozási vállalat vezetője a következőket mondotta: — A központ által kiadott szigorú utasítás értelmében, tilos a lovakat hajszolni, ütlegelni, túlterhelni. Erre semmi szükség nincs. Az állat nyugodt hajtás mellett is elvégzi a dolgát. A felesleges terhelés kockázatos, hiszen az állat munkaképességét csökkenti. — Általában modern, gumis, golyóscsapágyas kocsijainkra 50 mázsánál többet nem rakunk. ez két ló erejének tökéletesen megfelel. — A hajtó mindig ugyanazokat a lovakat hajtja, ismeri az állatok természetét, hajlamaikat. és aszerint bánik velük. Előfordul; hógy a hajtó pihenőnapján más hajtja a lovat. A ló őt és szokásait nem ismeri. Könnyen lehet, hogy a hajtó elveszti a türelmét. és embertelenül bánik az állattal. Ha észrevennénk. azonnal jegyzőkönyvet vennénk fel. fegyelmit indítanánk ellene, és a büntetést nem kerülné el. Ilyen esetre azonban régen nem volt példa. A segítség szép példája Az abonyi Kinizsi Termelőszövetkezet tagsága augusztus tizedikére ajánlotta fel a cséplés befejezését. A szorgalmas munka eredménye az volt. hogy tizediké helyett már nyolcadikén elcsendesedett a cséplőgép zúgása a tsz szérűjén. A két cséplőbrigád tagjai azonban nem mentek megérdemelt pihenésre, hanem segítségére siettek a ceglédi Lenin Termelőszövetkezetnek. Ott is derekasan megálltak a helyüket. De becsületére legyen mondva a Lenin Tsz vezetőségének, igen nagylelkűen jutalmazta a jóakaraté segítséget. A cséplőbrigádok tagjai hat nap alatt fejenként három mázsa kenyérgabonát kerestek piaci áron körülbelül 1200 forintot. A jó példa ragadt. A behor- dásban az abonyi Kinizsi 15 fogattal sietett a ceglédi Lenin segítségére. Ennek a segítségnek is megvolt a busás eredménye, a Lenin csak a fogatokért S200 forintot fizetett be a Kinizsi pénztárába. A magyar perzsák műhelyében Abonyban hagyomány a szőnyegszövés. A Pest megyei Kézműipari Vállalat szőnyeg- szövő üzeme néhány hónappal ezelőtt rendezkedett be végleges helyén, az egykori Fran- kenberg-kastélyban. Negyvenen dolgoznak az üzemben és négyszáztíz bedolgozója van az abonyi részlegnek. Főleg százezer csomós szőnyeget készítenek, de külön megrendelésre hatvan- és negyvenötezrest is. Jelentős ezportszállításai során az üzem a Szovjetunióba, Svájcba, Ausztriába, Luxemburgba küldi az egyre népszerűbb magyar szőnyegeket. A szállítás már helyből történik és a vámhatóság, valamint a külkereskedelem képviselői kiszállnak Abonyba. a szállítás ellenőrzésére. Figyelemre méltó adatok: az üzem július folyamán kétezer kilogramm gvapjúfonalat használt fel, és 685 ezer forint értékű szőnyeget termelt. A dogozók átlagosan havonta 1200 forintot keresnek, napi nyolcórai munkával. — A KINIZSI Tsz KISZ- alapszerve a patronáló vállalattól, a budapesti Láng Gépgyártól 250 szépirodalmi könyvből álló könyvtárat kapott. A kis könyvtárnak eddig 51 olvasója van. — AZ ABONYI Kinizsi Tsz- ben két fiatal jelentkezett továbbtanulásra. Valkó Margit beiratkozott az abonyi általános iskola esti tagozatának hetedik osztályába azzal a céllal, hogy az iskola elvégzése után mezőgazdasági tanulónak szerződik a gazdaságba. Gulyás Károly a hónap végén tesz felvételi vizsgát a Ceg- édi Mezőgazdasági Technikum kihelyezett osztályában. — SIMONYI ISTVÁN, az ismert sporthorgász egészen különleges szerencsével horgászott a Balatonban. Egyik sikeres fogása során több mint 3 kilós fogast emelt ki a Balatonból, ami egészen ritka és szerencsés fogás. — AUGUSZTUS 27-ÉN az abonyi Hazafias Népfront bizottság Tiszakécskén, a Tisza partján békemajálist rendez. Utazás gépkocsival, ebéd: halászlé, részvételi díj 28 formt. — A CEGLÉDI Vasutas vízilabda-csapat vasárnap délelőtt a Pécsi Dózsával játszik Pécsett bajnoki mérkőzést. — A DÖZSA NÉPE Tsz labdarúgó-csapata vasárnap az Abonyi KSK csapatával játszik barátságos mérkőzést. A mérkőzés délelőtt 10 órakor kezdődik a Vasutas-pályán. — a mészáros Lőrinc iskola gondnoki irodáját tanteremnek használja fel az iskola igazgatósága. Az átalakítás igen ötletes módon történt, a termet az iskolakönyvek tárolására 3 hónapra igénybevette az Állami Könyvesbolt és ennek ellenében a termet kb. 12 ezer forint költséggel a bolt felújíttatta.